Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-16 / 13. szám

1995. Tanuár 16., Hétfő Szólástér ÉSZAK-Magyarország 13 Amit a hegyközségi törvényről tudni kell Az Országgyűlés az elmúlt év december 27-én elfogadta a hegyközségekről szóló törvény- javaslatot. Mint a mezőgazdasá­gi bizottság előadója a követke­ző tájékoztatást szeretném adni a borvidéki települések törvény által kötelezett tagjai részére. A hegyközségi szervezetekről szóló törvény abból indul ki, hogy igazán fontos gazdasági érdekek fűződnek az úgynevezett minőségi borterme­léshez, a borvidékek illetve borter­mőhelyek termeléséhez, és ezzel összefüggésben az eredetvédelem­hez. A törvény rendelkezései sze­rint hegyközséget kell alakítani a törvény hatálya alá tartozó telepü­lésen, ha annak közigazgatási terü­letén legalább ötven hektár áruter­mő szőlőültetvény van, és ezek az ingatlanok legkevesebb tíz termelő használatában vannak. Ha egy vagy több településen a hegyközség megalakításának az előző feltételei nincsenek meg, az egymáshoz legközelebb fekvő szőlő- területekkel rendelkező települések termelőinek közös hegyközséget kell alakítaniuk. A törvény mintegy négyszázhar­minc településre, borvidéki telepü­lésekre, és bortermőhelyi vidékekre alkot szabályt, törvényt. A hegyközségi rendszer hármas tagozódású: Hegyközség, Hegyköz­ségi Tanács és országos szinten a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. Nagyon fontos hangsúlyozni és ki­emelni, hogy a törvény szerint a hegyközségi szervezetek önkor­mányzati alapon működő köztestü­letek, melyek kötelező tagsággal járnak, és testületek megfelelő ha­táskörrel vannak felruházva. A hegyközségi szervezetek meg­alakításával járó költségek fedezé­sére a központi költségvetésből tá­mogatás igényelhető. A támogatást az önkormányzat jegyzője igényel­heti az előkészítő bizottság képvise­lőjével együtt. Szeretném a figyelmet ráirányí­tani arra, hogy a törvény alapján a köztestületek nem kifejezetten ér­dekvédelmi szervezetek, hanem a bor hírnevének helyreállítása a cél. Ezzel összefüggésben a minőség és eredet alapján védi a terméket a törvény - természetesen a termelők érdekében. A törvény személyi hatálya ki­teljed egyfelől a szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkozókra, más­felől az ebből származó termékek vásárlóira. Ennek következtében olyan zárt közösséget tételez fel a törvény, ahol a gazdasági érdekazo­nosság és piacképesség egysége megvalósul. A Hegyközség tagjai természetes és jogi személyek egyaránt lehetnek. Kiemelést érdemel a hegyközségi szervezetek feladatrendszere, mely részletezi a konkrét feladatokat. A Hegyközség az az alapintézmény, amelyik operatív feladatokat végez, működése garanciális jellegű. Hegyközség főbb feladatai: a mi­nőségvédelem érdekében össze­hangolja a szakmai tevékenységet; gondoskodik az ültetvények őrzésé­ről és a műveletlenül hagyott ültet­vények műveléséről, és növényvé­delméről; vezeti a nyilvántartáso­kat; szaktanácsot ad a tagoknak és ellenőrzi is őket, hogy gazdaságuk­ban a szőlő és bor feldolgozására vo­natkozó jogszabályokat betartják-e; figyelemmel kíséri a település ter­mékeinek eredet- és minőségvédel­mét sértő cselekményeket. A feladatok sorából kiemelést ér­demel a Hegyközségi rendtartás megállapítása, valamint a közigaz­gatási és bírságolási hatáskör. A Hegyközségi rendtartás fontos része, hogy meghatározza a szőlő növény- és állatkártevői elleni véde­lem, a célszerű telepítés és művelés, a szüretelés, a feldolgozás, vala­mint a bor helyes kezelésének sza­bályait, továbbá minőségvédelem szempontjából fontosnak ítélt szak­mai követelményt. A törvénytervezet a Hegyközség számára biztosítja azt a jogot is, hogy megállapíthassa azt a legala­csonyabb értékesítési árat, amelyet a termőhely védelme szempontjából szükségesnek ítél. Meg kell említe­ni a közigazgatási ügyeket is: a sző­lő telepítésének és kivágásának en­gedélyezésével kapcsolatban elsőfo­kon a Hegyközség jár el. A művelet­lenül hagyott ültetvény tulajdono­sát felszólítja a művelésre, és ha ez eredménytelen marad, a Hegyköz­ség gondoskodik az ültetvény mű­veléséről, értékesítéséről, természe­tesen a tulajdonos költségére. Ha a tulajdonos nem található, vagy felszólítás ellenére két éven keresztül nem gondoskodik a szóló műveléséről a Hegyközség elrendel­heti az ültetvény kivágását, de kár­térítést emiatt a tulajdonos nem kö­vetelhet. A Hegyközség gazdasági tevékenységet nem folytathat, gaz­dasági társaságnak nem lehet tag­ja, és ilyen társaságban részesedést nem szerezhet. A Hegyközség költségeit, ame­lyek a működéséhez szükségesek a hegyközségi járulékból, szolgáltatá­si díjaiból, valamint a feladatokhoz rendelt költségvetési támogatásból fedezi. E törvény hatályba lépését köve­tő négy hónapon belül meg kell ala­kítani településenként az előkészítő bizottságokat és a Hegyközségek alakuló közgyűléseit 1995. szep­tember 30-ig meg kell tartani. Rusznák Miklós országgyűlési képviselő Megemlékezés a málenkij robot áldozatairól Ötven évvel ezelőtt 1944. november utolsó napjaiban részt vettem Du­nántúlon a Lajoskomárom környéki harcokban. Csapategységünket a túlerőben lévő szovjet csapatok tel­jesen szétverték. Sokan kerültek közülünk fogságba, és voltunk, akik a bujdosásba kerestünk védelmet. Hárman maradtunk együtt. Estefe­lé az egyik tanyán sikerült az egyenruhától és fegyvereinktől megszabadulni, és holmi ócska civil ruhába átöltözni. Amikor a harcok elcsendesedtek elindultunk, hogy megpróbáljunk hazajutni. Mind a hárman Borsod megyeiek voltunk. 1944. december 17-én érkeztem haza szülőfalumba az alig több mint kétszáz lakosú kisközségbe, Alsóte- lekesre. A falu lakossága ekkor kez­dett hazaszállingózni a község ha­tárában lévő rudabányai vasércbá­nya tárnáiból. Itt is a háború pusztí­tásának nyomai fogadtak. Elég sú­lyos harcok folytak a mi kis falunk­ban is, amit igazol az is, hogy a falu többször is gazdát cserélt, és három civil halottja is lett a harcoknak. Amikor a délutáni órákban hazaér­keztem szovjet katonaság már nem volt a községben. Ez megnyugtató volt számomra. Hazaérkezésemnek hamar híre ment a faluba, és ennek nyomán látogatott meg másnap egyik barátom. Beszélgetésünk so­rán édesanyám arra lett figyelmes, hogy több szovjet katona közeledik lakásunk felé, sőt civileket is hoz­nak magukkal. Rám szólt, hogy gyorsan bújjak az ágy alá. Mindezt azért mondta, mert még át sem vol­tam öltözve, (a ruháim el voltak ás­va), a fehérnemű, a bakancs még katonai volt rajtam, így könnyen fel lehetett volna ismerni, hogy szökött katona vagyok. Édesanyám szavait megfogadva az ágy alá bújtam, és már kintről hallottam az orosz sza­vakat. A házunk ablakai vasspalet- tákkal voltak ellátva, így azt alkal­masnak találták arra, hogy oda em­bereket begyűjtsenek. Az első szo­bát le is foglalták erre a célra. A hát­só szobában - ahol én az ágy alatt kuksoltam - négy tiszt foglalt he­lyet az asztalnál. Egy helyi tolmá­csot is hoztak magukkal. Az első szobából egyenként be­hozták az embereket, és kihallgat­ták őket. A fő kérdés mindenkinél az volt, hogy volt-e katona? El kell mondani, hogy községünkből jófor­mán alig voltak, akiket frontszolgá­latra behívtak, mivel a rudabányai vasércbányában dolgoztak, és mivel az hadiüzem volt, felmentették őket. A kihallgatást végzők ezt azonban nem nagyon hitték el, illet­ve ha el is hitték, nem nagyon tö­rődtek azzal, hiszen, mint később kiderült, nekik éppen ilyen fiatal egészséges emberekre volt szüksé­gük. A tolmáccsal azt közölték, hogy a visszatartott személyeket néhány napi munkára viszik el, igazolást kapnak és hazaengedik őket. Köz­ben a begyűjtést befejezték, amire abból is következtettem, hogy már több szovjet katona tartózkodott a szobában. Mindenkinek nem jutott hely, így még abban az ágyba is be­leültek, ahol én meghúzódtam. Hányszor visszagondoltam arra, mi is történt volna velem, ha elköhin- tem magam, és észre vesznek. Pe­dig előző nap az egyik Boldva-híd előtt térdik érő jeges vízen gázoltam át. Az összegyűjtött tizenöt fő fiatal között voltak, akik nem is öltöztek téliesen, hiszen otthonukból hozták el őket. Semmiféle élelmiszert nem vettek magukhoz, mivel csak egy pár napi távollétről volt szó. A délu­táni órákban elindították őket. Az első éjszakát a szendrői Ivánka-ta- nyán töltötték, ahonnan másnap Szalonnára vitték őket. Ott már több százan voltak, és a férfiakat kopaszra nyírták. Innen gyalogme­netben Debrecenbe kísérték őket, ahol mindenkit bevagoníroztak, és így kerültek a Romániában lévő Foksáni fogolytáborba. Az éhínség és egyéb embertelen körülmények miatt a táborban vérhasjárvány tört ki, amelyben százával haltak meg a lesoványodott, elgyengült emberek. Sajnos, arról nincs semmiféle adat, hogy ki, hol lelte halálát. Tény azonban, hogy közülük hét fó soha nem tért haza, így a II. világháború áldozataivá váltak. Miért kellett meghalniuk? Mi volt a bűnük? Ez a kérdés azóta is nagyon sokat felve­tődik. Egyesek azt mondják hábo­rús jóvátétel fejében vitték el őket. Mások szerint politikai bűnösöknek tekintették őket. A tény azonban az, hogy a Szov­jetuniónak munkaerőre volt szük­sége, és kihasználva a lehetőséget ezrével vitték ki abban az időszak­ban az embereket, akik áldozatul estek a zsarnoki uralomnak. Szülőfalumban - javaslatomra - a lakosság hozzájárulásával hősi emlékművet állítottak a II. világhá­ború áldozatainak. Az emlékműre az elhurcoltak és vissza nem tért személyek neve is felkerült. A köz­ség lakossága ezzel is kifejezte ke­gyeletét az elhurcoltak iránt. Forgács Bálint Szendrő Kételyek és remények az új esztendő küszöbén Lezárult egy eseményekben gaz­dag, de javakban annál szegényebb esztendő, s egyre szélesebb körben mondanak véleményt az állampol­gárok az elmúlt évről, a jövőről. Fo­lyik a vita a parlamentben, a társa­dalomban. Hallunk demagóg propa­gandabeszédeket a közélet szerep­lőitől, találkozunk félrevezető, ígér­gető, értelmetlen politikai vitákkal. Az önkormányzati választások után minden pártvezér győzelemről be­szél, vajon ki lett a vesztes? A politikával foglalkozóknak tu­domásul kell venni, hogy a lakosság több mint 50 százaléka már közörrt- bös a politikával szemben. S a vá­lasztások értékelésénél ezt a súlyos tényt nem szabad elfelejteni. A választási kampány során tar­tott lakossági gyűléseken miről kér­deztek a választópolgárok, miről al­kottak véleményt? Mindenki egyetért abban, hogy a nehéz gazdasági helyzetben ‘ sokan elégedetlenek. Alacsonyak a bérek, sok száz kisnyugdíjas a létminimum alatt tengeti életét. Közel egymillió a nehéz szociális helyzetben élő munkanélküli. Egyre növekszik a hajléktalanok és az ingyenkonyhák­nál sorban állók száma. A bérből és fizetésből élők egy jelentős része is az elszegényedettekhez tartozik. Ezzel szemben felháborító a kor­rupcióval szerzett vagyonosodók számának növekedése. Égyes sze­mélyek többmilliós végkielégítést vettek fel érdemtelenül. Nem létező társaságok, szélhámos vállalkozók, bizonyos pénzintézetek sokmilliós csalásokat követtek el. Az ellenőr­zési rendszer nem megfelelően mű­ködik sem fent, sem lent. A korrupció nem csak Budapes­ten, de az egész országban gondot okoz, s lassan a legkisebb települé­seken is érezteti hatását. Sikerült tönkretenni a magyar mezőgazdaság gerincét képező szö­vetkezeti rendszert, de nem sikerült a magángazdaságok megerősítése, a megfelelő támogatási rendszer ki­dolgozása. Több tízezer hektár föld műve­letlen, a sok milliót érő szövetkezeti gazdaságok, gazdasági épületek a háború utáni állapotokra emlékez­tetni. Tíz évvel ezelőtt a magyar mezőgazdaság a kenyérgabona-, a kukoricatermelésben a világrang­lista elején volt, a mezőgazdaság adta az exportnak egy jelentős ré­szét. Ma ezeknek a termékeknek a hiányát importból fedezzük. A pri­vatizációval áron alul árusították ki az ország vagyonának jelentős ré­szét. Az előző parlamentben rend­szeresek voltak a visszaélések mi­att az interpellációk, de ezek süket fülekre találtak. Horn Gyula miniszterelnök úr végre elszánta magát, és intézke­dett a HungarHoltels szállodalánc eladásánál felmerülő mulasztások miatt, de máris megjelent azoknak a tábora, akik nem értenek egyet a vizsgálattal. Nem látják a biztos jövőt az ózdi, a diósgyőri munkások, akik ma a legnagyobb létbizonytalanságban élnek, pedig az elmúlt években be­csülettel dolgoztak. Nem értik a bá­nyászok a sok millió tonnás szén- mezőkön működő szénbányák bezá­rását. Vajon nem lesz-e drága az a szén néhány év múlva, melyet ma - talán olcsón - külföldről vásáro­lunk? Volt már egy korszak, amikor nagyon sok bányát bezártak, majd súlyos árat fizetve érte, újra nyitot­tak. A bányászok értetlenül szemlé­lik, hogy a gazdaságtalannak nyil­vánított bányák egy részét - vállal­kozási formában —• magántársasá­gok gazdaságosan üzemeltetik. Nem lenne tisztességes, ha a fel­sorolt gondok mellett nem szólnék azokról az eredményekről, melye­ket örömmel fogadtak a települések lakói. Sok ezer kilométer új, korsze­rű út, járda épült. Nagyszámú isko­lai tanterem, tornaterem átadását láttuk az elmúlt években. Egyre több település kapcsolódhatott be a gázszolgáltatásba. A kommunális fejlesztések jó ütemben haladnak, bár sok helyen ezen fejlesztések a településék költségvetését a követ­kező évekre is megterhelték. Az említett - és még le nem írt ­gondolatok foglalkoztatják ma a la­kosságot. A demokrácia nevében te­szik fel a kérdést, vajon figyelembe veszik-e véleményüket. A ma működő közel 50 párt vívja harcát a hatalomért. Ne feledjük el azonban, hogy csak azok a pártok lesznek életképesek, amelyek szél­sőségektől mentes, világos és elfo­gadható programjukkal a tömege­ket felsorakoztatják maguk mögé. A gondokkal küzdő ország lakos­sága - főleg Borsod megyében - vá­rakozással és szorongással lépte át az új esztendő küszöbét. Azt várják, hogy a terhek nagy' részét azok vi­seljek, akik a rendszei-váltás haszo­nélvezői, akik erős gazdasági hát­térrel rendelkeznek. A sok százezer munkanélküli nem segélyekből akar élni, hanem munkahelyet ke­res. A leginkább elszegényedők már nem képesek elviselni a sorozatos áremelkedéseket. Ezek a gondolatok foglalkoztat­ják ma, az új év kezdetén a társa­dalmat, mely elkötelezte magát a demokratikus köztársaság mellett, de azt is jelzi, hogy a tűrőképesség határához érkezett. Azt kéri a lakosság, hogy vegyék ezt figyelembe a hatalom képvise­lői, a politikával foglalkozók. VodilaViktor önkormányzati képviselő Edelény Ne játsszunk a tűzzel! Vegyes érzelmekkel olvastam az Észak-Ma- gyarország november 16-i számában A. F. úr­nak „Még nem késő” című írását. Természete­sen: nem vitatom A. F. úr véleménynyilvánítá­si jogát, de remélem: ez a ,jog” ugyanúgy meg­illet engem is. Ifjú koromban, ezelőtt jó 50 évvel, nagyon szerettem volna történelemtanár lenni, de „szeretett apánk, bölcs vezérünk” kultúrpoliti­kája miatt, ez a vágyálom, csak „vágy-álom” maradt. Viszont: a vonzódásom, a történelem- tudomány iránt azóta is töretlen. Főleg, újab­ban, mert hála légyen a Mindenhatónak, már nem úgy szól a nóta, mint akkor, azaz: Kényes kérdésekről nem beszélünk! Amiről viszont nem beszélünk, az nem igaz! Komoly történelemtudósoknak is az a véle­ménye: a Vörös Hadsereg „elfoglalta, megszáll­ta” hazánkat. A Hitler-Szálasi diktatúrát kö­vette a Sztálin-Rákosi diktatúra. Mert „sze­retett vezérünk” uralkodásának évei alatt, csak kommunistákból többet gyilkoltatott le, mint ahányat a 25. évig tartó Horthy-érában, ez ak­kor is igaz, ha egyesek ezt tagadják. Viszont: a belorusz Szergej, a grúz Matvej, vagy a szőke, ukrán „sesztra”, Natasa, akiit parancsteljesítés közben haltak hősi halált, erről nem tehetnek. Ok, minden helyes erkölcsi érzékkel bíró ember szerint, a Hősök temetőjében, márvány emlék­művet érdemelnek, rajta orosz és magyar fel­irattal: „Dicsőség a hősöknek!” Hány százezer vörös katona halt hősi halált a magyarországi harcokban: ki tudná meg­mondani?! Pedig, a „Lend-Leas” (amerikai se­gélyszállítás” keretén belül csak 1943-45-ben, két év alatt a Vörös Hadsereg az USA-tól 10 millió pár csizmát, 19 724 repülőgépet, 8800 harckocsit, 6400 ágyút és 500 ezer (!) gépjár­művet kapott. („Reform” III. évfolyam, 45. szám). Viszont, ez semmit nem von le a szovjet katonák hősiességéből! Ismétlem: megilleti őket a Hősök temetőjében a márvány sírem­lék. Ugyanúgy, mint a solymári katonai teme­tőben a hősi halált halt amerikai katonákat. Ugyanez a tisztelet és megbecsülés kijár - mégpedig: jogosan - a MOKAN-komité hősi halottainak is. Tehát: a Hősök temetőjében, a hősöket dicsőítő emlékoszlop és emléktábla. A Vörös Hadsereg obeliszkje mellett. De csak ott, és nem máshol! Ugyanis: egy kissé „szeplős a meny­asszony!” Hitler parancsára a zsidó vallású magyar embex-eket - nőket, gyermekeket - Sztálin utasítására meg egész népcsoportokat és né­met nevű magyar férfiakat, nőket, fiatal lá­nyokat hurcoltak rabszolga-munkára. Mind­két parancs, a nemzetközi jog alapján: soha el nem érülhető, népellenes, háborús bűntett. Mit ír énül az egyik túlélő? „Miután szeren­csésen megúsztam a Keleti Front poklát, visszamentem dolgozni a Digépbe. Egy éjjel, 1945. január 23-án, egy MOKAN-karszalagos illető kopogott az ajtómon és közölte: gyűlésre kell mennem a diósgyőri moziba. Mire odaér­tem, már tele volt a helyiség. Egy szovjet kapi­tány azt mondta: mivel mi, magyarok, a Szov­jetunió ellen harcoltunk, egy évig jóvátételben kell dolgoznunk, náluk. O. J. Miskolc polgár- mestere azt ígérte: ártatlanul senkit sem visz­nek el. A donbaszi szénmedencébe szállítot­tak. Négy év, kilenc hónapot húztam le a föld alatt, pokoli körülmények között. Nélkülözé­sek miatt rengetegen meghaltak. Ami felhábo­rít: ezek a MOKAN-osok, akik tevékenyen közreműködtek az elhurcoltatásunkban, kie­melt nyugdijat kapnak!” (Heti Hírnök, 1990. május 16. „Gyűlésről, rabszolga-munkára!”) Hogy hívták az ilyeneket a Quisling Norvé­giájában, vagy' a megszállt Franciaországban? „Kollaboránsok!” És a háboiü után nem kie­melt nyugdíjat kaptak, hanem egészen mást. Most, mikor minden józan ítélőképességű politikus és polgár - légyen kormánypárti vagy ellenzéki - nemzeti megbékélést hirdet, ilyen „olvasói levél” megírása és közlése, eny­hén szólva: felelőtlenség. Játék a tűzzel. Mert, hogy szabad soha be nem gyógyuló sebeket új­ra feltépni, felszaggatni! Főleg most, mikor a külföldi üzletemberek, politikusok, bankárok éberen figyelik a magyar kül- és főleg a belpo­litika alakulását. Kell ez, hiányzik ez ne­künk?! Mert, tudom: nehéz helyesen értékelni, értelmezni a demokráciát, de lehetne mái’ az Észak-Magyarország szerkesztősége annyira „független”, hogy a szélsőséges, a nemzet egy­ségét megbontó, társadalmi ellentéteket szító írások megjelentetésének gátat vetne. íráso­mat félremagyarázni lehet ugyan, de félreérte­ni nem. Mondjanak ítéletet felette hivatásos történészek. De addig is: miért kell a tűzzel játszani?! Csornák Jenő Miskolc Olvasóink figyelmébe! i ' "ü . .■ Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a . Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehető­ségeinket figyelembe véve esetenként kénytele­nek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé­lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai . normákat sértő írások e helyütt sem jelenhet­nek meg.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom