Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-08 / 264. szám

6 B Itt-Hon 1994. November 8., Kedd CSAPKÓ ORSOLYA Hejőkeresztúr születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot és örömet kíván: % % anya, apa, Tomi. STREZENECZKI STELLÁNAK Hejőkürtre 3. születésnapod alkalmából sok örömet, egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: | édesapád, édesanyád £ és testvéred, Tamás. LANG JÁNOSNAK és LÁNG JÁNOSNÉNAK Szendrő 50. házassági évfordulójuk alkalmából szeretettel köszöntjük: Cn fiai, lánya, menye, | veje és unokái. % FÓRIS P JÓZSEF és felesége Szuhogy Kossuth utca 17. 50. házassági évfordulójuk alkalmából i szeretettel köszöntik: gyermekeik és családjuk. BÉRCZES ISTVÁN Cserépfalui Általános Iskola Igazgatója 50. születésnapja alkalmából, erőt, egészséget, munkájához további kitartó lelkesedést kívánnak | az iskola dolgozói. ifj. KORPÁS KÁROLY Mezőkövesd születésnapod alkalmából nagyon boldog, hosszú életet kíván: anya, apa és Robi. \ í fe' m HIRDESSEN AZ ÉSZAK- MAGYARORSZÁG BORSODI REGIONÁLIS MELLÉKLETÉBEN. TISZAÚJVÁROS BARTÓK BÉLA U. 7. SZ. (3. EMELET) ALATTI IRODÁNKBAN VÁRJUK KEDVES ÜGYFELEINKET! TELEFON: (49)343 316 A REGIONÁLIS MELLÉKLET HIRDETÉSI ÁRAI: 2/1 oldal 81.700,-Ft + ÁFA 2/2 oldal 4Ö,8Ö0.-Ft + ÁFA 1/1 oldal 40,250,-Ft + ÁFA 1/2 oldal 20.100.-Ft + ÁFA 1/4 oldal 10.2ö0.«Ft + ÁFA 1/8 oldal 5.100.-Ft + ÁFA ingyenesen közöljük a névadók, ill. keresztelők híreit, a tördelési sémában megadott méretben. Továbbá felvesszük az ÉszaJk-Magyarországban megjelentetni kívánt lakossági é és közületi hirdetéseiket is! 1994. November 8., Kedd Itt-Hon B 3 Nagy szenvedélye a dohányzás volt Boros Anikó (ÉM) - Az 1989. március 15-én Kossuth Lajos szülőfalujában, Monokon ünneplő sokaság fel­hívást tett közzé a Kossuth-ha- gyomány, s vele a reformkor- szak és szabadságharc emléké­nek méltó ápolására. Ekkor határozták el a Kos­suth Lajos halálának 100. év­fordulója alkalmából történő or­szágos megemlékezésre való felkészülést, s így lett ez az év Kossuth-emlékév. Egy évvel később megala­kult a Kossuth Alapítvány, majd 1993 március 15-én Kecs­keméten a Kossuth Szövetség, melynek fővédnökéül Göncz Ár­pádot, a Magyar Köztársaság elnökét kérték fel, aki a szent­endrei megnyitó ünnepségen többek között az alábbiakat mondta: „Múltunk feltérképe­zésére,-a számvetésre a jövőnek van szüksége, mert az emlékek fényénél önmagunkat láthatjuk jobban... Az emlékezésre, a múltunk őrzésére nekünk van igazán szükségünk. így állhat össze szellemi önarcképünk, az érték­tár, amelyet felmutathatunk: ezt tettük, ezek vagyunk.” E szellemben vállalkoztam arra, hogy átnyújtok önöknek egy Kossuthtal kapcsolatos ér­dekességet, miáltal megismer­hetik országunk kimagasló, de ellentmondásoktól nem mentes egyéniségének egyik nagy szen­vedélyét, dohányzási szokását. Az anyag gyűjtésében segítsé­gemre volt Reznák Erzsébet, a ceglédi Kossuth Múzeum mun­katársa, akinek szeretnék ezút­tal köszönetét mondani. Kossuth dohányzásáról so­kat megtudhatunk Gróf Káro­lyi Gábor volt ellenzéki képvi­selő írásaiból, aki ilyen minő­ségében többször megfordult Kossuth torinói lakásában. De előtte még egy érdekesség! Amikor Kossuth az Ország­gyűlési Tudósítások utolsó szá­mában elköszönt az olvasóktól és elbúcsúzott azoktól a reform­párti követektől, akikkel három és fél esztendős heves or­szággyűlési harcaiban össze­forrott - s aminek eredménye­képp 183. decemberétől 1836. május 15-ig e tudósítások 344 számát sikerült kiadatni, amely nyomtatásban mintegy hét- nyolcszáz oldalas, apró betűs kötetet tenne ki -, az a mulat­ságos helyzet adódott, hogy ba­rátaitól emlékül több mint öt­ven pipát kapott, köztük Deák Ferenc egyik tajtékpipáját. Mindegyik ajándék ezüstku­pakjára rávésték az ajándéko­A 90 éves Kossuth. Ellinger Ede fényképe, 1892. zó nevét. Kossuth ily módon igen szép tajtékpipa-gyűjte- ményhez jutott hozzá. Most pedig lássuk Gróf Ká­rolyi Gábor korabeli visszaem­lékezését Kossuth dohányzási szokásáról. A szövegben emle­getett Ihász Dániel az emigrá­ció „mindenese” volt, Kossuth lakótársa Collegno al Baracco- néban, aki hűséges munkatár­sa volt a kormányzónak élete végéig. „Jól elmúlt esti nyolcz óra, a lámpák már világítottak ami­kor újra visszatértünk a Kor­mányzó dolgozó szobájába, hogy ott szivarra gyújtsunk s tovább értekezzünk. A Kormányzó nagy dohány­zó volt, talán még nagyobb, mint Deák Ferencz. Gyermek korától egészen a függetlensé­gi harczig mindig pipából szit- ta a jó tiszaháti és a szamoshá- ti illatos magyar dohányt.- Volt - úgymond - fiatal koromban kostök (megjegyzés: a kos herezacskója, ebből készí­tett bármilyen zacskó) zacskóm is, de már annyire mégse vit­tem, hogy sallangos, kivarrott, figurás zacskót hordoztam vol­na bekecsem külső zsebjében, mint a hogy az én időmben di­vat volt. Beszegett kis hólyag­zacskót, nagy kötött selyem­zacskót használtam. Bujdosása közben, különö­sen Kis-Ázsiában nagyon hoz­zá szokott a csibukhoz. (Meg­jegyzés: kupak nélküli, hosszú szárú pipa.) Napkeleti népek­nél ez a szokás. Nyugaton már, Angliában és Amerikában, szi­vart szitt. Mióta azonban a czi- garetta divatba jött: ehhez úgy hozzá szokott, hogy az utolsó évtizedben már csak czigaret- tát tudott élvezni. Különös ügyességgel és gyorsasággal tudta a szivarkát sodorni. De szivarkát aztán sokat szitt el. A czigaretta-papir Tu­rinban is csak akkora és olyan alakú, mint nálunk. De a Kor­mányzó nem hosszában, ha­nem keresztben sodorta bele a finom vágató szivarka-do- hányt. Csomag számra szerezte be az egyszerű faszipkákat. Da­rabja bele kerülhetett 10-15 centesimóba. A vastag czigaret- tát faszipkából szivta. Ót-hat nagy szippantással vége volt a czigerettának. Csak úgy go- molygott a füstje. De elszitt napjában harminczat is. Külö­nösen étkezés után s irás, olva­sás és társalgás közben nem le­hetett el dohányzás nélkül. Szegény jó ihász Dani ott Collegno al Baracconéban! Délelőttjének jó része mindig azzal telt el, hogy czigarettákat készített a Kormányzó számá­ra. Mire a Kormányzó bevégez­te fürdőjét, öltözködését s reg- geb sétáját, mindig ott volt asz­talán egy tálzán harmincz- negyven czigaretta, a melyet a jó öreg ezredes remekbe sodo- rintgatott. Egész nap jó kedve volt azután, ha a Kormányzó­tól különös elismerést nyert ügyességéért és fáradhatatlan szorgalmáért. A dohányt Turinban szerez­te be a Kormányzó. Közönséges hosszuvágatu szivarkadohány volt ez. Csomagja másfél bra. A mi pénzünk szerint mintegy 68-70 krajczár. Egy csomag nem volt elég egészen egy hét­re. Tudtam, hogy a Kormány­zó szereti a jó magyar dohányt. Most is vittem neki három­négy fontra (megjegyzés: régi, néhol még ma is használatos súlymérték, kb. fél kg) valót. Bába Molnár Samu barátomat kértem meg, hogy szerezzen be Czegléden kitűnő dohányt, s vágassa meg finomra. Elvittük magunkkal. Az olasz határ előtt feloszt- gottuk magunk közt, nehogy a kutyafülü vámosok kiszimatol­ják, aztán elkobozzák s még jól meg is bírságoljanak érte. De bizony csúffá lettünk mi ezzel... A határon szerencsésen be­csempésztük. Nagy' diadalér­zettel el is vittük a Kormány­zóhoz s ki is tálaltuk előtte. Gyönyörű bamapiros volt a do­hány, csak úgy mosolygott ránk. De az illata mintha elma­radt volna az utón valahol. A Kormányzó rögtön észrevette sasszemeivel, hogy dohányun­kat útközben meglepte a pe­nész. Ha Samu barátom ott lett volna: no hiszen kikapott vol­na tőlünk istenesen. De magunk voltunk az okai, nem pedig ő.” HETI JEGYZET Közéleti ség Priska Tibor A rendkívül súllyal bíró helyhatósági választásokhoz közeledve akarva-aka- ratlanul is mérlegre tesszük magunkat: miként döntöttünk, kikre szavaztunk a legutóbbi választásokon, kiket bíztunk meg közvetlen környezetünkben ügye­ink intézésére, miként tették azok dol­gukat a köz érdekében, tették-e egyálta­lán, vagy csak hangoskodtak, meg ilye­nek. A saját környezetéről nyilván min­denkinek megvan a maga véleménye. De hát milyen is lehet a véleményünk a magunk szavazatairól, a megválasz­tottak ténykedéséről? Vegyes. Eléggé vegyes ez a tapasztalat. Sok új ember került az önkormányzatokba, a leg­többje, föltehetően a nagyobbik része tette is lel ki ismerete szerint amit tudott. A tapasztalatlanság, a bátortalanság vi­szont sok helyütt nagyon is látszó- dott. Találkoztunk bizony jó megjele­nésű, helyesen gondolkodó, a közért tenni akaró fiatal emberekkel, akik vi­szont elgondolásaikat, ötleteiket in­kább csak a családban, vagy néhány barát társaságában ismertették, ott vi­táztak, mérlegeltek, érveltek, a nyilvá­nosság előtt csendben meghúzódtak. Jómagam is találkoztam ezzel a típus­sal. Fel is ajánlottam az újság erejét, (hátha mégis létezik), nyilvánosságát, de ezt a fiatal ember, a maga friss köz- életiségének rutintalanságával már nem merte vállalni. Ezeknek a szava, hát nem is igen hallatszott, nem hallik most sem, hallik viszont nagyon is messzire a hangoskodóké, a melldöngetőké. Azoké, akik úgy vélik - lehetséges, jól vélik -, hogy eréllyel, mások túlkiabá- lásával, mások lejáratásával előbbre jutnak. Úgy tűnik, túl sokan kerültek be a „kemény vonal" képviselői közül, akik inkább belefojtják a szót a másik­ba, mintsem meghallgatnák, érvként pedig durvaságokat, nemegyszer pofo­nokat is használnak. Bármennyire is meghökkentő, nem egyedi eset a po­fozkodás, az szó szerinti bírókra kelés, egymás mocskolása, bepiszkolása, a mi megyénk elég sok falujából, városából is tudnának az ottaniak példákat sorol­ni. Olyanokat is, akik cukkolják, herge­lik a pofozkodásra amúgy is hajlamo­sat: adj neki, megérdemli, ne sajnáld, úgy kell a bitangnak! Most örüljünk annak a közhelynek, hogy azért mégsem ez a jellemző! Jól is állnánk, ha ez lenne! De, mint tud­juk, a rossz hír szárnyakon jár. A dur­vaság, a keménykedés messzebb hal­lik, mint a halkan, vagy egyáltalán el sem mondott, mégoly helyénvaló ötlet hangja. Mindenestre az újabb válasz­tásoknál Ismét magunkat tesszük mér­legre: vajon a cimboránkra szavaz- zunk-e, csak azért, mert a cimboránk, vagy a másikra, a mégis alkalmato- sabbra? Ráadásul: egyikünk zsebében sem lesz akkor sem a bölcsek köve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom