Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-14 / 138. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép 1994. Túnius 14»« Kedd------------JEGYZET-----------­Két kifli Fecske Csaba Az ajtónyílásban fekete, gyűrött arc tűnik fel. Osztövér öregember áll előttem meg­szeppenve, mint egy kisgyerek, akit csíny­tevésen kaptak. Alig hallható hangon pár forintot kér, két napja nem evett. Szája olyan, mint a nadrágba trehányul betűrt ing, mindenfelől ráncok csurognak bele a sötét nyílásba.-Papa, én se dúskálok éppen a földi javak­ban - mondom, ahogy átnyújtom a har­minc forintot. Hálálkodva vesz búcsút tő­lem, botjával kopogva elcsoszog. Olyan ro­zoga szegény, egy szellő fellökné. Ruhája tiszta, nem is túlságosan viseltes. Láttam már, itt lakik valahol a közelünkben. A következő héten kétszer is becsöngetett. Nem kis teljesítmény volt ez tőle, hiszen a negyediken lakunk, ő pedig olyan fizikai állapotban látszik lenni, akinek minden erejét mozgósítania kell egyetlen lépés meg­tételéhez is. Sajnáltam az öreget, de a vé­gén már bosszantott. Szerény adakozáso­mon úgy felbuzdult, egészen rám kapott. Hát Rotschild vagyok én? Szomszédaim nem nagyon nyitottak ajtót neki A lépcsőházban hallottam is az egyik asszonytól: -Aztán nehogy adjál neki egy fil­lért is, piára költi! A múltkor is itt tintázott a ház mögött. Egy nagy túróst, azt neki! Egy szombati napon feleségem nyitott aj­tót, pénz helyett két frissen vásárolt, ropo­gós kiflit nyomott a markába. -Havalóbanéhes, ezis megteszi, nem?-men­tegetőzött kissé röstelkedve oldalbordáin. , Az erkélyről néztük távozását a házból. Ép­pen akkor végzett a második kiflivel, s szal­vétába belefújta az orrát, aztán eltipegett toronyiránt. Egymásra néztünk, mindket­ten ugyanarragondoltunk.Amitkimonda- ni érzelgősség volna.- Van itthon finom háziszalonna, ha leg­közelebb jön, azt adjál neki, hozzá egy pa­radicsomot. Csak a nők tudnak ilyen praktikusak len­ni. Bólintok. Úgy leszt i' V Műsor apák napjára Miskolc (ÉM) - Az első magyarországi apák napjára készültek az United Way - Nyitott aj­tó Alapítvány kuratóriumának a napokban megtartott, kibővített ülésén. Mint ismeretes, az apák napját ma már a vi­lág több mint nyolcvan országában megün- neplik minden esztendő júniusának harmadik vasárnapján. Az ünnep meghonosítása érde­kében a Miskolci Polgári Kör már korábban felhívást tett közzé. A dokumentumban egye­bek között a polgármesterekhez fordultak, hogy ajánlják a településeiken élők figyelmé­be az apák napját. Az egyházi vezetőktől pedig azt kérték, hogy június 19-én, ha csak egy fél mondatban is, de emlékezzenek meg az apák­nak a családok életében betöltött szerepéről, valamint felelősségéről. Az ugyancsak miskolci székhelyű Nyitott ajtó Alapítvány látványos műsort szervez az első magyarországi apák napjára. A részletekről tárgyaltak a napokban a műsor résztvevőivel. Június 19-én délelőtt 10 órakor kezdődik a program a Centrum Aruház előtt, ahol az ün­nep jelentőségéről T. Asztalos Ildikó miskolci polgármester beszél majd. (Nemcsak a város vezetője, de a polgármesteri hivatal is támo­gatja a rendezvényt, amelynek megszervezé­sében számos intézmény és civil szervezet is szerepet vállalt.) A tervek szerint lesz aero­bic-, karate- és cselgáncsbemutató, a közön­ség divatos ruhákban gyönyörködhet. A Nyi­tott ajtó képviselői azt is tervezik, hogy az ün­nepség keretében gyermekeiket egyedül neve­lő apákat köszöntenek - hangzott el az alapít­vány kuratóriumának ülésén. A Centrum előtt kereskedők kínálják msjd a portékáju­kat. ígéretük szerint alacsonyabb árfekvésű termékek, ajándéknak való holmik árusításá­val is segítik az apák napja magyarországi meghonosodását. Öregdiákok világtalálkozója Sárospatak (ÉM) - Várhatóan mintemr 15 millióba kerülnek Sárospatak világkiállítás­sal kapcsolatos költségei. A település nagysza­bású programokkal készül az expóra: a Szent Erzsébet ünnepségsorozattal, a Sárospataki Öregdiákok Világtalálkozójával, a Zempléni Művészeti Napokkal és más, ehhez kapcsoló­dó rendezvényekkel. A város a költségek mintegy egyharmadát fizetné, a többi pénzt pedig pályázatok úiján kívánják előteremteni. Hitelből minden drágább Óvatosan taktikáznak a települések a kölcsönökkel A villamospálya rekonstrukciójára is kell a hitel Miskolcnak Fotó: Laczó József Sátoraljaújhely - Miskolc - Ózd (ÉM - U. J.) - A megyei városok többsé­gében önkormányzati hitelek felvéte­levei igyekeznek úrrá lenni az anya­gi gondokon Hitelbe egy közkeletű szólás szerint semmi sem drága, de a ä őrmesteri hivatalok pénzügyi emberei nem szívesen adják be­leegyezésüket az eladósodáshoz. A pénzkölcsönzésben a napi problé­mák ellenére is óvatos taktikazás fi­gyelhető meg, nyilvánvalóan annak érdekében, hogy a későbbiekben ne következzen be teljes anyagi csőd. A jelenlegi hitelkamatok is inkább ta­szítanak, mint vonzanának a kölcsö­nök felé. A szólás visszájára fordult: hitelből minden drágább. Sátoraljaújhely ebben az esztendő­ben közel százmilliós, egészen ponto­san 94,9 millió forintos hitel felvéte­lére szánta el magát. A banki műve­letet természetesen az önkormány­zat képviselő-testületének határo­zatba foglalt hozzájárulásával hajt­ják végre. Milyen célra fordítják ezt az összeget - kérdeztük Rilyák Jó­zseftől, a hivatal csoportvezetőjétől. • A hitelre a közalkalmazottak jog­állásáról szóló törvény végrehajtá­sából adódó feladatok teljesítésére van szükség. Ebből a pénzből fizet­jük ki az „F” kategóriás és a változó béreket. Az állami költségvetés he­lyett, ideiglenesen megelőlegezzük ezt a tételt. □ Milyen feltételekkel jutnak a pénz­hez? • Az összeg egy részére állami ga­ranciát kapunk. A pénzt az OTP Ke­reskedelmi Bank Rt.-tői vesszük fel, kedvező kondíciókkal. A törlesztés 1995-ben kezdődik meg és 1997-ben fejeződik be, tehát három esztendő­ről van szó. A kamat változó lehet, je­lenleg 24 százalékos. Sátoraljaújhely eredeti költségvetése 1 milliárd 452 millió forint, tehát a törlesztés nem okoz majd nagyobb problémát. Ne­kem más miatt fáj a fejem. □ Mégpedig? _ é Ezzel a hitellel csak az idei esz­tendőre oldottuk meg a közalkalma­zotti bérkifizetések gondját. Megíté­lésem szerint ha a bérfinanszírozási rendszerben nem következik be alapvető változás, évról-évre megis­métlődhetnek a pénzügyi problé­mák. Az önkormányzatok jó része kedvezőtlen anyagi helyzetben van, már nincs honnan pénzt elvenni. * A megyei jogú város, Miskolc 1994- es költségvetése 13,4 milliárd forint bevételéről, illetve elosztásáról szól. A hitel tervezett összege: 1,6 milliárd forint, aránya meghaladja a tíz szá­zalékot. Ez kissé már soknak tűnik. Miskolc (ÉM - Nyl) - Igaz, hogy csak ezredmiíliméter vastagságú a „csodafólia", de ha ráragasztják a kirakatra, a csákány sem bír el az üvegtáblával. Soha annyi vagyon elleni bűntett, so­ha annyi betörés nem volt Magyaror­szágon, mint az utóbbi időben. Érthe­tő, hogy a rendőrök és a gyártók újabb és újabb találmányokkal, védő­eszközökkel, fortélyokkal igyekeznek gátat szabni a betörőknek, technikai­lag megelőzve őket. Egyik ilyen ftj le­hetőség a védekezésben a Llumar-fó- lia, amely hazánkban most kezd el- teijedni. A véletlen hozta, hogy Te­mesvári András hejócsabai vállalko­zó, aki nem is olyan régen Kanadá­ban és az Amerikai Egyesült Álla­mokban töltött több hónapot, össze­Miskolc (ÉM - FJ) - Két erőszakos kö­zösülés, két lopás, egy rablás - ilyen rovott múlt bizony „dicséretére" vál­nék egy öregecske gengszternek is. Élemeaett korról pedig szó sincs ese­tünkben. A fenti lajstrom egy 17 esz­tendős ifjú eddigi életpályáját mutat­ja be bűnüldözői szemszögből. Ráa­dásul S. Viktor mindezen galádságát röpke másfél év alatt követte el. A miskolci Gyermekváros lakója nemrégiben újabb csirkefogászattal gazdagította egyébként sem szegé­nyes priuszát. Betört intézetének • Nyilvánvalóan jobb lenne ha a tartalékokban, a pénzmaradvá­nyokban dúskálnánk- Ám a tovább semmiképpen sem halasztható köz­építkezések finanszírozásához és már az intézmények működtetésé­hez is szükségessé válnak a hitelek. Ki kell fizetnünk a Herman Gimná­zium tornacsarnokának építési számláit. A költségvetésben megha­tározott összegig finanszírozzuk a villamospálya rekonstrukcióját, az avasi, ómassai, varga-hegyi ivóvíz- és szennyvízprogramot. Áz országos pályázatokon csak akkor szerepel­hetünk sikerrel, ha elképzeléseink megvalósításához saját erőt is hoz­záteszünk. Ehhez is kell a pénz. □ Nem félő, hogy így a város a teljes eladósodás útjára lép ? • Ekkora hitel még biztonságosan visszafizethető. Minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a város ne zuhanjon az adósságcsapdába. Ahol csak lehet takarékoskodunk, szűkí­tünk. Intézményeink már csak „kézi vezérlés” útján juthatnak hoz­zá a pénzhez. Az elmúlt esztendő­ben egyébként még kihúztuk köl­csön nélkül. Az említett 1,6 milli- árdból közel 400 millió felvételét még az elmúlt esztendőben határoz­tuk el, és most az áthúzódó számlá­kat kell belőlük kifizetni. Ebben az évben is inkább később, mint hama­rabb vesszük fel a hiteleket. □ Milyen hitelfelvételi formát vá­lasztanak? • A pénzintézetekkel és a brókercé­gekkel már megkezdtük a tárgyalá­sokat. Kötvényt bocsátunk ki, a be­ruházásokra középtávú hitelt ve­szünk fel, végül a működési hiány áthidalására rövidlejáratú kölcsön­re is szükségünk van. Javaslatain­kat sürgősséggel a miskolci önkor­mányzat júniusi ülésére próbáljuk találkozott Magyar Lászlóval. E ta­lálkozás eredményeként jött létre az a miskolci betéti társaság, amelyik az ftj fólia megyénkbeli forgalmazására, beépítésére kizárólagos jogot szer­zett.- Miért becézik varázsfóliának a Llú- mart? - kérdeztük a két szakembert. A válaszukból kiderült, hogy az Egyesült Államokban, ahol ezt a fóli­át kikísérletezték, már évek óta jó szolgálatot tesz mind a vagyonvédel­mi, mind egyéb más területen. Első­sorban olyan helyeken használják, mint a repülőterek, a bankok, az ok­tatási intézmények, az áruházak. Mi­nél nagyobb ugyanis egy üveg felüle­te, annál nagyobb a csábítás a betö­rőknek, s megnő a baleset veszélye is. A Llumar ugyan csak ezredmillimé- ter vastagságú, mégis szinte tökéle­egyik raktárába, ahonnan két sá­tort és egy porszívót fújt meg. Per­sze nem tisztítási szándékkal... Az ügyben érdekelt detektívek látószö­gébe - hallottuk Sütő János törzs- zászlóstól, a Miskolci Rendőrkapi­tányság munkatársától - hamar be­került a már untig ismert fiatalko­rú. Többek között azért is, mert az (akkor még) ismeretlen elkövető a nyitva Jelejtett” ablakon keresztül jutott be a helyiségbe. Márpedig az­nap délelőtt Viktorunknak épp ott akadt munkája. A célirányos kérdé­sek, a felmerült bizonyítékok súlya meg bevinni. Ózdon válságköltség­vetés készült, és már eleve 250 mil­lió forintos hiányt terveztek. A vá­ros működését az intézmények fenntartását nem hitelből, hanem állami támogatás megszerzéséből kívánják megoldani. A pénzt csak úgy kaphatják meg, ha belekerül­nek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések kate­góriájába. • Erre minden reményünk megvan - mondja Kispap Károly pénzügyi osztályvezető. - Nem a város tehet a csődöt mondott iparpolitikáról, a tönkre ment üzemekről, a felszámo­lásokról. A fenntartáshoz nyújtott állami normatív támogatások (fe­jenként, vagy egyéb módon megha­tározott összegek) sehol sem elegen­dőek a működtetéshez. Az önkor­mányzatok saját erejükből egészítik ki a normatívákat, de itt Ózdon ará­nyaiban csak filléres bevételekre számíthatunk. □ Miért, két út is kínálkozik. Hasz­nosíthatják az ónkormányzati ingat­lanokat és helyi adókat vethetnek ki. • Csakhogy a térség mély válsága gúzsba köti a kezünket. Vajon kire vessünk ki helyi adót? A fizetőképes kereslet hiánya miatt pedig az ön- kormányzati ingatlanokra nem ta­lálunk bérlőt. Olyan nyomott árak alakultak ki az ingatlanpiacon, hogy csak pazarolnánk, ha bármit is eladnánk a nevetségesen olcsó áron. □ Mi tehát a megoldás? • Mielőbb hozzá kell jutnunk az ál­lami támogatáshoz. Sajnos már bo­rotvaélen táncol a város. Ott tar­tunk, hogy bizonyos számlák kifize­tését már halogatjuk, holott erre ed­dig nem volt példa. Pedig korábban sem voltunk rózsás pénzügyi hely­zetben. tes biztonságot ad törés ellen. Ez a fó­lia teljesen átlátszó. Az ezzel ellátott üvegtáblát csákánnyal is legfeljebb egy félóra alatt lehet betömi úgy, hogy csupán egy kis lyuk lesz az ered­mény, vagyis: nem lehet összetörni az üvegtáblát, nem lehet rajta lyukat vágni, s nincs üvegszilánk. Ez utóbbi - az iskolákban például - tökéletesen kiküszöböli a balesetveszélyt. Va­gyonvédelmi oldaláról nézve a dolgot, pedig - mivel olyan kemény mint az acél - helyettesíti a kirakatoknál ne­megyszer rossz esztétikai hatást kel­tő védőrácsokat. Természetesen adott esetben a biztosítók által előírt riasztóberendezéseket nem váltja ki a fólia, csupán magát a rácsot, ám a kettő együtt - riasztó és fólia - na­gyon komoly vagyonvédelmi bizton­ságot jelent. alatt meghajolva az ifjú mákvirág hamar beadta derekát és beismerte újabb csintalanságát. A rendőrség - mi sem természetesebb - indítvá­nyozta előzetes letartóztatását, amit mind az ügyészség, mind a bíróság megalapozottnak látott, így S. Vik­tortól egyelőre nem kell tartaniuk a tisztességes állampolgároknak. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a fiatalkorú többet tar­tózkodott az intézeten kívül, mint benn. Szobát bérelt ugyanis a város­ban. Hogy miből futotta neki ilyes­mire? Ez aligha lehet kérdéses... Holnap...- A miskolci 1—4. számú egyéni or­szággyűlési választókerületekben megválasztott képviselők megbízó- levelét 16 órától adják át ünnepé­lyes keretek között a polgármesteri hivatal dísztermében. *- Jvli történt Moszkvában 1953. jú­nius 13-16-án (Sztálin halála és te­metése után)?” címmel tart előadást délelőtt 10 órától Földvári Rudolf, az akkor Moszkvában tárgyaló magyar delegáció résztvevője Miskolcon a Pedagógiai Intézetben (Széchenyi u. 35.). Az előadást konzultáció követi. *- Halász Rózsa, Miskolc megyei jo­gú város alpolgármestere fogadóna­pot tart délután 14 és 18 óra között a városházán. Bejelentkezés 10 fő részére a 347-800-as telefonszá- ( mon, 10 fő részére pedig a fogadó­nap helyszínén 13 órától. *- Rendkívüli küldöttgyűlést tart 13 órától Gagyvendégiben a Csereháti Településszövetség. Erre azért ke­rül sor, mert Csomós József, a szö­vetség elnöke július 1-jei hatállyal - más helyre költözése miatt — be­nyújtotta lemondását. Alapkő az égetőműhöz Rudabánya (MTI) - Június 24-én ünnepélyes keretek közt kerül sor a rudabányai veszélyeshulladék-ége­tőmű alapkőletételére - tájékoztat­ta hétfőn az MTI-t Hermann Mik- lósné, a Hulladékégető és Energia­hasznosító Kft. vezetője. A rudabányai égetőmű pályázatá­nak tendergyőztese az olasz De Bar­tolomeis cég lett, amely 5 milliárd forintos beruházással 25 ezer tonna kapacitású égetőmű építésére vál­lalkozott. A beruházási hitelt az EBRD, az olasz Simest, illetve a bé­csi Creditanstalt biztosítja, s a meg­állapodás szerint a kölcsönt a mű­ködésből kell majd visszafizetni. Hermann Miklósné elmondta, hogy az égetőmű nemcsak a környezetvé­delmi előírásoknak tesz eleget, de úgy lesz kialakítva, hogy villamos áramot is termeljen, amelyet az or­szágos hálózatra csatlakoztatnak. A Hulladékégető és Energiahaszno­sító Kft.-t a beruházás üzemelteté­sére a rudabányai önkormányzat és az olasz cég alapította. Az 50 millió forint törzstőkéjű kft.-ben 97 száza­lékkal a beruházó, 3 százalékkal pe­dig az önkormányzat részesedik. Egy külön szerződés szerint az olasz cég támogatásban részesíti az ége­tőmű környékén levő három telepü­lést: Rudabányán kívül Izsófalvát és Szuhony községet. Együttműködnek Miskolc (ÉM) - Nem sajátítja ki ma­gának a borsodi képviselőcsoporttal kapcsolatos kezdeményezést az MSZP - jelentette ki lapunknak Tompa Sándor, a csoport szóvivője. Mint arról az Észak-Magyarország már beszámolt: a térség hatékony képviseletének érdekében megyei képviselőcsoportot alakított az MSZP színeiben parlamenti man­dátumot szerzett 18 borsod-abaúj- zempléni honatya. Miért nem von­ták be ebbe a megye más pártok lis­tájáról a törvényhozásba jutott kép­viselőit? - kérdeztük Tompa Sán­dort, a csoport szóvivőjét. Elmond­ta: a csoportalakítás elsődleges célja az volt, hogy segítsék az MSZP frak­ciójának megalakulását. A parla­mentjúniusi, alakuló ülése után va­lamennyi, a megyében mandátu­mot szerzett képviselőnek felajánl­ják majd az együttműködést, ame­lyet elsősorban ügyekre orientálva képzelnek el. Nem jönnek a külföldiek... Hollóstető (ÉM) - A hollóstetői kemping máskor ilyenkor már majd­nem telve volt külföldiekkel. Nem csoda, hiszen innen kiindulva a tu­risták könnyen elérhetik a Bükki Nemzeti Park úgyszólván bármely pontját, de még Egert, vagy Szilvás­váradot is, nem beszélve a szomszéd­ban lévő Bükkszentkeresztről, Ré­páshutáról, vagy a dél-bükki telepü­lésekről. Most azonban csupán né­hány diákcsoport népesíti be a pri­vatizálás alatt álló kempinget... Az üzemeltetők abban bíznak, hogy az iskolai szünet kezdetével - amely­nek időpontja egyébként szinte min­den európai országban más - mégis­csak megindul a külföldi kempinge­zők hada Hollóstetőre is. Varázsfóliával kereskednek A csákány sem bír el a törékeny kirakatüveggel Viki lopott, rabolt, erőszakolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom