Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-29 / 256. szám

ÉM-interiú ÉM-törfénelem Látókör ^ ‘Bár Újság született! Hetvenkét Mit valljon az magáról, aki fPPII kádertisztogatástól órával azután, hogy Miskolcon egy „köztes” állapot? A ma mJj i i «fejt riadoznak, kérdés, valóban beköszöntött a második már kihalófélben levő | M IKl elindult-e effajta folyamat világháború szenvedéseit becskeházai-bódvalenkei a magyar felváltó, olyannyira dűlőutak hoztak Munkáspártban. várt béke. az irodalomba. Hlliiiüifl III. oldal VII. oldal Harmónia Fotó: Fojtán László A hét embere Velkey László gyermekgyógyász professzor Lévay Györgyi Szigorú ember hírében áll, még- sincs senki, aki félne tőle. Szigo­ra a munka, a tudás mellett áll. Ezzel mindenki tisztában van, aki ismeri, követelménye jogát nem vitatja senki. Hiába is vi­tatnák, hiszen mögötte állnak az érvek. Az érvek pedig nem mások, mint sziklaszilárd, el­évülhetetlen eredmények. A ceglédi gimnáziumi tanár, cserkészparancsnok sem oszto­gatta ingyen a dicséretet, tíz gyermekének keményen meg kellett dolgozni érte. Hajnali öt­kor már vitték a tejet a mezőn arató szoptatós anyáknak. Mert a családfőt igen erős empátiával és szociális érzékkel áldotta meg az ég. Fiát, Velkey László gyermekgyógyászt nemegyszer illették a jelzővel, „cigányok or­vosa”. Igaz, amikor még ma­gánpraxisa volt, várója, kertje dugig volt a szegényekkel, ren­delési ideje az éjszakákba nyúlt. Fillérekért, vagy fillér nélkül gyógyított.- Mit sem ér a legnagyobb tudomány sem, ha steril, ha nem társul szeretettel, tisztelet­tel. A legprimitívebb, legműve­letlenebb embert is mindaddig tisztelni kell, amíg rá nem szol­gál az ellenkezőjére. A gyerme­ket pedig minden körülmények között tisztelni kell, vonatkozik ez szülőre, pedagógusra és or­vosra egyaránt. Mindezzel nem azt mondom, hogy egyetértek a mai liberális neveléssel. Szigo­rúan következetesnek kell len­nünk, de minden cselekedetün­ket a szeretet hassa át.- Ön cikket írt a Gyermek- gyógyászat című szaklapban a megvert, megkínzott, bántal­mazott gyerekekről.- Orvosi irodalma van a megkínzott gyermek-szindró­mának. Magyarországon az el­sők között született gyermekvé­delmi törvény 1901-ben, ami­nek ma már híre-hamva sincs. Az 1952-es genfi, a gyermekek jogairól szóló konvenciót persze aláírtuk, de nincs korszerű gyermekvédelmi törvényünk, amely alapján végre lehetne hajtani, számon lehetne kérni az abban foglaltakat. Velkey professzor úr a múlt év elején nyugállományba vo­nult. Ám rendes tartózkodási helye továbbra is a Gyermek­egészségügyi Központ egy csen­des szobája, ahol most például könyvet ír munkatársai segítsé­gével családorvosok számára gyermekgyógyászati praktiku­mokról. De rendes tartózkodási helye a katedra is, hiszen 1981- től az Orvostovábbképző Egye­tem (ma Haynal Imre Egészség- tudományi Egyetem) gyermek- gyógyászati tanszékvezetője.- Gyógyítani és tanítani egy­formán öröm. Egyébként min­den jó gyermekgyógyász peda­gógus is egy kicsit, hiszen a gyermek testi és lelki fejlődése összefügg, egymástól elválaszt­hatatlan. Szobája falát tablóképek dí­szítik. Csoportképek ifjú orvo­sokról. Az egykori gyermekosz­tály, majd a GYEK orvosi kara. A nevető ifjú hölgyek és fiatal­emberek ma tekintélyes szak­orvosok, akiket jegyez a szak­ma. A GYEK-ben jelenleg 7 kandidátus dolgozik: ott vannak mind a heten a régi képen.- Könnyű szívvel mentem nyugdíjba, itt rendben van min­den. Meg kellett harcolnia ezért az intézetért. Sem az egészség- ügyi kormányzat, sem a helyi vezetés nem értette, mit is akar Velkey doktor. Kilenc osztályt egy kalap alá? Aztán ezek az osztályok mégis függetlenek le­gyenek? Ilyen nincs a világon. Ez, enyhén szólva utópia. Mégis felépült a GYEK. Aztán öt évvel később felépült egy ugyanilyen Finnországban, majd két évvel ezelőtt Párizsban. Az elmúlt 17 év alatt külföldi orvos nem hagyhatta el Miskolc határát anélkül, hogy ne mutatták vol­na meg neki a gyermekegész­ségügyi központot. Igaz, Velkey Lászlót is „rehabilitálták”: az avatás után nem sokkal Mis­kolc díszpolgára lett.- Soha nem számítottam ki­tüntetésre, ha kaptam, mindig váratlanul ért. Kedves, persze hogy kedves mindegyik, de egy­néhányra különös örömmel em­lékszem. Az elsőre például, amelyet ifjú orvosként kaptam. Nem zavart a címe sem: szocia­lista munkáért. A másik ily kedves az, Ifjúságért nívódíj volt. A pedagógusvénámban bi- zseregtette meg a vért. A Schöpf-Merei-díjat csak egyszer kaphatja meg az ember. És szívből örülök a mostaninak, amelyet október 23-án vehet­tem át: Pro Comitatu. Huszon­hét éves megyei csecsemő és gyermek szakfőorvosi munká­mat ismerték el vele. Ma is délceg, friss, derűs.- Mondják, hogy alig öreg­szem. Hja, válaszolom, az én kor­osztályom nem élt soha kényel­mesen, nem evett sokat, és nem ült minden este a tévé előtt. Sport, zene, ez a hobbim. Népes családom kórust alapított, néha harmincötén is vagyunk. Éne­kelünk mi Mozart-misét, ma- gyamótát, divatos slágert, mi­kor milyen a hangulatunk. Boldog és büszke félj, csa­ládapa.- Az okos embert arról lehet megismerni, hogy nálánál oko­sabb nőt vesz feleségül. Felesé­gem gyermekgyógyász, gyer­mek-tüdőgyógyász és gyermek­radiológus. Minden szakvizs­gáját kitűnő eredménnyel ab­szolválta. Természetesen! Mag­di lányunk gyermekgyógyász, László a sárospataki új gim­názium igazgatója, Anna, a legkisebb pedig... Nos, Anna raj­zol, fuvolázik, énekel, sízik, lovagol, több nyelven beszél, közgazdász, kereskedő. Sok dip­lomája van, nem tudnám pon­tosan megmondani, mi a foglal­kozása. Felütés Bujdos Attila Eltelt száz nap és nem lett olcsóbb a pácolt hering, nem törölték el a személyi jövedelemadót, a kenyeret is csak brahiból árulják itt-ott 3,60-ért ha éppen péksé­get nyitnak, amúgy meg uszkve hatvan egy kiló, őszi eső hull, reménytelen, a piacon belekönyökölnek az ember veséjébe, és hát megmondom őszintén: az se nagyon tetszik, hogy valahogy nem koncertezik még többet errefelé a Kispál és a Borz -, de ezt azért még­sem írnám a kormány rovására. Merthogy mindezt nem is ígérte a kormány, amelyik általában semmi jóval nem kecsegtette az országot száz napja, sőt. Azt viszont megígérték mélyen a szemünkbe nézve - amit persze csak képletesen mondok, mert nincs az a kormány, amelyik egyszerre egy egész országnak mé­lyen a szemébe tudná fúrni a tekintetét -, hogy tisztá­ba teszik a magánosítást, annyi lesz a korrupciónak, a megegyezésre törekszenek minden kérdésben és így to­vább, és így tovább. Mindezt egy helyre kis auftakt után tették. Mert való­ban csak elismeréssel szólhatunk a felütésről: magyar kormány ennyire körültekintően még sehol a világban nem alakult. Adtak a formára, ahogy a koalíciós együtt­működési megállapodást, a kormányprogramot előké­szítették, az egyszerűen mesteri volt, na. Ügyelniük is kellett a részletekre. A koalíció bizonyíta­ni kénytelen, hogy általa valóban a szakértelem került kormányra. Bizonyítani kénytelen továbbá, hogy nincs igazuk azoknak, akik szerint a tűz a vízzel próbál szö­vetkezni. Bizonyítani kénytelen, hogy volt üldözött és egykori üldözője feledhet múltat, gumibotozást; hogy a vállalkozások korlátlan szabadságát, a polgárosodást, aminimálisnál isminimálisabb állami beavatkozást hir­dető erők programja összeilleszthető a társadalmi szo­lidaritás, az állami bábáskodás elvét vallók elképzelé­seivel. Bizonyítani kénytelen, hogy megfelel a tőle a sorsuk jobbra fordulását várók óhajának és nem okoz csalódást a közvélemény-formáló értelmiségieknek sem, hiszen utóbbiak igen optimistán tekintettek e frigy elé: remélték, ez lesz az a modernizációs kormány, amelyik végre nem a múlthoz, hanem a jövő század Európájához kapcsolja majd az országot. És olyan vi­lágot teremt, amelyben helyükre kerülnek az értékek, s az sem köp a limuzinja padlójára, aki már annyira be­tegre kereste magát, hogy ilyen böhöm határon egyál­talán utazhat. /A politikusok nagy elszánásából azonban nem sok lát­szik. Nemhogy nagy levegőt nem vettek, hogy megmu­tassák: mire képesek, de az igazat megvallva még az se nagyon derült ki, hogy kik vannak azokban a csinos kis mályvaszín és türkiz kormánypárti zakókban. Ahogy a saját képükre formáltak néhány törvényt - lásd még: polgármesteri összeférhetetlenség, önkormányzati és választási tör\'ény ahogy húzzák az időt - lásd még: összeférhetetlenségi-, vagy médiatörvény -, abból akár arra is következtethetnénk, hogy az új hatalom sem ve­ti meg a jó falatokat, hedonista, a szónak abban az ér­telmében, hogy tudja: egyszer élünk. Ahogy futni hagy­ták a tévé és a rádió korábban általuk is szellemi kút- mérgezőnek kikiáltott vezető munkatársait, ahogy nem tudnak, vagy nem akarnak mit kezdeni a privatizációs botrányokkal, korrupciós ügyekkel, abból arra is követ­keztethetnénk: nem gondolták ők ezt annyira komolyan. De ne legyünk igazságtalanok. Lehet: ez csak látszat. Látszat, hogy erőlködés folyik, hogy az alaposan elő­készített együttműködés leginkább arra emlékeztet, mint amikor két smirglit dörzsölgetnek egymáshoz, vagy nem is, hanem amikor nincs gumi a bringán és a ráfon próbálunk odébb kerekezni. Mondom: lehet, mindez csak látszat, és valóban nem azért halogatják a népszerűtlen intézkedéseket - lásd még: a három hónapra bejegelt energia-áremelés -, mert a lehető legjobb pozíciókkal akarnak nekimenni az önkormányzati választásnak. És nem azért szeren- csétlenkednek, mert tehetségtelenek, hanem mert va­lóban nem voltak tisztában vele, hogy pontosan mit is hagyott rájuk az előző kabinet. Száz nap különben sem akkora idő, hogy abból egy kormány működésére néz­ve messzemenő következtetéseket vonhatnánk le. Száz nap történelmi léptékben semmiképpen nem nagy idő. Mi persze tudjuk: a pillanatok öregítenek, nem az évek. A magántörténelmünk nem dúskál száz napokban. Eb­ben a száz napunkban nem történt olyan, ami felvilla­nyozott, felkavart volna, amiből rájöhetnénk, hogy ki és milyen esélyt kap. Persze, hogy azzal foglalko­zunk hát: nem lett olcsóbb a hering, és a kenyeret is csak brahiból...

Next

/
Oldalképek
Tartalom