Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-03 / 286. szám
ÍV ÉM-héfvége ÉM-olnneg» December 3.* Ssoimbist Fél évszázad krónikája 6. Ez az újságírógárda tudta, hogy néplapot kell készítenie Wirth Lajos tizenkét éven át volt a lap főszerkesztője Fotó: Farkas Maya Hajdú Imre Sorozatunk előző, ötödik részében Gulyás Mihály az Észak-Magyaror- szág 1956 utáni korszakát idézte. Krónikánk hatodik, befejező része időben a lap ’70-es, ’80-as éveibe nyújt betekintést. Kalauzunk az Észak akkori főszerkesztője Wirth Lajos. □ Lajos! Hát nem érdekes!? Életed döntő része az újságíráshoz, a lapkiadáshoz kötődött, pedig Te -hajói tudom. - papnak készültél. • Valóban így volt. 1946 és 1948 között én az ősi, veszprémi szeminárium lakója voltam, mint papnövendék. Három éven át. Nagyon jó iskola volt, ma is hálás szívvel gondolok vissza hajdani tanáraimra, - az' egész alma materre, az ott kapott útravalóra. Egész életemen át kísér. Én ott kaptam, onnan hoztam az emberek iránti tisztelet, szeretet érzését. Finnek köszönhetem, hogy - bár martál vagyok a hatvanon-nincsenek . igazán haragosaim, ellenségeim, s ami még ennél is fontosabb: nincs bennem gyűlölködés mások iránt. □ Nem lettél pap, viszont voltál egy időben kántor. • Méghozzá szülőfalumban, a Somogy megyei Görgetegen. Ez negyvennyolcban történt. Akkorra már nagyon bonyolódott az élet, sok törvénytelenséggel lehetett találkozni. Ilyen volt nálunk a kántortanító elűzése. Pedig nagyon tisztességes ember volt. Persze nem- a tanítványai, nem a hívek űzték el, hanem az ákkori pártemberek. Ott maradt á templomunk kántor nélkül. S mivel én Veszprémben megtanultám orgonáim, és. ezt a-falumban tudták az embérék, a község á plébánossal az élen, engem kért fel a kántorságra. Ez az ajánlat jókor jött, mert nekem Veszprémet a nehezedő családi körül-: ményéink miatt ott kellett hagynom. No nem adtam fel á papi hivatás tervet', csak úgy gondoltam egy vagy két évig szüneteltetem a tanulmányaimat) "amíg anyagilag kissé égyénésbé jövök, Pechemre, mire .ez bekövetkezett, feloszlatták apapi szemináriumot. ■ ~ ~~ Szóval, 1948-ban kántor lettem a szülőfalumban. Ezt a hivatást egészen 1952 karácsonyáig töltöttem be. Közben 1950-ben történt egy váratlan esemény. Egyik napról a másikra megválasztottak községi párttitkámak.: Nem fogod elhinni, ugyanazok az emberek (ma is élnek még, meg lehet kérdezni) kértek fel, hogy lépjek be. a pártba, és. azon nyomban legyek párttitkár, akik korábban a kántorságra is felkértek. Ennek az volt az oka, hogy az előző párttitkártól mindenképpen meg akartak szabadulni. □ Meddig végezted ezt a kettős „hivatást-1’,: a. kántorságot és a párt- titkárságot? e Napra pontosan megmondom. 1952. december 10-ig. Azon a napon volt egy járási értekezlet, ahol én is felszólal-, tam. Az értekezlet végén odajött hozzám égy számomra addig ismeretlen férfi. Bemutatkozott, hogy ő a Somogyi Néplap főszerkesztője. És azt mondta: elvtárs, maga pedig holnaptól újságíró lesz. Megdöbbentem, De hiszen én soha életemben nem írtam újságot! - dadogtam. - Nem baj, most majd fog! - válaszolta. Ezek után utaztam másnap Kaposvárra, a szerkesztőségbe jelentkezni. S ezzel véget ért a korábbi kettős életem. A szerkesztőségben végigjártam a szamárlétrát, voltam gyakornok, munkatárs, rovatvezető, lapkiadó igazgató, majd pedig főszerkesztő. □ Akkortájt úgy tűnt, soha nem hagyod ott szeretett hazádat, Somogyországot. Aztánmégiseljöttél « Egyik napról a másikra leváltottak a főszerkesztői posztról. 1968-ban volt égy ártatlan karambolom. Senki nem sérült meg. Mégis óriási ügyet kreált belőle az akkori megyei rendőrfőkapitány. Olyannyira, hogy ó maga nyomozott az ügyben. Persze ennek megvolt az oka. Nagyon rossz viszonyban voltunk. Ugyanis embertelen volt, sokszor igazságtalan és én ezeket zártkörű, testületi értekezleteken többször is szóvá tettem: Természetesen neki ez nem tetszett, s kereste az alkalmat, hogyan .tudja kitekerni a nyakam; A balesetet aztán Összekapcsolták azzal, hogy nőzöm, hogy iszom. A dolog lényege, hogy leváltottak. De utána csak megszólalhatott a lelkiismeret a megyei pártbizottság illetékeseiben, mert azt mondták, egy-két évet kell átvészelnem más munkakörben, addigra elcsitul minden, és újra visszahelyeznek főszerkesztőnek. És képzeld, ez időre hová akartak elhelyezni!? A Kaposvári Textőnek. Előzőleg azzal vádoltak meg többek között, hogy nózöm. Azt a 800 nőt, ciki a textilgyárban dolgozott, nem féltették tőlem? Úgy hogy ezek után úgy döntöttem, bármennyire is hazám Somogy, eljövök onnan. □ így kerültél Miskolcra? • Még nem. Átmenetileg Budapesten helyezkedtem el. A Népszabadságnak lettem terjesztési osztályvezető helyettese. Ott kerestek meg egy félév után Miskolcról, hogy jöjjek Borsodba s legyek a Lapkiadó Vállalat igazgatója. Az előző igazgató, Bíró Péter ugyanis nyugállományba vonul, s emellett a kiadói feladatok is megnövekednek, hisz egy új városi lap is indul, a Déli Hírlap. Ez 1969. augusztus 4-én történt. Először eljöttem szétnézni, itt töltöttem négy hónap próbaidőt. Ezután mondtam véglegesen igent; □ Nem bántad meg később ezt a döntésedet? ..'■■■ • Nem. Két és fél éven át voltam kiadóigazgató. Jól éreztem magam itt és ebben a munkakörben. Kiváló munkatársakra, kollégákra találtam. Amikor idekerültem, 46 ezer volt a lap példányszáma. Az első évben 5 ezerrel, a másodikban 10 ezerrel emelkedett a példányszámunk. S azt követően is - már főszerkesztő koromban - minden évben nőtt az előfizetők tábora. Megszüntettük a terjesztés fehér foltjait. A zempléni, abaúji aprófalvas nyúlványokba is elvittük az Északot. □ S eközben egyik napról a másikra - nem először az életedben - széket cseréltél. A kiadóigazgatói székből áthelyeztek a főszerkesztőibe. • A korábbi főszerkesztőt Fodor Lászlót felvitték a pártközpontba. Engem nagyon meglepett, amikor közölték velem, hogy én leszek az utódja. Hisz nem is idevalósi voltam! Egyébként is volt itt több potenciális és önjelölt. □ Ki közölte veled a hírt? • Maga a megyei pártbizottság első titkára, Bodnár Ferenc. O a főszerkesztőkkel való foglalkozást nem engedte át . másnak. Akkor sem, később sem. □ A személyi kérdésekben az első titkár egyedül döntött, vagy testületi döntés ■ született? '•'-•• • ..... .....---------------• Papíron testületi, valójában egyéni. Magyarországon bármennyire idézgették Lenint a kollektív döntéssel és vezetéssel kapcsolatban, ilyen nem létezett. A.40 év alatt én olyan esettel nem találkoztam, hogy személyi kérdésben az első titkár által beterjesztett javaslatot a testület ne fogadta volna el. Ami a főszerkesztői munkámat illette, viszonylag könnyű helyzetben voltam. Az előző két. és. fél évben jól megismerhettem a szerkesztőség belső életét és magukat az új ságírókat is. Könnyű volt a helyzetem abban a tekintetben is,- hogy ekkorára már konszolidálódott a politikai helyzet. Lezárultak az ’56-os ügyek, s már senkitől nem kérdezték, hogy ki és mi voltál ’56-ban. □ Pártirányítás? • Volt. Erről bárki meggyőződhet a régi párthatározatokból. De ez a ’70-es években már közvetett formában jelentkezett. Meghatároztak bizonyos főbb irányokat, amelyeket a lapnak képviselnie kellett. Am azt, hogy ezt milyen módon, hogyan juttatjuk érvényre a lapban, azt a főszerkesztőre bízták. □ Szóval minden nap nem szóltak bele a lap készítésébe, úgy mint az ötvenes években tették? • Nem. A K telefon sem szólt mindennap. Ha volt esetenként közvetlen beleszólás, vagy arra való törekvés, az egyes pártkáderek túlbuzgóságából adódott. Például volt olyan, aki igazoló jelentést kért arról, hogy x költőnek miért-nem közlöm a verseit a lapban. □ Lajos, milyen volt a te vezetési stílusod? • Teljesen egyedi. A szerkesztőség kilencven százalékának azt hiszem tetszett, tíz százalékának nem. Azt hiszem azoknak nyerte meg a tetszését, akik nem voltak vonalasak. A fölmerült kérdéseket ugyanis mi pillanatok alatt megoldottuk az arra illetékesekkel. A vonalasak mindennek nagyobb feneket akartak keríteni, mindent értekezletekkel akartak megoldani, mindenről feljegyzést, mindenről írásos dokumentumot kívántak. Ha valaki netán berúgott és másnap megfegyelmeztem, arról is papírt akartak. Mi szükség van erre? Ezt nevezték ők pártszerűségnek, az én véleményem szerint ez nem más, mint bürokrácia és bi- gottság. Más...Ez á szerkesztőség a pártközpontból és a megyei pártbizottságtól érkező direkt, néha vad, kemény utasításokat meg tudta szelídíteni. Mederbe tereltük, átpolitizáltuk, s az már a rőté. Ehhez két alapvető dologra volt szükség. Kismértékben kellett hozzá egyfajta főszerkesztői bátorság, nagyobbrészt egy tisztességes, felkészült, de ugyancsak bátor újságírógárda. Akik engem ebben támogattak. Elmesélek egy esetet. Párttitkárválasztás volt a szerkesztőségben. A megyei párt- bizottság kijelölte, hogy x-et kell megválasztani. Az eseményre eljött az ideológiai titkár is, hogy jelenlétével ezt az akaratot erősítse. Ennek ellenére akadt két ember, Flanek Tibor és én, akik felálltunk és azt mondtuk, mi jobbnak tartanánk erre a tisztre egy másik kollegát. A szavazásnál a többség mellénk állt,. A pártbizottság kénytelen volt fejethajtani, mert bár a pártdemokráciát sokszor sárba lehetett tiporni, egy ilyen nagy plenum előtt azért mégsem volt kívánatos. Egy másik dologra is nagyon szívesen gondolok vissza. Ez a lap - egyeseknek talán furcsán hangzik - megad ta az Istennek azt, ami az Istené. Szóval nemcsak a császárnak. Emlékezz a ’70-es évek közepére! Azokra a ma is előszedhető gyönyörűen megtervezett, megszerkesztett karácsonyi számokra. Emlékezz, amikor a miskolci minoriták alapítójának, Kelemen Didóknak az életét feldolgoztátok! A 7Ó-es évek derekán. Egy szentéletű ember életútja, mint példa a megyei pártlapban! Alikor nem volt semmi! □ Köszönhető neked, hogy engedted! • Meg is köszönték. No nem a pártbizottság, hanem a Vatikán. S voltak sorozatban írások irodalmár papokról, szentéletű emberekről. Kaptunk is olykor vádakat, hogy időnként tömjénsza- gú ez az újság. Ezeket most - mielőtt bárki is félreértené - nem érdemként, hanem tényként sorolom. Ez is az Észak-Magyarország volt. És azt is örömmel mondom, hogy ez a szerkesztőség meg tudta oldani, méghozzá minőségi visszaesés nélkül a saját utánpótlását. Évek során a lap újságíró-stúdióiban nagyon sok diplomás fiatal tanulta meg az újságírás alapfogalmait. Ezek közül a fiatalok közül közel ötve- nen vannak -a pályán. -Nemcsak az Északnál és itt a megyében, hanem az ország más részein is. A szerkesztőség egyik legnagyobb vívmányaként áz én időmből éppen ezt tartom: hogy nagyon sok fiatalt indítottunk el a pályán. Q Te - és ez alkatodból is következik - nagyon jó személyes kapcsolatot tudtál kiépíteni az akkori megyei pártvezetés- ' sei. Ezzel mintegy a szerkesztőség hajóját egy. viszonylag békés öbölbe tudtad kormányozni. Ha neked csak afféle hivatalnoki kapcsolatod lett volna mond-. juk Bodnár Ferenccel, meggyőződésem; gyakran sújtott volna a villám a szerkesztőségbe. ................. • Való igaz, jó szubjektív kapcsolatokat tudtam teremtem fölötteseimmel. Akik így rám való tekintettel elnézték azokat „a hibákat”, amelyek az akkori rendnek megfelelően hibának minősültek. Ilyen volt például a te Kelemen Didókról szóló írásod. Ott, akkor ez „hibának” minősült. Amikor persze nagyobb probléma volt és valóban raport- ra berendeltek, szerencsére olyan szánalmas képet tudtam magamra erőltetni, hogy már a belépésem pillanatában megsajnáltak. De volt olyan is, amikor elémentem a problémának. Igen, tudom, hogy miért hívattatok, igen, nagyobb körültekintéssel elkerülhető lett volna a dolog, de vegyétek figyelembe, hogy... és mondtam, mondtam a magámét. A végén az lett a legnagyobb fenyítés, hogy közösen megittunk egy nagy fröccsöi. Mindez arra is példa, hogy az emberi kapcsolatokat soha nem lehet kiiktatni. □ Lefordítva magyarra és. magunkra: ha az első titkár szeretett bennünket, akkor nem volt nagyobb baj. • Igen. Egyébként érdekes, hogy legtöbb konfliktusunk a félművelt pártfunkcionáriusokkal volt. Nincs ellenük védekezés. Aki elvégzett egy pártiskolát és mindjárt azt hitte, hogy ő a tudományok doktora, az volt a legkegyetlenebb ellenfél. □ Lajos, meddig volták főszerkesztő? ® Az Északnál? Itt Í2 évig. 1972 áprilisától 1984 augusztus 1-ig. A munka- könyvem szerint december 31-ig. □ Utána nyomdaigazgató'lettél? ® Igen. 1985. január 1-el a Borsodi Nyomdánál. Onnan mentem nyugdíjba 1988. december 31-én. □ Téged, mint főszerkesztőt - ne köntör- falázzunk -, itt Miskolcon is leváltottak. Nevezetesen Grósz Károly. Milyen érdé-, kés, egy első titkár nevezett ki, égy másik váltott le. Papíron mindkét döntés testületi volt, valójában mindkettő első titkári akarat. Egyszemélyű döntés. MiS .. y.h .u ..1. 1.0 • Valójában most sem tudom. Bodnár Ferenccel - köztudott - én jól kijöttem. Nem voltunk összejáró barátok, viszont jó, sőt mondhatnám nagyon jó munkakapcsolatunk volt. O kedvelt engem, mert szerette a bohém embereket. O volt az, aki nekem mindig lehetőséget adott, hogy esernyőt húzzak a szerkesztőség feje fölé; s ne engedjem, hogy más beleavatkozzon a munkánkba. Nem is avatkozott bele senki rajta kívül. Neki meg időnként annyi elfoglaltsága volt, hogy nem sokat tudott velünk foglalkozni. Valójában megbízott bennem. Utána jött Grósz Károly, akivel négy és fél évet dolgoztam együtt. Vele semmiféle emberi kapcsolatom nem alakult ki. A négy és fél év alatt egyetlen egyszer nem hívott meg emberi, baráti, vagy elvtársi beszélgetésre. Én, mint főszerkesztő az ő szobájában egyetlen egyszer voltam. Amikor közölte velem, hogy levált. Ide a szerkesztőségbe időnként benézett, hangsúlyozom benézett. □ Azon a találkozáson, amikor Grósz Károly bejelentette, hogy felment, akkor mit mondott? Miért teszi? • Kedves Wirth elvtárs, azért hívattalak, mert azt javasolja a megyebizottság (mert mindig a megyebizottság javasol, az volt a takaró), hogy téged váltsunk le.. Kérdeztem tőle miért? Hisz ezelőtt három hónappal még egy nagyon komoly feladattal bíztál meg. • Hogy dolgozzam ki, hogyan lehetne a kiadókat megszüntetni, és hogyan tudná átvenni a szerkesztőség a kiadói feladatokat. Itt van a hónom alatt az anyag, azt hittem ezért hivatsz, S most leváltasz. - Azért, mert nem tudok veled együtt dolgozni - jegyezte meg érre. - Más emberbe gondolkodom. S azt remélem tudod, hogy ehhez nekem jogom van. - Persze, hogy tudom. De összetörtél bennem mindent. Soha a büdös életbe nem tudok talpra állni. Ez nem megoldás. A szerkesztőség előtt persze azzal indokolta a döntését, hogy az Észak- Magyarország munkájának megújulása teszi ezt szükségessé. De ahhoz, hogy ez a szerkesztőség megújuljon előzőleg valamit nagyon rosszul kellett csinálni. Csak hát ez a lap kilencvenezer fölé futott fel. Olyan rosszul akkor csak nem csináltuk! Persze ez Grósz szerint nem minősítette sem a főszerkesztőt, sem a szerkesztőséget. A megyei pártbizottság ülésén, ahová bevitte az anyagot, a javaslatot, hogy engem le kell. váltani, ott mindenki hallgatott egy ember kivételével. Ez az egy ember szólalt fel mellettem. Egy nyugdíjas ideológiai titkár, Deme László. Ő viszont keményen. Ám egy fecske nem csinált nyarat. O Leváltásod után úgy tudom négy hónapig nem volt munkahelyed. • így igaz. Pesten a Szikra Nyomdába csellengtem főszerkesztői fizetéssel, a főszerkesztői munkakör megtartásával. Munkajogilag ugyanis december 31-ig két főszerkesztője volt a lapnak. A Szikra Nyomdát egyébként azért kellet tanulmányoznom, mert - mint mondták - lehet, hogy nyomdaigazgatót Csinálnak belőlem. De ez akkor még egyáltalán nem volt biztos. Ez csak 1985. január 2-án dőlt el. Akkor tettek a Borsodi Nyomdába, annak ellenére, hogy a nyomda nem értett egyet ezzel a döntéssel. Ez persze nagyon megnehezítette az ottani munkámat, kemény két évet kellett dolgoznom, hogy elfogadtassam magam. így egyike vagyok különleges rekordot állítottak fel. Ugyanis egyazon újság, az Észak-Magyarország impresszumában mind a három felelős helyen ott szerepelt a nevem. Voltam lapkiadó igazgató, voltam főszerkesztő és nyomdaigazgató. Ennek két tanúsága van. Vagy olyan okos voltam, hogy mindenhez értettem, vagy olyan hülye, hogy mindegy volt hová tesznek. Vagy egy harmadik változat is lehetséges, és ezt már nem viccből mondom. Valószínűleg azért történt így, mert ilyen volt a párt káderpolitikája: De a nyomdaigazgatóságtól már megkímélhettek volna! Nem 53 éves korban kell valakit ilyen posztra kinevezni! Persze azt hitték ott a pb-n, hogy a nyomda azonos a szerkesztőséggel. Ha jó voltam kiadóigazgatónak, főszerkesztőnek, akkor nyilván nyomdaigazgatónak is megfelelek. □ A te sorsod alakulása példa egy kor változására, de ugyanakkor változatlanságára is: Az ötvenes években a párt élet-halál ura volt személyi kérdésekben éppúgy, mint a napi lapkészítésben. A te idődben a helyzet annyiban módosult, hogy nap mint nap nem szólt bele abba, hogy mi kerüljön bele a lapba. De a személyi döntésekben továbbra is kényúr maradt. Függtünk, függtél. • Független' újság nincs, nem is lesz. Erről én megvagyok győződve. Ami la- púnk akkoriban függött a politikától plusz az első titkártól. A mai lapoknál sincs ez másképpen. Függnek az új tulajdonosoktól. Aki a gazda, mindig az dirigál. Az újság soha nem állt, áll a mindennapi politikai érdekek fölött, mint valami pártatlan, igazságosztó bíró; Van olyan kor amikor direktebb módon, vem amikor látszólag teljesen szabadon, demokratikus módon készül. De akkor is megvan, létezik — például egzisztenciálisan, az én esetem a példa érre-, a függőség. □ Hogyan értékeled az itt töltött éveidet? • Életem legszebb szakasza volt, még akkor is, ha elmaradt az úgynevezett „boldog vég”. Erre az időre mindig hálásan gondolok vissza. Ezt az életem értékes, alkotó periódusának tekmtem. LSE lapot is gyakran illették a „bolseviz- mus” vádjával. De a 90 ezer körüli példányszám valamit azért kifejezett. Vagy azt jelezte, hogy ebben a megyében csak „bolsevikok” éltek, de lehet hogy egészen mást. Például azt, hegy nem is volt ez olyan rossz újság. • Főszerkesztőségem ideje alatt egyetlen párt- és tömegszervezet ajtaján nem kopogtunk, hogy szervezzenek Észak-Magyarorszóg-előfizetőket. A saját kiadónk terjesztőinek ellenben kötelező volt terjesztem a Népszabadságot, árulni á Szovjetuniót, a Fáklyát, a Lányok Asszonyokat, vagy a Mező- gazdasági Technikát. Az Észak példányszáma spontánul, magától emelkedett. Ez azt hiszem jelentett valamit. Például azt, hogy kiváló szerkesztősége volt. Nem túlzók, van összehasonlítási alapom, én Somogybán is voltam fő- szerkesztő. A másik döntő tényező volt a Posta tisztességes lapterjesztése. A lap mindig időben eljutott mmdenho- va. A harmadik döntő ok pedig az elsőből következett. Ez a gárda tudta, hogy néplapot kell készítenie. Minden réteghez szólót. Ez egyébként vesszőparipám volt. Most is azt mondom: A nép az NÉP, így nagybetűvel írva. Őt kell az újságnak is kiszolgálnia! Nekik kell írni a lapot! Aki erre képes, az csatát nyer. Mert amögött műidig ott az erő: orv rn r