Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-02 / 102. szám

4 ÉSZAKtMagyarország Levelezés 1994» Május 2», Hétfő Életmentő igazolvány „Aerocaritas” életmentő igazolványt szerez­tem be nemrégiben, egészségi állapotomra te­kintettel. S mert pártoló taggá is kívántam válni, befizettem a szolgálatnak az évi 500 fo­rintos tagdíjat. Igen hasznosnak tartom azt a „kapcsolatfelvételt”, amely ennek az igazol­ványnak a birtoklásával az érdeklődők és a lé­gi mentőszolgálat között létrejöhet. A köny­vecske minderről bővebben szól, jómagam a leírtakat csak annyival egészíthetem ki, hogy nyugodtabban teszem ki a lábamat azóta ha­zulról, s indulok útnak - akár az ország másik csücskébe is amióta ott lapul a zsebemben. S így éreznék akkor is, ha külföldre vetne jó sor(s)om. Mert ez az igazolvány az élete(me)t jelentheti. S hogy miért írok e témában? Nos azért, mert a kitöltése körül van (volt) egy kis bökkenő. A háziorvosom ugyanis készséggel „válaszolt” a valóban reá tartozó kérdésekre (korábbi balesetek, műtétek, rendszeresen szedett gyógyszerek, stb.), ám az igazolvány utolsó oldalán szereplő anyakönyvi adatok igazolását hatáskörén kívülállónak tulajdoní­totta, s a lapot ódzkodva írta végül is alá, mondván: ez a polgármesteri hivatal vagy a rendőrség illetékessége. Ezért fogtam hát tol­lat, tisztázandó a szóban forgó adminisztrá­lást. - írja Ny.K miskolci olvasónk. Az észrevétellel megkerestük az Aerocaritas Lé­gi Mentőőrség elnökét, Kozenkay Jenőt, vála­szát kérve. Mint elmondta, a háziorvosok rend­kívüli módon túlterheltek, mégis az a tapaszta­latuk, ezt a plusz terhet is vállalják betegeik ér­dekében. A légi mentőszolgálat nem szeretne hatóságosdit játszani azzal, hogy a velük kap­csolatot keresőket ide-oda „küldözgeti”. A házi­orvos szakvéleményét és igazolását - aki bete­gének nemcsak az egészségi állapotát, hanem a kilétét is jól ismeri - tökéletesen hitelesnek te­kintik, a segítségnyújtás, az életmentés éppen erre a bizalomra épül. Kérik továbbra is meg­értő támogatásukat, a segítő partneri kapcso­latot a betegek, a rászorulók érdekében. Ismét a tömegközlekedésről Tisztelt Szilágyi István Úr! A diákgyerek ellen rendőrt hívat az MKV! (ÉM április 5.) Óriási! Felhívom a figyelmét az elnök-igazgató úrnak (miért kell az elnököt igazgatni?!), hogy jegy nélkül utazik: a hajlék­talan (olyan bűzt árasztva, hogy a fél busz le­száll, de a buszvezető nem hajlandó őt leszál­lásra felszólítani), a kukázó a maga koszos szatyraival, zsákjaival (ami komoly közegész­ségügyi veszélyeztetés!), a munkanélküliek tömege, és a kutya - amiért az előírás szerint szintén jegyet kellene lyukasztani. A felsorolt esetekben soha nem látok „rendőri intézkedés igénybevételét!” Csak a gyerekekkel, az öre­gekkel, a falusi nénivel, bácsival szemben har­cias az ellenőr. Mert valahol neki is produkál­nia kell: igazolni, hogy miért kapja a fizetését. Másrészt az MKV helyében én nem filigrán nőket alkalmaznék ellenőrnek (akik vaságy- gyal együtt 50 kg-ot nyomnak), hanem példá­ul a húskombinát munkanélkülijeit. Tekin­télyt sugárzó henteslegényeket, akik „kicson­toznák” a bliccelőket. Akivel nem merne fele­selni cigány testvérünk, hanem pánikszerűen leszállna a busz bezárt ajtaján keresztül is. Lehet, hogy az ellenőmő fele annyi bért kap, mintha (megfelelő) férfi volna, de negyedany- nyit is ér. Az ilyen férfinak nem kellene rend­őrt hívni, hanem lapáttenyerén maga szállít­hatná a renitenst a rendőr elé. Hát csak így, ilyen józan paraszti meggondolásból. Nem tudom van-e az rt.-nek felmérése, én mindenesetre a jegy nélkül utazók arányát ti­zenöt százalék körülire becsülöm. Ki lehet számolni, ez mekkora bevételkiesést jelent. Ezt megint a becsületes balekok fogják az áre­melés útján kifizetni. Azok helyett, akik miatt árkedvezmény járna: ti. a bűzös, koszos, tet­ves-gyanús útitársak elviseléséért. (Ha az el­nök-igazgató úr csak néha utazna autóbu­szon, szerezhetne személyes, valós tapasztala­tokat a szolgáltatás minőségéről.) Békés Gábor Garancia - frizurára Miskolc (ÉM) - Nyitrai Ferencné hemádvé- csei olvasónk panaszolja, hogy nemrégiben egy miskolci fodrászatban daueroltatta a ha­ját, s annak ellenére, hogy erős tartós hullá­mot kért, frizurája pár napig sem bírta. Ezer forintomba került a „szépítkezés” - írja -, amit 6400 forintos nyugdíjamból kellett kigaz­dálkodnom. Ezért is nagyon bánt a dolog, s már nem egy ismerősömtől hallottam, hogy hasonlóképpen megjárta. Megkerestük a levélírónk által megnevezett szol­gáltatót, azaz csak vélhetően azt, mert az adott helyen három fodrászat, illetve üzlet is működik. Végül is nem a hely(szín) a fontos, hanem az a valamennyi fodrászatban alkalmazott gyakor­lat, hogy a vendég ilyen esetekben reklamálhat. Tehát azt tanácsoljuk levélírónknak, keresse fel ismételten korábbi fodrászát, aki természetesen díjtalanul korrigálja munkáját. Bodnár Ildikó rovata Gondolataink kifürkészésére... Japán kutatók olyan számítógép ki- fejlesztésén dolgoznak, amelyet közvetlenül használójának agyhul­lámai irányítanának. A kutatók ab­ból a közismert tényből indultak ki kísérleteik során, hogy az agytevé­kenység elektromos hullámokat hoz létre. Ha például a kísérleti alany tucatnyi elektródával a fején az „a” hangra gondol, ennek nyomán olyan hullám jön létre, amely 4,25 mikrovoltos feszültséget indukál. Nyilvánvalóan minden betűnek megvan a maga feszültségtartomá­nya, következésképpen a betűkből szavakat, szavakból mondatokat le­het kreálni. A japán tudósoknak most arra kell összpontosítaniuk, hogy sikerüljön megkülönböztetni a valamiféle tevékenységre ösztönző gondolatokat a puszta ábrándozás­tól: hiszen a parancsadásnál érte­lemszerűen csak az elsőnek lehet szerepe. Bár a kutatás még messze van a tel­jes sikertől, máris vannak elképze­lések a taláílmányt illetően. így pél­dául lehetne olyan gépeket szer­keszteni, amelyeket a teljesen béna emberek is használhatnának, vagy olyan telefonokat fejlesztem, amely egyszerűen az illető gondolatait to­vábbítaná a hívott félhez. Innen már csak egy ugrás lehetne a már- már fantasztikum határát súroló, gondolatainkban fürkésző számító­gép. No, csak ettől mentsen meg bennünket, földi halandókat a tudo­mány! - mondanák sokan, joggal. Hiszen gondoljunk bele micsoda problémákat okozna egymás leg­bensőbb gondolat- és érzelemvilágá­nak ki- illetve lehallgatása. Ez egyenlő volna a teljes káosszal. Kicsit kacérkodva a gondolattal, valljuk be, most választás előtt, nagy szolgálatot tenne egy ilyen számítógép, ha segítségével egy-egy politikusba láthatnánk. Program­beszédüket összehasonlíthatnánk a ki nem mondott véleményükkel, s megállapíthatnánk, mennyi az igaz és mennyi az ámítás belőle. így na­gyobb biztonsággal tudnánk, me­lyik pártra adjuk tiszta szívvel, nyugodt lelkiismerettel sorsunkat, jövőnket meghatározó voksunkat. Mindezek híján is, remélhetőleg mindenki tudni fogja - természete­sen ki-ki saját lelkiismeretére hall­gatva -, hogy melyik pártra szavaz­zon. Pásztor György „Egy felresikeredett (eb)rendelet” Az Észak-Magyarország 1994. ápri­lis 11-i számában megjelent a leve­lezési rovatban a „Szinva-parti ku­tyafuttatóról” egy olvasói levél. A teljes joggal kritikus írás, valamint annak tartalma nem érte váratla­nul a hivatalt, hiszen az ebtartással kapcsolatos egyedi ügyek tapaszta­lataiból kitűnően úgy látszik, aligha lehet feloldani az ebtartók és a nem kutyabarátok érdekeinek ütközését. Miskolc Város Közgyűlése 1993-ban hozott rendeletet az ebtartásról. A Polgármesteri Hivatal egy olyan ún. első olvasatra szánt tervezetet készített, amely hivatott lett volna a kulturált ebtartásra kényszeríte­ni az érdekelteket, s nem a mi hi­bánk az, hogy végső döntésre már egy indokolatlanul toleráns, s gya­korlatilag végrehajthatatlan anyag került a testület elé. A vita során ugyanis - a képviselők egy része érdektelenségének a hibá­jából is - a városban élő ebtartók, s érdekképviseleteik szempontjai kaptak elsőbbséget, a hivatal gya­korlatilag magára maradt abban a törekvésében, hogy egy környezet­barát és a nem ebtartók többségi ér­dekeit képviselő rendelet szülessen. így a tartható ebek számának, faj­táinak, valamint az ún. kutyafutta­tók kijelölésének vonatkozásában is olyan előírások kerültek a rendelet­be, melynek eredménye az a város­hoz méltatlan állapot, amit a külön­böző zöldterületeken, közterülete­ken a magukról megfeledkezett eb­tartók okoztak és okoznak. A városban már korábban elterjed­tek a hivalkodó ebtartási szokások, annak minden az emberi méltósá­got sértő következményével együtt. Tudjuk, hogy az érdekképviseletek sem örülnek ennek a jelenségnek, de egyszerűen képtelenek az ebtar­tók többségét, a még szigorúnak aligha nevezhető szabályozások be­tartására kötelezni. A városnak egyszerűen nincs pénze a parkok őrzésére, a közterületfelügyelők pe­dig jóval nagyobb súlyú feladatok­kal is alig tudnak megbirkózni. Most már visszatérnek azok a sza­bálysértési ügyek, amelyekben a tá­madó természetű ebekkel való visszaélés miatt kell a hivatalnak eljárni. Bizonyára a helyi sajtó munkatársai is emlékeznek arra az áldatlan polémiára, amely a rende­let előkészítése során a hivatal és az ebtartók érdekképviseletei között dúlt, s melynek végeredményekép­pen sajnos végül egy félresikeredett rendeletet fogadott el a közgyűlés. A már leírtak miatt sajnos semmi jót sem ígérhetünk a cikk írójának, s azoknak, akik már-már nap mint nap írnak felháborodott leveleket a bérházakban nyüszítő nagytestű kutyákról, az ürülékkel ellepett lép­csőházakról, járdákról, parkokról. Nincs törvényes alap az ebadó beve­zetésére, s feltételezéseink szerint a „gazdik” a kutyák felét sem oltatják be. A peremrészeken, de már a bel­városban is falkákban járnak a sze­rencsétlen kóborebek, s a város- gondnokság megfelelő feltételek hi­ánya miatt tehetetlen ezen jelensé­gekkel szemben. Valóban kellene egy új környezet­és emberbarát ebtartási rendelet, de ezt a munkát feltehetően már csak egy másik ciklus közgyűlése tudja majd felvállalni, s még akkor is kérdéses: lesz-e pénz arra, hogy az önkormányzat be is tartassa az előírásokat. Dr. Székely László Polgármesteri Hivatal, Miskolc Utcaképbe illő jegy automaták Miskolcon Utvin József iparművész látványos „keretbe" zárta a Centrum Áruház melletti buszmegállóba kihe­lyezett jegyautomatákat. A masszivitásukban is kecses oszlopokból, s a tömegközlekedésben nélkü­lözhetetlen „álló kalauzokból" még elkelne néhány a városban. Fotó: Fojtán László Édesanya ’94-ben Egy B.-A.-Z. megyei, határszéli kis­községben harmadik gyermekként születtem. A Hemád völgyében jár­tam általános iskolába, Miskolcon gimnáziumba, Budapesten főiskolá­ra megyei ösztöndíjasként. Első il­letve második munkahelyem támo­gatásával másoddiplomát szerez­tem és 1984-ben közgazdász diplo­mát, jeles eredménnyel. Két gyer­meket szültem, 5 évig voltam gye­sen illetve gyeden, most másodszor állok felmondás alatt. Dolgozni tu­dok és szeretek, ha van (volna) rá lehetőségem. Jelenleg több helyre adtam be álláspályázatot, most ép­pen .Munkahelyteremtő pályáza­tot” készítek egy 1990-ben alapított betéti társaság vezetőjeként. Egy magyar átlagcsaládban - a- mely B.-A.-Z. megyében sokkal ne­hezebb körülmények között él, mint a Dunántúlon, Dél-Magyarorszá- gon, Budapestről már nem is be­szélve - én boldog családanya va­gyok. S hogy miért? Meghívót kap­tam anyák napjára, mely így szól: Édesanyám! „Az első lépést tőled tanultam, járni, tipegni tétován aztán rohanni karjaidba Én édes, drága, jó anyám!” (Bog- dánfy Sándor) Hiszem, tudom és remélek! Hogy van jövője családunknak, és gyer­mekeimet nem kell elküldeném a megyéből, ha szebb jövőt és jót aka­rok nekik, s majdan unokáimnak. J.-né, Miskolc 3527Pf:372 Szilveszternek Manapság az újságok, a rádió, a te­levízió tele van szörnyűbbnél ször­nyűbb hírekkel, melyek mind arról tanúskodnak, hogy a XX. század vé­gének embere telve van gonoszság­gal. Engedtessék meg nekem, hogy én a jó hirdetője legyek... 18 éves gyermekünk születésétől fogva súlyosan mozgássérült, önál­lóan nem tudja ellátni magát. Ko­rábban a Pető Intézetben tanult, je­lenleg a BLISS Alapítvány jóvoltá­ból magántanulóként folytatja ta­nulmányait. Tanulását, írását nagymértékben segíthette volna egy számítógép, melyet azonban szűkös anyagi lehetőségeink miatt képtelenek voltunk megvenni szá­mára. És akkor találkoztunk né­hány emberrel, akik látva szüksé­günket, mindenféle koldulás, kilin- cselés nélkül, saját maguktól aján­lottak föl nagyobb összegeket, így fi­unk álma április elején valóra vál­hatott. Hadd köszönjük meg fárado­zásukat, anyagi áldozatukat az Észak-Magyarország hasábjain Di- mitropuloszné Ujj Verának (Avasi Családsegítő Szolgálat), Varga Ta­másnak, aki a Műszertechnika Mis­kolc Kft. ügyvezető igazgatója és személyesen volt szíves lakásunkra kihozni a számítógépet, Földessy Juditnak (Fidesz önkormányzati képviselője) és a Praktizáló Orvosok Szövetsége Miskolci Csoportjának. Ma, amikor olyan sok a rászoruló, a legtöbbjük kérése pusztába kiáltott szó, köszönjük, hogy a miénk nem maradt az. Bajnok István és családja Menedzser Nem bánom én, ha az Isten akárho- vá tesz is miatta! De ha én a mene­dzser szót hallom, akarva-akaratla- nul egy gyerekkorombeli élményem tolakodik elő az emlékezetemben. Még akkor történt egyszer, hogy ku­tyatáncoltató jött a faluba. Nagyda­rab ember, kis nyeszlett tarka ku­tyával. A nagydarab ember a kis vézna tarka kutyát menedzselte. Magyarul, azzal kereste a kenyerét. Bejött még az iskolába is, reklám­keltésül. Egy tyúktojás volt a belé­pődíj a produkcióhoz. Én is ellop­tam a tojást az édesanyámtól. A produkció abban állott, hogy a nagydarab ember elővett a belső zsebéből egy pléhtilinkót, amelynek a hangjára a kis sovány tarka kutya a két lábára állt és ide-oda billegett. Táncolt. A nagydarab ember tyúkot süttetett magának vacsorára a be­vételből. Az előadás után komóto­san az asztalhoz ült és egy ültő he­lyében megette a tyúkot, az utolsó falatig. Aztán a leszopogatott, meg­ropogtatott csontokat odavetette a kutyának. Annak fizetségül, akit menedzselt. Az meg boldogan, elé­gedetten csóválta a farkát. Hát nekem csak így! Nem bánom én, ha az Isten akárhová tesz is mi­atta! De akkor változik meg nekem erről a véleményem, ha mást látok! Matiszkó Károly Bodrogolaszi

Next

/
Oldalképek
Tartalom