Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16 / 166. szám

II ÉM-hétvége

Az ÉM-interjú

Július 16., Szombat

Hogyan lehet könnyen, gyorsan milliomos?

Szextelefonáljon!

Nógrádi Gábor

Unatkozó és pénztelen háziasszonyoknak, gyesen lévő kismamáknak, munkanélküli lányoknak, asszonyoknak melegen ajánlott módszer a gyors meggazdagodáshoz. Kell hozzá egy telefon, egy postai engedély, egy kis reklám és egy lihegésben profi női hang hetven forintért percenként. Ez utóbbitól, mármint a lihegéstől nem kell megijedni. Akinek kezdetben még nem megy olyan jól, az két telefonhívás között rohanjon el a boltba, aztán haza a sok cuccal, ahogy máskor is szokott. Biztosíthatom a kedves hölgyolvasót, hogy egy-egy ilyen bevásárlás után, Öntől fog lihegésórákat venni a Cicciolina.

A módszer azért is ideális az otthon tartózkodó hölgyeknek, mert telefonálás közben elvégezhetik szokásos házimunkájukat.

Mosogatás, takarítás, portörlés, mosás közben semmi gondot nem okozhat, hogy egy ügyes szerkezettel a fülünkre akasztott kagylóba lihegjük: „Még Cumókám! Még! Még! Gyönyörű!... Te Isten!... Most...! Most...!” aztán felsikoltunk, letesz- szük a kagylót és elöblögetjük a poharakat.

A gyerekkel való foglalatosság közben csak azért nem ajánlott távszeretkezni, mert a baba belegő- gicsélhet a kagylóba, és a hívó fél frászt kap a rémülettől, hogy ő már telefonon át is tud gyereket csinálni.

Kötés, horgolás, varrogatás közben kifejezettén üdítő lehet egy-egy hörgő férfihanggal összesikol- tani. Egy sima, egy fordított - „imádom a mun- gyurkádat!”-egy sima, egyfordított-„Másszrám! Mássz rám! - egy sima, egy fordított - „Beljebb! Feljebb!” És 25-30 coitus alatt kész a sál. Biztosíthatom kedves hölgy olvasóimat, hogyacsa- ládtagok nagy megbecsülésben fogják részesíteni, kemény és páratlan önfegyelmet követelő munkájáért, amivel jobban keres, mint két minisztériumi főtanácsos és egy akadémiai sejtkutató.

Még az anyósa is rá fog szólni a gyerekre, ha az bekapcsolja a magnetofont, míg Ön telefonál. „Ro- bika! Halkítsd le! Nem hallod, hogy a mamának mindjárt orgazmusa lesz? Majd utána felhango- síthatod!”

Jsízem, aki a meggazdagodásnak ezt a módszerét választja, annak állandóan tovább kell képeznie magát. Tanulmányoznia kell az obszcén szavak szótárát, amelynek a szókészletétől egy árva- lányhaj is megmerevedne. Ezenkívül szorgalmasan tanulmányoznia kell a legkülönfélébb típusú pornófilmeket, és buszon, villamoson, metrón-fejben! - memorizálni a pozitúrákat, a hörgésfajtá- kát és a sikolyokat.

Végezetül szükségesnek tartom a kedves olvasók figyelmét felhívni egy - nevezzük úgy - munkahelyi ártalomra is. A szextelefonos hölgyek olyanok, mint a humoristák: folyton röhögtetnek, úgyhogy otthon már nincs kedvük viccelődni. És ha életük párja megkéri őket, hogy ugyan lihegjék már ugyanazt, amit a telefonban szoktak, akkor gyakran automatikusan rávágják: hetven forint percenként, uram!

Védik a polgárt, meg a kutya fáját

Gyöngyösi Gábor

Miskolc (ÉM ) - Kész katasztrófa, katasztrofális, meg hasonló jelzők. Szóval, amilyen helyzetekben szoktunk mi lenni, meg amilyen állapotban vannak dolgaink - a súlyos ítéleteket könnyű helyen tartók vélekedése szerint. Tele van az ezzel kapcsolatos jelzőkkel mindennapos nyelvhasználatunk, s néha azt sem tudjuk, miről beszélünk. Pedig a katasztrófának az efféle ijesztő, meg túlzó értelmezésén kívül van pontos meghatározása is, akár értelmező szótári, akár olyan, amelyet a katasztrófákkal hivatásszerűen foglalkozó emberek mondanak.

Az értelmező szótár szerint alatta nagyarányú szerencsétlenséget, például háborúst, a katasztrofális alatt pedig katasztrófával fenyegető, illetve azzal felérő dolgot, mondjuk szárazságot kell értenünk. Egyedül a politikával kapcsolatban beszél az értelmező szótár egyértelműen, miszerint a katasztrófapolitika a biztos pusztulásba vivő politikát, vagy politizálást jelenti.

Csibi Károly viszont, aki mint a polgári védelem megyei parancsnoka hivatásszerűen foglalkozik a katasztrófákkal, sokkal árnyaltabban látja a dolgot. Mert mint mondja, háborús katasztrófa valóban lehet, mint ahogy békés körülmények között is bekövetkezhet ilyen állapot, de a lényeg mégis csak az: akkor beszélhetünk katasztrófáról, amikor valamilyen veszélyes, esetleg végső pusztulással fenyegető esemény megzavaija az ország, a társadalom, vagy egy szűkebb közösség életrendjét. Ezen túl már csak a katasztrófa méreteiről beszélhetünk, vagy arról, hogy hol és mikor kezdődik, s meddig tart egyáltalán.

S ezt a megfogalmazást Csibi Károly mindjárt értelmezi is, amikor azt a kérdést tesszük fel neki, hogy vajon véleménye szerint mennyire katasztrófaveszélyes hely az a megye, város, ahol élünk?

• Ahol mi élünk, a katasztrófáknak két fajtája fenyeget különösen. Az egyik a vegyiparral hozható összefüggésbe, a másik az árvízzel. Utóbbi most nem fenyeget, de annál szélese- dőbb a vegyipari katasztrófa lehetősége. Nem csak azért, mert az idetelepített vegyipar eléggé sérülékeny, hanem azért is, mert igen sok a szabálytalanság a vegyi anyagok mozgatásánál. Sok a vasúti, közúti szabálysértés, s nagyon hiányzik a lakott területek elkerülésének lehetősége a veszélyes vegyipari készítmények, vagy alapanyagok szállításánál.

□ Ezek szerint ieket tranzit katasztrófaveszélyről is beszélni?

• Lehet, sót egyre jobban figyelni kell rá. Egy országúti, vagy vasúti ütközés, még ha több áldozattal is jár — akármilyen sajnálatos -, igazából nem katasztrófa. Akkor válik azzá, ha mondjuk egy veszélyes vegyi anyagot szállító tartálykocsi borul fel, rongálódik meg, szólja szét nagy területen a tartalmát, akár országúton, akár vasúton. Három vegyi- anyaggyárunk, s a most épülő rudabányai égetőmű termékeinek, hulladékainak szállítása, lakott területeket elkerülő körgyűrű híján, természetesén rejt ilyen veszélyeket, még ha ez idáig szerencsére egyetlen komoly eset sem következett be. De a katasztrófa természetéhez hozzátartozik a váratlanság is. Mi, épp azért vagyunk, hogy az esetleges ilyen helyzetekben legyen valaki, aki tudja, hogyan és mit kell cselekedni.

Csibi Károly, a polgári védelem miskolci parancsnoka Fotó: Farkas Maya

□ Ez lenne hát a Polgári Védelmi Parancsnokság feladata?

• Nagyjából ez. Csakhogy a mi szervezetünk egy társadalmi szintű védelmi rendszer, amely az 1949-ban létrejött genfi egyezmény alapján működik, s amelyet hazánk 1989-ben újra aláírt. 1990-től a szervezet, amely addig a HM-hez tartozott, át is került a BM-hez, s azóta úgy működik, mint mindenütt a világon. Van egy magva, a parancsnokság, amelynek mi a kovászéhoz szoktuk hasonlítani a szerepét, amely átfogja az egész társadalmat. Vészhelyzetekben a döntés ugyan a felelős közigazgatási vezető kezében van, de annak a polgári védelem az előkészítője, s a feladatok kivitelezésének megszervezője. Ez nagyon olcsó védelmi rendszer, hiszen nem kell a lakosság megvédésének céljából nagyszámú szervezetet fenntartani, de a tömegeket mozgósítani mégis lehet. Az esetleges mentés, kiürítés, ellátás, a lelkisegély megszervezése az előírások szerint mind-mind a mi feladatunk, s ezt megye- szerte mindössze 70 emberrel végre lehet hajtani. Természetesen úgy, hogy a katasztrófa helyszínére a polgári védelem gyorsan odaszervez egy szükséges számú segéderőt.

□ Volt-e ilyen helyzet mostanában?

• Az árvizeket leszámítva nagyon forró helyzet szerencsére nem, de hidegnek sem volt nevezhető a Fony, Árka, Boldogkóváralja térségében a tavalyelőtt tomboló erdőtűz, ahol a tűzoltókocsik alig tudtak működni a terepviszonyok miatt, s a tűzoltóknak még csak föld sem állt rendelkezésükre, hogy a tüzet rászó- rással tudják oltani. Nagyszámú segítséget ideszervezve mégis sikerült közös erővel eloltani az erdőtüzet.

□ Ez az eset is bizonyltja, hogy a polgári védelem jól együtt tud működni más lakossági és vagyonvédelmi szervezetekkel.

• Természetesen minden ilyen szervezettel kapcsolatot tartunk fenn, a tűzoltóktól a bányamentőkig, a búvároktól a Máltai Szeretek szolgálatig. Ezekkel párhuzamosan kell működnünk, hiszen evakuálások esetén például mi nem tudnánk ellátni az otthonából kiköltöztetett lakosságot élelemmel, esetleg takaróval, miegyébbel. A máltaiak viszont ebben

azonnal segítenének. Különben evakuáláshoz mi már nemigen folyamodnánk. Ha nincs rá nyomós ok, tapasztalataink szerint legjobb, ha a lakosság otthon marad. Ott könnyebben ellátható, s maga is könnyebben védekezik. Bár e téren is sok pótolnivalónk van még. Az óvóhelyek állapota, családi óvóhelyek kiépítése, a védekezési eszközökkel való ellátottság, mindmind kívánnivalót hagy még maga után. De még az is, hogy a lakosság ismerje ezek hollétét. Kevesen tudják például, hogy lakótömbjüknek, esetleg lakásuknak melyik az a része, amely bizonyos katasztrófahelyzet esetén védekezésre alkalmas. Vagy azt, hogy milyen hasznát lehet venni mondjuk széles ragasztó- szalagoknak a lakás elszigeteléséhez a kívülről történő gázbehatolás ellen. Nyugati országokban mindezt tudják, az állam is támogatja az ilyen célú felszerelések beszerzését, élelemfelhalmozást, óvóhelyek fenntartását, meg mindent, ami a lakosság védekezéséhez, vagy megvédéséhez járulhat hozzá. Az a szovjet típusú felkészülés, amely a kilakoltatásban, az atombiztos óvóhelyek kiépítésében gondolkodott, az ilyen olcsó megoldásokat teljesen elhanyagolta, s az ilyen célra is használható metrón kívül alig épített meg valamit. Máshol külön atombunkert nemigen építettek, de a föld alatti garázsokat, sportcsarnokokat is úgy alakították ki, hogy második funkciójukban ilyen célra is használhatók legyenek. Sajnos, nálunk az óvóhely nem ott van, ahol a tömeg.

Mi, egyelőre még csak ott tartunk, hogy igyekszünk eloszlatni bizonyos pánikhangulatokat, amikor bejelentik, hogy sugárzik a szomszéd orosz származású deszkarakása, vagy karácsonyfája. Ilyenkor szépen türelmesen megmérjük a feltételezett sugárzást, ami természetesen legtöbb esetben nem éri el a megengedett szintet. A minősítés különben sem a mi feladatunk. Arra vannak más szervek. Amit mi még megtehetünk és meg is teszünk, hogy a barlangmentőknek, könnyűbúvároknak, mentókutyásoknak, s a velünk együttműködőknek polgári védelmi besorolást biztosítunk, ami azt jelenti, hogy a mi ügyeletünkön keresztül riaszthatok, s ók is használhatják a mi felszereléseinket.

□ Az önökkel együttműködő szervezetek közül a mentőkutyások a legismeretlenebbek. Védik önök a kutya fáját ?

• A kutya fája parkokban, sétálóhelyeken, valahol a ház körül van, ha nem éppen a liftben. Azok a kutyák viszont, amelyekkel mi kapcsolatba kerülünk, a legveszélyesebb helyeken. Romok között, földrengések helyszínén, vagy barlangok, erdőrengetegek mélyén - ha elvész, eltéved valaki, akár egy gyerek, s elő kell keríteni. Ezek a kutyák mentókutyák, s kiképzésük és minősítésük osztrák, német segítséggel most kezd nálunk elterjediú. Június végén tartottuk Bükkszentkereszten az első országos minősítő versenyt, ami nem is verseny, hanem igen komoly ellenőrző vizsga, amelyet az ilyen kutyák számára minden évben meg kell tartani. Ezen a vizsgán, amelyet szeretnénk végleg ebbe a szép üdülőfaluba telepíteni 71 induló kutya közül mindössze 9 érte el a bevet- hetóségi szintet, ami azt jelenti, hogy országos és nemzetközi bejegyzést nyert. Albert Gally a bírálóbizottság elnöke - aki a törökországi földrengéskor is mentett kutyájával - szerint Bükkszentkereszt kiválóan alkalmas arra, hogy a magyar kutyásmentés központja legyen, s hogy ide integrálják a keleti szomszédok kutyáinak kiképzését, vizsgáztatását is,

„Nekünk a XXI. század rádióját kell fölépítenünk”

ZSIL)AI PÉTER

A választásoknak köszönhetően formálódó új médiapolitika első érezhető hatása az elektronikus médiumokban gyakorlati változásokhoz vezetett. A személycseréken túl azonban új elvekre, koncepciókra is szükség van. Ezekről és a jelenlegi közszolgalati rádiózásról kérdeztük Faragó Juaitot, aki a tavasz- szal elbocsátott 129 rádiós egyike. Azt megelőzően 23 éven át volt a Magyar Rádió munkatársa. Dolgozott a Külföldi Adások főszerkesztőségén, később a Táskarádió szerkesztője volt.

□ Hogyan jellemezné a jelenlegi „ rádiópiacot”?

• Egyszer kísérletet tettem erre egy nemzetközi menedzsertanfolyamon, amikor kérdezgettek a hazai viszonyokról. Mindenre, amit mondtam, azt a választ kaptam, hogy ilyen nincs is. Azt hiszem, ez önmagában jellemzi a helyzetet, ami ugyanis nem létezik, arról nem lehet beszélni. Magyarországon nincs rádiópiac. Jóllehet, vannak különböző képződmények a rádiózásban, de egyik sem olyan, amilyenek a nagy könyvben meg vannak írva. Valódi kereskedelmi rádiózás sincsen, mindössze álkereskedelmi rádiózásról lehet szó; hiszen az állami Magyar Rádió teljes tulajdonában van egy kereskedelmi adó, a Danubius. Emellett üzemel a féüg magán és félig állami tulajdonban lévő Calypso. A Radio Bridge megint egy különleges konstrukció a

Juventus rádióval együtt, amiről a nyilvánosság igen keveset tud: hogyan is lett a regionális, a balatoni adóból egy varázsütésre országosan sugárzó adó.

□ Mit lehet erről tudni?

• Hiteles információim nincsenek az ügyről, inkább a tulajdonosait kellene arról kérdezni, hogy miként értesültek a nyilvánosságra nem hozott frekvenciaosztásról. Pont abban a huszonnégy órában hozzájuthattak országos sugárzási engedélyhez - egy ugyancsak nyilvánosságra nem hozott rendelet életbe lépése előtt egy nappal, amely kimondja, hogy nem lehet országos frekvenciához jutni. Ezek inkább szakmai pletykák, az igazi történetet azok tudják, akik az ügy szereplői voltak. Semmi sem tiszta, semmi sem áttekinthető. Természetesen papíron minden rendben van, de valójában semmi. Mert nincs közszolgálati rádiózás, nincs kereskedelmi rádiózás, nincsenek regionális adók, nincs Tilos Rádió.

□ Miért nem beszélhetünk közszolgálati rádiózásról Magyarországon?

• Közszolgálati rádiózásnak akkor van értelme, ha rádiós vagy tömegkommunikációs piac van, amely magában foglalja a kereskedelmi és magán rádiókat is, valamint egyéb kommunikációs fajtáikat. Nálunk ez a piac nincs kialakulva, ugyanis különböző rádiók csak úgy tesznek, mintha közszolgálatiak lennének, a közszolgálatiak mintha kereskedelmiek lennének. Szerep- és funkciózavar. Egyébként könyvtárnyi irodalma van a közszolgálati rádiózásnak, úgyhogy nem magamat érzem hivatva erről beszélni. Nekem csupán saját elképzeléseim lehetnek arról, hogy ez nálunk miért nem működik. Különösen egy olyan átalakuló politikai helyzetben, ahol nyilvánvalóan kormánypárti rádió működik-működött kormányfelügyelet alatt: közszolgálatiságot illetően nincs miről beszélni.

□ Ezt a rádiót már sohasem lehet eredeti formájában visszaállítani?

• Nem. De emiatt nem is vagyok szomorú, mert nincs szükség a visszaállítására. A pusztulás olyan fokán állunk, hogy nem is lenne miből. A másik oldalról viszont meg kell említeni, hogy az omladozás már Gombár Csaba hivatalba lépése előtt megkezdődött. Ó volt az első, aki a hosszú évtizedek óta recsegő szerkezet átalakításába belevágott. Azóta egyértelmű pusztítás folyik. Néhány hónappal ezelőtt azt mondtam, hogy a rádió helyzete az Ó utcai ház esetével analóg. A szakemberek akkor még hezitáltak azon, hogy érdemes-e a főfalakat megtartani és visszaépíteni eredeti formájában a stukkó díszekkel együtt. Most már megváltozott a helyzet, be van robbantva minden, száll a füst, csípi a szemünket - köpködünk is tőle -, és meg kell várni, hogy elüljön ez a por. Utána rendezhetjük a terepet, és hozzáfoghatunk az újjáépítéshez. Akkor már nem lehet kérdés, hogy a stukkókat visszaépítsük vagy sem, ugyanis nekünk a XXI. század rádióját kell majd fölépítenünk.

Hozzáteszem, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan értékek, amelyeket ne lehetne továbbvinni, ugyanis képtelenség kipusztítani őket. Hosszabb távon egyensúlyba fognak kerülni az új elvárásokkal - efelól nincsenek kétségeim.

□ Milyen típusú közszolgálati adót tudna elképzelni?

• Egy dolog, amit az ember szeretne és megint más, amihez a feltételek adottak. Szakemberekkel folytatott beszélgetések után mondhatom, hogy három adónál kevesebbel nem érdemes dolgozni. Másodsorban el kell dönteni a profilt, ami nem könnyű feladat. Mert ha például azt mondom, hogy legyen ifjúsági adó, akkor előbb meg kéne határozni, mit is értek ifjúságon; igen tág ez a réteg. A húsz és harminc közöttiek egyaránt megjelenítik ezt a korosztályt: a szakképzettet, a munkanélkülit, a punk vezért, stb. Az életkori specifikáció tehát nem ad elegendő fogódzót. Úgy gondolom, hogy a távoktatáson kívül bármit megvalósíthatunk, hiszen a társadalom szeletei rendkívül színesek. Egyedül az iskolarádiósdinak járt le az ideje, amikor egy fölöttünk álló bölcs árasztotta az ismereteket. Nekünk kommunikáló, érintkező hallgatókra van szükségünk. A jövendő köz- szolgálati rádiója - és itt most a kezdő kérdéshez érkeztünk vissza - nagyban függ a „rádió-piactól”, a működő magánrádiók profiljától. Versenyeztetésre kell berendezkednünk.

□ A Magyar Rádió tehát nem sajátíthatja ki a közszolgálatiságot?

• Hát persze, hogy nem! Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a Magyar Rádióban az alternatív zenei kultúra alakjai nem jelenhetnek meg, mert például a Tilos Rádió ennek az irányzatnak a bemutatására vállalkozik. Amit egy kis rádió megtesz huszonnégy órában, azt egy közszolgálati rádió alkalmi műsorok keretében valósítsa meg, hiszen a kultúrának ez is része. Minél sokfélébb a műsor- kínálat, annál jobb egy rádió. Aki köz- szolgálatiságban dolgozik, az átfogóbb képet nyújt, nem veszhet el a részletekben és nemcsak belföldi, hanem határon túli hallgatókat is megcéloz. Sem a kicsi, sem a nagy rádió nem léphet föl kisajátítóként - elférünk mindannyian, hiszen mindennek sok oldala és megközelítése létezik. Én többször is javasoltam szerkesztő kollégáimnak, amikor visszadobtak egy anyagot „ez már volt” jeligével, hogy hallgassuk meg azt is, mert nem ugyanaz a készítője. Lehet, hogy egészen más szól mindkét anyagból. Akkor pedig a jelige megváltozhat „ugyanaz másképp”-re.

□ Ezek szerint napjaink rádiója nem tudja lefedni a megmutatkozó érdeklődést?

• Abszolút nem, egyébként képtelenség is lenne. Körülbelül harminc éve ismert az ellentmondás, hogy a rádió nem tud megfelelni önmagában a vele szemben támasztott igénynek. Ehhez sok-sok rádióra van szükség.