Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-04 / 182. szám

1994- Augusztus 4-, Csütörtök r Sport ESZAK-Magyarország 13 Tudósítóink figyelmébe Miskolc (ÉM) — A hót végén meg­kezdődnek az alacsonyabb osztályú labdarúgó bajnokságok, s a megyei I. és II. osztályú mérkőzések tudósí- tási formáján nem változtatunk. Rétjük tudósítóinkat, hogy a koráb­ban megszokottnak megfelelően je­lentéseiket az I. osztályú mérkőzé­sek után adják le, a II. osztályú összecsapásokról pedig hétfőn déle­lőttönként (vagy a találkozók utáni első munkanapon) számoljanak be az ismert telefonszámokon (341-700, 341-611/206-os mellék, 341-888). Veterántenisz Miskolc (ÉM) - Miskolcon, a Győri kapui Junior sporttelepen rendezik meg szombaton és vasárnap a vete­ránok Pepex Kupa férfi páros te­niszversenyét. A kategóriák korosz­tályai: 45 plusz, 55 plusz, 60 plusz. Nevezni augusztus 6-án 9 óra 30-ig (45 plusz), illetve 10 óra 30-ig (55-6Ö plusz) lehet. A térítési díj 300 forint (a 65 éven felüliek 50 százalékos kedvezmeényt kapnak). A viadal szombaton 10, vasárnap pedig 8 órakor kezdődik. Grábics: 2 pont Szeged (MTI) - A Szegeden zajló if­júsági és serdülő sakkvilágbajnok­ságon 83 ország versenyzői öt kor­csoportban (10,12,14,16 és 18 éve­sek) szerepelnek. A fiúk és a lányok külön vetélkednek a svájci rendsze­rű viadalon. Az első két forduló után a hazai színek képviselői közül a 18 éves kategóriában százszázalé­kos teljesítményt ért el, azaz két Pontot szerzett többek között Grá­dics Mónika (Miskolci Sakk SK). „Elmenekültek” a hőség elől Szentlélek (ÉM) - Szorgalmasan készül az őszi feladatokra a Miskol­ci EAFC első osztályú férfi kosár­labdacsapata. Az egyetemisták Szentléleken, a Miskolci Közúti Igazgatóság üdülőjében ütötték fel főhadiszállásukat és egy hétig ott edzőtáboroznak. Az erőgyűjtést Drahos László és Ko­vács Péter szakvezetők irányítják. Ottjártunkkor a keret tagjait futó­edzésre vezényelték, a fiúk Bánkút- ról indulva Szentiélekig „hajtottak”, miközben a szakosztály vezetői - Szaniszló Sándor, Kakas Zoltán, va­lamint az edzők - „röpgyúlés” kere­tében váltottak szót ügyes-bajos dolgaikról. A játékosok örülhetnek, hiszen a magaslaton kellemes az idő, a hőmérő higanyszála meg sem közelíti a Miskolcon mért 35-38 fo­kot. A gárda tagjai a jövő héttől ismét az Egyetemvárosban tréningeznek és már labdás gyakorlatokat is végez­nek majd. A MEAFC játékosainak egy csoportja befut Szentlélekre Fotó: Mák József Érmes helyezésekre számítanak Miskolc (ÉM) - Péntektől vasárna­pig Szekszárd ad otthont' a felnőtt súlyemelő magyar bajnokságnak, amely (a Húsos Kupa keretében) egyben Világ Kupa-forduló is. • Az eseményt pénz hiányában no­vemberről hozták előre - mondta Juhász István, a Diósgyőri SC el­nök-edzője így az ob-t és a Húsos Kupát együtt tartják meg. Ennek a változtatásnak nem örülünk, hi­szen az őszre - a vb-keret tagjait le­számítva - már nem maradt rangos verseny. □ Hogyan alakul a program ? • Pénteken vetélkednek a nők. Szí­neinket a 83, vagy a plusz 83 kg-ban Szűcs Antónia képviseli, tőle érmes helyezést várunk. Szombaton és va­sárnap a férfiak lépnek dobogóra. A DSC hat sportolót indít. 64 kilóban Lakatos István, 83-ban Barsi Lász­ló, 91-ben Halász István és Kertész Attila, 99-ben Deák Zsolt és Rótt Attila próbál szerencsét. ti Mit vár tőlük? • A két éve nem versenyzett Laka­tostól dobogó közeli eredményt re­mélek. Barsi László felkészülése nem volt teljes értékű, de így is eséllyel pályázik az aranyéremre. Valószínűleg szoros csatát vív majd a budapesti Szilágyival. Kertész ab­szolút esélyes, bár a hét elején víru­sos gyomorfertózéssel bajlódott. En­nek ellenére edzésen 200 kilót lö­kött. Halászt és a junior válogatott Deákot az első hat közé várom. Rótt várhatóan éles csatát vív majd az elsőségért a Eb-vb-t megjárt tatai Dudással. Érdekességképpen meg­említhetem, hogy a három veterán - Lakatos, Barsi és Kertész - eddig' tizenegy országos bajnoki címet és tizennégy érmes helyezést szerzett. A listát öt arannyal a volt világbaj­nok Barsi vezeti. Már egyikük sem státusos versenyzője klubunknak. Céljuk a bennmaradás kivívása Repka hatodszor Budapest (MTI) - A Majprar Bir­kózó Szövetség elnökségi ülésén döntött a közelgő világbajnokságok­ra utazó magyar válogatottak sze­mélyi összetételéről. A szabadfogá­nak kezdik a sort: augusztus 25. és 28. között Isztambulban versenge­nek, a kötöttfogás pedig szeptember 8- és 11. között Tamperében lesz so­ron. A kötöttfogásúak 68 kilós súly­csoportjában Repka Attila képviseli a magyar színeket. A Diósgyőri BC olimpiai bajnoka ezúttal immáron hatodik világbajnokságán lép sző­nyegre. Műholdsport Miskolc (ÉM) -SAT1:19.20: Napi sportösszefoglaló. RTL: Sípjel-Ext­ra, a Fuji Kupa döntője az Eintracht Frankfurt és a Bayern München - Stuttgart összecsapás győztese kö­zött. Eurosport: 8.30: Aerobic. 9: Eu- rofun. 9.30: Mountainbike Világ Kupa. 10: Strand triatlon. 11: For- ma-1 Nagydíj. 12: Tenisz. 17: Lo­vassportok. 20: Férfi kosárlabda vi­lágbajnokság. 22: Ökölvívás. MTV: 16: Sportmagazin. DSF: 9.30 és 14: Jóakarat Játékok. 11.30: Sportvi- lág-magazin. 12: Motorsport. 13.30: Baseball. 23: Golfmagazin. Hillt fenyegettek London (AFP, APA) - Damon Hill, a Williams-Renault Forma-l-es csapat brit pilótája azt nyilatkozta, hogy az elmúlt vasárnap rendezett hockenheimi Német Nagydíj előtt két nappal megfenyegették. Hill el­mondta, a telefonáló azt mondta, hogy rálőnek, ha a viadalon megelő­zi a hazaiak kedvencét, Michael Schumachert. Fociszilánkok Belő Horizonte (AFP) - A brazil labdarúgás egyik legnagyobb tehet­ségének tartott Ronaldo a holland PSV Eindhoven csapatához szerző­dött. A18 éves csatár tagja volt a vi­lágbajnokságra nevezett 22-es ke­retnek, de nem lépett pályára. A PSV hatmillió dollárt fizetett Ro­naldo régi egyesületének, a Cruzei­ro de Belő Horizontének. Zürich (AFP) - A Nemzetközi Lab­darúgó' Szövetség (FIFA) kizárta Pakisztánt a további nemzetközi küzdelmekből. Az eltiltás oka a pa­kisztáni szövetségen belüli viszály, a szervezet ugyanis két részre sza­kadt. A FIFA hat hónapos határidőt szabott a két csoportnak a békülés- re, a megegyezésre. Miskolc (ÉM - KN) - Az 1993-94-es NB III-as labdarugó-bajnokságban az Edelény együttese a 8. hely meg­szerzését tűzte célul. Ősszel a 10. he­lyen végeztek, tavasszal nyolc játé­kos távozott az együttestől, s így ki­estek a megyei I. osztályba. A felké­szülést is ennek megfelelően kezd­ték el, majd a Püspökladány visszalépése révén - a versenybi­zottság felkérése után - lehetősé­gük nyűt az NB III-as szereplésre. Az egyesület vezetői éltek az alka­lommal, így a nagy múltú szakosz­tály csapata az 1994-95-ös bajnok­ságban újra az NB III-as Tisza cso­portban szerepel majd. A váratlan fordulatról és a felkészülésről be­szélgettünk Németh Attila elnök- edzővel: • Kétjátékosunk távozott - kezdte. Takács befejezte a labdarúgást, Szűcs pedig Szikszóra igazolt, he­lyette jött a sajókazai Lázár. A Ka­zincbarcikai SC-től Szaniszló és München (dpa) - Kedvező helyzet­ben váija a Bundesliga rajtját a sokszoros bajnok német labdarúgó­csapat, az FC Bayern München. A vezetőség örömmel jelentette be, hogy sikerült meghosszabbítaniuk szponzori szerződésüket az Opel au- tókonszemnel. A megállapodás 1995-ig szólt, de már most, jóval an­nak lejárta előtt újabb három évvel meghosszabbították. így 1998-ig él­vezi az Opel bizalmát és támogatá­sát a Bayern. Fritz Scherer, a Bayern München elnöke elmondta, hogy az új megál­lapodás szerint az alapprémium nem változik, de a sikerekért jaró juttatás növekedni fog. A szponzor ragaszkodott ahhoz is, hogy az utánpótlásneveléssel is mind na­gyobb mértékben foglalkozzon a klub, ezért a fiatal focisták nevelé­sére külön összeget határozott meg. Miskolc (ÉM) - Ha már a kosárlab­dacsapatok is pályára lépnek, akkor minden kétséget kizáróan közeledik az őszi szezon. Lapunkban már be­számoltunk róla, hogy Miskolcra ér­kezett a Dinamo Kijev női együttese és a Diósgyőri KSK-val közösen ké­szül az elkövetkezendő hónapok fel- adataira. Király Sándor, a piros-fe­hérek vezető edzője azt is elmondta, hogy barátságos mérkőzéseket ter­Farkas középpályások, a Kertváros­ból a középpályás Jakab és a csatár Bede került hozzánk. Leigazoltuk még a Glas-SVSE-tól a védő Ba- golyt, és Hossó, a borsodnádasdi ka­pus is nálunk szerepel majd. Megál­lapodással úgynevezett zöld kártyát kapott Sándor Zs. és Göndör B., így ők nálunk és a KBSC-nél is szere­pelhetnek. U Mikor kezdték a felkészülést? • Július 11-én. Az első héten négy­szer tréningeztünk, majd a hét min­den napján tartottunk edzést. Végig hazai környezetben dolgoztunk, s a megyei bajnokságra készülve elsőd­legesen a támadójáték technikai, taktikai elemeit gyakoroltuk. A júli­us 22-ei ligaértekezleten szerez­tünk tudomást az NB III-as a lehe­tőségiül. Ez váratlan fordulatot je­lentett, s mivel az illetékes vezetők megfelelő támogatást ígértek, vál­laltuk a szereplést. Persze ez a munkában is alapvető változást ho­Az elnökség ülésén szó esett a kö­zelgő idénykezdetről is. Üli Hoeness menedzser és Giovanni Trapattoni edző arról beszélt, hogy bár szeret­nék megvédeni bajnoki címüket, de az sem lesz tragédia, ha nem síké­iül az élen végezmük. A vezetők be­szélgetést folytattak Lothar Mattháussal is, aki mint ismert, a gyengén sikerült világbajnoki sze­replés után a válogatottól való bú­csúját fontolgatta. A szabadságáról visszatért liberó elmondta, hogy a közeli napokban találkozni szeretne Berti Vogts szövetségi kapitánnyal, s megbeszélni, hogyan tervezik a jö­vőt. A Bayern elnökhelyettese, Franz Beckenbauer arra szeretné rábírni Mattháust, hogy ne búcsúz­zon el a válogatottól.- Már mondtuk Lothamak, hogy maradnia kell. A válogatottnak az újrakezdésnél szüksége van csilla­veznek. Nos, tegnap megkaptuk a részletes programot, amelyből kit ű­nik: a legutóbbi NB I-es bajnokság ezüstérmese négy nap alatt ötször lép pályára, s a közönség láthatja még a VSS Kosicét és a BSC Szar­vast is. Augusztus 5., péntek, 11 óra: Di­namo Kijev - Diósgyőri KSK 17 óra 30: Diósgyőri KSK - VSS Kosice. Augusztus 6., szombat, 11 óra: zott. Intenzitásban nem, de tartal­mában alapvetően megváltozott a felkészülésünk. A területvédelmet gyakoroljuk, s ebből gyors ellentá­madásokkal kísérletezünk. Elsődle­gesen ezt sulykoltuk edzómérkózé- seinken. A Kazinbarcikai SC-vel kezdtük, majd a BÉVSC-vel kétszer is játszottunk, találkoztunk Felsó- zsolca gárdájával, s még összecsa­punk a Tomor-Lak, a Kertváros-Ru- dabánya és a Stop-MVFC csapati- val. Fontos feladatunk a fiatalok be­építése, a csapat átlagéletkora alig haladja meg a 20 évet. □ Célkitűzésük? • Elsóleges célunk csak a bennma­radás kiharcolása lehet Ezért min­den tőlünk telhetőt elkövetünk majd. Karcagon fogunk kezdeni, majd idehaza játszunk. Első hazai találkozónkon az újonc Sényó csapa­tát fogasuk. Valamennyi mérkőzé­sünkön igyekszünk úgy játszani, hogy sikerüljön megkapaszkodnunk gokra, s Matthäus egy csillag - mondta Beckenbauer. Újság még a Bayern háza táján, hogy a brazil vendégmunkás, a vi­lágbajnok Jorginho idő előtti búcsú­ját tervezi.- Bár még két évig szól a szerződé­sem, de haza akarok térni, ha elen­gednek. Egyébként Japánból és az Egyesült Államokból is kaptam ajánlatokat - nyilatkozta a védő. Jorginho engedélyt kapott a német együttestől szabadsága meg­hosszabbítására, s csak a jövő héten kell Münchenben megjelennie. A bajár garda így például nélküle sze­repel a héten a Éuji Kupán (kedden este a Stuttgartot 1-0-re verte Pa­pin góljával), amelynek keretében ma esté negyed 9-tól az Eintracht Frankfurttal méri össze erejét. A fi­nálét az RTL égi csatorna egyenes­ben közvetíti. VSS Kosice - Dinamo Kijev. 17 óra 30: Diósgyőri KSK-VSS Kosice. Augusztus 7., vasárnap, 11 óra: Diósgyőri KSK - Dinamo Kijev. Augusztus 8., hétfő, 11 óra: BSC Szarvas - Dmamo Kijev. 17 óra 30: Diósgyőri KSK - BSC Szarvas. Az összecsapásoknak a Nagyváthy utcai iskola tornacsarnoka ad ott­hont. A belépőjegyek 100 (felnőttek) es 50 (diákok) forintba kerülnek. Kedvező helyzetben a müncheniek Kosárlabdameccsek „futószalagon”----TALÁLKOZÁS-------­F eljutást nem ígér Kolodzey Tamás Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri FC napokban megtartott közgyűlésén dr. Zombor Péter ma­gánügyvédet választották meg a klub elnö­kének. • Harmincöt esztendős mültam, nős vagyok és egy fiú édesapja - kezdte bemutatkozás­ként. - Saját irodám van, s elsősorban a gaz­dasági ügyekkel foglalkozom, a jogi személyi­ségű cégeket képviselem. □ Játékosmúlttal büszkélkedhet? • Nagypályán nem játszottam, a barátaim kö­zött viszont sokat rúgtam a bőrt. Vallom: egy klubvezetőnek nem kell feltétlenül válogatott, vagy NB I-es múlttal rendelkeznie. Egyébként huszonhét esztendeje járok mérkőzésekre és a jó fociért gyakran külföldre is elmegyek □ Azzal nyilván tisztában van, hogy nagy fába vágta a fejszéjét. • Természetesen. Készséggel beismerem, hogy nnics sportvezetői gyakorlatom, bár Kh- csu András mellett néhány hónapig betöltöt­tem az elnökhelyettesi tisztséget, s ez jó iskola volt. Szóval sok mindent láttam, hallottam és remélem, hogy a DFC tagsága elégedett lesz majd a tevékenységemmel. □ Mikor találkozott utoljára Klicsu And­rással? • Talán két hónappal ezelőtt, az utolsó tava­szi bajnoki mérkőzésen, így el sem köszön­tünk egymástól. Nekem tulajdonképpen nem volt vele konfliktusom, bár az „ügymenet” mi­att néhányszor hangot adtam nemtetszé­semnek. □ Ön is „egyszemélyes intézmény” lesz a DFC élén? • Erről szó sem lehet! A rossz példa - ha úgy tetszik a teljhatalom, annak minden hátrá­nyos következményével - előttem lebeg. Kövy Zoltán ügyvezető elnökkel és Vári Ferenc el­nökségi taggal megfogadtuk, hogy egymás kö­zött mindent megbeszélünk, s csak utána dön­tünk. Az ügyvezető elnöki tisztséget is azért hívtuk életre, hogy tehermentesítsük egy­mást, no és figyelembe vettük a más irányú el­foglaltságainkat is. Az első számú felelős per­sze természetesen a mindenkori elnök. □ Megválasztását hogyan kommentálták a já­tékosok? • Úgy érzem, hogy számítottak rá. Igyekszem közel kerülni hozzájuk, persze a három lépés távolsághoz ragaszkodni fogok. ü Diósgyőrött a mindenkori cél nem is lehet más, mint az első osztály! • Ezzel tisztában vagyok. A klub jelenlegi helyzetében azonban NB I-et rögtön nem ígér­hetek. □ Mivel foglalkozik az elkövetkezendő napok­ban? • Üres a kassza, aztán .hála” az elődömnek, se szeri, se száma a zavaros átigazolási ügye- inknek. Néhány hete tárgyalásokat kezdtünk több tehetős céggel, s a megbeszéléseink konk­rét eredményekkel kecsegtetnek. Nem titkol­juk, hogy építünk a térség vállalkozóira, a vá­ros nagyüzemeire és gazdasági egységeire. Szeretnénk bekopogtatni Miskolc vezetőihez, ugyanis el akaijuk mondani, hogyan képzel­jük a kibontakozást, mit kívánunk tenni. □ Az elmúlt két esztendőben a niegye és a város elfordult a DFC-től... • Ez igaz. Az uj vezetés viszont mindenkivel baráti kapcsolatok kialakítására törekszik, s az egyesület valamennyi támogatóját, szimpa­tizánsát megbecsüli. Szóval teljes megújulást és az eddigitől merőben eltérő stüust hirde­tünk. Fut a vásár ’94 Miskolc (ÉM) - Fut a vásár ’94 elnevezéssel érdekesnek és látványosnak ígérkező verseny­re keiül sor augusztus 18-án, csütörtökön 17 órától Miskolcon. Az esemény mottója: „Fusson világ- és Európa-bajnokokkal!” A hí­rek szerint etióp és kenyai futók mellett rajt­hoz áll többek között Oláh Katalin tájfutó vi­lágbajnok, Baier Tibor Universiade-nyertes, Simone Staicu egykori ifjúsági középtávfutó világbajnok és Bereczky József volt ifjúsági Európa-bajnok is. A táv 5 és fél kilométer. Ne­vezni a városi sportcsarnok előtti téren 14-16 óra 30 között lehet, a felnőtteknek 100 forint a térítési díj (a gyerekektől nem kémek nevezé­si díjat). Az összedíjazás 100 ezer forint (a fér­fiaknál az első tízet, a nőknél az első hármat honorálják). Az első kétszáz célba érkező emb­lémával ellátott pólót kap. Új elnökség Ózdon Ózd (ÉM) - Megtartotta vezetóségválasztó küldöttközgyűlését az Ózdi Kohász SE. A há­rom szakosztályosra (labdarúgás, asztalite­nisz, úszás) zsugorodott egyesületet az elkö­vetkezendő időben három tagú team vezeti. Az új elnök Veres András lett, munkájában Bialaszek György és Bartha József elnökségi tagok segítik. A korábbi elnök, Marosi István eddig nyugdíjasként, társadalmi munkában töltötte be a funkciót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom