Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-03 / 286. szám
December 3., Szombat ÉM - ünnep ÉM-Hétvége IX Megkérdeztük az olvasót Várhelyi Krisztina a Szent Ferenc Kórház gazdasági igazgatója Az Észak-Magyarország alapvetően jó, színvonalas, tartalmas. A pártokhoz objektív, ugyanakkor intellektuális is, mert az igényesebb olvasóhoz szóló részek is megtalálhatók benne, mégsem erőszakos, nem szájbarágós. A lap híranyaga frappáns, rövid, vannak benne elemző írások is, amelyek igényesek. Ha azt nézem, hogy a személyemmel, munkámmal (sport, kórházfelújítás) kapcsolatos írások megjelentek benne, akkor mondhatom: azokban semmilyen torzítás nem volt. Az újság mellékletei közérdekűek, egyedül a sportnál hiányolom, hogy a helyi sportéletet nem mutatja be jobban. A legkisebb, helyi jellegű megmozdulásokról is írni kellene - én a külföldi híreket venném rövidebbre. Ez a társadalom ugyanis nagyon beteg, és amit az egészségügy ezért tenni tud, az legfeljebb húsz százalék. A többit az egészséges életmód befolyásolja. Ezért gondolom, hogy a sportnak, az egészséges életmód népszerűsítésének nagyobb szerepet kellene kapnia. Vállalja fel ennek propagandáját is a lap! Hibának tartom ugyanakkor, hogy megfelelő technika nélkül álltak át a színes nyomásra, a lapteijesztés is borzasztóan elhibázott. Németh Zoltán az NN Biztosító helyi igazgatóságának képviselője- Személyes kapcsolat is fűz az Észak-Magyarország- hoz, hiszen nyomdászbizonyítvánnyal a zsebemben, 1968-ban korrektorként itt dolgoztam. Azóta nagyon nagy, egyértelműen pozitív átalakuláson ment át az Észak-Magyarország. Az MTI-től nagy mennyiségben átvett híranyag közlésétől a mai önálló és egyre inkább helyi érdekeket szolgáló és képviselő újságig jutott el a szerkesztőség. Mint a sportot kedvelő olvasójuk, külön is nagyra értékelem a sportrovat átalakulását. Jók a hétköznapi számok, de kiváltképpen színvonalas és minden igényt kielégítő a hétfői sportmelléklet. Természetes, hogy ebben első helyen a labdarúgás szerepel, de mellette a többi sportággal is lehetne jobban foglalkozni. A világ, az ország és megyénk eseményeiről a korábbitól gyorsabban és sokoldalúbban tájékoztatnak. Azt szeretném, ha még többet foglalkoznának a megye életével. Javasolom továbbá, hogy méginkább tegyék a lapot minden réteghez szólóvá. Találja meg benne a fiataltól az idősig, a háziasszonytól a kutatómérnökig mindenki a számára legszükségesebb információt. Ebből a szempontból nagyon jónak tartom a lap mellékleteit. Mint egykori korrektor, természetesen rendre „kiszúrom” a lapkészítéssel egyébként természetesen együttjáró hibákat is. Kuszmann Károlyné nyugdíjas tanárnő Kisebb megszakításokkal negyven éve vagyok olvasója az Eszak-Magyarországnak. Jó újságnak tartom, olyannak, ami egymagában alkalmas arra, hogy mindent megtudjunk belőle, ami fontos, ezért a többi országos lapot lemondtam. Véleményem szerint még mindig sok a lapban a budapesti anyag, ami itt a megyében nem közérdekű, és amit a tévéből úgyis megtudunk. Azt javaslom, maradjon az Észak a mi szűkebb pátriánk lapja, több legyen benne a helyi információ. Tetszik a megyei körkép és a levelezési rovat, a miskolci Itthon- melléklet színvonala azonban az utóbbi időben csökkent, kicsit színesebbé kéne tenni. A mellékletben közölt gyermekrajzokon - mint pedagógus - látom, hogy nem épnen annyi idős gyerek készítette, mint ami a rajzon szerepel, vagy talán egy felnőtt besegített a végső megformálásába. Jó leime erre figyelni! Vannak természetesen kedvenceim: nagyon szeretem Brackó István jegyzeteit, nagyon intelligens. Vagy Gyöngyösi Gábor kommentárjait. Fecske Csaba jegyzeteinek színvonala kifogástalan, stílusa ragyogó. Szeretném, ha bizonyos dolgokat tovább vinnének, visszatérnének a sokakat érdeklő ügyek fejleményeire. Tóthné Molnár Katalin a Csilla Bárónő Szeretetotthon vezetője Nagyon régóta olvastam az Északot, még az anyukám fizette elő. A terjesztés megváltozásakor mondtuk le, mert nem kaptuk meg időben. így aztán naponta vásárolom, már ha hozzá tudok jutni. Elvárásaimnak ugyanis ez a lap felel meg a leginkább, mivel az én sorsomat és a környezetemet közvetlenül és elsősorban a helyi események érintik, befolyásolják. Fontos, hogy tudjam, mikor nem lesz víz, mikor nem lesz áram, hol nyílik egy kiállítás a városban. Ezeket az információkat mind megkapom az Északtól. Megpróbálkoztunk más újsággal is, de nekem olyanra van szükségem, amelyiknek helyi szolgáltató jellege van, és emellett - slágvortokban - szól a világ eseményeiről is. Miután a szociális szférában dolgozom, az egészségügyi és szociális jellegű témákkal foglalkozó cikkeket olvasom szívesen. Szeretem tudni, hogy más hasonló szervezetek, intézmények hogyan élnek, működnek. Mindig elolvasom a helyi döntéshozatról szóló másokat is. Nekem az az igazán szimpatikus a lapban, hogy a híreket el tudom választani a személyes hangú reagálástól, nem keverednek össze a műfajok: a tények és a személyes megítélések. Ez utóbbiakat is elolvasom, még ha nem is értek egyet velük, hiszen manapság nagyon nagy értéke van annak, ha valaki a saját véleményéhez a nevét .is adja. Ha reális, jószemű újságíró íija ezeket, s ha véleményében az is megjelenik, ami a társadalmat is foglalkoztatja, azt nagyon jó érzés olvasni. Matusikné Remete Éva társadalombiztosítási előadó A munkahelyemre jár az Észak, mindennap elolvasom - persze az igazgatónk után, aki először csap le rá. Hétvégeken is rendszeresen megvásárolom. Szeretem az újságjukat, mert mindig friss információkat találok benne, nincsenek lemaradva az eseményekről. Jó, hogy a világpolitikával is foglalkoznak, így akkor is tájékozott lehet az olvasó, ha más - mondjuk országos - lapokat nem olvas. Mivel a Para-Mis Leányvállalatnál dolgozom, mindig figyelemmel kísérem az ezzel foglalkozó cikkeket, meg az egészségüggyel kapcsolatosakat. Nagy szükség van az ilyen írásokra, mert az e területeken bekövetkezett sűrű változásokat nyomon tudják követni az abban érintettek. Jó lenne, ha a változójogszabályokról többet is olvashatnánk. Szeretem az emberek életútjáról szóló cikkeket, a sportrovatot, meg a kulturális életről szóló írásokat is. Nagyon jónak tartom az állásokat kínáló rovatot, sok segítséget ad a munka- nélkülieknek az elhelyezkedési lehetőségek megismertetésével. Kicsit hiányolom a fiatalokkal, a továbbtanulással, a fiatal pályakezdőkkel foglalkozó cikkeket. A lap külleme tetszetős, jó hogy nincs telerakva hirdetésekkel. Ha több színpfi kfinpt. tudnának kn7.fi!ni a7. mác szfihhfi tanná____________________ A sírásó és az újságíró is ember Filip Gabriella Arról ismerszik meg a pályakezdő és a balek, hogy a nagy ünnepek táján valahogy mindig ő az ügyeletes. Hogy, hogy nem: ’89 karácsonyának hetén ott ülhettem az ügyeleti telefon mellett. A túlcsorduló szeretet, az ajándékozási láz, a mindig drága szaloncukor, a rosszul mért fenyőfa, a január 1-től várható áremelések miatt egyébként is felforrósodik ilyen tájt a hangulat. De ekkor különösen zavaros volt a világ. Sfitak az emberek a telefonba, mások káromkodtak. Féltünk. Reménykedtünk. Vártuk a Megváltó születését, és nem is reméltük a megváltó halált. Égtek a gyertyák Tőkés Lászlóért. Segélyszállítmányok indultak a határ felé. Közben készült az újság. És állandóan csörgött a telefon.- Jó estét kívánok! Kovács István vagyok Ozdról - mutatkozott be egy határozott férfihang. - Egy hírt szeretnék beolvasni... És már mondta is:- Tegnap délelőtt megrendezték az első országos sírásóversenyt az ózdi köztemetőben...- Most viccel velem?! Sírásóversenyt?!- Jó! Ha az önök lapját nem érdekli, majd megírják mások - mondta kissé sértődötten. De csak nem tette le a telefont. Még kikérte magának a gyanúsítgatást. - Ilyesmivel nem viccelődik az ember. Éz is egy szakma. Nem kellene lenéznie a sírásókat! Eire aztán csak lejegyeztem az egyébként nyomdakészre megfogalmazott hírt: „... a rendkívül nehéz terepen a hazai csapat szerepelt a legeredményesebben”. Az első gondolatom az volt, valahogy ellenőrizni kell, igaz-e a hír. A másik, hogy szólok a szerkesztőnek, hagyjon egy' kis helyet az utolsó oldalon. De újra csörgött a telefon. Igriczi Zsiga volt,, a Népszabadság megyei tudósítója. Ot is a sírásóverseny izgatta. Leginkább az érdekelte, megírtam-e már. És hogy haragszom- e? Mert dehogy is akart ó viccelődni. Csak hát ennyivel tartozott nekem. Miért? Az legyen az ő története... Fotós a zsilipben Lévay Györgyi A Diósgyőri Kórház korszerű traumatológiai pavilonjában készítettünk riportot. Valami nagyon jót szerettünk volna, ezért elhatároztuk, addig könyörgünk az osztályvezető főorvosnak, míg nem engedélyezi, hogy fényképezhessünk a műtőben. A sebészek természetesen nem szeretik az ilyet, hiszen a civil millió galibát okozhat, nem is beszélve a vaku zavaró villám ásairól. Nagy derbi volt, de Rácz Sándor főorvos úr végül is megunta a rimánkodá- sunkat, engedélyezte, hogy Laczó József kollégám felvételeket készítsen egy végtagoperációról. Amíg ó a műtőben dolgozott, jómagam Szekeres adjunktus úr társaságában az osztállyal ismerkedtem. Egy idő után a műtőszintre értünk, az adjunktus úr magyarázta, hogy zsili- pes öltözőrendszeren keresztül lehet csak bejutni a műtőkbe. Emitt leveszik megszokott ruháikat, aztán fürdő, fertőtlenítő és a másik oldalon steril ruhába öltözik mindenki. A zsilip természetesen visszafelé is működik. Látja, mutatott az üvegfalakon túlra, minden műtőben dolgoznak már, mindenütt égnek a lámpák. No, akkor be is kukkanthatunk a zsilip innenső oldalába, hiszen már nem vetkőzik senki, mindenki a helyén van. Ezzel jó szélesre tárta az öltöző ajtaját. És megláttam a meztelen igazságot. Ott állt fotóriporter kollégám egy' szál ruha nélkül - kezében fényképezőgéppel. Torz-óh A szerkesztő naplójából Egy éjjeliőr vallomásából- Szívesebben aludnék otthon, de jól jön az a kis mellékes a nyugdíj mellé... (1976) * Keretes hirdetés (sajnos megjelent) MAGYAR OSZTRÁK CSETEPATÉK A CENTRUMBAN (Értelmezd: magyar, osztrák, cseh tapéták a Centrumban.) (1978) * A mezőgazdasági rovat munkatárs(nője) Gyömrőpusztán járt, ahonnan - riportjában - az alábbi fontos túrt hozta: „Magy'arország legnagyobb tojóházában broiller-csirkék tojják az aranytojásokat.” (1979) * A Miskolci Pamutfonó szocialista brigádjának összefogását dicsérő hírfejet írt az egyik kolléga. Ugyanis túlmunkát vállaltak, hogy annak ellenértékéből speciális gyermekkocsit készíttessenek dolgozó társuk megsegítésére, akinek családjában örömteli esemény történt. A lelkes hangon megírt hírfejet az alábbi főcím javaslattal tette le az újságíró: „BESEGÍTETT A BRIGÁD IS: HÁRMAS HÍREK SZÜLETTEK” (1979) * Beszélgetés egy inszeminátorral:- Aztán jó ez a tehénnek? Inszeminátor:-Azt kérdezze meg tőle!... (1979) (Ónodvári Miklós gyűjtése) A milliomos bányász Brackó István Nevét hamar szárnyára vette a hír. Egy nyugdíjas borsodi bányász megütötte a főnyereményt, ötöse lett a lottón, s milliomossá vált... Én is felkerekedtem, s mindaddig gyanakvóan fogadott a népes család, amíg le nem tettem a nagy esküt, hogy csak egy interjút s nem kölcsönt kérek... Mert az amúgy takaros házban én voltam az első újságíró, de a kunyerálók, a kéregetők, az üzletet ajánlók száma bőven meghaladta az aprócska falu lélek- számát. Hősöm: vékony, cingár, koránál idősebbnek látszó ember büszkén mutatta az új bútort, a központi fűtést, a fürdőszobát, a mosógépet, s elmondotta, hogy a gyerekeknek autót, lakást vett, de egy kicsit megváltozott a világ. Kevesebb lett a haver, annál több a lejmoló. Már a kocsmába sem jár meginn i, a szokásos rumot és a korsó sört... Szokni kell a gazdagságot is. A poént egy véletlen kérdésre bökte ki a milliomos bányász.- Mit csinál egész nap?- Hát kijárok a halnám. Szenet szedek a meddőből. Ahogy régen... Régi szép idők Gyöngyösi Gábor Amikor a szakértelem először jutott hatalomra a mi világunkban is, akkor egy őrnagyi rangban lévő cukrászmester lett szülővárosom agit-prop. titkára. Első napom a szerkesztőségben azzal telt, hogy igazolnom kellett, nem én írtam a Szovjetunió című folyóiratban lévő fagylaltos- kocsira (szocreál festmény volt), hogy Grünfeld. Merthogy ez volt a cukrász- mester becsületes neve, aki viszont tiltotta ennek használatát, megkövetelve, hogy titkár elvtársnak szólítsuk, mintha Titkár lett volna a vezetékneve. A nevekre különben - ebből is látszik - nem sokat adott, ezért fordulhatott elő, hogy például Csipler Sándorról, a román női ohmpiai és világbajnok vívóválogatott edzőjéről úgy kellett portrét finom, hogy a neve nem szerepelhetett a cikkben. Ä lányok, kivétel nélkül mind magyarok, mivel szép román neveket kaptak, Drim- bának, Ardeleanunak, meg ezekhez hasonlónak ismerte őket a világ - csak románul nem tudtak egy árva szót sem - szerepelhettek. Titkár elvtárs szerint viszont Csipler, mivel nem változtatott nevet fasiszta volt, nekem pedig akkor, sok egyéb mellett éppen az volt a legfőbb bűnöm, hogy az ország mezőgazdasági területének a csökkentése céljából, létrehoztam a Kárpátokat. Aztán telt múlt az idő, a Titkár elvtárs, a fagylaltoskocsit, ami pedig illett hozzá, spórolt pénzéből fehér Volgára cserélte, amihez viszont ugyanúgy nem értett, mint semmihez a világon. Persze, azzal is ismerkedett kitartóan, amire fel is hívta a figyelmemet. Egy szép napon megállított, és így szólt. Na, mit szól, tanulok vezetni. Én pillanatnyi elmezavaromban csak annyit mondtam: „Hamarabb kellett volna!” Néha-néha mostanában is elgondolkodom azon, miért nem jutott nekem soha Volgára, s mért nem tudom most sem mpcrwnni com Qldflj BflBfl Dióaauójd - Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Kossuth u. 11. Tel: 36-131 Igazolás Taxiszámla elszámolásához 1964. V. 27-én a miskolci December 4. Drótműveket látogatta meg Fock Jenő elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. A dél utáni órákban szereztünk tudomást erről látogatásról, s minthogy arról lapunk másnapi (1964. V. 2-8 - csütörtöki -) számában hírt szerettünk volna adni, szükségessé vált oda egy újságíró kiküldése. A December 4. Drótművek légvonalban 9, országúton 16 kilométerre van az Északmagyarorsság Szerkesztőségétől. A látogatásról szerzett értesülés és a látogatás ténye között mindössze 16 percnyi időnk jutott gondolko- . dásra és cselekvésre. Minthogy a szerkesztőség gépkocsija (BA 43-45 írsz.) éppen vidéki úton volt, s a Drótmű megközelítése emberi számítások szerint gyalog 1,6 óra; autóbuszon 40 perc (megjegyezzük, hogy autóbuszjárat csak kétóránkint van); lóháton 1 óra, de lovunk ninos, traktoron nem érdemes menni, mert ráz - így szükségessé vált taxi beszerzése. Munkatársunk: Ónodvári Miklós (szül 1932. aug. 4. Muhi, Borsod vm. Magyar o. Anyja neve: Tóth Erzsébet, lakik: Miskolc L k. Augusztus 20- u. 7 1/4/ az Eszakmagyarország Szerkesztőségének ipari rovat vezetője a dél utáni órákban - pontosan 16 óra 45 perckor Sárközi Andor fő- szerkesztő utasítására igénybe vette az Ady-hidi taxiállomáson a 3. sz. Autóközlekedési Vállalat 18-65 frsz. kistaxiját. Gyártmánya: Moszkvics (eléggé használt állapotban) és a főszerkesztői utasítást végrehajtotta. A gyárlátogatáson megjelent, s arról lapunk V. 28-í számának első oldalán, a jobb alsó sarokban az 5-6-os hasábon 2x10 cícerós petit fettes szedéssel közölt cikkében beszámolt. Ónodvári Miklósnak ez az ut 7 az az: hét forint taxiköltségébe került (plusz 3 forint borra való), mert nógatta a sofőrt... Minthogy a fennálló rendelkezések értelmében ezt a költséget Ónodvári Miklós fedezni 1: nem köteles, részére ezen igazolást á Lapkiadó Vállalat által előírt szem’ pontoknak megfelelően kiállítottuk, hogy nevezett részére a 7 (hét) forint megtéríttessék. Miskolc, 1964. V. 28. Sárközi Andor főszerkesztő Melléklet; 1 d.vb. taxiszámla. Száma: 16376 (Az igazolást egyébként Ónodvári Miklós ina- Az iratot annak remfte s má szerint a Lapkiadó Vállalat titkárságán könyvelték)
