Észak-Magyarország, 1994. április (50. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-23 / 95. szám
Április 23., Szombat------------.........................■■■■■ ÉM - riport ....... ........ , , , ÉM-hétvége III A z Araráttól a gyógyító aszúig ...avagy tőkeerős kiadó híján fiókban érlelődik a jó könyv? Fotó: Fojtón László T. Nagy József Csillog a szem az aranyló bor mellett, mégse fakadunk dalra. Csak dereng, hogy „van egy nóta nem dalolja senki”. Persze minden van valamiért, ez a sor se véletlenül ugrott be. Vendéglátóm éppen egy lektori véleményt nyomott a kezembe: „Pap Miklós Az Araráttól a gyógyító aszúig című munkája... bemutatja a bort mint tápanyagot, mint élvezeti szert, mint gyógyszert, s mint mérget. Kitér a bor egészségre és a szellemi életre gyakorolt hatásának ismertetésére, összegezve a világ neves kutatóinak, orvosainak, fizioló- gusainak véleményét, kutatási eredményeit. Egyúttal szól a világméretű alkoholellenes küzdelem történetéről, eredményeiről... A szerző munkájának fontossága többek között abban van, hogy ebben a témában magyar nyelven még nem jelent meg hasonló könyv, amely tudományos igényeknek is meg kíván felelni, s egyúttal élvezetes, olvasmányos mű.” íme tehát: van egy (hiánypótló) könyv (ám) nem olvassa senki... Mert évek óta nem tud megjelenni. Még friss volt Pap Miklós A tokaji című könyve (1985-ben jelent meg s Párizsban aranyérmet nyert) amikor már a készülő másodikat emlegette a rá oly jellemző szenvedélyességgel. Most tokaji otthonában beszélgetünk az asztalfiókos könyvről, az elpergett időről:- Először a Gondolatnál jelentkeztem, itt adták ki A tokajit is, azzal biztattak, hogy 199Ö-ben megjelenik az újabb munkám. Nem sikerült. Aztán megjárta a Mezőgazdasági Kiadót, volt egy harmadiknál, meg az ördög tudja már hogy még hány helyen. Mindenütt jó véleményt mondtak róla, de az idő vagy a pénz?, nem tudom mi a csoda baja van; csak nem megy és nem megy és nem megy...- Ha már nem olvashatjuk, legalább meséljünk róla. Számolnia, már a címe is jóízű kalandozást ígér... Az Ararúttól a gyógyító aszúig...- Es majdnem valódi kalandozás lett belőle. Nová- kovits Bandival, televíziós operatőr barátommal beszélgettünk erről annak idején. Azt mondja: „Te, el kéne indulni a bárkától és kamerával végigkövetni, hol-merre ment ez a szóló, hogy terjedt el, milyen izgalmas útja volt földrészeken át Európától Dél- Amerikáig!? Csakhogy ő meghalt, filmen-kamerá- val nem tudtuk követni az utat, ezért aztán nekiálltam és megírtam...- A könyv kivonatát ismerve, a szemelgetés is nagy próba. így először hadd hívjak elő egy emléket, úgy hét-nyolc év távolságából: „ezt a könyvet az alkoholizmus ellen írom” - mondta Miklós bácsi.- Ez is hajtott, régen hadakozom azért, hogy a bort ki kellene venni a szeszes italok sorából.- Ez ugyancsak érdekes lenne...- A szeszben csak szesz van; se vitamin, se savak, se semmi kutyafüle nincsen... A bor is(!) tartalmaz alkoholt, de ezerféle más dolgot még, aminek tápanyag- értéke, gyógyító hatása van. Cukor, vitaminok, fehérjék, savak- ezek a lényeges dolgok. Az utolsó tíz-tizenöt év kutatásai kimutatták, hogy ezek rendkívül fontosak az egészség szempontjából; de a bor igazi értéke a benne lévő fémekben és amire eddig nem is gondoltak: a színezőanyagokban van. Rájöttek: ezek úgy szerepelnek a szervezetben mint katalizátorok. Megindítják az életfolyamatokat és ápolják, karbantartják azokat. -A bor négy arcáról szól egy helyütt a könyv. Elsőként mint tápanyagról. Mit mazsolázzunk innen?- E részben különböző nemzetek tudósainak, orvosainak a véleményét összegzem a borban lévő tápanyagokról. írok a szőlő- gyümölcs, az aszú, a mazsolaszemek tápanyagtartalmáról is, de hadd jegyezzek meg itt csak annyit: hallottam, hogy egy világverseny előtt sportolóinkat tésztával etették... Tudod, mit fogyasztottak az ókori olimpikonok? Aszúszemeket marékszámra, mert tápanyagot tartalmaz; ei’ősítő, roboráló szerként hatott...- Szó esett külföldi kutatásokról. A gyógyításban a bor, az aszú szerepét hol hangsúlyozzák leginkább?- A fehérvérűség, az infarktus elleni küzdelemben, az érrendszerre gyakorolt jótékony hatásában és sorolhatnám hosszan. Két érdekességet azért megemlítek. Az egyik a leukémia elleni küzdelem. A nyugati országokban már vannak aszúinjekciók, s azt tapasztalták, hogy három injekció után a vörösvértestek száma megduplázódott! A másik „hétköznapibb” eset: gépkocsivezetők egyik csoportjának tagjai nem ihattak bort, a másik csoport tagjai kaptak. Másnap azt tapasztalták, hogy utóbbiaknak élesebb volt a látása. De nem ajánlom, hogy sofőrjeink most ilyen kísérletekbe kezdjenek...-Ajánlja viszont a szerző a bort mint élvezeti szert, amit könnyű megérteni. Ennyi jó után azonban inkább az érdekelne, mit mutat a bor negyedik arca. Azt látjuk: méreg. A jó bor, az aszú? Hogy van ez!?- Hát ha majd két litert megiszol belőle, akkor megtudod. Nem győzöm mondani meg leírni, hogy MÉRTÉKLETESSÉG, mértékletesség és mértékletesség kell! Sajnos, „mértékletesség” kell e kiadásra váró könyv szemelge- tésekor is. Olvasni egyben, az kellene már. Pap Miklós Az Araráttól a gyógyító aszúig című könyve jelenleg Miskolcon a Felsómagyarország Kiadónál vár jobb sorsára, a megjelenésre. Serfőző Simon lektori véleményéből már idéztem az elején, most záró gondolatait olvashatjuk a nyomdakész könyvről: „...kiadása szükségességét - tűi a közhasznúságán - az is indokolja, hogy 1996-ban az expo rendezvényeként Tokajban lesz a szőlő-fehérbor világkiállítás. S már most sejteni lehet, nem kell nagy jóstehetség hozzá, mekkora érdeklődés nyilvánulna meg ezen kiadvány iránt.” Ez - s még néhány hasonló vélemény- áll az egyik oldalon. A másikon négy-ötszázezer forint - hiánya. Ezért sem fakadtunk dalra Miklós bácsi tokaji otthonában. Sőt!, mintha a vendég ke- sergett-károgott volna inkább egy közhasznú könyv sokéves vajúdását érzékelve. A 82 éves házigazda nem hogy nem adta fel a harcot, újabb ötleteit teríti elő... A látogató aztán csak ráeszmél másnap, hogy a szerzőnek van egy óriási előnye: hisz a bor kedvébresztő, erőt adó, GYÓGYÍTÓ hatásában. Hátha vannak köztünk, akik megtehetik: segítenek neki hite terjesztésében. Horpácsi Sándor A lap címe, noha így egybeolvasva is értelmes betűszó, rövidítés: Central European Time. Le lehet fordítani (közép-európai idő), de magyarul suta, lapos, kicsit félrevezető is. Az alcím: társadalmi, tudományos és irodalmi folyóirat. Legújabb, immár hatodik (március-áprilisi) száma végre eljutott a miskolci standokra is. Az első írás szerzője (Pierre Teilhard de Chardin) is, témája is (A szerelemről) meghökkentő.. Egy jezsuita a szerelemről? Igen, a filozófusnak sok és mindmáig lezáratlan vitája volt a hivatalos egyházzal. Tanításának lényege, hogy a teremtés korántsem befejezett, lezárt aktus, hanem folytatódik az emberrel, a társadalommal, amely egyre tökéletesedve találkozik a Tererntővel. A szerelem is, műit isteni ajándék, energia, amely két embert összefűz, egyesít ezt a célt szolgálja. Szép gondolat, mert túllép az egyházak rigorózus, csak a gyermek- áldást igenlő szemléletén. A szerelem energia, az Istentől van, része annak, őt (is) szolgálja. „Arcod verejtékével keresed a kenyered”, szoktuk idézni a Bibliát; „a munka dicsőség dolga” sulykolták belénk évtizedeken át, Die Arbeit macht Frei mondta cinikusan a náci. De mit is mond erről a kereszténység? Szira Tamás: A „protestáns” és a „katolikus” etika munkaerkölcse címmel fejti ki érdekes, izgalmas gondolatait - immár a II. Vatikáni zsinat, II. János Pál enciklikái szellemében. Nos, ha a protestáns etika (Max Weber nyomán) sommásan összefoglalható abban, hogy tisztesség, (szak)tudás, szorgalom, gyarapodás - haszon, akkor ezt ki kell egészíteni ma már a katolikus felfogással, amely az egyházatyáknál még elítéli a hasznot, modernebb értelmezése viszont már számol a közösség érdekeivel, a dolgozó ember személyi jogaival, a méltányossággal, a szociális érzékkel is, amelyek szintén fellelhetők az Újszövetségben. Azaz önmérsékletre inti a gazdagokat, elveti a luxust, a presztízsfogyasztást, veszedelmesnek tartja a társadalmi feszültséget: az elviselhetetlen nyomort szemben a dúsgazdagok önzésével, pöffeteg gőgjével, hiszen a tőke is munka eredménye, s aki birtokolja annak el kell számolnia vele, a köz javára kell fordítania. Vad, s egyre jobban elvaduló kapitalizmusunkban megszívlelendő gondolatok ezek. Rég olvastam Mezei Andráséhoz hasonló megrendítő beszélgetést. A Holocaust 50. évfordulóján Székely Magdával idézik föl azokat az éveket. A nyolcéves kislány édesanyját elhurcolják, s ő is csak a jóakaratú emberek révén menekül meg. Aki „unja” a témát, idegenkedik tőle, annak a szíves figyelmébe ajánlom Szarajevót, ezt a gyalázatot, ami a Balkánon történik, Karabachot, Kambodzsát, Szomáliát, a sor sajnos folytatható, egy szóval azt a hagyományt és praxist, amely vallása, faja, meggyőződése miatt megalázhat, megkínozhat, megölhet embereket, mert - sajnos - nem igaz, hogy ezt a traumát (Holocaust, Gulag) feldolgozta közvéleményünk, nemzettudatunk. Azt a tényt, hogy magyar honfitársainkat rekesztettek ki, küldtek halálba egy eszelős eszme alapján. Hogy aztán mi is ízelítőt kapjunk belőle a magyar és sváb kitelepítésekkel, a malenkij robottal, stb., ami nem ment fel, mert nem tesz megnemtörténtté semmit. Kárpáti Béla Fáncsy Borbála, báró Balassa Zsigmondné, a borsodi főispán özvegye, a diósgyőri uradalom zálogos bérlője fésülködőasztala előtt ül, s a tükörképébe rémül. A szobában félig vetett ágy, mennyezetes, jeléül annak, hogy a nagyasszony betegeskedik. Tovább még barokk kerevet, imazsámoly, nagy mahagóni asztal, intarziás komód és a nagy, csavart oszlopokkal díszített ébenfaszekrények adják a hálóház bútorzatát. A bejárati ajtó fölött a Belássák és a. Fáncsyak családi címere.-Ez a sátáni pofa! - borzad el magától a nagyasszony -, Hová lettek a hajdani bájoló idomok, delejező szemek, a vadító arcvonások? Végigbabrikálja himlőtől kivert, fekélyes ábrázatát, felveszi az imént leoldott álarcát, mely csak a szemét-száját hagyja szabadon, A haját is fésültet- ni, kendőzni kéne, pongyoláját is felváltani fekete brokát szoknyával, a fejére fehér csipkefőkötőt selyem homlokelővel, hogy a méltóságos (gyászos) feketéből csak az arany szálakkal kivert spanyolos ruhaderék emelje - hirdesse a ház, az uradalom hatalmát - de az iderendelt vendégek („Vendégek! Szolgák!”) érdemtelenek arra, hogy illedelmesen fogadja őket. Jó nekik a neglizsés nagyasszony, különösen, ami vár rájuk, ahhoz! (Jut eszébe a kis Bálint, sógorának, a nógrádi Balassa János fiának az álorca feletti csodálkozása: ,Asszonynéném a maszkát sose veti le? Úgy tudtam, az asszonynép csak éccakára vesz maszkát, hogy kencében tartsa magát!”) Most inas nyit be nesztelenül, nemez cipőben, mert a palotában síri csendet parancsolt a nagyasz- szony.-A miskolci urak, nagyasszonyom...- Csak várakozzanak még! - ingerül az úrnő, noha az elmélkedésen kívül semmi dolga nincs, de hál a jobbágy az szolga, még ha Miskolc királyi város hites magistrátusa is. - Hadd nyúvassza őket a hely szelleme! Odakint, a szomszéd fegyverházban (ott fogadja az alattvalókat, hadd féljék a házat), hárman várakoznak a város magistrátusai: Iszkara, a bíró, Literáti és Vincze magiszterek.- Bizony mondom - kénytelenkedik sajnálatra Vincze uram -, asszonybőrbe bújt ördög ez a per- szónal Amondó volnék én: ha együtt vállaltuk a küldetést, együtt viseljük a megpróbáltatást is... -Lelkemre nem venném, bátyámuram -nyugtatja az öreget a főbíró -, hogy miattam sínylődnének e gonosz asszony börtönében! No, meg, hiszem, hogy a királyi pátens láttára megcondorlik őkelméje!- Dejszen még szóba se merült velünk! - veti ellen Literáti.-Mert szóhoz se juthattam. Csak közölte velem ultimátumát. No, de ha meglátja a királyi bullát, tudom, visszakozik majd!- Jámbor hitű öcsém - így az öreg Vincze -, én nem hiszek már az Oltáriszentségben sem!- Uram bátyám! - döbben rá Literáti.-Aki öcsém- fejezi be hitetlenségét az öregúr -, a törvények ellen már ennyire merészkedett, mint ez itt, hát annak a királyi parancs is falra hányt borsó!- Megnyugodjanak, uraimék! Most menjenek! A két tanácsúr sietve kioldalgott, ne lássa hát őket az a varangyos némber, ha már ily kegyetlen választás elé állította őket.- Ha ma nem térnél meg, főbíró uram - lép vissza sebtiben Literáti -, a népet nem lesz nehéz cselekvésre bírni... De már nyílt is a két termet összekötő ajtó (amely még nyikorogni is megtiltatott), s deákja előtt inaszkában-pongyolában megjelenik a nagyasz- szony. Vastag szája alatt sötét ráncok szabdalták álla bőrét, alakja-gerince csak alig tarthatta ildomos méltóságát. Ahogy jött, hamarost betelepedett fehér medvebőrrel letakart pódiumra tett öblös támlás széket szívesen avatta trónusává maga alatt.)- Na, bíró? Te maradtál? - ölte sajgó fájdalmát dölyfós számonkérésbe az úrnő.-Én vagyok a város főbírája, asszonyom... Úrnőm, hogy maszkában fogadsz... Hihetem, hogy nem ál- ság a szavad?-Pimasz! -jajdul inkább, mint. csattan fel haragjában a nagyasszony. - A maszka - női hiúság csupán. (No, persze-gondolta aztán -, jelennék csak meg fekélyes arccal, mindjárt zár alá vennék a várat, járványt, kolerát riogálva.) A neglizsém meg legyen biztatás, hogy udvarosomnak tekintelek... Szóval - kezdte aztán, hogy hamarébb befejezze - te felmentéi a királyhoz panaszkodni - ellenem?- A város küldött, s mi három magiszterek mentünk, mert a király közelebb Pozsonyban, mint a császár Bécsben...-És elsírtad városod panaszát a királynak. A császár fiának. Hogy sínylődtök erőszakom alatt. Hogy polgáraitokat jobbágyi szolgálatra kénytele-' nítem, s még a nemeseket is megfosztom kiváltságaiktól...- Hogy a pálosoknak elvetted szőlőbirtokait, leromboltad szentléleki kolostorukat, feldúltad tapolcai apátságukat...- S míg ti ott fenn voltatok az udvarban, addig én feldúlattam házatokat, s bosszút álltam pimaszságtokért - fejezte be a felsorolást a nagyasszony. -És bennünket, három magisztereket összeveszítenél, hogy választanánk ki magunk közül a felbujtót, s az já ruljon a színed elé, mert neked azzal van számadásod. Janicsár módi ez, asszonyom!- Miért, bíró? Teszik ezt királyok, sőt a pápai inkvizíció is. És lám, jól gondoltam ! Kiadtak a társaid, mint Dózsát a parasztjai!- Megtévedtél, asszonyom. Magam szántam magam pellengérre.-Keresztény vagy, bíró?-Luteránus.-Akkor hát tudod az írást: Jü ellene támad a hatalmasságoknak, Isten rendelésének támad ellene.” Tudod-e, hogy minden hatalom Isten től való, s azt megtagadni istentelen cselekedet ?- Tehát - éled a bajra a bíró -, családom sanyargatása, ßsztigom feldúlása Isten nevében történt...- Te mondod, és nagyon helyesen. A bíró most úgy érezte, mélyére értek a vitának. Kedve lenne Pállal vitatni a páli mondást, mit az úrnő idézett, miszerint „Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelmek és a hatalmasságok, e sötét világ kormányzói ellen”, de hagyta, hogy vége legyen a vitának.-Asszonyom, a királyi fenség pátensét hoztam neked. Az úrnő int a deáknak, hogy vegye és olvassa az írást. Az kezdi. „Mi, Maximilián...”- Hagyd a sallangoka t! - szakítja meg a nagyasz- szony.- „...meghagyjuk és parancsoljuk kedves hívünk, Balassa Zsigmond özvegyének, nemes donnái és bozóki Fáncsy Borbála úrasszonynak, hogy nemes Miskolc város polgárait királyi privilégiumaikban csorbítani ne merészelje, őket jogaik élvezetében gáncsolni ne igyekezzen. Anno Domini, 1563. ok- tobris 17. napján.” A bíró győzelmesen fellélegzett, mellének dom bja szemlátomást meg- és megemelkedett.- Úgy! - dobja, ejti le szava súlyát, nehéz bizonyosságát a nagyasszony - Szép parancsolat - a királytól. A császár fiától!.. De nekem is van egy parancslevelem. Hozzá, nektek szól, bíró, Miskolc városának... Csakhogy ez meg magától a császártól való! Na - int a deáknak, adván neki a pergáment -, Olvasd, ezt is!.. De csak a lényeget!.. Itt! - Es mutatja. ' És a deák olvassa:- „...miután özvegy Balassa Zsigmondné, donnái és bozóki Fáncsy Borbála előttünk igazolta irántunk való hűségét és büntetlenségét Miskolc mezőváros polgáraival szemben, s néki minden követelését törvényesnek és jogosnak ítéljük, azért megparancsoljuk Miskolc mezőváros polgárainak, hogy őt, mint fóldesurukat továbbra is megbecsüljék, neki mindenben hűségesen szolgáljanak és engedelmeskedjenek. Anno Domini, 1563. oktobris 18. napján. Ferdinánd.”-No, bíró? - koccantja el magát a nagyasszony - Am ülsz, ugye?- Nem értem! - süllyed magába az -, Apa s fia egymás ellen!- Volt ez így! - állítja, de kínok közt a nagyasszony, mert a sebek ti ■’élnék kendőzött testén. - Endre és Béla is így volt... Aztán Béla meg István... - S már sziszegve szív levegőt a fájdalomra.- Minden áldozatunk hiába volt! - sóhajt a bíró a sorsunk az urak kezében vagyon.-Egy üveggolyó! - mondta az asszony, de maga se értette, mire.- Nagyasszonyom - sóhajt szomorúan a bíró -, mi mindketten elvesztünk. Én - mert lázadót nem tűr meg a hatalom, te mert félhetsz a bosszútól... Mert a népben már betelt a pohár. Az úrnő fájdalma csitult, bezzeg, ereje bokrosodott. -Az alattvalók hálátlanok, ingatagok és színlelők, tudom. Ha kegyetlen vagy velük, a lábad elé vetik magukat. De mihelyt szorult helyzetbe kerülsz, fellázadnak ellened.- Lám csak - mosolygott lemondóan a bíró -, mindketten buzgón forgattuk a firenzei kancellistát! Csakhogy én engedelmeskedni, szolgálni is tanultam Machiavellitől, míg te, asszonyom, csak uralkodni. Pedig az olasz könyvében legalább annyi az intelem, mint a biztatás... Alz úrnőn megint erőt vett a fájdalom, fulladozni kezdett.- Ha a hatalom... félni kezd... az anarchia... Én csak uradalomban gondolkodhatom... -Asszonyom! -kap hozzá a deák, és felemeli, hogy bevonszolja a hálóh ázba. - Úrnőm! - és kétségbeesetten csenget,- Nem engedhetem! - hörgi most már, s a berohanó hajdúkra kiált. - Vigyétek el!...Tömlöcbe vele!... És már este, hogy a bírót hiába várta a város, nép gyűlt a Piac téren, és kiáltozták:-Befogták a bírót!.. Ne hagyjuk magunkat!.. Gyerünk rá, a gonoszra! Ott a téren a magisztrátus, ott Vincze meg Literáti is. A szívükben mély szánalom, lelkűkben mély furdalat, hogy értük, helyettük szenved fogságot, s tán kínzatást is a bíró.- Gyerünk, polgárok!.. Aki lelke van!.. Kaszára, láncfára, aki tud! Szabadítsuk ki a bírónkat!- Csóvát a várra! - kiáltják sokan, és indulnak is.- Füstöljük ki a Gonoszt! És ment a nép, bírót menteni. De a vár láncos hídja nem eresztett, az árok meg vízzel áradott, a várnép meg nem mert mutatkozni (a diósgyőri vár pihenőhely volt mindig), a népi lelemény csak a tűzben bízhatott, Lángos csóvák sokaságát vetették át az árkon, vélvén, csak belékap a deszka- meg nádtetőzetbe. És belekapott. Lángok lobbantak a tetőzeten, tornácok grádicsán, könyöklőin, s a kómába ájult úrnő megrettent szolgái ijedten nyitottak börtönt, eresztettek láncot hídon, szolgálva, a népakaratnak, mely egyszer, az Úr 1563. esztendejében uralni tudta az uradalmat. Borsodi legendárium Város a vár ellen
