Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-19 / 221. szám
L. évfolyam, 221. szám 1994. szeptember 19., hétfő Ara: 17,90 Ft BORSOD - ABAUJ vZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA A képviselőink közpénze A városi honatyák közpénzével foglalkozó cikkünk nyomán sokan felvetették: biztosan a választási kampányra tartogatják a szenátorok. (5. oldal) Akik megyénkből a BNV-n jártak Ezt az új - egy kicsit a „Bűvös kocka” mechanizmusára emlékeztető - logikai játékot mutatta be a miskolci Sando- lin Kft. a Budapesti Nemzetközi Vásáron. (7. oldal) Először győzött a Diósgyőri FC Megszerezte első győzelmét a DFC labdarúgócsapata. A szomszédvárban, a Stop- MVFC ellen arattak sikert, s ezért három pontot kasszírozhattak. Sport: 9-11. oldal Ismét lehet pályázni Budapest (MTI) - Hétfőtől tekinthetik meg a vásárolni szándékozók azt a 87 ingatlant, amelyet egyfordulós nyilvános pályázaton hirdetett meg a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet - tájékoztatta vasárnap a KVSZ illetékese az MTI-t. Ezek között a legnagyobb számban volt szovjet katonai ingatlanok szerepelnek, melyek Budapesten és az ország 13 megyéjében találhatók. Ugyanakkor akad a meghirdetett építmények között a dunai vízlépcső beruházásából hátramaradt épület, illetve felvonulási létesítmény, valamint volt munkásőr-ob- jektum is. Az ingatlanokat általában csak egyben lehet megvásárolni, kivételt ez alól csak a szovjet katonai létesítmények képeznek, amelyeknek egyes részeire is lehet pályázni. Az ajánlatok beadásának határideje október 18-a. Részletes információval és a pályázat feltételeiről a KVSZ Ügyfélszolgálati Irodáján állnak a vásárolni szándékozók rendelkezésére. Falunap Kunczével Belezna (MTI) - Fontos küldetést teljesítenek itt a határ mentén: a népi diplomácia eszközeivel segítik egymáshoz még közelebb kerülni a magyarokat és horvátokat - hangsúlyozta Kuncze Gábor belügyminiszter a Zala megyei Beleznán rendezett nemzetközi falunap alkalmával mondott vasárnap délutáni beszédében. A nemzetközi falunap alkalmából ideiglenesen megnyitották az országhatárt, s a Mura túlpartjáról a horvátországi Alsódomborúból motorcsónakokon érkeztek a vendégek Beleznára. A gazdag kulturális és sportprogrammal megrendezett falunapon a házigazda község osztrák partnertelepülésének Heidenheim- nek a küldöttsége is részt vett. Mikszáth-ünnep Horpács (MTI) - Mikszáth-emlék- ünnepséget rendezett vasárnap Horpácson a Mikszáth Kálmán Társaság. A rendező hagyományt óhajt teremteni: ezután a rendszeresen megtartott emléknappal is készülnek a Nagy Palóc születésének 1997-ben esedékes 150. évfordulójára. Mint Korill Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke beszédében mondta: a megyei önkormányzat is iparkodik valamit „ledolgozni” Nógrád Mikszáthtal szembeni adósságából: a hajdan nevelő otthonként szolgáló horpácsi ingatlan eladásából származó teljes bevételt a Mikszáth-lakban berendezett múzeum állandó kiállításának felújítására, az épület rendbetételére fordítja. Istenek a palóc Olümposzon címmel még az idén megjelenik a Madách és Mikszáth fotóalbum is. Baráth Etele a jelölt Budapest (MTI) - Lendvai Ildikó országgyűlési képviselő személyében új elnököt, illetve megfiatalított elnökséget választott szombaton zárult kétnapos küldöttértekezletén az MSZP budapesti területi szövetsége. A 11 ezer párttagot képviselő I küldöttek elfogadták azt a javasla- \ tot is, hogy az önkormányzati választásokon Baráth Etele legyen az MSZP főpolgármester-jelöltje - jelentette be Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök a tanácskozást követő szombat délutáni sajtótájékoztatón. „Száz éve hiányzik eleven szava...” Megemlékezés Kossuth szülőfalujában Monokon „Arra tanította nemzetét, hogy az ország belső rendjét ne a félelem alakítsa" Fotók: Dobos Klára Monok (ÉM - M. I.) - Nagyszabású rendezvény helyszíne volt szombaton, szeptember 17-én Monok. A Kossuth Emlékév keretében születésnapi megemlékezést tartottak a nagy hazafi szülőhelyén, melyre az ország minden részéből és külföldről is érkeztek vendégek. Az ünnepség a Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság lovashuszárainak felvonulásával vette kezdetét, melyet követett a tu- rini Kossuth-emléktúrán résztvevő katonafutók és kerékpárosok megérkezése. A szülőháztól pár lépésre lévő Kossuth-szobomál már sokan összegyűltek (köztük Kossuth oldalági leszármazottai és Franciaországból valamint Olaszországból érkezett vendégek), mikor felcsendültek a Himnusz hangjai. A helyi polgármester Kovács Béláné köszöntötte a megjelenteket, majd Szabad György, a Kossuth Emlékbizottság elnöke mondott ünnepi beszédet. „Száz éve halott Kossuth - mondotta - Száz éve hiányzik eleven szava, ezer jó tanácsa, üzenete. De száz éve velünk van Kossuth, az a Kossuth, aki itt született Monokon.” Az akadémikus szólt a magyar nemzet nagy fiának jeles tetteiről, s kiemelte: „Arra tanította nemzetét, hogy az ország belső rendjét ne a félelem alakítsa, hanem a felismerése annak, hogy Magyarország a polgári liberális szabadságjogok birtokában jusson el egy olyan demokráciához, amelynek alapja a jogegyenlőség és boltozata a mindenki számára elérhető emelkedés egy jogállam keretei és lehetőségei között.” Az ünnepi beszéd után Bodor Tibor színművész és a Tállyai Népdalkor adott műsort a szobor tövében felállított színpadon, melyet követően megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát. Ezután mindenki átvonult a szülőház elé, ahol Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója adta át a teljes egészében kívülbelül felújított múzeumot. Beszédében ismertette, hogy a Magyar nemzeti Múzeum kiemelten kezelte a Kossuth szülőházat, hiszen az ösz- szes hozzájuk tartozó épület közül ez az első, mely immáron teljesen rendben tudható. A szemerkélő esőben az emlékmúzeum előtt Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Politikai Mozgalom elnöke nyitotta meg az új, a múzeum „életében” sorrendben ötödik kiállítást. Duray szólt arról, hogy Kossuth sikeres parlamenti politikus volt, s arról, hogy: „Kossuth azt a nemzeti demokráciát teremtette meg számunkra, amelynek célja a 19. század szellemiségének jegyében ugyanaz volt, ami nagy elődeinek tetteit vezérelte a mohácsi vésztől: a nemzet állami függetlenségének a helyreállítása.” A megnyitó beszédek után itt is koszorúzás következett, majd a monoid ünnepség résztvevői megtekintették az új kiállítást. Diplomaták a tállyai szőlőhegyen Tállya (ÉM - ME) - Az idő igazán kellemes, már nyoma sincs a szombati esőnek, a nap is ki-ki kukucskál a felhők mögül. A tállyai Bártfai dűlő szüretelők- tői hangos. Húsz ország diplomatái szedik az illatos bornak valót. Ilyet még nem látott a jó öreg Hegyalja.- Gyerekkoromban voltam utoljára szüreten - mondja loan Donca Románia magyarországi nagykövete. Erdélyből származom és a nagyszü- leim foglalkoztak szőlő termesztéssel. Harmincegy éve dolgozom a külügyben és azóta bizony nem volt részem effajta szórakozásban. Elmondja, nagyon örült a meghívásnak, mert kiváló alkalom arra, hogy megismeije az országnak ezt a vidékét, bepillantson az itt élő emberek munkájába. A kollegáival való találkozás is más itt a szabadban, nincsenek protokolláris szabályok, kötetlenek az eszmecserék. Persze - teszi hozzá nevetve — a diplomaták még a szőlő tőkék között sem bújnak ki bőrükből, rögtön a politikára terelődik a szó, vagyis kicsit most is dolgozunk. Az egyik végeláthatatlan sor közepén lelünk rá Ivan Aboimov orosz nagykövetre, aki gyakorlott mozdulattal szabadítja meg a venyigét érett terhétől. O maga jobban szereti a „készterméket” vagyis a bort — tudjuk meg. Sok honfitársa is így van ezzel, hiszen a magyar bor régen meghódította az orosz piacot és a nagykövet úgy véli minden lehetőség megvan arra, hogy ez a helyzet ismét visszaálljon. Annak ellenére, hogy egyelőre rengeteg gazdasági nehézséggel kell szembenézniük. Véleménye szerint a kapcsolatok helyreállításáért sokat tehetnek az üzletemberek, a kereskedők mind magyar, mind pedig orosz részről. Sri Lanka nem tartozik a borivó nemzetek közé, igazából nem is termesztenek szőlőt a szigetországban. Oswald Tillekeratne nagykövet számára, tehát teljesen új élmény ez a mai szüret. Ot, hat éve még exportáltak Magyarországról bort, ezért nem hangzik ismeretlenül a Tokaji neve. Jelenleg gyógyszer alapanyagot vásárolnak hazánkból, mi pedig autógumit hozunk be tőlük. Lehet, hogy hamarosan a bor is szerepel majd a kiviteli cikkek listáján? Bízzunk benne, hogy igen, hiszen a diplomata szüret nem titkolt célja a piac, a kereskedelem élénkítése. Vallják ezt a házigazdák: a To- kaj-hegyaljai Szövetség, a tállyai önkormányzat, a helyi szövetkezet és nem utolsó sorban az ötletgazda és szervező Szféra Kft. A hagyomány szerint a szüret nem múlhat el az óbor megkóstolása nélkül-KOMMENTÁR légy jót, és beszélj róla! Brackó István Tanácstalan vagyok a Balatonról érkező hírek jelzőjét illetően. Az egyik tómelléki polgármester a szalmonellafertőzés veszélyét is fölemlegette. A televízió nagy nyilvánossága előtt a helyi lakos és horgász szó szerint ezt mondta: a Balaton egy ka lap szart sem ér. A magas beosztású közegészségügyi szakember alaptalannak tartja a szalmonella-gyanút. Azt viszont nem tagadta, hogy a kék alga szaporodása miatt zöld lett a víz, s bizony van olyan alga-fajta is, amely betegséget, egyebek mellett bőrkiütést okoz. A kérdésre, hogy gyermekeivel megmártózna-e a vízben, a riportalany határozott igennel válaszolt, bár sietve hozzátette, hogy az idén a család tagjai nem a Balatonnál nyaraltak. Nem ők voltak az egyetlenek. Fogy a közönség a tó körül és a tóban, a butikosok, a vendéglátósok, a szállodások, a fagy/altosok panaszkodnak. Kevés a vendég. Nemcsak a magas árak miatt, hanem a Balaton leromlott minősége és hírvesztése miatt is. A két évvel ezelőtti angolnavész, a mostani keszegpusztulás és algásodás takarékra állította a magyar tenger hazai és külföldi vonzerejét. Nem titok, hogy az idén sok német utazási iroda tette tiltó listára a Balatont, milliós bevételektől megfosztva ezzel a helyi szolgáltatókat és az országot... Ám a hírek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy egyesek nem dramatizálják-e túl a kérdést. Tény, hogy a Balaton sürgős gyógyításra szorul, de néhány informátor úgy véli, hogy a helyzet nem annyira tragikus, s nagy kár oktalanul eltúlzott indokkal riogatni a hazai és a külföldi vendéget. Jól rímel a témára egy magyar bankár roppant diplomatikus megállapítása. És itt már nem a vízről, hanem a pénzről van szó. Jelesen: Egyes politikusok az ország gazdasági helyzetét és a kibontakozás lehetőségeit feketébbnek tüntetik fel a valóságosnál, s ezzel nem vonzzák, hanem riasztják a külföldi tőkét és rontják az ország presztízsét... Sem biológus nem vagyok, sem banki ismeretekkel nem rendelkezem. De azt tudom, hogy aki szegényebbnek, tehetetlenebbnek mutatja magát a valóságosnál, az csak alamizsnát kap. Az nem partner egy financiális tranzakcióban. A szakirodalom szerint a menő menedzserek, az image-teremtők, a jó vállalkozók elsőszámú parancsa így szól: Tégy jót, és beszélj róla... És nem a káro- gás. Nem ártana ezt figyelembe venni akár az algás Balatonról, akár a gazdasági gondokkal küszködő Magyarországnál van szó. Sok százan indultak Újra sikert aratott a Bükkben megrendezett hegyi maratoni. (Tudósítás a 9. oldalon)