Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-09 / 291. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép 1994- December 9., Péntek NOTESZ «« üres szák Priska Tibor Mondja a tövé horgászműsorának vezető­je, hogy most következne a rejtvény, de most nem következik, mivel nemcsak a horgászok Tele szák című műsorának mai adása ért vé­get, hanem az egész műsor. Rezignáltan, el­keseredetten mondja, bár érezhetően ural­kodik magán, lómagam viszont nem. Már­mint nem uralkodom, ellenben bambulásom következtében akkorára tátom szájam, mint a ponty, ha följön a víz színére pipálni. Las­sacskán mégis fölfogom: megszűnt eme mű­sor. Nyilván nem magától, hanem valakik megszüntették. Nem horgászom, soha is nem horgász­tam, ámbár minden adandó alkalommal szívesen látogatom meg folyók, tavak mentén, csalitosok árnyékában sátrat vert, bográcsoknak helyet eszkábáló pecás ba­rátaimat, hogy ott múlassam az időt, mert ennél az időtöltésnél csudásabb kevés ta­lálható. Évődések, vidám ugratások, csen­des figyelések, áldott semmittevések, fel­hők járásának észlelése, bogarak zümmö­gése, madarak csivitelése meg ilyesmik. Meg egy kiadós, illatos paprikáskrumpli, mert hal leginkább ilyenkor nem akad, de ki bánja, semmi baj. Akad ellenben folyó mélyére hűsítés céljából szatyorban le­eresztett serital, meg egyéb. Talán mind­ezek miatt is vártam, ha tehettem, ültem a tévé Tele szák című műsora elé. Hogy legalább képen... Hogy legalább gondo­latban, hogy... Meg el is mondtak a fiúk egyet s mást a halakról, a vizekről, miket jó volt megjegyezni. Most ellenben valamiért megszűnt ez a műsor. Üres lett a szák. Föltehetően más­ra kell a műsoridő eme része. Ha szabad ajánlani: ismertessenek helyette szárnyas betéteket! De jó lenne az a fajta mosópor is, mely ellentétben a hagyományossal', de leginkább ne tessenek megfeledkezni a ví- kend érzésről! Hát az valami... Valami... Jaj, ha lehetne percenként! Hiszen van még néhány műsor közszolgálatinkban, mit a víkencl érzés kedvéért ki lehet hagy­ni! Végül is ugye víkend ez is, az is. Vezetékes ivóvíz Sátoraljaújhely (ÉM) - Elkészült Sátoralja­újhely Rudabányácska városrészének vezeté­kes ivóvízhálózata. A rendszert ma délelőtt 10 órakor adják át ünnepélyes keretek között rendeltetésének. • Á Vöröskereszt megyei szervezete december 12-tól 14-ig rendkívül kedvező ruhavásárlási akciót tart Miskolcon, a selyemréti Petőfi Kol­légiumban. A gyermek és felnőtt ruhákat 50 forintos, kabátokat és dzsekiket 150 forintos egységáron adják. Megyei körkép a piaci 3 | árakról i £ 3 Zöldpaprika/kg 32 31 30 Paradicsom/kg 160 200 150 Uborka/kg 170 200 180 Burgonya/kg 45 47 45 Sárgarépa/kg 50 47 50 Petrezselyemgy./kg 50 47 50 Karaiábó/kg 50 55 50 Zeller/kg 70 70 60 Vöröshagyma/kg 40 35 35 Fokhagyma/kg 140 160 140 Gomba/kg 180 200 160 Karfiol/kg 100 110 150 Kelkáposzta/kg 60 60 60 Tojás/db 11 13 10.50 Alma/kg 50 60 40 Szárazbab/kg 220 250 250 Dióbél/kg 400 400 500 Savanyú káp./kg 65 70­Vöröskáposzta 50 60­Körte 120 80 170 Szőlő 180 170 200 Mák 400 450 360 Retek/kg 60 70 15/cs A táblázatban szereplő árak forintban értendők. Ahol az egyes termékek áraiban szóródás ta­pasztalható, ott a középárat jelöltük meg. „Nem ülhetünk vissza az ökrös szekérre” Miskolc (ÉM - B.A.) - Az Agrár- szövetség továbbra is a magyar vidék következetes képviseletét tartja elsődleges feladatának - hangzott el az ASZ tegnapi saj­tótájékoztatóján, ahol a szövet­ség anyagi helyzetével indokol­ták, hogy a legtöbb helyen más pártokkal közös jelölteket indi- tottak. Az Agrárszövetség a tavaszi parla­menti választáson elért szerényebb eredmény után arra törekedett, hogy a választásokkal kapcsolatos kiadásait tisztességgel rendezze — mondta Szilágyi Adolf, a párt me­gyei elnöke, edelényi polgármester­jelölt. A párt pénzügyi helyzete le­hetetlenné tette, hogy az önkor­mányzati választásokra megfelelő­en felkészüljenek, jelöltjeiket kellő­en támogassák. így a legtöbb tele­pülésen az ASZ más pártokkal kö­zös jelölteket állított. A szövetsége­seiket elsősorban a parlamenti pár­tok köréből válogatták, de nyitottak voltak minden irányban. Szélsősé­ges erőkkel nem vállalták az együttműködést. A szövetség a megyei közgyűlési választáson listát állított a tízezer fő alatti és az afeletti településeken is. Az előbbit Csákány Béla, utóbbit Szilágyi Adolf vezeti. A választók­nak azt ígérik, hogy továbbra is a magyar vidék érdekének következe­tes képviseletét tartják elsődleges feladatuknak. Fontosnak ítélik a vi­lágpiacon is versenyképes, korszerű mezőgazdaság létrehozását. „Mi­közben egész Európa fejleszt és in­tegrál, következmények nélkül mi sem ülhetünk vissza az ökrös sze­kérre” - fogalmazott Szilágyi Adolf. Csákány Béla a többi között azt emelte ki, hogy a megyei közgyűlés­ben is szorgalmaznák az elmaradott térségek felzárkóztatását: a gáz-, telefon és úthálózat fejlesztésének folytatását. Az egyes településéken az ASZ adatai szerinti 60-90 száza­lékos munkanélküliség ellen a köz­munkarendszer adta lehetőségek­kel, illetve a mezőgazdaság fejlesz­tésével vennék fel a harcot. Az apró­falvak közbiztonságának javítása is fontos része az Agrárszövetség programjának - derült ki a tegnapi, miskolci sajtótájékoztatón. Hárommillióból tízmilliót profitálnak Miskolc (ÉM - KJ) - A miskolci önkormányzat SZDSZ-es képvi­selői közül heten és T. Asztalos Il­dikó polgármester - képviselői alapjukból - hárommillió forin­tot adományoztak az Erzsébet Hospice Alapítványmik. Ezzel az összeggel a miskolci Semmel­weis Kórház tízágyas fekvőbe­teg-ellátó osztályának rekonst­rukciójához járulnak hozzá. Mint az a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, a város költségvetésé­nek korrekciójakor az SZDSZ frak­ciónak volt egy módosító indítvá­nya, amely a Semmelweis Kórház belgyógyászati osztályának re­konstrukciójára vonatkozott, neve­zetesen: e munkálatok elkezdésére 12 millió forintot kívántak elkülöní­teni úgy, hogy az SZDSZ önkor­mányzati képviselőcsoportja 3 mil­lióvad járult volna a felújításhoz képviselői alapjából. A közgyűlés azonban elvetette ezt a javaslatot. A kórház vezetése időközben azzal a kéréssel fordult a frakcióhoz, hogy lehetőségeikhez képest anyagilag támogassa a hospice szellemiségére épülő tízágyas fekvőbeteg-ellátó osztály létrehozását. A képviselő- csoport úgy döntött, hogy az erede­tileg a rekonstrukcióra szánt összeget, azaz a hárommillió forin­tot átutalja az Erzsébet Hospice Alapítvány számlájára, remélve, hogy ezzel a pénzzel némileg eny­híthetnek a kórház, illetve közvetve a belgyógyászat problémáin is. így az intézet sem veszíti el azt - a ko­rábban pályázat útján elnyert- 7 millió 400 ezer forintot, amelyet az osztály működtetésére, berende­zésére kapott. A hárommillió tehát több mint tízet ér ilyen formában. A tájékoztatón jelenlévő Molnár László, a Semmelweis Kórház igaz­gató-főorvosa megköszönve a segít­séget elmondta, hogy a végstádium­ban lévő daganatos betegek jelenleg zsúfolt, nővérekkel rosszul ellátott krónikus belgyógyászati osztályo­kon töltik életük utolsó heteit, hó­napjait. A kialakítandó tízágyas osztályon, amely - hangsúlyozta - nem elfekvő jellegű lesz, szeretettel­jes intenzív gondozást, pszichés el­látást nyújtanak majd a miskolci betegeknek. Száz kiló cukor a százéves asszonynak Szerencs (ÉM - FL) - Kecskés Andrásné, a Mezőkövesden 1894. december 9-én született Kovács Má­ria ma 100 éves. Az évfordulót szűk családi körben ünnepelte, de kö­szöntötte a város polgármestere és a városi gondozási központ vezetője is. Átadták neki Göncz Árpád jókí­vánságokat tartalmazó levelét, a cukorgyár pedig egy mázsa cukorral kedveskedett. Marika néni húszéve­sen ment férjhez. Házasságukból 4 leány- és egy fiúgyermek született, de a kisfiú másfél éves korában meghalt. A család 1920-tól lakik Szerencsen, amikor is férje a cukor­gyárban állandó munkához jutott. Hét unokával, tizenkét dédunoká­val és hat ükunokával dicsekedhet. Egyik lányával, Bözsikével él közös háztartásban és jó egészségnek ör­vend. Tavasszal mindig ásót akar a kezébe venni, de a család erről már lebeszéli. Tíz szál gyertya a százéves Marika néninek Fotó: Szerencsi Hírek Exit-poll Budapest (MTI) - A vasárnapi önkormányzati választások nap­ján a Szonda Ipsos közvélemény­kutató intézet és a Magyar Gallup Intézet is készít exit-poll felmé­rést Budapesten, illetve a megye- székhelyeken. Levendel Ádárn, a Szonda Ipsos igazgatója nyilatkozatában elmond­ta: az ez évi országgyűlési választá­sokon sikerrel alkalmazott mód­szert - a felmérést végzők a szava­zóhelyiségből már távozó választó­kat kérdezik döntésükről - alkal­mazzák ismét. így az urnák lezárá­sa után nem sokkal megtudható, mely jelölteknek van a legtöbb esé­lyük a polgármesteri, főpolgármes­teri székek elnyerésére. A megye- székhelyeken a polgármesterek sze­mélyéről ad majd előrejelzést a Szonda Ipsos. Budapesten a főpol­gármesteri címre pályázók, illetve - a Népszabadsággal közösen - a ke­rületi polgármesterek esélyeit kí­vánják felmérni, és a hivatalos eredmények előtt nyilvánosságra hozni. Otthon gondozzák Miskolc (ÉM - FL) - Végső megol­dásként szükség van az idősek szo­ciális otthonára, a nyugdíjasházra, de a legjobb megoldás otthon bizto­sítani a békés öregség körülményeit - fogalmazták meg a Fidesz képvi­selőjelöltjei. Tegnap délután Wachsler Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke Juga György, a Fidesz vá­rosi elnöke, valamint Földessy Ju­dit, a leköszönő önkormányzat szo­ciális bizottságának elnöke kísére­tében ellátogatott az Időskorúak Szociális Otthonába és a Nyugdíjas­házba. Tájékozódtak a két intézmény gondjairól, a városban élő nyugdíja­sok problémáiról és tájékoztattak a Fidesz miskolci szociálpolitikai el­képzeléseiről. Mint kiderült, a fide- szesek nem először jártak az intéz­ményekben. Folyamatosan figye­lemmel kísérik az itt élők helyzetét, sőt a képviselői alapból rendszere­sen segítik is ezen intézmények munkáját. Földessy Judit a Fidesz szociálpoli­tikai elképzelései között leglényege­sebbnek tarfja, hogy a jelenleg szét­aprózott támogatás helyett egysé­ges keretekbe foglalt rendszerben támogassa az önkormányzat a leg­rászorultabb családokat, illetve háztartásokat. Az intézményi szoci­ális rendszer kényszerű megtartása mellett lényegesen nagyobb szere­pet szánnak az otthoni gondozás­nak, Természetesen ebben a mun­kában a jelenleginél nagyobb mér­tékben számítanak a társadalmi szervek, az egyházak, a lakóközös­ségek segítségére is. Hirdetés. Meghívó egy rendkívüli utazásra Évadnyitó premier a MALÉV-nél! 1995. január 9-töl március 15-ig tart a MALÉV kedvezményes akciója. Bizonyos feltételekkel Ön szenzációs áron vásárolhat ebben az időszakban repülőjegyeket 29 városba. Például Prága mindössze 15 ezer, Zürich 20 ezer, Amszterdam 25 ezer forintért lesz elérhető. Karácsonyi ajándék a MALÉV-töl! 1994. december 1. és 20. között az akcióhoz repü­lőjegy-utalványok vehetők, tovább csökkentve az engedményes árat 3000 Ft-tal. Az utalvány karácsonyi ajándéknak is kitűnő, amellyel önmagát vagy szeretteit meglepheti. Részletes tájékoztató anyagot kap, ha felkeres bennünket. Személyesen: Várják Ónt a MALÉV jegyirodák és az utazási irodák. ■ Telefonon: MALÉV telefonos értékesítés: 267-4333 Hangpostán: 266-6044 (Mondja be a jeligét: „MALÉV PREMIER”, és adja meg nevét, pontos címét!) Telefaxon: 117-1971 (Hivatkozzon a MALÉV PREMIER ajánlatra, és úja meg nevét, pontos cúnét!) Levélben: Amennyiben kitölü az alábbi kupont, és postázza a megadott címre. Igen, érdekel a MALÉV premier. Kérem, küldjenek részletes tájékoztatót! Név;. Cím: Kérjük, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki a kupont, és küldje a következő címre: MALÉV Rt. Budapest, 3. Pf.: 225. JM JM JB | fcjgjj >VI4!ijbl ^Hungarian / Wipe • 'f>y Sy

Next

/
Oldalképek
Tartalom