Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-17 / 220. szám
Műhely Hagyomány már, hogy szeptember elején, a Mária-napok táján, hódolatul a Boldogságos Szűzanyának rendeznek egy’-egy Macskássy Izőlda-kiállítást... MI oldal ÉM-inteije _____________ A z utóbbi hetekben hirtelen zuhanni kezdett a kárpótlási jegyek árfolyama, ami azt jelzi, hogy valami nincs rendben a kárpótlással. Mitől alakult ki a jelenlegi kedvezőtlen helyzet? II. oldal ÉM-riportt Az a pohár bor, amelyet beleöntenek egy' nagy vödör vízbe, bármennyire szeretne továbbra is bor maradni, attól a pillanattól kezdve már víznek neveztetik. III. oldal Térzene Fotó: Laczó József A hét embere Kisgyörgy Ádám a Miskolci Alpin Club ügyvezetője Demos László Az első kísérlet nem holt a hamvába, hiszen követte a második, aztán jött a harmadik, s íme, itt a negyedik is! Ma és holnap kerül sor a Bükki Nemzetközi Hegyi Maratonira, amelyet a Miskolci Alpin Club hívott életre. A nyitányt jelentő viadalon 290- en, 1992-ben 452-en, tavaly pedig 691-en érkeztek célba. Mondhatnék: a gyerek felnőtt, elérte a nagykorúságot, az eltelt esztendők egyértelműen igazolták, hogy szükség van a rendezvényre, élénk iránta az érdeklődés. Kisgyörgy Adám, a MAC ügyvezetője az első lépések óta bábáskodik az esemény fölött. Izig-vérig sportember, nyughatatlan, valamiféle belső kényszer hevíti, hogy mindig mást, mindig valami újat produkáljon.- A fővárosból utaztunk hazafelé, s a kocsiban éppen a hegymászásról folytattunk diskurzust. Szomorkásán regisztráltuk, hogy a sportág leszálló ágba került. Drága, meg az ember öregszik is... Rá kellett döbbennünk, hogy lezárult egy korszak. Jómagam sok mindennel kötődök a sporthoz, a Bükkhöz, így elképzelhetetlennek tűnt, hogy beülök egy karosszékbe és éldegélek az emiékeimnek. Törtük a fejünket, s külföldi példák alapján egyszer beugrott a gondolat: mi lenne, ha csinálnánk egy hegyi maratonit? A hegymászásnak és a maratoni futásnak vannak azonos vonásai, hiszen mindkettőben domináns az egyéni felkészültség, s az, hogy el kell jutni a teljesítőképesség határáig. Valamikor én is futottam ezt a távot, később következett a mászás... Visszakanyarodott a kezdethez, ahol szerencsésen ötvöződött a kettősség, a futás és a hegy. A Miskolci Alpin Club 1978-ban alakult, s az úttörők részéről az önálló egyesület életre hívása nagy nekibuzdulásnak számított. A nyolcvanas évek végéig nem volt gond, ön- fenntartóak tudtak lenni, olyan munkákat vállaltak, amelyekhez nélkülözhetetlennek számított az alpintechnika. A megváltozott gazdasági körülmények, a vállalkozások, az adózási rendszer lehetetlenné tette a folytatást, túlélésre kellett berendezkedniük.- Új utakat kerestünk, s akkor jött a maratoni rendezésének a gondolata. Az eltelt évek alatt annyira beleszerettem, hogy ebből ma már nem lehet kiszállni. Nehézségekkel az első lépéseknél is meg kellett küzde- nünk, de mostanság sincs rózsákkal felhintve az út. Eleinte furcsán néztek rám, kaptam a jelzőket jócskán, de mindez mit sem zavart. Olyan típus vagyok, aki a szokatlant, az újat, a másfélét kedveli és keresi. Nem szeretem a teljesen normális embereket, én sem vagyok egészen az... Ha a bükki maratonit mindenki hülyeségnek tartja, akkor én megcsinálom, mert egészen biztosan őrült jó dolog kerekedik ki belőle. Jól ítélt, a fokozatosan növekvő külföldi érdeklődés ezt támasztja aló. A konkurencia- harc elől nem tér ki, ám most mégis dühös a Futapest időzítése miatt. Kisgyörgy fegyelmezi magát, eltekint a kommentártól. Legalább ennyire keseríti az a tény, hogy a verseny hazai fogadtatása még mindig nem olyan, mint lehetne.- Ha szétnézek a világban, vagy akárcsak a Dunántúlon, egy ilyen eseményből komoly népünnepélyt csinálnak. Mindenki a maga eszközeivel segít, s a támogatás alatt nem csak és kizárólag pénzt kell érteni. Cégek nevüket adják, erkölcsileg felsorakoznak mögötte. Vegyük például a kassai maratonit. Tény, hogy hetvenéves múltra tekint vissza, de szerintem a szlovákoknál sem jobbak a gazdasági lehetőségek, a politikai körülmények, ott ez mégis működik. A városi ünnep jelleget Miskolcon eddig még soha nem éreztük. Azokért a támogatásokért, amiket kapunk, nagyon keményen meg kell dolgozni. A maratom remek reklámhordozó, rendre felajánljuk, csodák- csodájára, nem igazán kelendő... A megyei közgyűlés vezetői ráéreztek a lehetőségi-e, a városnál süket fülekre találtunk. A bükki verseny a maga nemében egyedülálló és kuriózum. Két nap alatt 8 számot bonyolítanak le, s ez kettős kihívás, hiszen nemcsak a távolságot, hanem a szintkülönbséget is le kell küzdeniük az indulóknak. Kisgyörgy Ádám hátradől-' hét a karosszékben, az álom testet öltött.- Elégedett soha nem leszek, az viszont jó érzéssel tölt el, ha az ország más részein járva az ismerősök rendre felteszik a kérdést: ugye, megrendezitek? Az is kellemesen érint, ha a buszon, villamoson vadidegenek kérnek versenykiírást. Egy a fontos: úgy utazzanak haza az indulók, hogy ez egy remek verseny volt és jövőre is eljövünk. Szójátékok Görömbölyi László Lgyre erősödik bennem a feltételezés: hihetetlenül érdekes elemzések szerzőjévé válhat az, aki heteken, hónapokon vagy akár éveken át összegyűjti, majd adandó alkalommal összehasonlítja a közélet főszereplőinek megnyilatkozásait. A mindennapi publicisztika nemigen vállalkozik erre, ha egy-egy társadalomkutató mégis elvégzi ezt az időigényes munkát, az eredmény aligha jut el a széles nyilvánossághoz. Talán jobban is érdekli az embereket az éppen aktuális konfliktusok kommentálása, a pillanatnyi érvek és érdekek szembeállítása, mintsem egy-egy személy, esetleg szervezet álláspontjának, véleményének hosszútávú változása. Pedig könnyén! lehet, hogy ez utóbbi több tanulsággal szolgálna, jobban hozzásegítene a tisztán (de legalábbis tisztábban) látáshoz. Igaz, felfedezni sem könnyű, mire érdemes figyelni és mire nem. Többnyire utóbb értékelődik fel egy korábbi kijelentés, s ilyenkor gyakran már halványulnak az emlékeink, talán el is bizonytalanodunk kissé, vajon tényleg jól hallottuk-e annak idején, vajon tényleg van-e itt valami ellentmondás - vagy csupán mi magunk voltunk figyelmetlenek. Közismert (a viszonylag ritka kivételek kcjzé tartozó, a napi sajtó által annak idején ugyancsak alaposan „feldolgozott") példát is mondok, az érthetőség kedvéért. Hallottuk éveken át a sokszor ugyancsak megalapozott ellenzéki érvelést: szakmai kérdések eldöntéséhez szakemberek kellenek. Később, a kampány idején szakértő kormányt ígértek azok a pártok, amelyek később politikusokból alakítottak kormányt. S kiderült az is, valamit mi, néhányan, átlagpolgárok értettünk félre: a „szakértő" nem mindig az adott területen képzett, tapasztalt embert jelent, olykor megfelel e fogalomnak a „hozzáértő politikus" is. Az efféle szójátékoknak akadnak másféle típusai is. Itt van például a nyugdíjügy. Törvény volt rá, ki kell fizetni. Húszegynéhány milliárd, mérhetetlen összeg a magunkfajtának, de elenyésző csekélység az ország csaknem ezerötszáz milliárdos költségvetéséhez képest. S mit haliunké Üres az államkassza (ami alighanem igaz), a tb nem kapta meg a neki járó vagyont (ami tény, de ha megkapta volna, attól még nem biztos, hogy több pénze lenne a nyugdíjalapnak), túl nagy volt a bérkiáramlás (amihez nem teszik hozzá: ezáltal növekszik a személyi jövedelemadó is) - ezért most csak egy részét lehet kifizetni, de majd meglátjuk, később... Ebből persze hatalmas vita kerekedik, ennek során naponta kétszer el lehet mondani a fentieket - érzékeltetve egyrészt az országkatasztrofális helyzetét, másrészt az előző kormány slendriánságát. Majd eltelik néhány hét, s kiderül - miközben a fenti körülmények mit sem változtak - mégis ki lehet fizetni, amit a törvény előír. Amiből mindannyiunk számára világossá válhat (ha egyáltalán lettek volna kétségeink), hogy a kormány minden nehézséggel képes megküzden i, ha a kisn yugdíjasok érdekéről va n szó... Sőt (ez már egy másik történet, de ebbe a kategóriába tartozik), bár százszázalékos energiaár-emelés is indokolt lenne, a kormány csak harminc százalékhoz partner. Mert ez szociálisan érzékeny kormány. (Hogy milyen forrásból finanszírozzák az ily módon mind nehezebb helyzetbe kerülő energetikai vállalatok veszteségeit, az most nem tartozik ide.) Uj típusa a szójátéknak, egészen más történet. Mindenki emlékszik az előző ciklusból az SZDSZ gazdasági szakértőjének, Sós Károly Attilának nyugodt, megfontolt, nehezen cáfolható érveléseire, közgazdászhoz illő, szi- gorú szakmai alapokon építkező elemzéseire. S most mi történik:? Az ellenzéki szakemberből kormánypárti államtitkár lett, s az expóvitában így érvelt: ha a vállalkozók valóban úgy látják, hogy a világkiállítás megtartható súlyos veszteségek nélkül; a számításokban kalkulált, várható jövedelmek adóját fizessék be most, s a költség- vetés abból finanszírozza a beruházásokat. Kíváncsi lennék, vajon egy évvel ezelőtt egy elsőéves közgazdász- hallgatónak a kollokviumon mit mondott volna Sós Károly Attila, ha a vizsgázó ezzel a közgazdasági non- szensszel áll elő? Adót fizetni előre, az után, ami még csak ezután lesz? Hogy van ez? A példák sorolhatók tovább, a szójátékok eddig említett, s további, nem kevésbé ötletes alfajaiból egyaránt. Nem akarom játszani a naivat, persze hogy tudom, a politika szerves része áhatalom megszerzésére, majd annak megtartására való törekvés. Ehhez pedig meg kell győzni a választókat, hogy itt minden az érdekükben történik, az ő javukat szolgálja. A politikai propaganda, a közéleti színjáték nem tévesztendő össze tudós társaságok vitaestjével. Kérdés persze, hogy mi, tízmilliónyian tudunk-e különbséget tenni. S kérdés az is: mire megtanuljuk a propagandából kihámozni az igazság egy-egy szeletét, vajon nem válunk-e túl gyanakvóvá - s talán már akkor is olcsó propagandát sejtünk, amikor magát az igazságot halljuk.
