Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-21 / 144. szám

1994» Június 21.. Kedd Misztika A SZELLEM VILAGA 11 Orosz fejlesztésű repülő csészealj Moszkva (MTI) - Orosz kutatók megalkották, és már ki is próbálták a világ legelső „repülő csészealját”, egy olyan járművet, amelynek alak­ja leginkább diszkoszkorongéra em­lékeztet, és amely képes a le- és fel­szállásra szárazfóldön és vízen egyaránt. A Sunday Times című angol napi­lap közlése szerint a tudósok úgy vélekedtek: mivel sikerrel járt a jár­mű kicsinyített, távirányítású mo­delljének tesztje a Moszkvától délre fekvő Szaratov kutatási központjá­ban, még ezen a nyáron kipróbál­nak egy nagyobb, de még mindig ki­csinyített méretű változatot. Ha ez a kísérlet is eredményes lesz, akkor hozzáfognak a 36-szor 35 mé­teres, nagyjából egy Boeing 767-es repülőgép méretű légijármű felépí­téséhez. A valódi „repülő csészeal­jat” már emberek fogják irányítani, és a tervek szerint 400 fő szállításá­ra lesz alkalmas a csaknem 640 ki­lométeres óránkénti sebességű jármű. A brit lap értesülései szerint a légi szállító jármű bármilyen felszínről képes lesz felszállni, és bárhol tud majd landolni, akár vízfelületen is. A levegőbe emelkedéshez a jármű­nek nem lesz többre szüksége 500 méternél. A lap közölt egy rajzot is a jövő jár­művéről: a lapos gépnek két csonka szárnya van a két oldalán és egy emelt végű farokrésze. A jármű elülső részén két sugárhajtómű lég­szívónyílása látható, meglepő ha­sonlatosságot mutatva az eddig lá­tott csészealjakhoz. Menem meglepő típusú találkozása Buenos Aires (MTI) - Érdekes té­mát talált Carlos Saúl Menem ar­gentin elnök, áld kedden fogadta Shirley MacLaine amerikai színész- és énekesnőt: a találkozón földön kí­vüli hatalmakról beszélgettek. Me­nem minderről maga számolt be a Buenos Aires-i rádiónak.- Arról az erőről beszélgettünk, amely a földet teremtette - mondta és a művésznő megkérdezte tő­lem, hogy hiszek-e az ufókban. Azt válaszoltam neki: „Miért ne lehetne elképzelni, hogy más naprendsze­rek is léteznek, fejlettebbek, mint a miénk? Hiszek bennük.” Ufónak nézték a báriumfelhőt Salgótarján (MTI) - Alaposan el­látták munkával a salgótarjáni amatőr csillagászokat a műkedvelő ufó-vadászok: május 3-án este so­kan telefonáltak a csillagdába, lát­ják-e vajon a vizsgálóból is az égbolt ufó-vándorát. A hold méretének megfelelő fénylő jelenség valóban ott volt, üstökösre hasonlított, moz­gása azonban eltért attól. A csillagdából több mint egy órán át kisebb-nagyobb távcsövekkel kísér­ték figyelemmel a lapított alakú fé­nyes foltot, ami megtévesztésig olyannak látszott, amilyennek a ti­tokzatos idegenek járműveit általá­ban leírják. A csillagászok azonban inkább szupernóva-robbanásra gya­nakodtak. A különös jelenséget nagy távcsővel is „puskavégre kap­ták”, lefényképezték, helyzetét be­mérték. Kiderült, hogy az ufó-látók jelzései nyomán a csillagászok igen nagy valószínűséggel magas légköri kísérletnek voltak tanúi. Az üstö­kösszerű ködfolt kékesfehér színé­ből ítélve báriumfelhőről lehetett szó, amely - az amatőr csillagászok helyzetmeghatározása alapján - Szentpétervártól nem messze ke­rült a légkörbe. Kérés az Olvasóhoz Miskolc (ÉM) - Rejtélyes esetek mindannyiunkkal megtörténhet­nek, megmagyarázhatatlan jelensé­gekkel szinte mindenki találkozik. Lapunk Misztika rovata szívesen helyt ad ilyen tapasztalataiknak. Váijuk jelentkezésüket levélben, vagy személyesen, előzetes telefo­non történő egyeztetés után. Természetesen akad Önök között, aki szívesen közzé tenné ilyen ta­pasztalatait, de fél, hogy környeze­tében kinevetik. Az újságírói etika arra kötelezi a hírközlő szerveket, hogy ilyen esetekben tartsák titok­ban az informátor személyét. Ez természetes és ezzel minden eset­ben elünk. Még a misztikus történe­teknél is. Egy valódi sivatagi show Igaz történet a Kalahári feletti ufó-hajtóvadászatról Talán qz egyik ilyen volt Fotó: ÉM-repró Pónuzs L. Zsolt Öt éve történt... 1989. május 7. Az első riasztást a, NÓRÁD (az Egye­sült Államok Urvédelmi Parancs­noksága) rendszer veszi. Mivel ók nyilvántartják még az úrben lebegő csavaranyákat, úrhulladékokat is, gyorsan megkülönböztetik a nem azonosított repülő tárgyat, ami be­lép bolygónk légkörébe. Feldolgoz­zák az adatokat és továbbítják a szükséges információkat. Hirtelen felizzanak a vonalak a megfelelő he­lyeken. Idegen űrjármű a légkörben Dél-Afrika felett! Az óceánon kinn lévő Tafelberg fregatt radarja ha­mar beméri az objektumot és kap­csolatba lép a Walhalla légi támasz­ponttal. Gondolom, mikor leadják az ufóval kapcsolatos észlelést, lehet hogy a kapitány napszúrására gyanakod­nak, de mikor a támaszpont radar­jain is feltűnik a tárgy, a maga pőre valóságában már valószínűleg tud­ják, itt a kivételes lehetőség. Két Mirage elfogó vadászt azonnal fel­készítenek a felszállásra. Pilótái pa­rancsot kapnak. Közük velük, mit kell elfogniuk. Valószínűleg moso­lyognak az egészen először, de mi­kor a műszakiak a gépre erősítik a Thor-2 nevű mikrohullámú hadá­szati lézerberendezést, lefagy a mo­soly az arcukról. Ez már élesben megy! Sisakot húznak, ellenőrzik a fedélzeti műszereket, majd miután az engedélyt a toronytól megkap­ták, felszállnak. A nap gyilkosán tűz, de ezt a cockpit-ban ülve, túl­nyomásos ruhában nem érzékelik a pilóták. Már felszállás előtt sze­mükre húzták a sisak napellenző­jét. Egy gonddal kevesebb. 13 óra 59 perc. Megpillantják az ob­jektumot a Kalahári-sivatag felett, sebesen repülve. Az alkalom tálcán kínálkozik. Lenn a sivatagban tüs­ténkedő bennszülöttek nem tudják mire vélni a különös légi paládét. Izgatottan mutogatnak az égboltra, a fénylő diszkoszt üldöző Mirage- okra. Gosen őrnagy a támaszpont parancsnoka kiadja a túzparancsot, miután a pilóták közük, hogy az ob­jektum semmilyen felszóh'tásra nem válaszol. A Thor-2 speciális magnetronjait teljes impulzus üzemre kapcsolja a pilóta; a túzpa- rancs vétele után. Leadja az első lö­vést. Az ufó megbillen. Aztán a má­sodik lövés következik. A csészealj szikraesőt kezd hányni majd sebes­séget és magasságot veszt. A Thor-2 jól vizsgázott, viszont az ufó utasai szerintem nem kimondottan örülnek az effajta vendégmarasz- talósnak. 14 óra 02 perckor óriási robajjal a Kalahári-sivatagba csapódnak. 150 méter átmérőjű 12 méter mély krá­terben lelnek megnyugvást. A tit­kosszolgálat gépezete olajozott moz­gásba lendül, óyorsan összeverbu­válják a különféle szakemberekből álló csoportot és eündulnak a hely­színre. Ä területet azonnal lezárják. Az első próbálkozás a csészealj meg­közelítésére balul üt ki. Az ismeret­len rendszerű hajtómű elektromág­neses mezejébe került helikopteren a fedélzeti berendezések bedobják a törülközőt. Lezuhan. Eredmény: öt személy életét veszti. Később mégis sikerül közelebb jutni az objektum­hoz, mivel az elektromágneses su­gárzás alábbhagy egy idő után. To­vábbi vizsgálatra irány a Walhalla!- döntik el hamarosan az első vizs­gálódásokat befejezve. A sivatagi show itt véget érne... Az óceán túl­partján a NASA-nál megcsörren a telefon.- Nagy fogást csináltunk! - ennek nyomán felkészítenek egy Guppi szállítógépet a feladatra és elindít­ják. A öuppit rakétafokozatok szál­lítására használják az Államokban, nagy befogadó képességű szállító­gép. A légitámaszponton eközben az ufót aprólékos vizsgálatoknak vetik alá. Bejáratot keresnek rajta. Mikor megtalálják, próbálják kinyitni. Vé­gül is egy hidraulikus feszítőrend­szer meghozza a várt eredményt. Legnagyobb megdöbbenésükre két humanoidra lelnek. Elfogják őket, majd különféle vizsgálatokat végez­nek rajtuk. (Bőr- illetve vérminták vétele.) Mielőtt azonban hermeti- kus burokkal látnák el vadászatuk sikerét, lajstromba vesznek min­dent; és „ami mozdítható” alapon megkezdik kihordani az ufóról a kü­lönböző műszereket, eszközöket a laborba. A jegyzőkönyvbe az alábbi kerül rögzítésre: „típusa ismeretlen, valószínűleg földön kívüli eredetű” Hamarosan megérkezik a Guppi. Rövid tanácskozás után úgy dönte­nek, hogy a zsákmánynak az Álla­mokban a helye, mivel ott már vizs­gáltak hasonló horderejű „eszközöket”. A Guppi gyomra el­nyeli a csészealjat és a fedélzetre került két utasát is. Uticél: Egyesült Államok. Arizona. Wright Patterson légibázis. Elhagyják a Walhalla-bázist, majd irány az óce­án. Az óceánon utazók amikor meg­pillantják a különös formájú repülő­gépet, nem is sejtik milyen súlyos titkot visz. Odaát a NASA a hadse­reg és a CIA emberei tűkön ülve várják, hogy a gép leszálljon. Az­tán ... Áztán mikor az egész véletle­nül kitudódik, megint elindul a cá­folatok szökőára. Hivatalos forrá­sok sohasem erősítik meg a hírt, a hadsereg pedig folyamatosan tagad. Milyen titkokat rejthet Wright Pat­terson erősen őrzött épülete, ahová csak kivételes személyek nyerhet­nek belépést? Nem tudni... A show azonban folytatódik tovább. Akár­hol... Utóirat: a csészealj fedélzetén talált írásjelek azonosak egy koráb­bi 1949-ben történt incidens során fellelt írásjelekkel. Ez utóbbiak elemzését Dr. William F. Friedman és Lambros P. Calliharmos végez­ték. Összeállították a szimbólumok és hieroglifák 132 jelből álló rend­szerét, amit „Ochroes”-nek keresz­teltek el. Champoüoni munka lehetett... Egy megesett „ufó-szex”-eset Egy misztikusan humoros írás, mindkét műfaj kedvelőinek Szepesi Sándor Szinte nap mint nap hallani mostaná­ban olyan esetekről, hogy bizonyos „űrjövevények" vagy „ufólények" testi, szexuális kapcsolatba léptek földi emberekkel. Azt hiszem, ez a téma mindenképpen „megér egy mi­sét", úgyhogy következzen most P. X. kajászórecegei földműves beszá­molója, saját - ilyen jellegű - élmé­nyéről. (A „beszámoló" pontosan annyira hiteles, mint amennyire az ilyen beszámolók lenni szoktak.)- Éppen a krumpliföldról bóklász­tam hazafele, mikor egyszer csak aztat látom, hogy fény van. No, gon­doltam, dejó, gyónnék az ufók. Mer’ aztat én a nulladik típusú tévémű­sorban hallottam, hogy ha az ember este fényt lát a szántóföldön, akkor az ufó. Örültem, hogy mostan már akkor nekem jó, mer benne leszek a nulladik típusú tévéműsorba’, mer- hogy ufót láttam. Végre az én éle­tembe is történik má’ valami, mer’ eddig összesen annyi izgalom ért, mikor a sógorék felvittek Pestre, és akkor úgy mentem fel a lépcsőn, hogy meg se mozdultam. Mcrhogy a lépcső mozgott, de eztet má csak ké­sőbb mondták meg, mikor má’ majdnem összecsináltam magam.- Hát szóval akkor gyött az ufó, ami kerek vöt, meg villogott, meg min­den baja vót, de hogy pontosan mi­lyen vöt, aztat nem tudom megmon­dani, mer már régen vótam moziba. No oszt akkor leszállingózott elem az ufó, és amit mostan fogok elmon­dani, arra abszolúte nem emlék- szek, mer’ teljesen kiesett az emlé­kezetemből. Eztet az újságba olvas­tam, hogy ez így szokott lenni. — Szóval abszolúte nem emlékezek rá, hogy az ufóból kigyött egy ufónó, aki első látásra olyan vót, mint egy bögyös-faros menyecske, de én tud­tam aztat, hogy ufónó, mer’ ha nem az, akkor megette a fene az egészet, oszt semmi értelme a felhajtásnak. Oszt akkor egy olyan ufónyelven, amiből egy szót se értettem, aszon- gya nekem az ufónó, hogy én egy nagyon jóképű ember vagyok, meg hát hogy tetszek neki. Én meg akkor aztat mondtam neki, hogy mondja még eztet nekem sok­szor, mer ha sokszor mondja, akkor a végén még elhiszem, és akkor az nekem jó lesz. És hát akkor az ufó­nő még elmondta eztet 53-szor, egy olyan ufónyelven, amiből egy szót se értettem, és énnekem akkor nagyon jó vót, mer nagyon jó az a férfiem­bernek, ha aztat mondják neki, hogy jóképű. De még egyszer mon­dom aztat, hogy ezekre én mind nem emlékezek, mer az egy szálig ki szokott esni az emberek emléke­zetéből.- No és hát nézzük akkor, mire nem emlékezek még, mer az is érdekes. Aztat mondja nekem az ufónó, hogy menjek be vele az ufóba, de még ka­csintott is hozzá az ufószemével, és akkor én aztat mondtam neki, hogy „hinnye, azanyád!” Merhogy eztet szoktuk mondani a huncut me­nyecskének. No oszt akkor bemen­tünk az ufóba, ami pont olyan vót belülrül, mint egy kisuvickolt hulla­ház, ahunnét mán a hullák is meg­szöktek unalmukba. Azt mondja nekem akkor az ufónó, hogy vetkeződjek lefele, mer itten most fennforgások lesznek. Hát én osztán nem is kérettem magam, mer én olyan ember vagyok, hogy ha egyszer bele, akkor bele! Nohát akkor le is vetkezódtem, de a térdig érő honvédségi glotter-gatyámat nem vettem le, mer aztat tudom, hogy jól áll, meg aztán szégyenlős is vagyok.- No, akkor megint mondta az ufó­nő, hogy ilyen szép embert még éle­tibe nem látott (az igaz, hogy ki is húztam ám magam!), oszt ó is elkez­dett vetkezódni. De teljesen anya­szült pucérra, úgyhogy megláttam a mejjit nekije, és akkor aztat mond­tam, hogy „hűha!”. Meg aztat is mondtam, hogy most má így nagyon jó, dé még jobb len­ne, ha egy kis itóka kerülne vala- honnét, mán csak a hangulat miatt. Osztán akkor megittunk egy fél li­ter ufópájinkát, az ufónő meg aztat mondta, hogy most má’ neki kéne kezdeni a dolognak, mer ó nem azé ufózott ide olyan messzirül, hogy ufópájinkát igyon. De mikor eztet mondta, mán gyött nekem, mint színvak bika a ké­ményseprőnek! Lehömpörödtünk osztán valami elektromos dikóra... de hogy aztán mi történt, aztat nem tudom elmondani, mer’ csörgött az óra, oszt felébredtem, pedig - a fene enné meg - még csak most gyött vó- na a java!-----------JEGYZET-----------­Ű runokáink... Pónuzs L. Zsolt Se hossza, se vége azoknak a kozm ikus szto­riknak, amelyeket a műfaj írói kreálnak. Hol földközelben maradnak, hol pedig a nagy fekete szövet messzeségébe röpítik az olvasókat, néha kiváló, néha pedig kevés­bé helytálló történeteikkel. Hát, Verne is így kezdte valamikor... Azóta van mindenünk. Mindenünk, ami fűt, zenél; világít és körmöt rág. A szünte­lenül szaporodó emberiség viszon t életteret keres. És aki keres, az talál. Ahogy a mon­dás hangzik. K. E. Ciolkovszkijnak volt egy ars poeticája, miszerint: A Föld az em­beriség bölcsője, de egyszer a bölcsőt is el kell hagyni. Na persze. Valószínűleg aktu­ális lesz. Talán néhány évtizeden belül... Nos, leszármazottaink birtokba veszik majd a kozmosz eddig üres részeit. De hogy fognak ők majd kinézni? Hasonlítanak-e valamennyire ránk a későbbiekben? Sikerült hozzáférnem egy érdekes anyag­hoz, mely a hosszú idejű űrutazások elő­nyeit és hátrányait taglalta. Ebből kide­rült, hogy a tartós súlytalanság illetve a csekély gravitáció hogyan befolyásolja az emberi szervezetet. Tehát: megnyúlnak a csontok; a szemhéj mandulavágású lesz, a szív könnyedén dolgozik, az agy pedig rend­kívüli szellemi képességekre tesz szert a fel­fokozódott vérellátás miatt. Ebből kiindul­va a szakemberek lefuttattak egy lehetsé­ges fejlődési vonalat. A Homo Sapiens Cos- micus-ét. Majdani leszármazottaink elég­gé magasak lesznek földi őseikhez képest, akik itt ragadtak kézzelfogható okokból ki­folyólag. Karjuk lesz, szemük mandulavá­gású vastag szemhéjjal, és valószínűleg agytérfogatuk is változni fog valamilyen irányba. Milyen is lesz majd ezeken az űr­telepeken az élet? Még nem tudjuk. Apropó... Nemzés. Egy biztosaKáma-Szut- ra nyaktörő pozícióit kétdimenziós földhöz ragadtságukból viszik majd háromdimen­ziós síkraa súlytalanságvagy acsekély gra­vitáció lágy lebegésébe. Nemzedékek fog­nak majd felnőni, mindennapi munkáju­kat végezve az űrüzemekben, nosztalgiával gondolva a drága Föld-anyácskára. De va­lamikor visszatérhetnek-e nagyszüleik bolygójára? Ha igen, akkor rendkívül sokat kell majd edzeniük, hogy a gravitáció föl­di béklyóját kibírják károsodás nélkül. És ha nem? Akkor talán sohase tehetik lábu­kat arra, honnan őseik elindultak. Soha... Hmm; űrunokáink. A Föld csak egy emlék lesz számukra, hogy sebesen tovaszálló űreszközeikből pillantást vessenek a kék gömbre. Talán felötlik egyszer bennük: innen szár­mazom?! Ufonauta-portré pzőművészek kedvenc témája, vajon ayan is néznek ki a földön kívüliek, kan próbálták már ábrázolni - íme, az yik lehetséges változata. Összeállította: M. Szabó Zsuzsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom