Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-24 / 120. szám
1994» Május 24», Kedd Vadászat ÉSZAK-Magyarország 15 Amikor Tanzániában vadásztam, a Kilomberói mocsarakban (II.) Dr. Szigethy Jenó Előző írásomat víziló kalandunkkal hagytam abba. Néhány tulajdonságáról már tettem említést. Elnevezése a történetírás szerint Herodos- tól származik, szerinte a víziló nyerít, az utókor nem kis élccel jegyzi meg, hogy ezt ő hallotta utoljára, és nem ez volt az utolsó hallucinációja. Nehéz, ormótlan, kövér állat és Somssich Pongárccal egyetértésben sokan íiják, hogy inkább illene rá a vízidisznó elnevezés. Az egyiptomiak rer-nek hívják, azaz vízben, sárban fetrengő állatnak. Brehm egy kicsit túlértékeli, szerinte a vadászata legnagyobb fokú ügyességet, bátorságot és erőt igényel. Az 1875- ös Erdészeti Egylet Közlönye szerint a bennszülöttek csónakból (pirogból) hosszú nyelű szúró fegyverrel (szigonnyal) vadásszák, és azt hatalmas erővel, annak szíve tájába döfik. Ha a csónakot felborítja, a csónakvesztesek azonnal a víz alá merülnek és a víz alatt a partra úsznak, míg a feldühödött állat a víz felszínén hiába keresi megsebesítő- it. Véleményük szerint az indiai tigris vadászata után a vízilóé a legveszedelmesebb. Húsa igen ízletes, fogai (agyarai) értékes trófeák. Ebben a nyugalmas ősmocsárban viselkedésük egészen más. A reggel derengésben hagyják el a folyót és fekszenek el a partmenti mocsárban. Az esti szürkületben csúsznak vissza az általuk kikoptatott csapán(csúzdán). Fehér vadászunk mindezekre idejében figyelmeztetett bennünket, de valójában elképzelni sem tudtuk - hogyan viselkednek - talán nem is vettük komolyan intő szavait. A feketék is mondták, hogy a védett és „szelíd” vízilovak minden második-harmadik csónakot felborítják. Szárazon sem lebecsülendő ellenfél a víziló, megtámadja még a gépkocsit is. Az egyik „büntető expedíció”-ból három embert öltek meg, támadásuknál nincs sérülés, mert a csónakból kiborult, csapkodó embert egyetlen harapással Toppantják ketté. Nem egy víziló valóságos rémévé válik a lakosságnak (mint annak idején az embere- vóvé vált tigrisek vagy oroszlánok), különösen a sebzettek támadnak vehemesen. Megvallom, indulásom előtt a kígyóktól és a krokodiloktól tartottam leginkább, valójában más aggályom nem is volt. Aki a veszélyektől fél, ne menjen Afrikába. Kísérőim megnyugtattak, hogy úticélunktól 30-40 kilométerrel délebbre, a homokos partot kedvelik a krokodilok, ahol szívesen sütkéreznek a parton, ide csak egy-egy példány vetődik fel a halászó kenukat követve. A kígyók pedig csak éjjel közlekednek, nappal a bokrokban, bozótokban elterülve töltik fel magukat a nap energiájával, hogy éjjel vadászni indulhassanak. Mi éjszaka sohasem közlekedtünk, kígyót csak az országutakon láttunk szétlapítva, halálra gázolva. Nappali balesetek csak úgy következnek be, ha véletlenül rálépünk, igaz kiváló radarjuk van és messziről elkerülik az embert, szinte sohasem támadnak. A továbbiakban több kilométeres szakaszon „alagutak alatt” haladunk, ugyanis a szőkébb szakaszokon a nád a két partról áthajlik a fejünk felett. Kaptam is nem egyszer a fejemre jókora öklömnyi bugáiktól, amelyek fájdalmas dudorokat okoztak. Otórás, 60 kilométeres kenuzás után érkeztünk a campingbe, ahol éppen egy halászó 30-40-es fekete csoport tartózkodott. Füstölték és szárították napon a kifogott ízletes halakat. A feketék este csak csoportosan járnak, egyik feltevés szerint, mert egyedül félnek, mások azt mondják, mert szeretik a társaságot. Egész éjjel beszélgetnek, nevetgélnek, „színészkednek”, hogy mikor alusznak, az rejtély. Nagy feladat elé állítanak bennünket, hogy hová verjük fel sátrainkat, hogy az,állatok” miatt megfelelő legyen a szélirány és ugyanakkor elkerüljük a víziló csapát. Ezeket a behemótokat minden ingerli, ami számukra idegen, mocsárba tipornák az embert. Két sátrat állítottunk fel, a csomagokat ketté osztottuk és külön-külön alszunk, puska mellettünk, kéznél. Később kiderült, hogy óvatosságunk felesleges volt, mert az itteni őslakosság körében a lopás szinte ismeretlen fogalom. Elaludni csak akkor tudtunk, amikor zajongásuk alább hagyott. Igaz, volt időnk pihenni, mert a napkelte csak hat óra után köszöntött ránk. Amikor a sátorból mégis rájuk szóltunk, vízilóhangon ijesztgettek bennünket. Augusztus 7-én hat órakor nagy zajjal ébred a tábor, magam kitartok a szokásos ízletes gyümölcs reggeli mellett (papaja és banán). Rögvest indulunk a kafferbivaly vadászatra, hat feketénk közül egyet visza hagyunk sátraink őrzésére. Megállapodtunk abban, hogy az első napon csak bivalyt lövünk, két bikára volt engedélyünk, de a fekete kerületi vadász - saját gyér szakállára - négyet engedélyezett. Úgy látszik, hatott az ajándék (cigaretta, ital, ruhanemű), azontúl felzen- dült az örök refrén, hogy kell a hús a Missionak. Szívesen éltünk az alkalommal, mert a hússal segítettünk a lakosságon, trófeát pedig a licecünk értelmében úgyis csak kettőt hozhatunk haza. Barátságunk, szeretetünk egyre növekedett kísérőinkkel szemben, de úgy éreztem, ez kölcsönös. Ezen a napon akkor is csak bivalyt lövünk, ha netalán a szerencse pukuval, azaz sárgalábú mocsári antiloppal hozna össze bennünket. Megítélésem szerint a bivalyok nem nagyon zavartatták volna magukat a puskalövésektől. A kenukkal való cserkészésünket 20-30 kilométeres távolságra terveztük. A koradélutáni órákban értük el a bivalyos területet. Feketéink először a fehérseregély rajokat veszik észre a bivalyok felett (a bivalyok bőréből szedegetik a férgeket). A seregélyek árulkodnak a bivalyok tartózkodási helyéről, ugyanakkor nyugtalan röpködésükkel figyelmeztetik is őket a veszélyre. Feketéink a csónakok orrából, annak szélén egyensúlyozva figyelik a vadont, ha féllábra állnak, azt jelenti, hogy már látják a bivalyt. Rövidesen jelzik is a körülbelül 100 tagból áilló csordát. Felhúzzuk csizmáinkat, ugyanis a csónakba szállás után azonnal levetették velünk, nehogy felborulás esetén az vízzel megtelve a mélybe húzzon bennünket. A távolságot 400 méterre becsüljük, a szavan- nás, tocsogós területen előbb hajolva, majd guggolva, később kúszva haladunk, közben számos patakon jutunk át. Kedves feketéink átgázolva rajta, a mélységét is jelzik. Az első csupán lábszárközépig ér, de az én csizmámat több mint 100 kilogramm nyomta, azonnal megmerült. Most már felavatódva, túlestem a bilharziától való félelmen, noha ez egy életet veszélyeztető fertőzés, a féreg köztigazdája az éticsiga. Elsősorban a zsigereket támadja meg, gyógyítása csak az utóbbi időben vált lehetővé. Folytatjuk a hason csúszást, majd újabb patak, a feketék és Steven szökell ve átugoiják, fegyverhordómmal utolsónak futunk neki, de az alattunk besüllyedt partról hanyatt esünk a pocsolyában. A következő patak már szélesebb, mélyebb, két fekete visszamegy a csónakokért, és 1-2 kilométeres vargabetűvel bejutunk az előttünk álló folyóba. Partra lépünk, a bivalyok állnak, de mereven figyelnek ránk, 5-6 előálló tehén már támadásra készen felveti a fejét. Harminc méteres kúszás után fegyveremet fél méter magas termi- tadombra támasztom. A csorda izgatott, a fehérvadász rámutat az egyik őrt álló tehénre, hogy azt én célozzam meg, a másikat majd ő, és ha nekünk indulnak, 40 méterre bevárva, egyszerre lövünk. Izzik a légkör, félelemérzés nincs bennem (erre nincs is idő), csak feszülten koncentrálok. Ezek a belzebúbok meggondolják magukat és eliramodnak, de 400 méter után mintha mi sem történt volna, ismét megállnak. A tortúra kezdődik elölről. A következő patak mellig érő, a fehérvadász elővarázsolja overállos gumicsizmáját és 190 centiméteres magasságával átgázol a patakon, majd leveti és visszadobja nekem. Mondani sem kell, hogy engem a feketék nagy derültségére csak nagy nehézségek árán gyűrnek bele. Térdig süllyedek az iszapban, és körülbelül 20 kilogrammos súlytöbblettel átvergődöm a patakon. Magam is nevetnék, ha a helyzet megengedné, de újabb keserves kúszás és - 150 méterre vagyunk a bivalyoktól - megismétlődik az előző jelenet, lőtá- volon kívülre iramodnak. Feladni nem szabad* pedig egyre nagyobb a hőség és a páratartalom, még szerencse, hogy nappal moszkitók nincsenek, ez a terület pedig cecelégy- mentes. Sokadjára gyakoroljuk a tomagyakorlatainkat, végre a távolság ismét 100 méter, kifújjuk magunkat, oxigénhiányunkat pótoljuk, a bivalyok végre megnyugszanak, keressük köztük az „enyémet”. Az ott balszélen..., nem a harmadik, most már az ötödik. Le nem veszem róla a szemem, mégis elkeveredett. Újabb keresgélés, az „enyém” újra feltűnik, de most már a kilencedik, majd a nagy bikák le- feküsznek. Húsz perces feszült várakozás után - legalább két órának tűnt - ismét felkel a fekete ördög. Gyönyörűen, mintha parancsra tenné, keresztbe áll, a hivatásos vadász szuggerál, vegyél három mély lélegzetet, koncentrálj, szorítsd be a puskát (nincs rajta gyorsító), nagyon pontosan váll-lapon lődd. Célkereszt a váll-lapon, kezem nem remeg, elhúzom a ravaszt és 100 méteres távolságból jól hal(juk a becsapódást, a bika is jelzi a találatot. Steven távcsövön figyeli az eseményt, majdnem felugrik örömében, gyönyörű lapockalövés - ismételj, lőjj mégegyszer. Igen, de melyiket, hová lett? Elkeveredik a többi között, majd ismét előbukkan, közben a csorda dübörögve távozik. Steven hirtelen lefogja a kezemet, ezt ne lődd, ez nem a mi bikánk (majdnem rálőttem). Tőlünk körülbelül 180 méterre látjuk, hogy a meglőtt bika kiválik, lemarad a többitől, lefekszik. Fekete fegyverhordóm, mint aki eszét vesztette, bivalyom felé rohan, egyszerűen nem tudjuk megállítani. Rettegünk, hogy a bivaly rátámad és a földbe döngöli, de a bolondnak van szerencséje, a bivaly feláll és eltűnik az ötméteres elefantfűben. A fehérvadász jól beszéli a szuahéli nyelvet, én szerencsére nem értettem, de a nyomdafesték biztosan nem tűmé el, amit emberünk kapott. A fehérvadász a fegyvertelen feketékért kettős felelősséggel tartozik. Körüljárjuk a kb. 10 hektárnyi területet, a fehérvadász és a területvezető fekete senkit sem enged be az ötméteres fűbe. Az önérzetes feketém jóvá akarja tenni bűnét és észrevétlenül bemerészkedik a bivaly után, és sugárzó arccal jelenti, hogy hallja a bivaly nyögését. Együtt megyünk a jelzett helyre, de már csak egy eltűnő fekete árnyat látunk. Steven lemondóan legyint, menjünk újabb bikát lőni, ebben a fűben utána menni egyenlő az öngyilkossággal. Látja letört arcomat, megnyugtat, hogy a mai napon akár két bikát is lőhetek még - de ezzel nem tudott megvigasztalni. Feketéink nem akartak indulni, valamiben törik a fejüket, vezetőjük közli, hogy a szavannák felégetése egy-két héten belül esedékes. Ez a fű ugyan még nem eléggé száraz, de két órán belül így is leég, U-alakban csóvákkal már gyújtják is a füvet. A szél erejétől és forgásától függően négy-öt méter magasra csapnak a lángok, ahol még zöldebb a fii, fojtó füst terjeng. Mi két puskával elánjuk az U nyitott száját, feketéink fejszével, pangával sorakoznak mögöttünk, nehezen tudjuk visszatartani őket. A tűz egyre terjed, de bivalyunkat nem észleljük. Tíz méterrel jobbra megyek, ahonnan egy mély ár-ok vezet ki a szavannából, Stevennek felvetem, hogy a beteg bika itt fog kijönni, de ó nem hiszi, hogy átjön a tűzön. Maradok az árokban, erre elveszi tőlem a 19 grammos töltényű öreg, nagyöblű amerikai fegyvert és a 30-06-ost nyomja a kezembe 14 grammos tölténnyel és visszaballag a helyére. Röviddel ezután megpillantom az árokban a bikát. Mereven figyel és betegen megindul felém. 30 méterre megáll és néhány pillanatra oldalt a tűzbe bámul, azonnal nyakon lövöm, összeesik. Mielőtt örömkiáltásban törnék ki, Steven odarohan, kezembe nyomja a bivalyölőt és lövésre biztat, hogy a bika még felállhat. Alighogy kimondja, feláll, fejét felemeli, ami a közvetlen támadás jele. A fegyver eldördül, a bika utoljára esik össze, álla alá lőttem. Vadászok tüntetése Bordeaux-ban Párizs (MTI) - Legalább hetvenezer vadász vonult végig nemrégiben a franciaországi Bordeaux utcáin, a vadászati hagyományok megőrzését követelve. A tüntetők - szinte mindannyian férfiak - elsősorban az ország délnyugati részéből érkeztek, ahol a vadászatnak különösen nagy hagyományai vannak. Haragjukat a brüsszeli és strasbourgi „eurotechnokraták”, az Európai Unió parlamenterei, tisztségviselői keltették fel, akik a közösségi rendeletek egységesítésére hivatkozva a vadászatot is szabályozni akaiják. így például a vándorló madarakra vonatkozó brüsszeli intézkedés két hónappal lerövidíti a franciaországi vadászati idényt, míg a strasbourgi Európai Parlament tagjai a vadon élő madarak védelme miatt a hagyományos - például hálóval történő - vadászat szabályait szigorították meg. A bordeaux-i megmozdulás három órán át tartott, s incidensek nélkül ért véget. A tüntetők pontos számát illetően - szokás szerint - most is eltért a rendőrség és a szervezők adata, pedig ez utóbbiak maguk is teljesen tudományos módszert alkalmaztak, s a vándorló madarak becslésére vonatkozó eljárás alapján számítok ták ki a felvonuló tömeg nagyságát. Barnamedve Csehországban Prága (MTI) - Több mint 125 esztendő elteltével ismét megjelent a szabad természetben egy bamamedve Csehországban. A Lidove noviny című prágai lap jelentése szerint a medve a kelet-csehországi Nachod közelében megdézsmált két kaptárt. A közelben kétségtelenül azonosítható lábnyomokat találtak. Ezenkívül egy ismeretlen férfi telefonon felhívta a rendőrséget és izgatott hangon számolt be találkozásával a bundással. Csehországban az utolsó szabadon élő bamamedve 1868-ban került puskavégre. A vadász és kutyája A vadászat békés pillanatai Orosz vodka és szőrmemonopólium Moszkva (MTI) - Az orosz külgazdasági minisztérium olyan kormányhatározat-tervezetet készít elő, amely gyakorlatilag állami monopóliummá rendeli a vodka és a szőrmeféleségek külkereskedelmét - írta csütörtökön az ITAR-TASZSZ hmigynökség gazdasági hír- szolgálata meg nem nevezett forrásokat idézve. A szórmeexport szabályozásának tervei között szerepel egyebek mellett a szentpétervári szőnneaukciók gyakorlatának helyreállítása - áll a jelentésben. Kevesebb kötelező felszerelés Budapest, (MTI) - Saját hatáskörében engedélyezte a horgász- és sportcsónakok hajózási szabályzatban előírt kötelező felszerelésének csökkentését a Közlekedési Főfelügyelet Hajózási Felügyelete. Az intézkedés, mint arról a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium szóvivője az MTI-t kedden tájékoztatta, a Balatoni Szövetséggel egyetértésben történt. Mostantól a horgászcsónakokban nem kötelező csáklyát és mentőgyűrút tartani, a sport- csónakok esetében pedig csak evező, továbbá - éjszakai hajózásnál - a fehér jelzőlámpa használata a kötelező. A KHVM felhívja az összes érdekelt figyelmét arra, hogy a vonatkozó hatósági körlevél valamennyi megyei közlekedési felügyeleten, illetve a Balatoni és Dunai Vízrendészeti Rendőrkapitányságon megtalálható. A vad megtalálása után az elszállítás a legnagyobb gond. Sok- L 2or szabályos tanácskozás előzi meg. Egy-egy veszélyes nagyvad leterítése után, fénykép is készül a fehér vadászról a szerző felvételei
