Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-22 / 276. szám
6 M Itt-Hon 1994. November 22., Kedd MIHALCSIK LÁSZLÓNÉ 56. születésnapod alkalmából sok boldogságot és hosszú életet kíván szeretettel két lányod: g Szilvia és Tünde. 1 KATICÁNAK és Katának (Jelky András világutazónak) Miskolcra Drágáim névnapotokon nagyon sok szeretettel megköszönöm, amit eddig értem és a családomért tettetek, kívánom vágyaitok teljesüljenek, az életetek legyen sikeres és egészséges. g Tesó és családja, valamint | a kicsi kacsa h Dr. LIGETFALVI ERZSÉBET Miskolc Névnapodon gratulálunk, sok szépet és jót kívánunk, légy boldog és elégedett, szeress úgy, mint mi téged. Sok-sok szeretettel: j Kata, Sanyika, Katica TISZTELT OLVASÓINK, LEENDŐ PARTNEREINK! Ismerőseiknek, szeretteiknek, barátaiknak úgy is kedveskedhetnek, hogy az ő fényképüket maximum 25 szavas köszöntővel együtt elküldik szerkesztőségünknek, s a beérkezés utáni héten, a kedden megjelenő ITT-HON hasábjain a fényképes gratulációt már olvashatja is a címzett. (Ne feledje el megjelölni, hol él a címzett, hogy a gratulációt az ott megjelenő mellékletben közölhessük!) E köszöntési forma, ami lehet, hogy több örömet okoz, mint egy ajándék, önnek 200 forintjába kerül. Az összeget rózsaszín postai utalványon juttathatja el címünkre. Az igazolószelvényt csatolja a feladott fénykép és szöveg mellé, mert csak így tudjuk közölni jókívánságát. Címünk: É'l'l'-BOFV (Észak-Magyarország szerkesztó'sége) 3501 Miskolc, Postafiók 178. ww 1994. November 22., Kedd Itt-Hon M 3 Hányatott sorsú miskolci aluljárók Lenne vállalkozó, aki az összetört burkolatot helyreállítaná Miskolc (ÉM - NJ) - Lapunkban többször is foglalkoztunk már a megyeszékhely legforgalmasabb csomópontjaiban lévő, a felszíni járműközlekedést könnyítő aluljárók sorsával, és megírtuk mennyire lehangoló állapotban vannak egyetlen kivétellel. Az avasinak van gazdája, aki ott üzleteket tart fenn, ami önmagában is megfékezi a tömi-zúzni akarókat, hiszen napközben állandó a forgalom, az éjszakai őrzés, a biztonság megteremtése pedig a bérlő érdeke. Éjszaka nincs gazdája Megint más dolog, hogy így is rendre bezúzzák a kirakatát, hogy az elkövetők miatt bíróságra és a biztosítóhoz kell járnia, viszont a belvárosi aluljáróknak éjszaka senki sem viseli gondját, vélhetőleg nincs emberfia, aki hajlandó oda lemenni éjnek évadján. Amint azt a város vezetőitől megtudtuk, a Búza téri aluljáró tönkretett, összetört borítását 350 ezer forintból állították helyre, ám az egész jóformán egy napig tartott, ismét bezúzták a kicserélt lapokat. Egyedi megoldást kínál Petrasovszky István alpolgármester szerint ezt helyreállítani újra, meg újra, már nincs pénze a városnak. Helyette egy óriástáblát kellene elhelyezni a tett színhelyén azzal a felirattal, ezt a miskolciak pénzéből építették és vandál kezek újra, meg újra tönkretették. A megoldás kétségtelen egyedi lenne, ám némely vállalkozók érzékét sérti a városról rossz képet festő állapot, és akad közöttük olyan is, mint például Gábor József mérnök, aki saját költségén (anyagárat kivéve) helyreállítaná az elcsúfított falat, vállalná az aluljáró bérlését is üzletekkel, és hát az őrzéssel, amennyire ez persze napjainkban egyáltalán elképzelhető a Búza téren. Az alpolgármester azt javasolja, a vállalkozó keresse meg Ott Antalt a Városgondnokságon, és kössék meg az aluljáró jövőjéről rendelkező szerződést. A miskolciak pénzéből Bárha ez lenne az utolsó olyan írás, amelyben a jóérzésú városlakók és újságírók őszinte aggályaiknak adnak kifejezést, miszerint megfékezhetók-e egyáltalán a nehéz helyzetben lévő város és nem kevésbé szűkös éveket átélő miskolciak igyekezetét semmibe vevők, közös értékeink rongálói. HETI TEGYZF.T Vonatok Nagy József Hetek óta tart a párbeszéd a pénzügyi és a közlekedési tárca, valamint a vasutas-szakszervezetek között arról, ho: gyan lehetne megszüntetni annak a hatalmas adósságnak az újra és újratermelődését, amivel a nemzetgazdaság legnagyobb vállalata nem képes megbirkózni. Az bizonyosra vehető, hogy a drasztikus lépések sem kerülhetők el, az ország vezetése nem hagyja tovább görgetni azt a hatalmas csődtömeget, ami a vasútnál összegyűlt. A pénzügyi tárca hajthatatlannak mutatkozik, végtére mindent egybevetve nem kevesebb a tét, mint a költségvetési kiadások csökkentése, ami viszont szinte az élet minden területét érinti. Csakhogy a vasutasok visszafelé mutogatnak, azt mondják, a kormányok sorozatosan figyelmen kívül hagyták a MÁV fejlesztési igényeit, a korszerűsítést és ami mostanra kialakult, oda vezethető vissza. Nem értik miért akarják most elverni a port a vasutasok népes táborán, valamint a tervezett vonal megszüntetésekkel a kis falvakban élőkön. Az elvégzett hatásvizsgálatok alátámasztják, hol kell, hol lehet csökkentéseket végrehajtani, mert az állami büdzsé nem vállalkozhat hosszú távon a lyukak foldozására, nem vállalja tovább az adakozó nagybácsi szerepét, mert erre már végképp nincs pénze. A legkisebb forgalmú vonalakra persze az ország északi-keleti felében bukkantak. De hiszen ezt előre, hatásvizsgálat nélkül is ki lehetett volna deríteni, mert itt él a sok munkáját vesztett, mert a falvakban negyvenszázalékos a munkanélküliség és remény sincs a felzárkózásra. Hát még a vasút nélkül. Az is elköltözik, akit eddig a vasút, az elérhető világ közelsége tartott meg a falujában. Az most kristálytisztán áll a pénzügyi vezetés előtt, hogy a ráfizetés tovább nem nőhet, azt már nincs miből finanszírozni. Ugyanakkor az már egy másik tárca ügye lenne, hogy miből állít be vonat helyett egyenként százmilliókat érő autóbuszokat, hogy a megnövekedett forgalmat hogyan bírja el a korszerűtlen, agyon foltozott, kátyúzott úthálózatunk. Egyelőre csak a veszteségforrások csökkentése, megszüntetése áll a tervezet központjában. A többit még nem látni világosan. A beteg diagnózisát felállították már, de az igazi gyógyítás módjai egyelőre ismeretlenek. A vasutas-szakszervezetek kötik magukat, hogy ha kell sztrájk szemezésével is érvényt szereznek annak a szándékuknak, hogy mintegy hétezer társuk munkahelyét és a fontos vonalakat megőrizzék. Nem csak a gyűrűje volt hamis Miskolc (ÉM - E.GY.) - Azon a kora reggelen, amikor történt az eset, már sütött a nap. A Petőfi tér környéke csendes volt. Az úton csupán néha suhant végig egy-egy autó. A Szeles utca járdáján alig közlekedtek. Útirányom erre vezetett. A 4. szám üzletsora előtti boltíves falak egyike mögül hirtelen egy középkorú, kevésbé jól öltözött nő toppant elém. Megjelenése megállásra késztetett.- Enyém a gyűrű! Én láttam meg előbb! - kiáltott fel izgatottan, és felkapta az aszfalton lévő, értékesnek látszó szép, díszes ékszert.- Szerencséje van - válaszoltam nyugodtan és halkan.- De tudja mit? Osszuk meg a szerencsét! Magáé a gyűrű, ha ad érte ezer forintot. Megérhet ez egyébként tizenötezret is. Pénzszűkében vagyok, s egy ezres jól jönne. Kit ne csábítana a ritka alkalmat jelentő ilyen kínálat? Vetődött fel bennem a kérdés. S hol a gyűrűre néztem, hol a nőre, hol pedig másfelé. Észrevettem, hogy az utca sarkából egy férfi figyel minket. Gondolkodni kezdtem.- Nem kell a gyűrű - mondtam, és tovább mentem. Néhány nap múlva egyik ismerősömnek elbeszéltem élményemet. Mindkettőnk bámulatára ó is hasonló esetet mesélt el, ami viszont vele történt.- Én megvettem a felkínált gyűrűt. Kétezer forintot adtam érte - mondta pironkodva.- S valójában mennyit ért az? - kérdeztem.- Semennyit.- Hogyhogy?- Megvizsgálta egy ékszerész. Hamisítvány volt. A helyreállított falburkolatot megint tönkretették Fotó: Laczó József
