Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-22 / 302. szám
L. évfolyam, 302. szám 1994- december 22., csütörtök BORSOD - ABAUJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Petárdát zsebben tartani tilos Harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, akit petárdák árusítása közben csíp fiilön a rendőr. De a vásárlás és a birtoklás is szabálysértés. (4. oldal) Mértékkel lopnak a fatolvajok Azt senki nem állítja, hogy er- deinkből nem kél lába egyetlen fenyőfának sem, de az is igaz, hogy idén nem alakultak ki a lopás terén drámai állapotok. (5. oldal) Húsz szál gyertya fényében Húsz osztály egy-egy diákja húsz szál gyertyát gyújtott meg tegnap Miskolcon a Bársony János Általános Iskola aulájában: születésnapot ünnepeltek. (8. oldal) Jól „tejelt” a húsosfazék Egy forint híján 50 forintért adták a hús kilóját A problémák ellenére ez év végéig még lesz mit feldolgozni a miskolci húskombinátban (felvételünk korábban készült) Fotó: Laczó József KDNP-választás Miskolc (ÉM) - A KDNP 7 tagú megyei képviselő-csoportja tegnap titkos szavazással megválasztotta a frakció vezetőjét és helyettesét. A szavazás alapján a KDNP frakció vezetője Sója Szabolcs, helyettese Csiba Gábor. Váci Mihály emléke Nyíregyháza (MTI) - Váci Mihály költő születésének hetvenedik évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendeztek tegnap Nyíregyházán. Az esemény nyitányaként az emlékezek koszorút helyeztek el a Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas poéta tiszteletére a szülővárosa által állított emléktáblánál. Az ünnepségen a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola irodalomtörténészei és nyelvészei idézték fel a Nyírség szülöttének életútját, munkásságának meghatározó periódusait. A Móricz Zsigmond Színház művészei a költő verseivel tisztelegtek emléke előtt. A 46 éves korában, 1970-ben elhunyt költő emlékünnepségén több száz ember vett részt. Az MSZOSZ nem érti Budapest (MTI) - Az MSZOSZ ügyvivő testületé bízik abban, hogy a Vasutasok Szakszervezetének választmánya az MSZOSZ elnökének részvételével újra összeül, és átértékeli tagságának felfüggesztéséről hozott döntését. Az MSZOSZ ügyvivő testületének tegnapi ülésén elfogadott nyilatkozata emellett rámutat: az MSZOSZ elnöke, az ügyvivő testület felhatalmazása alapján, tárgyalt a miniszterelnökkel, a pénzügyminiszterrel, a közlekedési miniszterrel, valamint a MÁV vezérigazgatójával a vasutasok követeléseiről. E konzultációk szerepet játszottak abban, hogy a MÁV vezetése megegyezéshez vezető béremelési ajánlatot tehetett a vasutasszakszervezeteknek. E közvetítő szerep ismeretében az MSZOSZ érthetetlennek tartja, hogy a Vasutasok Szakszervezetének választmánya tagságának ideiglenes felfüggesztéséről döntött. Nyitott szívek Siófok (MTI) - Nyitott kapuk, nyitott szívek elnevezéssel nyílt napot rendezett tegnap a Siófoki Rendőr- kapitányság a nágocsi nevelőotthon gyerekei számára, és ennek keretében - a délutáni gálaműsoron - meg is ajándékozták őket. Somogy megyében eddig példa nélküli kezdeményezés a siófokiaké. A nyílt nap arra is jó alkalmat teremt, hogy a gyerekek megismerkedjenek a rendőrség munkájával. Szeretnék, ha ezentúl nem ellenséget látnának bennük, hanem olyan segítőtársakat, akikhez bátran fordulhatnak, ha bajban vannak. Göncz Árpád levelében biztosította a gyerekeket és a szervezőket, lélekben velük van. Lapzárta _ Győzött a DKSK Kassa (ÉM) - Tegnap este a szlovák-magyar női kosárlabda-bajnokság keretében Kassán léptek pályára a diósgyőriek és győzelmet arattak. DKSK-SeM - VSS Lokomotiva Kosice 67-65 (34-35). Ld.: Mosley (25), Rátvay (14), Paradisz (13/3). Illésy Sándor Miskolc (ÉM) - Az ez év január 28-a óta felszámolás alatt álló miskolci húskombinát hitelezői választmánya nem arra kötelezte a cég felszámolóját - a Takarék Rt.-t -, hogy állítsa le a vállalat működését, hanem a veszteségmentes üzemeltetésre hívta fel a figyelmet, s arra, hogy a hitelezők érdekeit képviselje, védje. A választmány tegnapi ülésén ezt azért hangsúlyozta, mert egy újságcikk (nem az Eszak-Magyarország írása) szerint a hitelezői választmány a haldokló vállalat boáinak okozója. A választmány nyilatkozata leszögezi: úgy döntöttek, hogy a húskombinát felszámolását elrendelő Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságnál kifogással élnek a felszámolóval szemben. Szerintük ugyanis a felszámolóbiztos a törvénnyel ellentétes módon járt el, nem a hitelezők Debrecen, Budapest (MTI - ISB) - Ünnepi istentiszteletet tartottak tegnap a debreceni református Nagytemplomban, az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. Az emlékező gyülekezet Göncz Árpád köztársasági elnökkel és Gál Zoltánnal, az Országgyűlés elnökével az élen a Rákóczi-harang kongása közben lépett be a Nagytemplomba. Ebből az alkalomból a Hajdú-Bihar megyei székhelyre érkeztek az országgyűlési pártok képviselői, a kormány képviseletében Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia budapesti nagykövetei és katonai attaséi, a történelmi egyházak képviselői és a történelmi időpontig fel-' szabadult megyék képviselői. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Kormány múködéséérdekeit képviselte, védte. A választmány a rendelkezésére álló adatokból úgy ítélte meg, hogy a felszámolás ideje alatt - január 28-tól szeptember 30-ig -175 millió forint működési veszteség keletkezett a cégnél, ez persze nem azonos tartalmú az értékesítésből származó esetleges vagyoncsökkenéssel. Észrevételezték azt is, hogy egy bérleti szerződés érdekmúlás miatti szüneteltetése 390 millió forint kárt okozott a hitelezőknek. Információink szerint a Mirokon Kft. vette bérbe a felszámolótól a húskombinátot, a bérleti szerződés szerint 1994. március 16-tól 1995. június 30-ig üzemeltette volna a céget, havi minimum 30 millió forint plusz áfa bérleti díjért. Tudomásunk szerint ennyit soha nem fizetett, ráadásul a bérlet augusztus 22-én megszakadt. A hitelezők úgy érzik, hogy a felszámolóbiztos indokolatlanul járult hozzá a bérleti szerződés szüneteltetéséhez, tizenhárom hónap bérleti díját engedte el, s ezzel okozta a csaknem nek idején a magyar nép nyomatékos és egyértelmű tanújelét adta: a jövőjét csak demokráciában tudja elképzelni. Ennek kiáltó bizonyítéka 1956 is. 1990-ben a történelem jóvoltából, de mindenekelőtt a magunk erejéből megint a népakarat, a hiteles és tiszta demokratizmus útjára léptünk - mondotta Göncz Árpád köztársasági elnök, aki tegnap délben a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában megnyitotta az Országgyűlés ünnepi emlékülését. Gál Zoltán az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédében az újjáépítés csodájára, az Ideiglenes Nemzetgyűlés példájára hivatkozva kijelentette: hazánk ma is nehéz helyzetben van, noha a körülményeket nem azonosíthatjuk az 1944. évi állapotokkal. Most is szükség van az ország gazdasági, társadalmi és erkölcsi újjáépítését szolgáló nemzeti modernizációs programra. Ennek végrehajtása kapcsán talán nem túlzás azt állítani, hogy a napjainknégyszázmillió forintos kárt számukra. Egyébként a választmány nyilatkozatából az is kiderül, hogy a bérlő kft. töredék értéken jutott a húskombinát úgynevezett zárt vágású húskészletéhez, s emiatt hatvanmillió forint árbevétel-különbözet keletkezett a húskombinát terhére. Érdekes, hogy a bérleti szerződés akkor szakadt meg, amikorra ez a húskészlet elfogyott. A szerkesztőségünk birtokába került iratok szerint a felszámoló kilónként 49 forintértt!) adta el a húskészletet a Mirokon Kft.-nek. Jegyzőkönyvek tanúsítják: ez a húskészlet 100 millió forintot ért (Ba- lásdi-Szabó István felszámolóbiztos, 1994. február 17.), bár másnap (február 18-a) Ocsenás István igazgató már azt állította, hogy a húskészlet jelenlegi piaci ára 150-180 millió forint. Mindenesetre a Mirokon Kft. 25 millió 916 ezer 764 forintért jutott hozzál!) Folytatás tehát - a jelek szerint - a bíróságon. ban és a belátható jövőben olyan mértékű társadalmi változásoknak és átrendeződésnek vagyunk és leszünk részesei, mint amilyen mértékű előtt állt a nemzet 1944 decemberében - mondta Gál Zoltán. Ezt követően Emlékéremmel tüntették ld az egykori Ideiglenes Nemzetgyűlés ünnepségen megjelent tagjait: Kiss Andrást, Kovács Jánost, Cserép Mátyást, Romhányi Józsefet, Gombkötő Pétert. Béres Józsefet, S. Szabó Ferencet és Vörös Vincét. Az Emlékérmet Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke adta át. * A fővárosban tegnap több kegyhelyen a második világháborút követő honi konszolidációs időszak két vezéregyéniségére: Zsedényi Bélára (az 1944. december 21-én, Debrecenben összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökére), valamint Dál- noki Miklós Bélára, az egy nappal később megalakított Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökére emlékeztek. Főhajtás az országépítők előtt .KOMMENTÁR Döntés Buidos Attila Az Alkotmánybíróság befejezte az ügynöktörvény alkotmányossági vizsgálatát, és ma kihirdeti határozatát. A múlt tisztázásának, illetve lezárásának igénye, az ügynöktörvény léte mindig is megosztotta a társadalmat. Miközben sem a politikai, sem a jogi szakértők nem voltak egy véleményen arról, hogy az előző kormánykoalíció által kihajtott szabályozás jó megoldás-e, összhangban áll-e az alaptörvénnyel, az „egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzését végző bizottság"megkezdte munkáját. Eigner józsef átvilágítóbíró hetekkel ezelőtt bejelentette, a negyven parlamenti képviselőről rendelkezésükre bocsátott iratokból kiderül: az előző rendszerben egyikük több mint meghitt kapcsolatot ápolt a titkos- rendőrséggel. Eignert a most kormányon lévő politikusok, illetve a lapok egy része azzal támadta, hogy kijelentésével jogszabályt sértett. Vagy ha nem, hát erkölcsi alapon kérdőjelezhető meg annak helyessége, amit tett, s men nyilatkozatában nem nevezte nevén a volt rendőrségi besúgót, gyakorlatilag a gyanú árnyéka az egész parlamentet belengi. Eigner mosolygott: nem mond le, mondta, és nem is mondott. Még akkor sem, amikor egy sebtiben műsorra tűzött dokumentumösszeállításban egy rádióriponer rábizonyította: olyan ítéletek alatt szerepel a neve, mely ügyeket később semmissé nyilvánították, márpedig ez kizáró ok az olyasfajta munkára, amit most végez. Megmagyarázta a dolgot, ahogy tellett tőle. (Egyébként a vonatkozó passzus értelmezéséről folyik a vita.) Az átvilágítót átvilágító riporter állította: nem megrendelésre készítette az összeállítást. Nem tudom, megkérdezte-e valaki a rádió illetékesét, hogy miért kellett seb- bel-lobbal bemutatni ezt a műsort. Nyilván nem az a magyarázat, hogy döntésük meghozatala előtt bárki - aki elég befolyással rendelkezik az ilyesmihez - presszionálni akarta volna az alkotmánybírákat. Csakhogy akármilyen határozatot hirdet is ki a bírói testület, nehéz lesz arra gondolni, hogy az alkotmánybírák valóban külső kényszerektől mentesen döntöttek. Ha alkotmányellenesnek találtatik az ügynöktörvény, sokan lesznek, akik váltig állítják: csak annak köszönhető a dolog, hogy akikről kiderülhetett volna terhes múltjuk, eredményesen mozgattak meg eget-földet ennek elkerüléséért. Ha érvényben marad, rengetegen kérdezik majd: miféle törvény az olyan, amely szerint gyanús múltú emberek olvashatják mások fejére a hasonlóan gyanús múltat. Tartok tőle: nincs jó döntés. Üzletasszony az államfői címért Budapest (MTI) - Az alkotmány 111. fejezete alapján az 1995. éri köztársasági elnöki cím méltóságáért indul Horváthné Nádasdy-Ba- gyal Erzsébet üzletasszony. Indulási szándékát a Belügyminisztérium Választási Irodájának bejelentette. Közleményében kifejti: bár Horn miniszterelnök úr ígéretet tett Göncz Árpádnak, hogy ö lesz a következő öt évben is a köztársaság elnöke, azonban az országgyűlési képviselők lelki ismereti, szabad akarati szabadságára apellálva, az indulási szándék szilárd és eltökélt. Az Országgyűlés elnökének, valamint a pártok frakcióvezetőinek az indulási szándékot bejelentették, amelyre napokon belül váljak a választ.