Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-14 / 113. szám
Május 14., Szombat ------------..........................—, ,, - ÉM - riport ................... , ........................... ÉM-hétvége III C igány—holland közös vállalkozás Valami mozdulni látszik a Cserehát hét településén Gyöngyösi Gábor Állítólag a vállalkozások korát, éljük. Azért állítólag, mert. már bebizonyosodott, nem megy az olyan könnyen. Például kölcsönből, biogilisztával kezdeni nem érdemes és nem is ajánlatos, mert arra a hiszékeny és könnyen átverhető magyar kisgazda csak ráfizethet,. Ö, különben sem vállalkozó, csak termelő, s mint. ilyen kétszeresen is kiszolgáltatott. A vállalkozásban ugyanis nemcsak biohumuszt kellene termelni, hanem pénzt, is, s ez utóbbit a legnehezebb előteremteni, hacsak nem kapja valahonnan az ember. Nos, tudjuk, hogy sokan vannak akik kapják, s meglehetősen titokzatos utakon. Kevés olyan társadalom, vagy ország van a világon, ahol a magántulajdon tagadása, teljes elvetése mellett, olyan vagyonok halmozódtak volna fel némelyek kezében, mint éppen nálunk. De azt is tudjuk, hogy ezek a gazdagok nem a legszegényebbek közül kerültek ki, ahogy nem is a kétkezi munkások, vagy dolgozók közül, akiknek a nevében például a magántulajdont egykor kisajátították. No, és különösen nem a cigányok közül, akik pedig már elég szegények voltak, ha valaki az volt. Különben, ók, ha szegények voltak, azok is maradtak. Csakúgy, mint a többi szegény ember, főleg a vidéki, akiknek ugyanolyan gond a megélhetés, mint a cigánynak. A szegénység - ez is bebizonyosodott - nem ismer faji korlátokat. * Mire képes a cigányember, s milyen a valóságos helyzete nálunk? Két alapkérdés, amelynek élét mindenféle ködös elméletekkel próbálták elvenni. Az elméletek egy része, mivel hízelgő, sokakat megtévesztett, s arra késztette a cigányság sok vezetőjét is, hogy deklarációkért, kinyilatkoztatásokért induljon harcba, nem pedig a cigányság valóságos érdekeiért. * Az utóbbi időben valamit változni látszik a helyzet. Egyre több hír szól arról, hogy itt, ott. - főként, errefelé a keleti végeken - a cigányság legtalpraesettebb egyedei bizonyos sikereket is elkönyvelhetnek életük megváltoztatásában. Á legnagyobb akadálya ennek különben - mint más kisemberek esetében is, az úgynevezett forráshiány - a pénzforrásé, amely ha volt is valamikor bér, fizetés formájában, az olyan kevés volt, hogy a vegetáláshoz talán elegendő, de máshoz alig. Félretenni belőle például egyáltalán nem lehetett, így a rendszerváltozás a cigányságot éppúgy üres zsebbel találta, mint annyi más kisembert ebben az országban. És persze, nem csak ebben. A cigányságnak nincs anyaországa, nincs egy gazdagtávoli támogatója, mint teszem azt a németségnek, s az se jöhetett igazán szóba, hogy a fejlettebb országokba kivándorolt cigányember segíteni tudjon valamit az itthon maradottakon. Még jó volt, ha egyáltalán befogadták idegenben, s nem zsuppol- ták egyenesen és rövid úton haza. Szerencsére ez a világ úgy van berendezve, hogy ahol legnagyobb a baj, ott van legközelebb a segítség. A cigányság sorsa általában nem sokat javult, de egynémely, valóban jobb sorsra érdemes tagja előtt mégiscsak felvillant némi remény - nevezzük így -, felemelkedési lehetőség. Hogy a hozzánk legközelebb állót említsük, létrejött például egy holland alapítvány a Magyarországi Cigányok Megsegítésére, amely az érdekelt helyiekkel együtt, egyetértésben és karöltve hét csereháti község cigányságának a sorsán próbál enyhíteni. Ez alapítvány a hét cserehati község: Fáj, Homrogd, Felsőgagy, Csenyéte, Fulókércs, Pusztaradvány és Hemádvécse legnehezebb gondjainak megoldásába is besegít. * Az alapítvány elképzelései nemcsak eredményesek, de példamutatóak is, hiszen nem „halat osztogatnak” a cigányoknak, hanem hálót, amivel kifoghatják a maguk számára a kifogható halakat. Teszik ezt pedig oly Lépcső, kert, villanyóra - a felemelkedés kellékei, néhol már megvannak módon, hogy a segítség ne csak tartós legyen, de esélyt adjon az érintett és törekvő cigányoknak a felemelkedésre, s velük együtt, a szóban forgó csereháti községek fellendülésére, amennyiben ezekben a községekben jószerével mar csak cigányfiatalok találhatók. * Az alapítvány támogatói különben holland részről is egyszerű emberek, akik az alapítvány létrehozói, a csereháti önkormányzatok és a cigányság megbízott vezetői révén fejtik ki ellenőrzött formában tevékenységüket, mintegy közös vállalkozási színezetet adva a folyó tevékenységnek. Annak, ami nem túl sok még, de nem is kevés. A viszonylag nehéz indulás jórészt annak köszönhető, hogy elég nehéz - különben kiét nem - áttekinteni a cigányság szerveződéseit. Ezért is helyezték a közös elképzelések valóraváltását egyéni és elsősorban a személyes kapcsolatok szintjére. Emiek különben nem kevés előnye is van. Elsősorban az, hogy a tapasztalatok szerint a közvetlenül nyújtott segítség a legeredményesebb, továbbá, hogy a segítség nem tűnhet el, és nem lehet letagadni, amire különben eddig még nem volt példa a szóban forgó területen. Az összefogás tehát, eredményes, s ami a legfontosabb, valóban előremozdítja az itteni cigányság mai sanyarú helyzetét. * A támogatásban, együttműködésben különben valóban kétféle elmozdulás észlelhető. A megbízott cigányképviselők megbízhatóan végzik munkájukat, s az önkormányzatok, amit eddig ígértek, azt betartották. Sőt, a cigányok sem okoztak eddig csalódást, úgy fogadták el a segítséget, hogy annak látszatja van. Nem feléltek, hanem egy nagyon nehéz periódust holland segítséggel átéltek, s tettvággyal vannak tele. * Soroljunk ennek bizonyítására néhány példát. Csenyétén például. Kovács László cigányképviselő 25 000 Ft-ot kapott vesszővásárlásra, kosárfonáshoz, s vetőmagot ahhoz a kertészeti programhoz, amelyet Abo- nyi József polgármesterrel éppen ezekben a napokban hoznak tető alá. A segítségből Csenyéte iskolája sem maradt ki. A Pólya Zoltán vezetése alatt kialakított gyerekbarát iskolába szívesen járnak a cigánycseme- ték, hiszen az iskola hangszereket,, rajz- és festőszerszámokat kapott, a hollandoktól. Hemádvécse mezőgazdasági „nagyvállalkozásba” fogott. Mata András cigánytitkár szervezésével felszántottak egy évek óta parlagon hagyott fólddarabot, amelyen az organikus, azaz a biotermesztés néven ismert módszereket igyekeznek alkalmazni, két okból is. Wil Van Eisden holland szakember szerint a mezőgazdasági nagyüzem errefelé teljesen tönkretette a termőtalajt, máskülönben pedig úgy találják, hogy ez a termesztési mód a környéken újnak mondható és szakmai szempontból is érdekes. Ezen túl pedig, biztos, hogy hosszú távon a biotermékeknek van piaca. A szántó különben, amely a falutól 5-6 kilométerre fekszik kétféleképpen lesz megközelíthető: feljavítottak egy Barkast, s elkezdték Ortodi Péter helyi szakember vezetésével azokat a használt kerékpárokat is rendbe tenni, amelyeket Hollandiában gyűjtöttek össze a csereháti cigányok részére. Ezt a mezőgazdasági programot., amint a fentiekből is kiderülhet, csak három feltétellel tudják megvalósítani. Ha megkapják a használható földterületet (már megkapták), ha támogatást kapnak az önkormányzati szociális alapból, valamint, ha használhatják az önkormányzat gépparkját. Mindezt meg is kapják, ha a cigányszervezet, felel a program gyakorlati megvalósulásáért. A gyakorlatiért, amelyben a nyáron holland önkéntesek is segítenek, például a kapálás munkájában. Hogy hagyjak-e majd a her- nádvécsei cigányok egyedül kapálni a hollandokat., az majd elválik. A program különben jóval több, mint félmillió forintba kerül, s ehhez a holland alapítványon kívül egy holland katolikus szervezet is hozzájárul. ♦ A csereháti cigányság helyzetének feltételezhető javulása ügy látszik, Fájban lesz a leglátványosabb. Itt ugyanis van még cigánytelep, s az itteni viskók felszámolásába, illetve a cigányság lakáshoz juttatásába is segít az alapítvány és az önkormányzat. Hegedűs István baktakéki református lelkész, Horváth László fulókércsi Phralipe- vezetö, valamint Zsamai Gyuláné, az érintett cigányok képviseletében mindent megtesznek azért, hogy a telep lakosai az üresen álló és megvásárolható parasztházakba költözhessenek. A polgármesteri hivatal a telepes családok lakásvásárlását egyenként 30 000 Ft-tal segíti, s egy lakás nem kerülhet többe, mint 100 000 Ft. A lakások karbantartásáért az új lakók felelősséget vállalnak, és nem vehetnek fel rájuk sem hitelt, sem zálogba nem adhatják. A lakások berendezéséről pedig Paul Van der Poel gondoskodik, aki asztalosmúhely megszervezésébe fogott, amelyben Michel Harmsen tervei alapján készítenek majd a cigányok egyszeri! bútorzatot a maguk számára, a helyi műhelyben. A szerszámokat a munkához szintén Hollandiából hozzák, mint ahogy a házak, kertek rendbetéltelét is holland szakember, Frank Hadders irányítja. * Valahogy így működik a csereháti cigány-holland közös vállalkozás. Illetve, ilyen átgondoltan kezdte meg működését, valamikor a műit év októberében és jutott el a leírtakig. Az elért eredmények megőrzésére viszont van még egy terv, amely talán a fentieknél is fontosabb. Ez pedig az encsi cigány nyári tábor, amelyet ugyancsak holland gyűjtéssel szerveznek, hogy mintegy 40 felső tagozatos cigánygyerekkel - Péderi Istvánná encsi könyvtáros közreműködésével - elsajátíttassák azokat, a magatartás- formákat, amelyek a falu közösségébe való beilleszkedésre alkalmassá teszik őket. Szokni kell a megváltozott környezetet felnőttnek, gyereknek Fotók: Fojtón László Szobrot keres a kocsmáros Lenin nevét viseli, de orosz vodka nincs Brackó István A dombormű nem erre a helyre készült, de jó szol- gálaitot tesz itt is Új kocsma nyílt Sajóvelezden 1993 januáijában. Horvath István vendéglátós vett egy parasztházat, kissé kipofozta, s fazont adott az intézménynek. Tudományosan ez úgy is megfo- galm'azható, hogy megálmodta az „imázsát” egyetlen, jövedelemszerző forrásának, az ivónak. A kocsmát- Leninről nevezte el, s készült az akcióra, mert a rendszerváltás kezdete óta gyűjti a szemétre dobott. Lenin-relikviákat, s a pénzt sem sajnálta a szovjet, rendszer szimbólumaiért. Csak egy szobor hiányzik még. Pedig mennyi kallódik belőle? A diósgyőrire vevő lett volna, de azért kétszázezer forintot kértek. Nem a művészeti érték, hanem a bronz miatt... A 41 éves, elvált férfi nem politizál, korábban még KISZ-tag sem volt. Üzletember. Tudja, hogy a jó bornak is kell a cégér. A majd ezer lelkes faluban négy kocsma működik. Vannak törzsvendégek, de az biztos, hogy az átutazó és szomjúhozó idegen itt áll meg. Lenin kocsma? Az orosz forradalom vezéréről sok mindent neveztek el, de kocsmát... A hetven évvel ezelőtt elhunyt Iljics mumifikált, teste kikerült a moszkvai mauzóleumból, utcák, terek, vállalatok vetették el a nevét. Lenin 1870. április 22-én született, de ez a cikk nem az évforduló kapcsán született. A cégér adta az ötletet, s az ötlet a kocsmárosé. Ez az ivó valóságos múzeum. Eddig - a tulajdonos szerint - senkiben nem keltett indulatot. Sem ellenszenvet, sem szimpátiát. A bejáratot egy dombormű ékesíti. Bent képek, jelvények, kitüntetések, zászlók sokasága. John Reed, az angol, aki nevezetes könyvet írt az októberi forradalomról, így jellemzi Lenint.: „Zömök alak, rövid nyak, kopaszodó, nagy fej, hatalmas homlok, apró szerű, rövid orr, nagy, szépen ívelt száj, erélyes, borotvált áll, amelyen azonban már kiütköznek a hajdani és majdan jól ismert szakáll borostái. Ruhája kopott, nadrágja túl hosszú. A tömeg bálványa, akit úgy szeretnek és tisztelnek, mint kevés vezetőt a történelem folyamán. Különös népvezér, olyan, aki szellemi fölényénél fogva vezető...” így múlik el a világ dicsősége. A négy veiezdi kocsma közül most ez a leghíresebb. S gyanítható, hogy a Putnoktől iramo- dásnyira fekvő falu - a Lenin kocsma jó sajtójának következtében - most erről a leghíresebb. Pedig a krónikák szerint itt már a XIII. században valamiféle vár állott, s a földért pereskedett, a Kövér, a Szuhai, a Jákódi, később magát velezdinek nevező család. 1555-ben pestis pusztított, aztán jött a török, adót szedett a császár (5 forintot, s 2 forinttal megváltható 5 pint mézet, vajat, s két kaszást is ki kellett állítani), 1754-ben irtózatos jégverés, 1784-ben tűzvész pusztított. A két világháború között 1115 állandó lakosa volt a településnek, s a „Hangya” szövetkezet mellett három kereskedés is működött. Am ennél is érdekesebb az a harmincas évekből való felsorolás, amely a veiezdi kulturális intézményeket idézi: népkönyvtár, vándorszínház, Gazdakör, Ref. Énekkar, Ref. Ifjúsági Egyesület, Ref. Leányegylet, Polgári Lövészegylet, Leventeegyesület. A gazda elégedett a forgalommal, mert ide pártállás nélkül, gumicsizmában is be lehet lépni. De orosz vodka nincs. Amit kínálnak, az hamisítvány, s a németek kínálta Gorbachev drágá. Itt a vegyes, a rum és a körte a sláger. Persze, sörrel. A piát a szállítók hozzák, de a kocsma-múzeum újabb díszeit egyre nehezebb beszerezni. Nyolc szovjet,-orosz katonai egyenruhájának egyikében, s a kitüntetésekkel ékesített főnök panaszolja, hogy a kuriózum, vagy a nosztalgia miatt egyre nehezebb hozzájutni a „bolsi tárgyakhoz”. A múltkor is a miskolci Zsamai piacon egy vagyont fizetett ki 540 (!) jelvényért. Kínáltak géppisztolyt is, de ő csak néhány, hatóságilag bejegyzett, s hatástalanított vadaszpuskát vett. Politikáról nem esett szó, s akár hiszik, akár nem. a bolsevik díszekkel reklámozott ivó pacifista hely, pohár pohárhoz koccan, s a kéz inkább simul jattolásra, mint ökölbe. Ez van 1994 májusában a magánosítás után, egy jobb jövőre várakozva. Az idő halad, a szél fúj, a sör habzik, az ember reménykedik. Konyec... Poharazás közben IljiccseL. A dekorációra csak az idegen csodálkozik rá. Fotók: Laczó József
