Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-14 / 269. szám

4 ESZAK^Magyarország Levelezés 1994» November 14», Hétfő A ODE „harca” A Társadalmi Kamara a közelmúltban orszá­gos konferenciát rendezett Budapesten, a Ma­gyar Optikai Művek Művelődési Központjá­ban, ahová meghívtak engem is Miskolcról, az Országos Dohányfiistmentes Egyesület (ODE) képviseletében. Először nyílt alkalom arra, hogy a kormány vezetői jelenlétében és nyilvá­nosan 45 országos érdekvédelmi szövetség fe­jezze ki gondjait, problémáit. A különböző szervezetek felszólaltak a munkanélküliség ellen, a nyugdíjasokért, az egészségkárosultak (testi és szellemi fogyatékosok) érdekében, az egészségügyi ellátás javításáért, adózási prob­lémákkal kapcsolatban, a Balatonért, a lakás­kérdés ügyében és még hosszasan sorolhat­nám, hogy milyen témákban özönlött a pa­nasz. Ezek a segélykiáltások, illetve a konkrét érdekképviseletek mind-mind anyagi támoga­tást várnak a kormánytól. Az ODE kérése vi­szont elsősorban nem anyagi jellegű volt, hi­szen olyan kormányrendeletek létrehozását kívánja, amely megvédi a passzív dohányoso­kat a lassú haláltól. Gergely Mihály, a „Józan Élet” Egészség- és Családvédő Országos Szövetség elnöke el­szomorító tényeket közölt. Magyarországon minden 3. polgár hal meg szenvedélybetegsé­gek áldozataként. Egyre növekszik az alkoho­listák, a drogosok száma, és nem utolsósorban a dohányosok 3,5 milliós népes tábora. Beszé­dének mottója: „Józanság, önmérséklet, tole­rancia, ami mindenki számára kötelező.” Fel­szólalása sikeres volt - legalábbis számomra ügy tűnt -, amit rövidesen szünet követett, amikor is döbbenten tapasztaltam, hogy az aulában vágni lehetett a füstöt. Legszíveseb­ben gázálarcért kiáltottam volna, és a többi felháborodott sorstársam is. Ha harc, hát le­gyen harc! Illyésné Gyenizse Erzsébet, az ODE főtitkámője, egy tűzről pattant idős hölgy, a szünet után azonnal tolmácsolta so­kunk kérését, miszerint az összegyűlt kb. 800 fő közül a dohányosok tartsák tiszteletben a nemdohányzókat, és vonuljanak egy félreeső részre cigarettázni. Tapsvihar tört ki. Az ebéd­szünet előtt az elnök a biztonság kedvéért el­mondta még egyszer a kérésünket - bizonyára a „gyengébbek” kedvéért - és láss csodát! - óhajunk teljesült. Jó lenne, ha mindezt a kormány is többször hangoztatná és példát is mutatna, hogy ne csak ezen a demonstráción legyünk biz­tonságban. Simon Andrea Pardon: névazonosság Miskolc (ÉM) - Negyvenöt Szabó Sándor név szerepel a ’94-es miskolci telefonkönyvben (to­vábbá tizenhét Szabó Sándomé), s ki tudja még hányán élnek megyeszékhelyünkön ilyen család és utónéven anyakönyvezve, akikről távbeszélő hiányában nincs, nem lehet tudo­másunk. Miként arról sem, hogy vala­mennyiük közül hányán víkendház-tulajdono- sok a Mályi-tó partján. (Mindez persze nem is tartozik ránk.) Mindenesetre két házaspárról, illetve annak hölgytagjáról biztosan tudunk: egyikük levélírónk, másikuk keddi (november 8-ai) telefonálónk. Az utóbbi azt sérelmezte, hogy nevében jelentettünk meg egy olvasói le­velet november 7-i összeállításunkban, amitől Ő személy szerint elhatárolja magát. Nos, va­lóban nem a Szentpéteri kapu 81. szám alatt lakó Szabó Sándomé fordult panaszával szer­kesztőségünkhöz, hanem egy másik miskolci címen lakó, aki azonban véleményéhez nem kívánta pontos címét adni, de velünk kilétét természetesen megosztotta. Az ilyen kéréseket tiszteletben tartjuk, s ügy véljük, közérdekű ügyekben nem is annyira a név, mint inkább a többeket érintő téma felvetése a fontos. Hiszen rovatunk az ol­vasói vélemények, észrevételek fórüma, ahol rendszeresen publikáljuk a közérdeklődésre számot tartó írásokat. Igyekszünk ezeket kö­rültekintően közreadni, így ha annak szüksé­gét érezzük, köntrolláljuk a leírtakat. A tópar­ti állapotokról kifejtett véleményével egyéb­ként levélírónk nem áll egyedül, sokan véle­kednek hozzá hasonlóan. S azt sem hallgat­hatjuk el, hogy az olvasói levél tartalmát még a közlés előtt megosztottuk a polgármester ár­ral, aki választ ígért az észrevételekre. Reagá­lását szívesen vesszük, s ügy hisszük, várják is az érintettek. S még annyit: a névazonosság a véletlen műve, ami azonban a tényeken mit sem vál­toztat. Mindenesetre, ha önhibánkon kívül bosszúságot okoztunk a Mályi, Teleki Sándor u. 104. szám alatti víkendház tulajdonosai­nak, úgy elnézésüket kérjük. Szerkesztői üzenet „Szabálysértés”jeligére: Az egyes szabálysérté­sekről szóló 17/1968.(IV.14.) Korm. rendelet 133. paragrafusa szerint, aki építésügyi ható­sági engedélyhez kötött építési munkát végez engedély nélkül, szabálysértést követ el és emiatt 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Még abban az esetben is, ha az épít­mény minden tekintetben szabályszerű és ar­ra a hatóság utólagos fennmaradási engedélyt ad, vagy pedig az építmény átalakítását, illető­leg lebontását rendeli el. Bodnár Ildikó rovata ígéretekben eddig sem volt hiány Amióta ismét ránk tört a legújabb választási kampány - most állítólag sokkal szerényebb kivitelezésben -, levélszekrényünkben, bevásárlás közben a kosaramban, és útközben a markomban „landolnak” a sokszí­nű, valószínűleg nem olcsó válasz­tási propaganda-kiadványok. Kis íróasztalomon szép számban ösz- szegyűlt a szemet gyönyörködtető anyag, és mert kíváncsi és szófoga­dó polgára vagyok ennek a város­nak, így egyre szaporodó álmatlan éjszakáimon el is olvasom ezeket a nyomtatványokat, elnézegetem az idegen, most még - vagy ismét - ba­rátságosan mosolygó arcokat. A szö­vegek tartalma pártállástól függet­lenül szinte egyforma. Mindegyik ajánlkozó - akár kép­viselői rangra, akár polgármesteri címre törekszik - értünk, lakoso­kért és a városunkért aggódik és akar tenni. Egyik kicsit szerényebb tervekkel áll elő, a másik már igé­nyesebbekkel, és mindegyik kifejti, hogy milyen Miskolcot szeretne. A nyomtatványok nagyon udvarias stílusban íródtak, és hemzsegnek az ígéretektől. ígéretekben eddig sem volt hi­ány és most sincs. De jó lenne, ha ez mind pénzzé válna! Bennem olva­sás közben, az éjszakai csendben felötlött, hogy ígérni én is tudnék, például olyat is, ami valóban nem kerül(ne) pénzbe. Például: hogy fel­tétlenül figyelembe veszem a ta­pasztaltabb korosztály lokálpatrió­táinak jóindulatú tanácsait, hogy nem veszek át olyan szép új hidat, melynek gyalogjárója idősebbek­nek, kisgyerekeknek, babakocsit to­ló anyukáknak vagy rokkantaknak „megmászhatatlan”, s nem fogadok el egy 22 millióba kerülő hídhoz pár ezer forintot sem érő primitív pót­megoldást. Nem építtetek régen várt fedett autóbuszvárakozót az amúgy is szűk járdára, amikor mögötte ren­geteg szabad és felhasználatlan te­rület van, nem virágosítom szinte agyon a városháza környékét, és csakis a szűk értelemben vett főut­cát no meg néhány reprezentatív palota előtti kis területet, amikor a városunkat teljes hosszában átszelő Szinva patak partja többnyire dzsungelhez és szeméttelephez ha­sonlít. (Pedig romantikus patakpar­ti sétány lehetne a város teljes hosszában.) Nem bontatom meg a drága pénzen lefektetett új díszbur­kolatot, nem tüntettetem el a belvá­ros kis hangulatos teréről a szintén új és éppen csak megszokott kande­lábert, és nem rendelek újabbakat a lila „Muszka-hídra”, amikor ilyen nyomorúságos időben a régi és mű­ködő világítás is megteszi. És főleg soha sem rendelek olyan szobrot, amely az elegáns Széchenyit eltor­zítva, a döblingi elmeszanatórium lakójaként toronyba zárva ábrázol­ja. Mindezek megvalósítása semmi­be sem kerülne, illetve kerülhetett volna. Szépek az ígéretek a tiszta vá­rosról, a játszóterekről, kutyafutta­tókról, kerékpárutakról, új útháló­zatokról, kiépült jó és biztonságos szociális rendszerről, a tehetséggon­dozásról, kulturális életünk fellen­dítéséről, a lakásépítésről, a mun­kahelyteremtésről, és főleg a kiszá­mítható jövőről és a nagyobb közbiz­tonságról. Mondom, szép ígéretek - én is ezt szeretném ígérni és megva­lósítani ha indulnék a kampányban -, de ezt komolyan senki ma nem ígérheti, mert ez a következő esz­tendőkben csak utópia, hiszen or­szág-világ tudja, hogy nincs egy lyu­kas garasunk sem, csak tengernyi adósságunk. Szeretnék olyan pályá­zó vagy ajánlást kérő politikusjelölt terveiről olvasni, aki azt is megma­gyarázza, hogy honnan veszi a meg­valósításhoz szükséges PÉNZT. Vagy ez is a mi egyre üresedő zsebe­inket terhelné újabb nyílt vagy rej­tett adóztatással? Azt hiszem ilyen ígéreteket mos­tanában a valaha dúsgazdag, óriási saját anyagi háttérrel rendelkező gróf Széchenyi István sem tehetne, ha egy csoda folytán megelevened­ne. Elképesztő adósságaink őt is is­mételten a tehetetlenség dep­ressziós állapotába kergetnék, és pisztolyhoz sem kellene nyúlnia el­keseredésében, a szíve a pocsékolás feletti döbbenettől, a szegénység mélységétől és a politikai szószá­tyárkodás és tettetett vakságtól menten újra megállna. Kuszmann Károlyné nyugdíjas Üvöltő dervisek meg az apostolok Halk zongoraszóló ölelkezik a lám­pafénnyel, arany szövetet terítve az asztalnál üldögélőkre. Az Észak- Magyarország írói, költői, olvasói tovább szövik a barátság szálait. Azok, akik az emberiség igazi hiva­tását felismerték, akik távol állnak mindentől, ami századunk tébolya. Mert korunkban üvöltő dervisek jáiják Európa országútjait janicsá­rokat, mamelukokat toborozva, akik végrehajtják az „uralkodó esz­me” szömytetteit: népirtást, nemze­tiségi tisztogatást, vallási terroriz­must, gyűlöletkeltést, túszszedést. Követőkre mindig akadnak. A csordaszellem - az egyéni gon­dolkodásban csődbe jutott emberek habitusa - kitűnő anyag a toborzás­ra. (Bizonyos, hogy a sajóládi sír­rombolók is ilyen üvöltő dervis jani­csárjai lesznek, csak rájuk kell ta­lálni.) Az apostolok - az igaz szó hirde­tői - halk szavakkal, írásokkal, ver­sekkel szólnak az emberi lélekhez, ők beszélnek most. Utat mutatva abba a régióba, amelyben kevesebb az ostobaság, az erőszak, a meghu- nyászkodás, a kétszínűség, a szen­vedés. Összejöttek a levelezők is. Ők azok, akik az élet sűrűjéből mintát vesznek, amit az illetékesek vagy vizsgálat alá vesznek, vagy nem (többször nem). Ők a közélet mérnökei. Ók sem hallgatnak az üvöltő dervisekre, csak az emberi beszédre: vox huma- na. Ők citeramuzsikával búcsúztak, hiszen a mezei bokrétához illik a ci- tera. Miként is lehetne köszönteni a betűk szántó-vetőit, mint saját nyelvükön? A szelíd Hold arcán mosoly/ ud­varában hattyú felhők/ nem is tud­ja, mitől boldog/ sötét arca Naptól fénylő A csillagok, bármily aprók/ kicsi fényük belső izzásJ ragyog az Ég, ha nincs is Hold/ éj-vándornak lám­pavilág. Mindez történt az ÉM születésé­nek 50. évfordulója alkalmából ren­dezett baráti találkozón. Csapó András „Az abortuszt szükséges rossznak tartom” Az ÉM postája rovatban az „Édes­anya” címmel október 17-én megje­lent írásra szeretnék reagálni. Tisztelt Deme Dezső! Az abortuszt én nem ellenzem, szükséges rossznak tartom. Azt ír­ja, hogy: „ 2-3 millió kis emberpa­lánta nem látta meg eddig hazánk­ban a napvilágot.” Miért? Három­millió munkanélkülivel több, jobb volna? Nincs elég nyomorgó az or­szágban? Majd azt: „Az új világ új erkölcs­hullámai szétzúztak minden csa­ládösszetartó láncot, ezért lobogtat­ja hazánk Európa élén a válások, öngyilkosságok és az alkoholizmus rettenetes zászlait.” Először is egy kis helyesbítés. Tudomásom szerint a lakosság számához, a Föld összes országához viszonyítva világelsők vagyunk mindegyikben. Csak azt kellene észrevenni, hogy ezek egymást ger­jesztik: válások az alkoholizmus mi­att, alkoholizmus a válások miatt, öngyilkosság alkoholizmus miatt, öngyilkosság válás miatt... Azonkí­vül mi, magyarok, hajlamosabbak vagyunk az önpusztításra. (Az alko­holizmusnak egyébként történelmi okai is vannak. Régen a vizek szennyezettsége miatt könnyen megbetegedtek az emberek. Ezért volt a magyarnak sokáig nemzeti itala a bor, s lett híres e nép borter­meléséről.) Ma még él az a nemzedék, amely a II. világháború előtt született, és fiainak, mint szokást adta tovább: Nem férfi az, aki nem iszik! Az alko­holizmus másik (sokadik) fő oka, hogy ez az egyetlen államilag enge­délyezett kábítószer. A kiábrándult kisembernek egyszerűbb kábítani magát, mint a valósággal szembe­nézni. Aztán. A válások száma kö­vetkezik az elkapkodott házassá­gokból - mert jön a gyerek. Ezek persze elkerülhetők lettek volna, legvégső esetben abortusszal, ami azonban erkölcstelen, bűnös cse­lekedet. Az öngyilkosságok? Mit csináljon az az ember, aki a helyzetét kilátás­talannak látja?! Van 10 millió ma­gyar rajta kívül, mégsem segít neki senki! „Szaporodnak a nevelőottho­nok... romlik fokozatosan a közbiz­tonság... többet kell áldozni rendőr­re” - írja. Hát igen, mert beenge­dünk mindenkit, így a bűnözőket is az országba, nem szűrjük ki a kétes elemeket. Nálunk harcolnak az uk­ránok, az oroszok... A nevelőottho­nok az alkoholista családfőknek és a válásoknak köszönhetően telnek meg kislakokkal, no meg nem kí­vánt gyermekekkel. Azzal sem értek egyet, hogy min­den iskolában évente le kellene ve­títeni az abortuszról szóló amerikai filmet. Ezzel kapcsolatban elsősor­ban a felvilágosításra helyezném a hangsúlyt, ám ha mégis elkerülhe­tetlen a beavatkozás, a döntés a nő joga kell hogy legyen. Visszatérve a bűnözésre: Melyik példa a vonzóbb? Ötven évet lehúzni a gyárban és éhen halni a nyugdíjból, vagy izgal­mas, kalandos, rablásokkal, csalá­sokkal tarkított élet, amely ugyan rövid(ebb), de szórhatod a pénzt. A kultúra pedig azért hanyatlik, mert: Háborúban hallgatnak a mú­zsák! És most zajlik a harc a pén­zért, a hatalomért (osztályharc). Az alábbi graffityt (falfirkát) pedig sze­retném megosztani az olvasókkal, kérem gondolják végig: Kapitaliz­musban nem lehet demokrácia! Tóth Zoltán Invitálás Lakossági fórum helyett a Martin­telep lakói tisztelettel és szeretettel meghívják T. Asztalos Ildikó pol­gármester asszonyt egy számára megfelelő időpontban kitűzött - le­hetőleg csapadékos időjárás utáni - helyszíni szemlére. Szeretnénk, ha személyesen győződne meg Miskolc egyik legrégibb településének illet­ve közútjainak állapotáról. Nagyon kéijük, hogy az utat gépkocsival bo­nyolítsa le, és elsősorban a Kisfa­ludy Károly úttól délre eső terüle­ten, a Bornemissza Gergely, Frank­lin Benjámin, a Guttenberg, a Drá­va, a Rába, a Labore, a Kapos, a Szrogh Sámuel, a Barkóczy Ferenc, a Poprád, a Garam és a Bu­dapest-Miskolc közötti vasútvonal­lal párhuzamos Alkotmány, vala­mint a református templomhoz ve­zető Tóth Pál és Gyöngyösi István utcákat tekintse meg, végezetül pe­dig a Kisfaludy útról az Arany Já­nos Általános Iskolához vezető Cse­le utat. S hogy miért gépkocsival? Mert a gidres-gödrös, kátyús utcák egy kiadósabb esőzés után gyalogo­san szinte járhatatlanok. Szerin­tünk a közlekedés errefelé kritikán aluli, ami a jó ideig mostohán kezelt városrész lakóinak nagyon sok kel­lemetlenséget okoz. Szíves megérté­sét kéijük, és igazságos, hathatós intézkedését. Tarcsi Lajos és 15 aláíró Megjavították... Október 29-ei összeállításunkban „Villanyóra” címmel közöltük Para- nai János kazincbarcikai olvasónk levelét. Az észrevételre Kiss László, az Émász Rt. Miskolci Üzletigazga­tóságának főmérnöke válaszolt: A fogyasztó — aki azonos a cikk­íróval - október 22-én, szombaton személyesen közölte a hibát, misze­rint három kismegszakítója közül egy meghibásodott - így annak cse­réjét kérte. Ügyeletes szerelőink megállapították, hogy a kismegsza­kító fogyasztói hiba miatt égett le, s közölték az ügyféllel, 1626ríörÍriteL° lenében elvégzik a munkát. Ezt, mint az az olvasói levélből is kide­rült, a bejelentő nem vállalta. Pana­szát október 31-én kivizsgáltuk és tisztáztuk (a kisautomata szétsze­relése után), hogy a meghibásodás oka egyértelműen készülékhiba, amiért nem felelős a fogyasztó. Sze­relőink téves intézkedését korrigál­tuk, és október 31-én díjmentesen kicseréltük a kismegszakítót. Ka­zincbarcikai kirendeltségünk veze­tője az Émász Rt. nevében szemé­lyesen kért a levélírótól elnézést a nem körültekintő ügyintézésért. Dolgozóinkat pedig figyelmeztettük a hasonló esetek elkerülésére. Jogsegélyszolgálat Ma, november 14-én, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk Miskolcon, a Sajtóház II. emeletén, a 214-es számú irodában. Tanácsot ad Demeter Lajos ügyvéd. Gipszfigura Egy szépen helyreállított erkély­részlet a miskolci főutca (Széchenyi u.) 68. számú épületének homlok­zatán Fotó: Fojtán László

Next

/
Oldalképek
Tartalom