Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-29 / 282. szám

6 M Itt-Hon ......... 1994. November 29., Kedd T OMPA Sándor Sok szeretettel köszöntjük 60. házassági évfordulójuk alkalmából Tatár Sándort és Tatár Sándornét Miskolcon. Szeretettel: 9 gyermeke, menyei, vejei, 18 unokája, 14 dédunokája és 1 ükunokája. J J ‘59755/1H* TISZTELT OLVASÓINK, LEENDŐ PARTNEREINK! Ismerőseiknek, szeretteiknek, barátaiknak úgy is kedveskedhet­nek, hogy az ő fényképüket maximum 25 szavas köszöntővel együtt elküldik szerkesztőségünknek, s a beérkezés utáni héten, a kedden megjelenő ITT-HON hasábjain a fényképes gratulá­ciót már olvashatja is a címzett. (Ne feledje el megjelölni, hol él a címzett, hogy a gratulációt az ott megjelenő mellékletben közöl­hessük!) E köszöntési forma, ami lehet, hogy több örömet okoz, mint egy ajándék, önnek 200 forintjába kerül. Az összeget rózsaszín postai utalványon juttathatja el címünkre. Az igazolószelvényt csatolja a feladott fénykép és szöveg mellé, mert csak így tudjuk közölni jókívánságát. Címünk: ITT-UO\ (Észak-Magyarország szerkesztősége) 3501 Miskolc, Postafiók 178. uamw HIRDESSEN AZ ÉSZAK­MISKOLCI REGIONÁLIS MELLÉKLETÉBEN» MISKOLC, BAJCSY-ZS. 15. PF. 178. Tel.: 46/341-611. Telefax: 341-817. REGIONÁLIS MELLÉKLET HIRDETÉSI ÁRAI: 2/1 oldal 82.800.-Ft + ÁFA 2/2 oldal 41.400.-Ft + ÁFA 1/1 oldal 40.800.-Ft + ÁFA 1/2 oldal 20.400.-Ft + ÁFA 1/4 oldal 10.400.-Ft + ÁFA 1/8 oldal 5.200.-Ft + ÁFA Ingyenesen közöljük a névadók, ill. keresztelők híreit, a tördelési sémában megadott méretben. Várjuk Tisztelt •• Ügyfeleinket! 1994. November 29., Kedd Itt-Hon M 7 Szombaton futó-, vasárnap gyalogtúra Miskolc (ÉM) - Két program is kínálja magát a hét végén a természetjárás és a testedzés híveinek. Szombaton Lillafüredről, a Vadászkürt étterem parkolójá­ból indul a Zöld Sportok Club­ja rendezésében a Vadászkürt futótúra. A résztvevők két táv közül választhatnak. A rövid 6 kilométer, 200 méter szintkü­lönbséggel, a tervezett meneti­dő 1 óra. A hosszú, 14 km, 300 méter szintkülönbséggel, 90 perces menetidővel. Az indulók a számukra titkos útvonalakat közösen, túravezetők irányítá­sával, a futás, a kocogás és a gyaloglás terepviszonyokhoz igazodó váltogatásával teszik meg. A hosszú táv sisak vise­lése mellett hegyikerékpárral is teljesíthető. A túrateljesítő­ket a célban a Vadászkürt ét­terem vendégeli meg, s a hosz- szú táv teljesítői között ezen kí­vül tárgyjutalmakat is oszta­nak szét. Az eddigi futótúrákon a leg­fiatalabb induló 5, a legidősebb 80 éves volt. Ezen a mostanin is korhatár nélkül bárki elin­dulhat, ha nem dohányzik. A rajt 11 órakor lesz, jelent­kezni 10 órától lehet. A rész­vételi „díj” fejenként egy darab „Free-Sport” matrica, amely a helyszínen 100 forintért meg­vásárolható. Vasárnap az ómassai Va­dász kocsmától indul a Miskol­ci Ifjúsági Szövetség Neumann György-emléktúrája. Az útvo­nal: Szentlélek - Csikorgó ­Farkas-nyak - Meteor-forrás - Ómassa. A mintegy 8 kilomé­teres utat 3 órán belül kell megtenni. A nevezési díj 100 fo­rint. Az indítás 10 és 11 óra kö­zött folyamatosan történik. A túrateljesítők között 5 ajándék- csomagot sorsolnak ki. * A Diósgyőri Természetbarát Sport Klub nyugdíjas túrát ve­zet november 30-án, szerdán a Majális parkból. A 8 óra 55 perckor induló 15-ös jelzésű autóbusszal utaz­nak Omassáig. A gyalogtúra útvonala: Ómassa - Vadász­völgy - Csipkéskút - Felső-Bo- rovnyák - Bánkút - Száraz völgy - Ómassa. A túravezető Gyetván Miklós. Az Itt-Hon keresztrejtvénye Vízszintes: 1. Az Itt-Hon egyik közismert jelmonda­tának első részlete, folyta­tás a függőleges 46. sor alatt. 13. Agyafúrt. 14. -vei páija. 15. Gyerekek kedvenc műsora. 16. Európai nép. 17. Ide-oda mozgó. 19. Nagy kiter­jedésű, sós állóvíz. 21. Arra a helyre. 23. A fej része. 25. Nem mögé. 26. Gombafonal. 28. Zsi- nóros, régi magyaros, rövid fel­sőkabát. 31. Igekötő. 32 .....bita: f úvóshangszer. 34. Morzejel. 36. Téli sportot űző. 39. Évszak. 41. Éjfélig tart. 42. Norvég, és a volt Szovjetunió autóinak je­le. 44. Kutya. 46. Nem ott. 51. Eső jelzője. 55. Római kettes. 56. Vá....: olcsó építőanyag tö- rekből és sárból. 57. Tipp pá­ratlan betűi. 59. Számsorsjá­ték. 60. Életben maradása. 62. A hidrogén, oxigén és kálium vegyjele. 64. Kitörő azonos be­tűi! 65. Fában járatokat rágó, apró, kártékony bogár. 67. A fülgyulladás orvosi neve. 70. ,A” filmszínház. 72. Szenegál autójele. 73. Szájából a gyom­rába juttat. 74. Olasz és liba­noni autók jelzése. 76. Csava­rok beerősítésére szolgáló, fal­ba helyezett fapeckek, illetve műanyagból készült alkalma­tosságok. Függőleges: 2. Vívóeszköz. 3. Akác fele! 4. Rahói páratlan be­tűi! 5. Rostmályva. 6. Papírra vetegette. 7. Tévői közepe! 8. Éneklőszó. 9. Női énekhang. 10. Ármin páratlan betűi. 11. Mitikus történet. 12. Megté­vesztő mozdulata. 13. Az Itt- Hon találó hirdetménye. 18. Kettősbetű. 20. Napszak. 22. ,A” haza. 24. Fél kettes! 27. Mohamedán pap. 29. Város Szerbiában. 30. Igekötő. 33. Károsít. 35. Folyó Ausztriában. 37. Szőlő azonos hangzói. 38. Kaba része. 40. Tejfeldolgozás terméke. 43. Lapu is van ilyen. 44. Indulatszó. 45. Áruda. 46. A vízszintes 1. sor folytatá­sa, a jelmondat második, be­fejező része. 47. Állóvíz. 48. Mindig két vége van. 49. Nem engedélyezett. 50. Fa, bokor fel­esleges ágait lemetszi. 52. Ké­télű 53. Dunántúli város lakó­ja. 54. És így tovább röviden. 58. Ingyenes. 61. Felfogja-e az ingereket? 63. Város Németor­szágban. 64. Hosszmértékegy­ség röviden. 66. Kenőcs. 68. Italom azonos betűi. 69. Vaspá­lya. 70. Angol sör. 71. Olasz, lengyel autók jele. 75. Rend szélei. 77. Gyümölcs nedve. H. A. Megfejtendő: a vízszintes 1. és függőleges 46. sorok, va­lamint a függőleges 13. sor. Előző heti rejtvényünk helyes megfejtése: Rudolftelep, Csincse, Balajt, Háromszázötvenkettő. Akár kínál akár cserél az ITT-HON-na! mindent elér! A sportszeretet a szavak szintjén Kovács A. Gábor Miskolc (ÉM) - Még a nyáron, júni­usban kezdődött a Free Sport Alapít­vány matricás játéka. Azóta havonta egy-egy alkalommal, összesen 5 nyere- ménysorsolászajlott le, és már csak az utolsó, a decemberi van hátra. Az ed­digi tapasztalatokról kérdeztük Barsi László súlyemelő-világbajnokot, az ala­pítvány kuratóriumának elnökét.- Alapítványunk alapvető célja se­gíteni a magyar sportolókat. Ehhez igyekszünk támogatókat és pénzt sze­rezni. A matrica is ezt szolgálná. Nem is emlékszem, hogyan jött az ötlet, de egyszer csak előálltam vele és elmond­tam az alapítóknak. Ők egyetértettek és rám bízták az egész szervezést, le­bonyolítást, mindent.- Mire alapozta azt az elképzelését, hogy ebből - a lényegében sorsjegyből - sokat profitálhat a sport?- Bíztam az emberek sportszerete- tében. A sokféle sorsjegy forgalmát lát­va, úgy gondoltam, hogy a darabonkén­ti száz forintba kerülő matricából leg­alább 80-100 ezret tudunk majd elad­ni. Ez eddig sajnos nem jött be: alig 30 ezer fogyott csak, és a nagy több­ség kizárólag nyerési vágyból vásárol­ta. A sportszeretet a szavak szintjén rekedt... Pedig rengetegen naponta italra meg cigarettára többet költenek annál az egy százasnál. Járatlanok vol­tunk a terjesztés, a reklámozás terén is, és az igen magas költségekkel sem számoltunk. Azt meg végképp nem hittük, hogy a matricák hátoldalán reklámozott szponzorok többsége szép fokozatosan visszakozik, magyarul a beígért nem csekély összegek helyett egy fillért sem adtak. Mivel azonban a vásárlókat nem csaphatjuk be, ez is a mi kontónk­ra ment.- A hátralévő sorsoláson az eddigi 100 és 200 ezer forintoknál is értéke­sebb lesz a fődíj. Ez még javíthat a mérlegen?- Reménykedünk benne, hiszen egy vadonatúj, 3161 típusú BMW személy- gépkocsi valóban nem csekélység. Er­re csak azoknak van esélyük, akiknek legalább hat matricáját regisztrálja a számítógép. Még azok is kiegészíthe­tik hatra „gyűjteményüket”, akiknek most kevesebb van. A közjegyző jelen­létében sóira kerülő sorsolás december 23-án a délutáni órákban lesz Mályi- ban, a fődíjat felajánló T+M Autóügy­nökség székhelyén. A novemberi sorsolás nyertesei: 004712 Székely Miklósné, Detk, 5000 Ft. 003724 Horváth Csaba, Miskolc, 5000 Ft. 054440 Uzsák Istvánná, Gö- nyű, 5000 Ft. 013854 Gregócki János, Bánhorváti, 10 000 Ft. 059548 Ser­főző György, Miskolc, 20 000 Ft. 003624 Dr. László Judit, Miskolc, 200 000 Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom