Észak-Magyarország, 1994. április (50. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-30 / 101. szám
Április 30., Szombat Műhely SfiSSSM mSBBBBBBm ÉM-hétvége VII „A színházban megehetik az embert” Zsótér Sándor Miskolcról Szolnokra szerződött vezető rendezőnek Bujdos Attila Miskolc (ÉM) - Zsótér Sándor (33) dramaturg. Számos filmben - Miss Arizona, Szerencsés Dániel - játszott jelentős szerepet. Az utóbbi két évadban a Miskolci Nemzeti Színház sajátos formanyelvű rendezője. Itt állította színpadra a Rónaiban működő kamarában Büchner Woyzeckjét, a balett-teremben ifjabb Dumas regényéből saját átiratában a Hölgy, kaméliák nélkül című produkciót és a Csarnokban Jean Genet Paravánokját. Ősztől a szolnoki Szigligeti Színház vezető rendezője lesz. Ennek önmagában mécj nem lenne hírértéke. Nála fiatalabbak is töltöttek már be ilyen pozíciót. Sok más egyébről szól ez a történet - derül ki a vele készült interjúból. □ Hogyan lett Önből vezető rendező? • Teljesen váratlanul ért, amikor Spiró György egy ilyen amatőrt kért fel erre a pozícióra. Megkérdeztem Hegyi Árpád Juto- csát, hogy mire számíthatok, ha maradok. Rendezhettem volna ismét a Csarnokban. Mászkálhattam volna mellette az országban, mint ebben a szezonban, amikor Zalaegerszegen és a Radnóti Színházban dolgozhattam. Nagyon kevés az az öt hét, amit valahol eltöltesz ahhoz, hogy megismerd és meggyőzd a színészeket és megcsináld a dolgodat. Azt gondoltam: nem megy tovább nekem ez a cigányélet. Nagyon távoli, hogy három-négy év múlva, ha rendes leszek, akkor majd valami változni fog és rendezhetek a nagyszínpadon, addig meg csak nevezessük a közönséget, hogy hozzászokjanak: létezik másféle színház is. üMi lett volna, ami itt tartja? • Nyilván számított volna, ha azt mondja az igazgató, hogy jövőre mehetek a nagyszínpadra dolgozni. Van, aki úgy látja: engem itt megtűrtek, eltűrtek, békén hagytak. Ez volt a felvállalás maximuma. □ De hát Ön pestises, vagy hogyan kell ezt érteni? • Úgy éreztem, hogy beleragadok egy szerepbe. Nem fogok tudni továbblépni. Az is lehet ásatag dolog, hogy az ember holmi kinevezett furcsaság, valami szokatlant várnak tőle. Ha pedig ez akármilyen szinten is sikerül neki, az mindig azt a döntést igazolja, hogy nem alaptalanul nem dolgozhat a nagyszínpadon, mert lám: a közönség még. mindig értetlenkedéssel fogadja, amit csi- nál. Jelenet a Zsótér rendezte Jean Gehet-féle Paravánokból Zsótér Sándor Fotó: Jórmay György Fotó: Dobos Klóra el a miskolci színház számára írandó darabbal, akkor annak a bemutatónak a helyén néhány hét alatt összegányoljak valamit. □ De ha. a színház maga ilyen, mivel tudja magyarázni, hogy Szolnokon mégis vezető rendezői státuszt kapott? • Fogalmam sincs. Spiró hívott. Én elmondtam neki, hogy vigyázzon velem. O azt felelte: a színháza Szolnokon mindenféle konfliktusokkal működik. Két lehetősége van: vagy abbahagyja, vagy kockáztat. Nyilván én vagyok neki a kockázat. Az egy év alatt - amire a szerződésem szól - az ember legfeljebb annyit tehet, hogy megpróbál a saját ízlésének, világnézetének, erkölcsének megfelelő előadásokat produkálni. A mostani színházi struktúra megváltoztatására nem lehet módja, az majd összeomlik magától. □ Akikkel együtt távozik innen úgy vélik, hogy előbb kommersz darabokkal fog próbálkozni, s csak azután jön a Zsótér-féle rendezői színház... • Nem hiszem. Nem a darabok műfaja számít nekem, hanem, hogy aki csinálja, gondoljon arról valamit, amit csinál és akkor az a mű meg fog szólalni. □ Milyen teátrumot képzel magának: felka- varót? Igazat? • Megdöbbentőnek, meglepőnek kell lennie. Mániám, hogy a színház érzékileg hat az emberekre. Az érzékeiket kell bombázni. Azokat a pontjaikat, amelyek még érzékenyek. Azzal kell próbálkozni, ami még felkavarja, gyógyítja, megdöbbenti, tönkreteszi őket. Ezzel most nagyon bátortalanul kísérletezünk. □ Filozófiai oka van annak, Amiről beszél? A lét és a semmi problémája? • Nem, ennél sokkal egyszerűbb dolgokra gondolok. Arra, hogy a színházba járókat a kettőhúsz erejével kell kirázni abból a tompa közegből, amiben élnek, hogy abban a pillanatban hirtelen élesebben, tisztábban lássanak. Az ilyen vili ámsújtotta pillanatokban az érzékeikkel képesek lehetnek felfogni olyan dolgokat is, amiket az életben amúgy nem élnének meg. □ Gondolja, hogy a nézők akarják ezt? • Sokszor egyáltalán nem tudom, mit akarnak. □ Van olyan vélemény, hogy itt és most az emberek talán azért is járnak színházba, mert. a társadalmi átalakulás káoszában követhető életmintát akarnak kapni. • Van benne valami. De nem üres pátoszra vágynak. Hanem a pátosznak, az iróniának, az élelmességnek és az igazi felháborodásak valami különös keverékére, valami fura eroizmusra és nem a mindennapjaik sivár- igára. Fog-e Önből új energiákat felszabadítani : a helyzet? Eddig csak nyomaszt. Más Zsótér Sándor lesz? < Nem szeretnék más lenni. Itt soha nem -eztem, hogy ellenségekkel lennék körülivé. Ebben a szakmában viszont jócskán innak ellendrukkerek. Ezen túltettem lagam az elmúlt két hónapban. Azt szeretem csak, hogy legyen ehhez a munkához ég eszem, fantáziám, kíváncsiságom, és ogy tudjak koncentrálni, t Most ismét filmet forgat. Ez valamiféle enekülési terep? Lehet-e innen egyáltalán enekülni? i Nekem csak előre. Nem nézhetek most átra, mert akkor megesznek. És miután a elleténél érzelmesebb alkat vagyok, a saját rzelmeim rettenetesen visszahúznak. I Fél tőle, hogy mi lesz? • Egy csomó mindenen túl vagyunk... Hát legehetnek... Minden színházban megehe- k az embert. Hans-Jürgen Heise Oltalom Téged lelőttek. engem száműztek És most ők védik fegyverrel virágaimtól sírodat Cseh Károly fordítása Füzes László Elfutó évek Elfutnak mellettem az évek, s én még oda sem figyelek. Süket füleknek minek énekelni? Az én dalom már bízó mm lehet. Tülekedjenek babérért, rangért, akirnk életcélja ez. Én szőlőt oltok, kertet kapálok, míg más magáért ölre megy. Nem vágytam soha medáliákra, jó barátra sem néha, - úgy lehet. Hiába tartják a baldachint felettem, az eső néha mégis átcsepeg. Megáztatott már annyiféle zápor, annyi mennydörgés halt el szerteszét. Édes Istenem, jobb ez a magány, mit mm irigyel senki, semmiképp. Hajó Pető János rajza Jenei László Nem sejthetem, tudnak-e róla, volt 1946-ban egy igazán rangos esemény, egyike a második világháború utáni kontinensnyi identitászavar oldására szánt találkozóknak. Persze rossz időben rendezték, Fulton, atomrobbantások, párizsi békekonferencia. De hát lett volna-e akkor megfelelő időpont, amikor olyan látványosan múltak ki az illúziók? Egy totalitarizmus felszámolása után kerestek új, vagy megújítható egyetemes elveket, amelyek az európai emberre, európai szellemre egyaránt érvényesen alkalmazhatóak. Leopold von Wise német szociológus által alig valamivel eme rendezvény előtt piszkáltatott fel az éltető erőt Valéry humanizmus-diktátumaiban, vagy a „zimmerwald)i” érzelmű Romain Rolland antinacionalizmusá- ban keresők érzékenysége. Von Wise takaros elmélete egészében egy megdöbbentően látványos agymosásra tesz kísérletet - de itt most legyen elég egyetlen homályos pontja: úgy tartja a diszciplína polgári doyenje, hogy a hitlerizmus „metafizikai titok”. Nos, lévén megáldva némi látens pozitivista hajlammal, ilyenkor mély lélegzetet veszek én is. Úgy rémlik, mintha von Wise az ezen titok hátterében rejlő kollektív bűnösség vádját kerülgetné, meg is jegyzi, hogy a harmincas évek kezdete óta beteg volt egész Európa. Ez a verzió, mely a Német Szociológiai Társaság nyolcadik kongresszusán hangzott el Majna- Frankfurtban, a genfi purparlén kiválóan likvidálható lett volna. Ott ugyanis ilyen dilemmákat nem ismerő antifasisztáknak, de legalábbis - ahogy jóérzésű rendszerezők finoman jegyzik - nem kollaboráns értelmiségieknek teremtettek fórumot a svájci filozófusok és művészek. Európáról gondolkoztak tehát, amely nem óhajtott Roosevelt és Sztálin boldog násza idején vádlott maradni. Az égető problémát Jean-R. Salis érintette először, Tocqueville-t citálva, aki szerint Európának két nagy néppel kell konfrontálódnia: az amerikaival, mely a szabadság, s az orosszal, mely a szolgaság szellemét képviseli. A balos Jean Guéhenno szerint ha az amerikanizmus a szabadságé, akkor a szovjetizmus az igazságosság letéteményese. (Ezt én nem értem, legalábbis nem tudom kizárólaatt. Európa sorsa, identitása ekkortól a két szuperhatalom közti erőtérben formálódott. Ahogy az amerikai Saul Bellow is lejegyezte 1948-50-es párizsi tartózkodásáról: a francia és az angol értelmiségben érezhető volt az „Közép-európai” Figyelől2. Búcsú Közép-Európától gosan csak az egyik értéket választani, bár belátom, együtt roppant nehezen urüverzalizál- hatóak.) S jelen volt Genfben a tizenkét éves szovjetunióbeli emigrációból frissen hazatért Lukács György is, akinek az értelmezésében Sztálin természetesen a demokrácia megmentője, s nem csupán a fasizmus legyőzése, hanem - a demokrácia válságának legfőbb momentuma - a formális egyenlőség és a tényleges társadalmi egyenlőtlenség közötti ellentmondás felszámolásának korszakos kísérlete miamerikaellenesség, de marxizmusnak is csak helyezkedés volt. Hiányzott az európai szellem, az európai identitás. Nem ez volt persze az egyetlen vitapont a közel két hét folyamán Genfben. Ütköztették az akkori legnagyobb hatású ideológiai irányzatokat is. Ez egzisztencializmust Karl Jaspers és Merle- au-Ponty mellett Jean Wahl képviselte, míg a marxizmust Lukács. Felszólalt az európai politikai, szellemi egység-tudat létét tagadó Julien Benda is. S hogy miért írok minderről ilyen hosszasan? Magyarázatként álljon itt néhány személyes élmény. Jean Guéhenno-ról neves filozófus ismerősömtől hallottam először 1989-ben, s bár eredetét azután elfelejtettem, egy idézet megmaradt bennem: azért van nagy veszélyben az európai szellem, mert „nincs forrása, nincs fegyvere, nincs szervezete és szerve, amely véglegesen biztosítaná számára az életet”. Azután 1992 januárjában a párizsi Tilsit kávéházban mesélt hosszabban Guéhenno-ról Fejtő Ferenc. 1993 szeptemberében pedig irt is nekem róla, mégpedig legfrissebb, A demokrácia vége című könyve kapcsán. A kép összeállt. Megtudtam, hogy az európai szellem forrásának tragikus hiányát megfogalmazó gondolat az 1946-os genfi fórumon hangzott el, s hegy milyen látványosan egybecseng 1993-as helyzetelemzésével Most azt írja, hogy az európai integráció egy nemzet fölötti, európai patriotizmus, európai naciojializmus hiányában állt meg. Az 1946-os európai szellem nagy valószínűséggel megegyezik Guéhenno-nál az európai patriotizmussal. A helyzet nem változott tehát, az idő csak átszaladt felettünk? Alig pár hete beszélgettem Miklós Gáborral, a Magyar Lettre Internationale főszerkesztőjével, aki megajándékozott. a folyóirat eddig megjelent tizenkét számával, mondván: nem lesz haszontalan, ha Európáról gondolkozom. Bár korábban olvastam már egyet s mást belőle, így összességében, megtoldva a Guéhenno-él- ménnyel, s az Észak-Magyaror- szág-beli JCözép-Európai” figyelő tizenkét részének mégiscsak ezoterikus' tanulságai fölötti tanácstalansággal - úgy döntöttem, hogy hagyom magam belerángatni az Európa-ügybe. Tulajdonképpen szívesen teszem; jelen pillanatban ugyanis nem úgy hiszek az új európai univer- zalizmusban (politikailag föderalizmusban), mint illene. Vagyis: össze kívánok szokni az Európa-gondolattal. Ezért - valami bensőségesebb viszony kialakításáig - mindenképpen célszerű négyszemközt maradnunk. Köszönöm eddigi megtisztelő figyelmüket.-----------------□ Diszpintyriek érezte itt magát? 9 Igen, annak. És büntetésként éltem meg a helyzetemet. Azt gondoltam, hogy semmivel sem csinálok rosszabbat, mint a többiek. Elkezdtem gyűlölni, hogy nem kell semmit gondolni semmiről és akkor nyűt útja van. □ Mert hogy itt úgy működik? 9 Én sokszor úgy érzem. Ez nem a színészekre vonatkozik, hanem egy pár rendezésre. □ Elég riasztó, amit mond... 9 ...de ez így működik... □ A miskolci színház ilyen, vagy maga „A” színház? 9 A színház maga ilyen. Tartozol egy helyhez, az diktál valamilyen ízlést, véleményt a világról és abban neked is részed van. Van, amikor nem gondol semmit északkor is teljesítened kell az előadásokat. Én ezt - amíg az élet rá nem kényszerít - nem akarom megtanulni. Általában az a véleményem, hogy ha az ember lehetőséghez jut, meg kell csinálnia azt a munkát. De nem minden áron. Ezért nem vállaltam például, hogy amikor Bereményi Géza nem készült
