Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-28 / 306. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép 1994- December 28«« Szerda ^NOTESZ Tisztség Bujdos Attila Egy ideig biztosan beszédtémával szolgál még a megyei közgyűlés a politika iránt érdeklődőknek. Nem csupán azt elemez­gethetik majd, hogy miért nem lett az el­nöki tisztségre még csak jelölt sem Kupa Mihály, hogy jobb lett volna-e a megyé­nek, ha az ismert pénzügyi szakember és politikus kerül a magas polcra, s hogy a végül is újraválasztott Szabó György egye­lőre vékonyka többséggel a háta mögött kezdheti meg az új ciklusban a munkát. A régi-új elnöknek hamarosan meg kell te­remtenie egy még több párti tartós együtt­működés alapjait: a tét nem csekély, az előző négy évhez képest megnő a megyék feladat- és szerepköre, s bármennyire jól hangzik is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén érdekében háttérbe kell(ene) szorítani a pártszempontokat, a helyzet mégiscsak az, hogy a képviseleti demokrácia csep­pet sem elítélhető gyakorlata szerint a pár­tok csak pártokként működnek a me­gyei közgyűlésben is. Velük kell egyez­kednie annak, aki hivatali ideje alatt bol­dogulni akar. Nem lehet kizárni azt sem, hogy szemé­lyi döntései miatt bírálat éri majd a grémi­umot. Jelenleg ugyanis úgy áll a helyzet, hogy ha történetesen egy kanadai milliár­dos a hét elején akarná valami kivételes cso­da folytán éppen ebben a megyében befek­tetni a pénzét, erről nem tudna tárgyalni a megyei közgyűlés elnökével. Meg az alel- nökével sem. És a testület másik alelnöké- vel sem. Mindhárman parlamenti képvise­lők ugyanis, s a hét első napjaiban a tör­vényhozásban kell eleget tenniük választott tisztségükből adódó feladataiknak. Az Alkotmánybíróság döntése óta persze tudjuk, hogy nem ütközik az alaptörvény­be, ha valaki egyszerre parlamenti képvi­selői és polgármesteri hivatalt is visz. Jo­gilag tehát támadhatatlan a dolog. Más a helyzet az erkölcsi szempontokkal. Nehéz elfogadtatni az ilyenfajta álláshalmozást. Szabó György - valahányszor szóba ke­rül, hogy több jelentős tisztséget is betölt - mindig arról beszél: valamennyi pozíci­ójában a megye jövőjét tartja szem előtt. Azaz számára e posztok a megyéért való cselekvés eszközei. Erre akár azzal is le­hetne riposztozni, hogy valameny- nyi itt mandátumot szerzett parlamenti képviselő teendőit elvileg a megyei érde­kek képviselete is gyarapítja. De ne men­jünk most talán bele, hogy mennyire meg­győző az ilyen okfejtés. Hiszen a megyei közgyűlési pártok kö­zött még nem értek véget a tartós együtt­működésről folyó megbeszélések. Ha dű­lőre tudnak jutni a tárgyaló felek, még azt sem lehet kizárni, hogy megegyeznek egy újabb alelnökről. Egy olyanról, akinek esetleg nem kell a hét bizonyos napjain a törvényhozásban ülnie, hanem a megye­házán tölti majd munkanapjait. Belvárosi pályázat Miskolc (ÉM) - A Miskolc belváros építésze­ti és városrendezési fejlesztésére kiírt pályá­zatra beérkezett pályaművek január 5-éig megtekinthetők a Kós-házban (Miskolc, Gör­gey A. u. 32. sz.). Megakadtak a koalíciós tárgyalások Miskolc (ÉM - U. J.) - Tegnap délutánig nem érkezett meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatalba a me­gyei közgyűlés ellenzéki frakci­óinak felülvizsgálati kérelme. Mint beszámoltunk róla, a megyei közgyűlés december 23-án válasz­totta meg régi-új elnökét, Szabó Györgyöt. A jelölésnél azonban éles jogértelmezési vita bontakozott ki. A választás után, de még az ered­mény kihirdetése előtt Mile Lajos bejelentette: törvényességi felül­vizsgálatot kezdeményez a jelölés­sel kapcsolatos események megíté­lésével kapcsolatban. Tegnapi érdeklődésünkkor Mile Lajos a közgyűlés MDF frakciójá­nak képviseletében elmondta, hogy az eljárást és a kérelem pontos szö­vegét illetően egyeztetni kíván Ku­pa Mihállyal. A találkozó, vagy a kapcsolat megteremtéséről lapzár­táig nem álltak rendelkezésünkre hiteles információk. Sója Szabolcs, a Keresztényde­mokrata Néppárt frakcióvezetője a koalíciós tárgyalások folytatására vo­natkozó kérdésünkre elmondta, hogy az időpont egyeztetésére az ünnepek idején megérkezett a szocialisták te­lefaxon elküldött üzenete. A tárgya­lások azonban csak akkor folytatód­hatnak, ha megismerik a Fidesz véle­ményét. A fiatal demokraták frakcióveze­tőjét, Juga Györgyöt azonban nem tudták elérni.- Ismereteink szerint — mondot­ta Sója Szabolcs - a fideszesek a tör­vényességi felülvizsgálat eredmé­nyére várnak, s addig nem kívánják folytatni a koalíciós tárgyalásokat. Mi is csak akkor lépünk, ha ők dön­tenek. A kereszténydemokrata szel­lemiség azt kívánja és követeli meg tőlünk, hogy az egymásnak feszülő érdekek között megtaláljuk a kö­zéputat, és a pillanatnyi ellenfele­ket összebékítsük. Továbbra is vall­juk, hogy a megyének határozott, cselekvőképes, eredményesen dol­gozó önkormányzatra van szüksé­ge. Az esetleges pártcsatározások miatt nem állhat le az intézmények működése, nem bénulhat meg mondjuk az oktatás.- A korábbi egyeztetéseken szó­ba került-e, hogy a KDNP is kapna, egy alelnöki helyet a közgyűlésben?- Igen.- Nem lesz így kicsit sok az alel- nökökből? Ketten már vannak.- Tudomásom van olyan önkor­mányzatról, ahol öt alelnököt vá­lasztottak. Véleményem szerint e poszt betöltését illetően nemcsak a takarékossági szempontokat kelle­ne figyelembe venni. A régió súlyos gazdasági és társadalmi helyzet­ben van. A problémák megoldására menedzser típusú vezetésre van szükség, s az alelnökök feladata éppen ez lenne. Orosz Gábor a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Közigazgatási Hi­vatal vezetője érdeklődésünkre el­mondta, hogy a felülvizsgálati kére­lem tegnap délutánig nem érkezett meg címükre. A dokumentumot nyolc munkanapon belül kell eljut­tatni a hivatalhoz. Am ha nem ér­kezne meg, az utólagos normakont­roll keretében, hivatalból is megej­tik a felülvizsgálatot. Oroszt Gábort megkérdeztük róla, hogy az esemé­nyek ismeretében melyik fél állás­pontja felel meg a törvénynek.- Hogy a jelölés törvénysértő volt-e vagy sem, arról általánosság­ban annyit elmondhatok, a megyei közgyűlés tagjainak sorából bárki ja­vasolható az elnökjelöltségre. Ezt kö­vetően egyszerű többségre van szük­ség ahhoz, hogy ajelölt neve felkerül­jön a szavazólapra.- Ön lényegében ugyanazt mondja, mint a főjegyző Veresné Ja­kab Zsuzsanna.- Mindenképpen hangsúlyoz­nom kell, hogy a hivatalos döntést csak akkor hozhatjuk meg, ha elké­szült az ülés jegyzőkönyve. Szeniczey Aurél, a közigazgatási hivatal törvényességi és ellenőrzési osztályának vezetője szintén hang­súlyozta, hogy a jegyzőkönyv átvizs­gálása után lehet csak érdemben nyilatkozni a jelölés törvényességé­ről. A jogértelmezési vitát illetően, általánosságban a főjegyzői véle­ményt tartotta helyesnek. „Két éve vártam, hogy magyar lehessek” Fotók: Fojtán László Miskolc (ÉM - Nyl) - Miskolcon hetvenen tettek az idén állam- polgári esküt. Tavaly pedig majdnem kétszer ennyien vál­tak magyar állampolgárrá a megyeszékhelyen. Idén 153-an tettek állampolgári vizsgát Borsod-Abaúj-Zemplénben. Egy éve ez a feltétele annak, hogy a hazánkban letelepedni szándéko­zók magyar állampolgárságért fo­lyamodhassanak. A vizsgán egy át­lagos magyar állampolgár állam- polgársággal kapcsolatos ismeretei­ről kell számot adniuk a jelentke­zőknek. Korábban a legtöbben Er­délyből érkeztek Magyarországra, de ma már sokan szándékoznak itt letelepedni Kárpátaljáról illetve a Felvidékről is. Az állampolgárság megadásának szabályai differenci­áltak, van, akinek nyolc évet kell várnia a kérelme benyújtásától ad­dig, amíg leteheti az állampolgári esküt. Másoknak egy-három év a várakozási idő. Az állampolgársági esküt a helyi önkormányzatoknál teszik le azok, akik megkapták a magyar állam- polgárságot. Ilyen módon Miskolc- nak például idén hetven új polgára lett. Tavaly ennél többen: 139-en tettek állampolgári esküt. Nem ar­ról van szó, hogy megcsappant vol­na a kérelmezők száma. Éppen el­lenkezőleg: valószínűleg az lassítja az állampolgársági kérelmek elbí­rálásával kapcsolatos adminisztrá­ciót a Belügyminisztériumban, hogy egyre többen folyamodnak Magyarországon állampolgárságért - vélik a miskolci városháza illeté­kesei. Az állampolgársági esküt a na­pokban tíz külföldi állampolgár tet­te le a megyeszékhelyen. Utolsónak egy bájos, hét hónapos terhes erdé­lyi fiatalasszony, Bredács Hajnalka.- Hogyan került Magyarország­ra? - kérdeztük.- Ősi erdélyi magyar családból Bredács Hajnalka - aki magyar lett származom. Ratosnyán nyolcéves koromig éltünk, majd beköltöztünk az onnan mintegy hetven kilomé­terre lévő Marosvásárhelyre. Itt ne­velt könyvelő anyám és főkönyvelő apám, itt érettségiztem. Sajnos, az egyetemre nem vettek fel, ám han­gulatát mégis magamba szívhat­tam, hiszen tizenegy évig dolgoztam ott. Magyarországra, mint annyi sok erdélyi, a forradalom után jöt­tem át; kibírhatatlan volt már ott az élet a magyarok számára. Szüleim, rokonaim először le akartak beszél­ni róla, ám amikor Miskolcon meg­teremtődtek számomra az egzisz­tencia alapjai - utaskísérő illetve irodai alkalmazott lettem - már másként láttak ők is mindent. Most már szép lakásom és férjem is van, nem beszélve a rugdalódzó jöve­vényről..- Mit érzett, amikor elmondta az esküt, amikor magyar állampolgár lett?- Nagy-nagy boldogságot. S eszembe jutott egy erdélyi fiú isme­rősöm, aki amikor magyar állam­polgár lett, elsőként az édesapját hívta fel Romániában, s csak annyit tudott neki mondani a meghatott­ságtól: apám, magyar lettem! Én is több mint két évet vártam erre a pillanatra a kérelem beadása óta. Nagyon jólesett számomra, hogy el­jöttek velem az ünnepségre féije- men kívül a kollégáim és a baráta­im is, például Sárköziné Éva néni.- Hogyan folytatódik most már magyar állampolgárként az élete?- Készülök a szülésre. Már el­döntöttük: ha fiunk lesz, Dávid Ist­vánnak nevezik majd, ha pedig lány, talán az én nevemet örökli. Új kórházigazgató Sátoraljaújhely (ÉM) - A sátoral­jaújhelyi önkormányzati képviselő­testület döntött a kórház igazgatói posztjára kiírt pályázatról. A pén­teki testületi ülés résztvevői az egyetlen pályázót, Kosztura Lász­lót találták alkalmasnak arra, hogy a kórház új, egyszemélyi fele­lős vezetője legyen. A miskolci ille­tőségű orvos mellett szólt, hogy nemcsak több szakvizsgával ren­delkezik, hanem jelenleg mene­dzserképző egyetemen tanul. Tisz­tét január 1-jétól tölti be. Kik nyertek? Miskolc (ÉM) - Pénteken délután a Világjáró Utazási Irodánál sorsol­tuk idegenforgalmi rejtvénypályá­zatunk díjait. A helyes megfejtés ez volt: Füzér. Egyenként 1000 Ft-os utalványt nyertek a Laguna night clubba, vagy az iroda jövő évi útjai­ra: Nagy László Tamás, Győri Ist- vánné, Laczkó Józsefné, Liszek Mó­nika és Takács Józsefné (vala­mennyien miskolciak). Idéző című irodalmi rejtvénypályázatunk szponzora a Calypso Kisvendéglő volt. A gyönyörű Ady-versek folyta­tásai ezek voltak: „Hiába döngetek kaput, falat”, illetve: „Vijjogva, sír­va, kergetózve.”A Calypso Kisven­déglőben elkölthető 1000 forintos utalványokat nyertek: Szepesvári Henriett, Tóth Lajosné, Nagy Lász- lóné, Nagy Barnáné és Kopácsi Zsoltné (valamennyien miskolciak). Második után Ózd (ÉM) - A városban az idén, au­gusztus 20-án adták át a II. világ- háborús hősök emlékművét. Az em­lékmű-alapítvány számláján azon­ban még maradt közel 600 ezer fo­rint, amelyet az I. világháborúban elesett ózdi katonák síremlékének felállítására használnak majd fel. A képviselő-testület ezért 1995. júni­us 30-ig meghosszabbította az ala­pítvány kuratóriumi tagjainak és képviselőjüknek, Nagy Miklósnak a megbízatását. Potykáné nem Hejőpapi (ÉM) - A helyi választási munkacsoport kérésére közöljük, hogy Hejőpapiban Potyka Imréné nem lett önkormányzati képviselő. Farkas Géza (Phralipe) kisebbségi képviselőként jutott a hejőpapi kép­viselő-testületbe. Drága fényképek Miskolc (ÉM) - Ma reggel 6-tól délután 2-ig Mezőkövesd és Tiszaúj- város környékén mér a traffipax. Délután 2-tól este 10-ig Miskolc és Szerencs környékén futhatnak mé­regdrága villanásba a megengedett sebességnél gyorsabban haladók. Kábeltévé Halmajon Halmaj (ÉM) - Befejeződött a ká­beltelevíziós rendszer kiépítése Hal­majon. Kétszáztíz lakásban igényel­ték a szolgáltatásokat, programokat. A lakásonkénti tízezer forintos beru­házáshoz a helyi önkormányzat ket­tőezer-ötszáz forinttal járult hozzá A hálózatot kiépítő társaság helyi stú­diót is kialakít a településen, jóvol­tukból két kísérleti adást már láthat­tak a község lakói. Újba nem kezdenek Tokaj (ÉM) - A város új önkor­mányzata megtartotta alakuló ülé­sét. A képviselő-testület - az előző grémium által meghatározott elvek alapján - hozzálátott az 1995. évi költségvetés kidolgozásához. A vár­hatóan szűkös büdzsé miatt elsősor­ban a város működtetését, illetve a megkezdett beruházások befejezé­sét tartják legfontosabb feladatuk­nak. Folytatják a 130 millió forintos költséggel létesülő gimnázium épí­tését, valamint a sétálóutca kialakí­tását, amely 17 millióba kerül. Új beruházás indítását nem tervezik. Nemzetőrügyelet Miskolc (ÉM) - A miskolci nemzet­őrök december 20-ától január 6-áig szüneteltetik a félfogadást, csak részleges ügyletet tartanak a Vörös­marty u. 41. sz. alatti irodában. Született szónok Rajz: Dallos Jenő Ünnepélyes pillanat. Esküt tesznek a közgyűlés tagjai. Törvényes volt az elnöki jelölés? A szakértők a főjegyző véleményét erősítik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom