Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-05 / 235. szám

8 Z Itt-Hon 1994. Október 4., Kedd r- ZEMPLÉNI PORTRÉ -i Migléczi László Makkoshotyka (ÉM) - Sokszor kellett pengeélen táncolnunk az el­múlt négy esz­tendőben, már ami az anyagi helyzetet illeti - mondja a polgár- mester. - Persze, ez nem azt jelenti, hogy üres kasszát kell átadnunk a következő önkor­mányzatnak. Migléczi László eredeti­leg mezőgazdasági végzettségekkel rendelkezik. A gimnázium elvégzése után Debrecen-Pallagon szerezte meg a felsőfokú technikusi oklevelet, majd Hódmezővásárhelyen az üzemmérnö­kit, s 1983-ban az állathigiénikus szakmérnökit. Mint elmondja, ’90-ben nem ő akart polgármester lenni, ha­nem megkeresték azzal, hogy induljon a választásokon. Elindult, megnyer­te. Mikor számadást készített az eltelt négy évről, jó néhány eredményt re­gisztrálhatott. Hogy a legfontosabbal kezdjük, végre sikerült elérni Makkos- hotykán, hogy vezetékes ivóvizet fo­gyaszthatnak a helybéliek. Már meg­fúrták a második kutat is, mely a biz­tonságos vízellátást biztosítja, csupán össze kell kötni a hálózattal. Az isko­lásoknak évről évre biztosítja az ön- kormányzat a tanévkezdéshez szüksé­ges pénzt, s ez azért is oly fontos, mert a faluban nagy a munkanélküliség. Ehhez kapcsolódik, hogy a menzán mindössze 35 forintot kell fizetniük a szülőknek az étkezésért, a többit ugyancsak az önkormányzat állja. Jól fogható a televízió egyes és kettes csa­tornája, hiszen megépült az átjátszó­berendezés, az iskolában központi fű­tés van, új konyha épült, s ha netán kisebb tűz ütne ki a faluban, a gyors segítséghez rendelkezésre áll egy tűz­oltó kocsi. A polgármester most ép­pen egy személy és teher szállításra alkalmas haszonjármű ügyében jár el. Pályázattal nyertek egymillió forintot erre, melyet az önkormányzat egészít majd ki. Ennek kapcsán említi meg, hogy minden fejlesztéshez szükséges pénzért ugyancsak lobbyzni kellett. Mint például a folyamatban lévő tele­fon és gázhálózat építés esetében. Ha ezek meglesznek, akkor már lehet to­vábblépni. Ugyanis az infrastruktúra hiányában nem nagyon lehet például vállalkozókat vonzani Hotykára, nem lehet az idegenforgalmi elképzelések­ből valóságot produkálni... Mindez a jövő feladata, amiben lehet, hogy ő, lehet, hogy más fog eljárni. Mert ő is indul a közelgő önkormány­zati választásokon, ám - mint mondot­ta - egyáltalán nem biztos, hogy ó nye­ri meg. Ez is benne van a pakliban. Három felnőtt fiuk van, a legkisebb huszonhárom esztendős. Felesége a pataki OTP kirendeltségen dolgozik. Nagy öröm érte őket nemrégiben, hi­szen megszületett az első írnoka. Diszkó és jubileumi sportnap Az örepfiúk ugyancsak kitettek magukért. Sokszor két újságíró is kevésnek bizonyult a labda megszerzéséhez Fotók: Farkas Maya Sátoraljaújhely, Míiskolc (ÉM) - Lapunk megjelenésé­nek ötvenedik évfordulója al­kalmából több rendezvényt tar­tottunk a közelmúltban. A re­gionális szerkesztőségek hely­színein (Tiszaújvárosban, Szik­szón és Sátoraljaújhelyen) is emlékeztünk az eltelt időszak­ra - egy-egy rendezvénnyel. Sátoraljaújhelyen szeptember 24-én, este fél hétkor a Kossuth téren rendeztünk diszkót a fi­ataloknak. Horváth Ferenc, az Észak-Ma- gyarország Lapkiadó Kft. ügy­vezető igazgatója nyitotta meg a szabadtéri táncos mulatságot. Éjjel negyed tizenkettőig tar­tott a „buli”, s a fiatalokat utó­lag megkérdezve kiderült, hogy régen volt ilyen jól sikerült diszkó a városban. A lebonyolí­tásban sokat segítettek a 768. számú Csepellény György cser­készcsapat tagjai, melyet ez­úton is köszönünk nekik. Va­sárnap (szeptember 25-én) Mis­kolcon, az MVSC-pályán sport­napon vehettek részt az érdek­lődők. A kispályás labdarúgó­mérkőzésen tíz csapat vett részt, majd következett az Elán FC - Lendület női foci meccs. Az öregfiúk-újságírók meccsen egykori nagy focisták mérték össze tudásukat az újságírók­ból összeállított csapattal. Ennek végeredménye 4-4 lett, ami jól jelzi, hogy a jóval fiata­labb újságíró gárdával szemben igazán jól érvényesült az öreg­fiúk rutinja, labdarúgó tapasz­talata. Délután az MVSC tornacsarno­kának a falán emléktáblát avattak Sztrányai József emlé­kére, aki egykoron legendás hí­rű edzőként az 1957-58-as baj­nokságban az NB I-be segítet­te az MVSC csapatát. A mérkőzés labdáját ejtőernyős hozta Gyerekek honi rajzasztala Mókus a fán Készült a kácsárdi erdei iskolában. Rajzolta: Onuska Annamária 4. osztályos tanuló, Kazinczy Ferenc Általános Iskola. AZ ESZAK-MAGYARORSZÁG ZEMPLÉNI MELLÉKLETE • 1994. október 4. • II. évf 40. szám Az aradi tizenhármakat idézve Több mindenre is példa le­het az aradi tizenhármak tablója. Mindenekelőtt arra, hogy mindig lesznek embe­rek, akik a szabadság eszmé­jét vallva, ezért kiállva képe­sek lemondani legnagyobb kincsükről, az életükről. Kik a puskacsövek előtt, a bitó­fák alatt sem inognak meg, az élet és halál mezsgyéjén sem ejtenek foltot lelkiisme­retükön, hitükön, és emelt fő­vel lépnek át az ismeretlen világba, holott tudják, on­nan nincs visszaút. Példa arra is, hogy a szent eszme, a szabadság különböző né­pek fiait hozza egy közös tá­borba, képes mindahányu- kat, a más kultúrában, más szokások között születetteket, felnőtteket eggyé kovácsolni, hogy végül valahányon ma­gyarként tegyenek az idők végezetéig fénylő bizonyságot közös harcukról, tiszta em­beri érzelmükről. Mintegy jelképeiként is annak a na­gyobb csapatnak, melyet ve­zéreltek a csatákban, mely csapatban ugyancsak ott harcoltak a magyarok mel­lett szerbek, osztrákok, szlo­vákok, lengyelek. Eme tabló­nak ez is egyik tiszta, érthe­tő, nagyon is időszerű üzene­te a mának. A mai Magyar- országnak és más országok­nak is küldve, kiáltva ezt az üzenetet. Ismét olvassuk el az aradi tizenhármakat: Knézics Ká­roly, Nagy Sándor József, Damjanics János, Aulich Lajos, Lahner György, Pöl- temberg Ernő, Leiningen Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schwei- gel József, Dessewffy Arisz­tid, Lázár Vilmos. Zemplénagárd az ország végén A hibás döntések ellenére mégis talpon tudott maradni a község (3. oldal) A TARTALOMBÓL Óvodabővítés Bekecsen rövidesen befejezik az óvo­da bővítési munkálatait. A 6,5 millió forintba kerülő építkezés során jelen­tősen növekedett a konyha alap terű­ié te, új vizesblokkokat alakítottak ki, s két foglalkoztató terem is javítja az ottani munkakörülményeket. (2. oldal) Üzenetek Eddig is sok szép rajzot kaptunk a gyerekektől, melyeket továbbra is vá­runk. Felnőtt olvasóink leveleit szin­tén szívesen fogadjuk. (3. oldal) Új hely - városvédő szemmel VÁROSVÉDŐ Az északi városban sokan segítenek abban, hogy szebbek legyenek az ut­cák, a terek. Munkájukat a sátoralja­újhelyi Városvédő és Szépítő Egyesü­let fogja össze. (4. oldal) Emléktábla a Hornyai-vÜlára Ez a család fontos szerepet játszott Zemplén vármegye életében. Nemré­giben emléktáblát helyeztek el a Hor- nyai-villa falán. (5. oldal) Szénégető boksák melegénél Az erdővidékeken a zempléni része­ken is ősmesterségnek számít a fa- szénizzítás. (5. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom