Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-21 / 170. szám
2 ÉSZAK-Magyarország zzu : zz Országban^Világban 1994- Július 21., Csütörtök Alekszandr Lukasenko parlamenti beszéde Moszkva (MTI) - Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő hivatali esküje letétele után megtartotta első elnöki beszédét a parlamenti képviselők előtt. Felszólalásában az ország gazdasági helyzetét és a válságból kivezető út lehetőségeit tekintette át. Lukasenko ezután javaslatot tett az új kormány összetételére. Miniszterelnöknek a 46 esztendős Mihail Csigirt-jelölte, aki jelenleg a fehérorosz agráripari bank (Belagroprom- bank) elnöke. A négy miniszterelnök-helyettesi posztra Vlagyimir Garkunt (a mezőgazdasági, élelmezési és falvak szociális fejlesztésének kérdéseivel foglalkozó parlamenti bizottság elnökét), Viktor Goncsart (egy városi önkormányzat helyettes vezetőjét) Mihail Mjasznyikov és Szer- gej Ling eddigi miniszterelnök-helyetteseket szánja. A belügyminiszteri poszt várományosa Jurij Zaharenko, aki eddig a belügyminisztérium egyik részlegének volt a helyettes vezetője. Vlagyimir Jegorov eddigi belügyminiszter az állambiztonsági hivatal élére kerülne. A védelmi miniszter Anatolij Kosztyenko, a fehérorosz katonai körzet volt főparancsnoka, jelenleg a FÁK végrehajtó bizottságának tagja lenne. A parlamenti bizottságok szerdán megvitatták az államfő javaslatát, s csütörtökön a parlament döntést hoz a kinevezésekről. Panamai katasztrófa Panamaváros (MTI) - Huszonegyen vesztették életüket kedden, amikor az Alas panamai légitársaság repülőgépe a heves esőzés közepette a kelet-panamai Colon tartományban lezuhant. A Panamavárosba tartó repülőgép fedélzetén főleg üzletemberek utaztak. A balesetnek nem volt túlélője Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Faragó Lajos Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-611/203, gazdasági: 341-601, kulturális: 341-611 /239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-4064 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán. Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17,90 forint, a pénteki lapszám 19,80 forint Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46) 358-522 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46) 396-174 Sárospatak (47) 323-340 Tiszaújváros (49) 346-098 Kim ír Szememlékünnepély A nagygyűlés után délben az egész országban háromperces néma gyásszal adóztak az országalapító vezető, a közel ötven éven át uralkodó Kim Ir Szén emlékének, megszólaltak a gyárak, vasutak, hajók kürtjei Fotók: AP Tokió (MTI) - A stabilitás megőrzésének szándéka, a sima hatalomátörökítésre való törekvés tükröződött a szerdai nagyszabású phenjani ünnepségen, amelyen az elhunyt államfőre, Kim Ir Szenre emlékeztek. Tízezrek Vettek részt a Kim Ir Szén téri nagygyűlésen, amelyen az előzetes várakozásokkal ellentétben Kim Dzsong II, az utód nem mondott beszédet. Helyette Kim Jong Nam miniszterelnök-helyettes méltatta a nagy vezér érdemeit, ezek közül is kiemelve a vezetés utódlása kérdésének megoldását. Hangsúlyozta, hogy a „nép jövője és sorsa Kim Dzsong II kezében van”, és az ő követésére szólította föl az országot. A Koreai Munkapárt, a hadsereg és a mezőgazdaság képviselői is beszédet mondtak, Kim Dzsong lit „új vezetőként”, a „nagy utódként” említve. A szerdai események és a keddi temetési szertartás protokoll-listái alapján arra következtetnek a megfigyelők, hogy mind a katonai vezetés, mind Kun Dzsong II családtagjai felsorakoztak a új vezető mögé. O Dzsin U védelmi miniszter, a kormányfőt megelőzve állt a listán, közvetlen Kim Dzsong II után, Kim ír Szén öccsét pedig csak ezután, a négy miniszterelnök-helyettes között említették. Feltűnt, hogy az elhunyt államfő felesége, Kim Dzsing II mostohaanyja a temetési bizottság listáján még csak a 104. helyet foglalta el, a temetési szertartásra kiadott listán viszont már a 14. helyre rukkolt elő. Megfigyelők szerint elképzelhető, hogy lüm ír Szén özvegyének, .kiemelése” egyszerűen csak a konfiiciánus hagyományok követésére utal, nem kizárt azonban, hogy az új vezetés ezzel is jelezni kívánta: nincsenek családi viszályok, az özvegy nem favorizálja fiát, Kim Fjong lit, aki jelenleg finnországi nagykövet, hanem Kim Dzsong lit támogatja. Érdekes hírt közölt a dél-koreai hírügynökség még a keddi temetési körmenettel kapcsolatban. Szöuli kormánykörökre hivatkozva azt írja, hogy az a fekete koporsó, amiben Kim ír Szén holttestének kellett volna lennie, üres volt. A ceremónia idején állítólag Kim Ir Szent ugyanabban az üvegkoporsóban őrizték, amelyben felravatalozták az elnöki palotában. Az órákig tartó temetési menettel, illetve a nagy hőséggel magyarázta a kormányképviselő, miért tisztelgett a nép üres koporsó előtt a szertartáson. Bosnyák igen a felosztási tervre Genf (MTI) - Az öthatalmi összekötő csoport küldöttsége szerdán Oroszország genfi ENSZ-képviselefének épületében találkozott a boszniai muzul- mán-horvát föderáció képviselőivel. A megbeszélésen a föderáció küldöttei átadtak válaszukat az összekötő csoport által kidolgozott területfelosztási tervre. A horvát-muzulmán küldöttség egyik tagja így nyilatkozott: „válaszunkat átadtuk, s ennek lényege a feltételeket nélkülöző igen.” A felosztási terv értelmében Bosznia-Hercegovina területének 51 százaléka jutna a muzulmán-hor- vát föderációnak, míg a boszniai szerbek a területek 49 százalékát birtokolhatnák. Gen then igen nagy érdeklődés előzi meg a boszniai szerbek válaszát, s hasonlóképpen a Radovan Karadzic vezette küldöttségnek a nemzetközi közvetítőkkel való találkozóját. A boszniai szerbek képviselői szerdán szintén megérkeztek a svájci konferenciavárosba. Jól értesült források szerint vagy szerdán késő este, vagy csütörtökön találkoznak az összekötő csoport delegációjával és adják át a választ a területfelosztási tervre. A válasz egyébként már a boszniai szerb parlament keddi ülésén megszületett, de akkor az állásfoglalást borítékba helyezték, és közölték, hogy azt csak Genfben fogják nyilvánosságra hozni. Megfigyelők a nyilvánosságra hozandó szerb választ „igen, de...” formában határozzák meg. Az összekötő csoport felelős tényezői már korábban közölték, hogy az „igen, de...” formába csomagolt választ nemlegesként fogják értelmezni. A genfi békeerőfeszítések és az elvileg érvényben levő tűzszünet ellenére Bosznia-Hercegovina több frontján szerdán is folytatódtak az összecsapások. A leghevesebb harcok a nyugat-boszniai sza- kadár bihari önkormányzati térségben zajlottak., ahol a szarajevói központi kormány ellen küzdő Abdic népfelkelői a központi kormány erőivel csaptak össze. Abdic a szer- bek támogatását élvezi. Szintén folytatódtak az immár hetek óta tartó összecsapások Ozren hegységének térségében, bár a korábbiakhoz képest csökkenő hevességgel. Buenos Aires újabb áldozatai Buenos Aires (MTI) - A Buenos Aires-i zsidó képviselet székháza elleni hétfői merénylet után előállított négy személy közül kettőt szabadlábra helyeztek. Időközben már több mint nar- mincra emelkedett a merénylet halálos áldozatainak a száma. Egy német nőt és egy iráni férfit elengedtek, miután semmilyen, a fogvatartásukat indokló ok nem merült fel - közölte Juan Jósé Gale- ano, a nyomozással megbízott szövetségi bíró. Mindkettőjüket a Buenos Aires melletti Ezeiza nemzetközi repülőtéren tartóztatták le, amikor a Viasa venezuelai légitársaság járatára készültek beszállni. Az 31 éves iraki Adnan Mohamed Juzisz, akit hétfő este állítottak elő a brazil határ közelében fekvő Paso de los Libresben, továbbra is őrizet alatt van. Az iraki férfi, aki a közeli brazil Uruguaiana nevű városban lakik, hamis útlevéllel próbált a határon átkelni. Paso de los Libres-i rendőrségi források szerint a férfi hét évet szolgált az iraki hadseregben. Carlos Menem argentin államfő kedden bejelentette, hogy hétfő este nem messze a merénylet színhelyétől előállítottak egy 33 éves marokkói férfit, név szerint el-Kabir Pal- kant. A férfi feltehetően július 11-én érkezett Argentínába. Az Amerikai Államok Szervezete kedden elítélte a véres merényletet. -A támadás nem csupán a zsidó közösség, de egész Argentína és a nyugati félteke népeinek lelkiismerete ellen irányult - olvasható a Washingtonban egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban. A szervezet ülésének összehívását Argentína kérte. Carlos Menem argentin elnök hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a merényletet „külföldről” irányították. A chilei rendőrség állítólag hetekkel ezelőtt tudott egy zsidó intézmény ellen készülő támadásról, de ezekről nem tájékoztatta a felsőbb vezetést - közölték santiagói rendőrségi források. Nelson Mery rendőrfőnök már hétfőn kijelentette: hírszerző forrásokból három héttel ezelőtt szereztek tudomást a „valahol Dél-Ameriká- ban” készülő pokolgépes merényletről. Mery kijelentései eljutottak Argentínába is, és meglehetősen nagy visszhangot váltottak ki a szomszédos országban. Carlos Figueroa chilei külügyminiszter ugyanakkor elhatárolódó nyilatkozatot tett, kijelentve: neki semmi ilyesmiről nem volt tudomása, mert ha lett volna, feltétlenül tájékoztatja az argentin hatóságokat. John Major átalakította kormányát London (MTI) - John Major brit miniszterelnök szerdán átalakította kormányát, londoni elemzők szerint azért, hogy mandátuma második felére új lelket leheljen az erkölcsbotrányokban és az Európai Unió körüli vitákban megfáradt konzervatív párti kormányzásba, és fedezze hátát a jobboldali, Európa-ellenes orvlövészek elől. A fő posztokon megtartották helyüket a kormányfő hűséges munkatársai - Douglas Hurd külügyminiszter, Malcolm Rifkind védelmi miniszter és Kenneth Clarke pénzügyminiszter. A változtatások olyan posztokon történtek, amelyeket a BBC kommentátorai szerdán második vonalbelinek ítéltek. Ezek közül a legfontosabb, hogy Michael Portillonak, a konzervatív párti Európa-ellenes jobboldal üdvöskéjének távoznia kellett a pénzügyminisztérium főtitkárának tekintélyes posztjáról, és ehelyett a foglalkoztatási miniszter hálátlan feladatát kapta. Az eddigi foglalkoztatási miniszter, David Hunt, a Lancaster hercegség miniszterének tisztségét kapta. Hunt Major régi támogatója, és nemrég, a konzervatív miniszterek közül évtizedek óta első ízben, párbeszédet kezdeményezett a TUC szakszervezeti központtal. Új állása hagyomány szerint afféle szürke eminenciás szerep a brit kormányban: feladata lesz programok kidolgozása, a kormányfőnek kedves állampolgári charták - fogyasztóvédelmi szabályok- megvalósítása, és a fenyegető botrányok, útakadályok elhárítása. Az eddigi lancasteri hercegség-miniszter, William Waldegrave, ugyancsak a kormányfő barátja, mezőgazdasági miniszter lett szerdán. A pénzügyminisztérium főtitkára Jonathan Aitken, egy nem különösebben önálló arculatú politikus lett. Távozott a brit kormányból a gyengekezűnek tartott Peter Brooke, a nemzeti örökség minisztere, John MacGregor közlekedési miniszter és John Patten oktatási miniszter. Utódaik sorrendben: Stephen Dorrell, Brian Mawhinney és Gillian Shephard, az eddigi mező- gazdasági miniszter. Utóbbi különösen erőteljesnek bizonyult az elmúlt hetekben a brit marhahúste- nyésztók EU-beli érdekeinek képviseletében a német bojkottfenyegetéssel szemben. Jeremy Hanley, eddigi védelmi ál- lamminiszter a Konzervatív Párt elnöke lett, és egyszersmind - e tisztség történetében először - tárcanélküli miniszterséget is kapott az elnökséggel. Brit szokás szerint a kormányátszervezés a miniszterelnöki bejelentéssel érvényes, parlamenti megerősítés nem kell hozzá. Magyarországi helységnevek Pozsony (MTI) - A Magyarországon található szlovák nyelvű helységnévtáblákról közöl felvételeket és írást a pozsonyi Pravda szerdán megjelent száma. A szerző megállapítja: nem tudja ugyan, hogy mennyire csengenek össze a magyarországi szlovák, német, horvát nyelvű helységnevek a magyar törvényekkel. Azt azonban biztosan tudni lehet, hogy Magyarországon „nincs semmilyen Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), nincs Szlovák Nemzeti Párt (SNS), vagy Matica Slovenská, amelyek azt igyekeznének előírni, hogyan nevezzék az általuk lakott településeket a Magyarországon élő szlovák, német, és más nemzetiségek” - akik akadálytalanul tüntethetik fel a helységek anyanyelvűkben használatos, nem magyar névalakját. Összeomlott egy szudáni mecset Kartúm (MTI) - Kilencen meghaltak, húszán pedig megsebesültek, amikor a Nílus-parti Omdurman- ban, Kartúmmal átellenben leomlott egy mecset egyik része. A katasztrófa valószínűleg az épület nem megfelelő kialakítása miatt következett be, a kedd délutáni isten- tisztelet alatt. Segélyszállítmányok Goma (MTI) - Kedden mintegy 200 tonna humanitárius segély érkezett a zaire-i Goma repülőterére, ahová több százezer ruandai menekült. Az USA védelmi minisztériuma kedden bejelentette, hogy a héten újabb 78 járatot indít áz élelmiszerek és gyógyszerek eljuttatására a ruandai menekültek számára. Hitler-évforduló Bonn (MTI) - A Hitler ellen elkövetett - sikertelen - merényletet a német ellenállás csúcspontjának meg- téve emlékezett meg szerdán Berlinben Németország kormányzó elitje az ötven évvel ezelőtti eseményekről. A koszorúzással egybekötött ünnepség színhelye a Wehrmacht szárazföldi haderejének egykori központja, az úgynevezett Bendlerblock díszudvara volt, ahol az összeesküvők vezetőit, Claus Schenk Graf von Stauflénberget és társait statáriális eljárással rögtön a merénylet után kivégezték. A központi beszédet nem a német államfő, hanem a szövetségi kancellár, Helmut Kohl mondta. Kohl egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az, aki ma következetesen védelmezi szabad demokráciánkat, holnap nem fog olyan helyzetbe kerülni, hogy ellenállást kelljen tanúsítania =Röviden Havanna - Jaime Ortega, Havanna érseke, a kubai római katolikus egyház feje élesen bírálta azokat, akik felelősnek tarthatók a kubai menekülteket szállító, lopott vontatóhajó elsüllyedéséért és utasainak haláláért. Tokió - Murajama Tomiicsi japán kormányfő kijelentette, hogy a japán Önvédelmi Erők létét alkotmányosnak tekinti. Athén - Görögországnak kulcsszerepe van a balkáni térség békéjének helyreállításában - jelentette ki William Perry amerikai védelmi miniszter. Pozsony - Szlovákia pénteken adja át Magyarországnak a két ország közt megkötendő alapszerződés tervezetét.