Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-29 / 256. szám
ÉM-interiú ÉM-törfénelem Látókör ^ ‘Bár Újság született! Hetvenkét Mit valljon az magáról, aki fPPII kádertisztogatástól órával azután, hogy Miskolcon egy „köztes” állapot? A ma mJj i i «fejt riadoznak, kérdés, valóban beköszöntött a második már kihalófélben levő | M IKl elindult-e effajta folyamat világháború szenvedéseit becskeházai-bódvalenkei a magyar felváltó, olyannyira dűlőutak hoztak Munkáspártban. várt béke. az irodalomba. Hlliiiüifl III. oldal VII. oldal Harmónia Fotó: Fojtán László A hét embere Velkey László gyermekgyógyász professzor Lévay Györgyi Szigorú ember hírében áll, még- sincs senki, aki félne tőle. Szigora a munka, a tudás mellett áll. Ezzel mindenki tisztában van, aki ismeri, követelménye jogát nem vitatja senki. Hiába is vitatnák, hiszen mögötte állnak az érvek. Az érvek pedig nem mások, mint sziklaszilárd, elévülhetetlen eredmények. A ceglédi gimnáziumi tanár, cserkészparancsnok sem osztogatta ingyen a dicséretet, tíz gyermekének keményen meg kellett dolgozni érte. Hajnali ötkor már vitték a tejet a mezőn arató szoptatós anyáknak. Mert a családfőt igen erős empátiával és szociális érzékkel áldotta meg az ég. Fiát, Velkey László gyermekgyógyászt nemegyszer illették a jelzővel, „cigányok orvosa”. Igaz, amikor még magánpraxisa volt, várója, kertje dugig volt a szegényekkel, rendelési ideje az éjszakákba nyúlt. Fillérekért, vagy fillér nélkül gyógyított.- Mit sem ér a legnagyobb tudomány sem, ha steril, ha nem társul szeretettel, tisztelettel. A legprimitívebb, legműveletlenebb embert is mindaddig tisztelni kell, amíg rá nem szolgál az ellenkezőjére. A gyermeket pedig minden körülmények között tisztelni kell, vonatkozik ez szülőre, pedagógusra és orvosra egyaránt. Mindezzel nem azt mondom, hogy egyetértek a mai liberális neveléssel. Szigorúan következetesnek kell lennünk, de minden cselekedetünket a szeretet hassa át.- Ön cikket írt a Gyermek- gyógyászat című szaklapban a megvert, megkínzott, bántalmazott gyerekekről.- Orvosi irodalma van a megkínzott gyermek-szindrómának. Magyarországon az elsők között született gyermekvédelmi törvény 1901-ben, aminek ma már híre-hamva sincs. Az 1952-es genfi, a gyermekek jogairól szóló konvenciót persze aláírtuk, de nincs korszerű gyermekvédelmi törvényünk, amely alapján végre lehetne hajtani, számon lehetne kérni az abban foglaltakat. Velkey professzor úr a múlt év elején nyugállományba vonult. Ám rendes tartózkodási helye továbbra is a Gyermekegészségügyi Központ egy csendes szobája, ahol most például könyvet ír munkatársai segítségével családorvosok számára gyermekgyógyászati praktikumokról. De rendes tartózkodási helye a katedra is, hiszen 1981- től az Orvostovábbképző Egyetem (ma Haynal Imre Egészség- tudományi Egyetem) gyermek- gyógyászati tanszékvezetője.- Gyógyítani és tanítani egyformán öröm. Egyébként minden jó gyermekgyógyász pedagógus is egy kicsit, hiszen a gyermek testi és lelki fejlődése összefügg, egymástól elválaszthatatlan. Szobája falát tablóképek díszítik. Csoportképek ifjú orvosokról. Az egykori gyermekosztály, majd a GYEK orvosi kara. A nevető ifjú hölgyek és fiatalemberek ma tekintélyes szakorvosok, akiket jegyez a szakma. A GYEK-ben jelenleg 7 kandidátus dolgozik: ott vannak mind a heten a régi képen.- Könnyű szívvel mentem nyugdíjba, itt rendben van minden. Meg kellett harcolnia ezért az intézetért. Sem az egészség- ügyi kormányzat, sem a helyi vezetés nem értette, mit is akar Velkey doktor. Kilenc osztályt egy kalap alá? Aztán ezek az osztályok mégis függetlenek legyenek? Ilyen nincs a világon. Ez, enyhén szólva utópia. Mégis felépült a GYEK. Aztán öt évvel később felépült egy ugyanilyen Finnországban, majd két évvel ezelőtt Párizsban. Az elmúlt 17 év alatt külföldi orvos nem hagyhatta el Miskolc határát anélkül, hogy ne mutatták volna meg neki a gyermekegészségügyi központot. Igaz, Velkey Lászlót is „rehabilitálták”: az avatás után nem sokkal Miskolc díszpolgára lett.- Soha nem számítottam kitüntetésre, ha kaptam, mindig váratlanul ért. Kedves, persze hogy kedves mindegyik, de egynéhányra különös örömmel emlékszem. Az elsőre például, amelyet ifjú orvosként kaptam. Nem zavart a címe sem: szocialista munkáért. A másik ily kedves az, Ifjúságért nívódíj volt. A pedagógusvénámban bi- zseregtette meg a vért. A Schöpf-Merei-díjat csak egyszer kaphatja meg az ember. És szívből örülök a mostaninak, amelyet október 23-án vehettem át: Pro Comitatu. Huszonhét éves megyei csecsemő és gyermek szakfőorvosi munkámat ismerték el vele. Ma is délceg, friss, derűs.- Mondják, hogy alig öregszem. Hja, válaszolom, az én korosztályom nem élt soha kényelmesen, nem evett sokat, és nem ült minden este a tévé előtt. Sport, zene, ez a hobbim. Népes családom kórust alapított, néha harmincötén is vagyunk. Énekelünk mi Mozart-misét, ma- gyamótát, divatos slágert, mikor milyen a hangulatunk. Boldog és büszke félj, családapa.- Az okos embert arról lehet megismerni, hogy nálánál okosabb nőt vesz feleségül. Feleségem gyermekgyógyász, gyermek-tüdőgyógyász és gyermekradiológus. Minden szakvizsgáját kitűnő eredménnyel abszolválta. Természetesen! Magdi lányunk gyermekgyógyász, László a sárospataki új gimnázium igazgatója, Anna, a legkisebb pedig... Nos, Anna rajzol, fuvolázik, énekel, sízik, lovagol, több nyelven beszél, közgazdász, kereskedő. Sok diplomája van, nem tudnám pontosan megmondani, mi a foglalkozása. Felütés Bujdos Attila Eltelt száz nap és nem lett olcsóbb a pácolt hering, nem törölték el a személyi jövedelemadót, a kenyeret is csak brahiból árulják itt-ott 3,60-ért ha éppen pékséget nyitnak, amúgy meg uszkve hatvan egy kiló, őszi eső hull, reménytelen, a piacon belekönyökölnek az ember veséjébe, és hát megmondom őszintén: az se nagyon tetszik, hogy valahogy nem koncertezik még többet errefelé a Kispál és a Borz -, de ezt azért mégsem írnám a kormány rovására. Merthogy mindezt nem is ígérte a kormány, amelyik általában semmi jóval nem kecsegtette az országot száz napja, sőt. Azt viszont megígérték mélyen a szemünkbe nézve - amit persze csak képletesen mondok, mert nincs az a kormány, amelyik egyszerre egy egész országnak mélyen a szemébe tudná fúrni a tekintetét -, hogy tisztába teszik a magánosítást, annyi lesz a korrupciónak, a megegyezésre törekszenek minden kérdésben és így tovább, és így tovább. Mindezt egy helyre kis auftakt után tették. Mert valóban csak elismeréssel szólhatunk a felütésről: magyar kormány ennyire körültekintően még sehol a világban nem alakult. Adtak a formára, ahogy a koalíciós együttműködési megállapodást, a kormányprogramot előkészítették, az egyszerűen mesteri volt, na. Ügyelniük is kellett a részletekre. A koalíció bizonyítani kénytelen, hogy általa valóban a szakértelem került kormányra. Bizonyítani kénytelen továbbá, hogy nincs igazuk azoknak, akik szerint a tűz a vízzel próbál szövetkezni. Bizonyítani kénytelen, hogy volt üldözött és egykori üldözője feledhet múltat, gumibotozást; hogy a vállalkozások korlátlan szabadságát, a polgárosodást, aminimálisnál isminimálisabb állami beavatkozást hirdető erők programja összeilleszthető a társadalmi szolidaritás, az állami bábáskodás elvét vallók elképzeléseivel. Bizonyítani kénytelen, hogy megfelel a tőle a sorsuk jobbra fordulását várók óhajának és nem okoz csalódást a közvélemény-formáló értelmiségieknek sem, hiszen utóbbiak igen optimistán tekintettek e frigy elé: remélték, ez lesz az a modernizációs kormány, amelyik végre nem a múlthoz, hanem a jövő század Európájához kapcsolja majd az országot. És olyan világot teremt, amelyben helyükre kerülnek az értékek, s az sem köp a limuzinja padlójára, aki már annyira betegre kereste magát, hogy ilyen böhöm határon egyáltalán utazhat. /A politikusok nagy elszánásából azonban nem sok látszik. Nemhogy nagy levegőt nem vettek, hogy megmutassák: mire képesek, de az igazat megvallva még az se nagyon derült ki, hogy kik vannak azokban a csinos kis mályvaszín és türkiz kormánypárti zakókban. Ahogy a saját képükre formáltak néhány törvényt - lásd még: polgármesteri összeférhetetlenség, önkormányzati és választási tör\'ény ahogy húzzák az időt - lásd még: összeférhetetlenségi-, vagy médiatörvény -, abból akár arra is következtethetnénk, hogy az új hatalom sem veti meg a jó falatokat, hedonista, a szónak abban az értelmében, hogy tudja: egyszer élünk. Ahogy futni hagyták a tévé és a rádió korábban általuk is szellemi kút- mérgezőnek kikiáltott vezető munkatársait, ahogy nem tudnak, vagy nem akarnak mit kezdeni a privatizációs botrányokkal, korrupciós ügyekkel, abból arra is következtethetnénk: nem gondolták ők ezt annyira komolyan. De ne legyünk igazságtalanok. Lehet: ez csak látszat. Látszat, hogy erőlködés folyik, hogy az alaposan előkészített együttműködés leginkább arra emlékeztet, mint amikor két smirglit dörzsölgetnek egymáshoz, vagy nem is, hanem amikor nincs gumi a bringán és a ráfon próbálunk odébb kerekezni. Mondom: lehet, mindez csak látszat, és valóban nem azért halogatják a népszerűtlen intézkedéseket - lásd még: a három hónapra bejegelt energia-áremelés -, mert a lehető legjobb pozíciókkal akarnak nekimenni az önkormányzati választásnak. És nem azért szeren- csétlenkednek, mert tehetségtelenek, hanem mert valóban nem voltak tisztában vele, hogy pontosan mit is hagyott rájuk az előző kabinet. Száz nap különben sem akkora idő, hogy abból egy kormány működésére nézve messzemenő következtetéseket vonhatnánk le. Száz nap történelmi léptékben semmiképpen nem nagy idő. Mi persze tudjuk: a pillanatok öregítenek, nem az évek. A magántörténelmünk nem dúskál száz napokban. Ebben a száz napunkban nem történt olyan, ami felvillanyozott, felkavart volna, amiből rájöhetnénk, hogy ki és milyen esélyt kap. Persze, hogy azzal foglalkozunk hát: nem lett olcsóbb a hering, és a kenyeret is csak brahiból...
