Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-24 / 226. szám
Szeptember 24., Szombat ___ÉM - riport ÉM-hétvége III H angulatok Krasznokvajdáról Juhászat volt itt és a híres kányi csárda Fotók: Farkas Maya Lévay Györgyi- Négy sor krumplit, négy sor babot ültettem. Nem sok termett az idén, de azért az a két vájdling tarkabab mégiscsak jól jön. Négy gyereket nevelünk! A három kisebb általános iskolába jár, de a nagyfiú, a Zoli már szakmát tanul, kollégiumban lakik. Igen sok pénz kellene. Még jó, hogy a házat felépítettük kilenc évvel ezelőtt. Meg az is jó, hogy dupla telket vettünk, így aztán itt is megterem valami a kertben. Szeretem szépen járatni a gyerekeket. Jó ruhában kell járni az iskolába, annak meg kell lenni, még akkor is, ha mi nem is eszünk. Az uram, meg én - sorolja Kiss Zoltánná Ágnes. Szomszédasszonya, Gallyas Tiborné Borika megtoldja: - Igen rendes dolog volt a polgármester úrtól, hogy kihajtotta ezt a kis földet. Csak látta volna, hajnalban, öt órakor már mentek kapálni a cigányok. Kilenctíz óráig dolgoztak, aztán meg hazajöttek, ha nagy volt a meleg. Nem tudom, a következő polgármester ki lesz, milyen lesz, de igen nagy hiba volna, ha jövőre már nem kapnának földet a szegény cigánycsaládok.- Nem kell félni, három évig biztosan lesz föld, meg is szántjuk, mindent megteszünk, amit az idén - nyugtatja az asszonyokat Kiss József falugondnok. Pintér István polgármester Csak jobb év legyen! Nehogy elvegye az emberek kedvét az idei silány termés! A Népjóléti Minisztérium Válságkezelő Irodája a szociális föld- program keretében 1,8 millió forintot juttatott a krasznokvajdai önkormányzatnak a múlt évben. Az ön- kormányzat a saját szociális keretéből ezt 1 millió forinttal megtoldotta. Traktort vettek és ekét, boronát, vetógépet, pótkocsit, vetőmagot. A faluban élő 27 cigánycsaládból 23 igényelt földet. Krumplit, babot, kukoricát vetettek az emberek, tetszés szerint. A kukoricából csak a Kiskun 4287-es fajta nevelt pici csövet. Szeptember 1-jén Gyurcsó András agrármérnök azt a javaslatot volt kénytelen tenni, hogy az összes kukoricát silóként, zöldtakarmányként hasznosítsák. Nem volt sokkal nagyobb szerencse a burgonyával és a babbal sem. Arányosabb teherviselést! Száztizennyolc gyerek kezdte meg a tanévet a krasznokvajdai iskolában. Ötvenkilencen helybéliek, a többiek Büttösról, Kányból, Perceséről, Szászfáról, Pamlényból és Keresztétéről járnak be naponta. Az iskola és az óvoda működtetésére tavaly 20 millió 768 ezer forintot fordított a krasznokvajdai önkormányzat, az erre a célra szolgáló bevétele pedig 2 millió 249 ezer forint volt. Igazságtalanul alacsonynak tartják azt az összeget, amellyel a kis községek „beszállnak” gyermekeik krasznokvajdai napközi otthonos óvodai és iskolai elhelyezéséhez. A munkaképes lakosság 80 százaléka munkanélküli. Van, aki 5900 forintból családot tart el. Talán ezért éleződött ki mostanra a pedagó- gusellenesség. Hogy az igazgatónak nyugdíja előtt nyolc hónap felmondási idő jár: 80 ezer forint plusz tb-járadék havonta. Hogy a pedagógusoknak túlságosan sok túlórát kell fizetni, noha 39-en vannak a 118 gyerekre. Azt senki sem vitatja, hogy az oktatás színvonala jó: a háború óta 130 diplomás került ki az iskola diákjai közül. Hej, ez a sok rendőr! Az emberek nagyon féltek. Panaszkodtak, hiába hallják éjszakánként a tyúkok riadt kodácsolását, nem mernek kimenni a saját portájukra, hogy elriasszák a tolvajt. A fól^erT1 teli Encsre járni Hajnalban jártunk kapálni dekról is ellopták a terményt. Hosszú évek kitartó könyörgése után augusztusban rendőrőrsöt avattak a faluban. Delikvensek bizony mindig vannak. Ülnek a lépcsőn kihallgatásra várva. Egészen jókedvű társaság. Panaszolják, hogy igen sok a rendőr. Máskor senki sem szólt egy kis falopásért, most meg rögtön elcsípik az embert. Hogyan vegye meg a szegény ember a fészerhez való fát? No, nem lesz azért nagy a büntetés, vigasztalják magukat, egymást. Az persze jó, hogy most már nem Encsre kell járni” a kapitányságra, itt van közel az őrs, csak beugrik az ember. Határnyitásra várva Százhúsz hektár régebbi és 100 hektár éppen termőre fordult gyümölcsös van a határban. Nagyszerű alma, meggy, cseresznye, szilva terem. Tavaly, piac híján 100 vagon alma ment tönkre. Pedig hogy megvennék odaát! Krasznokvajdán meg ott áll a fűrészüzem. Halódik. Nincs pénz faanyagra sem. Pedig adnának szívesen odaát! Mi adnánk gyümölcsöt, a szlovákok adnának fát. Ugye milyen józan paraszti ez a barter? Pintér István polgármester úrral megyünk az úton - a határ felé. Kerülgetjük a Strabag gépeit. Épül az út Kánytól, Büttös- tól a határig. Buzitáig. Ötven kilométeres kerülőt lehet megtakarítani, ha megnyílik majd itt a határátkelő. Már alig várják. Árucsereforgalmat, élénkülést remélnek tőle. A sorompón túl takaros épület áll, friss vakolata azt jelzi, a szomszédok is sürgetnék a nyitást. Holland rendszámú autóból idősebb házaspár száll ki. Kezükkel szemüket árnyékolva tekintgetnek a szlovákiai tájakra.- Átmennének. Lám, még az idegenforgalomnak is jót tesz majd ez az átkelő - monejja a polgármester, majd visszafelé jövet szót vált a közmunkásokkal, a gépkezelőkkel.- Istenem! Trianon óta nem járt erre senki és mi most újra megépítjük az utat. A jövő hónapban elkészül. Annyira örülök, hogy azt ki sem tudom mondani. Ennél már csak akkor lesz nagyobb az örömöm, ha felemelik a piros-fe- hér-zöldre festett sorompót. • • Öregasszony Fecske Csaba Hosszú nap virrad minden hajnallal. Kukorékol a kakas, az öregasszony felkel. Sose aludja túl a kakas ébresztőjét, ha egyáltalán el tudott aludni, mert az bizony nehezen megy. Tévét nem szokott nézni, noha a kisebb lánya, aki Pesten él, hozott neki egyet, mindenkinek van már, de ő nem pocsékolja az áramot, különben is káprázik tőle a szeme. A csupasz hatvanas égőnél a bibliát szokta olvasgatni, míg el nem szunyókál rajta, s ki nem esik kezéből az öreg könyv, akkor megágyaz, lefekszik a nagy dunnák, kövér párnák közé, de akkor már nem fog rajta az álom, bámulja a sötétben a mennyezetet, hallgatja a szú percegését, kintről a patak csoborászása is behallatszik. Kutyák hergelik egymást. Egérkaparászásra lesz figyelmes. Bezzeg macska nincs a háznál, korholja magát, s elhatározza, hogy szerez egy kiscicát, lesz kihez szólni legalább. A sifon tetején, a komódon birsalmák sorakoznak, szereti az illatukat. Pár üveggel befózni is szokott, az unokák miatt. Mindenféle butaságok jutnak az eszébe, meglepik az emlékei. Néha úgy érzi, rögtön megfullad. Veríték lepi el testét, utána meg kmázza a hideg. Ez az utolsó pillanat, gondolja. Nincs benne félelem, legföljebb szomorúság. Átfút az agyán, milyen régen is látta már egyik-másik unokáját, de nem emészti magát ezen, megvan a maguk dolga az unokáknak is, lassan felnőtt mái- mind. Van úgy, hogy elfelejti a nevüket. Hiába, nyolcvan esztendő terhét kell cipel- nie.JEnnyi idő a sziklát kikezdi, nem még az embert. Ó maradt utolsónak a port an, hogy körömszakadtáig védje, amit az enyészet és a romlás követel magának. A házat, a kertet, az udvart. Nem hagyja ebek harmincadj ára. Kilenc gyermeket szült, hetet nevelt föl. Kettő angyal lett az égben, nem volt idejük vétkezni ezen a földön. Hetet fölnevelt. És mire vajon, kéi-dezi sokszor önmagától. Hiszen most nincs egy se, aki szólna hozzá, akihez szólhatna. Elment bizony mind, egy se maradt a háznál, miért is maradt volna? Nem haragszik ő ezért, az a természet rendje, hogy a fiókák kirepüljenek a fészekből és éljék a maguk életét. Egy különben is igazoltan van távol, a legkisebb. A legragasz- kodóbb, a legjobb, akit a legjobban szeretett. Isten magához szólította. Elvette tőle. Kijár hozzá a temetőbe. Megy mindennap, akár esik, akár fuj, ül a sír mellett, a korhadt kis lócán, amit üveg pálinkáért üttetett össze. Apa és fia egymás mellett nyugszanak. A fiú ment el hamarabb. Az áram ütötte agyon húszévesen, apja hetvenvalahány évesen követte őt. Milyen régen volt már az is. Ül a lócán, gondolatban beszél a fiához, ez meg szokta nyugtatni. Havonta a lányához megy a városba, legidősebb gyermekéhez. Húsz éve van intézetben, elborult elméje börtönében sínylődik azóta, az anyja idegen neki, de ó csak látogatja szorgalmasan. Szívós öregasszony. Elpusztíthatatlan.- Nem láttalak tegnap, merre jártál? - kérdezi anyám, némi szemrehányással a hangjában.- Vittem egy kis krumplit Pistáéknak.- Tán, képes voltál cipekedni a magas vérnyomásoddal?- Hát ha egyszer úgy szeretik! Nekem van belőle bőven, a vonat meg ingyenbe van. Csak nem ők jönnek kocsival, amikor olyan drága a benzin?! A saját halotti torára a pálinka el van téve. Nem kell venni a gyerekeimnek, ha meghalok. Pénzem is van koporsóra, meg a temetésre. Rám ne mondja senki, még a gyerekeim se, hogy más pénzén kellett eltemetni. Mindent elrendezett szépen. Az ura sírköve alatt fog nyugodni, annak idején a sírkőre vésette a nevét, a gyerekeire csupán az marad, hogy rávéssék a hiányzó évszámot. Vajon a temetői lócán fog-e majd ülni valaki, lesz-e, aki meglocsolja a virágokat? De ő nem gyötri magát ilyen fölösleges kérdésekkel, fogja a vödröt és ballag kifelé a keskeny, köves úton. A lebukó nap a szemébe süt, hunyorog. Mezey István: Erkély
