Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-01 / 258. szám

2 A Itt-Hon 1994. November 1., Kedd _ NEKÜNK ÍRTÁK Kosárfonók A minap olvastam az Itt-Honban Pris­ka Tibor eszmefuttatását a vesszőből font kosarakról. Örömmel tudatom, hogy nem tűntek el ezek a kosarak! Ta­nulják a fonást, művelik ezt a szép, ősi mesterséget most is, szorgoskodnak a kosárfonók, csak éppen eddig nem pro­pagáltuk kellően mindezt. Hadd te­gyem most meg, amit lehet. A miskolci Martin János Dolgozók Általános Iskolája és Speciális Szakis­kolában közel három éve oktatjuk di­ákjainkat erre a szép mesterségre. Az itt készült, szép, célszerű kosarak ki­válóan használhatók konyhákban, kamrákban, pincékben, présházakban, de készülnek óvodás gyerekeknek szánt fonott fotelok, asztalkák is. Termékeinkből legutóbb 114. Sz. Eötvös József Szakmunkásképző és Szakközépiskola galériájában rendez­tünk kiállítást, november 4-től pedig a József Attila Könyvtárban mutatko­zunk be. A kiállított termékekhez nyúlni ter­mészetesen szabad és meg is vásárol­hatók. Méghozzá a Martin Jánosról el­nevezett iskolában, a miskolci Martin­telep, Forgács u. 18 szám alatt. Lénárt Györgyné Igazgató * Nagy örömmel adtunk helyt a fenti le­vélnek. Hadd mondjuk még él, hogy egyik, bódvaszilasi olvasónk arra hív­ta fel figyelmünket, hogy Edelényben egy cigányasszony árul föltehetően ma­ga, vagy közvetlen környezetében élők által készített, nagyon szép kosarakat. Nyilvánvaló, hogy ez az asszony sem tud megfelelő propagandát kifejteni áruinak, hát itt mondjuk el, hogy aki arra jár, találkozhat vele, tőle is vásá­rolhat. De az is való, hogy a Tisza men­tén végig, a borsodi, a zempléni része­ken, különösen az árterek, holtágak környékén, akárcsak Abaújban a Her- nád, a Bársonyos, a Béla-patak tájé­kán ugyancsak terem a kosárfonásra alkalmatos fűz, és teremnek, élnek azok az emberek is, akik a fűzből tudnak ko­sárkát fonni. Ha valaki úgy véli, használhatunk szerény eszközeinkkel, hát ne restellje, írjon egy levelet a fonásról, hol, ki mit készít a vesszőből, és mi közöljük az Itt- Honban. Részeként annak, ami itthon történik. Itt-Hon Az Észak-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden kedden. Felelős szerkesztő: Priska Tibor. Szerkesztő: Buzafalvi Győző. Az abaúji melléklet címe: 3800 Szikszó, Kálvin tér 25. Telefon: 46/396-174 Nem lehet ezt a korosztályt leírni... „Mindent megtudhatok arról, hogy mi történik Abaújban!" Encs (ÉM - B.GY.) - Az encsi „Évgyűrűk” Nyugdíjas Klubnak 50 tagja van. Mindössze két mérai ,jár be” hozzájuk, de ne­kik is igen erős a kötődésük Encshez. Kuhár Jánosné, Ica néni a klub vezetője örömmel újságolja, hogy rendezvényei­ken 35-40-en mindig részt vesz­nek. A Kassai Thália Színház előadásaira bérletet váltottak. De Miskolcot sem hagyják ki. Rendszeresen kirándulnak. Az idén már voltak Sopronban, Sóstón, Sárospatakon, egy zempléni körúton és a csanyi- ki vadasparkban is. A szakmai munka irányítója és a progra­mok összeállítója Pederi Ist­vánná könyvtáros. Élő a kap­csolatuk a szikszói nyugdíja­sokkal. Mikuláskor már hagyo­mányosan felkeresik őket, far­sangkor pedig ők viszonozzák a látogatást. A legutóbbi encsi foglalkozá­sukon Veres Mihály, az Észak- Magyarország Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatója volt a ven­dégük, akit abból az alkalom­ból hívtak meg, hogy ötvenesz- tendős jubileumát ünnepli a megyei napilap, másrészt Ve­res Mihálynak mindig is ked­ves helye marad Encs, hiszen hosszú évekig itt dolgozott fe­lelős beosztásban. Az ankéton megjelenteket Kérési Tibor az Encsi Közmű­velődési Intézmények igazgató­ja köszöntötte, majd megkérte Veres Mihályt, hogy az előzete­sen összeállított húsz (!) kérdés­re válaszoljon. Személyére vo­natkozó kérdést is kapott az ügyvezető igazgató (Mikor ke­rült a laphoz? Mennyi előfize­tője volt akkor az Északnak, és mennyi most? Tervez-e áreme­lést a kiadó? Szükségszerű-e ez a sok hirdetés? Mennyire füg­getlen az újság? stb.) Kritikai észrevételeiket sem hallgatták el az encsi nyugdí­jasok. (Kint járt a területen az újságíró, jól érezte magát”, utána megígérte, hogy még a héten megjelenik az írása, de még három hét múlva se olvas­hatták; a kulturális oldalon sok az idegen vers, miért nem kö­zölnek helyi, nem hivatásos „költőktől” is? Mennyire etikus idegen toliakkal ékeskedni, azaz a készen átadott anyagot milyen alapon úja alá teljes névvel a riporter? Miért nem foglalkozott az Észak súlyának megfelelően az október 8-9-ei megyei nyugdíjas találkozóval? stb.) A lapkészítésre vonatkozó kérdéseket is feltettek. (Milyen most a szerkesztőség struktú­rája, felállása? Milyen önálló­sággal rendelkeznek a szer­kesztők, rovatvezetők? A priva­tizáció mennyiben változtatta meg a lap profilját? Mi és ki ha­tározza meg, hogy mi kerül be a lapba? A rendszeresen íroga­tó levelezőkkel köt-e szerződést a cég? Korábban egy-egy régi­ónak volt gazdája, most miért nincs régiófelelős? stb.) Természetesen kíváncsiak voltak a Déli Hírlappal való vi­szonyra is (Megszűnt miskolci újságként a Déli Hírlap. Mennyire befolyásolja az Észak-Magyarország előfizető­inek alakulását az a tény, hogy a DH megyei funkciókat is el­lát? Annál is inkább, mivel a Népszabadsággal való „frigyük” tartósnak ígérkezik? stb.) Az Észak terjesztéséről is érdeklődtek. (Érkezett-e pa­nasz Encsről, hogy a terjesztők kivágják a nyereményszelvé­nyeket?, Az újság kézbesítője forgalmazhat-e áruspéldányt? stb.) Veres Mihály profi vezető­höz illően állta a kérdésözönt. Nem volt számára kényes té­ma, őszintén felelt a nyugdíja­sok felvetéseire. Önkritikusan' Fotók: Knyizsák Ferenc elismerte: ha van valahol mu­lasztása a lapnak, akkor itt. Nem szabad ezt a korosztályt leírni, már csak azért sem, mert az ország összlakosságá­nak több mint húsz százaléka nyugdíjas korosztályú. Abaúj­ban ez az arány jóval nagyobb, hiszen közismert, hogy az itte­ni aprófalvak elöregedése mi­lyen komoly problémákat je­lent. Az Észak-Magyarország 50. születésnapja alkalmából egyébként fórumot tartunk En- csen is a Közművelődési Intéz­mény nagytermében november 21-én délután 5 órakor. A rendezvényre minden elő­fizetőt és érdeklődőt szeretettel várunk, Az Észak abaúji mellékle­tének szerkesztője is kapott jó pár hasznos tanácsot, ötletet és javaslatot. (Miért nem Encsen van a szerkesztőség, vagy leg­alábbis Halmajon vagy Bakta- kéken?; Sokszor úgy érezzük, hogy az Itt-Hon melléklet Szik­szó lapja. Mi erről a vélemé­nye?; Van-e lehetőség az Aba­újban ingyen hirdetni, ha igen, mi az eljárás módja? stb.) Sok „élő” felszólalás is el­hangzott az ankéton, szerencsé­re ezek többsége konstruktív volt. Számunkra az egyik leg­kedvesebb hozzászólást Fortu­na Lászlóné, Marika tette: „ - Az ötven esztendőt nem le­het csak úgy leseperni. Több mint 30 évig előfizetője voltam az Északnak, mégis lemond­tam. De hiába rendeltem meg a Szabad Földet. Most vissza­rendeltem, mert annyira hiány­zott! Az Északból és az Itt-Hon mellékletéből mindent megtud­hatok arról, hogy mi történik Abaújban!” 1994. November 1., Kedd Itt-Hon A 7 Móricz - Kupa Sportnap Szikszón Fotó: Knyizsák Ferenc Lengyelné Bendzsel Éva Szikszó (ÉM) - A szikszói na­pok keretében idén második al­kalommal rendeztük meg a Móricz-Kupa elnevezésű sport­napot. Iskolánk tanulóink kí­vül Alsóvadász, Aszaló, Kázs- márk, Homrogd, Felsővadász és egy Kassai általános iskola tanulói vettek részt. Az alsó­tagozatos tanulók közül min­den 3. és 4. osztályos részt vett a mezei futáson. Ezután egyé­ni és sorversenyekben mérhet­ték össze ügyességüket. Eredmények 60 m-es síkfutás II. korcso­port fiú: 1. Budai Róbert (Szik­szó), 2. Csépány Szilárd (Szik­szó), 3. Siroki Béla (Alsóvadász) 60 m-es síkfutás II. korcso­port lány: 1. Funák Erika (Szikszó), Jakusava (Kassa), 2. Kriván Viktória (Szikszó), 3. Ruszinkava Misa (Kassa) 60 m-es síkfutás III. korcso­port fiú: 1. Dienes Zoltán (Alsó­vadász), 2. Általános Iskola Kas­sa, 3. Hidasi Norbert (Szikszó) 60 m-es III. korcsoport lány: 1. Pliska Nikolett (Szikszó), 2. Krompák Erika (Szikszó), 3. Solova (Kassa) 600 m-es síkfutás II. korcso­port fiú: 1. Gulyás Lajos (Szik­szó), 2. Lenkei István (Alsóva­dász), 3. Nagy Attila (Alsóva­dász) 600 m-es síkfutás II. korcso­port lány: 1. Buri Mariann (Al­sóvadász), 2. Szabó Melinda (Szikszó), 3. Szublikova (Kas­sa) 600 m-es síkfutás III. kor­csoport fiú: 1. Munkácsi Gyula (Szikszó), 2. Szemán Gergely (Alsóvadász), 3. Juhász István (Alsóvadász) 600 m-es síkfutás III. kor­csoport lány: 1. Petus Mária (Alsóvadász), 2. Krompák Eri­ka (Szikszó), 3. Kusnyirakova (Kassa) 4 x 200 m-es váltófűtés III. korcsoport fiú: 1. Szikszó, 2. Al­sóvadász, 3. Kassa 4 x 200 m-es váltófűtés III. korcsoport lány: 1. Szikszó, 2. Kázsmárk 4 x 200 m-es váltófutás II. korcsoport fiú: 1. Szikszó, 2. Kassa, 3. Alsóvadász 4 x 200 m-es váltófutás II. korcsoport lány: 1. Szikszó, 2. Kassa Labdarúgás II. korcsoport fiú: 1. Homrogd, 2. szikszó, 3. Alsóvadász; Labdarúgás III. korcsoport fiú: 1. Homrogd, 2. Szikszó, 3. Kázsmárk Kézilabda II. korcsoport fiú: 1. Kassa, 2. Aszaló, 3. Szikszó; Kézilabda III. korcsoport lány: 1. Felsővadász, 2. Kassa, 3. Homrogd Kosárlabda II. korcsoport lány: 1. Szikszó, 2. Kázsmárk; Kosárlabda in. korcsoport fiú: 1. Szikszó, 2. Kázsmárk, 3. Kassa A Móricz-Kupa végeredmé­nye: 1. Szikszó 126 pont, 2. Kassa 76 pont, 3. Alsóvadász 63 pont. (A szerző a sport munkakö­zösség vezetője) A rajzpályázat díjazottjai, helyezettjei Vécseyné Fedor Zsuzsa és Fedor János Szikszó (ÉM) - A Móricz-rajz- pályázaton nagyon sokan, kb. ötszázan vettek részt. Örömmel vettük, hogy a környékbeli is­kolákból is szép számmal ér­keztek munkák. Nehéz volt kiválasztani azt az 55 rajzot, ami kiállításra ke­rült és a sok jó közül kiválasz­tani a helyezetteket. A verseny­zők jó felkészültségét jelzi, hogy nagyon sokféle technikával ké­szítették képeiket, a színes ce­ruzától a sokszorosító grafikai eljárásokig. Külön öröm, hogy a Szlovákiai iskolások is részt vettek a pályázaton sporttémá­jú képeikkel. A kiállítás a zöld épület el­ső emeletén, illetve a sportcsar­nok folyosóján tekinthető meg. Mindenkit szeretettel várunk a magasszínvonalú kiállítás meg­tekintésére. Díjazottjaink: 1. osztály: 1. Pásztor Renáta (1. a.), 2. Zse- besi Nelli (1. b.), 3. Adorján Ádám (1. d.) 2. osztály: 1. Nagy Zoltán (2. b.), 2. Nyitrai Csilla (2. a.), 3. Majoros Ágnes (2. a.) 3. osztály: 1. Mazúr Gábor (3. d.), 2. Csorba Nikolett (3. b.), 3. Kassai Zsófia (3. c.) 4. osztály: 1. Nagy Gergő (4. a.), 2. Csepregi Judit (Alsó­vadász 4. o.), 3. Papp Anikó (Al­sóvadász 4. a.) 5. osztály: 1. Csák Györgyi (5. a.), 2. Kovács Timea (5. b.), 3. Illés Richárd (5. b.) 6. osztály: 1. Mező Levente (Homrogd), 2. Parázsó Tamás (6. c.), 3. Kriván Viktória (6. c.) 7. osztály: 1. Galváczki Zita (Homrogd), 2. Mazúr Gergely (7. c.), 3. Ducsai Melinda (7. b.) 8. osztály: 1. Ortó Enikő (8. a.), 2. Trencsényi Timea (8. c.), 3. Bartha Imola Zsuzsa (8. c.) (A szerzők a szikszói Mó­ricz Zsigmond Általános Isko­la tanárai) Encs körzeti labdarúgó-bajnokság 10. forduló ifi felnőtt Csobád-Méra 2-6 3-2 F.-dobsza-Abaújkér 5-2 5-1 F.-vadász-Szalaszend 0-1 1-3 Büttös-Kiskinizs 1-3 0-2 Léh-Homrogd 0-2 2-0 Ináncs-Vilmány 1-13 1-6 Korlát-Rásonysb. 1-1 4-1 1994.október 23. „B” csoport 11. forduló Baktakék-Pányok 2-3 Beret-G.-ruszka 2-1 B.-váralja-T.-németi 1-3 Gagyvendégi-Pere 0-2 Fancsal-Kázsmárk 3-2 H.-vécse-T.-bánya 4-1 Fony-Vizsoly 3-1 B.-újfalu-Hejce 4-3 Vilmány sp.-A.-devecser 1-2 Esti focimeccs Encs, Abaújszántó (ÉM) - Már ha­gyományossá válik, hogy az encsi Vá­ci Mihály Gimnázium kollégiumának és az abaújszántói Gyárfás József Me­zőgazdasági Szakközépiskola kollégiu­mának tanárai és diákjai rendszeresen találkoznak. A tavaszi vendéglátást vi­szonozták most, október 13-án délután az abaújszántóiak, amikor fogadták az encsieket. A program során volt női ké­zilabda, melynek eredménye 4:2 az en- csiek javára, és volt kispályás labdarú­gás, amelyre az alkonyat miatt villany­fénynél került sor. A hangulat és az in­dulat ugyancsak jellemezte ezt a mér­kőzést, de az eredmény így is 2:2, dön­tetlen lett. Ezután jampibál követke­zett, amelynek az a hagyománya, hogy a résztvevők a régebbi korok jampece- inek jelmezében jelennek meg. Az ese­mények közben a tanárok szakmai té­mákat is megbeszéltek. Abaúji sportelnökök Encs (ÉM) - Az Abaúji Sporttársu­lással 38 település önkormányzata kö­tött együttműködési megállapodást sportigazgatási feladatok ellátására. A Körzeti Sportegyüttműködési Sporttár­suláshoz azonban immár negyven sportegyesület tartozik. A megbízó önkormányzatok a sporte- gyüttműködés feladatainak ellátásával Encs város önkormányzati hivatalát bízták meg. A társuláshoz tartozó sport- egyesületek elnökei a következők: Pal­kó József (Abaújkér SC), Drótos Lász­ló (Alsóvadász SE), Lakatos Sándor (Aszaló SE), Soltész János (Baktakék SE), Lovas Pál (Beret SE), Kovács Ist­ván (Boldogkőváralja), Miknyóczki László (Büttös SE), Tóth Imre (Csobád SE), Mészáros Miklós (Encs VSC), Kiss László (Felsővadász SE), Vajkó Imre (Felsődobsza SE), Bodnár Béla (For­rói Spartacus), Hutka Dezső (Főnyi SE), Berta József (Fancsal SC), ifj. Ke­rekes János (Gagyvendégi), Tóth Jó­zsef (Halmaj SE), Mata Ándrás (Her- nádvécse SE), Viszlai Ferenc (Homrogd KSE), Becse Csaba (Hidasnémeti VSC), Luterán András (Hernádkércs SE), Csizmár József (Ináncs SE), Ju­hász László (Korlát SC), Piskóti Lász­ló (Kázsmárk), Kormos Imre (Kiski- nizs), Pilyó Gábor (Krasznokvajda), Gál Vince (Léh MEDOSZ), Varga Istán (Mérai MEDOSZ), Kövy László (No- vajidrány SE), Gazsi Bertalan (Pere KSK), Milik Ferenc (Rásonysápberencs SE), Subert Andrásné (Szalaszend KSK), Víg-Kiss Péter (Szemere KSK), Partos Gábor (Telkibánya SE), Orosz László (Tomyosnémeti SE), Rostás La­jos (Vilmányi MEDOSZ), Galuska Ist­ván (Vizsoly SE), Nagymáthé Ferenc (Hejce), Somosi Ándrás (Göncruszka), Hanyecz Béla (Abaújdevecser) és Hor­váth Gábor (Vilmány másik csapata). Gönc (Molnár János) és Szikszó (Nagy Béla) nem tagja a Körzeti Sportegyütt- működési Sporttársulásnak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom