Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-29 / 203. szám

1994» Augusztus 29., Hétfő Szólástér ÉS ZAK-M AGYARORSZÁG 15 A mozgáskorlátozottak közlekedéséért A mozgáskorlátozott is szeretne tolókocsijával megfelelően közlekedni Fotó: Farkas Maya „...Ha Magyarországon a járdán akar köz­lekedni egy mozgáskorlátozott, (...) jósze­rével sehol sincs olyan lehajtó, ahol döcce- nők nélkül mehetne a tolókocsijával”—írta egy valós közlekedési eset kapcsán nem­rég a lap B. A. jegyzetírója. Példálózott az­zal, hogy Ausztriában „a legutolsó ország­úti parkolóban is van olyan illemhely, ami­nek a használata nem okoz gondot a moz­gáskorlátozottaknak.” Eszembe jutott az a felszólaló, aki a leg­utóbbi országos értekezletünkön azt tette szóvá, hogy az új, nyugatra tartó autópá­lya mellett egy ilyen megoldású WC sem épült. A HUMANITÁS című folyóiratunk közli, hogy az „Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. székesfehérvári fiókja azzal ajánlja szolgáltatásait, hogy az ügyfélfoga­dó helyiségük lépcsőmentes, így azt jól meg tudják közelíteni azok a mozgássérült emberek is, akik csak kerekesszékkel-toló- kocsival képesek közlekedni. A cikk továbbiakban örömmel újságol­ja, hogy a ceglédi bank is ilyen módon épült. Persze, Cegléden sem rózsás a hely­zet. „Sajnálatos, hogy a rendelőintézet na­gyon fontos helyiségei - a laboratórium, a tornaterem és a fizikoterápia - két lépcső miatt nem közelíthető meg akadály nélkül, toló­kocsival. Ugyancsak mások segítségét kell kér­nie a kerekesszékkel közlekedő embernek, ha a városháza oldalajtaján át az ügyfélfogadó folyo­sóra Szeretne bejutni.” Hazánkban, 1986 óta van érvényben az a ren­delkezés, miszerint az építtető minden középüle­tet köteles úgy terveztetni, hogy azt a kere­kesszékkel közlekedő mozgássérült ember is tud­ja használni. Sajnos ezt a rendelkezést - a ritka kivételtől eltekintve - sem az építtetők, sem a ki­vitelezők nem veszik figyelembe. Ilyesmi Nyu- gat-Európában elképzelhetetlen. Ott a mozgásá­ban korlátozott embert is teljes értékűnek tekin­tik, úja a „Lépcső nélküli középületeket!” című cikk szerzője a HUMANITÁS-ban. Ám próbáljunk a magunk háza előtt seperni. A megyei könyvtárban az emeleti olvasótermek­be való feljutáshoz készségesen engedik használ­ni a felvonót. A megyei múzeum sok előlépcsői­hez még korlát sem készült, igaz, nem is erre a funkcióra építették. Lépcsóházá- nak az az „érdekessége”, amit én is csali rokkantán észleltem, hogy a fal mentén, ahol az íves lépcsőkön a járóvonal” van, nincs korlát. A megyei levéltár és APEH- épület sem az udvar, sem az utca felől nem közelíthető meg kerekesszékkel. A városháza udvarai közötti átjárást egy- egy lépcső akadályozza. Amúgy a lépcső­házakban - az újabb épületek kivételé­vel, a korlátot mindkét oldalon megtalál­juk. Napokban hallottam, hogy a főváros­ban négy helyen felvonókat építenek utó­lag a metrólejáratokhoz. A MÁV (1928- ban épült!) aluljárót kivéve nincs olyan aluljáró a városban, amelyet kere­kesszékkel közlekedő sorstársam hasz­nálni tudna. A siófoki állomáson láttam azt a táblát, amely tudatja, hogy a vasúti személyzet lehetővé teszi a vágányok szintjében történő átjárást is, ha ezt a ke­rekesszéket használó a megjelölt irodá­nál kéri. Ilyesfajta tájékoztató táblát a Tiszáin nem láttam. Gondolom, hogy eze­ket az átjárókat eredetileg „üzemi” célra építették a csomagok szállítóeszközei­nek. Szerintem ilyesfajta üzemi út a Ti­száin is van, a táblák szövegét meg a siófokiaktól is meg lehet tudakolni. A Centrum Széchenyi úti bejáratának két ol­dalán és a Bató-ház Corvin úti járdáján építettek egy-egy lejtőt. Számomra, pedig csak támbottal járok, mindegyik túl meredek. De legalább már Miskolcon is elindult valami, csak az a sok járda- szegély ne okozna döccenőket! Iglói Gyula Miskolc Miskolciak a Páneurópai Pikniken „Istenek kölcsön nem adják: Hinni kell és merni kell! Csoda-ország drága partját Csak csodával éred el!" (Friedrich Schiller) (A Páneurópai Unió miskolci szervezetéből negy­venen vettek részt a Páneurópai Piknik ötödik évfordulóján megrendezett ünnepségen, ahol Csabai János szavalata után elhelyezték virá­gaikat a sopronpusztai áttörés helyén álló kop­jafánál.) - ­„Magyarország dicsőséges volt a múltban, és az is lesz a jövőben.” Ezzel a parafrázissal fejezte be ünnepi beszé­dét Walburga von Douglas-Habsburg, a Páneu­rópai Unió nemzetközi főtitkár-helyettese 1994. augusztus 19-én a fertórákosi kőfejtőben össze­gyűlt ezernyi résztvevő előtt. Megemlékezését így kezdte: „Gondolataink visszaszállnak azokra az eseményekre, amelyek itt öt évvel ezelőtt egy történelmi fordulatot indí­tottak el. Ezen a helyen duplán büszkék lehe­tünk: mint magyarok, mert a soproni Páneuró­pai Piknik tényleg egy magyar diadal volt; mint Páneurópaiak, mert így a Páneurópai Uniónak alkalma nyílt valóban keresztülvinni azt, ami minden programunk sarkalatos része volt. A Pá­neurópai Unió abból az elvből indul ki, hogy Pá- neurópa = Egész Európa, és hogy a jaltai határok nem kötelezőek számunkra. Mindig aláhúzta, hogy feladatunk a jaltai vonal mögött sínylődő népeket fölszabadítani. Annak idején, több évti­zeddel ezelőtt, sajnos sokan voltak, még a magú- - kát európaiaknak nevezők között is, akik elfo­gadták a jaltai határt, és Európát Nyugat-Euró­pával azonosították. Már Coudenhove-Kalergi elnöksége alatt a Páneurópai Unió kiállt az euró­pai népek jogai mellett. Ennek folytán szakadás történt az európai mozgalmakban, mert Kalergi nem volt hajlandó belenyugodni a jaltai határba, amit viszont sajnos olyanok, akik inkább Eu­rópából és nem Európáért akartak élni, nem átallották az úgynevezett ’realizmus’ címén elfogadni.” Magyarország szerepéről így szólt: „Döntő a történelemben az a tény, hogy valójában Ma­gyarország nyerte meg a hidegháborút. Ezt ma sokan még mindig nem vették tudomásul, de az eljövendő történelemírók biztosan rá fognak mu­tatni arra, hogy milyen döntő szerepe volt a ma­gyar nemzetnek abban az időben.” Szólott az 1956-os forradalomról és szabad­ságharcról, annak európai hatásáról, majd így folytatta: .Azelőtt a kommunisták mindig azt hitték, ha egyszer valahol hatalomra kerülnek, már nem lesz változás, ott fognak maradni mind­örökké. Bizonyos nyugati materialisták is azt hitték, hogy a kommunizmus a történelem vége. Ez a hit megszűnt a budapesti események után.” Idézte a neves német nyelvű svájci újság, a Neue Züricher Zeitung korabeli vezércikkét: „Ez történelmi esemény, mivel itt magyarok és osztrákok vállvetve vezették a szabadságba a poroszokat.” Megemlékezett azokról, akik a helyszínen bátran szétvagdosták a „szögesdrót-vasfüg­gönyt”, és azokról a felelős pozícióban lévő sze­mélyekről, akik a távolból támogatták a mozgal­mat. „Ez a hőstett jogosít minket arra, hogy mi is minél előbb csatlakozzunk ahhoz a nagy Európai Unióhoz, amely most létesül, és amelynek Ma­gyarország teljes jogú tagja akar lenni. Hála Is­tennek, ezt legtöbben Nyugaton is megértették, úgyhogy ha ma még papíron létezik is határ Ma­gyarország és Ausztria között, jól tudjuk, hogy az évezred vége előtt ez a határ el fog tűnni. Az oszt­rák nemzet népszavazásban tett hitet az európai egység mellett. Ezzel magára vállalta azt a fela­datot, hogy segítse Magyarországot mielőbb az Európai Unió tagjává válni. Ez nemcsak minda­zoknak lesz javára, akik hazánkban élnek, ha­nem azon számos magyar számára is, akik hátá­rainkon kívül, sokszor elnyomatás alatt szenved­nek. Eui'ópa csak akkor lehet igazi és demokrati­kus, ha biztosítja minden kisebbségnek és min­den nemzeti csoportnak a jogait.” Végül így zárta beszédét: „Történelmi hőstet­teink távlatában nagy feladat váí a magyar nem­zetre. Ezen cél szolgálatában - mint a múltban is - szükségünk lesz bátorságra és egységre. Fela­datunk tehát az, hogy mindent megtegyünk, hogy az összmagyarság békében éljen, egyesül­jön a nagy nemzeti célok érdekében, és képvisel­je azokat az elveket, amelyekért dicső halottaink vérüket hullatták 1956-ban. Szent feladatunk, hogy az ő példájukat követ­ve egy békés európai világban élharcosai lehes­sünk az emberi jogoknak, a népek szabadságá­nak, a kisebbségek védelmének. Sopron pedig azt üzeni ma a Föld lakóinak: A világ hálával tar­tozik a magyaroknak, és kötelessége megfelelni történelmi feladatának. A magyarokkal vállvet­ve működjön egy olyan Európáért, amely mind- annyiunk számára a szabadságot, a békét es a jó­létet fogja biztosítani. Bízzunk a jövőben!” Orbánná Eördögli Ildikó Helyzetünkben megváltó-e a demokrácia? Válságok gödreiben vergődünk Anyagi korlátok fala, szellemi-ideo lógiai vakság, önzés és gondolkozá si restség, eladósodottság és gátlás talanság veri béklyóba az országo és a népet. Keserves helyzetünkben meg váltóra lenne szükség. Igazi (? megváltónk egyszer volt, azt is ke resztre feszítették az akkor élők Neki még csodákkal kellett meg győzni a kétkedőket tanainak igaz ságáról. Ma már a „személyes meg váltó” helyett beérnénk megválti eszmével is. A valamikori kapitaliz mus válságainak nyomora szülte i közelmúlt megváltó eszméjét, t „szocializmust”, amely nem bizo nyult „csodákra képesnek”. Sót minden addiginál mélyebb, általá nosabb válságba lökte a világnál azt a felét, ahol meghonosodot vagy meghonosították. Ha volt it csoda, ebben az egyetlen csoda a: volt, hogy néhány ideológus és né hány népbolondító, diktátor hajla mú kalandor százmilliók sorsát tud ta meghatározni és tönkretenni. Mindebből a ma élők azt a tanul ságot vonják (vonták) le, hogy új út f.a (megváltóra) van szükség. Mive nyet nem találnak (nem is igazái keresik), előveszik a régit. Ámirő annyi rosszat mondtak, de műkő dik. Igazuk lehet. A legcsodálato­sabban megálmodott, de meg nem mozduló autónál is jobb az ócs­ka Trabant, ha működik, elvisz valahová! No, most ilyen újra felfedezett megváltó eszme a választáson ala­puló demokrácia. Merthogy az olyan jól működik! A háromszáza­dik évében: Angliában. A fél világ kifosztása után (árán) az eredeti tő­kefelhalmozás és a gyarmatbir- dalom romjaiból ma is elszívott jö­vedelem teremtette jólét lehető­ségével. A dolognak (megváltó eszmének) néhány apró szépséghibája van. A jólétet nem a demokrácia teremtet­te, hanem a gyarmatok kirablása. Amit mi ma újra szenvedünk: a sza­bad rablás fogalmát elérő árak és az etióp bérek vagy munkanélküli segélyek. Tudják mikor lesz ebből általános jólét? Amikor a holdon pálmaliget. A demokrácia varázsigeszerú be­vetése nem, egyéb, mint a tömegek hülyítése. Új varázsige a szocializ­mus-kommunizmus helyett. Ürügy a jövedelmek kisajátítására és újra­elosztására. Mert gazdagságot, jö­vedelmet csak a munka teremt. Akkora különbség nincs (és soha nem lesz) emberek munkavégző ké­pessége és tudása között (ezersze- res-tízezerszeres-milliószoros), mint a jövedelmek között ma is fennáll. Annyit azért leszűrhetnénk az emberi társadalmak 5-10 ezer éves tapasztalatából, hogy az egyéni gaz­dagság forrása igenis a közösség termelte javak ilyen-olyan módsze- rű-jogcímű elvonása, kisajátítása. Vizsgáljuk meg szorosan véve ezt a demokráciát. Ennek megvalósulása a választás. Nekem ez a szó két kér­dést vet fel. Biztos, hogy a legjobb, legalkalmasabb embert tudjuk meg (ki) választani vezetőnek? Tíz em­ber igen. Ötven talán. Még egy falu is úgy ezerötszáz lélekig. De egy vá­ros, egy megye, egy ország? Akit megválasztottunk az okosabb, jobb, bölcsebb lesz -a megválasztástól?! Biztosan nem! Önteltebb, gőgösebb, magabiztosabb, hiúbb stb. Ami, hogy jó tulajdonságaiban megerő­södnék, a hatalomban, hivatalban sokkal kevesebb a példa! A megválasztás feljogosítja ót, hogy döntsön. Rólunk, helyettünk. Ha jól mennek a dolgok, az érdem az övé. Ha ostobának bizonyul, a felelősség a miénk. Mindnyájmiké, az arctalan tömegé. Ha mindenki felelős, nem felelős senki! Balsors, akit régen tép - mégis hagyja beug­ratni magát. Azon sem érdektelen eltöprengeni, ha visszájára fordít­juk a kérdést. A megválasztott em­bert (mondjuk pártvezért), akit leg­inkább alkalmunk van megismerni, őt is csak utólag. Ez lenne közü- lünk-közülük a legokosabb? Milyen lehet akkor a többi? Biztosan nmcs ebben (abban) a pártban alkalma­sabb, okosabb, szerényebb, tényleg a közérdeket szolgáló (nem csak ha­taloméhes és szerepelni vágyó, tör­tető) ember? Az ő megválasztottsága fényt vet a választóira is. Jelzi, hogy ki, mi­lyen ember lehet népszerű nálunk. Ä megválasztott személye egy egész országra vet fényt. A világszerve­zetben asztalt verő diktátoron lehet röhögni. A magunk választotta ve­zetőink balfogásain csak snni lehet, szégyellni magunkat és elszenvedni „áldásos” vagy áldatlan működésük eredményeit. Márpedig ha választott vezető­ink csak a módszer (demokrácia) át­vételétől remélik az ország anyagi felemelését, annak anyagi alapjai megteremtése nélkül (sót az anyagi alapok, gyárak, bankok stb. eladása árán), akkor ugyan lesz símivalónk a jövőben is. Békés Gábor Kinek, mi a kötelessége? Miskolc polgármestere augusztus 20-án a Di­ósgyőri várban elhangzott beszédében, Szent István intelmeiből idézve hangsúlyozta: a fe­lejtés, a megbocsátás mindenki számára köte­lező. Miután ezt általánosságban idézte - bár nem nehéz kitalálni, hogy kikre és mire gon­dolt - szintén csak általánosságban fűzök hoz­zá megjegyzést. Ennek a megbékélési folyamatnak van egy régi, kipróbált, hagyományos, garantáltan be­vált és feltétlenül betartandó sorrendje:- őszinte megbánás,- nyilvános bocsánatkérés,- megbocsátás és megbékélés,- majd felejtés. Tehát nem a sorrendben utolsót tesszük az első helyre, az első kettőről pedig azon nyom­ban meg is feledkezünk. A fejemet teszem rá, hogy Szent István sem gondolta másként. Kü­lönben is bocsánatkérés nélkül - úgy általá­ban - kinek és miért bocsássunk meg és mit felejtsünk el? Múlt év október 6-án a budapesti parla­mentben az egyik honatya kijelentette, hogy az aradi 13-ak valamennyien közönséges bű­nözők voltak és csak elnyerték jól megérde­melt sorsukat. Az augusztus 20-i felszólítás alapján vi­szont, nekünk meg kötelességünk minden fel­tétel nélkül megbocsátani azoknak, akiknek még ma is ugyanez a véleménye a 301-es par­cellában nyugvókról. Pedig remegő ajkakkal is el lehet rebegni a bocsánatkérést, és a reszke­tő kezet is ki lehet nyújtani. Összeszorított fo­gakkal és ökölbe szorított kézzel viszont felet­tébb nehéz művelet. Amíg ez nem történik meg, addig ne beszél­jünk történelmi megbékélésről és főként ne a túlélők és hozzátartozók kötelességéről, meg Szent István intelmeiről. Ez esetben szó sincs elévülésről, mert az er­kölcsi elégtételnek, a magunkba szállásnak soha nem volt lejárati ideje. Kétségtelen, hogy ezen a téren is nagyot fordult a világ. Csak sajátos módon ez nálunk úgy jelentkezik, hogy azok érdekében, akik egyvégtében és gátlástalanul a gyűlölet evan­géliumát hirdették, most a szent királyt hív­juk segítségül, tévesen értelmezett gondolata­it idézzük. Pedig ezzel éppen az ellenkezőjét éljük el annak, amit szeretnénk. Mert ha továbbra is így közelítjük meg a problémát, úgy az soha sem fog nyugvópontra jutni. Kiss József ny. mérnök Miskolc Instancia a Diplomata Urakhoz Kegyelmes Uraim! Hozzátok szól szavunk! Kisebbségi népek szomorú tábora, Kiket nem véd már, csak az Egeknek Ura, Gyászos Trianonért Hazát vesztett fajunk! Őseink véreztek itten, száz csatában! Mi mégis: Helsinki szavára hallgattunk, határt, - erőszakkal, - meg nem változtatunk!- Kegyelmes Uraim! Mért ez a nagy lárma?! ­Hisz: Kassán nyugszik a Dicső Fejedelem! Ilona Nagyasszony Munkács várát védte! Szent László királyunk Nagyváradon pihen! Marosvásárhelyen: Bólyayak fészke, Kolozsváron: Mátyás szobra, végveszélyben,- Mondjátok hát: ki szól egy jó szót is érte?! ­Ajánlás: Kegyelmes Uraim! Jó szívvel vegyétek szerény versem: hiszen a zsidó testvérek feledhették: közel kétezer év alatt Salamon Templomát, s a Sirató Falat?! Kegyelmes Uraim! Tudtok, akartok-e (A lelkiismeret, az önvád, nem éget?) Jogot, s Hazát adni szegény „kisebbségnek?” Csomók Jenő ■ ■ ; Olvasóink figyelmébe! Kedves Olvasóink tájékoztatásá­ra közöljük, hogy a Szólástér ro­vatban megjelent írások nem a szerkesztőség álláspontját tükrö­zik. A rovatba beküldött levelei­ket viszont terjedelmi lehetősége­inket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszte­ni, tömöríteni. Itt-is jelezzük: a személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő. írások. e helyütt sem jelenhetnek meg.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom