Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-17 / 272. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra : 1994. November 17., Csütörtök „MOZI Az ügyfél (ÉM - CsM) — Az amerikai filmesek lassan még elhitetik velünk, hogy tulajdonképpen semmi baj nincs a „csonka családdal”, mert csupa talpraesett, életrevaló, okos, leleményes, furfangos (a sor tetszés szerint folytatható) fólfelnőtt kis csibész nevelődik bennük. És el kell lassan hinnünk azt is, hogy az amerikai ügyvédi kamara jó hűét csak a véletlenül nagy ügybe botló névtelen jogászok szerezhetik vissza, mert az igazán nagymenők már valószínűleg korrumpálódtak, de legalábbis érzéketlenek az élet nagy és valós, igazán emberi problémái iránt. Az ügyészekről nem is beszélve, hisz csupa karrierista ül a nekik járó székekben. És akkor még nem szóltunk sem az FBI-ról, sem a maffiáról, arról meg pláne nem, mi történik akkor, ha a fent felsoroltak egészen véletlenül összetalálkoznak. Az persze túlzás, hogy egészen véletlenül, mert tudjuk, zsák a foltját... Jó zsák jó foltot, rossz zsák meg rosszat. Viszont azt is tudjuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, tehát előbb-utóbb a jó a rosszal is összefut. Tehát ha egy csonka család nagyobbik gyermeke zugcigizés közben belefut egy öngyilkosságra készülő férfibe, aki veszélyes titkokat árul el neki, akkor úgyis megtalálja a neki való vagány ügyvédnőt, akit jelképes összegért is fel lehet fogadni, és ketten együtt nem csak a nyomukba szegődő maffiát és FBI-t tudják legyőzni, de némi trükkel még új minőségű életet is sikerül teremteniük az addig csak vegetáló mikroközösség (lásd család) számára. Tanulsággal tehát kettővel is szolgál a film. Első: a dohányzás igen káros az egészségre. Második: az élet tulajdonképpen nagyon szép. Vagy ha mégsem, a (film) vége úgyis happy and. A titoktudó srác (Brad Renfro) és az ügyvédnő (Susan Sarandon) A felsőoktatásról Budapest (MTI) - A felsőoktatási fejlesztési törvény alapelveit decemberre dolgozzák ki, akkor kezdődhetnek meg az egyeztetések. A tervezetet - az 1995-ös költségvetési törvény- tervezetben foglaltak szerint - április 30-ig terjesztik a parlament elé. Ezt Csirik János, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára közölte szerdai sajtótájékoztatóján. A koncepció támogatja a hallgatók létszámának emelését, öt-hat éven belül szeretné elérni a jelenlegi nyugat-európai átlagot, azaz a 24-30 százalékos felvételi arányt. Magyarországon a ’80-as évek végén az érdekelt korosztálynak csupán 11 százalékát vették fel egyetemekre, főiskolákra. A tervezet szerint a diploma nélküli, egy-két éves felsőfokú szakképzettséget adó (postsecondary) oktatást is szeretnék széles körben bevezetni, illetve elősegíteni az egy városban lévő felsőoktatási intézmények szövetséggé alakulását. Iskolai beszélgetés Budapest (MTI) - A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kötetlen beszélgetésre hívta meg a pedagógus végzettségű országgyűlési képviselőket. A szerdai tanácskozáson arra keresték a választ: mit lehet tenni még az 1995-ös költségvetési törvény elfogadása előtt azért, hogy az oktatás ügye - ha nem is javul -, legalább ne romoljon. Szöllősi Istvánná, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára a jövő évi költségvetési törvénytervezettel kapcsolatban elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a közalkalmazotti alapilletményt csak a jövő év szeptemberétől emeljék. Úgy vélik, hogy azt a minimálbérhez (10 500 forint) kell igazítani. A szak- szervezetek a lépcsőzetes bevezetést is el tudják fogadni: javasolják, hogy már január 1-vel 9 ezer forintra emeljék a jelenlegi 8 ezer forintos összeget. A dologi kiadások kompenzációját is követelik a szakszervezetek. A tanácskozásra a PSZ 61 pedagógus végzettségű országgyűlési képviselőt hívott meg, közülük kilencen (MSZP, MDF, FKGP, Fidesz, KDNP) vettek részt a beszélgetésen. A jelenlévő képviselők a szakszervezet főbb követeléseit támogatták. Egyetértettek azzal, hogy a költségvetési törvénytervezetben szereplő összegnél 25 milliárd forinttal kellene több az oktatás megmentéséhez. Gábor Áron környezetvédői Fotó: Fojtán László Miskolc (ÉM - M.L.) - Ettől a tanévtől százra bővült azoknak a középiskoláknak a száma, amelyek a szakképzés megújítását világbanki segítséggel oldják meg. Ezek közé tartozik - három másik miskolci iskola mellett - a Gábor Áron Műszaki Középiskola is. Ok most, a harmadik körben jutottak hozzá ahhoz a támogatáshoz, amelyet a világbanki programhoz történő csatlakozás jelent. Minek nevezzelek..., gondoltam magamban, amikor a Gábor Áron Műszaki Középiskola falán ott láttam a régi domborművet, amely fennen hirdeti: Kohóipari... • A tábla még a múlté - kezdi Kuk- nyó Lajos, a középiskola igazgatója -, de hogyha azt nézzük, iskolánk mai elnevezésében a „műszaki” jelző sem határozza már igazán meg a Gábor Áron jellegét. Ä hagyományos nehézipari szakképzés ideje lejárt. Tavaly végzett az utolsó öt kohásztechnikus, s ők is csak azért maradtak ezen a pályán, mert tanulmányi eredményük nem érte el azt a szintet, hogy az ötödévben beindult számítógépes szoftverüzemeltető szakra jelentkezhessenek. Ez a szak egyébként bekerült az Országos Képzési Jegyzékbe, így diákjaink az országban elsőként kaptak államilag elismert szakmai végzettséget ebből a tárgyból. □ Ha az egykori Kohóipariban tanulható klasszikus szakmai tárgyak „lefutottak”, milyen szakmákra tanítják ma itt a gyerekeket ? • A korábbi tárgyakhoz legközelebb a fémipari, illetve a gépipari minőségbiztosítási rendszerellenőr szak áll, de ez is kiegészül a számítástechnikai ismeretek oktatásával. Hét évvel ezelőtt az elsők között kezdeményeztük ennek a szaknak a beindítását, bár úgy tűnik, ezt a témát nálunk még kissé mostohán kezelik. A nyugati világban a termékek állandó, jó minőségét ezeknek a minőségbiztosítási rendszereknek a működtetése jelenti. Igaz, hazánkban még nincs meg az az ipari háttér, amelyet ilyen módon biztosítani kellene, azonban a hazai ipar minőségi fejlődésének ez az egyetlen járható úja. Diákjaink előtt itt négy évig a minőség áll a középpontban. Ez magába foglal bizonyos marketingtevékenységet is, hiszen a minőségbiztosítás olyan rendszer, amely a beérkező anyagtól a technológia fázisain át végigkísér egy Miskolc (ÉM) - A Miskolci Katolikus Gimnáziumért Alapítvány egyéves születésnapját ünnepelték kedden az alapítók, az iskola diákjai, tanárai és a szülők. Ebből az alkalomból a diákok ünnepi műsorral mutatkoztak be, Mariscsák István igazgató pedig tájékoztatta a jelenlévőket az alapítványuk működéséről.- Azt halljuk a sajtóból mostanában, hogy az egyházi iskolák tanulói sokba kerülnek az államnak - mondta az igazgató. — Ezzel mintegy arra céloznak, hogy nem hatékony a munka, vagy a jó eredmények az aránytalanul nagy ráfordításnak köszönhetők. Szeretném, ha Fodor Gábornak lenne igaza, mert akkor nem kellene támogatók segítségét kérni, nem lenne fontos minden kis lehetőséget megragadni, hogy oktatástechnikai fejlesztéseinket megvalósítsuk. Az 1993/94-es tanévben az iskolában 75 646 forint volt az egy tanulóra jutó kiadás, mely magában foglalja a diákotthoni és a gimnáziumi normatívát, és az egyháznak működésre adott költségvetési támogatásból a ránk eső részt, a bértámogatást és a felújítási támogatást. Mivel ez utóbbi összegeket az egri főegyházmegyében szintén normatív módon osztották szét, nem lehet nagy különbség e néhány iskola adatai között. Az idei tanév egy évre vetített összege 82 122 forint.- Statisztikát összeállítani sokféle módon lehet - folytatta az igazgató. - Elég csak az év eleji kampányra gondolni az alapítványi iskolák és az egyházi iskolák szembeállítására vonatkozóan. Hozzá lehet A kémiai laboratóriumban gyártási folyamatot, s mindenütt kiemelt szerepet játszik. □ A világbanki támogatással a szakképzés reformját kívánják segíteni. Az önök iskolája milyen irányban keresi a megújulás lehetőségeit? 9 Világbanki támogatást két szakmacsoportra kaptunk. Az egyik az ipari környezetvédelem. Már a szakmai program kidolgozásában is tevékenyen részt vettünk, s világbanki „követő iskolaként” elsőként indítottunk be saját tantervvel működő környezetvédelmi osztályt. A másik szakterület a számítástechnika. Persze az új szakképzési-oktatási formák alapelvei - amely a közismereti tárgyakra helyezi a hangsúlyt - kapcsolódnak az alaptantervhez. Az, hogy csak most tudtunk a világbanki programba bekapcsolódni, bizonyos szempontból előny, hiszen egy kész, működő programhoz csatlakozhatunk, amely már átesett „gyermek- betegségein”. □ Mire használják fel most a világbanki támogatást? • Á világbanktól 300 ezer dollár értékben választhatunk a felkínált eszközlistáról, hogy széles alapú szakmai előkészítő programunkat megvalósíthassuk. A környezetvédelmi szak elsősorban mérőeszközöket, laboratóriumi felszereléseket igényel, a közismereti képzéshez is megfelelő eszközállomány szükséges, a számítástechnikához pedig venni a normatívához azt az összeget is, melyet az egyházi ingatlanok visszaadása kapcsán a felújításra, építkezésre fordítottak, talán az ön- kormányzatok által utólag igényelt összegeket is. Milyen összeg jutna egy főre, ha Miskolc gimnáziumainak költségvetéséhez hozzávennénk a Herman Ottó Gimnázium kialakítására fordított 500 millió forintot? Az iskoláink túlnyomó többsége - a miénk is - romos állapotban volt az átadáskor. A felújításokat főleg a fenntartó finanszírozza, még a céltámogatási rendszerből sem részesülünk, ezért is érthetetlen a minisztériumi adat. A statisztikát módosítja az is, ha az iskolatípusokat összemossák. 1989 előtt a katolikus egyháznak csak gimnáziumai voltak, ez az újonnan kialakuló iskolarendszer alapja. Lassan javul az általános iskolák aránya, de még mindig nem közelíti meg az orelektronikai felszerelések. A tervek szerint a meglévő három számító- géptermünk mellé két újabbat is fel tudunk majd szerelni. □ Középiskolájuk érdekessége, sőt talán kuriózuma is, hogy itt iparművészeti. tagozat is működik. • A régióban sokáig nem létezett iparművészeti képzés. A ’88-89-es években gondoltak ugyan arra, hogy a Kossuth Gimnáziummal szemben felépítenek egy művészeti középiskolát, de ez örökre terv maradt. Akkortájt azonban az iskolák valamivel nagyobb önállósággal rendelkeztek, tér kínálkozott így a kísérletezgetésekre is. Ezért úgy gondoltuk, hogy a művészeti képzés hátterét talán egy-egy középiskola is biztosíthatja. A minisztérium áldását adta erre, vagyis bármit meg lehetett csinálni, amire nem kért pénzt az iskola. Áz iparművészet területéről kiválasztottuk azokat - elsősorban a fémiparhoz közel eső művészeti ágakat - amelyekhez megfelelő háttérrel rendelkezünk. Ma már harmadévesek az iparmúvészetis diákok. Elképesztő a túljelentkezés erre a szakra, s mivel rettentően helyigényes, az idén egy osztállyal kevesebbet tudtunk indítani, mint korábban. Jelenleg a díszmúkovács, az ötvös, a bronzműves, a szoboröntő, a textilműves mesterség és az alkalmazott grafika fogásait sajátíthatják el a diákok. szágos átlagot. Tehát az általános iskolai kisebb normatíva kisebb súllyal szerepel az átlagban. Hogy miért hozták létre az alapítványt? A szülők látták, hogy az induláskor az iskola aránytalanul nagy kiadásokra kényszerül, hiszen a semmiből kellett szaktárgyi szertárakat., számítástechnikai termet, osztálytermeket felszerelni. Az alapítvány célja tehát az oktatás tárgyi feltételeinek biztosítása, emellett a hátrányosabb helyzetű diákok szociális támogatása, a szabadidős- és sporttevékenység támogatása, illetve minden olyan tevékenység segítése, amelyek a gyerekek erkölcsi nevelését szolgálják. Sikerült is sok mindent megvalósítani, kiépíteni a számítógépparkot, töltögetni a szertárakat, tanszersegélyt adni néhány tanulónak. De ez még mindig nem annyi, mint amennyi szükséges volna... Iskolai centenárium Bodrogkeresztúr (ÉM) - A bod- rogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola alapításának 100. évfordulója alkalmából november 19-én és 20-án a ünnepségsorozatot rendez a helyi önkormányzat, az iskola, a Humán Stúdió és a Kazinczy Ferenc Társaság. November 19-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Kassai Józsefről elnevezett - harmadik - nyelvművelő-vetélkedő, délután 2 órakor pedig az Eötvös- vetélkedő. Este 6-kor kezdődik az ünnepi műsor, majd vacsorával egybekötött jótékonysági bál lesz, melynek bevétele az Eötvös Alapítvány számlájára kerül. November 20-án délelőtt 10 órakor Eötvös József domborművét avatják az iskola bejáratánál. Az iskola bemutatása után fél 12-kor fogadják az öregdiákokat, majd délután 1 órakor az iskola tanulói adnak műsort. Klarinétverseny Tiszaújváros (ÉM) - Díszhangversennyel veszi kezdetét november 17- én, csütörtökön este 7 órakor a zeneiskolai növendékek VI. Országos Klarinétversenye a tiszaújváro- si Derkovits Művelődési Központban. A koncerten közreműködik a Kovács klarinétkvintett: Mozart-, Mendelssohn-, Ravel- és Joplin-mű- veket adnak elő. Az elődöntők másnap, november 18- án, pénteken délelőtt 9 órakor kezdődnek a művelődési központ színháztermében. A verseny — amely szombaton a döntőkkel folytatódik - eredményhirdetése este fél nyolckor lesz. A verseny győzteseinek a díjakat november 20-án, vasárnap reggel 9 órakor a művelődési központ színháztermében adják át. Ezt követően a verseny győzteseinek közreműködésével gálahangversenyt hallgathatnak az érdeklődők. A közművelődésről Mezőkövesd (ÉM) - A megye művelődési központjainak igazgatói számára szervezett továbbképzést a mezőkövesdi Közösségi Ház és a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai és Köz- művelődési Intézet. A ma, csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődő kövesd! konzultáción szó lesz többek között a megyei önkormányzatok kötelező közművelődési szaktanácsadásáról, illetve szakmai szolgáltatásáról. A tanácskozást vezeti: Kerekes László, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezető helyettese és Hazag Mihály a B.-Ä.-Z. Megyei Önkormányzat tanácsosa. A művelődési központok igazgatóinak megbeszélésére meghívták Földiák Andrást, a Népművelők Egyesületének elnökét is. Nyílt nap Miskolc (ÉM) - A Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola november 21-én, hétfőn nyílt napra várja a miskolci, november 22-én, kedden pedig a városkörnyéki általános iskolákból az iskola iránt érdeklődő nyolcadikosokat. Mindkét nap délután 2 órától fogadják az érdeklődőket - a szülőket és pedagógusokat is -, akiket arra kérnek, hogy részvételi szándékukat a 46/345-830-as telefonszámon előre jelezzék. Lévaysok napja Miskolc (ÉM) - A Lévay Református Gimnázium szervezésében - névadójuk születésének évfordulóján, november 18-án, pénteken - Lé- vay-napot tartanak. Az esemény reggel fél kilenckor koszorúzási ünnepséggel kezdődik a Palóczy utcai Lévay-szobornál. Ezt követően a Református Egyházkerület Kossuth utcai székházában előadást tartanak Lévay munkásságáról, majd a gimnázium újjáalakult Kazinczy önképzőkörének múltját elevenítik fel. Rock and roll Miskolc (ÉM) - A Vörösmarty Művelődési Ház (Lenke u. 14/A) Rock and Roll klubjában november 19-én, szombaton este 7 órától a Holiday együttes szórakoztatja az érdeklődőket. Mindenkit várnak, aki szeret táncolni és szívesen hallgatja a ’60-as, ’70-es évek egykori slágereit. A statisztikák relativitásáról Egyéves a Miskolci Katolikus Gimnáziumért Alapítvány Ma 14 osztályban 35 tanár tanít a Miskolci Katolikus Gimnáziumban Fotó: Dobos Klára JL