Észak-Magyarország, 1994. április (50. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-12 / 85. szám

1994» Április 12., Kedd Hírek - Tudósítások ÉSZAK'Magyarország 3 Ők már valóban képviselőjelöltek Magyar mandátum Kárpátalján Ungvár (MTI) - Kárpátalja Ukraj­na azon 17 megyéje között van, ahol a vasárnapi parlamenti választáso­kon minden választókerületben tör­vényes volt a szavazás, vagyis a jo­gosultak megfelelő arányban éltek választójogukkal. Tóth Mihály sze­mélyében pedig magyar képviselőt is választottak a kijevi törvényho­zásba. A magyarok figyelmének közép­pontjában természetesen Bereg­szász állott, ahol Tóth Mihály füg­getlen jelölt, járási elnöki megbízott és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által támogatott Fodó Sándor, a KMKSZ elnöke versen­gett egymással. A szavazás Tóth Mihály fölényes győzelmével ért vé­get, így ő képviseli a kárpátaljai ma­gyarság érdekeit az ukrán Legfel­sőbb Tanácsban. Nem szerezte meg a képviselői mandátumot a KMKSZ által támogatott másik két jelölt, Kovács Miklós, a KMKSZ ungvári járási szervezetének elnöke, és a nagyszőlősi Kovács Elemér nyugdí­jas orvos sem. Nem állították meg a magyar hajót Szófia (MTI) - Nem a Nyugat-Eu­rópai Unió képviselői és a bolgár ha­tóságok állították meg a Dunán azt a magyar hajóvontát, amely foszfá­tot szállít, és péntek óta Vidin kikö­tőjénél horgonyoz - adta hírül hét­fői számában a Kontinent szófiai napilap. Az újság arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a hajó kapitá­nya maga állt Vidinnél, és közölte a bolgár hatóságokkal: egyelőre még nem rendelkezik az ENSZ engedé­lyével, hogy folytathassa útját a szerbiai Duna-szakaszon. Elmond­ta, hogy a több mint 5 ezer tonna foszfát vásárlójával abban állapod­tak meg: az engedélyt Vidinnél vár­ja be. A megállapodás szerint az en­gedély hétfőre érkezik meg a hely­színre. A Kontinent híradása cáfolja azokat a sugalmazásokat, amelyek szerint a Mahart hajói bármiféle, az embargó megsértésére irányuló kí­sérletet hajtottak volna végre. A szófiai napilapok hírei szerint a Ma­hart két hajója egymással összek­apcsolva 5 uszályt vontat, egyes ér­tesülések szerint budapesti és bécsi, mások szerint linzi végcéllal. Több a határsértő Budapest (MTI) — Az első negyed­évben több mint 6200 személlyel szemben intézkedtek a határőrök, ami csaknem 20 százalékos növeke­dést jelez 1993 hasonló időszakához képest. Az MTI érdeklődésére Kri- sán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője hétfőn elmondta: a határ­sértők száma 3641 volt, hamisított útlevéllel 1165-en próbálták átlépni az államhatárt. Több mint 500 ha­társértőt pedig a szomszéd orszá­gok, elsősorban az osztrák határőri­zeti szervek illetékesei adtak vissza magyar kollégáiknak. Az első ne­gyedévben csak a határállomások­ról visszautasítottak száma csök­kent: míg 1993 első három hónapjá­ban 179 ezer külfölditől tagadták meg a beutazást, addig az idén már- *■ cius végéig 46 ezertől. Kölcsönös katonai ellenőrzés Bukarest (MTI) - A román védel­mi minisztérium közleménye sze­rint április 11-e és 16-a között Ma­gyarország által szervezett nemzet­közi ellenőrző csoport végez vizsgá­latot a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről szóló bécsi megálla­podás értelmében Románia terüle­tén. A kilenc ellenőr között egy cseh is található. A vizsgálat célja a meg­állapodásban Románia által vállalt fegyverzetcsökkentés ellenőrzése. Románia eddig három ellenőrző cso­portot fogadott, és egy-egy tiszttel már részt vett részt országok terü­letén végrehajtott hasonló ellenőr­zésekben. Románia április 12-e és 16-a között a Nyitott Égbolt egyezmény kereté­ben megfigyelő repülést végez Ma­gyarország területe fölött - tájékoz­tat a védelmi minisztérium másik közleménye. A repülésre meghívtak egy-egy német, illetve holland tisz­tet is. Magyarország az idén már végrehajtott egy megfigyelő repü­lést a megállapodás keretében Ro­mánia területe fölött. Miskolc (ÉM) - Az elmúlt hetekben rendszeresen közöltük azok névso­rát, akik hivatalosan is képviselője­löltekké váltak. Most újabb jelölteket nyilvánítottak képviselőjelöltekké a választási bizottságok, mivel a 750 ajánlási szelvényüket hitelesnek ta­lálták. 1. vk. (Miskolc): Ráczkevey József (FKgP), dr. Lakatos István (Ma­gyarságért Választási Szövetség); 2. vk. (Miskolc): Nedea Ede (Agrár­szövetség); 3. vk. (Miskolc): Koppányi Miklós (FKgP), Hidvégi Béla (Köztársaság Párt), Mercz László (Magyar Mun­kanélküliek Pártja), Kilián Béla Budapest (MTI) - Az Országos Vá­lasztási Bizottság (OVB) hétfői ülé­sén elfogadta a Magyarországi Zöld Párt országos listájának bejelenté­sét, miután a párt igazolni tudta a törvényileg előírt hét területi listát. Nem foglalkozott viszont érdemben a bizottság a Történelmi Magyaror­szágért Párt országos listájával, mi­vel ennél a listaállítás törvényi elő­feltételei hiányoztak. Az OVB tagja­inak száma így hivatalosan 20-ra emelkedett, és összesen 15 párt állí­tott országos listát. Az OVB ülésén megjelent Torgyán József, az FKgP elnöke, aki előadta, hogy véleménye szerint a választási Budapest (ISB - D.Á.) - Hétfőn - immár 42. alkalommal - hirdettek eredményt a „Szép magyar könyv” versenyben, amelybe 1993-ban az egy évvel korábbinál valamivel ke­vesebb, összesen 38 kiadó 123 mű­vét nevezték be. Az elózsűrik 48 könyvet javasoltak, s a ,fellebbezésekkel” együtt végül is 67 kiadvány került a főzsűri elé. Az ünnepélyes díjátadásra majd az idei Könyvhét budapesti nyitórendezvé­nyén kerül sor. A különféle kategóriák 10 díján és 23 oklevelén 15 kiadó osztozott. A legeredményesebbnek a Helikon bi­zonyult 4 díjjal és egy oklevéllel. Ez a kiadó kapta meg Antall József né­Budapest (ISB - H.M.) - E hét csütör­tökjén „A kisebbségek kulturális auto­nómiája" címmel nemzetközi konfe­rencia kezdődik Balatonalmádiban. A háromnaposra tervezett tanácskozás a Magyar Művelődési Intézet (MMI) másfér éves szervező munkájának eredménye, melyre többek között az Etnikai és kisebbségi csoportokért ala­pítvány, valamint az UNESCO magyar Bizottsága adta a pénzt. Bár a szervezők nem számítanak arra, hogy a konferencia három napja alatt megoldást találnak a ki­sebbségek kulturális autonómiájá­val kapcsolatos valamennyi problé­mára, mégis, remélik, számos kér­désben kitisztul a kép. A nyolc, többségükben Nyugat-Európából meglúvott előadó bizonyára hasz­(Munkáspárt), Mile Lajos (MDF); 4. vk. (Miskolc): Oláh Ferenc (Köz­társaság Párt), Palkovics Imre (MDF);, 5. vk. (Ózd): Bárdos Balázs (Egye­sült Történelmi és Kisgazda Polgári Párt), Miksztai Pál (NDSz), Brezó- né Takács Ágnes (MDF), Révav Zol­tán (független), Horváth Aladár (független); 6. vk. (Sajószentpéter): Demkó Sán­dor (Egyesült Kisgazda Párt); 7. vk. (Kazincbarcika): Balog László (FKgP), Varga Lajos Endre (MDF), Fábián Lajos (Köztársaság Párt), Pataki Sándor Pál (MSZDP); 8. vk. (Edelény): Varga Vince (EKgP), bizottság törvényellenesen fogadta el pénteken az Égyesült Kisgazda- párt (EKgP) országos listáját. Tor­gyán álláspontját azzal indokolta, hogy az EKgP a törvényes határidő, azaz péntek 16 óra után tudta csak igazolni a listaállításhoz szükséges feltételeket. Az OVB tagjai azonban leszögezték: a listát az EKgP 16 óráig bejelentet­te, és így törvényi kötezettségének eleget tett, a választási bizottság­nak pedig a bejelentést követően három nap áll rendelkezésére, hogy azt elbírálja, így tehát az OVB sem sértett törvényt. Mindazonáltal a választási bizottság az ügyet elbírá­hai miniszterelnök posztumusz kü- löndíját (Soltész Erzsébet: Régi ma­gyarvárak), illetve Demszky Gábor, Budapest főpolgármesterének kü- löndíját (Varga Vera: Róth Miksa művészete) című kötetéért. Több elismerésben részesült még a Springer Hungarica (1 díj, 3 okle­vél), az Officina Nova (5 oklevél) és a Corvina (3 oklevél). Virágvölgyi Péter, a zsűri elnöke ar­ról számolt be, hogy elmondható: a kiadók ez alkalommal is többségé­ben konzervatív külsővel igyekez­tek a hazai ízlésnek megfelelni. Jel­lemző volt a benevezettek jó színvo­nala, de előfordultak azért tipográ­fiai következetlenségek. nos megoldásokat kínál majd a ma­gyarországi nemzeti kisebbségek, valamint a határokon kívül élő ma­gyar kisebbségek képviselői számá­ra. A konferenciát szervezők mások mellett a kisebbségi problémák pél­da értékű rendezéséről nevezetes Finnországból, de Belgiumból, Dá­niából, Ausztriából, is hívtak szak­értőket. Rajtuk kívül Spanyolor­szágból egy katalán hölgyet várnak, a Svájcban élő Komlóssy József át­tekintést ad a kisebbségek kulturá­lis autonómiájának Nyugat-Euró- pában már megvalósult gyakorlatá­ról, a kelet-közép európai térség ki­sebbségi kérdéseiről pedig egy len­gyel előadó ad átfogó elemzést. A konferencián a határokon kívül élő magyar kisebbségek, valamint a magyarországi nemzeti kisebbsé­10. vk. (Sátoraljaújhely): Dr. Nagy- Bozsoky József (független), Rajkai Zsolt (EKgP), Németh Károly (füg­getlen), dr. Földy Ferenc (NDSZ), dr. Halász Gyula (Munkáspárt), Horváth Istvánná (független); 11. vk. (Szerencs): Buri Ferenc (Ci­gányok Szolidaritási Pártja), Tar Mihály (NDSZ), Csatári István (Li­berális Polgári Szövetség Vállalko­zók Pártja); 12. vk. (Tiszaújváros): Gazda István (KDNP), Csiba György (Magyar Pi­ac Párt), Gadnai Gabriella (Magya­rországi Zöld Párt), Váradi Dániel (Demokrata Párt); 13. vk. (Mezőkövesd): Dr. Dózsa György (SZDSZ). lásra megküldi a Legfelsőbb Bíró­sághoz. Zacsek Gyula, a Piacpárt or­szággyűlési képviselője azzal for­dult az OVB-hez, hogy törvényi visszaélésekről kapott hírt, ezért a választási bizottság rendelje el az összes ajánlószelvény aláírásainak hitelességi vizsgálatát. Az OVB a kérést, konkrétumok hiá­nyában elutasította. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium Választási Iro­dájának vezetője ugyanakkor az ügyhöz hozzáfűzte: jelenleg nincs olyan hiteles eljárás, amellyel tel- jeskörűen vizsgálni lehetne az aláí­rások hitelességét. A Világbank hajléktalanjai Washington (MTI) - Kétmilliónyi- an veszítik el otthonukat a követke­ző hét év során a Világbank által fi­nanszírozott beruházások miatt vi­lágszerte - ezt maga a nemzetközi pénzintézet ismerte el saját tanul­mányában, amelyből azonban az is kiderül: a szervezet új stratégiát dolgoz ki a programjai núatt hajlék­talanná váltak megsegítésére. A most kiadott felmérés adatai sze­rint 35 százalékkal többen lesznek kénytelenek elköltözni lakhelyük­ről a különféle világbanki nagybe­ruházások színhelyén, mint amennyivel az érintett kormányok korábbi, túlzottan óvatosnak bizo­nyult becslései számoltak. Néhány esetben előfordult, hogy a kormá­nyok néhány száz fő áttelepítését irányozták elő egy adott beruházás kapcsán, a valóságban azonban több ezer embernek kellett új lakó­helyet találni, elsősorban vízierő­művek, árvízvédelmi rendszerek, csatornák, utak, felszíni fejtések, ipari parkok és egyéb, tömeges el- költöztetést igénylő nagyberuházá­sok miatt. A jelentés szerint az évek során oly szorítóvá vált a probléma, hogy a Világbank új intézkedéseket tervez: ezek között szerepel az egyes programok finanszírozásá­nak kibővítése az áttelepülés költ­ségeivel, póthitelek nyújtása a be­ruházások mellékhatásainak eny­hítésére. A Világbank e fellépéstől azt is reméli, hogy ezzel humanitá­rius meggondolásra készteti a nem általa finanszírozott építkezések ki­vitelezőit is; ezek a programok a vi­lágbanki beruházásoknál jóval több, becslések szerint évente 10 millió embert kényszerítenek ottho­nuk elhagyására. gek kulturális, civil szervezetei vesznek részt. Halász Péter, a tanácskozást szer­vező MMI igazgatója a hétfőn tar­tott sajtótájékoztatón elmondta, hogy reményeik szerint a Közép- Kelet Európában megvalósuló de­mokrácia a korábbi évtizedek dikta­túrája után nagyobb esélyt ad a nemzetiségeknek önmegvalósítá­sukhoz. Bár, mint mondta, az el­múlt pár évben ennek eredménye még nem látható, a tanácskozással szeretnének ennek a folyamatnak lökést adni. A nemzetiségi kérdést példásan kezelő államokban sem az egyik pillanatról a másikra ismer­ték el a kisebbségek jogait - mondta az igazgató, ott is hosszú évtizedek harca kényszerítette ki a többségi nemzettől az elismerést. Tizenöt párt állít országos listát Torgyán József és Zacsek Gyula kifogásai az OVB előtt A Helikon a legszebb Előtérben az Antall József posztumusz díjával kitüntetett Régi ma* gyár várak című könyv Fotó: Nagy Gábor (ISB) A kisebbségek kulturális önállósága A demokrácia esélyt ad a nemzetiségek önmegvalósítására Bemutatkoznak a jelöltek Miskolc (ÉM) - Olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy lapunk holnapi számában kezdjük el bemutatni az 1994-es parlamenti választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyéni országgyűlési választókerületeiben in­dulókat. Összeállításainkból választókerüle­tenként ismerhetik meg a választási bizottsá­gok által hivatalosan is regisztrált jelölteket. Holnap tehát azt tudhatják meg, hogy kik kö­zül választhatnak május 8-án a miskolci 1. és 2. számú egyéni választókerületben.-----------HÁTTÉR-----------­A NATO légi akció jogi alapja Brüsszel (MTI) - A NATO-harcigépek vasárnap este az ENSZ BT tavaly júniusi határozata alap­ján, a megfelelő ENSZ-jóváhagyások birtokában hajtották végre akciójukat - hangoztatták a mű­veletek kapcsán a NATO részéről. Brüsszeli forrá­sok egyúttal emlékeztettek mindazokra az eddigi határozatokra, amelyek ilyen akciók megindítá­sát elvi oldalról lehetővé tenelik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993-ban né­hány hónapon belül három határozatban ter­jesztette ki védelmét hat boszniai mohame­dán körzetre, illetve mindezek kapcsán intéz­kedett a térségben a kéksisakosok szükség esetén történő „közeli légi oltalmáról”. Először 1993 áprilisában fogalmazta meg — akkor még csak pusztán elviekben, közvetlen katonai szankciók nélkül - Srebrenica „védett körzetté” nyilvánítását a 819-es határozat. Ugyanezt az - inkább csak gesztus értékű - döntését terjesztette ki 824-es számú határo­zatában összesen hat mohamedánok lakta körzetre (Srebrenica mellett még Szarajevóra, Zepára, Tuzlára, Bihacra és Gorazdéra). Vé­gül június 4-én ugyanezen térségekre vonat­kozóan fogadta el a 836-os határozatot, amely adott feltételek teljesülése esetén immár kato­nai beavatkozást is kilátásba helyez. Eszerint ENSZ-egységek erőt is alkalmazhatnak: tü­zérségi támadásra válaszul, fegyveres táma­dásra vagy arra, hogy utat nyissanak meg ENSZ-oszlop előtt. A határozat egyúttal leszögezi, hogy az ENSZ tagállamai akár egyéni fellépés alapján, akár valamely szervezet vagy szövetség részeként - a Biztonsági Tanács felhatalmazása alapján és szoros együttműködésben az ENSZ-fótitká- rával - a kéksisakos erők védelme érdekében „minden szükségesnek ítélt intézkedést” meg­tehetnek, beleértve a légierők bevetését is. A NATO-tagországok külügyminiszterei mindezek alapján hozták meg tavaly június 10-i athéni ülésükön döntésüket arról, hogy a szövetség felajánlja légierejét az alkalman­ként szükségessé váló légi akciók végrehajtá­sához. Az ajánlatot nem sokkal később az ENSZ BT elfogadta, és augusztus elejétől kez­dődően a NATO-harcigépek megkezdték a gyakorlórepüléseket Bosznia légterében. Az eddigieket egészítette ki végül az ENSZ BT tíz nappal ezelőtt elfogadott 908-as számú ha­tározata, amely - elsősorban a feszült krajinai helyzetre való tekintettel - lehetővé teszi a kéksisakosok védelmét szolgáló „közeli légi ol­talom” kiterjesztését Horvátországra is. En­nek gyakorlati megoldása azonban egyelőre még az előkészületek fázisában tart. NATO-körökben fontosnak tartják hangsú­lyozni, hogy - éppen a 836-os határozat alap­ján - szövetségi repülők most hajtottak végre első ízben támadást boszniai szárazföldi cél­pont ellen. A négy szerb harcigép lelövése nem ez a,kategória”, mert ott a boszniai légtérzár- lat megsértésnek megtorlásáról volt szó. Ezzel szemben márciusban Bihac körzetében fran­cia kéksisakosokat támadás érte és akkor már hivatalosan is felmerült az igény a légierő be­vetésére, de a döntéshozási folyamat akkori lassúsága miatt ez végül is értelmét vesztette. A „közeli légi oltalom” előnye, hogy egyértel­mű, s ezért viszonylag egyszerűen élni lehet vele. Az érintett csapatok kérése alapján csupán az ENSZ-főtitkár személyes jóváhagyása kell - ez az, amit Butrosz Gáli delegált személyes különmegbízottjának, Akasi Jászusinak -, sem a BT összehívására, sem az Észak-atlan­ti Tanács áldására nincs szükség. Ennek birtokában a NATO-erők illetékes pa­rancsoksága a délszláv térségben állomásozó ENSZ-egységekkel egyeztetve saját hatáskör­ben megkezdheti a szükségesnek ítélt akciót. A,közeli légi oltalom” viszont a légiakciót csu­pán a támadást éppen végrehajtó erőkkel szemben engedélyezi, nem lehet szó tehát ál­talában szerb erőkkel szembeni „megtorló ak­ciókról”. Elviekben ennél szélesebb katonai műveletek­re is teret adhat egy, valamely boszniai „védett körzet” felmentését célzó esetleges légi akció. Ennek megkezdése azonban annyival bonyolultabb, hogy-jóllehet, elviekben ennek lehetőségét sem zárja ki az ÉNSZ BT határo­zata - itt előbb (új, önálló katonai műveletről lévén szó) Butrosz Gáli egyetértése mellett szükség van még a brüsszeli egyetértésre is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom