Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-02 / 102. szám
4 ÉSZAKtMagyarország Levelezés 1994» Május 2», Hétfő Életmentő igazolvány „Aerocaritas” életmentő igazolványt szereztem be nemrégiben, egészségi állapotomra tekintettel. S mert pártoló taggá is kívántam válni, befizettem a szolgálatnak az évi 500 forintos tagdíjat. Igen hasznosnak tartom azt a „kapcsolatfelvételt”, amely ennek az igazolványnak a birtoklásával az érdeklődők és a légi mentőszolgálat között létrejöhet. A könyvecske minderről bővebben szól, jómagam a leírtakat csak annyival egészíthetem ki, hogy nyugodtabban teszem ki a lábamat azóta hazulról, s indulok útnak - akár az ország másik csücskébe is amióta ott lapul a zsebemben. S így éreznék akkor is, ha külföldre vetne jó sor(s)om. Mert ez az igazolvány az élete(me)t jelentheti. S hogy miért írok e témában? Nos azért, mert a kitöltése körül van (volt) egy kis bökkenő. A háziorvosom ugyanis készséggel „válaszolt” a valóban reá tartozó kérdésekre (korábbi balesetek, műtétek, rendszeresen szedett gyógyszerek, stb.), ám az igazolvány utolsó oldalán szereplő anyakönyvi adatok igazolását hatáskörén kívülállónak tulajdonította, s a lapot ódzkodva írta végül is alá, mondván: ez a polgármesteri hivatal vagy a rendőrség illetékessége. Ezért fogtam hát tollat, tisztázandó a szóban forgó adminisztrálást. - írja Ny.K miskolci olvasónk. Az észrevétellel megkerestük az Aerocaritas Légi Mentőőrség elnökét, Kozenkay Jenőt, válaszát kérve. Mint elmondta, a háziorvosok rendkívüli módon túlterheltek, mégis az a tapasztalatuk, ezt a plusz terhet is vállalják betegeik érdekében. A légi mentőszolgálat nem szeretne hatóságosdit játszani azzal, hogy a velük kapcsolatot keresőket ide-oda „küldözgeti”. A háziorvos szakvéleményét és igazolását - aki betegének nemcsak az egészségi állapotát, hanem a kilétét is jól ismeri - tökéletesen hitelesnek tekintik, a segítségnyújtás, az életmentés éppen erre a bizalomra épül. Kérik továbbra is megértő támogatásukat, a segítő partneri kapcsolatot a betegek, a rászorulók érdekében. Ismét a tömegközlekedésről Tisztelt Szilágyi István Úr! A diákgyerek ellen rendőrt hívat az MKV! (ÉM április 5.) Óriási! Felhívom a figyelmét az elnök-igazgató úrnak (miért kell az elnököt igazgatni?!), hogy jegy nélkül utazik: a hajléktalan (olyan bűzt árasztva, hogy a fél busz leszáll, de a buszvezető nem hajlandó őt leszállásra felszólítani), a kukázó a maga koszos szatyraival, zsákjaival (ami komoly közegészségügyi veszélyeztetés!), a munkanélküliek tömege, és a kutya - amiért az előírás szerint szintén jegyet kellene lyukasztani. A felsorolt esetekben soha nem látok „rendőri intézkedés igénybevételét!” Csak a gyerekekkel, az öregekkel, a falusi nénivel, bácsival szemben harcias az ellenőr. Mert valahol neki is produkálnia kell: igazolni, hogy miért kapja a fizetését. Másrészt az MKV helyében én nem filigrán nőket alkalmaznék ellenőrnek (akik vaságy- gyal együtt 50 kg-ot nyomnak), hanem például a húskombinát munkanélkülijeit. Tekintélyt sugárzó henteslegényeket, akik „kicsontoznák” a bliccelőket. Akivel nem merne feleselni cigány testvérünk, hanem pánikszerűen leszállna a busz bezárt ajtaján keresztül is. Lehet, hogy az ellenőmő fele annyi bért kap, mintha (megfelelő) férfi volna, de negyedany- nyit is ér. Az ilyen férfinak nem kellene rendőrt hívni, hanem lapáttenyerén maga szállíthatná a renitenst a rendőr elé. Hát csak így, ilyen józan paraszti meggondolásból. Nem tudom van-e az rt.-nek felmérése, én mindenesetre a jegy nélkül utazók arányát tizenöt százalék körülire becsülöm. Ki lehet számolni, ez mekkora bevételkiesést jelent. Ezt megint a becsületes balekok fogják az áremelés útján kifizetni. Azok helyett, akik miatt árkedvezmény járna: ti. a bűzös, koszos, tetves-gyanús útitársak elviseléséért. (Ha az elnök-igazgató úr csak néha utazna autóbuszon, szerezhetne személyes, valós tapasztalatokat a szolgáltatás minőségéről.) Békés Gábor Garancia - frizurára Miskolc (ÉM) - Nyitrai Ferencné hemádvé- csei olvasónk panaszolja, hogy nemrégiben egy miskolci fodrászatban daueroltatta a haját, s annak ellenére, hogy erős tartós hullámot kért, frizurája pár napig sem bírta. Ezer forintomba került a „szépítkezés” - írja -, amit 6400 forintos nyugdíjamból kellett kigazdálkodnom. Ezért is nagyon bánt a dolog, s már nem egy ismerősömtől hallottam, hogy hasonlóképpen megjárta. Megkerestük a levélírónk által megnevezett szolgáltatót, azaz csak vélhetően azt, mert az adott helyen három fodrászat, illetve üzlet is működik. Végül is nem a hely(szín) a fontos, hanem az a valamennyi fodrászatban alkalmazott gyakorlat, hogy a vendég ilyen esetekben reklamálhat. Tehát azt tanácsoljuk levélírónknak, keresse fel ismételten korábbi fodrászát, aki természetesen díjtalanul korrigálja munkáját. Bodnár Ildikó rovata Gondolataink kifürkészésére... Japán kutatók olyan számítógép ki- fejlesztésén dolgoznak, amelyet közvetlenül használójának agyhullámai irányítanának. A kutatók abból a közismert tényből indultak ki kísérleteik során, hogy az agytevékenység elektromos hullámokat hoz létre. Ha például a kísérleti alany tucatnyi elektródával a fején az „a” hangra gondol, ennek nyomán olyan hullám jön létre, amely 4,25 mikrovoltos feszültséget indukál. Nyilvánvalóan minden betűnek megvan a maga feszültségtartománya, következésképpen a betűkből szavakat, szavakból mondatokat lehet kreálni. A japán tudósoknak most arra kell összpontosítaniuk, hogy sikerüljön megkülönböztetni a valamiféle tevékenységre ösztönző gondolatokat a puszta ábrándozástól: hiszen a parancsadásnál értelemszerűen csak az elsőnek lehet szerepe. Bár a kutatás még messze van a teljes sikertől, máris vannak elképzelések a taláílmányt illetően. így például lehetne olyan gépeket szerkeszteni, amelyeket a teljesen béna emberek is használhatnának, vagy olyan telefonokat fejlesztem, amely egyszerűen az illető gondolatait továbbítaná a hívott félhez. Innen már csak egy ugrás lehetne a már- már fantasztikum határát súroló, gondolatainkban fürkésző számítógép. No, csak ettől mentsen meg bennünket, földi halandókat a tudomány! - mondanák sokan, joggal. Hiszen gondoljunk bele micsoda problémákat okozna egymás legbensőbb gondolat- és érzelemvilágának ki- illetve lehallgatása. Ez egyenlő volna a teljes káosszal. Kicsit kacérkodva a gondolattal, valljuk be, most választás előtt, nagy szolgálatot tenne egy ilyen számítógép, ha segítségével egy-egy politikusba láthatnánk. Programbeszédüket összehasonlíthatnánk a ki nem mondott véleményükkel, s megállapíthatnánk, mennyi az igaz és mennyi az ámítás belőle. így nagyobb biztonsággal tudnánk, melyik pártra adjuk tiszta szívvel, nyugodt lelkiismerettel sorsunkat, jövőnket meghatározó voksunkat. Mindezek híján is, remélhetőleg mindenki tudni fogja - természetesen ki-ki saját lelkiismeretére hallgatva -, hogy melyik pártra szavazzon. Pásztor György „Egy felresikeredett (eb)rendelet” Az Észak-Magyarország 1994. április 11-i számában megjelent a levelezési rovatban a „Szinva-parti kutyafuttatóról” egy olvasói levél. A teljes joggal kritikus írás, valamint annak tartalma nem érte váratlanul a hivatalt, hiszen az ebtartással kapcsolatos egyedi ügyek tapasztalataiból kitűnően úgy látszik, aligha lehet feloldani az ebtartók és a nem kutyabarátok érdekeinek ütközését. Miskolc Város Közgyűlése 1993-ban hozott rendeletet az ebtartásról. A Polgármesteri Hivatal egy olyan ún. első olvasatra szánt tervezetet készített, amely hivatott lett volna a kulturált ebtartásra kényszeríteni az érdekelteket, s nem a mi hibánk az, hogy végső döntésre már egy indokolatlanul toleráns, s gyakorlatilag végrehajthatatlan anyag került a testület elé. A vita során ugyanis - a képviselők egy része érdektelenségének a hibájából is - a városban élő ebtartók, s érdekképviseleteik szempontjai kaptak elsőbbséget, a hivatal gyakorlatilag magára maradt abban a törekvésében, hogy egy környezetbarát és a nem ebtartók többségi érdekeit képviselő rendelet szülessen. így a tartható ebek számának, fajtáinak, valamint az ún. kutyafuttatók kijelölésének vonatkozásában is olyan előírások kerültek a rendeletbe, melynek eredménye az a városhoz méltatlan állapot, amit a különböző zöldterületeken, közterületeken a magukról megfeledkezett ebtartók okoztak és okoznak. A városban már korábban elterjedtek a hivalkodó ebtartási szokások, annak minden az emberi méltóságot sértő következményével együtt. Tudjuk, hogy az érdekképviseletek sem örülnek ennek a jelenségnek, de egyszerűen képtelenek az ebtartók többségét, a még szigorúnak aligha nevezhető szabályozások betartására kötelezni. A városnak egyszerűen nincs pénze a parkok őrzésére, a közterületfelügyelők pedig jóval nagyobb súlyú feladatokkal is alig tudnak megbirkózni. Most már visszatérnek azok a szabálysértési ügyek, amelyekben a támadó természetű ebekkel való visszaélés miatt kell a hivatalnak eljárni. Bizonyára a helyi sajtó munkatársai is emlékeznek arra az áldatlan polémiára, amely a rendelet előkészítése során a hivatal és az ebtartók érdekképviseletei között dúlt, s melynek végeredményeképpen sajnos végül egy félresikeredett rendeletet fogadott el a közgyűlés. A már leírtak miatt sajnos semmi jót sem ígérhetünk a cikk írójának, s azoknak, akik már-már nap mint nap írnak felháborodott leveleket a bérházakban nyüszítő nagytestű kutyákról, az ürülékkel ellepett lépcsőházakról, járdákról, parkokról. Nincs törvényes alap az ebadó bevezetésére, s feltételezéseink szerint a „gazdik” a kutyák felét sem oltatják be. A peremrészeken, de már a belvárosban is falkákban járnak a szerencsétlen kóborebek, s a város- gondnokság megfelelő feltételek hiánya miatt tehetetlen ezen jelenségekkel szemben. Valóban kellene egy új környezetés emberbarát ebtartási rendelet, de ezt a munkát feltehetően már csak egy másik ciklus közgyűlése tudja majd felvállalni, s még akkor is kérdéses: lesz-e pénz arra, hogy az önkormányzat be is tartassa az előírásokat. Dr. Székely László Polgármesteri Hivatal, Miskolc Utcaképbe illő jegy automaták Miskolcon Utvin József iparművész látványos „keretbe" zárta a Centrum Áruház melletti buszmegállóba kihelyezett jegyautomatákat. A masszivitásukban is kecses oszlopokból, s a tömegközlekedésben nélkülözhetetlen „álló kalauzokból" még elkelne néhány a városban. Fotó: Fojtán László Édesanya ’94-ben Egy B.-A.-Z. megyei, határszéli kisközségben harmadik gyermekként születtem. A Hemád völgyében jártam általános iskolába, Miskolcon gimnáziumba, Budapesten főiskolára megyei ösztöndíjasként. Első illetve második munkahelyem támogatásával másoddiplomát szereztem és 1984-ben közgazdász diplomát, jeles eredménnyel. Két gyermeket szültem, 5 évig voltam gyesen illetve gyeden, most másodszor állok felmondás alatt. Dolgozni tudok és szeretek, ha van (volna) rá lehetőségem. Jelenleg több helyre adtam be álláspályázatot, most éppen .Munkahelyteremtő pályázatot” készítek egy 1990-ben alapított betéti társaság vezetőjeként. Egy magyar átlagcsaládban - a- mely B.-A.-Z. megyében sokkal nehezebb körülmények között él, mint a Dunántúlon, Dél-Magyarorszá- gon, Budapestről már nem is beszélve - én boldog családanya vagyok. S hogy miért? Meghívót kaptam anyák napjára, mely így szól: Édesanyám! „Az első lépést tőled tanultam, járni, tipegni tétován aztán rohanni karjaidba Én édes, drága, jó anyám!” (Bog- dánfy Sándor) Hiszem, tudom és remélek! Hogy van jövője családunknak, és gyermekeimet nem kell elküldeném a megyéből, ha szebb jövőt és jót akarok nekik, s majdan unokáimnak. J.-né, Miskolc 3527Pf:372 Szilveszternek Manapság az újságok, a rádió, a televízió tele van szörnyűbbnél szörnyűbb hírekkel, melyek mind arról tanúskodnak, hogy a XX. század végének embere telve van gonoszsággal. Engedtessék meg nekem, hogy én a jó hirdetője legyek... 18 éves gyermekünk születésétől fogva súlyosan mozgássérült, önállóan nem tudja ellátni magát. Korábban a Pető Intézetben tanult, jelenleg a BLISS Alapítvány jóvoltából magántanulóként folytatja tanulmányait. Tanulását, írását nagymértékben segíthette volna egy számítógép, melyet azonban szűkös anyagi lehetőségeink miatt képtelenek voltunk megvenni számára. És akkor találkoztunk néhány emberrel, akik látva szükségünket, mindenféle koldulás, kilin- cselés nélkül, saját maguktól ajánlottak föl nagyobb összegeket, így fiunk álma április elején valóra válhatott. Hadd köszönjük meg fáradozásukat, anyagi áldozatukat az Észak-Magyarország hasábjain Di- mitropuloszné Ujj Verának (Avasi Családsegítő Szolgálat), Varga Tamásnak, aki a Műszertechnika Miskolc Kft. ügyvezető igazgatója és személyesen volt szíves lakásunkra kihozni a számítógépet, Földessy Juditnak (Fidesz önkormányzati képviselője) és a Praktizáló Orvosok Szövetsége Miskolci Csoportjának. Ma, amikor olyan sok a rászoruló, a legtöbbjük kérése pusztába kiáltott szó, köszönjük, hogy a miénk nem maradt az. Bajnok István és családja Menedzser Nem bánom én, ha az Isten akárho- vá tesz is miatta! De ha én a menedzser szót hallom, akarva-akaratla- nul egy gyerekkorombeli élményem tolakodik elő az emlékezetemben. Még akkor történt egyszer, hogy kutyatáncoltató jött a faluba. Nagydarab ember, kis nyeszlett tarka kutyával. A nagydarab ember a kis vézna tarka kutyát menedzselte. Magyarul, azzal kereste a kenyerét. Bejött még az iskolába is, reklámkeltésül. Egy tyúktojás volt a belépődíj a produkcióhoz. Én is elloptam a tojást az édesanyámtól. A produkció abban állott, hogy a nagydarab ember elővett a belső zsebéből egy pléhtilinkót, amelynek a hangjára a kis sovány tarka kutya a két lábára állt és ide-oda billegett. Táncolt. A nagydarab ember tyúkot süttetett magának vacsorára a bevételből. Az előadás után komótosan az asztalhoz ült és egy ültő helyében megette a tyúkot, az utolsó falatig. Aztán a leszopogatott, megropogtatott csontokat odavetette a kutyának. Annak fizetségül, akit menedzselt. Az meg boldogan, elégedetten csóválta a farkát. Hát nekem csak így! Nem bánom én, ha az Isten akárhová tesz is miatta! De akkor változik meg nekem erről a véleményem, ha mást látok! Matiszkó Károly Bodrogolaszi
