Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-03 / 52. szám
1994« Március 3», Csütörtök Sport ÉSZAKIM agyarország 15 Röplabda-csaták Miskolc (ÉM) - Pénteken két élvonalbeli röplabdamérkózésre kerül sor a megyében. Az MVSC-Bonus- Eco női gárdája hazai környezetben fogadja a Kaposvárt, s a találkozónak nagy a tétje: amelyik csapat nyer, hatalmas lépést tesz a rájátszásban való részvétel felé. A miskolciak erősen fogadkoznak, hogy véghezviszik a nagy fegyvertényt, az összecsapás holnap 16 órakor kezdődik. Ugyancsak élvezetes csatának ígérkezik a Kazincbarcikán megrendezésre kerülő KVSE - Nyíregyháza találkozó. A hazaiak nyerni szeretnének, de nem lesz könnyű dolguk. Ez a mérkőzés is pénteken 16 órakor kezdődik. Naganó ellen... Tokió (AFP) - A lillehammeri téli ötkarikás játékok szervezői példásan oldották meg feladatukat. Az igazán szerény anyagi és pénzügyi lehetőségek ellenére minden a »helyén volt”. Az olimpián tartózkodott egy 420 tagú japán küldöttség, amely tapasztalatszerzésre érkezett Norvégiába. A távol-keleti delegáció Na- ganóból érkezett azért, hogy felkészüljenek saját leendő téli olimpiájuk megrendezésére, amelyre 1998- ban kerül sor. Elképzelhető, hogy a naganói olimpiának nem lesz olyan közönségsikere, mint Lillehammemek volt. Bár a japán sajtó arról tájékoztat, bogy a szigetországban mindenki örül a rangos sporteseménynek, mégsem ilyen egyértelmű a helyzet. Még négy év van hátra, de már most tömegesen protestálnak az olimpiát ellenzők. A tüntetések és petíciók folyamatosan „zaklatják” a szervezőbizottságot. Műholdsport Miskolc (ÉM) - SAT 1:19.20: Napi sportösszefoglaló. DSF: 15: Kosárlabda Bundesliga. 16: Biliárd. 17: Tánc. 18: Varázslatos sportágak. 20: Tenisz. 23: Golfmagazin. Büro- 8Pqrt: ii: Gyorskorcsolya és síug- rás. Í3: Éurogolf magazin. 14: Labdarúgás, európai kupaösszefogla- k*k. 16: Eurofun magazin. 16.30: Jégkorong. 17.30: Motorsportmaga- rtn. 20: Roncsderbi. 21: Snooker világbajnokság. 23.30: Tenisz ATP- torna. RTL: 20.15: Élő közvetítés a Casinö Salzburg - Eintracht Frankfurt labdarúgó UEFA Kupa mérkőzésről. Ma: SVSE-DKSK Miskolc (ÉM) - Ma 17 óra 30-tól rendezik meg Sopronban az SVSE-DKSK NB I-es női bajnoki kosárlabda találkozót. Mint ismeretes, a két együttes közötti párharcban a diósgyőriek pillanatnyilag 2-1-re vezetnek és ha megszerzik harmadik győzelmüket, bejutnak a legjobb négy közé. Közgyűlés Miskolc (ÉM) - Közgyűlést tart március 4-én, pénteken Miskolcon, a megyei sporthivatal tanácstermében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség. Napirenden az elnökség beszámolója, az alapszabály módosítása, majd tiszt- újítás szerepel. Kezdés: 16 óra 30-kor. Diákolimpia Miskolc (ÉM) - Ma két sportágban is megyei döntőt rendeznek a diákolimpia keretében. Az első korcsoportos tomaversenynek 9 óra 30-tól a miskolci városi sportcsarnok ad otthont. Az ötödik korcsoportos kosárlabda viadal ugyancsak 9 óra 30-kor kezdődik a Kilián Gimnáziumban (leányok) és a Szemere Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézetben (fiúk). Polgár: vereség Linares (AFP) - A linaresi nemzetközi sakktoma 5. fordulójában Polgár Judit világossal vereséget szenvedett az orosz „profi” világbajnok Garri Kaszparovtól. Az állás: Karpov 5 pont, 2. Kaszparov 4.5,... Polgár 2. Jónk kivégezte a Dortmundot Miskolc (ÉM) - Kedden este három mérkőzéssel megkezdődött az európai labdarúgó kupák idei küzdelemsorozata. A dortmundi szurkolók azt remélték együttesüktől, hogy a bajnoki gyengélkedést az UEFA Kupában feledteti. Nos, Ottmar Hitzfeld edző csapata képtelen megfelelni a várakozásnak, az olaszok kioktatták a sárga-feketéket. Mire a németek észbe kaptak, már két gól volt a hátrányuk. Kálváriájukat az Intemazionale holland vendég- munkása, Jónk idézte elő, aki a 33., majd a 36. percben is betalált. A vége előtt hét perccel Schulz szépített, de a reményeket Salimov az utolsó pillanatokban szertefoszlatta. A német reményt a Leverkusen tartotta életben, amely döntetlent harcolt ki portugál földön. A gyógyszer- gyáriak Happe góljával a 65. percben előnyhöz jutottak, ezt a lefújás előtt Isaias egyenlítette ki. Az olaszok házi csatározását Valdes gólja döntötte el. Jobbról Matteoli (Cagliari), aki elviszi a labdát Torricelli mellett. A hazaiak előnyt szereztek az első összecsapáson. Fotó: AP Eredmények: UEFA Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Borussia Dortmund - Intemazionale 1-3 (0-2). Cagliari - Juventus 1-0 (0-0). KEK, negyeddöntő, első mérkőzés: Benfica - Bayer Leverkusen 1-1 (0-0). (A szerdai összecsapásokat lapunk zárta után fejezték be, ezekről pénteki lapunkban számolunk be). Meleget kértek a minisztertől, pólót adtak a NOB elnökének Kolodzey Tamás Miskolc (ÉM) - Köztudott, hogy a lillehammeri téli olimpián részt vett Szémcsák Éva, a Miskolci Honvéd Sílövésze, aki - a gyengébb nem képviseletében - a havas játékok történetének első borsodi szereplője volt. Az alábbiakban monológját közöljük. „Egyszerű, de kényelmes, három- emeletes faházakban nyertünk elszállásolást. Ezeket az építményeket az elkövetkezendő hetekben, hónapokban lebontják, így az olimpiai falu hamarosan a múlté lesz. Lakrészünkben a MOB vezetőinek társaságában meglátogatott minket dr. Jeszenszky Géza külügyminiszter, akit - mint a téli sportok szakavatott ismerőjét - a különböző hazai versenyeken már korábban megismertünk.-Barátságosan elbeszélgettünk, miközben arról érdeklődött, hogy nem szénvedünk-e valamiben hiányt? Nevetve kértünk tőle egy kis meleget, hiszen a rettenetes hideg alaposan megviselt valamennyiünket. Az első edzésünk közben, mínusz harminchárom fokban a saját bőrünkön éreztük, hogy ennek a fele sem tréfa, kicsordult könnyeink ugyanis rögtön az arcunkra fagytak. Hamar rájöttünk, hogy meg kellett válnunk az ékszereinktől is, ha nem akarjuk őket örökre magunkba ’fagyasztani’. Még itthon arról szereztünk tudomást, hogy az étteremben ehető tányérokból és evőeszközökkel fogyaszthatjuk majd el a különféle étkeket, de ez kacsának bizonyult. A konyha huszonnégy órán át üzeSzemcsák Éva Fotó: ÉM-archív melt, s ennyi halat még életemben nem láttam. Mellesleg elmaradt az olimpiákkal talán törvényszerűen együtt járó túlzott felhajtás, a biztonsági intézkedésekre azonban nagyon sokat adtak. A faluba csak ötszörös szűrőn keresztül lehetett bejutni. Fegyvereinket magunkkal vihettük, de a lőszereket már nem. Én csak egyszer jártam a városban, ahol a szüleimnek és a testvéreimnek, valamint az edzőmnek különböző ajándékokat vásároltam. Már mindenkinek átadtam, a mesteremet, id. Bokros Györgyöt viszont csak a magyar bajnokság után lepem meg. Rengeteg képeslapot küldtem haza és sokszor telefonáltam, itthon biztosan csillagászati lesz a számla.Sok neves vezetővel, rangos vendéggel találkoztunk. Többek között a monacói herceggel közösen dolgoztunk a konditeremben. Véletlenül összefutottunk Juan Antonio Sama- ranch-csal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével, nagyokat köszöntünk neki és Czabán György valamennyiünk nevében egy pólóval kedveskedett a spanyol sportdiplomatának. A két hét természetesen felejthetetlen élményekkel ajándékozott meg minket, s különösen óriási élmény volt a játékok megnyitó és záróünnepsége. Jómagam testközelből életemben először láttam bobversenyt, mondhatom félelmetes, sőt hátborzongató volt. Mellesleg felajánlották, hogy akár bele is ülhetek, elvisznek néhány kört, de a nagy sebesség miatt szépen megköszöntem... Szemügyre vehettük a boldog bajnokokat és a csalódott versenyzőket. Tanulságos eszmecserét folytattunk az osztrák színekben aranyérmet szerzett Hunyadi Emesével is. Szereplésemmel megítélésem szerint nem okoztam csalódást. A négytagú váltónkban a második legjobbat nyújtottam, úgy gondolom, hogy azt teljesítettem, amiért kivittek. Csapatálmunk nem vált valóra, a betegségek közbeszóltak. Számomra nagy tanulság, hogy az olimpiára nem elegendő egy évig készülni. Most belekóstoltam az ötkarikás légkörbe és megcélzóm a soron következő, Naganóban sorra kerülő játékokat is. Négy esztendő persze sok idő, de tudom, hogy képes leszek betartani az elhatározásomat. Minden vágyam az, hogy úgy jöhessek majd haza Japánból, mint egy sikeres magyar nyári olimpikon.” Vállalkozás egyesületi módra Társadalmi, gazdasági életünk változásai, megnövekedett felelősséget jelentenek a sportegyesületek számára. A lehetőségek növekedése az önállóságból fakad, még ha a szűkülő pénzügyi feltételeket nézve ez ma illúziónak is tűnik. Tény, hogy a nagyobb önállóság a szakosztályok számának csökkenésében is megmutatkozik, de ha ez azzal jár, hogy az egyesületek tudatosan átgondolják, újra fogalmazzák programjukat és keresik a testükre szabott feladatokat, akkor ez nem is olyan nagy probléma. így tartozik össze a lehetőség és felelősség. A felelősséget növeli, hogy az egyesületek életében egyre nagyobb szerepet kap az önfenntartás. Szponzorok, egyesületi tagok, jogi és pártoló tagok hozzájárulása képezi a gazdálkodás alapját, az állami támogatás inkább céljellegű, teljesítmény fokozó hatással bír. Kevés kivétellel minden sportegyesület rákényszerül szabadidősport jellegű részlegek működtetésére, sportszolgáltatás nyújtására, egyrészt a lakossági igények, másrészt saját bevételeik növelése érdekében. A sporttevékenység a jövőben meghaladhatja a sportegyesületi rendszert. Nemcsak a sportegyesületek szervezésében lehet majd szervezetten, rendszeresen sportolni, hanem a legkülönbözőbb céllal, programmal alakult egyesületek, cégek súlyt helyeznek majd arra is, hogy tagjaik egészséges életmódot folytassanak. Ez egészséges konkurencia lesz a sportegyesületeknek és az érintettek csak nyerhetnek. Anyagi és sportérdekból egyaránt fejleszteniük kell a szervezett sporttanfolyamok és táborok rendszerét. A gazdálkodási, vállalkozási tevékenységek előtt a gazdasági társaságokról szóló törvény új kapukat nyitott. A korábbi kisvállalkozások működtetése után, vagy mellett lehetőség nyílik arra, hogy sportszerető, vállalkozó emberek, akár külföldi tóke bevonásával is a jogszabályi kereteken belül vállalkozási lehetőségeket folytassanak a sport hasznára. A társasági törvény keretén belül az alábbi gazdasági társaságok hozhatók létre. 1. Közkereseti és betéti társaság, 2. Egyesülés, 3. Közös vállalat, 4. Korlátolt felelősségű társaság, 5. Részvénytársaság. Gazdasági társaságot a sportegyesületek, mint jogi személyek együtt, vagy külön-külön is létrehozhatnak, vagy ilyen szervezetbe tagként beléphetnek. Tevékenységi cél lehet az, hogy az egyesület termékei értékesítésére gazdasági társaságot hozzon létre. A jogszabály lehetővé teszi - némi korlátozással - hogy magánszemélyek is tagjai lehetnek a gazdasági társaságnak. így újabb lehetőség nyűik az egyesületek számára sportolók foglalkoztatására, anyagi megbecsülésére. A gazdasági társaságok vagyonát a tagok bocsátják rendelkezésre, ami lehet pénzbeli hozzájárulás és nem pénzbeli betét. Utóbbi lehet bármilyen vagyon, értékkel rendelkező forgalomképes dolog, szellemi alkotás és vagyoni értékű jog. A sportszervezetek részéről az utóbbi, nem pénzbeli betéttel való hozzájárulás lesz kezdetben vállalkozási alap, hiszen pénzük van a legkevesebb, míg egy forgalomképes ingatlannal, drágább sporteszközzel a legtöbb egyesület rendelkezik. A testnevelés és sport időszerű kérdései, az egyesületi, szövetségi élet változásai igényli a tervezett sport- törvény megalkotását. Természetesen a törvénynek többet kell átfognia, a sportélet egészét a sport társadalmi helyének, szerepének tisztázásától, az iskolai sporton keresztül a sporttudományig, sportegészségügyig. Persze nem szabad iÜúzi- ókat fűzni a törvényhez, hiszen önmagában nem oldhatja meg a problémákat. Jogi garanciákat viszont nyújthat, amelyek egyfelől segítik a sportegyesületi élet demokratizálását, tartalék energiák mozgósítását, hogy erkölcsi és anyagi erőforrások továbbra is segíthessék az egyesületeket. Antal Tamás • testnevelő tanár Gazdag sportkínálat, staféta és váltó Sárospatak-Sátoralj aújhely (ÉM) - Március 15-én a városi ünnepség mellett sportversenyekkel is megemlékeznek a forradalom és szabadságharc évfordulójáról Sárospatakon és Sátoraljaújhelyben. A nemzeti ünnep délelőttjén 9 órakor kezdődik mindkét városban az 1848 méteres futóverseny, amelyre 6-15 éves gyerekek jelentkezését várják, de részt vehetnek rajta 1 szülő + 2 gyermek összetétel- ú csapatok is. Ugyanezen a délelóttön 9 óra 40 perckor indul útjára a Kossuth-staféta, amelyet immár 4. alkalommal rendez meg a Sárospataki Elektromos Sportegyesület. A szervezők szándéka szerint a viadal szervesen beépülne a Kos- suth-centenárium eseménysorozatába; ez nem csak tisztelgés lenne a neves államférfi emléke előtt, de a sport számára is hivatalos elismerést jelentene. A váltóverseny Sátoraljaújhelyből, a Kossuth- szobor elől indul, és Sárospatakra, a Művelődés Háza elé érkezik. A 12,5 km-es táv megtételére 4 fős csapatok és egyéni indulók is rajthoz állhatnak. Nevezni a csapat és a versenyzők nevének, életkorának feltüntetésével lehet március 8-ig Sárospatakon Tölgyesi 1st-, ván sportfelügyelónél (Kossuth u. 44.), Sátoraljaújhelyben Bárdi Miklós iskolaigazgatónál (Kazinczy Általános Iskola, Deák F. u. 14.). A staféta védnöke Dr. Jánosdeák Gábor Sárospatak és Laczkó Károly Sátoraljaújhely polgármestere, valamint Kiss János, a SESK elnöke. Szabadidősport, márciusi események Miskolc (ÉM - KAG) - A szabadidősport kedvelőinek kívánunk segítséget nyújtani azzal, hogy közreadjuk, márciusban müyen rendezvények közül választhatnak , * Március 5. (szombat): Haranghy György em- «! léktúra, Füzér. Rendező: Természetbarát Sző- ‘ • vétség. Útvonal: Füzér, Hollóháza, Nagy-Mi- . * lie. Táv: 12 küométer. Információ: 380-471. •, Március 13. (vasárnap): Felkészülési hegyike- *’ rékpáros verseny Újmassa és Jávorkút között • * Rendező: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tri- * < átlón Szövetség. Információ: 350-695. * * Március 19. (szombat): Megyei mezeifutó-baj- * nokság. Miskolc, Hejőliget. Rendező: B.-A.-Z. Megyei Atlétikai Szövetség. Információ: 363-489. Március 20. (vasárnap): Felkészülési kéttusa- verseny (úszás+futás), Tiszaújváros. Rendező: Supralux Küllő TK. Információ: 49/348-784. „Futótúrák - MTB-vel is” elnevezésű szabadidősport-rendezvénysorozat 4. túrája. Miskolctapolca, Barlangfürdő. Rendező: Zöld Sportok Clubja. Információ: 373-293. Március 26. (szombat): „Fut a város”, Encs. Rendező: Encsi Szabadidősport Egyesület. Információ: 385-247. Eladósodtak az olasz klubok Róma (sid) - Úgy tűnik véget értek az aranyévek Itáliában. Bár az európai labdarúgókupákban még mindig az olasz együttesek játsz- szák a főszerepet, ám a prognózis szerint ennek hamarosan vége. A fényes kupasikerek és győzelmek, a milliós játékosvásárlások, amelyek után a Calcio a vüág legerősebb bajnoksága lett, most megkövetelik az árat. A legtöbb klub ugyanis a „mindent a sikerért” jelszónak köszönhetően szép lassan eladósodott. A három legnagyobb olasz klubnak, az AC Milánnak, az Intemazionalénak és a Juventus- nak például az utolsó öt évben 30 százalékkal nagyobb volt a kiadása, mint a bevétele. Az elmúlt évet a Juventus zárta a legnagyobb veszteséggel. Az „öreg hölgynek” (Juventus) 13 millió márkának megfelelő líra hiányzott a költségvetéséből. Még rosszabb a helyzet az utolsó öt év mérlegét tekintve. A torinói zebrák összesen 50 millió márka hiánnyal számolhatnak. Az Inter vezetői sem lehetnek túl büszkék a klub tavalyi pénzügyi mérlegére. Náluk a hiány 10,7 millió márka. A Milan 1993-ban, úgy tűnik jól gazdálkodott, „csak” 1,7 millió hiányzott a „nullszaldóhoz”. Ám az elmúlt öt évben 23 millió márkás adósság gyűlt össze.- Ha az ember milliókat akar szórakoztatni, azért milliárdokat kell fizetni — mondta Sergio Campana, az AIC nevű játékosmenedzselés- sel foglalkozó cég elnöke, aki szerint a legnagyobb bajban a Torino és az SSC Napoli van. Nápolyban például 88 millió márkás adósság halmozódott fel, és bizony a klub egyre közelebb kerül ahhoz, hogy csődöt jelentsen. Ritka kivételnek számít a Sampdoria, amely az utóbbi években pozitív pénzügyi mérleggel büszkélkedhet.