Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-13 / 137. szám
10 A HÉTVÉGE SPORTTÁ I ~ —~ Eredmények - Tudósítások .... 1994» Túnius 13., Hétfő E ncsen játsszák a bajnoki döntőt Labdarúgás, megyei I. osztály Miskolc (ÉM - KT, DL) - Az utolsó előtti fordulóra került sor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A listavezető Mád hazai környezetben nem bírt a Tomor-Lak gárdájával, a második helyezett Encs pedig kikapott Sárospatakon. Nagy meglepetés a Sátoraljaújhely putnoki veresége, így az utolsó fordulóra maradt a döntés. Az aranyéremért és az NB III-as tagságért két együttes fut versenyt: az Encs - Mád összecsapás nagy izgalmakat ígér. Sajószentpéte- ren hét gólt rúgott a Borsodszentgyörgy, s ettől még meglepőbb a Mezőkövesd 6-2-es aba- újszántói sikere. Mezőcsáton, Halmajon és Borsodnádasdon érvényesült a papírforma. A fordulóban huszonhat „találat” született, hét csapat azonban gólképtelennek bizonyult. Eredmények: Sárospatak - Encs 1-0 (1-0). Sárospatak, 800 néző. Vezette: Bobkó. Sárospatak: Frikker I. - Kőszegi, Demkovics, Kerchner, Vachter T., Rák, Hanuder, Varga, Frikker L. (Sikorsz- ki), Pankovics, Vachter G. (Krenyiczki). Edző: Tuss István. Encs: Kiss - Kozma (Kuszkó), Tarr, Varga B., Orosz, Varga F., Ruszkai (Molnár), Adu, Kotula, Barta, Szegedi. Edző: Or- lóczki Tibor. G.: Vachter T. Jók: Kerchner, Hanuder, Rák, Vachter T., illetve Kiss, Varga B., Barta. Ifi: 3-1 a hazaiaknak. Borsodszentgyörgy - GLAS-SVSE 7-3 (1-2). Sajószentpéter, 150 néző. Vezette: Geró II. Borsodszentgyörgy: Németh S. — Kucs (Balogh), Halász, Lukács, Csépányi, Kakukk, Bíró (Németh I.), Vincze (Varga), Kovács, Mo- csárkó, Horváth. Edző: Munkácsi Tamás. GLAS-SVSE: Nagy J. - Fazekas Z., Miklós, Bagoly, Angyus (Czipczer), Benkő, Vajda, Géczi (Vass), Tóth, Nagy Cs., Fazekas L. (Konyha). Edző: Zsíros László. G.: Kovács (3), Bíró (2), Mocsárkó (2), illetve Fazekas L., Tóth, Nagy Cs. Jók: Bíró, Kovács, Horváth, Varga, illetve Nagy Cs. Ifi: 2-0 a vendégek javára. Borsodnádasd - Karcsa 1-0 (0-0). Borsod- nádasd, 300 néző. Vezette: Pázmándi. Borsodnádasd: Debrődi - Jakubik, Boda, Simon, Tokár, Kirino, Kurtán, Keresztes, Szabó, Kole- nicska, Mocsárkó (Tóth). Edző: Tokár Béla. Karcsa: Varga - Kácsándi, Baba G., Lengyel, Baba J., Kocsmárszki, Móré, Dakos, Kovács, Molnár, Nagy. Edző: Baba János. G.: Tokár. Jók: Jakubik, Simon, Tokár, Keresztes, Szabó, illetve Lengyel, Kocsmárszki. Kiállítva: Varga, a 81. percben. Ifi: 2-1 a vendégeknek. Mezőkövesd - Abaújszántó 6-2 (1-1). Aba- újszántó, 400 néző. Vezette: Baranyi. Mezőkövesd: Nagy - Ludányi, Balogh, Nyeste, Bodnár, Sugár, Albu, Horváth, Molnár, Papp, Pelyhe (Petrik). Edző: Újvárosi László. Abaújszántó: Posta - Kristóf, Erdősi I., Erdősi Cs., Szilágyi (Pócs I.), Huszák (Pócs II.), Kocsis B., Trubnikov, Dóri, Kocsis J., Balázs. Edző: Huszák Géza. G.: Horváth (3), Molnár, Albu, Bodnár (11-esből), illetve Trubnikov (2). Jók: Molnár, Balogh, Nagy, Horváth (a mezőny legjobbja), illetve Trubnikov. Ifi: 2-1 a mezőkövesdieknek. Putnok - Sátoraljaújhely 1-0 (1-0). Putnok, •300 néző. Vezette: Jakab. Putnok: Fáklya - Kispál (Fecsku), Horváth, Horkay, Bóna, Ki- szely, Sike, László (Kiss K), Bodnár, Váradi, Kozma (Kéméndi). Edző: Szabó János. Sátoraljaújhely: Szakái - Katócs, Takács (Bordás), Barna, Bodnár, Fodor, Pásztor, Ocsenás, Juhász (Géza), Lőrrincz, Jurkó. Edző: Szakái Miklós. G.: László. Jók: Fáklya, Bóna, Kiszely, László, Bodnár, illetve Pásztor. Ifi: 3-1 a put-- nokiaknak. Mezőcsát - Hejőcsaba 3-0 (0-0). Mezőcsát, 300 néző. Vezette: Sike. Mezőcsát: Kiss - Dósa, Kopa, Sárai, Keresztúri, Mező, Kántor (Kovács), Bubenko, Farkas, Koczka, Molnár (Potyka). Edző: Czerva Zoltán. Hejőcsaba: Juhász - Kavecsánszki, Huszti, Mózsik, Tulai, Sloszár, Kepecs, Rácz, Kruseczki, Kiss, Kar- lecz. Edző: Szúcs István. G.: Farkas, Bubenko, Kántor. Jók: Kopa, Mező, Koczka, Potyka, illetve Mózsik. Ifi: 7-1 a hazaiaknak. Mád - Tomor-Lak 0-0. Mád, 500 néző. Vezette: Kóródi. Mád: Kiss Á. - Thuiy, Paksi, Majoros, Tatárka, Kentos, Hofíman (Bodnár), Nagy Zs., Timári (Hauberger), Laczkó (Tassy), Ichnat. Edző: Oláh Ferenc. Tomor-Lak: Drótos - Ganyi, Ladányi, Takács, Csorba (Tóth), Tószegi, Mogyoró, Göndör, Kádas, Papp (Nagy), Szalóczi. Edző: Szilvái Attila. Jók: Thury, Paksi, Majoros, Nagy Zs., illetve Drótos, Ganyi, Ladányi, Takács, Kádas, Tószegi, Szalóczi. Ifi: 9-0 a hazaiaknak. Halmaj - Sajóbábony 2-0 (0-0). Halmaj, 400 néző. Vezette: Geró I. Halmaj: Ruszkai - Juhász, Bitó, Juhász E., Mika, Kecskés, Köteles, Náni (Soltész), Tumyánszki, Bódi, Varga. Edző: Mészáros László. Sajóbábony: Hossó - Simon, Lakatos, Müller, Nyitrai I., Nyitrai II., Batta, Szaniszló (Kasza), Szilágyi, Szeráfi (Szilágyi), Gazdig. Edző: Rózsa Zoltán. G.: Kecskés, Bódi. Jók: Mika, Juhász E., Kecskés, Náni, Varga, Köteles, illetve Szeráfi, Lakatos. Ifi: 10-0 a halmajiaknak. A BÉV SC nyerte a rangadót Labdarúgás, NB III., a Tisza csoportban történt Miskolc (ÉM — KT) - Az utolsó előtti forduló meccseit rendezték meg az NB III-as labdarúgó bajnokság Tisza csoportjában. A miskolci rangadót a Borsodi Építők Volán nyerte, így egyelőre elmaradt a Stop-MVFC bajnoki megkoronázása. Az Ózdi Kohász hazai környezetben 1-1-re végzett a Nyírbátorral, Tiszaújvárosban nem bírt egymással a két borsodi gárda. Az Ede- lény 8-0-ra verte a Hajdúszoboszlót. Izgalmas lesz az utolsó forduló: a Stop-MVFC hazai környezetben fogadja a Nagykállót, a Kisvárda az Edelényt, a Rakamaz pedig Nyírbátorra utazik. A Szerencs szabadnapos lesz. Eredmények: Borsodi Építők Volán - Stop- Miskolci VFC 2-1 (0-0). Miskolc, népkerti sporttelep, 1000 néző. Vezette: Hajdó. BÉV SC: Kerényi J. - Agárdi, Szabó V., Oláh, Farkas, Sverla, Kerényi P. (Lója), Bodnár, Nyeste (Fenyvesi), Szabó J., Vidinc- zei (Adamovics). Edző: Balázsi István. Stop-MVFC: Simon - Lakatos, Schnek, Nagy, Földeák, Miha- lovszki, Kalász, Gulyás, Császári, Balogh, Bádea. Edző: Csongrádi Sándor. A gólok története, 55. perc: Vidinczei beadását Szabó J. 5 méterről a kapu közepébe lőtte, 1-0.60. perc: Lakatos beadását Kalász 8 méterről a bal sarokba lőtte, 1-1.85. perc: Bodnár labdájával Vidinczei kilépett a védők közül és 12 méterről a hálóba lőtt, 2-1. Kiállítva: Szabó V., a 68. percben (második sárga lapja miatt). Az első félidőben enyhe fölényt harcolt ki a Stop. A második félidőben kiegyenlített játék folyt. Az egyenlő erők küzdelmében azonban a lendületesebb hazaiak a hajrában tíz emberrel is kiharcolták a győzelmet az elfáradt vendégekkel Csongrádi Sándor a Stop-Miskolci VFC edzője bosszankodott az elszalasztott lehetőség miatt Fotó: EM-archív szemben. Jók: Oláh, Agárdi, Vidinczei, Szabó J., illetve Schnek, Nagy, Császári, Kalász. Ifi: 5-3 a hazaiaknak. Tiszaújváros - Szerencs-Balox VSE 0-0. Tiszaújváros, 500 néző. Vezette: Bukovics. Tiszaújváros: Bán - Pékár, Vámosi N., Lukács (Ferencz), Tömöri, Újj, Kovács P. (Kazár), Járai, Horváth, Mészáros, Nagy (Boros). Edző: Szép Imre. Szerencs: Májer - Szabó, Kalmár (Balogh), Biszku, Koszta, Kobolák, Haraszin, Kondrák, Asszony, Szántó (Kozma), Rontó. Edző: Éöldesi Károly. A hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, hiszen a 85. percben Vámosi büntetőt hibázott. A színvonal közepes, az iram viszont jó volt. Kiállítva: Kozma, a 70. percben. Jók: Pékár, Kovács, Járai, illetve Májer, Szabó, Asszony. Ifi: 2-1 a szerencsiek javára. Ózdi Kohász - Nyírbátor 1-1 (1-1). Ózd, 500 néző. Vezette: Fodor F. Ózdi Kohász: Erdős - Bulavin, Kertész J., Paulovics, Igó, Agócs, Drozdik, Hák (Magyari), Gál, Herc- zeg, Farkas. Edző: Bíró István. A gólok története, 32. perc: Drozdik hibájából Daráihoz került a labda, aki két jó csel után 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0-1. 37. perc: Farkas jobbról csavart szöglete után a labda érintés nélkül került a hálóba, 1-1. A közepes színvonalú mérkőzésen mezőnyjátékot láthattak a nézők. A kapusok jól álltak a lábukon és biztosan hárították a helyzeteket. A találkozó előtt elbúcsúztatták az aktív pályafutását befejező Fodor játékvezetőt. A kezdőrúgást a helyi ÚTKER Kft. vásárolta meg. Jók: Erdős, Paulovics, Agócs, Farkas. Ifi: 3-0 a nyírbátorialuiak. Edelényi VSE - Hajdúszoboszló 8-0 (2-0). Edelény, 800 néző. Vezette: Tomasovszki. Edelény: Mag - Serfóző, Almási, Turcsik (Rákos), Szűcs, Takács, Szaniszló, Szlifka, Simkó (Fazekas), Bósa, Tiszóczki (Kótai). Edző: Németh Attila. A gólokat a 4. percben Almási, a 25. percben Turcsik, az 55. percben Bósa, a 61. percben Bósa, a 69. percben Kótai, a 75. percben Takács, a 79. percben Fazekas és a 84. percben Fazekas szerezték. Az enervál- tan is kedvetlenül játszó vendégek ellen jól használta ki helyzeteit a hazai együttes. Az eredmény akár lényegesen nagyobb arányú is lehetett volna. Jók: Takács, Szlifka, Simkó, Serfóző. Ifi: 2-2. További eredmények: Rakamaz - Tiszafüred 3-0 (1-0). Ifi: 5-0. Derecske - Mátészalka 1-0 (1-0). Ifi: 2-2. Szabadnapos: Kisvárda. Osztályozósok: Siófok, Sopron Budapest (MTI)-Véget ért a pont- vadászat a labdarúgás első vonalában. Az utolsó fordulóban a már bajnok Vác a fővárosban lépett pályára és megszerezte a két pontot. Igaz, a korábban kiesett MTK nem állította megoldhatatlan feladat elé a Csank-legénységet. A váci tréner egyébként marad, megegyezett a klub vezetésével, mindössze azon meditál, hogy egy-, vagy három esztendőre szóló szerződést újon alá. Eldőlt, hogy az osztályozóra két dunántúli együttes, a Siófok és a Sopron kényszerül. A Szőnyi úton végig a csepeliek vezettek, ám nem sokkal a befejezés előtt megjött a „megálmodott” vasutas találat, s fellélegezhettek a hazai drukkerek. Debrecenben a VSC fiataljai lendületes támadójátékkal rukkoltak elő, s ez elegendőnek is bizonyult a fásultnak és fáradtnak tűnő ferencvárosiakkal szemben. A Siófoknak nem mutatkozott sok keresnivalója a Bozsik-stadionban, a Sopron balszerencsés vereséget szenvedett hazai környezetben, ugyanis jónéhány helyzetet puskáztak el. A Vasas életmentő győzelmet könyvelhetett el, a csalódott csabaiak nem igazából szívták fel magukat Székesfehérvárott. A szombat- helyiek azt az elvet vallották, hogy búcsúzni csak szépen szabad - elhúzták az újpestiek nótáját. Eredmények: MTK - Vác FC-Samsung 2-3 (1-2). G.: Kovács Z., Nagy S., illetve Romanek, Füle (2). BVSC-Dreher - Csepel 1-1 (0-1). G.: Farkas, illetve Puskás. Debrecen - Ferencváros 2-0 (1-0). G.: Dombi, Ilea. Kispest HFC - Siófok 4-2 (1-0). G.: Sallói (2), Bánfi, Hamar, illetve Kirchmayer, Fischer. Haladás - Újpesti TE 3-2 (1-1). G.: Elekes, Sánta, Szekér, illetve Szle- zák, Kecskés. Vasas - Pécsi MSC 2-1 (1-1). G.: Vincze, Galaschek, illetve Braun. Soproni LC - ETO FC Győr 0-1 (0-1). G.: Ignácz. Parmalat - Békéscsaba 1-0 (1-0). G.: Horváth F. (11-esből). A Vác a bajnok, kiesett az MTK és a Haladás, osztályozót játszik a Siófok és a Sopron. Pelé jósol, Völler bizonytalan Szorgalmasan készülnek a világbajnokság nyitányára a német válogatott tagjai, akik az utolsó simításokat kanadai földön végzik. A képen balról Völler, mellette Kohler gyakorol. Fotó: AP New York (AP) - A legerősebb válogatottat Kolumbia vonultatja fel a világbajnokságon - hangzott el Pelé rövid értékelő nyilatkozata, amelyet New Yorkban adott a brazil labdarúgás élő legendája. A média képviselői azonban nem elégedtek meg ennyivel, így nem maradt el a véleménykiegészítés sem.- Az igaz, hogy Kolumbiáé a legjobb csapat, de ebből nem következik egyenesen, hogy ók is nyerik a vb-t. Németország, Brazília, Argentína és Olaszország úgyszintén favorit, de az írek és a nigériaiak is képesek nagy meglepetésre - nyilatkozta a „fekete gyöngyszem”, aki nem mulasztott el még egy csípős megjegyzést tenni: - Maradona csak halvány, mellékszereplő lesz az Egyesült Államokban. * Rudi Völler, a német labdarúgó válogatott oszlopos tagja a legkevésbé sem határozott akkor, ha sportkarrierjének jövőjéről esik szó. A francia Olympique Marseille idegenlégiósa ugyanis nem kíván a másodosztályba visszasorolt együttesben szerepelni, de a továbblépésről még nincsenek konkrét elképzelései.- A világbajnokság alatt nem foglalkozom a klubügyekkel. Jelenleg a válogatott jó teljesítménye az elsődleges szempont számomra. Ami a vb utáni jövőt illeti, mindenképpen leülök a marseille-i vezetőkkel tárgyalni, mielőtt az esetleges távozás mellett döntenék. Az igazat megvallva már három külföldi csapatban játszottam, és semmi kedvem újra nyelveket tanulni. A japán profibajnokságból sorra érkeznek csábító ajánlatok, de nem hiszem, hogy olyan messzire utazom majd - mondta a 34 esztendős csatár a német válogatott kanadai edzőtáborában. * Bolgár futballrajongók százai tervezték, jóban-rosszban támogatják válogatottjukat a világbajnokságon. Az Egyesült Államok illetékes szervei azonban a vízumkérvények 80 százalékát elutasították. A szurkolók mellett néhány hivatalos kísérő sem lehet ott a nagy eseményen. A Bolgár Labdarúgó Szövetség főtitkára, Hriszto Josszifov egy sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az ország utazási irodái 2000 belépőt vásároltak a vb-re. — Az Egyesült Államok bulgáriai nagykövetsége szigorú volt. Amellett, hogy nem lesz elég szurkolónk, az idegenforgalmi irodáink komoly anyagi veszteséggel számolhatnak. Azok ugyanis már előre kifizették a belépők árát... - mondta Josszifov. Fociszilánkok London (Reuter) - A világ legrégibb labdarúgó kupáját, az angol F.A. Kupát a következő szezontól már szponzorok is támogatják. Az angol szövetség képviselői elmondták, hogy 20 millió fontos megállapodást kötöttek, amely azonban 1998-ig elérheti a 24 millió fontot is. Glasgow (AP) - A skót Glasgow Rangers labdarúgó csapata 3 millió fontot (4.5 millió dollár) is áldozna a dán Brian Laudrup szerződtetéséért. A 25 éves, 48-szoros válogatott játékos elutazott Glasgow-ba, hogy megkezdje a tárgyalásokat a legnagyobb skót klubbal. A Bochum a bajnok Hamburg (dpa) — A német labdarugó Bundesliga II. osztályában befejeződött a bajnokság. Áz utolsó, 38. forduló eredményei: Carl Zeiss Jena - TeBe Berlin 0-2. Hertha BSC - Fortuna Köln 1-1. VfL Wolfsburg - St. Pauli 4-1. FC Homburg - Wuppertal 2-2 Chemnitz - VfL Bochum 1-0. Meppen -1860 München 0-1. Hansa Rostock - Saarbrücken 3- 1. Rot-Weiss Essen - Hannover 0-2. Stuttgarter Kickers - Mainz 4- 1. Mannheim - Bayer Uerdingen 2-0. Az élcsoport: 1. VfL Bochum 48 pont, 2. Bayer Uerdingen 47, 3. 1860 München 47. Ez a három együttes került az első vonalba, kiesett a TeBe Berlin, az Essen, a Wuppertal, a Jena és a S. Kickers. Új svájci elnök Berlin (dpa) - A 44 éves svájci Rene Faselt választották a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) új elnökévé. Az alelnöki tiszteket a jövőben a szlovák Miroslav Subrt, az amerikai Walter Bush és a japán Sioichi Tomita látják el. Fasel, a német Günther Sabetzki utódja, a lehetséges 78 szavazatból 46-ot mondhat magáénak. A svájci sportdiplomata, akinek eredeti foglalkozása fogorvos, 14 éve tagja az IIHF tanácsának, hazájában több éve a jégkorong szövetség elnöke. A Portóé a kupa Lisszabon (Reuter) - A portugál labdarúgó kupa döntőjében csak hosszabbítás után dőlt el, hogy melyik csapat tagjai örülhetnek. A vezetést Jorge szerezte meg a Portónak, de a szünet után Vujacic egyenlített. A túlórázás első percében Alves is betalált és ezzel a Porto labdarúgói nyerték a kupát. Végeredmény: Porto - Sporting Lisboa 2-1 (1-0,1-1,2-1). Ezzel eldőlt, hogy a következő csapatok képviselhetik Portugáliát ősztől az európai labdarúgó kupákban: BEK: Benfica. KEK: Porto. UEFA Kupa: Sporting Lisboa, Boavista, Maritimo. Bécs (AFP) - Lejátszották az osztrák labdarúgó kupa döntőjét is. A fináléban az Austria Wien 4-0 (1-0) arányban verte az FC Linz gárdáját. Á BEK-ben a Salzburg, a KEK- ben az Austria Wien, az ÚÉFA Kupában az Admira Wacker és az FC Innsbruck képviseli majd Ausztriát. Németek öröme Bangkok (AP) - Hetedik alkalommal rendezték meg az amatőr ökölvívók Világ Kupáját. A thaiföldi fővárosban szombaton zárult sorozat végén a németek örülhettek a legjobban, hiszen a 12 kategória közül háromban az ő öklözóik győztek. Kubának két elsőség jutott, Bulgária és Románia, valamint a volt Szovjetunió utódállamai közül Azerbajdzsán, Örményország, Kazahsztán, Ukrajna és Üzbegisztán egy-egy aranyéremmel gazdagodott. McKoy kérvénye Bécs (dpa) - Osztrák állampolgárságért folyamodott a világhírű kanadai gátfutó, Mark McKoy. Bécsi hírek szerint várhatóan pozitívan bírálják el az észak-amerikai atléta kérvényét, s ebben az esetben már idén nyáron a helsinki Európa-baj- nokságon Ausztria színeiben állhat rajthoz. McKoy, aki többek között fedettpályás világbajnoki cím birtokosa, osztrák nőt vett feleségül, s azután döntött úgy, hogy hazát cserél. A Kanadai Atlétikai Szövetség a maga részéről zöld utat adott McKoy osztrákká válásához. J-