Észak-Magyarország, 1994. április (50. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-02 / 78. szám
II ÉM-húsvét Április 2,, Szombat Visszhangok a Kárpátaljáról Nagy József Csomagok érkeznek magyaroknak, magyaroktól. Az elosztás körül nincs civakodás, se hangos szó, a körülál- lók elfogadják a helyi vezetés döntését, feltételezve mögötte a szükséges bölcsességet és az alapos helyi ismereteket. Hogy leg- belül mi zajlik a lelkekben, az más kérdés, mert aki kap valamit, az elégedett, sőt percekre a nyertesek örömét éli át, akiket nem szólítanak, többnyire beérik a reménynyel: talán legközelebb. Aki meg egyenesen igazolást, megnyugvást keres magának, elkönyvelheti, ő még talán nincs olyan nyomorult helyzetben, mint a most adományban részesültek, s lám ezt a hivatalos vezetők is emigyen látják. A sóvár tekintetű emberek magukat a kis csomagjaikkal elfoglalva köszönik meg amit kaptak. A gonddal válogatott élelmiszert, a kimosott, kivasalt használt ruhát, mert ez mind megváltás a családnak. Akármilyen furcsán is hangzik, pár száz kilométerre tőlünk magyar családok ezreinek a keveset is nagy beosztással kell tovább porciózni, legyen az élelem, tisztítószer, vagy akármi. Ezekről beszélgettünk, ilyen epizódokat idéztünk dr. Ortutay Elemér ungvári görög katolikus kanonokkal, aki a közelmúltban járt a megyénkben éppen egy, a Kárpátalja Alapítvány működését összegző szerény rendezvényen. • Hadd kezdjem egy személyes történettel a bemutatkozást. Korom ellenére nincs okom panaszkodni az egészségemre, de a betegségek engem is elővesznek. Az orvosnőt, akinek a kezében van a gyógyításunk, úgy hívják, hogy Mihókné, aki egy galíciai ukrán, aki annak idején idejött férjhez, egyébként jó szakember. Ám mit érünk vele, ha gyógyszert nem tud adni nekem sem, a többi betegének sem. Meglehetősen rászorultam volna gyógyszeres kezelésre, mire ő előttem hívta fel Ungvár valamennyi patikáját, de nem jutott hozzá a szükséges orvossághoz. Akkor azt mondta nekem sírva, amit én szoktam a híveknek, hogy imádkozzak és a jó Isten megsegít, így élünk mi kint Istenhívók és ateisták, akiknek nagyon sokszor lelki kenyerünk, vagy inkább morzsánk a remény. . O Most legutóbb éppen húsz Mihókné kapott reményei helyébe alapvetően fontos gyógyszereket. • Nem sírni jöttem Magyarországra, de nálunk összehasonlíthatatlanul nehezebb az orvosok dolga. Ungvár belvárosában buszjárat sincs, gyalog kell eljutniuk a város egyik végéből a másikig a beteghez, s nemegyszer a tudomány megáll a diagnózis felállításánál, mert gyógyszer az nincs az orvosnál sem, a patikában sem. A vallásos emberek türelme sokkal nagyobb, ezt tapasztalom, de például egy ukrán, aki nem is vallásos, nem fog egy pap előtt letérdelni, hogy meghallgassa, az Isten segít valahogy. Megrendítő, hogy tehetetlenségében a tudós gyógyító ember lelkileg vergődik, hiszen nem képes a teljes értékű munkára. □ Ha jól tudom, Ön hét évet töltött a Gulág szigeteken az előző rendszer fogságában, annak viszont már vagy negyven éve, hogy templomaikban nem tarthattak istentiszteletet, hogy magyarul nem prédikálhattak csak a. legutóbbi négy évben. • A kárpátaljai falvak templomainak többsége belül szemét- tárolóhoz, tönkrement ólhoz volt hasonló a rendszerváltozáskor. Kimondani szörnyű, de néhol vécét rendeztek be a templomokban. □ Milyen hitéletet hagyott ott, és mit talált hazatértekor'? • A politikai helyzet sokat változott, el kell ismernünk, hogy a határokon túli magyarság közül a kárpátaljaiak vannak a legjobb helyzetben, de gazdaságilag a vajdaságiak és az erdélyiek után következünk. Én, aki sokat éheztem és ezzel gondolom más sokat nélkülöző is így van, meg tudom állapítani ránézésre embertársamról, hogy ő is éhező-e. Ez vonatkozik a fizikai és a szellemi éhezésre egyaránt. Mondhatom, hogy a szellemi éhség jobban meggyötri az embert, mint a fizikai éhezés. Batár községben prédikáció közben felkiáltott valaki, figyeljetek, ez magyarul beszél, ez nem hazudik. Mert találkoztak már korábban hamis prófétákkal, akik törték a magyar nyelvet és mondandójuk sem őszinte alapokra épült. Harminckilenc olyan templomot vettem át, ahol az elmúlt negyven év alatt magyar szó nem hangzott el. Elvették a templomokat, azt hitték ezzel a hitüket is elvehetik az itt élő magyaroknak. De ha ebben nem is hihettek, abban okkal bízhattak, kopik majd, erodálódik a vallásos kötődés. □ Mivel lehetett ezt most lemérni ? • Paskai bíboros is járt a Kárpátalján, és mondanom sem kell csakis a kijelölt útvonalon mehetett hivatalos kísérőivel. A bíboros azonban egy sugallatra letért az útról, elment a nagy- szőlősi beteg paphoz, s a kíséret ehhez csak jó képet tudott vágni. Ha már ott volt, elment a templomba is. A régóta zárt templom ajtaja megnyittatott és amikor ennek híre ment, az egész hitre kiéhezett gyülekezett ott toporgott. S mint az ilyen felforrósodott hangulatok esetében lenni szokott, valaki bekiabált: „Bíboros úr, szabad-e nekem együtt imádkozni, énekelni a többiekkel, akik tudják, hogy én bűnös vagyok, mert vétettem a családom; a féljem ellen, mert lelkemet emberi bűnök nyomják. De ide tartozónak szeretném érezni magam és boldognak”. A bíboros könnyes szemekkel hallgatta ezt a hangos és nyilvános gyónást, egyben biztatta, énekelj velünk gyermekem, s kezdte: Boldog asszony anyánk, régi nagy pátrónánk... □ Kanonok Ön, aki megjárta a Gulágok poklát, akit lelkileg és testileg is össze akartak törni, nyilván sok próbatételt kényszerült kiállni. • Ha arra céloz, hogy most mégis könnyezem, én nem szégyellem a könnyeimet, ez nem az öregségnek és a gyengeségnek a jele, ezek már a büszkeség könnyei, hogy magyar maradtam kárpátaljai testvéreimmel együtt, akik velem együtt vallják büszkén, hogy ennek a nemzetnek a fiai. 55 A hívő ember nem zuhan a semmibe...” Beszélgetés P. Szabó Ferenc jezsuita atyával, a pápa tolmácsával Dobos Klára Szabó Ferenc S.J. 1953-ban lépett be a jezsuita rendbe. Előtte két évig szemináriumban tanult, majd a zalaegerszegi ruhagyárban könyvelőként dolgozott, és már mint „ruhagyári káder” ’53 őszén fölkerült Pestre az Idegennyelvek Főiskolájára francia-magyar szakra. ’56-ban hagyta el az országot, fél évig Ausztriában volt noviciátusban, pappá 1962-ben szentelték Brüsszelben. Párizsban teológiából doktorált, ’67 január elsejétől pedig 25 éven át a Vatikáni Rádió magyar műsorának szerkesztője volt. □ Mikor mentem be a Szent István templomba az Ön által tartott lelkigyakorlatra, egy szerencsétlen asszony ült a kapunál, várva, hogy valaki ad neki egy kevés pénzt. Nemigen kapott. Ám a perselyezésnél a vajdasági magyaroknak „röpködtek” a százasok. Vajon jól van ez így? mmmmmmm • A vajdasági magyarok nagyon rászorulnak, nyomorultul vannak... Rómában minden nap elmentem négy-öt kéregető előtt, akiknek a turisták adtak, mi akik ismertük őket, nem mindig. Sőt nagyon jól tudtam, hogy nem állnak olyan rosszul, és gyakran előfordult, hogy megitták amit összegyűjtöttek. Vannak olyan típusok, atóken nem lehet segíteni. „Szegények mindig lesznek közöt-» tünk” - mondta Jézus. Persze hogy a szociális igazságosságra kell törekedni, és a társadalomnak meg kellene oldani ezt a problémát is. A Vatikán közelében Teréz anya nyitott egy házat, ott sorban állnak ezek az emberek, kapnak egy kis meleg levest. Ez megy napról napra, de nem hi............. s zem, hogy ez a végső megoldás. Olyan társadalom kellene amelyikben mindenkiről gondoskodnak. Lehet adni a kéregetőknek, de ez nem oldja meg a problémát, és pláne nem záija ki azt, hogy a vajdaságiaknak is gyűjtsünk. □ Hogyan került Ön a Vatikáni Rádióhoz? • Úgy volt, hogy teológiát tanítok Belgiumban, ám Rómába hívott Orbán Miklós jezsuita, a rádió magyar tagozatának vezetője. Ugyanis társa, Szabó János a nyári vakáció alatt az ausztriai hegyekben lezuhant, szörnyethalt. De nemcsak rádiós munkát végeztem, sorozataimat kiadtam könyvalakban, szerkesztettem a Teológiai Kiskönyvtárat, munkatársa voltam a Szolgálatnak, aminek utódja a Távlatok. Ez kezdetben Bécsben jelent meg, de másfél éve végleg hazaköltöztünk. □ Itthonról kapott visszajelzéseket? • Hogyne. Rengetegen írtak. Főleg a könyvek révén kerültem sokakkal kapcsolatba, de azt mondanám, hogy egyik a másikat segítette. A rádiós adásokra és a könyvekre jöttek reflexiók, a turisták közül is sokan felkerestek. Bár nem nagyon szerette a magyar kormány a műsort, a műsorfüzetet a civilek sokszor nem kapták meg, mert az ÁEH félrerakta... □ Mik voltak a fő szerkesztési elvei a rádiónál? • A Vatikáni Rádió elsősorban a pápa rádiója, így a kihallgatásokon mondott beszédek vagy más fontosabb pápai dokumentumok hangzottak el, szóvolt a világegyház tevékenységéről, a missziókról, a keresztény hit ismeretésére sok időt szenteltem, a zsinati tanításról készítettem hosszú sorozatokat és természetesen interjúkat odalátogató püspökökkel, papokkal, civilekkel. Az újabb időben pedig kommentáltam az itthoni eseményeket. Továbbra is tudósítok, van egy rovatom Magyar figyelő címmel. A politika az tabu volt, esetleg csak ha háttérinformációként szolgált. □ Gyakran találkozott a pápával? • Pápákkal. Hiszen VI. Pál idejében kerültem oda. Minden látogatásnál, mikor a magyar vezetők kint voltak, én tolmácsoltam a pápának. Van ám nekem Kádárral, Lázárral, Pulyával, Horn Gyulával is fotóm. □ Miről beszélt Kádár a pápával? • Hát azt nem szokták elmesélni... A képeket, mikor egyszer itthon jártam, mutogattam, és elmeséltem, hogy Kádár felesége is rózsafüzért kapott a pápától. De hát mindenki azt kap. Fölrótták bűnömül hogy ezt elmondtam, figyelték a lépteimet, és következő évben nem adták meg a vízumot a hazajövetelre... □ Most 25 év után végleg hazajött? • Régebbről kezdem. ’50-ben föloszlatták a rendek többségét, megmaradt három férfi és egy női rend. A bencéseket, ferenceseket, piaristákat részben szórták szét, a mieinket viszont teljesen. Ok vagy börtönben voltak, vagy világi munkakörben dolgoztak, később, mikor már enyhült a helyzet Lékai bíboros idejében, akkor már papként is működhettek. Sokan viszont külföldre mentünk. Már nem vagyunk ugyan fiatalok, de az átmenetet talán biztosítani tudjuk, amíg a rend ismét megerősödik. Ezért hazahívtak, itthon van rám szükség. Vannak már novíciusok, sokan külföldön tanulnak. Többen persze el is mentek, mert a kétéves no- viciátus arra való, hogy mi megismeijük őket és ók is megismerjék a rendet. Elég hosszú a kiképzés nálunk, nyolc-tíz év kell, míg az újak munkába állnak. □ Ön szerkeszti tehát a Távlatok című, kéthavonta megjelenő jezsuita lapot. Mint lapszerkesztő biztosan jobban odafigyel a médiaügyekre... • Zűrös..» □ Az a legszómyűbb, hogy az egyházi lapok között is óriási ellentétek vannak... • Ez még a múlt öröksége. Az egyház szociális tanítása az irányadó. De nem elég ha az ország gazdasági, kereskedelmi helyzetén javítunk, az erkölcsi megújulást is elő kell segíteni. Az egyház nem kötődik egyetlen politikai szervezethez sem, de amelyek nem biztosítják az egyház szabad működését, vissza akarják szorítani az egyházat a magánszférába, a sekrestyébe, mondván, hogy a vallás magánügy, olyan pártra keresztény ember nem szavazhat. □ De a múltban nem volt túl sok egyházi lap, és úgy tűnik, az Új ember például nehezen viseli a konkurenciát... • Nem tudom, miért baj az, ha több lap van. Mindenki azt választhatja, amelyiket akarja. Persze, jó lenne összehangolni az egyes lapok profilját. □ Természetesnek veszi, és elfogadja ezeket a belső ellentéteket? • Nem fogadom el. Sehol sincs egység, kellene az egyeztetés a sajtóban, a könyvkiadásban is. Tettünk már erre kísérletet, de nem igen megy, nincs belső párbeszéd. □ Visszatérve az Ön által tartott nagyböjti lelkigyakorlatra... II. János Pál és Szabó Ferenc S. J. • Az elmélkedésnek három fő pontja volt: számot adni a hitről és a reménységről; öntudatos hit és Istennel való kapcsolat; keresztények szerepe, feladata az egyházban. Mikor megkezdtem a munkát a Vatikáni Rádiónál, a legfontosabb feladatomnak tartottam, hogy a zsinat szellemét sugározzam a vasfüggönyön át. Rákosi nagyon jól tudta, hogy ha tönkre akarja tenni az egyházat, a szerzetesrendek feloszlatásával, az iskolák elvételével kell kezdeni, hiszen azok fontos szerepet játszottak a nevelésben. Mennyi papot megnyomorított az elmúlt rendszer! És sokszor a fópásztor sem védte meg őket, börtönben voltak, nem csoda hogy már nem tudják olyan jól ellátni a feladatukat. Az új helyzet haladásra készteti a keresztényeket és az egyházat. A társadalmi haladással újabb és újabb kérdések merülnek fel. Ma már komolyan vesszük a történetiséget, az egyház is a történelemben sodródik. Nem akarjuk mi a keresztény kurzust, de nem is vagyunk kozmopoliták, valljuk, hogy a magyar nemzet és magyar kultúra új színt jelent az európaiságban. □ Mi ma a magyarországi egyház fő feladata? • Még mindig a zsinati korszerűsödés bevezetése, ami már elindult a liturgia terén. Itt nincs olyan nehézség mint például Francia- országban, ahol nem fogadták el az újításokat. Nyugaton jobban polarizálódott az egyház, egyesek nagyon modemkednek, esetleg a gyereket is kiöntötték a vízzel, mások pedig ragaszkodnak a régihez. Pedig ma II. János Pálnak kell engedelmeskedni! Minden az egyházban, a jogi keret, a hierarchia az isteni életért van. Az egyház Krisztus teste és Isten választott népének gyülekezete. A testben minden tagnak megvan a maga sajátos szerepe, hivatása. Mikor hazatértem Magyarországra, hangot adtam annak, hogy az egyház nagyon klerikális. Most már egyre inkább bevonják a híveket is a kate- kézisbe. Nem csak azért kell ebben részt venni, mert paphiány van, hanem mert mindannyian felelősek vagyunk az egyházért, hiszen mi vagyunk az egyház. Feladatunk, hogy mindig tanúságot tegyünk az igazságról, Krisztusról, ez fontos az ateista tágban. Bár nem vagyunk propagandisták. Nem a magam igazáról akarom meggyőzni a másikat, hanem egyesülni vele a nagyobb igazságban. mmmmmmm Q Érdekes, és talán furcsa volt, hogy lelkigyakorlatos beszédében kiemelten foglalkozott a politikával... • Az egyház szociális tanítása az irányadó. De nem elég ha az ország gazdasági, kereskedelmi helyzetén javítunk, az erkölcsi megújulást is elő kell segíteni. Az egyház nem kötődik egyetlen politikai szervezethez sem, de amelyek nem biztosítják az egyház szabad működését, vissza akarják szorítani az egyházat a magánszférába, a sekrestyébe, mondván, hogy a vallás magánügy, olyan pártra keresztény ember nem szavazhat. A keresztény embernek el kell köteleznie magát politikai irányban is, hiszen mindennek köze van életünkhöz, 'mmmmmmm üdvösségünkhöz. A pap persze ne folytasson pártpolitikát, de neki is tájékozódnia kell, hogy a híveket tájékoztathassa. A pápa is fontosnak tartja, kimondta, hogy rendkívüli esetben a pap vállalhat politikai szerepet, de ez természetesen nem Európára vonatkozik. Nagyon lényeges, hogy mi is részt vegyünk sorsunk irányításában. A politika nem piszkos dolog, bár az is lehet. Sokan mondják, hogy nem szennyezem be a kezem, a keresztény ember ezt nem teheti. De nincs keresztény politika, keresztény párt sem. Csak keresztény ember. Arra kell törekedni, hogy a politika, a törvényhozás is mind jobban megközelítse a keresztény szellemiséget. A lelkiismereti, világnézeti szabadság biztosított kell legyen. Világnézeti semlegesség nincs, az egy maszlag... Általános elveket szögezünk le, azt kell konkrét helyzetekre alkalmazni. Persze nincs tökéletes párt, az élet nem fekete-fehér, sokkal több szürke van benne. Például a szocializmusban is volt pozitívum, próbálta az emberi életkörülményeket jobbá tenni. □ Hol tölti idén a Húsvétot? • Most itt leszek, tavaly Rómában voltam. A televízióban a pápai beszédet én fordítom és olvasom. Tavaly a Vatikáni Rádióban közvetítettem a pápai misét és az áldást a térről. □ Ha misézik ezen az ünnepen, mit tart fontosnak elmondani? • Azt mondom, amit Szent Pál ■hirdetett a korintusiaknak, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az írások szerint és feltámadt az írások szerint. Ott beszél Pál arról, hogy a mi hitünk és reménységünk alapja Krisztus feltámadása, ebből következik, hogy mi is feltámadunk, mert ha csak „eszünk-iszunk-meghalunk”, ha nincsen fóltámadás, nyomorultabbak vagyunk mindennél. Nemcsak ez az élet van, hanem örök életre hivattunk, Isten örök életre szánt bennünket, amire a garancia pontosan Krisztus feltámadása. Megváltattunk, bál' még reménységben élünk, de már megkezdtük az örök életet. A hívő ember nem zuhan a semmibe, nem abszurd a vég. Krisztus visszatért az Atyához. Ez az Örömhír lényege. Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet Fiában van. Aki hisz Jézus Krisztusban, annak örök élete van... De a keresztény örömről is beszélni kell Húsvét- kor, ez néha nehezebb, mint a szenvedésről. Azt szoktam hangoztatni, hogy az ember akkor örül, amikor az élet tért hódított, diadalmaskodott. Ha hiszünk az életben, Krisztus az élet-forrása számunkra, akkor természetesen ebből fakad az örömünk is. Nekünk erről az örömről tanúskodnunk kell azokkal szemben, akik Nietzschével azt mondják nekünk: szomorú keresztények, nem játszik meg rajzuk, hogy meg vannak váltva. Meg kell mutatnunk, megváltottak vagyunk. Akármennyi is a nyomorúság, a szenvedés mégis hisszük hogy nem a szenvedésé az utolsó szó, Krisztus története nem zárult le Nagypénteken a keresztrefeszítés- sel! Dr. Ortutay Elemér kanonok Fotó: Jakubik László
