Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-25 / 121. szám

ELETMOD Az Eszak-Magyarország SZERDAI MELLÉKLETE 1994. Május 25. I Ilii 1^111111 ^u^lgaMlagP»8«W»gWÍ«y^ .Éretlen Paradicsom” - A fiatalok oldala ÉP-sIágerlisták Mi, történt? Megszűnt a slágerlisták „sorbaállása”, azonnal közölni tud­nánk a top 10-cket, és alig érkezik utánpótlás. Pedig mindig vannak új slágerek! Tehát ne feledjétek: min­denki slágerlistáját várjuk! A tiédet, a, barátodét, barátnődét, a havero­két, az osztályét... Lehet névvel és név nélkül, jeligével és fényképpel. A lényeg: 10-es top-listát kérünk! Cí­münk: Észak-Magyarország Szer­kesztősége, Éretlen Paradicsom. Miskolc, Pf: 351. A kazincbarcikai Titkó Dánielnek boldog szülinapot kívánunk, hiszen május 7-én töltötte be 13. életévét. Es egyben örömmel konstatáljuk, hogy a bringázást és zenehallgatást kedvelő ifjú belépett állandó lista- küldőink csapatába. 1. East, 17: All Around The World 2. Culture Beat: World In Your Hands 3. U 96: Inside Your Dreams 4. Real 2 Real: I Like To Move It 5. Roxette: Sleeping In My Car 6. Twenty 4 Seven: It Is Love 7. NKTOB: Dirty Down 8. Take That: Everything Changes 9. K 7: Come Baby Come 10. Doop: Doop „Kiss Emmá­nak hívnak. No­vemberben le­szek 19 éves. Kedvenc időtöl­tésem: a versíro- gatás és a zene- hallgatás. Szere­tek táncolni. Már van egy szakmám és most szeretnék szintén tanulni.” Kedves Emma! Az egyik hobbi bizo­nyítékát, a slágerlistát megkaptuk. Verseket nem kapunk? 1. Ace of Base: Don’t Tum Around 2. Dr. Alban: Look Who’s Talking 3. Mariah Carey: Without You 4. Magic Affair: Omen III. 5. 2 Unlimited: R.U.O.K 6. East 17: It’s All Right 7. FLM: Csütörtök messze van 8. D. J.Bobo: Take Contrail 9. Mr. Big: Wild World 10. Doop: Doop Játék angol nyelven Angol könyveket nyerhettek a mis­kolci Angol Nyelvi Klub nyelvi játé­kával. Itt, az Észak-Magyarország- ban, a fiatalok oldalán minden má­sodik szerdán két angol nyelvű mondatot találtok, amelyek általá­ban egy-egy híres ember mondásai, közmondások, vagy egy híres mű­ben szereplő, ismertté vált idézetek lesznek. Ennek a két mondatnak a magyar nyelvű fordítását kell leadni (eljut­tatni) a lap megjelenése utáni 8 na­pon belül a II. Rákóczi Ferenc Me­gyei Könyvtár első emeletén, az ide­gen nyelvi részlegben Némethné Orbán Máriának. Mivel a monda­tok fordítása nem túl nehéz, csak 15 éven aluliaktól várunk megoldáso­kat. A legjobb és legszorgalmasabb meg­oldók között négyhetenként egy an­gol nyelvű könyvet sorsolunk ki. Ezért kérjük, hogy a megoldás után a leadott lapra írjátok rá a nevete­ket, korotokat, lakcímeteket vagy a telefonszámot, amelyen keresztül elérhetünk benneteket, valamint is­kolátokat is, mert az esztendő vé­gén külön jutalmat kapnak a legü­gyesebb gyerekek és iskolák. Jó já­tékot kívánunk! Az első mondat Kuroszava Akira, híres japán filmrendezőtől szárma­zik: To be an artist means never to look away. A második mondatot Ralph Waldo Emerson amerikai költő írta le: Meet your failure nobly, and it will not differ from success. Összeállította: Csömök Mariann Búcsú szamurájok között Jándi Attila Utolsó űticélom Nikkó és Edomura. Nikkó, a napfény városa megint csak templomegyvelegéről híres - ígérem ez lesz az utolsó ilyen hely. Tokióból több módon is megközelít­hető. A JR, vagyis a japán állami vasút már a tiszteségtelenség hatá­rát súroló ötezer yent kér az alig száz kilométeres utazásért. Kényte­len vagyok keresni egy magán tár­saságot, s fáradozásom nem is vész hiába, hamarosan rábukkanok a Tóbu cégre. Egy ezresért cserébe már robogok is Nikkó felé. Besötétedik, mire megérkezem. Ar­ra már egyáltalán nincs pénzem, hogy szállodába menjek, ezért meg­próbálok keresni valami panziót. Az állomás előtt találok is egy öreget, aki saját házát kínálja szállásul. Tört angolsággal böki ki: kétszáz dollár. Kicsit meglepődik, mikor anyanyelvén utasítom rendre, nem szép dolog becsapni a külföldit. Most pedig az érzékenyebb lelküle­tű hölgyek ugorj ák át a következő néhány sort. Ugyanis nikkói éjsza­kámat a vasútállomás női toalettjé­ben töltöttem, miközben buzgón fo­hászkodtam az égiekhez, hogy rám ne nyisson egy japán hölgy. Mert, ha meglát egy borostás, hortyogó fehér fickót kabátjával betakarózva alud­ni a női WC-ben, bizony elszabadul a pokol. Másnap először a Nikkó Nemzeti Park büszkeségéhez, a Chúzenji-tó- hoz és a Kegon-vízeséshez buszozok ki. Korábban szállók le egy megálló­val, ez azért kellemetlen, mert a kö­vetkező úgy négy kilométerre van. A ködbe burkolózó hegyek és a fel­hőfoszlányokból éppen csak kibon­takozó tó mesés látványt nyújt. Ja­pán leghíresebb vízesésének, a Ke- gonnak pedig csodálatos hangja van. Hogy hogyan néz ki, azt nem tudom, mert a ködtől az orrom he­gyéig sem látok. Áldom a sorsot, hogy időben érkeztem és a tóból még láttam valamit. Meg azért, hogy a véletlen szerencse utamba sodor egy mikrobuszt, ami megspó- roltatja velem a visszaút költségeit, s visszaszállít Nikkóba. A helyiek szerint Nikkó zuhogó eső­ben a legszebb. A hegyek között megbúvó, fenyvesekkel körülvett kisváros állítólag ilyenkor adja visz- sza azt a misztikumot, melyet a le­Középkori viseletbe öltözött fér­fi Edomuróban gendákat hallván az emberek el is várnak tőle. Igaz, esőben a szaba­don kószáló majmok elbújnak, de hát aki majmot akar látni, az men­jen állatkertbe. Azért gyanítom, szikrázó napsütésben, a helyiek szerint Nikkó napsütésben a leg­szebb. Az eső áztatta nikkói templomok tényleg núsztikusak, de én egyálta­lán nem bánnám, ha elállna ez az átkozott zápor. Kötelességtudóan végigjárom a leghíresebb helyeket, a buddhista Tóshó-gút, a Rinnó-jit és a sintó Futaarayamát. Minden japánnak illik életében legalább egyszer elzarándokolni ide, s ilyen­kor tátott szájjal csodálkozva ilye­neket mondanak: subarashii, ne? (csodálatos, ugye?). Én azt mondom a földhözragadt európai ízlésem­mel, hogy túlságosan csicsás, bár a maga nemében kétségkívül egye­dülálló. Emlegettem Kamakuránál bizo­nyos Minamoto no Yoritomo nevű urat. Nos, amit ó tett Kamakurával, azt csinálta Nikkóval Tokugawa Ie- yasu. Nevezetesen ő is sógun volt, templomokat építtetett, majd vég­rendelete alapján ide temették el. Nikkó még egy meglepetést tarto­gat a számomra. A Tósó-gú szen­télyben találok egy nagy sárga könyvet, melyre nagy betűkkel fel van vésve: JAPÁN. Alatta kiseb­bekkel: Panoráma útikönyvek. A könyvhöz egy debreceni fiú tartozik, alá kint élő nővérét jött meglátogat­ni. Örülünk egymásnak, én jobban, mert régebben hallottam magyar szót. Edomura. Egy kis felújított közép­kor a csámcsogó turisták számára. Reggel kilenctől este ötig minden nap végig lehet nézni, amint a sza­muráj végigsétál az utcán, a gésa (amely a félreértések elkerülése vé­gett csak társalkodónőt jelent) tea- szertartást celebrál, a lándzsák pe­dig agyonpüfólik egymást. Mi taga­dás, nagyon jól csinálják. A közön­séget figyelmeztetik is a fegyelme­zett magatartásra, nehogy valami baleset történjen. Például a több méterről elhajított dobócsillag, melynek a lándzsa füle mellett kell a falba vágódni, esetleg emberünk homlokában ér célba. A kis mesterséges falu közepén sza­badtéri szúipad. Minden órában jó tizenöt perces előadást láthat a nagyérdemű. A történet elég sablo­nos: a gonosz japán hadvezér meg­támadja a jót, aki természetesen győzedelmeskedik felette. Mindezt úgy éri el, hogy végigveri az összes színpadon lévő színészt. A középkori épületek előtt hosszú sorok kígyóznak. Türelmes japánok váljék a sorukat, hogy megörökít­hessék magukat egy szamuráj olda­lán. A főutca mentén pedig sütödék, ahol végig lehet kóstolni a korabeli japán konyha remekeit. Ebédre sült, szójába mártogatott verebet kapok. A kerítések mentén pedig csomagmegőrzők. Itt húztam meg magamat éjszakára Edomurában. Zárásul hagy szóljak a japán köz- biztonságról. A magántulajdon . szent, szinte elképzelhetetlen, hogy egy japán hozzányúljon valamihez, ami a másé. Jól példázza mindezt, hogy Tokióban másfél órára magá­ra hagytam a hátizsákomat, mert meguntam a cipelését. Mikor visszatértem, a zsák érintetlenül hevert a pádon, úgy ahogyan ott hagytam. Kispesten üldögélek, vá­ram a vonatomat. A csomagom a vá­róban hagyom, s az ablakon keresz­tül arra leszek figyelmes, hogy két gyanús külsejű alak kerülgeti azt. Mint akit puskából lőttek ki, rohan­tam vissza a hátizsákomhoz. Haza­értem. (Vége) Egy lány a szeretet bolygóján Gaál Anikó Tulák Judit nevét sokan csak úgy ismerik, mint a Pécsi Sándor Guru­ló Színház által előadott Kis herceg énekesét. Gyönyöiű hangja minden előadáson rengeteg kisdiákot repít el egy másik bolygóra, amely egé­szen pici, de annál nagyobb szeretet hatja át. De azt már kevesen tudják róla, hogy huszonkét évesen játékmeste­re és művészeti titkára is a társu­latnak. Az előadás végén kíváncsi­an kerestem meg, hogy vajon ki bú­jik meg a három hangzatos cím mö­gött.- Csodálkozni fogsz azon, ha azt mondom, sokáig én magam sem tudtam róla, hogy szép hangom van. Amikor a Légy jó mindhalálig- ban énekeltem, akkor kezdtek el az emberek felfigyelni rá, rengeteg bó­kot kaptam, s akarva-akaratlanul is képezni kezdtem a hangomat.- Jártál előtte zeneiskolába ?- Nem, sőt a mai napig sem tudok kottát olvasni. A darabot Bródy Já­nos kazettájáról tanultam meg, nem tellett többe 1 hétnél.- Gondolkoztál-e azon, hogy egy nap a. Színművészeti Főiskolán folytatod tovább a tanulmányaidat ?- Úgy gondolom, sokat kellene még gyakorolnom, képeznem magam ahhoz, hogy reális eséllyel jelent­kezhessek oda. De lehet, hogy soha nem is fogok. Szerintem képezni magát mindig tudja az ember. A te­hetség a fontos. Viszont az egyik társulatbéli fiúval jelentkeztem az Színpadon Fotó: Dobos Klára Interoperetthez, talán ez is egy le­hetőség lenne a továbblépéshez.- Akkor talán az sem fordult meg a fejedben, hogy egy nagyobb színház­nál is kipróbáld magad?- Nem, ugyanis nem szeretem a nagy színházakat, a kisebbek sok­kal barátiabbak, emberközelibbek. Jobban ki tudja az ember adni ma­gát. Most kaptam felkérést Szaba­dos Ambrus színházától, s valószí­nűleg ott is játszani fogok.- Ennek a társulatnak mióta vagy tagja? '- 1987-ben az egyik ismerősöm ta­nácsolta, hogy jelentkezzek. Volt két év megszakításom, ami elég szörnyű volt, borzasztóan hiányzott itt mindenki. S mióta visszajöttem, aktívan játszom.- Nyitott vagy-e más művészet iráni?- Persze. Régebben festettem, raj­zoltam, ruhát is terveztem, s az utóbbit teszem a mai napig is a színjátszás mellett.- Mennyire hálás a gyerekközönség?- Nagyon-nagy boldogság számom­ra gyerekeknek játszani, s úgy ér­zem befolyásolni is tudom őket. A mai előadáson is egy kisgyerek ide- odanézegetett, nem figyelt rende­sen. Lementem hozzá az első sorba, és úgy tettem, mintha csak neki énekelnék. Láttam rajta, hogy na­gyon élvezi.- Melyik a kedvenc részed a Kis her­cegből?- Á könnyek országa. Amikor ezt a részt tanultam otthon, sokszor alig tudtam folytatni a gyakorlást, mert nekem is sírnom kellett. Még a mai napig is könnyek gyűlnek a szembe, ha ezt adom elő.- Mennyire jellemző rád a dal han­gulata?- Annyira érzelmekkel teli, hogy minden érzésre ráillik: a szeretetre, a boldogságra, a szomorúságra. Nem vagyok egy sírós típus, de ha valakit sírni látok, legyen az ellen­ségem is akár, odarohanok és ma­gamhoz ölelem. „ - Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd. - Te vagy a hibás - mond­ta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg... Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy ti­éd az egyetlen a világon.” SZÁRNYPRÓBÁK--------­B ere Erika Miskolcról írt. de még alig egy éve el itt. Erdélyből származik. Nemrég múlt 19 éves. Különös hangulatú levelet kaptunk tőle, és egy rövid, de annál lángolóbb szerelem ver­ses történetét. Mégis, inkább egy olyan mun­kát választottunk, ami nem kötődik szorosan szerelméhez. Nemcsak azért, mert mint vers ez a legjobb, de azért is, mert nagyon őszinté­nek éreztük sorait. Erika! Bővebbet levélben. Van még remény Testemről lehulltak A tisztaság fátylai, S a pokol égető tüzeként Hullnak rám a bűn súlyos leplei. Nap mint nap vétkeztem, Bűnt halmoztam bűnre, S Isten színe elé Járulok most félve. Félek, mert vétkeztem! S tudom, mi vár éti rám: A pokol, kénköves tüzei Égetnek el némán. Talán még nem késő! Új életet kezdek! S így bűnöm kevesebb, Jóbarátom több lesz! Kéne egy kis segítség! De ki segít énnekem? Az emberek kihasználnak szüntelen! Megszólal egy hang... Azt mondja, „Istenem”!... „Isten”?! O az, aki segít mindig és mindenben! Köszönöm, én Néked! Áldott jó Istenem, Hogy nem hagysz cserben sohasem, Bűnöm bármekkora is legyen. Indomisztikus Hun Bazseva Bánhegyi Gábor Nem volt olyan rég (december­ben még csak ti­zenhárom éve lesz), amikor a Vasas színpadá­ra berontott a La- ár kitárt karok­kal, és közölte: „Ekkora puszit küld a Télapó!” Ez az üdvözlés* nem hangzott el május 17-én, három okból: egyrészt nem izé a Télapó, hogy a rekkenó ta­vaszban is puszákat küldözgessen, másrészt nem a Vasasban volt a buli, hanem az Ady- ban, harmadrészt meg a KFT akkori négyes­fogata némileg megcsappanva HFT-ként lé­pett színpadra, mert a Laár három év hallga­tás után úgy döntött, billentyűssel ugyan, de Bomai nélkül folytatják tovább. Mégpedig teljesen uj zenei elképzelésekkel. Hirdette a Laár, áld egyébként némileg elszo­kott a színpadtól, meg a műsor sem volt iga­zán bejáratott, meg a közönség is egy kissé otthon felejtette magát, pedig (elfogultságmél- kül, majdnem teljesen tárgyilagosan) ha a Laár csinál valamit, arra oda kell figyelni. Szóval a Laár egy kicsit visszafogott volt, ami abban is megnyilvánult, hogy Sámánisztikus Tündér Rock-ban határozta meg az általuk elövezetett zenét, pedig amit játszottak, az vérbeli, hamisítatlan Indomisztikus Hun Ba­zseva, Hun Meg Rock. Aztán meg más „baj” is volt a Laárral. Elkez­dett valamiről énekelni és a mondanivalót árasztó szövegek valahogy nem igazán állnak jól neki. A Laár azonban nem lenne'a Laár, ha ezt nem ellensúlyozná a zenével. De ellensú­lyozza, egy tipikusan olyan zenével, ami elő­ször csak azért árad át rajtad, hogy erős kész­tetést érezz az újrahallgatásra. Laár nem is tagadja, hogy beleszerelmesedett a halkan mormoló, zsongó indiai zenébe, amely látszó­lag monoton, és észre sem veszed, mikor vará­zsolt el, megszűnik az idő, csak lebegés van és ez már úgy elég is egy pár napra. Most ugrik be, hogy eddig csak kizárólag a Laárral volt szó. Ez azért lehet, mert ugyan Márton András hanyag eleganciával, látvá­nyosan és fantasztikusan precízen dobol, Len- gyelffi Miklós pedig Ritchie Blackmore-hoz hasonlóan tud egyszerre jelen lenni és észre­vétlenül maradni a színpadon, azért mégis va­lahol a Laár viszi el a hátán a zenekart és ezt a többiek is tudják. A KFT tehát itt volt, megmutatta magát, lepo­roltak néhány régi nótát is, a buli végere telje­sen be is indultak, mégis egy kicsit attól félek, a foghíjas nézőtér miatt kedvűket vesztik és nekem nincs kedvem újra három érig várni arca, hogy a Laárnak hiányozni kezdjen a színpad.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom