Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-10 / 109. szám

vis Itt-Hon 1994. Május 10., Kedd NÁLUNK TÖRTÉNT -i A környezetért április a környezet- és természetvédel­mi hónap volt. Nevelőtestületünk min­den tagja igyekszik minél átfogóbban feldolgozni a környezet- és természet- védelmi program feladatait. Intézményünkben, a Selyemréti Nap­köziotthonos Óvodában ebben a témá­ban a hónap közepén házi szakmai be­mutató volt. Április 22-én, a Föld nap­ján pedig kiállítást szerveztünk a gyer­mekek munkáiból, valamint a szülők számára készült, illusztrált dokumen­tumokból, amelyek a környezetszeny- nyezés káros hatásait mutatják be. Já­tékos teszt megoldása után képet alkot­hattak arról, hogy ki mennyire törődik közvetlen környezete tisztaságával. Valljuk: a természet- és környezetvédel­mi nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni, hiszen csak így alakulhat ki az egészséges igény bennük a szép iránt. Ha mindennapi életünkben is ki­emelten kezeljük ezt a témát, ez a plusz­befektetés mindannyiunknak megéri a fáradozást. Óvodánkban a gyermekeket folyama­tosan arra neveljük, hogy óvják, véd­jék természeti környezetünket, tanulják meg tisztelni az életet, legyen az növé­nyé, bogáré, vagy bármely állaté. Sze­retnénk, ha a felnövekvő nemzedékből minél több aktív, vagy ha az nem, leg­alább passzív környezetvédő kerülne ki. Az aktív környezetvédők pluszmunká­val is hozzájárulnak ahhoz, hogy gyer­mekeik ne szemetes, hanem tiszta, gon­dozott környezetben nőjenek fel. S hogy mi a feladata egy passzív kör­nyezetvédőnek? Valójában semmi, „csak” nem szemetel, kiránduláskor sem hagy maga után semmit, a pata­kok, folyók, tavak vizébe nem dobál hulladékot, nem bántja a fákat, a vi­rágokat. A fentiek betartása senkitől sem kíván különleges, megerőltető tevékenységet, csak normális, emberi magatartást. Ha mindenki csupán ennyivel járulna hoz­zá a környezetvédelemhez, már akkor is mennyivel tisztábbak lennének utcá­ink, tereink, vizeink. Mi továbbra is igyekszünk nemcsak gyermekeinket, hanem családtagjaikat, ismerőseiket is bevonni a környezet­és természetvédő tevékenységünkbe.” a Selyemréti Napköziotthonos Óvoda nevelői (Az óvoda Föld napja alkalmából ren­dezett kiállításának egyik szép darab­ját lapunk 8. oldalán láthatják.) Itt-Hon Az Eszak-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden kedden. Felelős szerkesztő: Priska Tibor. Szerkesztő: Bujdos Attila. A Miskolc és környéke melléklet ríme: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 15. Pf: 178. Telefon: 341-611. Telefax: 341-817. Tengerparti nyár az idei sláger Miskolc (ÉM) - A miskolciak is javában készülnek a nyár­ra. Salamon Attilával, az IBUSZ külföldi referense el­mondta: elsősorban a tenger­parti ajánlataik keltették fel a helybéliek figyelmét. Úgy tű­nik: ezen a nyáron is a tenger­parti nyaralás lesz a sláger. Az utazók főleg a spanyol partokat favorizálják. Nagy az érdeklődés a Baleámi- szigetek, Malaga, Costa del Sol, Costa Brava iránt. Görögor­szágban többen választják úti­céljuknak a Halkidiki-félszige­tet, Olaszországban az Adriai- , valamint a Ligur-tenger part­ját. A horvát tengerpartra szer­vezett utak forgalma sem esik vissza a korábbi évekhez ké­pest. Nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik Tu­néziában töltik majd a pihenés heteit. A nyaralás átlagára fél­panzióval személyenként 20-25 ezer forint - amely magában foglalja a baleset- és betegbiz­tosítás tarifáját, a tolmács, il­letve az idegenvezető fizetségét is. Az ennél drágább nyári idő­töltés kínálatából népszerűek­nek ígérkeznek a „hét kultúra ötvözeteként” hirdetett útjaik, a Tunézia, vagy éppen Kenya, Hollandia, Skócia, Ciprus, Ausztria szép tájait megismer­tető túrák. Salamon Attilától azt is megkérdeztük: vajon ér­ződik-e a recesszió hatása a nyaralásban? Szerinte egyértel­mű a válasz: nem. Attól, hogy az emberek ma nehezebb kö­rülmények között élnek, mint esetleg néhány évvel ezelőtt a nyaralásukra - ha kell egész évben - összespórolják a szük­séges összeget. Az üveg ismét mutatja magát Priska Tibor Sok évvel ezelőtt a nagy kor­szerűsítésekhez illő lelkesedés­sel fogadtuk a fóliazacskót. Mármint a zacskós tejet, mi­vel a fólia, a modem műanyag jött, látott, győzött és egyik napról a másikra kiszorította az üveget. Minek is az az ósdi üveg? Itt a zacskó, tehát az üveget nem kell kimosni, nem kell a visszaváltással bajlódni, csak vesszük a zacskót, ha ki­ürült, eldobjuk. El is dobtuk. Útmentén, kirán­dulóhelyeken, parkokban és mindenütt, ahol emberek meg­fordultak és valami különös ok­nál fogva tejet ittak. De, ha nem dobjuk el, hanem kukába rakjuk, onnan kerül a szemét­telepre, akkor is biztosak lehe­tünk benne, hogy az örökkéva­lóság számára juttatjuk oda a zacskót, mert az el nem porlik, el nem mállik sem a savas eső­től, sem a gyomirtószerekkel, műtrágyákkal szennyezett föld­ben. Égetni ugyan lehetne ke­servesen, de oly bűzt áraszt, hogy tán a madarak is lehul­lanak tőle. Amúgy a zacskó tényleg hasznos valami, hiszen ma is ezt használjuk, vásárol­juk a boltokból, még akkor is, ha időnként a vásárló útja la­kásáig követhető likas zacskó nyomán. Ha otthon valaki nem akaija eldobni, rakhat bele ba­bot, lencsét, homokot, némely piacjáró nénike összegyűjti, le­simítja, átköti egy madzaggal, elviszi a piacra és a városi né­peknek ebbe tölti bele a tölte- nivalót. Az üveg visszaváltá­sától tényleg megkímélt, hiszen ez az átok azóta sem oldatott fel, nincs rá megoldás, nem is lesz, míg világ a világ, tovább­ra is élesen két táborra osztja a népeket, úgymint azokra, akik vissza akarják adni az üveget, valamint azokra, akik nem veszik vissza. E két tábor harcban áll egymással, tagjai Valaha il^en, néaydecis, szép formájú üvegekben kí­nálták Miskolcon a tejet mindenféléket gondolnak, mon­danak egymásra, de miként a zacskó megmarad az idők vé­gezetéig, ugyanúgy az üveg­visszaváltásra sem lesz megol­dás. A zacskó uralja továbbra is a boltokat, de az elmúlt hetekben - hónapokban nehány helyen ismét megjelent az üveg! Sze­rényen, még csupán egy ládi- kát telítve, csendben soijáznak, várva, hátha valakinek feltűn­nek, valamely nosztalgiás egyén fölemeli, megsimogatja őket és megkérdi, hogy mennyibe kerül egy ilyen izé? Negyvenöt forintba kerül a tej, plusz az üveg maga ötvenbe. így első hallásra persze visszahőköl az ember, hogy majdnem száz forintot adjon egy liter tejért (Hegyalján már 30 forintért is lehet egy liter ki­váló minőségű bort venni) de az üveg visszaváltható, cserélhe­tő, hangzik a biztatás. Az üveg hát megjelent. Nyilván tudnak majd többet is kisebbet, nagyobbat is gyártani ott, ahol ezeket gyártották. Csak az ér­dekesség kedvéért közöljük a képet, mely igencsak helyre kis tejesüvegről készült, valamikor, az ánti világban Miskolcon az egyik kereskedő kínálta ebből a tejet. Az van ráírva, hogy Winkelfeld (bár a második be­tű elmosódott) Miskolc. És ép­pen négy deci fér bele. így a ké­pen nem is látszik, de megvan ez az üvegecske szépen tervez­ve, formázva, gusztusos ránéz­ni, megfogni is. Jómagam egy­kor Benedek Miklós - nyugod­jon - kollégámtól kaptam, aki ismerte enyhe, vagy nem is enyhe lököttségemet, melynek következményeként egy érde­kes ágat, egy szép formájú kö­vet órákig tudok nézni, majd stikában haza is csempészem, halmozva az abszolút fölösle­ges, semmirevaló dolgokat. De ez a kicsinyke üveg, mely dísz­helyen fényesedik valami vit­rinszerűségben, igenis szép. Ó meg csak ott tartotta, egysze­rűen, semmitmondóan csak le volt téve valahová. Azt sem tudta, hogy hova. Ennyit az üvegről.. Más kérdés a belevaló. Üveg­be is, zacskóba is. Elkeserítő hallani a tehénállomány csök­kenéséről, ráadásul nem is ré­gen tudatos csökkentéséről (tíz­ezer forint jutalom a gazdának, ha levágja) is szerezhettünk ta­pasztalatot. Mostanában meg a földárverések némelyikénél bukkannak elő ijesztő dolgok. Hogy például a falu legelőjét a helybéliek elől elvásárolta egy messzi lakó ember, így a hely­béliek vagy kapára-kaszára mennek a legeltetés jogáért, vagy levágják a még meglévő teheneket is. Pedig a szóban forgó faluban úgy a hatvanas években mintegy 200 ember hordta a tejet a csarnokba, most meg vagy tíz. Nagy baj bi­zony, ha már a tejet is a fran­ciáktól vesszük. Mi lesz akkor így a mi gazdáinkkal? Tehene­inkkel? Es főként a mi bukszá­inkkal? De visszatérve az üvegekhez. Nem valószínű, hogy laszorít­ják a boltokból a zacskókat, mindenesetre helyet követel­nek maguknak. Hogy mennyit, majd elválik hamarosan. 1994. Május 10., Kedd Itt-Hon Természetjárók az Azimut Kupáért A természetjárók kedvelt terepe a Bükk Fotó: Fojtán László Kovács A. Gábor Miskolc (ÉM) - Merész vállal­kozásba fogott a miskolci Vö­rösmarty Művelődési Ház Ter­mészetjáró Baráti Köre. A ha­gyományos természetjáró tájé­kozódási versenyekhez szüksé­ges tapasztalatok megszerzését célozva I. Azimut Kupa néven gyalogos, egyfordulós, kötött menetidős, több kategóriás, gyakorlati és elméleti tájékozó­dási csapatversenyt rendeztek április utolsó szombatján a Bükk-hegységben. Az ötlet tulajdonképpeni szülő­atyja Fenyvesi Gyula volt - de ezt már Kovács László, a Ter­mészetjáró Baráti Kör vezető­je árulta el. • A versenyt intézményünk is sajátjának tekintette - tudtuk meg Szabóné Nagy Julianná­tól, a Vörösmarty Művelődési Ház igazgatójától. - Maga a Természetjáró Baráti Kör meg­alakulása is kapcsolatban van a korábbi, gyerekek részére rendezett nyári táborainkkal: azt szerettük volna, ha szak­képzett túravezetők foglalkoz­nak velük és ez is egyik indí­téka volt, hogy létrejött nálunk ez a csoport. Most már ennek semmi akadálya. A többi ter­mészetjáró szakosztálytól a mi­énk főként abban különbözik, hogy elsősorban fiatalokból áll, ami másutt nem igen jellem­ző. Egy részük komolyan akar természeljáró versenyzéssel foglalkozni, a többség pedig kedvtelésből tölti a szabadide­jét ezzel a hasznos és egészsé­ges tevékenységgel. Az I. Azi­mut Kupa megszervezéséből és lebonyolításából azonban mind­nyájan kivették részüket. □ Nem olcsó mulatság manap­ság egy verseny megrendezése. Hogy teremtették elő a rávalót? • Sokakat meg tudtunk nyerni támogatóknak. Örömmel mondhatom, hogy a rendez­vény nem lett ráfizetéses, pe­dig a rajt előtt forró teával, me­net közben hűsítővel, a célban pedig meleg étellel, általunk fő­zött krumpligulyással fogadtuk a versenyzőket, ami egyébként nem szokásos. A Chinoinhoz közeli Király-kútnál volt a rajt és a cél. Itt a megnyitón a ver­seny védnökei, Rigó Zoltán va- sútigazgató, a Vasutas Termé­szetjáró Szövetség elnöke és jó­magam köszöntöttük a megje­lenteket, majd következett a számítógépes sorsolás. A leg­több csapat előre nevezett, helyszíni jelentkezés alig volt. Összesen 19 együttes állt rajt­hoz, ez mintegy 60-65 főt tett ki, de érdeklődőkkel és kísérők­kel együtt körülbelül másfél- százán lehettünk. • A felnőttek 7,1 kilométer hosszú pályát teljesítettek 11 ponttal és egy kötelező útvonal­lal, amelyen négy bója volt. Me­net közben két időmérő állo­mást kellett érinteniük. Az if­júságiak 5 kilométeres, 7 pon­tos pályát kaptak, egy három bójás kötelező útvonallal és egy időmérő állomással - sorolja az adatokat Kovács László, a Ba­ráti Kör vezetője. - Valamennyi időmérő állomáson rádióadó is volt, ezek segítségével tartották a kapcsolatot a céllal a Dolka- tetóre telepített átjátszó adón át. Összesen 35 piros-fehér bó­ját tettünk ki az erdőbe, de eb­ből tizenhárom úgynevezett ál­bója volt, ami tovább nehezítet­te a csapatok dolgát. Tanulsá­gos lehet, hogy a tapasztaltab­bak közül is többen nem igazol­ták versenyzőkartonjukon a rajt és a cél érintését, s ezzel jó helyezéstől ütötték el magu­kat. Á legutolsó csapat negyed háromra ért célba, amikor már éppen keresésükre akartunk indulni. □ Mivel honorálták a verseny­zők teljesítményét? • Minden résztvevő egyedi ter­vezésű emléklapot kapott. A győztes felnőtt és ifjúsági csa­pat Szelekovszky Magda mis­kolci kerámikus művész külön ez alkalomra készített kupáit őrizheti egy évig vándorserleg­ként. Rajtuk egy réztáblán ol­vasható az alapító neve, alá vé- sethetik majd be a mindenko­ri védők a sajátjukat. A csapat­tagok meg elegáns, bőrszíjon ló­gó, nyakba akasztható medált és a Tábori Sportszer jóvoltá­ból vásárlási utalványokat nyertek. Különdíjként ajándék- kosárral térhetett haza a leg­fiatalabb versenyző, a 12 éves Fodor Csaba és a legidősebb, Pásztor Istvánná, azaz Vilma néni is. □ És a rendezők? • Ók társadalmi munkában tették a dolgukat. Már péntek estétől kint sátraztak, hogy minden rendben legyen. Meg­érte, mert jó hangulatú verseny sikeredett, amihez persze a cso­dálatos idő is hozzájárult. □ Kik bizonyultak a legjobbak­nak? • A felnőtteknél az MVSC I. csapata,. Nagy István és Dóczi Iván. Érdekesség,' hogy az MVSC öt csapatot indított és mindegyikük bekerült az első hat helyezett közé. Az ifjúsági győztes a Kazincbarcikai TE Fodor Emese, Demeter Attila, Fodor Csaba és Garadnai Gá­bor összetételű négyese. Talán az is érzékelteti az I. Azimut Kupa vonzerejét, hogy Debre­cenből a Tóth Árpád Gimnázi­umból autóstoppal is ide jött két diák, miután lekésték a vo­natot. Társaik ugyan már elraj­toltak, de rábeszélésünkre leg­utolsó csapatként ók is elindul­tak, és másodikok lettek. □ Lesz folytatása a versenynek? • Mindenképpen. Az Azimut Kupát jövőre is meg akaijuk rendezni. Duatlonoztam Miskolc (ÉM - KAG) - Az én kedves kerékpárom úgy látszik nem vette elég komolyan elhatározásomat, miszerint el akartam indulni a Tábori-Kropkó rangsoroló duatlon versenyen. Mivel a nagy nap reggelén makrancoskodott egy kissé, miatta majdnem el is kés­tem. Már éppen zárták volna a ver­senyirodát, mire beestem az ajtón. Gyors nevezés, rajtszám-feltúzés, a ke­rékpárt a depóba és melegítésre szin­te már nem is maradt időm. A rajtnál 107-en toporgunk, amikor az első 4 kilométeres futásra ellövik a me­zőnyt. Két karika a salakon, majd irány az Egyetemváros. Körülöttem lá­bak dobognak, tüdők zihálnak, foko­zatosan szétszóródik a tömeg. A trikó­kon és nadrágokon egyre nagyobb fol­tokban üt át a veríték. Nagyon meleg van! A kommentátor hangját messzire hal­lani. Nekem még egy jókora kis kun­korom van hátra, mikor Ojava Yulo, a tiszaújvárosi Supralux versenyzője el­sőként ér a stadionba. Öltözködésben azonban az újszászi Barta István meg­előzte. így ő gurul ki először a 25 ki­lométeres kerékpározásra. Harsány fe­lé tekerünk, a bükkaranyosi elágazá­sig. Van ugyan rendőrségi útvonal-biz­tosítás, de némely autós még így sem bír magával. Egy pöttöm fiúgyereket a padkára szorít le egy Mitsubishi. Csak pénze lehet sok a vezetőjének, esze és lelkiismerete nagyon kevés... A forduló után a pingyomi emelkedő iszonyúan kemény! Rendre húznak el mellettem a kerékpározáshoz jobban szokott fiúk és lányok. Azért megpró­bálom én is megtekerni, ahogyan be­lefér. A pályán már az elsőség sorsa dől el, mire a derékhaddal visszaérek. A brin­gát a depóba és fel a nyúlcipót, usgyi! Már csak négy kilométer futás maradt hátra. A nézők biztatása erőt ad és jólesik, ennél jobban már csak valami hűvös innivaló esne. De az nincs. No, majd a célban. A Dudujka felé sunyin emel­kedik az út. De nincs már sok hátra, még cirka két kilométer. Fokoznom kellene az iramot, ha bírnám. Azért ezt a piros gatyást még megpróbálom megelőzni. Es lám, sikerült. Még egy kilométer. Végre látom a stadiont. A hangosbemondó a pályára érve min­denkit név szerint említ. De hosszú még ez az utolsó háromszáz méter! No, csakhogy itt a cél!...Ezen is túl va­gyunk. Mi otthonában is ITTHON vagyunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom