Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-18 / 167. szám

4 Z Itt-Hon 1994. Július 19., Kedd Domborműavatás Patakon Sárospatak (ÉM - K.A.) - Nemrégi­ben újabb műalkotással gazdagodott Sárospatak. Ezen a napon leplezték le a Comenius Tanítóképző Főiskola Ár- vay József Gyakorló Általános Iskolá­jának falán az intézmény névadójáról készült márvány-bronz domborművet, Takács Erzsébet SZOT- és Munkácsy- díjas szobrászművész munkáját. A délután három órakor kezdődött ün­nepség bevezetéseként dr. Komáromy Sándor főigazgató köszöntötte a jelen­lévőket, köztük Takács Erzsébetet, Szövényi Zsoltot, a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium főosztályveze­tőjét és dr. Jánosdeák Gábort, a vá­ros polgármesterét. Mint mondta, az A dombormű avatás pillanata Fotó: Gombos Levente István ünnepség tisztelgés a magyar - és ezen belül a pataki — neveléstörténet kiemelkedő alakja, Arvay József előtt, aki 1857-től irányította az önálló taní­tóképzést Sárospatakon. A verses-zenés műsort követő beszé­dében Szövényi Zsolt felhívta a figyel­met Comenius és Arvay szellemi ro­konságára. Arra a kapocsra, amelyet a nemzetne­velés ügyének szolgálata teremtett kettejük között. Bár más-más korban éltek, a közös cél, a népoktatás minél szélesebb körben történő megvalósítása ver hidat az év­századok között. „Az iskolában, a növekvő ifjúságban fekszik a jövő. Akarjatok magatoknak biztosítani jövőt!” - írja egy helyütt Ár- vay, megfogalmazva ezzel saját ars po­eticáját, és irányt mutatva az évszá­zados pataki szellemiségnek. Annak a kulturális hagyománynak, amelynek eddigi eredményeivel, folya­matosságával mindenképpen helye van a két év múlva 1000. évfordulójá­hoz érkező magyar iskolatörténetben. Mindkét ország érdeke az együttműködés, a kapcsolatépítés Erdőbénye (ÉM - M.I.) - Több abaúji, zempléni telepü­lés polgármesterének a meghí­vására megyénkbe látogatott dr\ Rudolf Bauer, Kassa város főpolgármestere. Talán már többen tudják, hogy Erdőbénye, Abaújszántó, Abaújkér, Bod- rogkeresztúr, Tárcái és Szegi - összefogva - pályázatot nyúj­tott be a ’96-os expo rendez­vénysorozatára. Azt viszont még kevesebben, hogy a világ- kiállításhoz kapcsolódni akar például a szomszédos Szlová­kia is, szűkebb régiónkat te­kintve a kassai terület. Éppen ennek kapcsán látogatott teg­nap hazánkba Kassa főpolgár­mester, dr. Rudolf Bauer, aki a fent említett településeken jár. Látogatása kapcsán kértünk tőle interjút. □ Főpolgármester úr, mi a mos­tani látogatásának a fő célja? • E találkozónak, látogatásnak már van előzménye, nevezete­sen az, hogy nemrégiben Kas­sán jártak azon falvak képvise­lői, melyek együtt pályáztak a világkiállítás megrendezésére. Az ő viszontmeghívásuknak te­szek most eleget, hiszen mi is szeretnénk részt venni az ex­po megrendezésében, előkészí­tésében. A fő célja e látogatás­nak az, hogy megtartsuk, illet­ve továbbfejlesszük a jelenlegi jó kapcsolatainkat. □ Melyek azok a területek, ahol a kassaiak is szeretnének köz­reműködni a világkiállítás kapcsául • Érdekünk az, hogy a szlovák vállalatok, vállalkozók is részt vegyenek a magyarországi nagy rendezvény előkészítésé­ben, lebonyolításában. Szeret­nénk, ha bemutathatnánk a szlovákiai kultúrát, s a vidéki rendezvények segítségével be­kapcsolódhatnánk az idegenfor­galomba. □ Ez a látogatás, illetve a maj­dani expón történő jelenlétük ré­szét képezik a magyar-szlovák együttműködés erősítésének. Je­lenleg Ön szerint milyen szála­kon lehet ezeket bővíteni? • Úgy gondolom, hogy mind a magyar, mind pedig a szlovák fél érdeke az, hogy a két ország közötti kapcsolatok helyes irányba fejlődjenek. El kell mondanom, ez Kassának egy természetes politikai törekvé­se. Ezt egyébként Kassa elhe­lyezkedése, geopolitikái helyze­te, történelmi múltja is diktál­ja. Vagyis mindkét fél számá­ra fontos az együttműködés mind intenzívebb kiépítése. Példaként említhetem Miskolc és Kassa együttműködését, me­lyet igen aktívnak, jónak ítélek meg. Mivel a két város problé­mái hasonlóak, így értékesek azok a tapasztalatcserék, me­lyeket a közelmúltban folytat­tunk - kölcsönös látogatások során - Miskolc polgármesteré­vel, T. Asztalos Ildikóval. S ami nagyon lényeges: a kassai pol­gárok is pozitívan értéke­lik mindezt. □ Főpolgármester úr, amennyi­ben Önök részt kívánnak ven­ni a '96-os expón, tovább szeret­nék bővíteni a kapcsolatokat, mindinkább sürgetőbbé válik a határok átjárhatóságának megvalósítás. Ön hogyan látja ezt? 9 Az a fő cél, hogy minél több határátkelőhely legyen, hogy szabadabban tudjanak példá­ul a vállalkozók mozogni, oda- vissza egyaránt. Mi igyekszünk a szlovák központi szerveket is erre késztetni, hiszen ez a he­lyes irány, ezen kell továbbra is dolgoznunk. A kassai főpolgármestert mos­tani útjára elkísérte több vál­lalkozó is, köztük Schmiedbau­er Ferenc, a Hutny Projekt Ex­po igazgatója, mely cég kimon­dottan arra alakult, hogy a szlovák vállalkozóknak, válla­latoknak készíti elő az együtt­működés kereteit. Rendelkez­nek egy adatbázissal, mely 145 szlovák cég kínálatát tartal­mazza. Ezeket már el is küld­ték a magyar expo-felelősök- nek. Ugyanakkor tárgyalásokat folytatnak több magyarországi régióval, a közeljövőben Győr­be utaznak, ahol 54 ország kép­viselői találkoznak a világkiál­lítás megrendezése kapcsán. Katonalovakra emlékezve... (ÉM) - Az utóbbi időben a te­levízió képernyőjén gyakran látható egy pár perces beját­szás a főváros ostroma idejéből. A romos, csatazajtól hangos ut­cákon - az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél - két katonaló ban­dukol kábán és céltalanul. Már nem zavarja őket a csatazaj, évek alatt megszokták. A híradós bejátszás drámai és tragikus. A kegyetlen háború­ban nemcsak a katonák, ha­nem legjobb segítőtársaik a lo­vak is szenvedtek, sebesültek és csendben kimúltak. Erről jutott eszembe 1944 ősze. A front még valahol a Tiszán túl dübörgőit, de az országu­takat már ellepték a menekü­lők. Lovaik kimerültén, fárad­tan húzták a szekereket, és ha kis időre megálltak, fejüket ló­gatva már bóbiskoltak is. Ki­fejezéstelen szemmel, értetle­nül néztek körül az ismeretlen tájon és nem értették miért kel­lett otthagyniuk istállójukat, ahol friss szénát ropogtattak és pihentek. Akkor a Károlyi gyümölcsös al­ján néztem a fásult emberek vonulását. A szekerek egyike félreállt és a fáradt lovak egyi­két kifogták, leszerszámozva sorsára hagyták. A szekérhez kötött tartaléklovat fogták be helyette. A kimerült ló csak állt kábán, miközben gazdája to­vábbhajtva már figyelemre sem méltatta. Megsajnáltam. Hozzámentem, megsimogattam bozontos fejét. Kötőfékénél fogva lassan ban­dukolva, gyakran megállva a kúthoz vezettem és megitat­tam. Ő bánatosan nézett rám; miközben szája szélén csepe­gett a víz. Bekötöttem a közös istállóba, szénát raktam elé, de csak ke­veset evett. Attól tartottam ne­hogy lefeküdjön, mert nem fog tudni többé lábra állni. Napok múltával lassan javult állapo­ta és egyre többet evett és ivott. Jóleső érzésem volt, hogy saját lovam van. A nagy boldogság azonban egy hétig sem tartott, mert egy reg­gelre a lovam eltűnt. Magyar katonák szó nélkül elkötötték. Elkeseredetten gondoltam ar­ra, hogy a'teljes kimerülésből még csak kezdett kilábalni, és vajon meddig bírt újra tovább­menni. A frontesemények idején néze­gettem az oroszok lőcsnélküli szekereikbe fogott alacsony, bo­zontos, mokány lovaikat. Az ál­latok is fáradtak voltak, de csendben ropogtatták a lopott szénát. Ezek is katonalovak voltak, és ugyanúgy szen­vedtek és nélkülöztek mint gazdáik. Napjainkra már eltűntek a se­regekből a lovak, gépek vették át szerepüket. Á gépek pedig már nem szenvednek, csak el­romlanák vagy tönkremennek. B. Mitró István 1994- Július 19., Kedd Itt-Hon Z 5 Kardos Sándor Tokaj (ÉM) - Pap Miklóssal beszélgetni élményszámba megy, hiszen munkájáról, meg­jelent és megjelenésre váró mű­veiről, a jelenről, a múltról a to­kajiról és Tokajról oly szépen és érdekesen beszél. Ugyanis azon emberek közé tartozik ő, akit jó hallgatni; egy igazi XX. századi polihisztor. Jellemző a vele való találkozásra vendég­könyvének egyik beírása: „Köszönjük a jó bort, a jó szót és a maroknyi folklórt.” Az a pince, ahol beszélgettünk jellegzetesen hegyaljai, s a há­zigazda, amikor bemutatja a helyszínt egy könnyed pincetör­téneti előadást is tart. Teheti, hiszen több száz hegyaljai pin­ce történetének feldolgozásával úttörő jellegű tanulmányt írt ebben a témában. Megtudjuk, hogy a pince valamikor a Sze­mere családé volt, majd ezután egy evangélikus lelkész tulaj­donába került, akinek család­ja száz éven át birtokolta. De régebbi korokba is visszave­zetnek a löszfalba levő felira­tok, az 1751-es évszám arra az időszakra utal, amikor a piaris­táké lehetett a pince. Pap Mik­lós vázolja ennek a történelmi körülményeit is. Látható az el­múlás témája - a halál bevés­ve a falba, egyik kezében a ho­mokóra, amely a múlandóság­ra figyelmeztet, a másik kezé­ben a kasza, amely alatt kohold figurák nyüzsögnek. Ez talán arra int, hogy a pincében is a halál árnyékában vagyunk. De van itt hagymasüveges püspök bevésett figurája is, amely kap­csolatba hozható a görögkeleti­ek szerepével Tokajban, amely összefügg az orosz borvásárló bizottság történetével. A hátsó falon sámán-figurát látunk, amely bizony a régi magyar hit­világra utal. A legrégibb felí­rások 1492-ben és 1460-ban ke­letkeztek. Érdekesek a latin szövegek is, mint például „Hozanna filio Dávid”, Hozsán­na Dávid fiának. De vannak olyan jelek js amelynek a meg­fejtése még nem sikerült, ilyen például az, amelyet annak ide­jén Vértessy László a világhá­ború őstörténész is megszem­lélt, aki vendégként megfordult itt.- Nem kell csodálkozni ezeken a régi jeleken, hiszen a hegyal­jai pincék zömét 1400 és 1600 között ásták. A régmúltat az előbbi módon tudjuk rekonst­ruálni, a legújabb korokra vonatkozóan egy vendégköny­vet nyitottam harminc évvel ezelőtt. Bizony ez a vendégkönyv is Köszönjük a jó bort, a jó szót!.. annyira érdekes, mint a régi feliratok, hiszen a világ szinte valamennyi nyelvén és írás­módján van itt bejegyzés. Ne­vesebb személyiségek kézjegye is megtalálható itt, úgymint a belga nagyköveté és Féja Gé­záé. A historizálás közben mégis­csak arra kérjük Pap Miklóst, hogy beszéljen jelenlegi mun­kájáról, készülő és kiadásra vá­ró műveiről. • Természetes, hogy kutatása­im eredményét publikálom, merthogy amit Tokajjal és To- kaj-Hegyaljával kapcsolatban Pap Miklós a pincében összegyűjtöttem és megismer­tem, azt szeretném mindenki­nek elmondani. A tanulmányok mellett egyik összefoglaló mun­kám „A tokaji”, ami 1985-ben jelent meg. A múlt évben a To­kaji Múzeum adta ki egy tanul­mánykötetemet Tokaji tanul­mányok címmel, amelyben a következő témákkal foglalko­zom: pincetanulmányok, hely- történeti atlasz, a Bodrogköz hasznosítása és a tűzoltóság története. □ Melyek azok a munkák, ame­lyek még kiadásra várnak? • Jelenleg nehéz a kiadás, szponzorok kellenének. Van né­mi támogatásom, de ez kevés a megjelentetéshez. Ugyanakkor, ha arra gondolok, hogy kaptam a Hét Borbírák Rendjétől egy levelet, amely huszonötezer fo­rint értékben kötelezi magát az „Araráttól a gyógyító aszúig” cí­mű könyvem megvételére, és ezt az összeget a könyv megje­lenésére támogatásul átutalják, vagy az országépítőktől ötvene­zer forintot kaptam az „Ami az irodalomtörténetből kimaradt” támogatására, akkor úgy vé­lem, hogy volt értelme ezen művek megírásának. □ Érdekesek, és magukért be­szélnek ezek a címek, de azért szeretnénk megtudni, hogy mi az, ami az irodalomtörténetből kimaradt? • Sok minden. Például, hogy Zrínyi Ilona két hónapig tartóz­kodott itt Tokajban, az hogy II. Rákóczi Ferenc három hónapig volt itt 1703 elején és itt adta ki első postaszabályzatát. Báró Bercsényi Lajos 1846-ban írta Tokajban, A kommunizmus és néhány humánus ellenszere cí­mű művét, amely négy nyelven jelent meg, és két évvel mege­lőzte a Kommunista Kiált­ványt. Még érdekesebb a dolog, ha tudjuk, hogy báró Bercsényi Lajos édesanyja Kazinczy Jú­lia, a nagy nyelvújító testvére. Jó lenne, ha ismertté válna az is, hogy Balassi Bálint két évet tartózkodott kisvárosunkban, és itt írta a Szép magyar komé­diát is. Lenau is élt itt. Huszon­hat magyar témájú verse így kötődik ide. Q Mi vár még kiadóra? • Tokaj ipartörténete, amelyet négy témában dolgoztam fel: A konyakgyár, A gyufagyár, A fűrésztelep és A bányák címszó alatt. Jó lektori véleményeim vannak, ha másként nem fog menni, megpróbálkozom saját kiadással. □ Ha a Pap Miklós nevet hall­juk, vagy olvassuk, Hegyalja autentikus ismerője idéződik fel bennünk. Mikortól is lett Pap Miklós tokaji? • Diósgyőrben születtem, a fő­iskolát Szegeden végeztem és Zalaszentgróton kezdő tanár­ként kóstoltam meg először a tokaji aszút, majd a sorsom úgy alakult, hogy Szerencsen taní­tottam és 1944-ben helyeztek Tokajba a polgári iskola igaz­gatójának. Ekkor még 31 éves sem voltam. Azóta itt vagyok. 1948-ban úgy alakultak a tör­ténelmi körülmények, hogy a helytörténet irányában, annak kutatásában találtam meg a mozgásteremet, és most úgy lá­tom, hogy ez egy kibontakozást tett számomra lehetővé. Gyere­kekkel gyűjtöttem a helytörté­neti anyagot és fokozatosan egyre komolyabb kiállítóhelyi­ségekhez jutottunk, míg végül a mai helyén a régi posta épü­letében Tokajhoz méltó múze­umot tudtunk létrehozni. Ma már ez egy színvonalas intéz­mény, jó, hogy alkalmam adó­dott ebben a munkában részt venni. Erre is gondoltam, ami­kor átvettem a Tokaj díszpol­gára kitüntetést. Pap Miklós tanár úr számtalan generációt és megszámlálhatat­lan diákot vezetett rá a hely- történet szeretetére és kutatá­sára. Talán életművének ez az egyik legfontosabb alkotóeleme, és még most is, ma is teszi és tudja tenni a dolgát, pedig nyolcvankét éves. A Zemplén Televízió heti műsora Július 20. (szerda) 18.10 Saját adás - HÍR7 - Tudósítá­sok a hét aktuális eseményeiről - A két város polgármestere a költségve­tésről - Játék határok nélkül - „11-es” 19.00 HTV 30 filmek - Don Quijote. Rajzfilm. - Merénylet. Magyar dráma. Július 21. (csütörtök) 18.00 Szerdai adás ismétlése 19.00 Szerdai HTV 30 ismétlése Július 22. (péntek) 19.00 HTV 30 filmek - Misi és a ra­vasz madarász. Rajzfilm. - Szökés a fogságból - Szép és a szörnyeteg. Fran­cia film. Július 23. (szombat) 8-16.00 AGRO TV adásai Július 24. (vasárnap) 18.00 Cigány etnikai műsor - Cigány­fesztivál Sátoraljaújhely 18.30 HTV 30 filmek ismétlése Július 25. (hétfő) 15.00 SZÍV TV 19.00 Vasárnapi adás ismétlése 19.30 HTV 30 filmek - Brémai mu­zsikusok. Rajzfilm. - Postakocsi. Fran­cia film. Mádi anekdota (ÉM) - Egy téli estén a meleg ház­ban szótlanul üldögél Csörge Józsi bá­csi a feleségével, Ági nénivel. Egyszer csak megszólal Ági néni:- Miért nem szólsz hozzám egy szót sem?- Hát mit mondjak? - kérdez vissza Csörge bácsi.- Mit? Legalább mondd azt, hogy sze­retsz.- Ugyan asszony. Hiszen már egyszer mondtam - válaszolja nyugodtan az öreg. * A felső Spitz kocsmárosnak Csörge bá­csi volt a fuvarosa. Kérdi egy napon:- Te Józsi. Mikor lesz a keresztúri vá­sár?- Hát mikor? Szombaton - válaszolja Csörge bácsi.- Eljössz velem? - kérdezte a kocs- máros, arra számítva, hogy Józsi bá­csi, mivel van lova, szekere, majd el­viszi.- Hogyne mennék. Megbeszélték, hogy öt órakor találkoz­nak. Csörge mégis jelent a megbeszélt időben. Azt mondta erre a kocsmáros:- Akkor mehetünk.- Legalább igyunk egy pohárkával! - indítványozta Csörge bácsi. Mikor megitta a pálinkát, mentek kifelé, megszólal Spitz:- Hát a szekér meg a ló hol van? Mire Csörge bácsi:- Te azt kérdezted, hogy elmegyek-e veled, de azt nem mondtad, hogy a sze­keret is hozzam. ifj. Koppány László Mád

Next

/
Oldalképek
Tartalom