Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-24 / 304. szám
December 24., Szómba# .................. .............. ÉM-kamCSOny "vL 88 B SgS8llffi»8i88»M88i88fiflgl88iSfS^^ ■* Advent idején Advent - a karácsonyt megelőző négy, várakozásteli hét. Várakozásteli, hiszen az elnevezés is erre utal: fel kell készülnünk az „adventus Domini”-ra, az Úr, a Megváltó érkezésére. És hogy négy hétből áll, azt ma is mindenki tudja, ha más miatt nem, hát azért, mert egyre több asztalon ott áll az adventi koszorú, azon pedig négy gyertya, amelyből minden héten meggyújthatunk egyet-egyet. Kérdés azonban, hogy miért négy hét? Bőd Péter ezt így fogalmazta meg: „Régen voltának hat hetek (...). De idővel a deák eldézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentumon: mert a Krisztusnak négy adventtussa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó ítéletre.” Készül az adventi koszorú: mindegyikbe négy gyertya kerül Manapság leginkább a karácsonyi ajándék és asztalra való beszerzésével töltjük el ezt az időt, korábban azonban egészen más hangulata volt a karácsony előtti időknek. Egyrészt, mert szent időként böjti előkészületet is jelentett. A valódi különlegességet azonban a hajnalok és az esték hozták; Advent minden napján 6 órakor hajnali misére (máshol aranyos vagy angyali misére), a rorátéra gyülekeztek a hívek. Sötétben indultak, és még sötét volt akkor is, mikor haza értek. Ennek is megvolt a maga jelentése: hajnali sötétben várták a napfényt, a Messiást, mint hajdan a próféták. Az este pedig - legalábbis megyénk sok vidékén - a fosztókban, a fonókban telt el. Talán ezzel is pótolva a mulatságokat, hiszen advent idején tilos volt a bál, a lakodalom, egyedül ezek az esték és a disznóölések hoztak némi enyhet a szigorú időben. ár - Disznó Kövérsége injait keleten a bőség szimbólumaként is ismert, rle általánosan a tudatlanság, érzékiség, sötét indulatok, a ía- ; lánkság és a testiség megjelenítője. Mindez az állat sötétség- ; ; és földlényegével kapcsolatos. Egyiptomban a dis/nóhús fo- í gyesztása csak a téli-napforduló idején volt megengedett,;s: Rómában is ekkor, a Saturnalia ünnepén áldoztak disznót. A görögök, ősi szokás szerint ugyancsak a téli napfordulón mutatta k he disznóáldozalot, Héraktészöl te meg- negyedik rnun- : Icájaként - az erümaníhoszí vadkant. A magyar néphit is szá- . mos esetben az ördögi, démonikus erőkkel hozza kapcsolatba ezt az ál latot, amire egyebek között a démont, boszorkány- szerű Luca disznóalakban való megjelenítése Utal (Dömötör 1381:76). Ide kívánkozik még a magyar népélet szinte már rituális szertatásának, az ugyancsak a téli napforduló táján !e- : bonyolított disznóvágásnak a megemlítése. A néphit úgy tartja: azért ilyenkor vágják a disznót, mert az előretúrja az évet. Szabad-e az Istent dicsérni? Betlehemezők bevonulása A betlehemezés a középkori, egyházi eredetű misztériumjátékok maradványait őrzi, így ez igen komoly „munkának” számított. Egyrészt mert el kellett készíteni a betlehemet: a gyakran templomot formázó kis épületet, amelynek elöl nyitott falai között feküdt jászolban a kis Jézus, körülötte Mária, József, a pásztorok vagy a háromkirályok és a meleget lehelő állatok. Másrészt időbe került, míg megtanulták a szájról szájra hagyományozódó szöveget, elkészítették a jelmezeket, és próbálni is kellett. Nem csak a szöveg miatt. Mint egy rendes színielőadásnak, ennek is megvolt a forgatókönyve, sőt a koreográfiája is: ki áll, ki hogy ül le, mikor vet bukfencet az előadás mókamestere, az öreg. Mert a szereposztás általában egy angyalt, két pásztort, és egy vagy két öreget tartalmazott. Ezt a sokrétű hagyományt nehéz lenne röviden leírni. Meg kell most elégednünk annyival, hogy az előadott versek természetesen Jézus születéséről és az ő dicsőségéről szóltak, kivéve az öregét, aki nemcsak hogy lusta volt, de soha semmit nem is értett. Volt hát kin nevetni, míg az „előadás” végén meg nem gyújtották a gyertyát a betlehemben, és láthatóvá nem vált a kis Jézus. így jártak házról házra az éjféli miséig, amikor szinte kiürült a falu. Karácsony-fa Karácsony - a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja, szívünkben az öröm, a békesség, a család és gyermekség, az otthon és a szülőföld ünnepe. Am december 24-e a szó szoros értelmében is kiválasztott nap. Más, „pogány” ünnepeket is ültek korábban ekkor, és ezek sok tekintetben hatottak is a karácsonyra. Jó példa erre a Mithras-kultusz, ami ekkor ünnepelte a Nap születésnapját - erre vezethető vissza a karácsony fényszimbolikája. De - leginkább germán és római hatásra - számtalan, a téli napfordulóval összefüggő hagyományt is átmentettek, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a számtalan, a karácsonyhoz kötődő termékenységvarázsló, évkezdő hiedelem. Még a karácsonyfa-állítás is hordoz magában ősi szimbólumokat, bár ez nem olyan régi hagyomány, mint gondolnánk. Hazánkban német példa alapján Brunszvik Teréz állított először 1824-ben. Az kétségtelen ugyan, hogy a korábbi betlehemes illetve paradicsomjátékokból „átmentett” életfa tekinthető közvetlen eredetének, de nem lehet elvitatni még korábbi, tavaszigéző jelentését sem. Különösen, ha tudjuk, hogy a karácsonyfa által teljesen kiszorított karácsonyi életfa, illetve termőág (dióval, mogyoróval díszített aranyozott, általában a tetőre erősített ág) egyértelműen az évről évre megújuló természet ősi, mágikus jelképe - még akkor is, ha az idők folyamán az európai keresztény hagyományban gazdagon ötvöződött bibliai elemekkel... Jelképtár - GYERTYA A Biblia alapján a fogásznak, a Világ Fényének szimbóluma, így a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a megváltás fényét - ez pedig arra emlékeztet, ahogyan a gyertya megsemmisül, miközben fényt sugároz (gyertyaviiágítás a ha- ; lottak napján). Ezenkívül a gyertya a szentháromságot testesíti meg a. láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. ........................... V...:.......... \ _ ... ___•__1 S ütés-főzés, megtisztulás A karácsonyra természetesen nemcsak lélekben kell készülni. Hogy mennyire nem, arról leginkább a háziasszonyok tudnának mesélni — bevallva vagy bevallatlanul, a férfiaknak megint szerencséjük lett. Mert mi most a családfő feladata? A legtöbb családnál megveszi, hazaszállítja a fát. Ha igazán lelkiismeretes, akkor esetleg még segít cipe- kedni a nagy bevásárlásokkor, esetleg „kuktáskodik” a konyhában. És kész. Korábban viszont másként volt. Más volt természetesen a készülődés is. A disznót általában egy héttel karácsony előtt ölték le, a bevásárlásra, sütésre-főzésre viszont csak két három nap kellett. Persze sok mindent nem vásároltak (ez a férfiak feladata volt), a fát is az erdőből hozhatták. A boltból csak gyertya, csillagszóró, szaloncukor kellett, és csemegék: szentjánoskenyér, füge, narancs, a fiúknak mézescsikó, lányoknak mézesbaba. Egy néprajzi kérdőív alapján a végardói Gyükért Pálné azt mondta, „hát régen nem sütöttek a szegény asszonyok sokfélét”. Ez a nem sokféle pedig volt a mákos kalács, diós kalács, lekváros kifli, üres kalács, esetleg túrós bukta. És a sokféle módon készíthető gyaloglángos vagy kántálók lángosa (ezt adták a kántálni járó gyerekeknek jutalmul), amit leginkább kenyértésztából csináltak, vajas krumplipürét adtak hozzá, tölthették zsírban dinsztelt káposztával, túróval, lekvárral, vagy mindhárommal. Hogy a süteményeken kívül mi került még az ünnepi asztalra, arról majd később. Volt úgyis elég munka a főzésen kívül. Karácsonyra a testnek, és a lakóhelynek is meg kellett tisztulni. Ezért végeztek nagytakarítást. A földes padlókat felöntötték fonó vízzel, hogy jól felázzon, majd töreket tapostak bele, hogy sima legyen. A szobában még le is mázolták. A falakat, ahol leomlott, megtapasztották, de nem meszelték mindenütt le, csak az alját, meg a sarkokban. Minden bútort megtisztítottak, az ágyakba új szalmát tettek, néhol minden ruhát kimostak, felújítottak. A vigilia délutánján a házért az asszonyok feleltek, a jószágokért, az udvarért viszont a férfiak. Nagytakarítást már nem végeztek, csak felsepertek, pucoltak egy kicsit a tükrön, az ablakon. Addig a férfiak az udvaron tevékenykedtek: utat sepertek a hóba az udvaron (a visszaemlékezők szerint régen mindig nagy hó volt) és az utcán, és előkészítették az állatok háromnapi takarmányát. Ezután nagy körültekintéssel megtisztálkodtak. Ez általában a konyhában zajlott, hiszen ott tudták melegíteni a vizet, majd tiszta ruhát öltöttek. Feldíszítették a fát, ha kicsi volt, akkor még a falakat is. A díszítésben (kevés volt az üveggömb, almával, dióval, papírszalagokkal ékesítették a fát vagy a gallyat) sokszor a gyerekek is besegítettek. Jelképtár - HÁROMKIRÁLYOK A háromki folyókat a 9. sz. óta Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevezték, s a három életkor, illetve az akkor ismert három földrész (Europa, Ázsia és Afrika) szimbólumává lettek. Ez magyarázza, hogy Boldizsárt miért ábrázolták sokszor mórnak vagy szerecsennek. A nap- Teleti bölcseket vagy a mágusokat, akikét á messiás csillaga vezetett a gyemnek Jézushoz, Máté evangéliuma említi (Mt 2,1-12), Az egyházatyák szerint ajándékaiknak jelképes édelme van: az. aranyat mint földi királynak, a tömjént mint istennek és a halott balzsamozóéra szol-. gáló mirhát mint a keresztfán szenvedő embernek ad$k át Jézusnak. V ' I I SS Betlehem a háromkirályokkal, Jézus bölcsője mellett Mária és József Jelképtár - Fa Minden növényi jel kép kőiül a legösszetettebb jelentésű, ej» e- temes szimbólum. Élet félőfa) és halál (szárazta), az örök íei- ;■ iődés és növekedés, folytonos megújulás, (a kétértelmű (cíki1 - ;: kus és irreverzibilis) idő jelképe, istenek növényi mégtesiusi;- jlése (hím és nőivarú fa)) phailosz (fatörzsi, illetve vulvaszim : bőlum {faodú). A magyar tanevek egy része utal a fa kozmik-i - : jellegére, a fénnyel való kapcsolatára (fenyő, nyár). A- vitát ta törzse fehér {mint a nyír), tejes {sok helyütt tejek gyantái eresz tő fa: fuge-, fenyő-, mirhafa jeleníti meg). Lombozata a fölünk boruló égbolt sátora, gyümölcsei (rendszerint alma vagy a tölgyön élősködő fagyöngy) a planéták és; a csillagok. : Az ünnepi asztal Hogy karácsony vigíliája (viliája, szombatja), tehát december 24-e estéjén mi került az ünnepi asztalra, azt nagyban meghatározta, hogy a család mennyire tartotta a böjtöt. Az viszont közös volt, hogy aki csak tehette térítőt, sőt ünnepi, vagy kifejezetten karácsonyi térítőt tett az asztalra. Arra pedig szintén ünnepi étkészlet került. Megyénkbeli hagyományok alapján az esti menü lehetett kocsonya és kalácsok; húsleves vagy orjaleves, főtt hús vágj' paprikás hús sertésfejből, töltött káposzta, kalácsok. Emellé pedig bor dukált. A szintén hagyományos bobájkát általában még késő délután elfogyasztották. (A bobájkát kalácstésztából készítették. Amikor megkélt, akkor kivettek belőle egy jó csomót, elnyújtották hosszú vékonyra, majd olyan nagj'okra vadosták fel, mint az ujjunk egy íze. Akkor tepsibe tették és a kemencében megsütötték. Amikor megsült, fonó tejjel vagy csak vízzel leforrázták, amitől megdagadt, utána megvajazták és mákot hintettek rá.) A ma már közkedvelt pulykáról szó sem esett, sőt élt olyan babona, hogy nem szabad szárnyast fogyasztani, mert elszáll a jövő évi szerencse. Töltött kacsát is csak azok készítettek az ünnepre, akik nem tudtak disznót vágni. A töltött káposzta elengedhetetlen Jelképtár - Asztal- A testi táplálékot felkínáló asztal - a közös étkezés helye egyúttal az Istenitek szentelt áldozat helye is, így az oltár eiő- I képe, illetve annak triviális formája, A mózesi kőtáblák - a va- i lasztott nép egyesitől lévén - a krisztusi utolsó vacsora asztalának előképei, amely mellett az újszövetség megköttetett, ii - ie utal az is, hogy az indoeurópai nyelvekben a „tábla” és az asztal" szó egybecseng. Népmeséink „terülj asztalkám!' -ja az asztalon állandóan újra termő" ételek szintén a világ asz- ij i talképzetéreutalnak, hisz a varázslatosan újrakeletkező bőség 1 nem más, mint az évente megújuló tenuészet bősége. 8 Jóslatok és varázslatok A háromszéki székelyek szerint az új esztendő időjárása attól is függ, hogy a karácsony a hét melyik napjára esik. Most szombatra, így szép tél, szeles tavasz, kedvetlen nyár, nagy drágaság várható. Ha karácsony éjszakáján tiszta az idő, akkor jó termés lesz. Két karácsony között (tehát újévig) nem szabad varrni, mert bevarrják a tyúk farát, nem tud tojni. Éjféli misére menet meg kell rúgni a disznóól oldalát. Amelyik lánynak röfög a malac, az megy férjhez jövőre. Vagy: ahányat röfög, annyi év múlva megy férjhez. A lány a kapu előtt egyen bobájkát (vagy almát), amilyen nevű férfi jön arra először, olyan nevű lesz a férje. A karácsonyi morzsákat félretették, mert varázserejük volt. Állatok gyógyítására, a gonosz távol tartására használták. Az asztal alá szalmát tettek, mert a kis Jézus is azon feküdt (máshol a visszatérő elhunytaknak), a szalma alá pedig ekevasat (hogy jól szárítsa a földet és sok búza teremjen) és kocsit lekötő láncot (hogy erősen összefogja a családot meg a vagyonát). A szalmát karácsony múltával eltették és beteg állatoknak adták, vagy a fák köré fontak belőle védő kötelet. Karácsony idején nem sepertek ki, csak a szalma alá, hogy ki ne seperjék a szerencsét. Az ünnepi terítő alá mindenféle magot szórtak, hogy azokból is sok teremjen. Az oldalt összeállította: Csömök Mariann: Fotók: Laczó József. ÉM-repro. Felhasznált források: Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd (Az Apostoli Szentszék Kiadója 19891; Herman Ottó Múzeum Néprajzi Gyűjteménye; Hoppal Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadam György: Jelképtár (Helikon 1990); Kis Magyar Néprajz a Rádióban (RTV-Minerva 1978).
