Észak-Magyarország, 1994. április (50. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-02 / 78. szám

VII Április 2., Szombat . ÉM- húsvét Egy hajóban, ugyanazokért a célokért Hajdú Imre □ Az Észak-magyarországi Tankerületi Oktatási Központ igazgatója, Dr. Mádai Gyulát 1992 végén nevezték ki erre a posztra. Mielőtt az Ön által irá­nyított oktatási központ munká­járól, feladatairól beszélgetnénk arra a kérdésemre - amit persze az Önt nem ismerő olvasó mégin- kább feltehetne, hogy kicsoda ön Mádai Gyula? - mit válaszolna? 9 E táj szülötte vagyok. Abaúji. Vizsolyban születtem, s ott nőt­tem fel. A gimnáziumot Sátoral­jaújhelyen végeztem a piaris- táknál, majd az állami Kossuth Gimnáziumban. Ezután a deb­receni egyetemi évek következ­tek. Néprajzosnak készültem, de oda nem vettek fel. Orvos­gyermekként én sem számíthat­tam támogatásra a pályaválasz­tásban. Debrecenben így lettem egyszakos történelmes. Két év­folyam került ki így. Sok min­den pluszt kaptunk amit ma a két-három szakosak nem kap­hatnak meg a történelemből. Később kiegészítő szákként a franciát kezdtem el, de három félévi sikeres vizsga után nem tudtam folytatni tanulmányai­mat. Már pedagógusként a nép­rajzból egyetemi doktori fokoza­tot szereztem. Egyébként a nép­rajz, honismeret, a helytörténet végigkísért pályakezdésem óta. Miskolcon általános iskolában tanítottam négy évig. A diósgyő­ri 21-es iskolában volt a pálya­kezdő évem, aztán következett egy vendégév a Kilián Gimnázi­umban, irodástanárként 1956- ban. Ezután a Nagyváthy isko­lában töltöttem el három csodá­latos évet néprajzszakkörrel, honismereti szakkörrel, majd jött a Földes Gimnázium 1960- tól. Ott is alakítottam néprajz­szakkört, részt vettem az iskolai múzeum kialakításában. Gya­korló pedagógus pályám ott a Földes Gimnáziumban 1992-ig tartott, az év végén jött az igaz­gatói kinevezés. □ Annak idején Regionális Ok­tatási Központ néven alakultak meg. Mikor volt ez? • 1992 folyamán. Több dátumot kellene most említenem. Az ok­tatási központokat szeptember­ben alapította az akkori minisz­ter, de én például csak decem­berben kaptam meg a kinevezé­semet. Ezenkívül még említe­nem kell ’93 februárját, amikor végül is az apparátus is kiala­kult, vagyis maga az intézmény igazából — belső munkatársak­kal — ’93 tavaszától működik. □ Voltaképpen milyen célokra szerveződtek, milyen feladatok­kal bízta meg önöket az alapí­tó? 9 A művelődési és közoktatási miniszter hozta létre a Regioná­lis Oktatási Központokat. Meg­jegyzem: amióta a közoktatási törvény létezik azóta Tankerü­leti Oktatási Központ a nevünk. Nyolc ilyen alakult az ország­Dr. Mádai Gyula ban. A miénk az észak-magyar­országi, Miskolc központtal. Két megye Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye tartozik hoz­zánk. Tehát a köztársasági megbízotti régiót fedi le a tanke­rület. Egyébként ugyanilyen te­rületi szervezésű volt a korábbi az 1948 előtti tankerület is. Ak­kor is ez a két megye tartozott hozzá, és ugyancsak Miskolc volt a székhelye, az akkori Kirá­lyi Tankerületi Főigazgatóság­nak. Hogy milyen feladatok, mi­lyen célok megvalósítására ala­kultunk? Összeköttetésre volt szükség a minisztérium mint szakmai irányítási fő szervezet, hivatal, hatóság és az oktatási intézmények, valamint az ön- kormányzatok között. Ez ideig, nem volt ilyen összekötő szerv. A minisztériumnak szüksége van olyan információkra, olyan tájékoztatásra, amelyek nélkül a szakmai irányítás elképzelhe­tetlen. Mindebben a segítő szán­dék a kiemelendő, s minden a tervezés, a fejlesztés érdekében történik. A gyors információcse­rére, -közvetítésre példaként említem a TOK igazgatótaná­csát, amely rendszeresen ülése­zik Budapesten, s ezeken a ta­nácskozásokon a minisztérium illetékeseit azonnal tudjuk tájé­koztatni egy-egy intézkedés fo­gadtatásáról, visszhangjáról, de ugyanott, ugyanígy megkapjuk a választ azokra a konkrét kér­désekre is, amelyeket a szakma fogalmaz meg. Az oktatási in­tézményekkel éppen ezért igyekszünk állandó és szoros kapcsolatot kiépíteni, s vala­mennyi fölvetésüket jelezni, to­vábbítani az illetékeseknek. Én ebben látom legnagyobb fontos­ságát, legnagyobb jelentőségét az oktatási központnak. Emel­lett a TOK vizsgába, értékeli, elemzi a régió tanügyi helyze­tét. Figyelemmel kíséri a nem­zeti és etnikai kisebbségi okta­tás körülményeit, ugyanígy a tankönyv és taneszköz ellátást. Értékeli az iskolák szakmai te­vékenységét, részt vesz a vizs­garendszer működtetésében, az országos versenyek szervezésé­ben. Ézeken kívül vannak vá­lasztott feladataink... □ Ezek nyilván a TOK területi sajátosságaiból következnek, s igazából csak rájuk jellemző fel­adatok. Mennyiben játszik eb­ben szerepet a TOK vezetőjének személyisége? 9 Vannak az objektív helyze­tünkből adódó kötelességeink következésképp ezekből fakadó vállalt feladatok. Emellett je­lentkezik a szubjektumból az érdeklődési körből, a szakisme­retből eredő plusz. Néhány pél­dát mondok. A közelmúltban volt a cigány nevelési oktatási konferenciánk. Ez mind a nyolc tankerületet összefogta, tehát országos jelentőségű rendez­vény volt. A kétnapos tanácsko­záson jelen voltak a cigány szervezetek, a minisztérium képviselői, a miniszterelnökségi hivatal, az önkormányzatok, s a nyolc tankerület szakemberei. De említhetem, hogy vállalko­zunk a regionális tanügyi kül- kapcsolatok koordinálására is. Ez adódik abból, hogy a tanke­rületi igazgatói tisztem előtt mint városi képviselő elég jó kapcsolatokat tudtam kiépíteni a határon túli területekkel, mind a Felvidéken mind Kár­pátalján. Itt a hivatalban a munkatársaim nagyon jó part­nerek ehhez a munkához. Nyil­ván ezért tudtunk megrendezni egy sikeres honismereti konfe­renciát. Mi kezdeményeztük azt is, hogy valamennyi tankerület­ben - méghozzá az általános is­kolákban - a lakóhelyismeret jelenjen meg a kömyezetdsme- reti tantárgyon belül. Ehhez egy nagyon jó kísérleti tankönyvet is be tudtunk mutatni, amelyet Pozbai Dezsóné kolléganőnk ké­szített, Kázsmárk községről. □ A kormány, a szaktárca az el­múlt évben a lehetőségekhez mérten igyekezett segíteni a ne­héz anyagi feltételek között mű­ködő iskolákon, a szegény sorsú tanulókon. Milyen szerepet vál­lalt ebben az oktatási központ? • Mi is közreműködtünk abban az akcióban, amely a kisiskolák­nak a mi régiónkban több mint 36 millió forintot juttatott. Ugyancsak részt vállaltunk ab­ban a felmérésben, amely a tan­könyvtámogatást megelőzte, a mi javaslatunk is nyomott a lat­ban, hogy végül is több mint 46 millió forintot kaptak az isko­lák, a tanulók erre a célra. Tisz­tába vagyok azzal, hogy még több anyagi támogatásra lenne szükség, de a jelenlegi körülmé­nyek között ezek az intézkedé­sek is példa értékűek., □ Az oktatási központokat ami­kor létrejöttek nem fogadta min­denki kitörő örömmel. A minisz­térium kinyújtott kezének vélték, s nem mindig pozitív értelem­ben. Az eltelt időszak alatt ho­gyan változott - változott-e egyáltalán - a TOK megítélése? 9 A kinyújtott kéz, ha nem ökölbe szorított - márpedig a miénk nem az - a kézfogás, a jó­szándék, a barátság jele. Én úgy érzem a megalakulásunktól el­telt időszakban sikerült kor­rekt, ugyanakkor gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani az isko­lák fenntartóival (a települések önkormányzataival és az egyhá­zakkal), magukkal az iskolák­kal és az állami gazdasági szer­vezetekkel. Emellett szépen fej­lődnek kapcsolataink a határon túli magyarnyelvi intézmények­kel és az ottani oktatás irányí­tás szakembereivel is. Példa­ként a kassai a borsi, beregszá­szi, kolozsvári együttműködése­inket említhetném. Úgy érzem, hogy kis csapatunknak ez alatt az idő alatt sokszor éjt nappallá téve sikerült bebizonyítania, hogy a Tankerületi Oktatási Központra szükség van. Ebben nagy szerepük van a munkatár­saimnak, ugyanis a gyakorlat­ban valósítottak meg azokat a célkitűzéseket, amelyeket a mi­nisztérium a központok kialakí­tásakor feladatai fogalmazott meg. Akik itt dolgoznak nálunk, azok nagyon jó, biztos munka­helyet cseréltek fel az indulás­kor elég bizonytalan jövőjűnek látszó munkakörre. De akkor is hittek és most is hisznek vala­miben. Abban, hogy ez, amit itt kell csinálni nem egyszerű hiva­tali munka. Nem monoton, ha­nem érdekes, nem szürke, ha­nem színes, s nem bürokrácia, hanem szolgálat. Én úgy gondo­lom, hogy azok, akik kezdetben idegenkedve, netán ellenséges szemmel nézték az indulásun­kat, a napi munkakapcsolatok során rájöttek arra, hogy a poli­tikai nézetkülönbségek, az előí­téletek másodlagosak, nincs igazán jelentőségük. Rájöttek arra, hogy ugyanabban a hajó­ban, ugyanabban az irányban, végső soron ugyanazért a célért együtt evezünk. Jenei László Többen igyekeztek meggyőzni arról, hogy a szokásszerű Közép- Európa-kép egyik legjellemzőbb vonása a világot megváltoztató, egyszerre egyéni és közösségi je­lentőségű objektiváció létrehozá­sa, illetve az erre irányuló saját küldetés leplezetlen képviselete. Na most nem akarok abba a hi­bába esni, hogy elfelejtem: nem­csak a dicsőség hajszolásáról van itt szó, hanem, azokról is, akiket szinte leigázott a hazafias szolgálat. Ebben a térségben a történeti fej­lődés értékeinek megkésett integ­rációja folytán erősödött föl oly mértékben az egyetemesség szükséglete, hogy a művészi igény, illetve a műalkotás, s ezen keresztül ennek hordozója, illet­ve teremtője szívós szereptévesz­tés áldozatává válhatott. Para­dox mádon a, Nyugat-Európá- ban természetes folyamat, ered­ményeképp váltakozó stílusok, ideológiák... stb., Közép-Európá- ban a meghonosítás áldozatai­nak emléke - a nehezen szerzett javakhoz“ fűződő, ésszerűtlenül romantikus birtoklási vágy - miatt az adott periódusok végén mintegy megkötnek. így többszö­rösen maradinak bizonyulhat­nak azok, akik az elért helyzet megvédelmezésére szólítanak fel. A küldetés, a saját küldetés éppen ezért szinte mindig bi­zonytalan alapozású ebben a ré­gióban. Miközben hagyománya mind­jobban megerősödni látszott, ér­vényessége látványosan csök­kent - ergo némelyek előtt ideje­korán kidomborodott a kisnem­zeti nacionalizmusok irraciona­litása. Vajon meghatározó jel­lemvonása-e ez a közép-európai országoknak? Ismeretesek a magyar nemzeti jellemrajzok: Székfű Gyula 20- as évekbeli „történeti népfaj”-esz- méje, majd 1939-es Mi a ma­gyar? című kötete; Prohászka Lajos 30-as évekbeli „magyar fi- nitizmusa”; de említhetjük akár Jászi, Bibó, Babits,' Németh László munkáit, vagy a Szép Szó különszámait is. Nem hi­szem, hogy tül sok közös pontot találhatnánk egy összehasonlító elemzés során. Ha pedig az értel­miség és a közéletiség, közszerep­lés viszonyát, a társadalmi nyil­vánosságban való részvétel pro et contra vészjóslóan kimért ará­nyát vizsgáljuk ezen önismereti tréningek nyomvonalán, akkora flegmától a csendes szívfájdal­mon át az agresszív politikai uszításig terjedő skálán keres­hetjük ki a nekünk tetsző nemze­ti karakterjegyet. Nézzük ezt a megoldásra váró elméleti kérdést egy kézzelfogha­tó példán. Mit is mondtunk: sa­ját küldetés és hazafias szolgá­lat, egyetemesség szükséglete és maradiság, kisnemzeti naciona­lizmus, értelmiségi közszereplés. Kérem szorongjunk együtt! Idő: 1977-1980. Hely: Magyar- ország. 1968 után a párton belü­li reformista erők, a revizionista ellenzék háttérbe szorul. Míg a Nyugat lerázza az újbaloldali ideológia piac-, politika- és in­tézmény ellenségét, sa’70-esévek elején már lejátszódik a neolibe- rális-neokonzervatív fordulat, addig Kelet-Közép-Európában az értelmiség egyedül az emberi jogok hirdetése felé tud mozgás­teret nyitni. 1977. január elején csehszlovák értelmiségiek a Charta 77 aláírásával fejezték ki fokozott aggodalmukat az em­beri jogok szégyenletes semmibe­vétele miatt. Január 9-i keltezés­politikai ügyet kellett csinálni a Nyilatkozatból: ez nevetséges. Az az volt. A tudós Csizmadia Er­vin visszatekintve azt mondja, hogy a magyamrszági ellenzéki­ség, ha csupán a hivatalos kul­túrából való disszidálás eszközét használja is, politikai természe­tű. Konrád György 1977/78-ban először ügyészi figyelmeztetést kapott Az értelmiség útja az ősz­„Közép-európai” Figytelő 11. Küldetés, Charta, Korea sei a Le Monde-on keresztül ma­gyar értelmiségiek juttatták el Pavel Kohoutnak, a Charta 77 szóvivőjének a következő Nyilat­kozatot: „Szolidaritásunkat fe­jezzük ki a Charta 77 aláírói­nak, és elítéljük az ellenük gya­korolt repressziót. Meggyőződé­sünk, hogy az emberi és állam- polgári jogok védelme egész Ke- let-Európa közös ügye.” Néhá­nyon a 34 aláíró - az állítólagos kádári terminológia szerint: a 34-ek bandájának tagjai - kö­zül: Bence György, Csalog Zsolt, Csoóri Sándor, Eörsi István, Haraszti Miklós, Heller Ágnes, Kenedi János, Kis János, Kocsis Zoltán, Márkus György, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Petri György, Vajda Mihály. Ez már - természetesen - a nagypolitika berkeibe visz. AIII/III Csoport- főnökség vezetője, Horváth Jó­zsef említi emlékiratában, hogy a pártvezetés kívánalma szerint tályhatalomhoz című, Szelényi- vel közösen írott könyvéért, majd ösztöndíjasként kikerülve (NSZK Amerika!) beszédet mondott a velencei disszidens- biennálén, mégis nyugodtan ha­zajött. Valószínűleg tudta, hogy valóban „puha" ez a diktatúra. Maga vonta meg a párhuzamot Magyarország javára a Brodsz- kijt kiutasító KGB-vel, s a Kun- derát ellehetetlenítő Csehszlová­kiával („köszönj vissza neki, s ki­vizsgálunk”). Bizonyos abban, hogy a taktikai korrekciók nél­küli önkifejezés önfeljelentés, s ezért minden megnyilvánulása arra utal, hogy alapvetően poli­tikai vonzatú döntéseket kozott. A játékszabályokat ismeri, de nem tartja be, mert tudja, hogy ez nem végzetes könnyelműség. Illyés Gyula viszont okosnak tartotta, hogy a kormány nem csinált az egészből politikai ügyet. Pilinszky János Harmadnapon És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szive - Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tértin die. Pázmándi László Hol maradt? H. I.-nek Hol maradt elődeink kézfogása? A kezet rá, adott szó hitele Nagyapáink vásári parolája Társunk lett a szószegés hidege. Gyermeki emlékeinkből dereng Az alkudozások hangulata, Hol lovat vásárolt az idegen Félpénzért is hajthatta haza. írás nem készült ott semmiről, Csak kézfogás volt, majd áldomás És nem csúfolták meg az időt Hitték az ígéret zálogát. Időben kopogtatott az idegen Nagyapánk és apánk ajtaján Hozta a hiányzó pénzt, fizetett, Majd barátként ült az asztalnál. Hol vannak a régi kézfogások? Kiürült tekintetek erdejében Hiába keresed, nem találod Gondolkodni szeretnél más fejével. Szerződés készül a szerződésről Betűkhöz bilincseljük a bizalmat Az olvasólámpák fényköréből Látott írások sem adnak nyugalmat. Hol maradt elődeink kézfogása? A kezet rá, adott szó hitele Nagyapáink vásári parolája Társunk lett a szószegés hidege. És ismét Illyés. Megkerülhetet­len tekintély a ’70-es években. Érdekes, hogy a Charta-ügyben közel egyezően vélekedik napló­jegyzeteiben Déry visszhangosan elutasított nyilatkozatával. Déry körülbelül azt mondta, hogy a magyar aláírók a csehszlová­koknak nem használnak, Ma­gyarországnak viszont ártanak - Illyés így ír: Jle úgy támogas­suk tehát őket, mintha a mi helyzetünk azonos volna az övé­kével, mert hisz ezzel az itt kiví­vott eredményt kockáztatjuk”. Illyésnél a következő szempontok érvényesülhettek: 1. nem is érte­sítették (állítólag Eörsi és Mé­szöly Csoórit kérte meg közvetí­tésre - Juhász Ferenc, Kása, Déry, Aczél s mások mellett egyik leggyakoribb vendég akkor Illyésnél -, de ő nem tartotta he­lyesnek veszélyeztetni Illyés kvá- zi-hatalmi pozícióit). 2. legyőzte a mély meggyőződéssel művelt honfiúi dac: „Odaállhatunk a cseh írók szabadságmozgalmá­hoz anélkül, hogy ne adnánk hangot rögtön a mi szabadság­kívánalmainknak (s itt jön a bukfenc Kedves Olvasó, Illyés nem a létező szocializmus embe­ri jogokat sértő „működésére” utal, hanem mint a folytatásból kiderül, bár másként mint ma mások, de akkor is reflexszerű- en, nehézkes egzaltáltsággal a határon túli magyarságra) - azokkal a cseh „demokratikus” körökkel szemben is, akik pusz­tulásba tiporták-tiporják a felvi­déki magyarság jogait?” Konrádtot említettem, aki ismer­te az őt körülvevő rendszert, s ki­választotta azt a (második) nyil­vánosságot, amely megfelel az írásművészete által megszabott útnak. S Illyést, aki nemsokára (1977-78 fordulóján) szenvedi meg fura „szilenciumát”. A Ma­gyar Nemzet-beli Válasz Her- dernek és Adynak című cikke után Mihnea Gheorghiu román író-potentát a Luceafarul-ban dúvad módjára lerohanja őt, s Aczél hosszas taktikázása után sem engedik viszontválaszát: Pack Zsigmond Pál „védi” meg az ÉS-ben. A dabasi nyomdá­ban pedig ott fekszenek a Szel­lem és erőszak című könyvének visszatartott példányai. Megint és megint Illyés. Talán igaz, hogy ő szenvedte meg mindezt a legjobban. Hogyan ke­rülhetett szóba az 1978 szeptem­beri szovjet-román megbeszélé­sen a Luceafarul támadása? Ki az, aki ezt a terhet, ezeket az el­várásokat íróként szublimálni tudja? Természetesen még min­dig arról beszélünk: saját külde­tés és hazafias szolgálat, egyete­messég szükséglete és maradi­ság, kisnemzeti nacionalizmus, értelmiségi közszereplés. Ön aláírta volna a Kohoutnak címzett Nyilatkozatot? Ha Észak-Koreában élnék, nem biz­tos, hogy tudomást szereznék er­ről, de Í993-ban az USA hét mil­liárd dolláros költségvetésű szu­pertitkos hivatalának, az NRO- nak műholdjai felfedték, hogy Észak-Korea plutóniumterme­lésre alkalmas létesítményeket épít Jongbjunban. Aláírnék-e most Pheiijanban egy tiltakozó nyilatkozatot? Mezey István rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom