Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-25 / 200. szám

SZABADIDŐ Az Észak-Magyarország CSÜTÖRTÖKI MELLÉKLETE 1994. Augusztus 25. Idegenvezető A község műemlék temploma, az ugyancsak műemlék erődfallal Hódolatom a gyönyörű táji környe­zetért, és csodálom ahányszor csak idejövök az ember-építette alkotá­sokat, ám bevallom engem ide Hej- cére mindenekelőtt a rég- és közel­múlt történései vonzanak. Ez a lát­szólag Isten háta mögötti kis helyet, ugyanis egy picit mindig érintették történelem viharos hullámverései. Úgy is mondhatnám: Hejce a törté­nelem által mindig nyilvántartott helynek számított. Mindez néha- néha előnynek bizonyult, viszont nem kevés azon esetek száma, ami­kor az itt élők cseppet sem örültek ennek a „szemclőttiségnek”. Hisz jártak itt a XV. században a huszi­ták, persze nem békés szándékkal, de korábban a tatáijárás sem volt békés május elsejei felvonulás. S e jóból” a németek, akarom mondani a labancok sem maradtak ki a XVIII. században. Olyannyira nem, hogy 1715-ben már csak 16 jobbágy lakott Hejcén. Természetesen, ahogy már emlí­tettem, voltak itt békés és fényes korszakok is. Amikor I. István ki­rály megalapította az egri püspök­séget - mely 1009-ben már állott - a »gazdasági alapok” biztosítására tíz falut, köztük Hejcét (Hécze) adomá­nyozta a püspökségnek. Az egyház jelenléte attól kezdve napjainkig ki­mutatható. Hogy miért Hejcét adta István a Püspökségnek? Kormos Sándor, a falu 85 éves lokálpatriótája, hely- történésze szerint azért, mert itt már akkortájt virágzó szőlőművelés folyt. Apropó... a történelem mellett a szőlő, az a másik tényező, ami Hejcével kapcsolatban izgat. A tele­pülés ugyanis mindmáig kiváló sző­lőtermő területként van nyilván­tartva a szőlő kataszterekben. An­nak ellenére, hogy napjainkban nem éppen királyi nedűnek nevez­hető az a direkttermő, amivel meg­kínálják a vendéget, a tény tény marad. Mind a filoxéravészt megelőző­en, mind azt követően híres volt a hejcei bor. Bizonyos Krajnyák Jó­zsef kassai táblabíró, göncruszkai földbirtokos feljegyzései szerint pél­dául az egri püspök „minden évben néhány hetet ottan töltött, s csak a hejcei jó asztali borral élt”. E században pedig a hejcei raj­nai rizling valóságos fogalomnak számított. A rajnai rizling önmagá­ban is „világfajta”, az egyik legjobb minőségű bort termi, (gyönyörű, fi­nom savakkal bír) itt a vulkanikus lejtőkön pedig még inkább kitett magáért. Fájdalom, hogy ma nem terem Hejcén rajnai rizling (sajnos Ma­gyarországon sem sok helyen, ugyanis a klónszelekciója sokáig elmaradt, következésképp a lerom­lott fajta kikopott a termésből). A termőhelyi adottság viszont válto­zatlan. A vulkanikus talaj adott, a hatalmas pincerendszer ugyan­csak ott búvik a falu alatt. Remél­hetőleg, az elmúlt években tapasz­talt hejcei ébredésnek elóbb-utóbb része, méghozzá nélkülözhetetlen része lesz a virágzó szőlőkultúra visszaállítása is. Visszatérve a történelmi múlt­hoz, Kormos Sándor bácsi mutatja azokat a lándzsahegyeket, kőbaltá­kat, őrlőköveket, amelyeket régé­szek azonosítottak be, s az újkőkor- szak emberének voltak eszközei. Itt találták többek között a hejcei ha­tárban. A tervek között szerepel, hogy ál­landó kiállítás keretében mutatják be ezt a gazdag régészeti anyagot, amelyet Kormos tanár úr jelenleg különböző dobozokban féltve őriz a lakásán. Mint már említettem, István idejében került kapcsolatba az egy­házzal Hejce. Azt követően 1804-ig az egri püspökség ősi birtokai közé tartozott. A község jelenlegi katoli­kus temploma a nyolcszög három oldalával záruló gótikus szentélyé­vel, körülötte lőréses erődfallal a XV. század közepén épülhetett, erősségül a huszita támadásokkal szemben. Ezt a középkori gótikus templo­mot Eszterházy Károly püspök az 1770-es évek végén copf stílusban átépíttette. Ekkor kapta jelenlegi formáját. Gótikus ablakait kiszed­ték, s új tornyot építettek a temp­lomtesthez. Eszterházy püspök építtette 1774-ben azt a kétemeletes püspöki kastélyt is, amely nyári nyaralóul szolgált egy időben, később azonban fontos, sőt szomorú események, tör­ténések színtere is volt. Az épület nagy értéke a kastélykápolna, Jo­hann Zircler mennyezetképével. A kastély 1805-ben átkerült a kassai püspökséghez, de funkciója nem változott, továbbra is mint nyaraló szolgált. A drámaibb törté­nelmi események 1945 után zajlot­tak itt. Kassa újbóli Csehszlovákiá­hoz történő csatolása után Mada­rász István püspök, Tost Barnabás és Brezanóczy Pál káptalani hely- nökök ebből az épületből kormá­nyozták a kassai egyházmegye csonka, magyarországi részeit. 1950-től pedig másfél éven át hittudományi főiskola és szeminári­Kormos Sándor és a leletek um működött a kastélyban. Hitték volna!? Ebben a kisfaluban főiskola s ilyen jeles egyházi személyiségek! És a sort - mármint a jeles szemé­lyiségek sorát - lehet folytatni, igaz az ő nevük kapcsán mái- korántsem dicsőséges eseményekről tudok be­számolni. Egyidőben nem is igen le­hetett ezekről beszélni. Arról van szó, hogy a Rákosi-féle időszak egy­házüldözése során több főpap is szembeszegült (jogosan) a hatalom­mal, így dr. Pétery József váci me­gyéspüspök, akinek mindezért úgy­mond fizetnie kellett. Ide, Hejcére száműzték, a világtól hermetikusan elzárva 1953. április 6-tól egészen 1967. november 25-ig, bekövetke­zett haláláig „raboskodott” a kas­télyban a jeles püspök. Sőt 1957-től az ’56-os forradalom után nem ma­radt egyedül a száműzetésben. Tár­sat kapott a domonkosrendi Bada- lik Bertalan személyében, aki veszprémi megyéspüspök volt. Ó 1957. augusztus 16-tól 1965. szep­tember 5-ig élt Hejcén. Innen már rákos betegként vitték fel Buda­pestre, ahol egy hónapon belül meg is halt. Ezeket az információkat részben a kastély falán 1991-től lát­ható emléktábláról nyertem, rész­ben Pécsy Borbála nővértől, aki 16 éve él itt, s az épületben 1952 óta működő idős szerzetes nővérek szo­ciális otthonának főnővére. Az Eszterházy püspök építtette kastély Pécsy Borbála főnővér rnónia a jövőben méginkább feltéte­le az emberi létnek. Szóval, hiszem, hogy van jövője e falunak, s van jö­vőjük a Hejcéhez hasonló települé­seknek. Mert kincs, ami fogy. Mert kincs, ami nincs. Itt még van belőle. S hiszem, hogy marad is. Fotók: Farkas Maya Hejce korábban már említett negyvenéves zártságát ezek a té­nyek is magyarázzák. Most viszont már jó ideje szabad és tiszta a leve­gő errefelé. Jöhet ide bárki, s jönnek is. Mester András szerint gyakorla­tilag nincs gazdátlan ház. A romo­sak újjáépülnek, de szigorúan csak az eredeti stílusban. Hejce sajátos építészeti arculatát nem engedik megváltoztatni. De úgy veszem ész­re, akik idejönnek, ezt nem is bán­ják. Pontosabban olyanok jönnek ide, akiknél például ez a szempont értéknek számít. 1991 óta működik itt a Hejcei Műhely nevű nemzetközi képzőmű­vészeti és kézműves alkotótábor. Sokfelé viszik el a község hűét a művészek országba, világba. S itt létesült a faluban a hejcei önkor­mányzat és a Gyermekérdekek Ma­gyarországi Fóruma, valamint an­nak bázisintézménye, a budapesti Konyfa utcai általános iskola erdei iskolája, ahol ottjártunkkor is az or­szág minden részéből érkezett fiata­lok vitatkoztak a közéleti diákaka­démia keretében. Hajdanán, úgy másfél évtizeddel ezelőtt, amikor újságíróként először jártam itt, arról kellett írnom, majdhogynem segélykérőén: ment­sük meg Hejcét, s a hozzá hasonló kis falvakat az elnéptelenedéstől. Ma sokkal inkább örömteli tények­ről számolhat be a krónikás: meg­történt az eszmélés a tetszhalál ál­lapotából. Hejcén is, máshol is. Sok még a teendő, s rögös az út, amíg elérnek a végcélig, a virágzó, pezsgő üdülőfaluig, amely a vendégeknek felejthetetlen élményeket, az itt la­kóknak biztos megélhetést nyújt. De már van rá reális esély, remény! Találó Hejce jelszava: „Har­móniában a természettel”. Ez a har­1 * wr» Wrt W rr '^3 1 Nem térkép e táj: Hejce Hajdú Imre hu/itálo Haidu Imre Valamit látni, illetve azt elmesélni, két kü­lönböző dolog. Sőt két különböző minőség is, mindenekelőtt annak akinek mesélnek arról, amit nem látott. Erről jut eszembe az egyik leghíresebb ma­gyar futballista, Schlosszer Imre esete. A Fra­di válogatott kitűnőségének volt egy speciális rúgása, melynek nyomán gyakran született gól. Egy alkalommal a hallgatóság arról fag­gatta, hogy mondja már el nekik, hogyan is csinálja. Schlosszer belefogott a magyarázat­ba. Kezdte így, kezdte úgy, de egy idő után maga is belátta, képtelen elmondani, amit a gyakorlatban tökéletesen csinál. Ezt követő­en kivitte a hallgatóságot a zöld gyepre és csak annyit mondott: nézzék! S elkezdte a labdá­kat rugdosni. Mindezt bevezetőként-s egyben afféle ment­ségként - mai barangolásunk helyszínével, hlejcével kapcsolatban el kellett mondanom. Mert azt letudom írni, hogy Hejce szép, meg­kapó, varázslatos, sőt ez fel is keltheti az ol­vasó érdeklődését, mert elhiszi nekem, amit állítok, de ettől még a szépség, a varázslat nem válik valóságos konkrét látvánnyá, s még lel­ki szemei előtt is csupán egy másik település- kép villan fel, egy olyan, amit már látott, be­járt, s amelyre ő maga mondta valamikor: igen, ez egy elragadó hely. Azt hiszem, hogy a gondolat eszközével, az írással helyettesí­teni a szem fényképeit ez esetben pótcse­lekvés. Szóval én most sem akarom a jelzők halmo­zásával és fokozásával bemutatni mai hely­színünket. Márcsak azért sem, mert Hejcének erre nincs szüksége. Jómagam sem ok nélkül tűztem ki úticélul! Ha már az ember megte­heti ez esetben, hogy oda mehet, ahová akar, akkor evidens, olyan települést választ, hol ott-tartózkodása idején jól érzi magát, hol va­lamiféle megfoghatatlan varázslatos atmosz­féra veszi körül. Nos, Hejce ilyen. Mind a ter­mészeti, mind az építészeti környezete okán. Ugyanis úgy harmonizál egymással a kettő, ahogyan azt az ember a tudata legmélyén min­dig is szerette volna. Hejce persze nem tündérsziget. Nem reflektor- fényben álló hely, ahová tudatosan és mestersé- gesen pumpálták volna be a szépség, a látvány tárgyi feltételeit. Ellenkezőleg! A korábbi negy­ven év nem hozott ide semmit. Egész mechaniz­musa-sok más településhez hasonlóan - Csip- kerózsika-álomba ringatta Hejcét. A falu nem gyarapodott. Konzerválódott. Vonatkozik ez el­sősorban az épületeire, ugy'anis itt korábban nem nagyon épült új ház. Bizonyos vonatkozásban erre azt mondom: hál' Istennek. Évekkel ezelőtt a rádióban hallgatva egy, a magyar falu építészeti arculatáról szóló előadást, s rendkívül megdöbbentett egy neves építészünk igaza. Igaza, mert rádöbbentett a va­lóság egy nagyon fontos szeletére. Azt mond­ta: a szocializmus a legtöbb kárt az építészet­ben tette. Mert eltűntek a városokból a jelleg­zetes polgári, kertes negyedek, s helyükön vas­beton építőkockákból falanszterszerű lakóne­gyedek emelkedtek. Mert leromboltattuk köz­vetve ideológiailag - hisz önként, dalolva tet­ték - a falusiakkal az egyik falut a másiktól annyira megkülönböztető faluképet. A torná- cos, ambitusos, istállös, magtáras házakat, és csináltattunk helyette uniformizált, sátortetős, majd később mindenféle absztrakt vonalveze­tésű, funkciótlan épületeket. Erre mondta nekem éppen mosta Nyíregyhá­záról idetelepült Mester András pedagógus: azzal, hogy itt a negyven év alatt nem csinált semmit az akkori rendszer, kicsit hasznot is hajtott: nem tette tönkre a falut, azt a miliőt, azt a faluképet, melyet évszázadok során ala­kított itt ki tudatosan vagy ötletszerűen az er­re élt ember. A Hejcére érkezettet mindenképp elsőként a természeti környezet, az Eperjes-Tokaji hegy­lánc apró és hatalmas nyúlványai, zöld üstö­kű hegyoldalai ragadják meg. Ebbe az idővel nem érzékelhető természetbe harmonikusan illeszkedik az időt, a századokat jól érzékel­tető mesterséges környezet. A lakóházak, a templom, a kastély, a kőhidak, az erődtalak. A nagyváros már-már elviselhetetlennek tűnő zajából kiszabadulva, itt úgy érzi magát az ember, mintha visszafordult volna az idő ke­reke. S ezt nem pejoratív értelemben mon­dom. A levegő, a történelmi atmoszféra is ezt az érzést erősíti. Ha pedig veszi az ember azt a fáradtságot, hogy egy kicsit elmélyed Hejce év­századaiban, akkor tudatosul is benne: hiába ír a naptár 1994-et, ő maga itt - akárcsak egy fan­tasztikus időgéppel - elmúlt századok szereplő­je, tanúja. Kétszeresen vendég tehát. Vendég Hejcén és egyben vendége hajdani történelmet formáló évtizedeknek, évszázadoknak. Azzal kezdtem, valamit látni, illetve valami­ről hallani két különböző dolog. Következés­képp, ugye tudják mire biztatom Önöket!1 In­duljanak mihamarább, Hejcére!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom