Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-28 / 124. szám

Május 28«, Szombat .......... ÉM - riport É M-hétvége III Japán film egy rejtélyes magyar zongoravirtuózról Flesch István 1973. május 6-án Terry McNeill céltalanul rótta Los Angeles ut­cáit. A Zongoraművek Nemzet­közi Levéltárának (IPA) képvi­selője séta közben elhaladt a Ré­gi Első Presbiteriánus Templom előtt. Elekor figyelmes lett egy hangverseny hirdetményére. Minthogy a koncert éppen ak­kor kezdődött, bement a temp­lomba. S a nála lévő magneto­fonnal felvette egy előtte isme­retlen öregember lenyűgöző zongorajátékát, Liszt Ferenc al­kotását, Assisi Szent Ferenc két legendáját. Ez volt a kezdete az 1924-ben eltűnt Nyíregyházi Ervin csodagyerek, zenei újra­felfedezésének. Ennek az újrafelfedezésnek — amerikaiak úttörő munkássá­gára támaszkodva — legfőkép­pen japánok voltak és maradtak a támogatói. David Kung pro­fesszor is a minap Japánból ér­kezett Budapestre, s e sorok író­jának módja volt találkozni ve­le. Elmondta, hogy dokumen­tumfilmet kívánnak forgatni az egykori csodagyerek életéről. Kung a japáni Gumma kor­mányzóságbeli Takaszaki váro­sában működő művészeti köz­pont akadémiájának tanára, egyben tanácsadója Koike Tecu- dzsinak, a központ elnökének. Koike zenetanár nem sokkal a Los Angeles-i koncert után az Egyesült Államokban felkereste a művészt, majd 1980 decembe­rében Takaszakiban lelkes ze­nebarátok segítségével megala­pította a Nyíregyházi Ervin Ze­netársaságot. Ez lett az előfutá­ra a későbbi alapítványi köz­pontnak, amelynek Koike előbb alelnöke, majd elnöke lett. Küldötte, Kung professzor kul- túrantropológus, korábban meghívott tanárként az isztam­buli Bogazici Egyetemen és a Kiotói Egyetemen adott elő. Nem zenész tehát. Őt a Nyír­egyházi-rejtély érdekű, maga az ember és sorsa; istenadta tehet­sége, üstökösszerű feltűnése, aztán sötét mélységbe, a teljes ismeretlenségbe való visszazu- hanása, nyugtalan vére, tíz há­zassága, nagy művészekkel és gengszterekkel való barátsága, iszákossága, zsidó születése és soha meg nem tagadott, büsz­kén vallott magyarsága. Kung pontos ismerője mindan­nak, ami ama emlékeztes 21 év­vel ezelőtti templomi koncert előtt és után történt. Terry McNeill a megrendítő ze­nei élmény hatására a magnóte­kercset nyomban elvitte Gregor Benkóhoz, az IPA alapító elnö­kéhez, a Marylandi Egyetem kutatójához. Benko meglátogat­ta, és nagy nehezen rábeszélte a rejtőzködő zongoraművészt, hogy készítsenek lemezfelvé­telt. 1974 szeptemberében volt a stú­diófelvétel, az IPA/Desmar le­meze 1977 őszén jelent meg. De érdeklődött a Columbia is, és Nyíregyházi Lisztet játszik cím­mel szintén kihozott hangle­mezt. Mindebben segített a Ford Alapítvány és Richard Kapp karmester, az alapítvány művészeti irodájának programi­gazgatója, aki abban is közre­működött, hogy a Kanadai Tele­vízió Prime Time című műsorá­ban A vonakodó csodagyerek címmel harmincperces portréfil­met mutatott be, és az NBC Weekend Show című műsorá­ban szintén szólt a művészről. A templomi hangversenyre azonban soha nem került volna sor, ha Nyíregyházinak nem lett volna szüksége pénzre felesége, a nálánál 10 évvel idősebb Elsie Swan gyógykezeltetésére. 1972- ben volt az esküvő. Már négy év­tizede ismerték egymást, s Nyíregyházi - mint mondta — s°k más házassága ellenére aúndig is szerette. Elsie egykor sokat segített neki. Amikor el­lette, az asszony egyedül volt, agyban fekvő beteg, azon a pon­ton, hogy elfekvőbe vigyék. 1974 végén meghalt... De hogy élt a művész a többi asszonnyal, milyen volt Mary, Xandra, Lucille, Genevieve, El­la, Olga, Vivian, Mara és Mar­garet? Az első asszony - szintén tíz év­vel korosabb és előzőleg már há­romszor férjezett - házasság fe­jében megfelelő üzleti irányítást és anyagi segítséget ajánlott fel a művészek érvényesülésért ví­vott kálváriájának kezdetén ál­ló 23 éves zongoristának. A nő­nek sikerült lekiizdenie a fiatal­ember kezdetben csökönyös el­lenállását, és elvétette magát. Egy évvel később, 1927-ben kés­sel támadt ifjú féijére. Ervin tá­madója elől új barátjánál, Theo­dore Dreisemél, a nagy írónál talált menedékre. Tőle utazott tovább Los Angelesbe 1928-ban. Megkezdődött Nyíregyházi Er­vin „nagy eltűnése”. Pedig 1920-tól 1925-ig a csoda­gyerek Amerika ünnepeltje volt. Az Egyesült Államokba való megérkezése után három szóló­estet adott a New York-i Carne­gie Hallban, nevét harminc ot­tani napilap ünnepelte címolda­lon. De zenei diadalmenetnek mondható 1924-es bostoni fellé­pése is; Liszt A-dúr zongoraver­senyét adta elő a Bostoni Szim­fonikus Zenekarral, Pierre Mon- teux vezényelt. Olin Downes, a kor egyik vezető amerikai ze­nekritikusa az általa addig hal­lott legnagyobb pianisták közé sorolta. 1925-ben a tekintélyes Har- court kiadónál angolul is megje­lent Révész Géza professzor né­metül írt tanulmánya Nyíregy­háziról Egy zenei csodagyermek lélektana címmel. A világhírű pszichológus, a modem kísérleti lélektan egyik úttörője a Ta­nácsköztársaság leverése után az amszterdami Pszichológiai Kísérleti Intézet igazgatójaként dolgozott. A fiatal művésznek abszolút hallása, fényképező­gép-memóriája és kivételes ta­pintási emlékezete volt. Azt mondták, hogy Mozart, Men­delssohn, Saint-Saens és Josef Hofmann óta nem volt ilyen ze­nei csodagyerek. És mégis ugyanebben az évben reá sza­kadt a szerencsétlenség. Talán csak a kisebbik baj volt, hogy némely kritikus fanyalog­ni kezdett a romantikus zongo­rajátéka nyomán egyre népsze­rűbb Liszt Ferenc reneszánsza hallatán. Sokkal nagyobb baj volt, hogy tiszteletdíjai miatt összekülönbözött Robert E. Johnstone nevű impresszáriójá­val. Be is perelte az amerikait, s ezzel jóvátehetetlen hibát köve­tett el; kezet mert emelni az impresszáriók zárt közösségé­nek tagjára. A szakma feketelis­tára tette...- Mindez teljességgel elképzel­hetetlen volt a magyar fiú addi­gi művészeti pályafutását te­kintve; a legvérmesebb és leg- megalapozottabb remények hegycsúcsáról zuhant a csaló­dás legmélyebb szakadékéba... Családja már három és fél éves korában felfedezte abszolút hal­lását; nagyapja és édesapja ope­raházi énekes volt. Dédapja, Rottenberg Lázár sátoraljaújhe­lyi rabbihelyettes, országoséul ismert teológus, annak édesap­ja, Rottenberg Jehuda Lév, Sa- jószentpéter rabbija. Nyilváno­san először hatévesen, 1909-ben Fiúméban lépett fel; saját szer­zeményét adta elő, egy gyász- marsot. A csodagyerek még abban az év­ben a Liszt-növendék Thomán István, a nagyszerű zenepeda­gógus tanítványa lett. Zongora­tanulmányait a két kiváló Tho- mán-növedéknél, Székely Ar- noldnál és Dohnányi Ernőnél folytatta. A szintén Liszt-növen­dék Frederick Lamond volt ne­gyedik tanára. 1911 júniusában a Buckingham palotában kis koncertet adott; apja kísérte el. Első nagy fellépése 1915. októ­ber 14-én Berlinben volt; Bee­thoven c-moll zongoraversenyét játszotta, a Berlini Filharmoni­kusokat Max Fiedler vezényel­te. 1918-ban skandináviai hang- versenykörúton vett részt, Christianiábán, a mai Oslóban a királyi pár jelenlétében Csaj­kovszkij Zongoraversenyét adta elő. Ötödik gimnazista korában a Ferencvárosi Torna Klub tagja, igénytelen, de életrevaló - írta az Egyenlőség című lap, utóbbi ítéletében súlyosan tévedve. Nem volt életrevaló, becsaphat­ták... De vissza Los Angelesbe! Nyír­egyházi a harmincas években Hollywoodban próbálkozik. Megismerkedik Gloria Swan- sonnal. Lugosi Béla jó barátja. Munkát kap: háttérzenét ját­szik különböző filmekben. Har­ry Cohn, a Columbia Pictures elnöke szerződteti. Ördögi hatá­sú zongoristaként fellép az Egy szörnyeteg lelke és az Otujjú fe­nevad című másodrendű filmek­ben, utóbbiban Peter Lorreval. Aztán amikor neki kellene zon­goráznia a Chopint alakító Cor­nell Wilde helyett, végül még­sem őt, hanem Jose Iturbit ké­rik fel. Meg kell elégednie azzal, hogy az ő páratlanul szép keze lesz Chopin keze a fil­men...Schumann kezét is ó ,játssza” a Szerelmi dal című filmben, amelyben a zeneszer­zőt Paul Henreid alakítja, ma­gát a zenét pedig Artur Rubins­tein szolgáltatja. Az emigrációban élő Arnold Schönberg, a nagy osztrák zene­szerző egyszer egy barátjánál rendezett házi muzsikálás al­kalmával 1935-ben meghallgat­ja Nyű-egyházit. Háromoldalas lelkes elemző ajánlólevelet ír Otto Klemperemek a pianista lenyűgözően kifejező erejű játé­káról. Klemperer fogadja, s ek­kor Nyíregyházi mindent el­ront; játék közben egy Chopin- szonáta zárótételét önkényesen egy másik Chopin-zárótétellel helyettesíti, mert - mint a meg­hökkent Klemperemek mondja- utóbbi sokkal szebb, a másik soha nem tetszett neki. Soha többet nem találkoznak...- Nyíregyházi Ervin továbbra is visszavonultan élt Los Angeles cseppet sem vonzó Tenderloin nevű negyedében. A koncerta­jánlatokat elutasította, s nem fogadta el a Ford Alapítvány ál­tal felajánlott zongorát sem. Először 1980-ban járt Japán­ban, s akkor hanglemezt is ké­szítettek vele, amely második japáni látogatása alkalmával, 1982-ben jelent meg a lemezpia­con. Az egykori csodagyerek Csajkovszkijt, Grieget, Wag­nert, Lisztet, Schubertét és De­bussyt játszik. E második láto­gatáskor Takaszakiban és a to­kiói Daicsi Hallban hangver­senyt adott. Csak Koike Tecudzsinak és munkatársainak sikerült erre rávenniük. Június 18-án nagy­szabású fogadást rendeztek tiszteletére a fővárosi New Ota- ni Szállóban, s ezen olyan neves személyiségek jelentek meg, mint Inoue Hiszasi író és Dán Bánna zeneszerző. E sorok írója a takaszaki hangverseny szüne­tében találkozott Nyíregyházi­val. A művész akkor adta első interjúját magyar újságírónak. És hangversenyen akkor ját­szotta először hét darabját a több mint ezer próbálkozása kö­zül. Megírásukra részben nagy költők versei ihlették: Földét a fóldmíves felszántja (Petőfi), Csépel az idő, A tenger ákombá- koma (Ady), Á halál hideg éjsza­ka (Heine). 1932-1934-ben ké­szült művek. Aztán a Sakk­matt, a Fáradtan-fáradtan, a Tragikus győzelem című kom­pozíciók, utóbbi 1943-ból. David Kung professzor itt Bu­dapesten visszaemlékezik arra, amit egyszer Nyíregyházi Ervin mondott Koike Tecudzsinak, a takaszaki alapítvány vezetőjé­nek: ha meghal, ne feledkezze­nek meg zenei hagyatékáról. S Koike valóban ehhez tartotta magát. Mindenképpen meg akaija tartani ezt az örökséget, hú akar maradni hozzá, s gon­dozni szeretné; így kívánva jó­vátenni a szerinte méltatlan fe­ledést, a művész igazságtalan mellőzését. Nyíregyházi emlé­kének ápolását szolgálja az is, hogy Takaszakiban októberben megrendezik a második közép- iskolás művészeti versenyt zon­gora-, fuvola- és énekszakon. A zsűriben ott lesz Sebestyén Já­nos is. Nyíregyházi Ervin 1987 áprilisá­ban hunyt el. Távozásáról a The New York Times április 16-i, a Los Angeles Times pedig 17-i számában számolt be. Utóbbi újság szerint a volt csodagyerek az ismeretlenség homályában halt meg Los Angelesben, s az esetről a nagyobb hírügynöksé­gek nem is emlékeztek meg. És Japánban most - a doku­mentumfilm tervével is - éppen e felejtésnek akarnak ellene hatni. Trabi szindróma Mészáros István Persze, öreg már ez a járgány, mit is várhatna tőle Au­tós. Meg aztán ez „csak” egy Trabant. Nincs benne szá- mítógép,.nem befecskendezős, a fékrendszer nem blokko- lásgátlós, az ablakokat nem elektromos motor mozgat­ja, és így tovább. Igaz, mindezek következtében akár nagy­szerűnek is nevezhetjük ezt a négykerekűt, hiszen egysze­rű megoldásai révén kisebb a meghibásodási esély. Adód­hat azonban olyan pech-sorozat is, minek következtében Autós hite kezd meginogni a fenti megállapítást illetően. Sőt, odáig is fajulhat a dolog, hogy büszke trabi tulajdo­nosunk alkalomadtán kezdi emlegetni a járműgyártás eme kuriózuma konstruktőreinek, gyártóinak édes szü­leit, kedves le és felmenőit. Könnyen lehet, hogy a vélet­lenjátszott szerepet az elmúlt egy hónapnyi időszakban, mindenesetre az biztos, hogy többször volt baja az or­szágútokról kiutált kis kocsival, mint kedves nejével. A kipufogóval kezdődött. Autós békésen kocog haza a gyönyörű napsütéses időben, szép a táj, odakinn a ma­darak énekelnek (amiből ő a kocsiszekrényben uralkodó nagy zaj miatt semmit sem hall, de hát miért van az em­bernek fantáziája?, hát ezt is odaképzeli az idilli tavaszi képbe), a fák virágoznak, egyszóval szép az élet. A Tra­bant vígan nyögdécsel az emelkedőn, Autós már az esti vacsorára, meg a finom, sörre gondol, mikor... Mikor óri­ási dörej borítja fel a harmóniát. Mintha egy MiG hu- szonakárhányas közlekedne az úton, no nem a sebessé­get tekintve, sokkal inkább a hangját. Autós úgy megi­jed, mint mikor a seregben az első lőgyakorlaton kipró­bálta, milyen is dobhártyája rugalmassága. Mi az a...? Első reflexként a féket nyomja, miközben erősen tekint- get körbe karikába, honnan a csudából eredhet ez a zaj­szennyezőforrás. Kiszáll, körbenézi kedvencét, majd sas szemével felfedezi: leszakadt a toroknál a kipufogódob. Úgy mindenestől. Ott fekszik az úttesten, kissé ortopéd­dá formálva az egyébiránt igencsak tetszetős autó elejét. Autós felnéz a kék égre, s arra gondol h irtelenjében, mi­ért is jött ő a világra... Ezt követően kicsikét elmélázik, felvillan előtte nemes Don Quijote gebe lovával, s erősen irigyelni kezdi a lovagot Járműve” miatt, hisz’annak so­sem szakadt le a kipufogója... Hátakkor mi is legyen? Az országúton sehol egy szerelő, a fenébe is miért nincs? Ku­takodik a szerszámos táskában, töri a fejét, amikor meg­lát néhány drótdarabot. Örül eme felfedezésének, s mi­közben „szerelés” alkalmával a forró öntvény megégeti néhányszor a kezét, már a madarak dalát is meghallja. Mélyeket szippant a kipufogóbűzzel elegyes tavaszi leve­gőből, s komoly teljesítménynek ítéd, mikor a művelet vé­gén beindítva a jármüvet, ismét a régi zajszintet konsta­tálhatja, Ha mellette ülne most a felesége, ismét a meg­szokott, középerős ordítással tudnának társalogni az au­tóban. . ... .. . . .......... E gy vasárnap délután Autós anyósát szállította. Nincs ebben semmi különös, az emberrel előfordul az ilyesmi. Mennek, mendegélnek, egyszer csak megállnak. Mert­hogy odaértek a célállomásra. Anyós elintézi amit akart, s úgy egy óra múltán már jön is. Autós a kocsija mellett á lldigál, s mikor meglátja felesége édesanyját, szeme hir­telen ide-oda kezd járni, keresve egy biztos pontot. Meg is találja. A jobb első keréknél, aminek gumija teljesen ellapult a ránehezedő súly következtében. Abban ugyan­is nemhogy egyegésznyolctizedes nyomás, de egyszáz lány sóhajtásnyi levegő mennyiség sem volt... No, anyuka most tessék imádkozni, nehogy kapjunk még egy (lefektet, mert az már biztos, hogy ebben a fene nagy faluvárosban így vasárnap délután nem találunk harckészültségben egy gumist sem! Úgy tűnik az anyós tényleg imádkozott, mert egész úton nem lyukadt ki a kerék. Csak otthon, a garázs előtt.. A tárgyhónapban előadódott még egynéhány finomság a hűséges kis Trabanttal, Úgy mint: elromlott a világí­tás, olyannyira, hogy elöl csak egy darab tompított fény sugározta be az utat, se helyzetjelző, se országúti fény nem boldogította Autóst, minek következtében, ha meg­látott egy út szélén igazoltató rendőrt., menten vissza­fordult... Továbbá: kikészült a csomagtartó zárja, így most - felkészülve minden eshetőségre - abban egy szem tárgy nem tárolható, a pótkerék, a szerszá mos tás­ka az amúgy tágas utastérben foglalnak el egy csipetnyi helyet. A hab a tortán az volt, amikor a porlasztónál elszakadt egy rugó - menet közben. Természetesen ez is a sűrű for­galmú, nyílt országúton. Autós ezt úgy érzékelte, hogy fürge kis kocsija még fürgébb lett, nevezetesen hiába vet­te le lábát a gázpedálról, az egyre csak gyorsult, nem lé­vén már a helyén az a fránya rugócska. Akkor az volt a szerencséje, hogy vele utazott a kislánya is. No meg az, hogy hosszú haja van, melyet éppen egy hajgumival fo­gott össze otthon. Ezt kérte kölcsön hajadon leányától. Kevéske drót is akadt, plusz a hajgumi, Istenem, micso­da paradicsom! Röpke órácska múltán kányákig olajo­sán, kulimázosan ismét haladhatott célja felé Autós kis családjával. Igaz, az esküvőről picikét elkéstek (a nász­nép már a templomból is kijött), és az egyetlen ünneplő nadrágon is virított egy-két olajfolt. Ennek ellenére per­sze ünnepi volt ez a nap, hiszen hazafelé, éjszaka semmi baj nem volt a trabival. Csak a benzin fogyott ki belőle az országúton...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom