Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-14 / 61. szám

,1994. Március 14», Hétfő Szólástér ÉS ZAK'M AGYARORSZÁG 13 Hogy mit vétett a „Legnagyobb Magyar” Tisztelt Szerkesztőség! „L’état c’est moi!” - mondta a Nap­király (1643-1715) és az „ancien ré­gime” Urai rázengték az „áment”. Na és a „Harmadik Rend?” A pol­gárság? Hallgatott, mert akkor még hallgatnia kellett. Az „abszolút mo­narchia” nem túrt ellentmondást! - „Csak hódolat illet meg, nem bírá­lat!” - mondá az „Úr!” XIV. Lajos ezt még megtehette! A dédunokája (XV. Lajos, 1715-1774) niég erre is „rátett egy lapáttal!” - Utánam az özönvíz!” - Mi lett a vé­ge? Mi lehetett! Unokája, XVI. La­jos (uralkodott 1774-1792.) be lett biztosítva 1793-ban „fejfájás ellen”. (Akadémiai Kislexikon, II. kötet, 20. oldal.) Hát hiszen, ez a diktátorok sorsa! Gyűlölet és megvetés; életében vagy halála után egyaránt. Pedig milyen hosszú a sor! „Nero, VIII. Henrik, Edward, vagy a közelmúltban: Hit­ler, Sztálin, Berija, Rákosi, Gerő, soroljam még? Jó, jó, de hát mi is az a „diktatúra?” Az- Idegen Szavak Szótára szerint: „Parancsuralom, erőszakra támaszkodó korlátlan hatalom” (Akadémiai Kiadó. 1973. 185. oldal). Tehát: a polgároknak a közügyekbe — a város ügyeibe — semmi beleszólása nincs. Ennek el­lentéte: a „Demokrácia.” (Ugyanott, 169. lap). Nos, ezt hogy magyaráz­za? „Népuralom, az a politikai rend­szer, amelyben a hatalom a népé. Jogegyenlőség, a többség uralmá­nak (!), az állampolgárok szabadsá­gának és egyenjogúságának elisme­rése. „Milyen szép is ez, így leírva! He hogy néz ki ez, a gyakorlatban? Vegyük talán az Avasi lakótelep he­lyének kiválasztását. A polgárok ebbe nem szólhattak bele, meg se kérdezték őket, (Demokrácia?!). Né­hány tudós, a nevüket övezze tiszte­let, megpróbálta ellene felemelni a szavát, de: - „Csak hódolat illeti n)eg, nem bírálat!” - mennydörög­ték az „ancien régime” elvtársai, és egy évszázadra el lett csúfítva Mis­kolc látképe! („Olyan, mint a Sing­ling fegyház!”) Vagy ott az a „díszkút”, a Centrum Aruház előtt. Még „abban az idő­ben” hatmillió (!) forintba került, ami „abban az időben” tíz lakás fel­építési költsége volt! Kérdezték a polgárokat? Nem kérdezték! Elvég­re: akkor még „klasszikus demokrá­cia” volt! (értsd: Nekünk klassz, nektek kuss!”) Ez volt a „rendszerváltás” előtt! Mennyire örül a szívem, hogy most már más a helyzet! Úgy bizony! Most: meghallgatják ám a „feljebb­valók” a polgárokat! Meg bizony! Például: meghallgatják, hogy ellen­zik a lakótelepek közepébe, vagy közvetlen közelébe benzinkutak te­lepítését, és utána: - a bal fülön be, a másikon meg ki - csakazértis oda telepítik a „búzbombákat!” Lassan több kút lesz már Miskolcon, mint Texasban! Például: az Avas-dél la­kótelep alatt kétszáz méteren belül három is díszeleg, főleg, bűzölög! (Ha - így akartad - fulladj meg! Pol­gár!) De váltsunk témát: itt van ez a sze­rencsétlen „Széchenyi szobor” (Hm!) Hogy mit vétett a városi honatyák­nak a „Legnagyobb Magyar”, el sem tudom képzelni! Miért kellett belőle „kerti törpét” csinálni? De mit szól ehhez a mis­kolci polgár, akinek a pénzéből akarják megvalósítani ezt a „mi­csodát!” Közel 20 millió (!) forintért! Húsz lakás áráért!? „Ha a firenzei polgárok (annak ide­jén) megkaphatták a választás le­hetőségét, akkor mi, most, a korunk vívmányai szerint el is várjuk!... Olyan teljes alakú megformálásban szeretnénk látni Széchenyit, aki ezt mondja: „Ezt tettem értetek!” - Folytassam? „A nagy ősöket aggas­tyánként akarják bemutatni? Hogy lehet így reményt, biztatást sugall­ni?” (Eszak-Magyarország, 1993. augusztus 10. Sz. Klees József Mis­kolc.) „Sértő, bosszantó, de ugyanakkor komikus is! Amennyiben a Hata­lommal élve (visszaélve? Demokrá­cia? Cs.J.) mégis felállítják: köz­gúny, köznevetség tárgya lelsz! Már is az!” (Ugyanott, Búzás István, Szendrő). „Hogy lehet így elcsúfítani, mega­lázni valakit! Széchenyit látni kell, hogy erőt adhasson...! A gondolatai, tettei tették nagy magyarrá!” (Észak-Magyarország, 1993. július 26. Kádár Andomé tanár, Miskolc.) „A magyar népnek nem ilyen Szé­chenyi-arc vésődött a túdatába! Igenis: Széchenyi hős volt!” (B.Sza-' bó István, Miskolc.) „Ahogy itt megláttam.... a Jókai re­génybeli szégyen-kaloda jött elém Lőcséről. Ez gyalázat! Bedeszkázni! És még tetőt is fölé, nehogy látható legyen!... Szerencsétlen alak, esdek­lőn nyújtja ki mindkét kezét!” (Ma­joros Andrásné Miskolc. Ugyanott.) Soroljam még? Azt hiszem, elég! Sok is! No és a felállítási helye? „Csaknem három évszázada még ott állt a ve­zetőhely, ahol 1698 - Mindszent ha­vának 4-ik napján a miskolci hóhér pallossal lecsapta Kondai Kis Mi­hály, miskolci főbíró fejét.” (Széche­nyi ne álljon a vesztőhelyen!” (Észak-Magyarország, 1993. febru­ár 11.) Am ha a hatalommal élve, vissza­élve, mégis felállítanánk, ugyan meddig fogná csúfítani városunkat ez az „idétlenség!” Úgy gondolom, nem sokáig! De ha mégis úgy ala­kulna, hogy a polgárok akarata el­lenére, csak odakerülne, próbálják már akkor úgy elhelyezni, hogy a kezeivel a városháza felé mutogas­son!!! „Ók akarták! Nem mi, miskol­ci polgárok!” Pár hónap múlva választások lesz­nek! Nem gondolkoztak még el ezen: Tisztelt Városatyák! Városi tisztségviselők, jönnek, men­nek, elfelejtődnek! (Vagy: „felejt- hetetlen-”ekké válnak! - Lásd Avas-dél, bio-giliszta, „díszkút”, benzinkutak, satöbbi.) De mi: POL­GÁROK! Itt maradunk ám! Itt ma­radunk és felemlegetjük a Talley- rand-i örök igazságot: „Ez több volt, mint vétek! Ez hiba volt.” (Gyapay- Megyer-Ritoók: „Iíi mondta?” Mi­nerva Kiadó, 1977.) Gondolkozzanak már el: ilyen „kétes dicsőségért” érdemes-é felál­dozni az eddig nagynehezen kiví­vott becsületet, tiszteletet? A polgárok szere.tetét, bizalmát? Ezért!? „Egy tál lencséért?” ÉRDEMES??? Tisztelettel: Csornák Jenő polgár Miskolc, Bárczay ut 24. Nem tudom szó nélkül hagyni A TV Zsákbamacska műsoráról és műsorvezetőjéről különbözők a vélemények. Engem elszomorít az a színvonalesés, ami másokat vi­szont kacajra fakaszt. A cirkusz porondján szereplő bohócok - akiket bptran sorolhatunk művészeink közé - nem nyúlnak és nem nyúl­hatnak olyan frivol és ízléstelen módszerekhez, mint ebben a műsor­ban a magát fitogtató Rózsa György. Az az ízléstelen jópofáskodás, az a hangnem, a lekezelő módszer, ahogyan játékra invitál öreget, nőt, fiatalt, az már a szemtelenség határait is túllépi. Szabad a tv ka­merái előtt idétlenkedni, olyan hanghordozással beszélni, amelyik már a jó ízlés határait is sérti? Nem gondol arra, hogy magát, kép­zettségét, műsorvezetői presztízsét járatja le, kérdőjelezi meg? Vagy talán közvetlen „haveijai” azok, akiket ilyen gesztussal játékra invi­tál: átölel, arcul csókol hátba vereget. Miért nem sorsolja a játékoso­kat? Talán ilyen és ehhez hasonló módszerekkel kell a pénzt „tisztára mosni”? Adókból leírni? A szponzorok követelik meg ezt a stílust? Elnézést, de azok, akiknek ilyesmire telik, nem tudnák hasz­nosabb dolgokba fektetni felesleges pénzüket? De nem értem sem ér­telmét, hasznosságát, sem szükségességét, nevelő hatását ennek a könnyed pénzszerzésre buzdító műsornak. Amúgy is elszaporodott azok száma, akik munka nélkül, ügyeske­déssel jutnak vagyonhoz. El azok száma is. akik csak jogaikat tudják követelni, de fáznak a kötelességektől. Az itt a piros - hol a piros já­ték művelői tanulhatnak. Igaz, az ilyen és hasonló játékokhoz nem kell különösebb műveltség! • Illés Endre nyugdíjas Mi ebben a jó? Az újságolvasó, rádióhallgató több­ször hallja a hírt: kárpátaljai gyere­kek üdülnek városunkban, me­gyénkben. Egyesek kérdezik, miért másokat, miért nem a belföldön élő rászorultakat segítjük, van-e ered­ménye annak, hogy kis gyermeke­ket elhozunk és itt különböző prog­ramokban részesítjük, iskolába já­ratjuk őket, a befogadó családokkal együtt élnek. A kísérőkkel, a szülőkkel, a na­gyobb gyerekekkel beszélgetve (hi­szen a két hét alatt erre mód nyílik) így értjük meg, hogy sokkal többről van szó. Vasárnap csöndes családi délután, a gyerekek társasjátékot játszanak apjukkal, anya köt, egy gyerek TV-t néz. A vendég-gyerek sírva fakad, zokogva mondja, milyen jó lenne, ha anyja is itt lenne, látná ezt! Mi sem­mi különöset nem látunk, három- gyerekes család mégszokott vasár­napja. A kísérő tanárnő magyaráz­za meg, nem honvágya van, hanem a keserűség tör ki belőle az életfor­ma különbségét látva. Az ő sivár otthonára, mindig ideges, türelmet­len környezetére gondol. A gyerekeket elvittük az alpolgár­mester meghívására a városházára. Milyen gyönyörű ház, milyen ked­ves bácsi, nem kiabál, beszélget ve­lük! A gyerekek a martintelepi és szir­mai iskolába jártak. Ez aztán isko­la! - boldogan csavargatták a csapot a mosdóban. Szép ruhacsomagot kaptak a Mál­tai Szeretetszolgálattól - aggodal­maskodtak, a buszon ellopják tő­lünk. Szépen hazaértünk, volt öröm, ruhapróba. Itt mindenki adni akar mondták, amikor az egyik or­szággyűlési képviselő gyönyörű fes­tékeit, ceruzáit megkapták. Néhány képben próbáltam érzékel­tetni, mennyi apró eseményből te­vődik össze az a maradandó benyo­más, hogy vannak emberek, akik kedvesek, jókedvűek, nem lopnak és a vezetők nem parancsolnak és nem kiabálnak. Tehát van másféle életforma is. Nehéz egyeseknek elhinni, hogy ez a mi mostani életünk másoknak vágyálom. Tornay Istvánná Rossz hírem van: a választások előtt „Rossz hírem van, még 64 nap ván hátra a választásokig” - kezdte be­szédét Dörnbach Alajos ügyvivő, az Országgyűlés alelnöke az SZDSZ szombati kampánynyitó gyűlésén. Ki gondolta volna ezelőtt négy év- vel, hogy a következő parlamenti választásokra ennyire elmérgese- c'*k a kampány, s hogy ennyire több­szörösen is megosztott lesz az or­szág politizáló rétege. Azt akkor is látta, a kormány, hogy nehéz örök­séget kapott—utalt is rá számtalan­szor, ám ő mégsem azzal foglalko­zott az elmúlt négy éve alatt. Nem azokat a problémákat igyekezett megoldani, amelyek kikényszerítet­tek a rendszerváltást. Nem, ő egy­szerűen föltépte a harminc-negy- ven-ötven éves, már-már behegedt sebeket és politikai választási kam­pányt folytatott egész működési ideje alatt - kivéve 100 napot, amíg megpróbálta programját összedob­ni. A gazdaság összeomlásának kár­vallottjait figyelmen kívül hagyva, ám mégis az ő nevükben kárpótolta az őt megválasztok maroknyi tábo­rát. S most, hogy fogytán az ideje, „mindenre” képes, hogy megtartsa hatalmát. Boross miniszterelnök mondta, hogy: „Mindent megte­szünk, hogy a következő négy évben is az MDF képviselte nép - nemzeti — keresztény erőkben lévő értékek határozzák meg az ország életét”. Lehetne sorolni, mi mindent tett már hatalma megszilárdítása érde­kében, figyelembe véve Kónya Imre dolgozatát ill. Csurka bíráló gondo­latait. Am arra nem gondolt senki, hogy ennyire türelmetlen és ennyire nem viseli el a bírálatot. Néhai Antall miniszterelnök úr mondotta volt, hogy az ellenzékre szükség van és az a dolga, hogy a mindenkori kormányt bírálja a job­bítás szándékával, de minden bírá­lat maradjon meg a Parlament falai között. Ám nem lehet sem a jót, sem a rosszat bezárni egy palackba, lá­dába, vagy egy toronyba mint a me­sékben. A nyilvánosság a legjobb el­lenzék és a legveszélyesebb is. Tud­ja ezt kormányunk is, éppen ezért haragszik szinte a kezdetektől fog­va a sajtóra, a Televízióra és a Rádi- óra.Megosztották még talán a sajtót is, csak éppen a vidéki lapok szer­kesztőségeiről felejtkeztek meg. Ha ugyan feledékenység volt ez. Nem hiszem. Nekem az a véleményem, úgy' tapasztaltam, hogy a megyei la­pok mindig is lojálisak voltak a mindenkori hatalommal, kor­mánnyal. Vajon miért? Talán a hosszú kéz elve miatt? A megosztás­ból annyi is elég, amit a különböző kiskirályok és a hatalmon lévők tesznek. Azok teszik ezt, akik sehol sem voltak a rendszerváltás előtt, közben. Nem tudják mi az ellenzé­kinek lenni, akár egy rendszer el­lenzékének, akár egy kormány- nak.Úgy gondolom, hogy az igazán értékeket képviselő erők nem han­goztatják felsőbbrendűségüket, mindenhatóságukat. Ok megosztás, kirekesztés nélkül, előítéletek nél­kül csak az embert és annak testi­lelki boldogulását tekintve szem előtt, végzik dolgukat. Ok azok, akik az (egy) ország és népe felemel­kedését szolgálják. Hogy kik ezek az emberi szabadság és jólétet meg­célzó erők, az olvasóra bízom ennek felismerését. Oláh Pál Riese Az 1956-os sortüzek ürügyén Az igazságtétéi finisében, az emberiség elleni bűntettel vádolva egykori sorkatonákat állíta­nak bíróság elé. Az ’50-es években vonultak be a néphadseregbe, többségük munkás- vagy parasztfiatal volt. A Haza akkor is Haza volt, védeni kellett, ’56-ban is. A honvédek paran­csot teljesítettek, az akkor érvényes törvények szerint. Ők lennének háborús bűnösök? Azokban a zűrzavaros napokban magam is résztvevője voltam az eseményeknek. Azok is tanácstalanok voltak akkor a seregben, akik parancsnokoltak. Ilyen jellegű belső konflik­tusra nem voltak felkészítve. Kaotikus állapo­tok voltak, megbénult a felső katonai vezetés. „Cselekedjenek legjobb.belátásuk szerínt” - leggyakrabban ilyen válaszokat kaptak kér­déseikre az alárendeltek. Nehéz volt a helyze­tük különösen a távoli helyőrségekben diszlo- kált alegységeknek (határőrsök, légvédelmi rakéta osztályok, lokátoros századok). A szo­rongatott helyzetben lévő fiatal parancsnokok útbaigazítás hiányában önállóan voltak kény­telenek dönteni, gyakran élet és halál kérdé­sében akkor, amikor a frontvonalak nem vál­tak és nem is lehettek tisztázva. Sok tiszt átállt a felkelők oldalára, így elsősorban az ó segítségükkel jutott a civil lakosság fegyver­hez. Ezért kerülhetett sor országszerte, főleg a nagyvárosokban véres atrocitásokra, utcai harcokra, a fővárosban kegyetlen gyilkossá­gokra, felkoncolásokra. így történhetett meg az is, hogy a Rádió védelmére kirendelt, heve­nyészett tüzelőállásokban tartózkodó kiskato- nákat sorra lelövöldözték a Múzeum egyik ab­lakából. Elpusztultak, mielőtt ők maguk lő­hettek volna. Sortűz oltotta ki a kezüket ma­gasra emelő sorkatonák életét is, a Köztársa­ság téren. Sok katona orvlövészek áldozata lett. Az elesettek nevét megörökítő márvány­táblákat 1990-ben leverték. Ök nem mártírok, nem is hősi halottak. Mélységesen sérti az igazságérzetemet. Mint ahogy az is, hogy az ’56-;ban elhunytak bajtársait, még élő volt soi- katonákat állítanak bíróság elé. Ezek a kato­nák esküt tettek az akkori rendszerre. Mit is tehettek volna? Védeniük kellett az adott he­lyen a rájuk bízott objektumot, lehet, hogy egy fenyegető, egy agresszíven viselkedő tömeggel szemben. Az mondjon ítéletet felettük, aki volt már hasonló helyzetben. Abban az időben sem azért tartották a katonaságr t, hogy egy szál „kalappal” kiúzhetók legyenek a laktanyából. Előfordult, hogy tüzet nyitottak, mert lőttek rájuk is. Esetenként lőttek parancs nélkül is, félelmükben, mert életveszélyben voltak. Saj­nálatos, hogy sok civil polgári lakos is áldoza­tul esett. A hozzátartozók fájdalmát meg lehet érteni, még ennyi év után is, de a gyűlölködés és a megtorlás szándékát már nem. Nem tartom igazságosnak ’56 szereplőinek a túlzottan egyoldalú, elfogult megítélését, mert meggyőződésem, hogy mindkét oldalon har­coltak tisztességes szándékú emberek, persze mások is. A kormány'zat mégis szeretne végre ez ügyben produkálni valamit. Néhány öreg­embert kíván felelőssé tenni, megbélyegezni az országban történt vérengzésekért. Nem vá­lik dicsőségére. Bűnhődjön hát ismét a kisem­ber, akinek anno akkor is a legkevesebb bele­szólása volt az események menetébe, legfel­jebb szenvedő alanya volt a folyamatoknak. Nem hiszem, hogy az elmúlt hetekben kreált eljárásoknak számottevő morális hozadéka lenne azok számára, akik politikai tőkét akar­nak kovácsolni ezekből a nyögvenyelős, nehe­zen emészthető eljárásokból. Takács József ny. honvéd őrnagy Szeged ‘ * i; * • .* Á* • > ' , V- - ;f • V í’WÁt.v i,' Olvasóink és levelezőink figyelmébe! Kedves Olvasóink tájékoztatá­sára közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem a szerkesztőség álláspont­ját tükrözik. A rovatba bekül­dött leveleiket viszont teqe- delmi lehetőségeinket figye­lembe véve esetenként kényte­lenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. Itt is jelezzük: a személyeske­dő, bántó hangvételű, a jogren­det, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhet­nek meg. A szoborterv - és „megálmodója": Melocco Miklós Fotó: Fojtán László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom