Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-01 / 179. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés 1994- Augusztus L, Hétfő Egy rókáról minél több bőrt... Az ember ahogy öregszik, hovatovább úgy bu- tul, mondhatnám: paralel, esetleg némileg, de nem ex chatedra. Vannak ugyanis szellemi képességeik teljében lévők, meg olyanok, akiknek épp akkortájt jön meg, s úgy kamatoztatják, hogy az MNB csak irul-pirul, netán sopánkodik, meg szívja fogát a cech miatt. Már egyértelmű, úgy kellett volna mondanom: én, ahogy öregszem, de én-nel kezdeni mondatot olyan slampos. Maradjunk tehát annyiban, hogy mások. No, ezt üsse kavics, elviselem, de hogy engem nézzenek ügyefo- gyottnak, aki ügytúltengése miatti ügybuzgalomban él nap mint nap, sőt több nap - mint mondjuk - kolbász. Ez kerítésfonásra ugyancsak költséges lenne, olyannyira mint például egy automata mosógép, már csak az árát tekintve is. Azután jöhetne szóba a haddelhadd. Mondják ugyan, energiatakarékos, de azt nem, hogy milyen finnyás. Minek neki a 16 amperos biztosíték, mikor a villanybojlerem beéri tízzel? Az ÉMÁSZ is így vélekedik egyébként, pedig ő már csak ért hozzá, ad egy 10-est és slussz, legfeljebb hozzátoldja, hogy régi építésű házba ennyi dukál. Az lehet, hogy 1974 régen vala, de 91-ben volt óracsere. Az mindegy, eszi, nem eszi! Illetve - túlozzunk - kaphat mást, 16-osat, csakhogy mindennek ára van, még a koporsóőrzésnek is. Az előbbinek - spéciéi - 2180 forint, meg a kecmec, mert ez nem csak afféle ukmukkfukk. Kérni kell, írásban, azután majd meglátják. Egyszer már kértem - írásban - és nem láttam belőle semmit. Igaziakkor másért esedeztem, 1992janu- árjában. Éberségemnek köszönhetően felvillanyozott az az észlelésem, hogy a villanyórám átment perpetum mobile-be. Rögvest intézkedtem, s szerencsémre az ÉMÁSZ is, de hiába óbégattam, hogy nem csak elemlámpa-iz- zóim vannak. Tudom, erre a válasz: ne túlozzak, majd ők megmagyarázzák, mi mindenre elég az a 10 A-os. Jó, én meg utána bekapcsolom a porszívómat, az ultraszupermodemet, ami úgy kirúgja az óraautomatát, hogy bere- zonál tőle még a lépcsőházi korlát is. Kérelmemhez visszakanyarodva, sebtiben papírra róttam, évenként 1984-től, hogy s mint „emésztettem” a kWh-t.'Mondhatnám, eléggé kiegyensúlyozottan, egészen 1988 őszéig. Akkor valamiért bepörgött, s 2 éven át rávert olyan 70 %-ot. Óracsere után ismét a régi kerékvágás. Ezt ugyebár beszoroztam az akkori egységárakkal, mert az is nőttön-nőtt, s azóta várom a jóváírást. Erre nincs rendelet, csak a 10 A-re, meg a 2180 forintos csereberére? No, e levélmásolat most ad acta, de dafke, reserva- tis reservandis (jogfenntartással). Utána írom a memorandumot, aminek - bízvást - lesz foganatja, ha alkalmasint bemutatom a befizetési feladóvevényt, mert ugyebár: biztos, ami fix. Mindezt személyesen is elmondhattam volna 2 ízben, ha az a házonkívüliség nem lenne. így, magánkívüli állapotomban rebegem: mindennek van határa, mint például ennek a mosógépnek is. A hat ár egyikeként említem az ÉMASZ-t, a többi ötön mások osztozkodnak. Mi meg annak is örülhetünk, ha egy helyről kapunk kis fizetséget (vö.: munkabér), s azt megtizedelve egy 16 A-os automata biztosítékba invesztálhatjuk. Antal Ferenc Sajóbábony 50 éves találkozó 50 éves találkozóra jöttek össze a volt abaúj- szántói Szent Imre római katolikus polgári iskola fiú és lány tanulói. Az iskola 1927-ben alakult, igazgatója Horváth Géza pápai kamarás plébános volt. Első évben még csak 87, 1944-ben már 476 fő volt a létszám. Sokat gondolkodtam, meijem-e elkezdeni a találkozó szervezését. A hosszan tartó levelezéseknek, érdeklődéseknek lett eredménye. Sikerült majdnem mindenkiről hírt kapni, 3 leány és 3 fiú kivételével. Sajnos tanáraink nagy része, osztálytársaink közül pedig 12 fiú és 8 leány már nem lehettek itt... A találkozó csodálatos volt. Ismerkedés újból. Előkerültek a már megsárgult fényképek, emlékkönyvek. Az egész napos ünnepség az abaújszántói temetőben történő sétával kezdődött, elhunyt igazgatóra, tanárokra, tanulókra emlékezve. A szokásos osztályfőnöki óra a Himnusz elé- neklésével indult. Tanáraink közül itt volt Móré Józsefné tanárnő, a szeretett Erna néni és Bakonyi Béla tanár úr, aki emlékezett az iskola életére tanáraira, diákjaira. Minden résztvevő beszámolt az eltelt 50 évéről. Hálaadó szentmisén vettünk részt a róm. kát. templomban, ahol volt iskolatársunk, Makranczi Géza esperes úr szolgál. Köszönjük szolgálatát, úgyszintén Varga Gábor plébános úr meleg szavait. A templomból a H. világháborús emlékműhöz mentünk, ahol elhelyeztük virágainkat. A Szózat eléneklése után közös ebéden vettünk részt az abaújszántói vendéglőben. Hórász Lajosné Abaújszántó A MÁV Fúvószenekar térzenéi Ezelőtt ötvennyolc evvel ebben a zenekarban kezdtem én is Immár több mint másfél évtizedes hagyománya Miskolcnak a Nyári Fesztivál. Az ünnepi események színhelyei: a Diósgyőri vár, az Erzsébet tér, a hajdani Korona Szálloda udvara és a tapolcai park Barlangfürdő felé vezető sétánya, ahol június 21-től augusztus 12-ig a művészetet kedvelő miskolciak és az idelátogató vendégek kielégíthetik kul túrigényeiket. A „Zene Napján”, június 21-én volt a Nyári Fesztivál megnyitója a Diósgyőri várban, ahol a Miskolci Szimfonikus Zenekar nyújtott nagysikerű, ünnepi hangversenyt. Ezt követően délután, az Erzsébet téren a MÁV Fúvószenekar adott nagysikerű térzenét. Szerencsém volt, mert még időben tudomást szereztem róla, ott lehettem és hallgathattam a hajdani zenekarom művészi nívójú, nagysikerű térzenéjét, az általam is ismert és játszott indulókat, fülbe mászó polkákat és kerin- gőket. Ezelőtt 58 évvel ebben a zenekarban kezdtem én is zenei pályafutásomat, s bizony az akkori muzsikusokból már csak Dargai Gyuri, a cintányéros él és zenél. A köny- nyeimmel küszködtem, amikor az általam is ismert és játszott melódiák a szívemig hatottak. A 28 tagú zenekart Kalmár Péter karmester úr vezényelte igen nagy hozzáértéssel, s szinte szuggesztív erővel. A mintegy kétszáz főből álló hallgatóságnak nagyon megnyerte a tetszését a zenekar jól összeszokott, művészi játéka, Kalmár Péter karnagy úr mesteri vezénylése. Szinte bámulatos a vezénylési taktikája, ahogy partitúra nélkül, szuggesztív tekintetével hívja szólóba az egyes hangszercsoportokat. A vezényléssel járó kéz, kar és testmozgása pedig felér egy kiadós tornamutatvánnyal. A zenekar játékát egyetlen jelzővel lehet minősítem: művészi. Ezt a nagyszámú közönség is szűnni nem akaró, ütemes tapssal jutalmazta. Ugyancsak ez a fúvószenekar adott július 17-én térzenét a tapolcai parkban, a Barlangfürdőhöz vezető, gyönyörű virágágyakkal szegélyezett sétányon. Itt még nagyobb közönség élvezte produkciójukat. Az utolsó számokat a közönség fergeteges ütemes tapsa kísérte, kifejezve a hálát és elismerést a kapott művészeti élményért. Turcsi Lajos volt eufonista Kereskedők kerestetnek!... Ha a kereskedő elveszti a becsületét, lehúzhatja a rolót Ami elromolhat - nyugodjunk bele- az egyszer el is romlik! - hirdeti Murphy törvénye! Ekképpen vélekedhetett a haza Bölcse is, mivel kedvenc szava járása volt: „Az Élet- meg minden - olyan, mint a gatyamadzag: az is akkor szakad be, amikor nem kéne!” Ennyi okos mondás ismerete ellenére, mégis kissé megrökönyödve konstatáltam, hogy a kis „szoba-helikopterünk”, az asztali ventilátorunk közel tízévi szolgálat után kikérte az „obsitot”, azaz: egyik napról a másikra, nyugállományba vonult, még a „felmondási időt” sem volt hajlandó leszolgálni. Zúgni-zümmögni tudott ugyan, csak a „rotor” nem mozdult. Éz történt: pontosan június 29-én, Péter-Pál napján. (Úgy látszik, a Lackó, és a Szent Heverdel napját ettől a naptól akarta folyamatosan ünnepelni!). Ám, mivel másik ventilátorunk leltárban nincs (zümmögő „dalosszúnyog” még könnyebben akadna!), még e hó 3Ö-án nekivágtam a Vadvilágnak, új hűtő-szerszámot vásárolni. Derűs kedvvel indultam útnak, abban bízva: sok elektromos szaküzlet van városunkban, nem lesz nehéz dolog hozzájutni egy ilyen kis jószághoz! Hát igen. Ahogy azt Móricka elképzeli!... Utam legelején, már a Szentpáli utcában azzal vigasztaltak: igen, volt, valóban volt ventilátoijuk, hajdanán, de már rég elfogyott a készlet. Nos, sebaj, irány Miskolc legnagyobb áruháza. Itt, a kérésemre én is egyenes, kertelés nélküli választ kaptam: nincs!!! Télen lesz? - kérdeztem nagy alázatosan. Értse meg: nincs, kaptam a rendreutasítást. Értem uram, értem - válaszoltam -, csak azt nem értem, hogy akkor miért vannak maguk itt?! Hogy erre mi volt a válasz, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Ezután, kicsit lelombozódva, de fiatalos szíwel-bizakodással vettem a direkciót a polihisztorok „krájzlerá- ja”, az Ezermester bolt felé. Itt kissé csökkent a reménységem, amikor láttam, hogy a pultnál két feltűnően kedves és vidám hölgy keménypapír-darabbal legyezi magát. Ventilátor iránti tudakozódásomra nevetve mutatták, hogy ők is milyen „elektromos géppel” hűtögetik magukat, ilyet tudnak adni, ha köll! Hát, nem köllött! A következő üzletben még jobban „ráfáztam”. Van ventilátoijuk? - kérdeztem. - Van hát, hogyne lenne! - mondta vidáman az udvarias, középkorú úr, és rámutatott az asztalon pörgő micsodára. Mibe kerül? - kérdeztem. - Hát, mondta kissé bizonytalanul - tavasszal 2200 forint volt, most nem tudom, utána kellene nézni. - Miért? - van valami problémája? - Igen - mondta még mindig mosolyogva - van egy kis hibája: az, hogy nem eladó. Na, ne legyen már olyan mérges! - kért mosolyogva, mert látta: olyat akarok mondani erre, ami nincs benne a lo- rettói litániában. így hát nem lehetett rája megharagudni! Mehettem haza, dicsőségesen, üres kézzel. Közben elmélázhattam azon, hogy ötven-egynéhány évvel ezelőtt, gyermekkoromban, de sokszor elug- rasztottak kedves szüleim a közeli vegyeskereskedésbe! Az üzlet tulajdonosa, egy középkorú hölgy, Bier- mann Ilonka, gyakran eljött hozzánk, már családtagnak számított. Ottlétekor szinte mindig emlegette, hogy új árukat kell rendelnie, mert a készlete rohamosan fogy. „Ejnye, Ilonka - mondta jó Anyám -, hát miért nem akkor rendelsz újat, ha már a régi készlet elfogyott, hiszen addig az új áruk fölöslegesen foglalják a helyet a raktáradban. „Jaj, Magdi néni, nem úgy van az!” - nevetett Boltos Ili. (Mi, gyerekek, magunk között így neveztük.) - „Ha én nem tudom jól kiszolgálni a kuncsaftot, az a vásárlót elkeseríti. Emiatt esetleg összevész a feleségével, vagy elveri a gyerekét, s ez se neki, se a családjának nem jó. De nekem se jó! Nemcsak azért, mert a pénzét máshová viszi, hanem főleg azért, mert ezt mondja róm: vacak boltos, rossz, nem becsületes kereskedő! És ezentúl se ő, se a családtagjai, többé be nem teszik hozzám a lábukat! pedig: ha a kereskedő elveszti a becsületét, lehúzhatja a rolót, bezárhatja a boltot!” Hol van most ilyen kereskedő? Talán még Diogenes se találna egyet sem, még ha lámpával bogarászna is utána. De nem akarom én a jelenlegi bolti eladók (nem kereskedők) kedvét szegni, jó pár évvel ezelőtt megtörtént ennél még faramucibb eset is. Úgy volt, hogy kellett volna nekem egy pár 50 milliméteres csuklóspánt, magyarul: zsanér. Be is mentem egy (azóta már megszűnt) vaskereskedésbe, ahol a pult mögötti polcokon kellették magukat a különböző vas-alkatrészek. „Kérek 10 db ötvenes zsanért” - szóltam az elárusító hölgyhöz. O, méla undorral rám nézett, és haláli unott arccal csak ennyit vakkantott: ,Áz mi?”... Ilyenkor, mint a fenti esetekben is, ha „kitör a béke” köztem, és a bolti alkalmazottak között, mindig eszembe jut Bugyi Sándor, debreceni taligás híres mondása, aki így kö- tözködött az egyik pappal: „Hát, tisztelendúr, pap, az mindenki lehet! De debrecenyi taligásnak! Uram, erre születni kell!” Bizony, ez határozottan kell (kellene), hogy vonatkozzon a kereskedelemre, a kereskedőkre is. Mert a kereskedelem is egyfajta szolgáltatás. S ha ez kiszolgáltatássá válik, akkor félő, hogy rosszul tanították-készítették fel őket a tisztességes, becsületes, lelkiismeretes munkára! Csak „eladók” lettek, nem pedig: KERESKEDŐK! Akkor pedig legjobban tennék, ha - Karinthy szavaival élve -, visszakérnék az iskolapénzt. Csörnök Jenő Miskolc Sikeres véradónap Lácacsékén Lácacsékén sok-sok évvel ezelőtt rendeztünk utoljára véradónapot. Ezért is vártuk nagy izgalommal, hogy most mennyien jelennek meg, ajánlják fel önként mások gyógyítására vérüket. Nos, nem kellett csalódnunk, hiszen huszonötén összesen 8,4 liter vért adtunk. Ezért a szervezők nevében szeretnénk mindenkinek köszönetét mondani. Köszönjük a Polgármesteri Hivatal közreműködését is, akiktől a véradók az ilyenkor szokásoson felül további üdítőket és csokoládét kaptak. Már most bizonyosak vagyunk abban, hogy egy év múlva még több lácacsékei ad majd vért a következő véradó napon. Lácacséke Dr. Salamonná, dr. Angyal Angéla, Iiarnócsi Zoltánná Nem fogy... ...Mármint a választási hadjárat plakáterdeje a megyeszékhely egyes részein. Amint azt a hirdetőtábla is bizonyítja... Fotó: Laczó József Három — az ellenőr Július 21-én este 7 órakor utaztunk terhes feleségemmel az 1-es busz vonalán. Felszállás után érvényesítettük jegyünket, majd lepakoltuk csomagjainkat. Éppen a Tiszai pályaudvarra mentünk, mert 19.29- kor indult a vonatunk Debrecenbe. A Búza téren felszállt 3 ellenőr, mindegyik másik ajtónál. Mi a busz utolsó ajtajánál ültünk. Mivel felismertem az ellenőrt, ezért kérés nélkül is odanyújtottam érvényes jegyeinket. Mosolyogtam, mert azt vártam, hogy meglepődik. Meglepődés helyett rámförmedt, hogy ne vigyorogjak, biztosan most lyukasztottam- Mondtam neki, hogy mái- régen lekezeltük a jegyeket. Ó tovább erős- ködött a saját feltételezése mellett, majd hívta a társait. Hárman egyesült erővel támadtak minket és fizetésre szólítottak fel. Természetesen nem voltunk hajlandóak kifizetni a jogtalan bírságot. Ezután le akartak szállítani minket a buszról a Tiszai pályaudvar előtt egy megállóval. Érre sem voltunk hajlandóak. Közben én egyfolytában azt hangoztattam, hogy ehhez nincs joguk. Ők agresszíven támadtak minket és az egyikük burkolt fenyegetéssel is élt: „Majd én megmutatom, hogy még mihez van jogunk.” Közben megérkeztünk a pályaudvarra, ahol nem engedtek leszállni minket, a sofőrrel becsukatták az ajtókat. így mentünk a parkolóba, ahol megelégelve a dolgot, kinyitottam az ajtót és leszálltunk. Elmentünk a jegypénztárhoz, hogy panaszt tegyünk valakinél az ellenőrök viselkedése miatt. A pénztárosnő azt mondta, hogy most legfeljebb a forgalomirányítónál tehetünk panaszt. Miközben azon gondolkoztunk, hogy próbáljunk meg panaszt tenni, vagy induljunk a perceken belül induló vonathoz - megérkezett három rendőr. Felszólításukra átadtuk a személyi igazolványainkat, és ők egyből továbbadták azokat az ellenőröknek. Az ellenőrök felírták az adatainkat, majd utunk- ra engedtek. Hiába mutattuk meg a jegyeinket a rendőröknek is, ők azt mondták, hogy csak az igazoltatásra van joguk és forduljunk az MVK- hoz a panasszal. Az illetékes csoportvezető helyettes azt mondta, hogy majd megkérdezi az ellenőrt az esetről, mert a leadott munkalapon az áll, hogy mi akkor lyukasztottuk ki a jegyet, amikor ő felszállt a buszra. A helyzet tehát a következő: az ellenőr először feltételezésekre alapozva, később magát védve bliccelőként tüntet fel minket, agresszíven viselkedik a tárásaival együtt, visszaél a hatalmával. A feleségem és én tudjuk, hogy nem vagyunk vétkesek. A kérdés az: vajon két utas szava és az érvényesített jegyek elegendőek-e az ellenőr szavával szemben!!! Handarai Zoltán Miskolc, Budai N. A. 7.1/2.
