Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

4 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Levelezés 1995, Tanuár 2.. Hétfő Karácsony az Adyban December 26-án az Ady Endre Művelődési Ház, a diósgyőri Kolping-család Egyesület és a Diósgyőri Evangélikus Gyülekezet a Máltai Szeretetszolgálat támogatásával karácsonyi összejövetelt szervezett elsősorban a szegé­nyek, magányosok és idősek részére. Az ünnepség anyagi fedezetét a december 18-án a Vár utcai evangélikus templomban tartott jótékonysági koncert bevétele szolgál­tatta, melynek egyik feléből a Hazai Pékség nevű vállalkozás sütött önköltségi áron kenye­ret a Máltai Szeretetszolgálat részére, másik feléből a Berek-Rolád Kft. szintén önköltségi áron az összejövetel résztvevői részére sütött kenyeret. A Máltai Szeretetszolgálat aprósüteményt, szaloncukrot és csokoládét adott az ünnepség­hez. A Kolping-család tagjai süteménnyel, teá­val járultak hozzá. A művelődési ház büféje pedig ingyen üdítőitallal látta vendégül a résztvevőket. A művelődési ház vezetője Ko- vácsné Ládi Katalin és munkatársai biztosí­tották a meleget, a fényt és a hangosítást. Mándy András a diósgyőri Kolping-család titkára üdvözölte a mintegy száz vendéget, és egy karácsonyi dalt követően röviden beszélt a szeretet nagy csodájáról és utána bekonferálta a szereplőket. A műsorszámok között Povázsa- iné Keresztfalvi Gizella vezetésével a közön­ség karácsonyi dalokat énekelt. A műsor befejeztével szeretetlakoma volt a művelődési ház előterében felterített asztalok­nál. A hazamenők pedig kenyeret kaptak ajándékba. Mándy András Miskolc Autók a járdán Egyre nehezebb a miskolci belváros sétálóut­cájának környékén megfelelő parkolóhelyet találni. Különösen vonatkozik ez a Bató-ház környékére. A gépjármű tulajdonosok, egy­szerűen nem találván más lehetőséget, elfog­lalják a járókelők elől az „ingyen"-járdát is. Fotó: Laczó József A hideg víz Az öreg - azután, hogy kijött a végrehajtó iro­dájából — dünnyögve foglalt helyet mellettem. Az iratai között matatott, majd hangosabban így szólt: Na, én is megkaptam a karácsonyi ajándékot. Képzelje, nyolc és fél ezer forintot kellett kifizetni.- Az igen. És miért?- A hideg víz. Ennyi tartozásom volt.- Márpedig a tartozást illik ám megadni. Igaz?- Tudom én azt, hiszen világéletemben so­ha nem tartoztam senkinek. Igazán tisztes­ségben leéltem a munkáséletem, soha nem voltam kocsmajáró ember, és mindig tudtam a kötelességemet. De, ha egyszer kevesebb a nyugdíjam, mint a kiadásom, akkor vajon mit tehet az emberfia? Mert a nyugdíjat is úgy ál­lapították meg, hogy az csak szűkösen elég egy kéttagú családnak. Márpedig én két csalá­dot próbálok - úgy-ahogy - „életben” tartani. Képzelje, a gyerekem már idestova négy éve, hogy sem munkát, sem semmiféle segélyt nem kap. így élnek albérletben. No már most: mi­lyen szülő az, aki elnézné, hogy a saját kölyke rossz útra térjen, esetleg éhen haljon? Min­denképpen nekem kell rajtuk segíteni. Hát nem? (Mert az állam kisegíti az olyan szülő­ket, akiknek született, vagy más okból szeren­csétlenül járt gyerekei vannak, de az ilyet, mint én, akinek ugyan egészségesen született szerencsétlen gyerekem van, egy árva fillérre se vagyok érdemes.) Csak a nyugdíj. A nyugdí­jam. Látja: az olyannak, akinek jól megyen, arra felfigyelnek, hogyan és miből telik neki annyi mindenre (?), de rám senki sem kíván­csi, hogy vajon miként tengeti az életét az a szerencsétlen? Mit tehettem hát? Úgy elkezd­tem gondolkodni: a lakbért fizetnem kell, kü­lönben kilakoltatnak, az áramot is, hiszen azt meg kikapcsolják, a fűtést is, mert akkor meg belefagyok a panelba. Maradt tehát a hideg víz...De mint látja - mutatott a frissen kitöl­tött nyugtájára - azt is ki kellett nyögnöm. Mindenképpen össze kellett szednem ezt a pénzt, különben letiltották volna a nyugdíjam­ból. Aztán, ha ezt megtették volna velem, fél­tem, hogy esetleg majd más szolgáltatást sem bírtam volna fizetni.- És ezután hogy lesz? - szóltam még utána.- Most már van vízórám, hátha így majd ol­csóbban megúszom... Paranai János Kazincbarcika Szerkeszti: Nyikes Imre Iskolajubileum Mezőkövesden Ez év augusztusában kaptam kine­vezést a mezőkövesdi Szent Imre Általános Iskola vezetésére. Igazga­tói munkámban nagyon fontosnak tartom a gyermekközpontú iskolá­ért való munkálkodást, amiben a szülőkkel való szoros kapcsolattar­tás, velük igazi partneri kapcsolat kiépítése szükséges. Másként nem is érhetünk el igazi eredményt okta­tói-nevelői munkánkban. Rövid négy hónap alatt nagyon változatos, színes programok zajlot­tak nálunk. „Nagy családunk” min­den tagjának: szülőknek, gyerekek­nek, pedagógusoknak komoly fela­dataik voltak. Számos példáját ta­pasztaltam a segíteni akarásnak, iskolánkat támogató nemes szándé­koknak. Intézményünk 65 éves jubileu­ma alkalmából nyílt tanítási órák meghirdetésével indítottuk a szüle­tésnapi megemlékezések sorát. Egy hét alatt 380 szülő és nagyszülő vett részt a különböző órákon, akiknek nagy része volt diák szemével nézte a változásokat, a műhelymunkát. A nevelők egymás óráin hospitálhat- tak, ami a szakmai munkát nagy­ban előreviheti. Sok kisdiákot megmozgattak a tanulmányi versenyek. A legkiseb­bektől a legnagyobbakig volt lehető­ség a megmérettetésre. A kiemelke­dő eredményt elért versenyzők szép könyvjutalmat kaptak. Városunk könyvesboltja tizenötezer forint ér­tékű könyvet ajánlott fel ez alka­lomra. Komoly felkészülést tanúsítot­tak zeneiskolába járó növendéke­ink, akik „házi hangversenyen” szó­rakoztatták az érdeklődőket. Izgal­mas volt az a. és b. osztályok vetél­kedője. Kellemes, sok gyereket fog­lalkoztató délutáni program volt a fogászati vetélkedő, amelyre hasz­nos, praktikus díjakat ajánlottak fel ABC-áruházaink. Emlékezetesek maradnak a színházlátogatások. A szülőkkel kö­zösen láttuk Budapesten az Opera­házban a Bánk bán című operát, Melis György jubileumi előadását. Hétvégeken több gyerekcsoporttal voltunk színházban, operamatinén. Körültekintő előkészítést kívánt a szülők-nevelők Mikulás-báljának megszervezése, de a szülői munka- közösség tagjai szívesen vállalták. Több száz emberrel telt meg szé­pen feldíszített tornatermünk de­cember 9-én, amikor tanítványaink színvonalas műsorral köszöntötték a szülőket. Szereplésük után óriási meglepetés következett, a szülők sok-sok ajándékot adtak át: 30 ezer forint értékű könyvutalványt, mag­nót, monitort, labdákat, játékokat, sporteszközöket, nyelvtanfolyamra történő beiskolázási lehetőséget. (Költségvetésünkből csak több év alatt vásárolhatnánk ennyit.) Ez a zenés-táncos est jó alkalom volt arra, hogy a szülőkkel együtt gyönyörködjünk gyermekeink pro­dukcióiban, hogy a szaktanárok, osztályfőnökök beszélgessenek, együtt szórakozzanak a szülőkkel. Sok jó szándékú mezőkövesdi em­ber adományozott értékes tombola­tárgyakat. Több gyümölcskosár, csemegekosár, háztartási gép ke­rült kisorsolásra. Voltak, akik nem vitték haza értékes nyereményü­ket, hanem pénzzel megtoldva, rá­szoruló gyereknek hagyták. Irodalmi szakköröseink bemu­tatkozása ugyancsak színvonalas volt. A rendhagyó szakköri órára meghívtuk városunk költőit. A gye­rekek lelkesen szavalták a matyó- földi költők szebbnél-szebb gyer­mekverseit. Iskolai tánccsoportunk egy kis ízelítőt adott a hagyomány- őrző munkából. A jubileumi megemlékezések so­rát irodalmi esttel zártuk, melynek előadója Kelemen Csaba egri szín­művész volt. Műsora első részében „Gyönyörűm, te segíts engem” cím­mel a világirodalom legszebb szerel­mes verseiből hallottunk összeállí­tást. A második rész a karácsony je­gyében telt - Hit, remény, szeretet címszó alatt hallgattunk gyönyörű verseket. Közben a szépen feldíszí­tett iskolai fenyőfára pillantottam, s arra gondoltam, milyen különleges, gazdag ajándékot kaptam az idei karácsonyra! A gyerekektől sok-sok szeretetet, jó szerepléseket, igyekezetei a sok­színű feladatok megoldásához, kol­légáimtól minden jó ügyhöz vállal­kozókat, a szülőktől pedig olyan ér­deklődést minden megmozdulá­sunk iránt, olyan támogatást min­den elképzeléshez, amit nem min­den iskolaigazgató élvezhet. Köszönöm e felbecsülhetetlen ér­téket, megbecsülöm, vigyázok rá. Gánóczy Zoltánná iskolaigazgató Modern bútorszalon, régi környezet A miskolci Búza téren a közelmúlt­ban adták át a Kanizsa Trend Kft. új, s nyugodtan mondhatom, gyönyörű bútorszalonját. Érthető, hogy sokan voltak kíváncsiak a Bükk Áruházból egyébként már ismert bútorforgal­mazó társaság újabb miskolci térhó­dítására. Bennük nem is csalódtunk, hiszen méltóan szép belső környezet­ben mutatják be nagy választékban a hazai és külföldi gyártók produktu­mait, mindenkiben őszinte elisme­rést kiváltva. Ám az örömbe - mint már oly sok­szor az életben - most vegyül egy kis üröm is. A modem bútorszalon elha­nyagolt, nem egy helyen egyszerűen undort kiváltó környezete olyan ma­radt, mint annak előtte volt. Gondo­lok itt a gombaárusító két oldalán bűzlő konténerekre, amelyekben nap mint nap turkálnak a rászorulók, vagy végzik mellettük, közöttük ki- sebb-nagyobb dolgukat azok, akik­nek már nagyon sürgős. De lehet beszélni arról is, hogy a szalon előtti felfestett, fizető parko­lót szinte állandóan megtöltik azok a gépjárművek, akiknek gazdái árusok, vagy a piac más részén vá­sárolnak, s így a bútort vásárolók nemigen tudnak hol megállni autó­jukkal, netán a tehertaxival... Egy szó mint száz: a miskolciak örülnek a Búza tér új bútorszalonjá- nak. Ám az arra illetékeseknek mindenképpen azon kellene lenni­ük - s ez nem a szalonra vonatko­zik, hiszen ők a legkevésbé tehet­nek a dolog árnyas oldaláról -, hogy a szép szalon méltó környezetben szolgálhassa ki a vevőket. Milyen jó lenne, ha az ilyen, so­kakat vonzó kereskedelmi egysé­geknek már a tervezésekor gondol­nának azok környezetére is... De ha az egyeztetés akkor nem is sikerült, legalább utólag kellene pótolni ezt, vagyis: a bútorszalon környékét rendbe tenni. H. Gy. Miskolc A bútorszalon és közvetlen környezete Fotók: Farkas Maya Tanuljunk meg együtt élni Többször hangoztatjuk manapság a közéletiség fogalmát, mint koráb­ban bármikor. Akadnak, akik en­nek keretében bátran a nyilvános­ság elé tárják véleményüket, mások viszont csendben visszahúzódnak. Tapasztalataim szerint sokat szá­mít a nyilvánosság, hogy úgy mond­jam, „van ereje”. Még akkor is, ha újra és újra feltűnnek a másokba a szót, a nyílt véleményt belefojtani szándékozók, vagy belefojtok is, az úgynevezett „kemény vonalasak”. Jó dolog, hogy nem ez a jellemző mai közéletünkre. Miért fontos a közéletiség szerepét hangoztatni újra és újra? Magam úgy látom, hogy a rohanó életvitel, a viharosan gyors változások korsza­ka, a szűnni nem akaró bizonytalan­ság s még egy sor más dolog lazító hatással voltak az emberi kötődések­re. Holott mennyivel könnyebb lenne a növekvő feszültségeket elviselni, a gondok megoldását megtalálni egy erős emberi kapcsolatokon nyugvó környezetben. Sajnos, a városok bérházaiban sok­féle embert kényszerített egymás mellé a sors. Sokan bezárkózva, aj­tójukat csak a hozzátartozóknak kinyitva élnek, mondván: „Az én házam, az én váram”, s inkább be­felé fordulnak, mintsem a közösség felé. Egy másik csoport tagjai vi­szont azt képzelik magukról, hogy nekik mindent szabad, gátlástala­nul szegik meg az együttélés nor­máit. S természetesen mindig van­nak olyanok, akik úgymond, kilóg­nak a sorból, sehová nem tartoz­nak. Nem csoda tehát, ha még egyetlen lépcsőház lakóiból is ne­héz közösséget kovácsolni, nem még egy falunyi bérházéból... Tanulnunk kellene az együttélést! A problémáit, a gondok közös meg­oldási lehetőségének keresését. Az embertársi szeretet, a figyelmesség, az egy nyelven beszélés szabályait, elismerését és elismertetését. Az önzés, a gyűlölködés elkerülését. A harag, az indulatosság mellőzését. Mások nyugalmának tiszteletben tartását. A közösség erejének a mostaninál sokkal nagyobb becsüle­tét. S mindez csak rajtunk, ember­társakon, szomszédokon, lépcsőház- belieken, bérházakban együttlakó- kon múlik!... Név és cím a szerkesztőségben Nagyobb közbiztonságot! Bármilyen erőfeszítéseket tesz is a rendőrhatóság, nemigen javul a közbiztonság. Már-már életünk ve­lejárója a fenyegetettség az utcán, a moziból, színházból hazajárás, vagy egy-egy családi összejövetelről az el­menetel esetén. Úton-útfélen talál­kozunk „szegényeknek” álcázott ké­tes elemekkel, akik sóvár szemek­kel nézik a szembejövőt, figyelik akad-e nála vagy rajta valamiféle érték, amiért érdemes akcióba lép­niük. A belváros kellős közepén gyérmeket vetkőztetnek le kevéske pénzért, a miskolci Dankó Pista ut­cában kirabolják az üzletet, s hall­juk, itt is ott is leszámolnak egy­mással a fegyveres bandák... Hová vezet ez, kinek kell ez!? Jó azoknak, akikre a helyi rendőr­őrsök járőrei úgy-ahogy vigyáznak, ám ahol nincs rendőrőrs, nincs jár­őr, este vagy éjszaka retteghet az ál­lampolgár. Én egyfajta megoldásként azt aján­lanám, hogy mindenekelőtt a fen­tebb már említett, kétes alakokat kellene begyűjteni, s megfelelő he­lyen „tárolni” őket. Nem igaz, hogy ők lennének a gyárakból elbocsátot­tak, a munkanélküli segélyből, vagy járadékból élők - azok többsége sze­génységében, sivárrá lett életében is becsületes maradt. Nyíri Kálmán Miskolc Gazdagodott Sajógalgóc Községünket a közelmúltban kötöt­ték be a crossbar rendszerű telefon- ellátásba. Ez azzal is együttjárt, hogy az eddigi 5 telefonos lakás mellett most további 38 lakás ka­pott telefont. Ama azt jelenti, hogy most már majdnem minden máso­dik család rendelkezik telefonnal a faluban. A lakótársak másik nagy öröme az volt, hogy ősszel bevezet­ték Sajógalgócra a gázt is. Novem­ber közepétől már a gázkonvekto­rok mellett melegedhettek azok, akik beneveztek az akcióba. L.J• Sajógalgóc

Next

/
Oldalképek
Tartalom