Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-07 / 211. szám
14 ÉSZAK-Magyarország Vadászat 1994. Szeptember 7.« Szerda Jégkorszaki vadászdivat (MTI) - Újabb szakaszához érkezett az Ötz- völgyi-Alpokban talált több mint ötezer éves jégemberen végzett kutatás: a ruhájának és eszközeinek beható vizsgálata befejeződött. Ötzi öltözékét a megmaradt ruhafoszlányokból már összeállították és tartósították a kutatók. - A neolit korszakból származó első teljes ruhatáron végzett kutatások azt bizonyítják, hogy az emberek akkoriban is civili- záltan öltöztek, és nem úgy jártak, mint a vadak - állíija Spindler professzor, a jégkorszaki vadász kutatója. Ezt leginkább a hauslabjochi ember által viselt, igényesen kidolgozott fúszoknya támasztja alá. - A „vadakról” alkotott képet éppen az iskoláskönyvek táplálják, ahol a csiszolt kőkorszak embereit óllatbőrökbe burkolva ábrázolják - jegyezte meg. A neolit korszak „divatbemutatójának” másik értékes darabja a szőrmedarabokból összeállított kucsma, amelyet bőrszíjakkal erősített meg készítője. A felső ruházatot sok kicsi, hosszúkás prémdarabból varrták össze. A cipő ovális talpára háncsból készült a felsőrész. Ötzi lábszárvédőjét nagy, különböző méretekre vágott szőrméből állították össze, ágyékkötője pedig bőrből készült. Ötzi ruhatára azt bizonyítja, hogy a csiszolt kőkor szakban a szövés nem játszott nagy szerepet. Mivel a jégember egyáltalán nem hordott szövött ruhát, a professzor szerint ez az eljárás csak a bronzkorban terjedt el általánosan. Ötzi öltözékének ismeretében 1500 évvel meghosszabbodik az európai divattörténet. - Most más leletek is pontosabban meghatározhatók, mivel eddig csak bronzkori emlékeket találtunk - vélekedett Spindler. Az északolasz Remedello helység közelében feltárt temetkezési helyen a kutatók olyan leletekre bukkantak, amelyek meglepően hasonlítanak Ötzi felszerelésére. Ajégember mindig újabb rejtélyek elé állítja a vele foglalkozó 64 kutatócsoportot. Ötzi zsebkésén, egy kovakőből készült tőrön ismeretlen eredetű vémyomokat fedeztek fel, akárcsak nyílvesszője hegyén és nyelén. - Még nem tudjuk, hogy emberi vagy állati vérről van-e szó - szögezte le a professzor. Ugyancsak homály borítja, hogy milyen festékanyagot használt ajégember teste tetoválásához. A vémyomokat, amelyek akár Ötzitól is származhatnak, egy ausztrál kutatócsoport vette észre. Az ausztrálok vizsgálják ugyanis a jégember eszközein lévő mikroorganikus maradványokat: ezek a kutatások még mintegy fél évig fognak tartani. A tetoválást rotterdami szakértők tanulmányozzák. Az eddigi ismeretek szerint Ötzi valószínűleg faszénnel tetoválta magát. Az Ötzin végzett kutatások legújabb eredményeit a „Jégember” című könyv régészeti és orvosi melléklettel bővített második kötetében foglalják össze, amelynek megjelenése még az idén várható. Spindler professzor népszerű-tudományos stílusban írott tanulmányát Ötziről most fordítják lejapán és spanyol nyelvre. Száműzetve a vadonba Washington (MTI) - Börtön helyett lakatlan szigetre száműzték azt a két alaszkai indián fiatalembert, akik tavaly baseballütővel megtámadtak egy pizzakihordót, súlyos hallás- és szemsérüléseket okozva neld. Ügyük annak rendje és módja szerint az everetti (Washington állam) bíróság elé került. Miután a tlingit törzshöz tartozó támadók bevallották a bűnösségüket, előzetes letartóztatásba helyezték őket. Biztos börtön várt rájuk, amikor a sors másképp intézte a dolgot. A tlingitek képviselője ugyanis arra kérte a bíróságot, hogy börtön helyett inkább engedélyezze Adrian Guthrie és Simon Roberts indián szokások szerinti megbüntetését. A bíró példátlan módon beleegyezett az eljárásba. A törzs székhelyén, Klawockban összeült a tizenkét tagú vének tanácsa, és két napon át vitatkozott az esetről. Végül kihirdették az ítéletet: a bűnösöknek lakatlan szigeten kell meglakolniuk tettükért, mindenkitől — még egymástól is - elszigetelten. A száműzetés tizenkét-tizennyolc hónapra szól. A vének tanácsa nem árulta el, hogy hová viszik őket, csupán annyit, hogy az Alexander-szigetcsoport valamelyikére. Megfelelő szerszámokat is adnak nekik, hogy időben felkészüljenek a kegyetlen télre. Időről időre megnézik majd őket, vajon ismét hasznos tagjává tudnak-e válni a közösségnek. Ha nem, további hat hónapig még maradniuk kell. A tlingitek képviselője azt mondta a büntetés kihirdetése után, hogy a tanács úgy vélekedett: a kemény életfeltételekkel való megküzdés sokkal inkább használ majd a két fiatalnak, mint a rendes börtön, ahol más se csinálnának, csak bámulnák egész nap a tévét, miközben napi háromszor eléjük teszik az ennivalót. A fiatalembereket szállító csónakok a hét végén elindultak a titkos szigetek felé. Tanzániában, a kilomberói mocsarakban vadásztam Dr. Szigethy Jenő A Kilombero itt már egy vízrendszer, nem igazi folyó, folyóágakból egy tóba, innét egy csatornába, aztán vissza a folyóba, valóságos labirintus, rejtély. Útközben a fekete vadász biztatására és „számlájára” lövök még egy pukut - sárgalábú mocsári antilopot. Nagy testű bak, trófeája is jónak mondható, majd újabbat látunk, de ezt már a feketék biztatására sem lövöm meg - esküsznek, hogy a Missziónak szánták. Leküzdöm vadászszenvedélyemet, ősi ösztönünk késői visszhangját, érvényesül az etika. Életemben pedig biztosan nem lesz alkalmam ilyen ritka, nemes vadat lőni. Meglepetéssel olvastam, hogy Somssich Kongóban a Mokota tavaknál is ejtett el egy példányt, ebből a csak külön engedéllyel lőhető, keresett vadból. Eléijük a víziló-veszélyes kanyart, most valóban ott vár bennünket az öreg kibokónk, horkantó hangon fenyeget, feketéink nem hajlandók tovább evezni. A fehér vadász- szal kiszállunk, ő az egyik, én a másik parton, hátunk mögött egy-egy feketével, hogy a kerületvezető biztatására meglőjük a pokol rémét, a vén sátánt. Steventől néhány méterre bukkan fel a vízből, aki 375-ös Magnumjával azonnal tüzel, sajnos a víz eltéríthette a lövedéket, csak horzslövést kapott a fején. Csaknem egy óráig követjük le és fel a parton (öt-tíz percig is bírja a víz alatt és csak aztán bukkan fel). Néhányszor még mindketten rálövünk, de nem érte halálos lövés, elment a csónakjaink alatt anélkül, hogy kísérletet tett volna a csónakok felborítására. Feketéink pánikszerűen indulnak tovább. Szerencsére az állat nem tudja, hogy van-e jövője - az ember tudja, hogy ez a halál. Ahogy rohamléptekkel sűrűsödik az alkony, egyre több titokzatos hang tölti meg a csendet. Feketéink eddig fegyelmezettek voltak, de délután már mindenáron haza akartak indulni a másnap kezdődő falgyűlésre, főleg az azt követő mulatságra. Szerették volna a szép húsmennyiséget és füstölt halat az ünnepségre hazavinni. Ilyenkor nagy a vidámság, zene, sajnos az ivászat is. Magunk is sajnáltuk az elmulasztott látványt, filmezést, fényképezést. Az idő sürget, tudja a maga dolgát, egyre gyorsabban múlik. Csaknem egyhetes vadászatunk igen eredményes volt. A halászkempingben a nagy lárma ellenére a vízilovak horkantásukkal jelezték jelenlétüket csónakjaink mellett. Ekkor döbbentünk rá, hogy a kenuban hagyott bivaly és puku- fejek szagára felúszott krokodilok pillanatok alatt eltüntethetik a kilomberói utunk termését, ami katasztrofális volna (gyorsan a partra hozzuk.) Augusztus 9. Reggeli után csomagolunk és indulunk vissza Moftiba, továbbra is szemben az árral. A vidék varázsát most már gond nélkül csodálhatjuk, fényképezzük a gyönyörű tájat. Afrika „nagy mozdulatlanságában” a mocsár is szüntelen változik. Nem csíp a cecelégy - milyen kevés kell néha a megelégedéshez. Az ember egyszerűen el sem tudta képzelni, hogy a mélységesen „egyhangú” mocsár milyen sokszínű és izgalmas, néha félelmetes tud lenni, változatos a klímája, flórája, faunája Csillagvilága kihangsúlyozza az ég feketeségét. A mocsári vadászat számomra a csúcsok csúcsa volt. Egy-egy település a folyó mellett épült, út a folyó, öt-tíz ház mindössze cölöpökön, megcsodáljuk tisztaságukat, ősi rendjüket. Az emberek barátságos, nyüt arccal közelednek, európai mércével is szorgalmaA takaros kunyhókban élő népes családok évente kétszer aratnak sak. Cölöpépítményeik körül mindenkinek annyi földje van, ameny- nyit meg tud művelni, nincs határkő, nem kell adózni, nincs harc a területért - végtelen. Évenként kétszer vetnek és aratnak, az áradás humusza busás gazdagságot jelent. A tetszetős házak mellett külön épület a magtár, az istálló és a tyúkól. Az épületek tartóoszlopa, gerendázata bambusznád, oldala és teteje elefántfű. Az ültetvényeket „őspark” veszi körül. Jól táplált gyerekek rohangálnak a parton, az asszonyok is előmerészkednek, üdvözlésünket kedves mosollyal és integetéssel viszonozzák. Fényképezésünket nem veszik „szemmelverésnek” modellt állnak. Mások a part menti nádassal körülvett „fürdőszobáikból” csábos pillantásokat vetnek ránk. A többnejűség még hosszú ideig élni fog, háttere összetett. Az egyelőre megdönthetetlen hagyomány, a férfiaknak munkaerőt, a gyermekeknek jobb létet jelent, független nő pedig nem vállalhatna munkát. Csónakjaink túlterheltek annak ellenére, hogy átrendezkedtünk, az egyikben vannak a vadászfelszerelések, a sátrak, hűtőtáskák, másikban a vadhús és a füstölt halak. Személyi eloszlás változatlan, négynégy. Lerövidített, rejtélyes utakon időt nyerünk, úgy közlekednek itt, mint mi a városi utcákon. Négyórás út után a kikötőben a fél falu vár bennünket, az ünnepségnek vége, de ismét táncra perdülnek. Az öröm szól a győzelemnek, de inkább a húsnak. Ezek után különös szertatás következik, a feketék fizetése. Annak ellenére, hogy bérüket már indulás előtt tisztáztuk, humoros és kicsit szomorú újabb alku következik. Minimális béreikkel szemben kívánságaik határtalanok (rádió, kerékpár, öltözék, cigaretta, ital, még fegyver is.) Óhajaik egyre tör- pülnek, végül arra szorítkoznak, hogy ha legközelebb jöttök, hozzatok ezt meg azt. Kívánságaikat ők sem veszik komolyan, kérésük személyenként akár 20 ezer tanzániai schillingre is rúgna - pénzük értéke közel azonos a forintéval. Ha még egyszer visszajöhetnék szívesen teljesíteném kívánságaikat - biztosan meg is érné. Ellátom őket ingekkel, könnyű pulóverekkel (ez a valuta), kísérőmnek külön díjazásként egy általuk kedvelt fehér színű inget adok. Annyira meghatódik, hogy megköszönni is elfelejti, eltűnik a rokonok között. A fehér vadász neheztel bőkezűségemért, mert ezzel a következő vadászat béreit emelem. Wilder úja, hogy a jóság néha az igazságtalanok bocsánatkérése, a jótékonyság a társadalmi igazság A Misszió főnővére orvosi állással csábít maradásra. Ha elfogadnám, mindennap vadászhatnék. Fotók: a szerző felvételei kerékkötője, elzsongító mákonya. Kezdődik sokadjára a csomagolás - öröm és bú -, a fejeket félig tisztítva berakjuk a kocsiba beépített műanyag teknőbe. Kocsink messzire bűzlik, nemsokára magunk is. Hazaérkezésemkor feleségem legszívesebben a pincében különítene el ruhástól, csomagostól - pedig a repülőtéren sírt örömében. A Misszióban ebéddel búcsúztattak, nem tudtunk kitérni előle. Utólag sajnálhattuk volna, mint ahogy bánkódtunk az érkezésünkkor „visz- szautasított” vacsora miatt. Az ebéd ugyanis nem mindennapian finom, angolosan készített húsétel, különleges gyümölcskörítés, az elmaradhatatlan tea, kávé. Elrémültek amikor a zebutejbe három kanál Nesca- fét teszek és még repetázom is. Szívesen idézném nekik Voltaire-t, aki azt írta, hogy a fekete legyen forró, mint a pokol, legyen fekete, mint az ördög és legyen édes, mint a szerelem. Scolastics missziós ruhában, nyakában kereszttel szívesen issza a whyskit, kedvesen dalol és táncol. A bennszülöttek a természet köldökzsinóiját úgy látszik sohasem vágják el. A kórház főnóvére ebédel még velünk, korosabb, tekintélyes és szívélyes fekete asszonyság. Mikor megtudja, hogy orvos vagyok, majdnem kezet csókol és tisztelettel kér, hogy maradjak náluk egy évre, vagy örökre. Utolsó felcserük fél évvel ezelőtt hagyta el őket. Feláll és gyógyszert csepegtet egy pohárba, kiderül, hogy golyvás és jódot szed. Szerényen arra kér, hogy legalább operáljam meg, műtőjük jól felszerelt, Scolastics majd asszisztál. Megnyugtatom, hogy nincs szüksége műtétre, az alkalmazott gyógyszer kitűnő. Nem szeretném tekintélyemet lerontani azzal, hogy „csak egy belgyógyász” vagyok. Biztosan nem is találnék megértésre, a mocsárban a specialista nem sokat ér, itt polihisztoroké a becsület. Ajándékokkal halmoz el, változatlanul komolyan marasztal - naponta vadászhatnék mondja. Ajánlata csábító, ha Albert Schwitzer Béke Nobel-díjas orvos életére gondolok. Steven barátunk érzékeny búcsút vesz Scolasticsától, a Misz- szió fiatal és megbecsült vezetőjétől. Ugyanazon keréknyomtávnyi, keskeny úton indulunk vissza, kevesebb izgalommal, de jövetelünkhöz hasonló nehézségekkel. Kilomberónak különös történelme van. A XVII. században a rabszolgakereskedelem létbizonytalansága miatt a rejtőzés ígérte a reményt. A rejtőzködő falvak lakói - a kilombók (szökevények) - családokat alapítottak, ezekből verődött ösz- sze a mocsár mikrotársadalma. Életük kezdetben rendkívül nehéz volt, ezekben a rejtőző közösségekben újraéledtek a hajdani törzsi demokrácia elemei. A munkakötelezettség mindenkire kiteijedt, ez volt az életben maradás alapja. A kilombók társadalma magasabb rendű, megszűntek a több száz esztendős babonák, hiedelmek. Morális önvédelemre volt szükség, eltüntették a szolgaságot, a vérbosszút és szinte ismeretlenné váltak a közönséges bűncselekmények. A kilombók társadalma maga volt a rabszolgafelkelés. Meg kell emlékeznem Kilombero különleges faunájáról. A számomra félelmetes, de távolról sem olyan veszélyes kígyókról nem, de a kígyómérgek és marás elleni védekezésről beszélnem kell. A kígyómarás minden fajtáját gyógyító „egyetemes szérumot” nem sikerült kifejleszteni, márpedig minden tévedés megduplázza a halálveszélyt. Az általam feltalált adatok szerint a Földön évenként harmincezer ember hal meg kígyómarás következtében. Afrikában 3-4-féle kígyószérumot kell a mentőládában tartani. A krokodilról, erről a „hét életű” szörnyetegről, evő- és szaporítógépről csupán annyit említenék meg, hogy száz-százötven évet is megél, és gyorsan kopó fogaik és karmaik pótlása rendkívüli intenzitással történik. Megvallom félelmem tárgyát ez a két hüllő képezte, kígyót csak utakon láttam agyongázolva, a krokodil figyelmét pedig nem kelthettem fel. Az örök éhes, vérszopó piócától pedig védett a térdig érő gumicsizmám - pedig komoly vérveszteséget okozhatnak. A tanzániai va- ránus krokodil tojások legnagyobb fogyasztója (igen jó étvágyat kívánok nekik), a földi disznó üregeit béreli és bővíti ki, de a farka így is kimarad belőle. Sziszegő, röfögő hangokat ad, körülbelül egy mázsa súlyú és 1,5 méter hosszú, egy alkalommal volt egy ártatlan találkozásunk. Az indonéziai szigetvilágban él egy rokona a Komodo varanus, egyedüli sárkánygyík a világon, amely eléri a 3,7 métert. Kaméleonból hoztam egy példányt a Múzeum részére, az itt élők farkukkal együtt 30-40 centiméter hosszúak. Úgy látszik erős késztetést érez a visszavonulásra, ugyanakkor nagy benne a vágy az előnyomulásra, így marad majdnem ott ahol van. Ezt nevezik inga-effektusnak, olyan mint egy lassított film. Szemei messze kiemelkednek - egymástól függetlenül mozognak -, nyelvét 15 centiméterre is kilövellj, színét környezetétől függően változtatja. Mint útitársam a repülőgépen és a vámosok körében nagy sikert aratott. A termeszek körülbelül 280 millió éve élnek a Földön, leírásuk külön fejezetet igényel. A biharzia-ve- szélyról, a fekélyeket okozó homoki bolháról, a framboesiáról (pián), az amoebák okozta vérhasról és egyéb fertőző betegségekről másutt írok. Röviden szólnom kell a természetvédelemről, Kilomberóban ez ismeretlen fogalom, a lelkiismeretet az ördög találmányának tartják. Ilyen az ember..., amit ma kiírt, holnap védi (védené). Az embernek nincs joga egyetlen élőlényt sem kiirtani az élők sorából - hasznosságuktól függetlenül - mit tegyünk a kórokozó baktériumokkal, vírusokkal? Lelkiismereti túltengés, kibékíthetetlen paradoxon. A természet önszabályozása ugyanakkor nem hárítja el minden esetben a genetikai katasztrófát. A félelemről. Ez a kérdés különösen Afrikában tolakodik előtérbe. A félelem és a bátorság ikertestvérek, a bátorság néha nem más, mint leplezett félelem. A tudatlanság félelembe torkollik - a tudós ember nem fél? A fekete csak attól fél amit nem ismer, nem fél a haláltól, ismeri? A lelkibeteg fél, hogy félni fog. A masszájok nem verik meg gyermekeiket, hogy ne ismerjék a félelmet. Félelem a magánytól, önmagunktól? Aki azt állítja, hogy életében még sosem félt, nem mond igazat, vagy nincsenek idegei. Mikor kezdett el félni az állat az embertől? Jó volna tudni. Féltem-e Afrikában? - Nem volt rá időm. Aki fél, az ne menjen Afrikába.
