Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-15 / 139. szám

8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1994.------------APROPÓ----------­B izonyítvány Filip Gabriella Már régen eldőlt minden. Az osztályozó konferencia áldását adta az érdemjegyek­re. Az osztályfőnökök lezárták a naplókat, az anyakönyveket, megírták a bizonyítvá­nyokat. Összeolvasták, ellenőrizték az ada­tok helyességét. S most csend van. Hol vi­harelőtti, hol feszült, izgalommal teljes, hol unott, egykedvű... Könnyű azoknak, akiknek már az utolsó tanítási napon kiosztották a bizonyítvá­nyukat. A gyerekek túl vannak a magya­rázkodáson, a szülők is lenyelték a keserű pirulát, jöhet a vakáció. Sőt van, aki eskü­szik arra, hogy az a legjobb, ha egy füst alatt megtartják a tanévzárót és a tanév­nyitót. Nem rabolják fölöslegesen egymás idejét. Igaz, időt nyernek, de elveszítik az ünnepet. Nem érzi, nem érezheti át a diák, hogy a tanévzáróval lezárult valami. És ha szeptember 1-jén minden bevezető nélkül beül az iskolapadba, nem igen élheti meg az újrakezdés lehetőségének nagyszerűsé­gét. Persze minden iskola szabadon dönt­het arról, hogy megtartja-e ezeket az ünne­peket vagy sem. Ennek kapcsán beszélnünk kell arról is, hogy nem is olyan egyszerű kordában tartani a néhány napja már va­kációzógyerekeket, rávenni őket arra, hogy öltözzenek ünneplőbe, maradjanak csend­ben, figyeljenek az iskolaigazgató szavai­ra. A végzős diákok pedig végképp nehezen tűrik a hosszú beszédeket, a szigorú fe­gyelmet. Ezért gondolták az egyik miskol­ci általános iskola nyolcadikos osztályfő­nökei, már a ballagáson kiosztják a bizo­nyítványokat. Legyen szép az utolsó talál­kozás, búcsúzzanak méltósággal az iskolá­tól. Ebben máraz is benne volt, hogy a nyol­cadikosoknak nem kell részt venniük a tan­évzárón. Nem kell megmutatniuk a kiseb­beknek, hogy rájuk már nem vonatkoznak az iskolai szabályok. Maradjanak csak nyugodtan otthon... De a diákok nem akarták megérteni a szán­dékot. Találkozunk a tanévzárón, így kö­szöntek el a ballagás után. Mégiscsak ra­gaszkodnak az alma materhez, a tanév le­zárásához, a hosszú beszédekhez és mind­ahhoz a macerához, amivel egy iskolai ün­nepségjár. Nézzék el nekik!--------------TÉKA-------------­E mberidéző Miskolc (ÉM - CsM) - Megjelent megint a Fókusz — ha valaki elfelejtette volna a pihenő alatt: művelődési és közoktatási lap, kiadja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet. Hinném, pihenő csak az olvasóknak jutott, de csak egy kicsit kell la­pozni és kiderül, az összevont április-júniusi Fókuszt éppűgy 36 oldalra nyomtatták, mint eddig a „szimpla” számokat. A nyárvégi sorozatos búcsúk (kinek ne lenne legalább a tágabb rokonságában, ismeretségi körében oviból, iskolákból ballagó vagy diplo­mázó „gyermek”), az évadzárások, a tikkasztó nyári nyugalom vágya - és persze az ünnepek, (a városé, a pedagógusoké) okolhatók azért, hogy emberidéző lett ez a szám. Csorba Piros­ka arról írt, hogy viseli a ballagást az ember - diák és tanár szerepben (Búcsú két hangra). Szomorú és végső a búcsú, amit Újszászy Kál­mán professzor úrtól vesz a lap hasábjain Ko- váts Dániel és Balázsi Károly. A legemberibb oktató-nevelő program: a humor. Iskolai meg­jelenéséhez (ha eltűnt miért és hová?) ad „használati utasítást” Bóra Ferenc. És megje­lenik Márta néni, Margit néni. Általuk minda­zok, akik úgy voltak jelen az órákon, mint ők, megidézőikkel együtt pedig azok, akik szintén tanítványok voltak, akik szintén kitörölhetet­lenül hordozzák magukban az ember hatását, még ha a gerundium mibenlétével már nin­csenek is egészen tisztában. Porkoláb Albert és Lénárt Béla írásai azok, amik visszaránthatnak minket a földre, a je­lenbe. A közép- és szakiskolai oktatás fejlesz­tésének megyei koncepciója és a közoktatási statisztika elemzése egyaránt arra figyelmez­tet, igen mozgalmasak lesznek még az elkö­vetkező évek, éppen az új törvény, a középfok­ra is egyre jobban ható demográfiai völgy és a megváltozott igények miatt, amelyeket az irá­nyított hatások is erősítenek (például a kor­mányzati szintű cél: minél többen szerezzenek érettségit). Az oktatás mellett természetesen olvasha­tunk a közművelődés más területeiről: a Ma­tyóföld írócsoportról, a nyári zenei progra­mokról, hazai és külföldi tárlatokról, múzeu­mokról és a Miskolci Nemzeti Színház legu­tóbbi bemutatóiról. Virtus, pietas, humanitás Demeter Gyula, Patak és a Kilián hűséges tanára Demeter Gyula a számtalan latin szólás közül ezt válsztotta útmu­tatónak: Ordo est anima rerum (rend a lelke mindennek) Fotó: Farkas Maya Csörnök Mariann Miskolc (ÉM) - Ezüstfehér haj és ba­jusz, kék szemek. Vidáman áll rajta a kockás zakó. Senki nem gondolná, hogy 75 éves. Talán mert olyan őszinte nyíltsággal, feltétel nélküli szeretettel fordul mindenki felé, ami­re csak ugyanígy lehet válaszolni. És mert azon kevés ember közé tarto­zik, akinél az első pillanatban érez­zük, kortól függetlenül, csak szemé­lyisége varázsa miatt, hogy kijár ne­ki a tisztelet. Az alapító Gábor Trade Kft. és a miskolci Kilián György Gim­názium tantestület kuratóriuma mun­kája elismeréseként idén Demeter Gyulának, nyugalmazott magyar- és latintanárnak ítélte a Peja Győző­emlékgyűrűt. • Meg kell mondanom, csak a be­szélgetés kedvéért vettem fel a gyű­rűt - mondja a tanár úr. - A karikát sem hordom, nem mintha „házat- lan” lennék, de a katonaságnál bea­kadt és majdnem letépte az ujjamat. Azóta nem szeretem viselni. Pedig különösen fontos és kedves nekem ez az ebsmerés, mert 1952-ben szin­te egyszerre kerültünk ide Peja Győ­zővel. Amit úgy nevezhetünk, hogy „kiliános szellem”, az elsősorban ne­ki köszönhető. Szakmájában tudós volt, de nagyszerűen festett, hege­dült, ha kedve volt, a bőgőt is meg- brummogtatta. Sokoldalúsága mel­lett az a legnagyobb érdeme, hogy ember volt, talpig ember. □ A tanár úr története azonban nem itt, a Kiliánban kezdődött... • Hanem Sajókeresztúrban, abban a kis faluban, ami ha nem is város, de gyáros lett mára. Ott voltak a szüleim gazdálkodók (vagy földmű­vesek, de azt valamiért nem szeret­ték, ha azt mondták rájuk: paraszt). Egy nálam tíz évvel idősebb nővé­rem volt (az éven temettük el), és a nagyanyám, akitől sokat tanultam. Nagymama ha gyúrt, az ablak alatt volt a láda, azon a gyúrótábla, előt­te a zsoltároskönyv. Mindig lapozott és énekelt. Nagyon erős asszony volt. Úgy mesélték a szüleim, mikor már Patakra kerültem és írtam egy- egy lapot vagy levelet, nagymamám azt, ha magában volt, elővette, elol­vasta újra. Csak ekkor látták sírni. Fájt neki, hogy elmentem, nem foly­tattam a gazdálkodást. De az osz­tatlan iskolánkban Fövenyesi tanár úr olyan alapokat adott, hogy 10 évesen Patakra kerülhettem - és ott meg is tudtam kapaszkodni. □ Tehát ezért mondja a tanár úr, hogy most, a teológia óraadójaként „törleszteni” jár Sárospatakra. • Én ott diák voltam és tanár. Lak­tam kintlakáson és internátusbán. A tanárságomat, és feleségemmel az életemet abban az internátusbán kezdtem, ahol most a zeneiskola van. Akkor Patak maga választotta tanítványaiból jövendő tanárait, és én örültem, hogy felkértek. Debre­cenben két év alatt elvégeztem a bölcsészetet. Le kellett tennem min­den vizsgát, amit a négy évre előír­taik, de azért nem kellett újrázni. Fantasztikus élmény volt vissza­menni tanítani csodált tanáraim közé. Csak néhány név: Képes Gé­za, Novák Sándor, osztályfőnököm: Harsányi István. □ Miért pont a latint és a magyart választotta? • Egyrészt szükségből, mert ilyen tanár kellett az üres állásba. Harsá­nyi és Novák tanár urak pedig pél­daképeim is voltak - és magyar- latin szakosak. A harmadik ok pe­dig, hogy szép beszédű környezet­ben nőttem fel, gyerekkoromban végtelen sok verset megtanultam, olvasni is mindig szerettem. A latin­ban még a gyerekek is, akiket taní­tok, felfedezhetik a hármas erényt, a virtust, a pietast és a humanitást. A nyelvtanáról pedig csak annyit, hogy még készülök az óráimra, és mindig felfedezek újabb és újabb szépségeket. □ A latin dicsérete közben félbe hagytuk a pataki történetet. • Patakon 1945-től 52-ig tanítot­tam. Akkor államosították a gimná­ziumot, és én nem tudtam megmon­dani a gyerekeknek, hogy eddig így volt, ezután meg amúgy lesz. Fela­jánlották ezt az állást a Kilián Gim­náziumban. így jöttem el Miskolcra. □ Röviden elintézte a tanár úr a vál­tást, pedig biztosan nem volt ilyen könnyű. '• Nem tudok erre mást, mondani, mint Mikes Kelemen: „Úgy szere­tem Rodostót, hogy nem tudom fe­ledni Zágont.” A keddi napom most Pataké. Féltett a családom az uta­zástól, de hál’ istennek nem fáraszt. Valahányszor megjövök... ha... (és a beszélgetés megrendült csenddé halványul: a tanár úr a könnyeivel küszködik). Bocsássák meg ezt ne­kem. Hogy nem vagyok olyan erős, mint a nagyanyám... Valahányszor megjövök, úgy érzem, regenerálód­tam, megifjodtam. Isten és a szüle­im után Sárospataknak köszönhe­tek a legtöbbet. □ Ilyen kötődéssel vajon mit szól ta­nár úr a Légy jó mindhalálighoz, hi­szen azt pataki élményei alapján ír­ta Móricz? • Csak azt szólom, amit Móricz. Ott voltam, mikor először visszajött. Be­levésődött az agyamba, amit akkor mondott. „Engem innen három csi­kóval (egyessel) bocsátottak el, és engem ide békülni az a három csikó hozott vissza.” □ A Kiliánt sem tudta elhagyni a ta­nár úr, hiszen visszajár tanítani. • Nemcsak én, de az unokáim sem, a háromból kettő itt tanul! De rólam szólva, mikor ’52-ben ide kerültem, nem néztek rám görbe szemmel, csak mert Patakról, egyházi gimná­ziumból jöttem, sőt inkább örültek. Sokat dolgoztunk itt Peja Győzővel, Palumby Gyulával és később is. Mi­kor hatvanéves lettem, elmentem nyugdíjba, de azt mondtam az igaz­gatónak, mikor szükség lesz rám, jövök. Erre csak annyit mondott: máris! Azóta is tanítom a latint, most már a Bölcsész Egyesületben is. És amíg bírom magam, amíg al­kalmat adnak, amíg úgy érzem, szükség van rám, addig szívesen ta­nítok. Tizenhárom Himnusz-zeneszerző Budapest (MTI) - A Himnusz megze­nésítésére kiirt pályázat eredmény­hirdetését 150 évvel ezelőtt, 1844. június 15-én tartották. Az évforduló alkalmából a Magyar Rádió Szimfo­nikus Zenakara csütörtökön hang­versenyt ad a Zeneakadémián. A koncert dirigense Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenakar kar­mestere lesz. A Honderű szerkesztőségében 1844. június 15-én „egy több műkedvelő urakból alakult választmányi’ egy­hangú határozata szerint a „Hym­nus” megzenésítésének pályázata a következőképpen zárult: „...a bekül­dött 13 művek közül legtökélete­sebbnek, minden megkívántatósá- got magában leginkább egyesítőnek lenni találtatott (pedig közértelem­mel) az 1. számmal, és ’Itt az írás ol­vassátok’jeligével ellátott pályamű, mely a mondott díjat nyerendi...” Erkel jeligéjéül Kölcsey: Vantita- tum Vanitas című versének első két sorát választotta. Ha a kottaképről nem is, e két - Erkel keze által írott - sorról a hozzá közelebb álló bírá­lók felismerhették a pályázó kilétét. A díjnyertes Himnusz mellett Szig­ligeti Ede kihirdette további hat, di­cséretre méltatott pályamű jeligéjét is. Egressy Béni Kölcsey Himnuszá­nak első sorát választotta mottóul, Travnyik János ugyané költemény­ből a „Szánd meg Isten a magyart” írta pályázatára. Molnár Adám jel­mondata: „Szomorú a magyar nóta” volt, Elias Márton Berzsenyit idéz­te. Seyler Károly két pályaművet nyújtott Kölcseytől vett jeligével. E hét Himnusz első nyilvános előa­dására a Nemzeti Színházban ke­rült sor 1844. július 2-án. Erkel mű­vének fogadtatása nem volt egyér­telmű: „Miután a ... 6, dicséretre méltatott hymnusdalt az operai chorus eléneklé, s ezek közt Egressy Béniét és Travnyikét leginkább megtapsold; elvégre a játék után Erkel Ferenc pályanyertes műve adaték elő, mely nemzeti jelleme, magasztos művészi kifejezése, s hathatós harmóniája által egyaránt kitűnő, de magán viselvén a hym- nus szelleméhez alkalmazott temp­lomi zene bélyegét, a nép ajkán visszhangra nem fog találni.” - írta a Regélő 1844 nyarán. A Himnusz első nyomtatott példá­nyai 1844 nyarán elkészültek Erkel kiadójánál, Wágner Józsefnél cím­lapjukon „Tekintetes Deák Ferencz Urnák” szóló ajánlással. Országos eltelj edéséről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de valószínű­síthető, hogy az 1848-as események idején vált nemzeti szimbólummá. Egy anekdota szerint Erkel volta­képpen nem is pályázott volna, ha Bartay be nem zárja egy szobába, így akarván rávenni a mű megkom- ponálására. E regényes történet azonban nem igaz. Bartay András­ról viszont méltatlanul feledkezett meg az utókor, hiszen nélküle alig­ha születhetett volna meg két nem­zeti fohászunk. Az 1843-as év tavaszán ugyanis, a Nemzeti Színház igazgatójaként pályázatot írt ki Vörösmarty Mi­hály Szózatának megzenésítésére. Bartay felkérte Erkelt - aki ekkor a Nemzeti Színház karmestere volt - a bíráló-választmány egyik tagjául. Ezért a zeneszerző nem pályázha­tott, noha a téma valószínűleg őt is érdekelte. Mi sem bizonyítja ezt job­ban, mint hogy alig három héttel Egressy Szózatának sikere után ­1843. május 30-án - ugyancsak a Nemzeti Színházban, bemutatták Erkel Szózat-megzenésítését is, Eg­ressy művének harmadik változa­tával együtt. Alig egy évvel később, 1844. február 29-én Bartay András ismét pályázati felhívást tett közzé. Ezúttal 20 aranyat ajánlott Kölcsey Ferenc 1823-ban írott „Hymnus”- ának megzenésítéséért, melyre 13 jeligés pályamű érkezett be. Június 15«, Szerda Koncert a táborért Miskolc (ÉM) - A Cigány-Magyar Baráti Társaság (Közös Jövő Új Társasága) nyári táboroztatás meg­segítése céljából jótékonysági hang­versenyt rendez június 20-án, hét­főn este 7 órától a Minorita temp­lomban. A koncerten fellép a Forrás kamarakórus, a Mindszenti éneke­gyüttes, orgonán játszik Sztahura Agnes. Szerelem, házasság Miskolc (ÉM) - Fiatalokat, jegyes­párokat, ifjú házasokat várnak jú­nius 18-án, szombaton este 6 órára a Táncsics tér 1. szám alatti refor­mátus gyülekezeti házba, ahol Di­ákszerelemtől a házasságig címmel tartanak előadást. C-moll mise Miskolc (ÉM) - A Miskolci Szimfo­nikus Zenekar június 17-én, pénte­ken este hét órától a Minorita temp­lomban Mozart c-moll miséjét adja elő. Az oratórium megszólaltatásá­ra az együttes a Budapesti Ifjúsági Kórust kérte fel (karigazgató: Stra- usz Kálmán). A szólókat a Magyar Állami Operaház magánénekesei éneklik: Kóródi Anikó, Somogyi Eri­ka, Wendler Attila és Rácz István. A hangversenyt Kovács László ve­zényli. Kineziológia Miskolc (ÉM) — Tanulási problé­mák, dyslexia, fizikai és lelki trau­mák, allergiák, szenvedélybetegsé­gek, súlyproblémák, pánikbetegség leküzdéséhez nyújt segítséget a ki­neziológia. A téma iránt érdeklődők számára dr. Varjú Olga kinezioló- gus tart előadást június 16-án, csü­törtökön délután 5 órától a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban. Kellő számú jelentkező esetén június 2- án és 3-án kineziológiai tanfo­lyamot tartanak. Könyvtárosok Tomanádaska (ÉM) - A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Borsod és Zemplén Megyei Szervezete június 17-én és 18-án a határmenti és a határon túli könyvtárosok részére szakmai találkozót rendez Toma- nádaskán. A közel félszáz szlováki­ai és magyarországi könyvtáros elő­adást hallhat a szlovák illetve a ma­gyar könyvtári törvény előkészíté­séről, a helytörténeti kutatásokról, a könyvbeszerzésről, a bibliobuszok működéséről, a módszertani segít­ségnyújtás lehetőségeiről. Szoboravatás Kiskőrös (MTI) - Felavatták Jo- van Jovánovic Zmáj szerb költő, publicista és műfordító szobrát ked­den Kiskőrösön. A Petőfi-műfordí- tók szoborparkjában leleplezett al­kotást a csaknem százhetven évvel ezelőtt alakult szerb kulturális, tu­dományos társaság, a Szerb Matica elnöksége ajándékozta a kiskunsági városnak. Jovan Jovánovic Zmáj több mint fél évszázadig volt a szerb költészet legtermékenyebb és legsokoldalúbb művelője. Kitűnően ismerte a ma­gyar nyelvet, Kiskunhalason majd Pozsonyban végezte gimnáziumi ta­nulmányait. A magyar költészet számos alkotását fordította le szerb nyelvre, köztük olyan monumentá­lis műveket, mint Arany János Tol- di-trilógiája, Petőfi Sándor János vi­téze, illetve Madách Imrétől Az em­ber tragédiája. Jovan Jovánovic Zmáj tagja volt a Szerb Tudomá­nyos Akadémiának és a Magyar Kisfaludy Társaságnak is. 1964-ben hunyt el. A Petőfi Sándor szülőháza közvet­len közelében lévő műfordítói szo­borpark egyedülálló kultúrtörté­neti létesítmény, a műfordítóknak ugyanis sehol sincs ilyen megbecsü­lése. A Petőfi Sándor Társaság és Kiskőrös város önkormányzata az 1985-ben létrehozott, s azóta is fo­lyamatosan bővülő szoborpark kia­lakításával azok számára teremtett emlékhelyet, akik költői-fordítói munkásságukkal elősegítették, hogy Petőfi költeményeit határain- , kon túl is megismerjék, megszeres­sék. A kiskőrösi parkban immár nyolc — bolgár, olasz, orosz, német, szlovák, szerb és két kínai — Petőfi- műfordító szobra áll.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom