Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 1. szám
4 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Levelezés 1995, Tanuár 2.. Hétfő Karácsony az Adyban December 26-án az Ady Endre Művelődési Ház, a diósgyőri Kolping-család Egyesület és a Diósgyőri Evangélikus Gyülekezet a Máltai Szeretetszolgálat támogatásával karácsonyi összejövetelt szervezett elsősorban a szegények, magányosok és idősek részére. Az ünnepség anyagi fedezetét a december 18-án a Vár utcai evangélikus templomban tartott jótékonysági koncert bevétele szolgáltatta, melynek egyik feléből a Hazai Pékség nevű vállalkozás sütött önköltségi áron kenyeret a Máltai Szeretetszolgálat részére, másik feléből a Berek-Rolád Kft. szintén önköltségi áron az összejövetel résztvevői részére sütött kenyeret. A Máltai Szeretetszolgálat aprósüteményt, szaloncukrot és csokoládét adott az ünnepséghez. A Kolping-család tagjai süteménnyel, teával járultak hozzá. A művelődési ház büféje pedig ingyen üdítőitallal látta vendégül a résztvevőket. A művelődési ház vezetője Ko- vácsné Ládi Katalin és munkatársai biztosították a meleget, a fényt és a hangosítást. Mándy András a diósgyőri Kolping-család titkára üdvözölte a mintegy száz vendéget, és egy karácsonyi dalt követően röviden beszélt a szeretet nagy csodájáról és utána bekonferálta a szereplőket. A műsorszámok között Povázsa- iné Keresztfalvi Gizella vezetésével a közönség karácsonyi dalokat énekelt. A műsor befejeztével szeretetlakoma volt a művelődési ház előterében felterített asztaloknál. A hazamenők pedig kenyeret kaptak ajándékba. Mándy András Miskolc Autók a járdán Egyre nehezebb a miskolci belváros sétálóutcájának környékén megfelelő parkolóhelyet találni. Különösen vonatkozik ez a Bató-ház környékére. A gépjármű tulajdonosok, egyszerűen nem találván más lehetőséget, elfoglalják a járókelők elől az „ingyen"-járdát is. Fotó: Laczó József A hideg víz Az öreg - azután, hogy kijött a végrehajtó irodájából — dünnyögve foglalt helyet mellettem. Az iratai között matatott, majd hangosabban így szólt: Na, én is megkaptam a karácsonyi ajándékot. Képzelje, nyolc és fél ezer forintot kellett kifizetni.- Az igen. És miért?- A hideg víz. Ennyi tartozásom volt.- Márpedig a tartozást illik ám megadni. Igaz?- Tudom én azt, hiszen világéletemben soha nem tartoztam senkinek. Igazán tisztességben leéltem a munkáséletem, soha nem voltam kocsmajáró ember, és mindig tudtam a kötelességemet. De, ha egyszer kevesebb a nyugdíjam, mint a kiadásom, akkor vajon mit tehet az emberfia? Mert a nyugdíjat is úgy állapították meg, hogy az csak szűkösen elég egy kéttagú családnak. Márpedig én két családot próbálok - úgy-ahogy - „életben” tartani. Képzelje, a gyerekem már idestova négy éve, hogy sem munkát, sem semmiféle segélyt nem kap. így élnek albérletben. No már most: milyen szülő az, aki elnézné, hogy a saját kölyke rossz útra térjen, esetleg éhen haljon? Mindenképpen nekem kell rajtuk segíteni. Hát nem? (Mert az állam kisegíti az olyan szülőket, akiknek született, vagy más okból szerencsétlenül járt gyerekei vannak, de az ilyet, mint én, akinek ugyan egészségesen született szerencsétlen gyerekem van, egy árva fillérre se vagyok érdemes.) Csak a nyugdíj. A nyugdíjam. Látja: az olyannak, akinek jól megyen, arra felfigyelnek, hogyan és miből telik neki annyi mindenre (?), de rám senki sem kíváncsi, hogy vajon miként tengeti az életét az a szerencsétlen? Mit tehettem hát? Úgy elkezdtem gondolkodni: a lakbért fizetnem kell, különben kilakoltatnak, az áramot is, hiszen azt meg kikapcsolják, a fűtést is, mert akkor meg belefagyok a panelba. Maradt tehát a hideg víz...De mint látja - mutatott a frissen kitöltött nyugtájára - azt is ki kellett nyögnöm. Mindenképpen össze kellett szednem ezt a pénzt, különben letiltották volna a nyugdíjamból. Aztán, ha ezt megtették volna velem, féltem, hogy esetleg majd más szolgáltatást sem bírtam volna fizetni.- És ezután hogy lesz? - szóltam még utána.- Most már van vízórám, hátha így majd olcsóbban megúszom... Paranai János Kazincbarcika Szerkeszti: Nyikes Imre Iskolajubileum Mezőkövesden Ez év augusztusában kaptam kinevezést a mezőkövesdi Szent Imre Általános Iskola vezetésére. Igazgatói munkámban nagyon fontosnak tartom a gyermekközpontú iskoláért való munkálkodást, amiben a szülőkkel való szoros kapcsolattartás, velük igazi partneri kapcsolat kiépítése szükséges. Másként nem is érhetünk el igazi eredményt oktatói-nevelői munkánkban. Rövid négy hónap alatt nagyon változatos, színes programok zajlottak nálunk. „Nagy családunk” minden tagjának: szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak komoly feladataik voltak. Számos példáját tapasztaltam a segíteni akarásnak, iskolánkat támogató nemes szándékoknak. Intézményünk 65 éves jubileuma alkalmából nyílt tanítási órák meghirdetésével indítottuk a születésnapi megemlékezések sorát. Egy hét alatt 380 szülő és nagyszülő vett részt a különböző órákon, akiknek nagy része volt diák szemével nézte a változásokat, a műhelymunkát. A nevelők egymás óráin hospitálhat- tak, ami a szakmai munkát nagyban előreviheti. Sok kisdiákot megmozgattak a tanulmányi versenyek. A legkisebbektől a legnagyobbakig volt lehetőség a megmérettetésre. A kiemelkedő eredményt elért versenyzők szép könyvjutalmat kaptak. Városunk könyvesboltja tizenötezer forint értékű könyvet ajánlott fel ez alkalomra. Komoly felkészülést tanúsítottak zeneiskolába járó növendékeink, akik „házi hangversenyen” szórakoztatták az érdeklődőket. Izgalmas volt az a. és b. osztályok vetélkedője. Kellemes, sok gyereket foglalkoztató délutáni program volt a fogászati vetélkedő, amelyre hasznos, praktikus díjakat ajánlottak fel ABC-áruházaink. Emlékezetesek maradnak a színházlátogatások. A szülőkkel közösen láttuk Budapesten az Operaházban a Bánk bán című operát, Melis György jubileumi előadását. Hétvégeken több gyerekcsoporttal voltunk színházban, operamatinén. Körültekintő előkészítést kívánt a szülők-nevelők Mikulás-báljának megszervezése, de a szülői munka- közösség tagjai szívesen vállalták. Több száz emberrel telt meg szépen feldíszített tornatermünk december 9-én, amikor tanítványaink színvonalas műsorral köszöntötték a szülőket. Szereplésük után óriási meglepetés következett, a szülők sok-sok ajándékot adtak át: 30 ezer forint értékű könyvutalványt, magnót, monitort, labdákat, játékokat, sporteszközöket, nyelvtanfolyamra történő beiskolázási lehetőséget. (Költségvetésünkből csak több év alatt vásárolhatnánk ennyit.) Ez a zenés-táncos est jó alkalom volt arra, hogy a szülőkkel együtt gyönyörködjünk gyermekeink produkcióiban, hogy a szaktanárok, osztályfőnökök beszélgessenek, együtt szórakozzanak a szülőkkel. Sok jó szándékú mezőkövesdi ember adományozott értékes tombolatárgyakat. Több gyümölcskosár, csemegekosár, háztartási gép került kisorsolásra. Voltak, akik nem vitték haza értékes nyereményüket, hanem pénzzel megtoldva, rászoruló gyereknek hagyták. Irodalmi szakköröseink bemutatkozása ugyancsak színvonalas volt. A rendhagyó szakköri órára meghívtuk városunk költőit. A gyerekek lelkesen szavalták a matyó- földi költők szebbnél-szebb gyermekverseit. Iskolai tánccsoportunk egy kis ízelítőt adott a hagyomány- őrző munkából. A jubileumi megemlékezések sorát irodalmi esttel zártuk, melynek előadója Kelemen Csaba egri színművész volt. Műsora első részében „Gyönyörűm, te segíts engem” címmel a világirodalom legszebb szerelmes verseiből hallottunk összeállítást. A második rész a karácsony jegyében telt - Hit, remény, szeretet címszó alatt hallgattunk gyönyörű verseket. Közben a szépen feldíszített iskolai fenyőfára pillantottam, s arra gondoltam, milyen különleges, gazdag ajándékot kaptam az idei karácsonyra! A gyerekektől sok-sok szeretetet, jó szerepléseket, igyekezetei a sokszínű feladatok megoldásához, kollégáimtól minden jó ügyhöz vállalkozókat, a szülőktől pedig olyan érdeklődést minden megmozdulásunk iránt, olyan támogatást minden elképzeléshez, amit nem minden iskolaigazgató élvezhet. Köszönöm e felbecsülhetetlen értéket, megbecsülöm, vigyázok rá. Gánóczy Zoltánná iskolaigazgató Modern bútorszalon, régi környezet A miskolci Búza téren a közelmúltban adták át a Kanizsa Trend Kft. új, s nyugodtan mondhatom, gyönyörű bútorszalonját. Érthető, hogy sokan voltak kíváncsiak a Bükk Áruházból egyébként már ismert bútorforgalmazó társaság újabb miskolci térhódítására. Bennük nem is csalódtunk, hiszen méltóan szép belső környezetben mutatják be nagy választékban a hazai és külföldi gyártók produktumait, mindenkiben őszinte elismerést kiváltva. Ám az örömbe - mint már oly sokszor az életben - most vegyül egy kis üröm is. A modem bútorszalon elhanyagolt, nem egy helyen egyszerűen undort kiváltó környezete olyan maradt, mint annak előtte volt. Gondolok itt a gombaárusító két oldalán bűzlő konténerekre, amelyekben nap mint nap turkálnak a rászorulók, vagy végzik mellettük, közöttük ki- sebb-nagyobb dolgukat azok, akiknek már nagyon sürgős. De lehet beszélni arról is, hogy a szalon előtti felfestett, fizető parkolót szinte állandóan megtöltik azok a gépjárművek, akiknek gazdái árusok, vagy a piac más részén vásárolnak, s így a bútort vásárolók nemigen tudnak hol megállni autójukkal, netán a tehertaxival... Egy szó mint száz: a miskolciak örülnek a Búza tér új bútorszalonjá- nak. Ám az arra illetékeseknek mindenképpen azon kellene lenniük - s ez nem a szalonra vonatkozik, hiszen ők a legkevésbé tehetnek a dolog árnyas oldaláról -, hogy a szép szalon méltó környezetben szolgálhassa ki a vevőket. Milyen jó lenne, ha az ilyen, sokakat vonzó kereskedelmi egységeknek már a tervezésekor gondolnának azok környezetére is... De ha az egyeztetés akkor nem is sikerült, legalább utólag kellene pótolni ezt, vagyis: a bútorszalon környékét rendbe tenni. H. Gy. Miskolc A bútorszalon és közvetlen környezete Fotók: Farkas Maya Tanuljunk meg együtt élni Többször hangoztatjuk manapság a közéletiség fogalmát, mint korábban bármikor. Akadnak, akik ennek keretében bátran a nyilvánosság elé tárják véleményüket, mások viszont csendben visszahúzódnak. Tapasztalataim szerint sokat számít a nyilvánosság, hogy úgy mondjam, „van ereje”. Még akkor is, ha újra és újra feltűnnek a másokba a szót, a nyílt véleményt belefojtani szándékozók, vagy belefojtok is, az úgynevezett „kemény vonalasak”. Jó dolog, hogy nem ez a jellemző mai közéletünkre. Miért fontos a közéletiség szerepét hangoztatni újra és újra? Magam úgy látom, hogy a rohanó életvitel, a viharosan gyors változások korszaka, a szűnni nem akaró bizonytalanság s még egy sor más dolog lazító hatással voltak az emberi kötődésekre. Holott mennyivel könnyebb lenne a növekvő feszültségeket elviselni, a gondok megoldását megtalálni egy erős emberi kapcsolatokon nyugvó környezetben. Sajnos, a városok bérházaiban sokféle embert kényszerített egymás mellé a sors. Sokan bezárkózva, ajtójukat csak a hozzátartozóknak kinyitva élnek, mondván: „Az én házam, az én váram”, s inkább befelé fordulnak, mintsem a közösség felé. Egy másik csoport tagjai viszont azt képzelik magukról, hogy nekik mindent szabad, gátlástalanul szegik meg az együttélés normáit. S természetesen mindig vannak olyanok, akik úgymond, kilógnak a sorból, sehová nem tartoznak. Nem csoda tehát, ha még egyetlen lépcsőház lakóiból is nehéz közösséget kovácsolni, nem még egy falunyi bérházéból... Tanulnunk kellene az együttélést! A problémáit, a gondok közös megoldási lehetőségének keresését. Az embertársi szeretet, a figyelmesség, az egy nyelven beszélés szabályait, elismerését és elismertetését. Az önzés, a gyűlölködés elkerülését. A harag, az indulatosság mellőzését. Mások nyugalmának tiszteletben tartását. A közösség erejének a mostaninál sokkal nagyobb becsületét. S mindez csak rajtunk, embertársakon, szomszédokon, lépcsőház- belieken, bérházakban együttlakó- kon múlik!... Név és cím a szerkesztőségben Nagyobb közbiztonságot! Bármilyen erőfeszítéseket tesz is a rendőrhatóság, nemigen javul a közbiztonság. Már-már életünk velejárója a fenyegetettség az utcán, a moziból, színházból hazajárás, vagy egy-egy családi összejövetelről az elmenetel esetén. Úton-útfélen találkozunk „szegényeknek” álcázott kétes elemekkel, akik sóvár szemekkel nézik a szembejövőt, figyelik akad-e nála vagy rajta valamiféle érték, amiért érdemes akcióba lépniük. A belváros kellős közepén gyérmeket vetkőztetnek le kevéske pénzért, a miskolci Dankó Pista utcában kirabolják az üzletet, s halljuk, itt is ott is leszámolnak egymással a fegyveres bandák... Hová vezet ez, kinek kell ez!? Jó azoknak, akikre a helyi rendőrőrsök járőrei úgy-ahogy vigyáznak, ám ahol nincs rendőrőrs, nincs járőr, este vagy éjszaka retteghet az állampolgár. Én egyfajta megoldásként azt ajánlanám, hogy mindenekelőtt a fentebb már említett, kétes alakokat kellene begyűjteni, s megfelelő helyen „tárolni” őket. Nem igaz, hogy ők lennének a gyárakból elbocsátottak, a munkanélküli segélyből, vagy járadékból élők - azok többsége szegénységében, sivárrá lett életében is becsületes maradt. Nyíri Kálmán Miskolc Gazdagodott Sajógalgóc Községünket a közelmúltban kötötték be a crossbar rendszerű telefon- ellátásba. Ez azzal is együttjárt, hogy az eddigi 5 telefonos lakás mellett most további 38 lakás kapott telefont. Ama azt jelenti, hogy most már majdnem minden második család rendelkezik telefonnal a faluban. A lakótársak másik nagy öröme az volt, hogy ősszel bevezették Sajógalgócra a gázt is. November közepétől már a gázkonvektorok mellett melegedhettek azok, akik beneveztek az akcióba. L.J• Sajógalgóc
