Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-28 / 229. szám
4 ÉSZAK^Magyarország Megyei Körkép ~ — 1994» Szeptember 28», Szerda _ NOTESZ Paprikásait Faragó Lajos Jó néhány esztendeje, hogy a város szélén öten, szomszédok, és személyenként néhány száz négyszögölnyi földet bérbe vettünk. Megtermett rajta, ami egy kis háztartáshoz szükséges. Nem kellett a piacra járni, viszont - és ez volt a másik, az előzőtől talán még lényegesebb előnye is a kisföldbirtokosságunknak - minden okunk megvolt naponta s leginkább a hétvégeken a kiruccanásra. Mert elmondhattuk, hogy most éppen vetni, ültetni, palán- tázni, aztán egyelni, kapálni, majd a termést szedni kell... Szóval itt mindig volt tennivaló és (ezt csak zárójelben jegyzem meg) hivatkozási alap arra, hogy a lakásban miért nem tevékenykedhetünk. Nem volt nekünk időnk arra, hogy éppen segítsünk a hétvégi nagymosásban, a takarításban, esetleg az ebéd után elmosogassunk. Sajnos, ami késett, nem múlott el. Békés viszonyaink most veszélybe kerültek: a bérleményünk gazdát cserélt. Nem tudjuk mi lesz. Megmarad a földünk, művelhetjük tovább, avagy beszorulunk a porszívó, a mosógép, a mosogató szorításába. A család másnemű tagjai persze örülnek: éveken keresztül állították, hogy a rengeteg munkával előállított termést olcsóbban megvehetjük a piacon is: „Sokba kerül a vetőmag, a palánta, a vegyszer, aztán sose vagytok itthon, sose értek rá segíteni. " A dolog nagyon megviselt bennünket. Rosszul esettmindnyájunknak annak tudata, hogy megfoszthatnak bennünket bérleményünktől, és ezzel együtt elveszíthetjük egyetlen kimozdulási lehetőségünket. Kétségbeesésünkben már majdnem az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordultunk, amikor mentőötletként megérkezett az ólommal szennyezett fűszer- paprika híre. Mármint, hogy ad hoc bizottság is alakult az ügy kivizsgálására - bár Kuncze Gábor szerint a húsiparba és az élelmiszer-feldolgozó üzemekbe nem jutott ólommal szennyezett paprika. Aztán jött az újabb hír, mely szerint nem teljesen kizárt, hogy a nagyobb húskombinátok is felhasználhattak míniumos fűszer- paprikát, sőt nagy a valószínűsége, hogy míniumos paprika kerüljön egyes vágóhidak termékeibe, illetve nagy kapacitású konyhákban előállított élelmiszerekbe. A hírek hallatán mindjárt tudtuk, most fogtuk meg az isten lábát. Hát milyen emberek lennénk, ha engednénk, hogy a családunk esetleg ólommal szennyezett fű- szerpaprikát fogyasszon, miközben mi a garantáltan jó minőségűt meg tudjuk termelni? Saját vetőmagból, vegyszer használata nélkül és ólommentesen. Szóval most, mi szomszédok és kisbirtokosok mégis készülünk a következő gazdasági évre. Egyesült erővel és szabadon. Reménykedünk a földterület bérelhetőségé- ben és otthon - ígérjük és fogadjuk - ha lesz egy icike-picike szabadidőnk, besegítünk a házimunkába is. • Már megint nyakig van a..., szóval a sla- masztikában lapunk népszerű interjúalanya, Kiss Dezső - tudtuk meg tegnap. Az „öreg sittest” a napokban érték tetten a rendőrök (hol máshol?) egy kocsmában. Természetesen záróra után... Dezső úr szokása szerint részletes beismerő vallomást tett. Várhattak volna legalább, míg rendesen leiszom magam - korholta a szemfüles járőröket. „Életművészünk” legújabb kalandjaira visszatérünk. Tájékoztató tizenhárom nyelven A kisebbségi önkormányzatokról is rendelkezne a törvény A helyhatósági választásokra megőrizték a parlamenti választáson használt szavazóurnákat az önkormányzatok Fotó: Farkas Maya M. Szabó Zsuzsa Miskolc (ÉM) - Az önkormányzati választási törvény közelgő módosítása körül a legnagyobb vitát az váltja ki, hogy egy, vagy két fordulós legyen - ezt majd eldönti a politika. A többi, jórészt technikai változtatásról már érdemes beszélni, hiszen azokat várhatóan elfogadják a képviselők. Ugyanez érvényes a kisebbségi önkormányzatok létrehozására - tudtuk meg Ve- resné Jakab Zsuzsanna megyei főjegyzőtől és Szitás Benedektől, a megyei választási bizottság elnökétől. Egy tegnapi sajtóbeszélgetésen elhangzott: a tízezer lakos alatti településeken most is kislistásan (a pártok listáin felsorolva) választhatjuk meg a képviselő-testület tagjait. Ahol 100-nál kevesebben élnek 3, 600-ig 5, 1300 lakosig 7, 3000-ig 9, 5000-ig 11, 10 000 lakosig pedig 13 tagú lehet a testület. A tervezet szerint a 3000-nél kisebb lélekszámú településeken társadalmi megbízatásként is betölthető a polgár- mesteri poszt, az ennél nagyobb helységekben csak főállásban. Listáról kompenzálnak A tízezernél nagyobb lélekszámú településeken az új rendszer az egyéni jelöltek arányát növeli 60 százaléka, a többi helyet az úgynevezett kompenzációs listásaknak juttatja. Ez azt jelenti, hogy az egyéni jelöltként indult, szavazatokat szerző, de a testületbe be nem jutók töredék szavazatait összeadják és kiszámítják, melyik párt hány testületi tagot delegálhat. Köztük osztják fel a képviselői helyek 40 százalékát. A törvénymódosítás szerint 10-15 ezer lakos között 9, 15-25 ezernél 10, 70 ezer lakosig 16 egyéni képviselője lesz egy városnak, utána 10 ezer lakosonként egy taggal bővül a testület. Miskolcon például 29 egyéni plusz 40 százalék kompenzációs jelölt alkotja a közgyűlést. Változik az ajánlás. Ez nem a már ismert ajánlási szelvényekkel történik, hanem ajánlási íven és mód van a titkos ajánlásra is. Képviselő-testületi tagoknál a választók 3 százalékának ajánlása szükséges, polgármesteijelölteknél már differenciál a tervezet. Eszerint 10 ezernél kisebb lélekszámú településeken a választók 5 százalékának ajánlása kell, 10-100 ezer között 3 százalékuk, 100 ezer lakos fölött 2 százalékuk jóváhagyása szükséges. Önkormányzó kisebbségek Tavaly született meg az úgynevezett kisebbségi törvény, amely tartalmazza, hogyan alakíthatók kisebbségi önkormányzatok. Az idei helyhatósági választás lesz tehát a próba. Három módon hozható létre kisebbségi önkormányzat. A legegyszerűbb ha egy település önkormányzata (összetétele miatt) megválasztása után kisebbségi ön- kormányzattá nyilvánítja magát. Ezt akkor tehetik meg, ha a testület tagjainak több mint fele ugyanabból a kisebbségből kerül ki. Létrejöhet kisebbségi önkormányzat közvetett módon is, ha nem a választó- polgárok választják közvetlenül a kisebbségi képviselőket, de a testület összetétele úgy alakul, hogy 30 százalékuk (de legalább 3 fő) ugyanazon kisebbségbe tartozik, a testületen belül kisebbségi önkormányzatnak nyilvánítják magukat. Képviselő, 25 szavazattal A harmadik módszer a közvetlen választás. A jelölt-listák mellett egy kisebbségiek névsorát tartalmazó listát is kézhez kap a választó, és szavazataival támogatja az ott felsoroltakat. A kisebbségi és etnikai törvény ideillő része úgy fogalmaz, hogy már öt kisebbséghez tartozó kezdeményezheti a helyi választási bizottságnál (ez is újdonság, hogy minden településen lesz!) a kisebbségi választás kiírását. De csak az önkormányzati választás kitűzését követő 10 napon belül - ez a határidő jogvesztő jellegű, ha a kisebbségek elmulasztják, később nem pótolhatják. Az lehet kisebbségi jelölt, áld legalább öt ajánlást szerez a településen, a kisebbségi képviselőséghez pedig már 25 érvényes szavazat is elegendő. Ahol 1300-nál kevesebben élnek 3, ahol ennél többen, 5 tagú kisebbségi önkormányzatjöhet létre, a fővárosban, megyei jogú városokban pedig 9 tagú. Ha nem élnek a választás lehetőségével a kisebbségek, településükön marad a kisebbségi szószóló intézménye. A kisebbségi önkormányzati választást 45 nappal az esedékessége előtt ki kell tűzni, a helyhatósági választás napjára. Hazánkban 13 kisebbség él, részükre 13 nyelven készítették el a tájékoztató füzetet, amelyet az Országos Választási Iroda már minden helység jegyzőjéhez eljuttatott. Megyei etnikai, kisebbségi szervek kérhetnek ilyen füzetet a megyei választási bizottságtól. Rejtélyes emberi csontok A gázberuházás földmunkálatai során kerültek a felszínre a rejtélyes emberi csontok Fotó: Fojtán László A kúra vége Miskolc (ÉM - KL.) - Mintegy 70 légzőszervi és asztmatikus megbetegedésben szenvedő vett részt az idén a jósvafői Béke-barlangban tartott klímaterápiás gyógykúráz- tatáson - tudtuk meg Radiczki Já- nosnétól, a barlangot kezelő és működtető kft. gazdasági igazgatójától. Megtudtuk tőle, hogy miután megteremtődtek a megváltozott gazdasági viszonyok között is a gyógykú- ráztatás feltételei, jövőre is várják a gyógyulni vágyó betegeket. Mégpedig az idei kezdésnél korábbi időpontban, már májusban szeretnék fogadni az első csoportot. Tervezik azt is, hogy a felnőttek mellett gyermekek részére is lehetővé teszik a részvételt. Idén csak három csoportban vettek részt a klimatikus gyógyterápián a betegek, akik naponta 5-5 órát töltöttek a jósvafői Béke-barlang természetes sziklaüregében kialakított több mint 1000 négyzetméteres „teremben”. Több évtizedes tudományos vizsgálatok és a résztvevők orvosi ellenőrzése során szerzett tapasztalatok igazolták a barlang felfedezőinek és kutatóinak azt a megállapítását, hogy a barlang levegője gyógyító hatású. Ennek alapján lett ez hazánk első gyógybarlangja, melyet a korábbi években külföldről is sokan kerestek fel. Gyógyító hatását sokféle összetevőnek, így többek között a barlangi levegőben lévő nedvesség kémiai összetételének, kalcium-telítettségének, nagy ol- dottmész tartalmának köszönheti’. A résztvevők mintegy 40 százaléka tartósan panaszmentes lett. Hejőkeresztúr (EM - KI) - Rejtélyes eredetű emberi csontokat találtak Hejőkeresztúrban a gázberuházás földmunkálatai során. A szakértő véleménye szerint nem lehet kizárni, hogy népvándorláskori temető maradványaira bukkantak. A Dózsa György utcában több koponya, lábszár, és bordacsont került a felszínre. A csontok nem valamiféle rend szerint, hanem szinte összevissza feküdtek mindössze 30 (!) centiméterrel a föld felszíne alatt. A történelem eddigi ismeretei szerint ezen a területen sem a közeli, sem a régmúltban nem volt csata. A falu kilencven esztendős öregje sem emlékszik ilyesmire. A Herman Ottó Múzeum régésze, Lovász Emese kérdésünkre elmondta: az eddig előkerült három csontváz maradványait megtekintve az a véleménye, vagy középkori, vagy a népvándorlás korából származó leletekre bukkantak. Szerdán reggel megkezdi a terület feltárását. Az első feltételezése szerint egyébként azért olyan vékony az ezeket takaró földréteg, mert a korábbi útépítésnél valószínűleg legyalultak már valamennyit a talajból. Ebben a térségben egyébként már korábban is találtak népvándorláskori leleteket. Holnap...- A megye gazdaságának tavalyi eredményeiről, az idei első félév tapasztalatairól tájékozódik csütörtöki ülésén a borsod-abaúj-zempléni önkormányzat. A megyei közgyűlés napirendjén szerepel a Borsod-Aba- új-Zemplén idegenforgalmi hálózatának és bázispontjainak fejlesztésére készített cselekvési program is. A testület reggel 9 órakor kezdi meg a munkáját a megyeházán.- A Cukorbetegek Diósgyőri Klubja délután 3 órától tartja következő orvosi foglalkozását a Diósgyőri Kórház kultúrtermében. Az összejövetelen - melyre minden érdeklődőt várnak — Csire Béla, osztályvezető belgyógyász főorvos előadása után meghívott szakemberek ismertetik az inzulinbelövés módját, és az erre szolgáló készülék olcsóbb beszerzési lehetőségét. Szó lesz a betegség szempontjából elengedhetetlenül szükséges házikozmetikáról, a láb- és testkímélő készítményekről is.- Olasz János, a megye 13-as számú egyéni választókörzetének országgyűlési képviselője csütörtökön 9-12 óra között tart fogadóórát Mezőkövesden, a polgármesteri hivatal A-épületének I/33-as hivatali helyiségében. Ide várja az érdeklődőket. Ötvenhat pályázat Miskolc (ÉM) - Az eredeti határidőre, tehát szeptember 15-ig 56 munka érkezett a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Közgyűlés idegen- forgalmi pályázatára. Mint emlékezetes, a megyeházán ebben az évben ötmillió forintos alapot hoztak létre az idegenforgalmi fejlesztések, elképzelések, ötletek támogatására. A pályázatokat szakértők segítségével bírálják el. Korszerű táplálkozás Felsőzsolca (ÉM) - Az Egészség- biztosítási Önkormányzat a Népjóléti Minisztériummal együttesen az egészséges életmódot népszerűsítő programok megvalósítására pályázatot hirdetett, amelyen a község önkormányzata is részt vett, és elnyerte a pályázott összeget. A pályázat címe: „Az óvodáskorú gyermekek és az időskorúak korszerű táplálkozása” volt. Az egészséges életmód programot egybekapcsolták az „idősek heté”- vel, így október 3. és 7. között rendezvénysorozatot terveznek a helyi művelődési házban, amelyen elsősorban az óvodáskorú gyermekek és szüleik részvételére, valamint az idősebb korosztályra számítanak. A rendezvénysorozathoz több cég is csatlakozott, akik termékbemutatókkal, élelmiszerekkel segítik a programot. Lesz gyermekrajz- és kézimunkakiállítás is a rendezvény részeként. Megemlékeznek Felsőzsolca (ÉM) - A szabadság- harc vértanúira emlékezik a település október 6-án, csütörtökön délután 5 órakor a Szent István Iskola kertjében felállított kopjafánál. Az emlékezésre mindenkit vár az ön- kormányzat. „Röviden Görög katolikus templom épül Ernődön. A tervek elkészültek, kész már a lábazat is, és a további munkák elvégzéséhez kivitelezőt is találtak. A templom alapkőletételét október 2-án, vasárnap délután három órakor tartják. Az ünnepségen a helyi egyházközség tagjain kívül részt vesznek a megye más településein élő hívek is. Fokozottan kell figyelniük az autósoknak a sebességmérő-órákra szerdán reggel hattól kettőig a 35-ös út mentén, Tiszaújváros térségében, illetve Miskolc belterületén, ezt követően pedig Putnok, valamint Edelény környékén kéretik előnyös pózt felvenni a gyorshajtók- nak. Fényképeznek ugyanis... Térítésmentesen biztosította a hejőbábai önkormányzat a helyi általános iskolások részére a tankönyveket. Az óvodások 500, a középiskolások 1500, a felsőfokú oktatási intézményekben tanulók személyenként 2000 forint támogatást kaptak. Jó hír- Jó hírem van, Kovács bácsi! Meghoztam a telefonját... Rajz: Szmodis Imre