Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-06 / 210. szám
12 ÉSZAK-Magyarország Szólástér - Képriport 1994- Szeptember 6., Kedd Hogy is van ez, Uraim? Üres az állam pénztárcája, mert az előző kormány különböző alapítványoknak milliárdo- kat osztogatott szét. Nem tudom miért nem azok az emberek tartják fönn, akik alapították, vagy önkéntes adakozók? Milyen jogon osztogatták az állampolgárok pénzét egymás között? Némely embercsoport úgy meggazdagodott az elmúlt 4 évben, hogy még az unokáik is gondtalanul élhetnek a nagypapa manővereiből. Hogy is van ez, Uraim? Kinek van erkölcsi alapja - a még meg sem melegedett - új koalíciót bírálni, mert kénytelen — az előző 4 év jóvoltából - drasztikus intézkedéseket hozni? Nagyon sok ember 40 évig dolgozott becsületesen napi 10-16 órákat és mégsem tudott meggazdagodni. Egy bizonyos embercsoportnak elég volt 4 év és milliós kft.-ket, rt.-ket, bt.-ket tudott létrehozni. Merem remélni, hogy az új kormány elszámoltatja és felelősségre vonja azokat az embereket, akik az oktatásügy, egészségügy, tb, stb. kárára szétosztogatták mindnyájunk értékeit. Hogy is volt ez? Te adsz nekem jól fizető ilyen-olyan megbízatást, kft.-részt, részvényt, stb., én adok neked ilyen-olyan jogcímen milliárdos összegeket - hisz’ nem a saját pénztárcájából, nem a családja pénzét kellett osztogatni, hanem a nagycsaládét, az országét. Nagyon sokan élünk kevéske nyugdíjunkból és mégis bizalmat adtunk az új koalíciónak, mert ahhoz még érettségi sem kell, hogy felfogjuk, mindegyik új kormány szeretne választói elvárásainak maximálisan eleget tenni és bizonyítani a rátermettségét, szakértelmét. Kinek van erkölcsi alapja már most kétségbe vonni az új kormány intézkedéseit? Annak a tettesnek-e, aki maga kiált rendőrért? Hová tűntek azok a pénzek is, amiért gyárakat, intézményeket stb. adtak el és különböző pénzügyi manőverekből kerültek a költség- vetésbe? Teljesen fölöslegesek a vagyonnyilatkozatok, mert egyes urak nagyon jól ismerik a pénz „megmaradási törvényét” és ismerik a külföldi és belföldi bankok titoktartási kötelezettségét. A jelenlegi ellenzék jobban tenné (2 párt kivételével), ha valóban konstruktív ellenzék lenne, ahogyan ígérték, legalább most tartsák be ígéretüket. Ne kérjék számon az új koalíción azt, amit az elmúlt 4 év alatt teljesen tönkretettek, például az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjemelés, stb. kötelezettségét, amikor tömérdek összegeket szórtak el, ajándékoztak egymásnak! Én egyszerű nyugdíjas ember vagyok, és annak ellenére bízom az új kormány intézkedéseiben, hogy ezek az intézkedések sok-sok ember elszegényedéséhez vezetnek, de legalább 3-4-5 év után - ha nem mi — gyermekeink, unokáink fogják élvezni a türelem rózsáit. Aki magára ismer és sértésnek véli soraimat, bátran pereljen be, állok elébe, de büntetlenül nem csalhatnak és fosztogathatnak azok, akiket szolgálatra küldenek a választói. Bűnös az elmúlt 4 év kormánya, mert nem ellenőrizte a közpénzek elherdálását, még akkor is, ha a kormány tagjai nem részesültek ebből(?). Ferencz Sándorné Gesztely Van „feltámadás”! - avagy egy postahivatal újjáéledése Postát avattak Hejőcsabán. (Újsághír, 1994. augusztus 25.) Nem nagy ügy, véli az átlag újságolvasó. Pedig micsoda tévedés! De talán vegyük sorjába az eseményeket. Ügy történt, hogy a hejőcsabaiak legnagyobb megrökönyödésére és felháborodására 1993. február 28- án megszűnt a nyolcas, azaz a hejő- csabai postahivatal. (Hogy miért nem az adóhivatal szűnt meg???) így hozzávetőleg húsz-harmincezer ember - hacsak egy bélyeget akart is venni — vehette a vándorbotot, és zarándokolhatott az Avasra, esetleg Görömbölyre. Itt, Hejőcsabán sok a nyugdíjas. A gyerekek, unokák szétszóródtak széles e hazában. Pár sort pedig csak kell nekik írni néha-néha. Nem mindenki van olyan jó erőben, hogy több mint egy kilométert kutyagoljon a legközelebbi postáig. Marad egyetlen megoldás: az autóbusz. A buszjegy oda-vissza hatvan forint. Bélyeg, boríték, levélpapír legkevesebb huszonkét forint. Ezek szerint a „sima” levél feladása legalább nyolcvankét forintot kóstál. Egy kisnyugdíjas havi járandóságának fél, egy százaléka. Nem hiszem, Az augusztus 29-i szám egyik cikkének szerzője azt kérdezi, hogy: „Helyzetünkben megváltó-e a demokrácia?” A magam részéről csak ezt a gondolatsort szeretném folytatni, kiegészíteni. Churchill, a legendás hírű, hajdani brit miniszterelnök véleménye szerint a demokrácia mint politikai rendszer nem tökéletes, de jobbat még nem találtak ki. 1933-ban a német nemzeti szocialisták választási győzelmükkel jutottak hatalomra. Feltehetően ez után született az a mondás, hogy: ,A demokrácia is veszélyessé válhat, ha a többség rosszban sántikál.” Egy jó évtizeddel ezelőtt a török vezérkari főnök katonai puccsal átvette a hatalmat, feloszlatta a parlamentet és kihirdette a rendkívüli állapotot. Tette ezt azért, hogy véget vessen a terrorizmusnak és a gátlástalan bűnözésnek. A közelmúltban Algéria vezetői diktatórikus módon megakadályozták, hogy a szabad és demokratikus választásokat megnyert szélsőséges iszlám fundamentalisták visszavezessék az országot a középkorba. Csak néhány kiragadott példa az élet produkálta fonák helyzetekből. Ezek után kiket és miért ítéljünk el? Hindenburgot, amiért megbízta Hitlert kormányalakítással, a török tábornokot, vagy az algériai vezetőket, netán Periklészt, a demokrácia hogy a világon valahol is volna még ilyen drága postai szolgáltatás. így hát nem csoda, hogy a felháborodás hullámai - ha nem is az eget csak - a polgármesteri hivatal küszöbét nyaldosták. Már 1993. február 4-én az Észak-Magyaror- szág hasábjain megjelent a „gyász- jelentés”: Rekviem egy postahivatalért címmel. írója keserűen konstatálja: )rA kicsik szétverik a telefonfülkéket, a nagyok az egész postahivatalt.” Ezt már nem hagyhatta szó nélkül K. I. igazgató úr, és megmagyarázta szépen: ők kértek helyet, épületet a posta számára, csak az önkormányzat nem adott. A polgár- mester úr erre bemondta a kontrát (március 4.). Valóban, az igazgató úr írt egy levelet a posta ügyében az önkormányzathoz, mégpedig január 11-én (előbb nem jutott az eszükbe?), mely levélben az állt: február 28-án a hejőcsabai posta meg fog szűnni. Ezért érthető, hogy ilyen rövid idő alatt az önkormányzat se helyet, se épületet nem tud biztosítani, de térítésmentesen ad egy üres telket, tessen szíves arra építkezni. Nem csoda, hogy erre L. J. úr is élénk nemtetszésének adta jelét atyját? Nyilván jogos az a kérdés is, hogy vajon a legjobb, legalkalmasabb embert tudjuk megválasztani vezetőnek? Kételyünk akkor is indokolt, ha például az Egyesült Államok eínökeit vesszük sorra a második világháborút követően. Volt köztük nemzeti hősként tisztelt győztes hadvezér, népszerű filmszínész is. A két rivális közül általában az győzött, aki fiatal volt és jóképű, mert rá szavaztak a nők és ha még a férfiak rokonszenvét is megnyerte, akkor diadalát vezetett a Fehér Házba. De egyáltalán nem biztos, hogy az előbbi adottságaik miatt alkalmasabbak is voltak a magas tisztségre, mint ellenfeleik. Nálunk egészen más a helyzet, és nem ilyen szempontok érvényesülnek. Itt elsősorban valami ellen szavaznak a választók és ez feltehetően még hosz- szú ideig így lesz. Bizonyára ez az állandó, folytonos elégedetlenség velejárója. Angliára utalva a cikk szerzője megállapítja, hogy: „A jólétet nem a demokrácia teremtette, hanem a gyarmatok kirablása.” Általában - és nem egyetlen kiragadott példára hivatkozva - én inkább úgy fogalmazok, hogy a demokrácia szükséges, de nem elégséges feltétele az általános jólétnek. Ellenpéldaként említem Skandináviát, Dámától egészen Izlandig. A miénkkel összehasonlítva az ő élet(március 18.), hiszen szerinte — és mások szerint is — az építkezés hosszú évekre elhúzódhat. ,Ájóistenbe, ajóistenbe!” - vakarta a fejét a nyolcvan-egynéhány éves János bácsi a bezárt postahivatal előtt. „Hát mán e meghótt. Ennek mán kámpec-dolórec!” - Majd feltámad a mi postánk, János bácsi - próbálom vigasztalni. „Emmán soha, szomorkodik az öreg, ennek mán fúhatunk a boldogabb felibe, oláhdudával” — mondta ki a végső szentenciát. - Majd épül egy másik, egy új - biztatom. „Megláttya áld megéri. Hogy én mán nem az biztos” — mondta az öreg, szomorúan lehajtott fejjel. . Tavaly ősszel, novemberben megtörtént az, amire még nem volt példa Hejőcsaba legújabbkori történelmében: a város első embere is megtisztelte személyes megjelenésével az önkormányzati képviselők beszámolójára egybegyűlt polgárokat. Természetesen szóba jött a helybéli posta ügye is. Ekkor (1993. november 9-én) a polgármester asszonytól határozott ígéretet kaptunk, hogy a postánk rövidesen felépül. színvonalukat, szinte megdöbbentő a különbség. Amikor a kárpótlási törvény vitája folyt a parlamentben az egyik - akkor még ellenzéki - képviselő úgy érvelt, hogy az elmúlt negyven évben valamennyiünket érte anyagi hátrány, ezért mindenki számára szavazzanak meg húszhúsz ezer forint kárpótlást. Első pillanatban ez nagyon tetszetősen hangzott. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy eközben fejenként cca. félmillió külső és belső adósság is felhalmozódott. Ha ebből egyenleget készítünk, akkor mindenkire — a ma született csecsemőkig bezárólag — rá kellene terhelni 480 ezer forint tartozást. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy ez a mélyrepülés tovább folytatódik és egyik évet a másik után deficittel záijuk. Ezen az állapoton valóban nehéz — szinte reménytelen — segíteni, és csak felelőtlenül ígért az, aki tavasszal az ellenkezőjét állította. De aki vért, verítéket és köny- nyeket ígért volna - mint Churchill a háború kezdetén választóinak - az eleve bukásra ítéli önmagát. Ez a 22-es csapdája! Pedig nagyon valószínű, hogy az ilyen kegyetlenül őszinte jelöltek között lehetne megtalálni az okosabbat, a jobbat és a bölcsebbet. Kiss József Miskolc Másnap találkoztam az öreg János bácsival. - Na kedves János bátyám. Lesz már postánk rövidesen - közöltem vele az örömhírt. — Látod fiam - oktatott -, megöregedni megtudtál, csak megokosodni nem. Mert ha majd átéled azt, amit már én átéltem, akkor talán megtanulod az igaz mondást: „ígérd meg, ne tedd meg, nem szegényít az meg!” A postánk meghótt, vége. És erre csattanós válasz a fenti újságcikk. Most rajtunk a sor, erre nekünk, helybeli polgároknak is szólnunk kell. Elsősorban köszönjük a város önkormányzatának, hogy nem feledkeztek meg rólunk, köszönjük a képviselőink, Tavaszi Zsolt és Szabó Árpád urak segítségét. Hálával és szeretettel mondunk köszönetét a város első emberének, a polgár- mester asszonynak, kinek elévülhetetlen érdeme, hogy nem évekig, hanem - ígéretéhez híven - szinte rekordidő alatt épült fel a mindannyiunk által annyira nélkülözött postahivatal. Mégis lett FELTÁMADÁS. Csörnök Jenő Miskolc Kinek, mi a kötelessége? Lapunk augusztus 29-ei számának Szólástér oldalán közöltük Kiss József írását a fenti címmel. A szöveg egyik mondatában sajnálatosan Bukarest helyett Budapest szerepelt. A szöveg helyesen: „Múlt év október 6-án a bukaresti parlamentben az egyik honatya kijelentette, hogy az aradi 13-ak valamennyien közönséges bűnözők voltak és csak elnyerték jól megérdemelt sorsukat.” Az elírásért a szerző és olvasóink elnézését kérjük. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy .a Szólástér rovatban megjelent írások nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik- A rovatba beküldött leveleiket viszont terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. Itt is jelezzük: a személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. Gondolatok a demokrácia útvesztőiről A civilizálj világ értetlenül figyeli á kubai esé'rhériyékét:' A:„létező szocializmus'' Utolsó erődítményeinek egyikéből £iutógünii ból, összeszedett aeszkakböl täkolt primitív tutajokon. Nem félnek á tengertől, a zsúfolt menekülttáboroktól, a befogádáS elútasításától, á jövő bizonytalanságától. Nem félnek?-Talán pontosabb azt mondani: kevésbé félnek, mint Castro szocializmusától.
