Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-08 / 185. szám
TT 12 ÉSZAK-Magyarország Hirdetés 1994- Augusztus 8., Hétfő, A MÉRUSZ Igazgatósága mély megrendüléssel tudatja, hogy szeretett munkatársunk, szövetkezetünk tagja NYAKAS ANTALNÉ Piriké életének 53. évében, 1994. augusztus 4-én hirtelen elhunyt. A gyászoló család fájdalmában osztozva, emlékét kegyelettel megőrizzük. A MÉRUSZ Igazgatósága. »53865/1K* „Elcsitul a szív mely értünk dobogott, Pihen a kéz mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.” ÖRÖKKE bánatos, megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, imádott édesanyánk, édes lányom, szerető testvér, gondoskodó nagymama, jószívű anyós és rokon NYAKAS ANTALNÉ sz. Arnóczki Piroska életének 53. évében csendesen elhunyt. Temetése 1994. augusztus 10-én 15 órakor a Mindszenti temetőben lesz. A gyászoló család. *53905/1K* FÁJÓ szívvel tudatom mind-a- zokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS TIVADAR életének 51. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1994. augusztus 9-én, 8 órakor lesz a diósgyőri temető ravatalozójából. Gyászolják: felesége és a kiterjedt rokonság. MÉLY fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALENCSAR JÁNOSNÉ sz. Tocsev Ilona hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Temetése 1994. augusztus 9-én 10 órakor a Szentpéteri kapui temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család. FÁJÓ szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. SZILASI FERENCNÉ sz. Müller Rózsa életének 74. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1994. augusztus 9-én, 16 órakor lesz a vasgyári temető ravatalozójából. A gyászoló család. JÖJJÖN!.... HOGY AZ IDÉN SE MARADJON KI A JÓBÓL! Ezernyi áru, hihetetlen kedvezmények, divatbemutatók, termékkóstolók, üzleti találkozók, fantasztikus akciók, repülő- és hőlégballon-bemutatók, színes műsorok, talk- show, hasonmás-verseny, vásárlók utcája, jósnő és persze igazi vásárhangulat vár Önre SÓVÁRI VÁSÁR r m 1 MISKOLC Nemzetközi kiállításon és vásáron, amelynek társrendezvényei között- EURO-HÍD Szakvásár- D1VAT-SZÉPSÉG-EGÉSZSÉG Szakvásárok- AUTÓ-SHOW - Közlekedési járműbemutató 1994. augusztus 9-14-ig 6 napon át naponta 10 órától 19 óráig csaknem 60 000 m2-en Miskolcon az Egyetemi Vásárvárosban. , A rendezvényre a MÁV és a Borsod VOLÁN 50 %-os utazási kedvezményt biztosít! A NE FELEDJE! EH MOST IS LÁTNI KELL! MI7P8 KIÁLLÍTÁSSZERVEZÖ KFT. MITSUBISHI MOTORS A BELÜGYMINISZTÉRIUM BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI ÁLLAMHÁZTARTÁSI ÉS KÖZIGAZGATÁSI INFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT (Miskolc, Palóczy út 5.) PÁLYÁZATOT HIRDET INFORMATIKAI IRODAVEZETŐI állásának betöltésére. Az állás betöltéséhez egyetemi vagy főiskolai végzettség, számítástechnikai, ügyyiteltechnikai vagy informatikusi szakképesítés és számítástechnikai szakterületen eltöltött legalább ötéves gyakorlati idő szükséges. Előnyben részesülnek azok a pályázók, akik közigazgatási és idegennyelv-ismerettel rendelkeznek. AZ INFORMATIKAI IRODAVEZETŐ SZERVEZI ÉS IRÁNYÍTJA:- a számítástechnikai fejlesztési osztály,- a számítógépüzemeltetési osztály,- a számítógép szerviz,- az informatikai etalon könyvtár tevékenységét. A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA: 0 a pályázó legfontosabb személyi és foglalkoztatási adatait, ® részletes szakmai önéletrajzát, • a munkaköri követelményeknek, feladatoknak megfelelését igazoló okiratok másolatát. BÉREZÉS: a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján, megegyezés szerint. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE: 1994. szeptember 01. FÁJÖ szívvel és nagy fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON SANDORNE sz. Sinka Eszter geleji születésű diósgyőri lakos életének 78. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1994. augusztus 9-én, 18 órakor a diósgyőri temető ravatalozójából lesz. Gyászolják: szerető férje, gyermekei és családjuk, valamint a kiterjedt rokonsága. 53893/iK' „Nem így akartam, nem ezt akartam, Szerettem volna még köztelek élni, De a halói közbe szólt, hát el kellett menni. Ha sírni látlak titeket, lelkem fáj nagyon, Ezért ha rólam beszéltek, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajiatok." FÁJDALOMTÓL megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett gyermekem, drága feleségem, édesanyánk és nagymama KEREKES ENDRÉNÉ sz. Ulyas Anna Marika néni életének 51. évében, súlyos betegség után elhunyt. Temetése 1994. augusztus 10-én, 18 órakor a vasgyári temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család. *53894/1K* KLASSZ NY VG ATI KILÓS RVHAVÁSÁR MISKOLCON a II. Rákóczi Ferenc Mcgvjci KönvfvtÁrbAn (Görgey Artúr w. 11.) Augusztus »-9-cn hétfőn cs Itcbben 7-18-ig EXTRA ÁRWAL g várjuk kebves :f vásárlóinkat!!! SZENZÁCIÓS ÁRLESZÁLLÍTÁS! Minden darab 100-200 Ft. Női, férfi import vasalt áru végkiárusítása augusztus 8-19-ig. Zsolcai kapu 4-6., a Fix bevásárlóudvarban. Ugyanitt viszonteladókat 200 Ft/ka + áfa áron kiszolgálunk. Holland ruhabolt. Nyitva hétfőtől péntekig, 8-16-ig. •53860/1IC 3 szoba összkomfortos családi ház kisipari tevékenység végzéséhez alkalmas műhelyekkel, jól megközelíthető helyen f E L A D Ó ? Érdeklődni lehet: 8-*1 6 között. Miskolc, Nemzetőr u. 25. 4ó/331-941, 333-142, J1 —----------^^ K ÖSZÖNETÉT mondunk mindazoknak, akik id. GABURI FERENC temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. •53877/1K* HÁLÁS szívvel köszönjük a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik DOJCSÁK LÁSZLÓ temetés.ére eljöttek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a megyei főkapitányság vezetőinek és dolgozóinak. A gyászoló család. *53827/1K* KÖSZÖNETÉT mondunk mindazoknak, akik MEGYESI BALÁZSNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyá-szoló család. ’53814/lK* KÖSZÖNETÉT mondok mindazoknak, akik RADIOS JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló felesége. *53879/1K* HÁLÁSAN mondunk köszönetét mindazoknak, akik Nagy Ferencné TÓTH ADRIENNE temetésén megjelentek es részvétnyilvánításukkal fáj’ dalmunkbnn osztoztak. A gyászoló család. •53875/lK* Tisztelt Olvasóink/ Gyászhiteleléseket, köszönetnyilvánításokat a Regionális Sz AKCIÓ A SY-TA KFT-NEL! TWINGO már 213 000 Ft első befizetéstől kétütemű csereakcióban CLIO már 254 000 Ft első befizetéstől részletre vásárolható! Érdeklődjön kereskedésünkben SY-TA AUTÓCENTRUM 46/331-941,332-952,332-589 Miskolc, Nemzetőr u. 25. RENAULT Kedvező áron kínálunk új és felújított diesel és gázos targoncákat, garanciával. Rendkívüli áron mindenféle bolgár és cseh alkatrészek. Új és felújított kézi hidrák. ? (Uj: 30 000 Ft, felújított: 20 000 Ft) 4. Tel.: (52) 410-504, Medical Representatives ASTRA Astra Pharmaceuticals In order to improve our service to the Hungarian healthcare we are now looking for Medical Representatives in the areas of Zala, Somogy and Heves, Borsod. The positions are to be taken from September or as soon as possible. The main tasks will be to:- plan, perform and follow-up individual information visits and larger meetings both with medical doctors and pharmacists, in the district of your own- report and keep a good communication with the office in Budapest Requested background is pharmacist, dentist or medical doctor. Sales experience and/or education would be an advantage. Your personality should be positive and open. Spoken and written English is needed. Fluent Hungarian is a prerequisite. Driving license is necessary. We will offer a competitive salary, a company car and a compensation package. For the right person there are possibilities to advance. For further information, please contact Andrea Püski or Krisztina Várnai. Tel.: 202-3722.'AjUjílifations should be sent to ASTRÁ Pharmaceuticals Kft. att. Thomas Velinder, Maros u.19-21.1122 Budapest. A jól bevált ALFA botor irodabútor-család legújabb generációi az ALFA-plusz és ALFA-med (fekete színben is!) aug. 15-ig kaphatók: 20% árengedménnyel BORSOD D0MUS Miskolc, Nagyváthy u. 2. Gyárija a GARZON BÚTOR RT. Székesfehérvár A Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának hivatalos szállítója. MAGYAR TERMÉK - EURÓPAI MINŐSÉG A KAVICSBÁNYA VÁLLALAT VjL nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a vállalat tulajdonában lévő ÜDÜLŐINGATLAN megvásárlására. 1. Az ingatlan helye: Bogács, Őz u. 4. (egy földrészlet, két szomszédos, parkosított, bekerített telekingatlan). Tulajdoni lap száma: 3669 Helyrajzi szám: 1797,1798 A telek területe: 2 x 1200 m2 Üdülőépületek:- 3 db egyenként 40 m2 panelekből összeszerelt iker konténerház, pala fedéssel, fedett-nyitott társalgóterasszal,- 1 db 32 m2 ERDÉRT-típusú, palafedésű faház, (étkezőépület)- 1 db 62 m2 ERDÉRT-típusú, palafedésű faház, (szociális épület, mosdó, zuhanyzó, WC),- 5 köbméteres vasbeton szennyvíztisztító. Irányár: 3,5 M Ft + áfa 2. Vételárként a kiíró E-hitelt és kárpótlási jegyet nem fogad él, a fizetés módja készpénz. 3. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. augusztus 20 12 óra. Helye: KAVICSBÁNYA VÁLLALAT Budapest,VI. kér. Andrássy u. 87-89.1. emelet. 4. A pályázatnak tartalmaznia kell:- az ajánlattevő (személy, cég) adatait- a felajánlott vételár összegét- a fedezet meglétét igazoló fizetési garanciát. 5. A pályázatot személyesen vagy meghatalmazott útján 3 példányban, zárt, cégjelzés nélküli borítékban kell benyújtani a pályázatra utaló „BOGÁCS ÜDÜLŐ” megjelöléssel. A benyújtott ajánlatok közül meg kell jelölni, hogy melyik az eredeti példány. 6. Az ajánlattevőnek vételi szándéka bizonyítására 250 E Ft-ot, azaz kettőszázötvenezer forintot át kell utalnia a MININVEST Rt. szakértőnek a Budapest Bank Rt.-nél vezetett 209-22050-7007 sz. számlájára, és az átutalásról szóló igazolást ajánlatához mellékeim kell. A szakértő ezzel az összeggel a bánatpénz szabályai alapján rendelkezik. Az ajánlati kötöttség időtartama 90 nap. 7. A pályázatok bontása közjegyző jelenlétében történik. Az értékelő bizottság a pályázatok elbírálásánál a legmagasabb árat ajánló pályázatot fogadja el, de fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa. 8. A jelen pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az Állami Vagyonügynökség versenyeztetési szabályzatának rendelkezései az irányadók. A pályáztatással kapcsolatos további információt: KOLLÁR ERVIN (Tel.: 1428-539) ad. »53805/1H*