Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-11 / 59. szám
4 ESZAK^Magyarország Megyei Körkép 1994. Március 11., Péntek Idegenforgalmi támogatás A Miskolctapolcai Barlangfürdő előcsarnoka. A forgalmat a színvonalas propagandával tovább lehetne bővíteni. Fotók: Laczó József Miskolc (ÉM - U.J.) - Szakmabeliek szerint a mozgás és az élénkülés jelei mutatkoznak Borsod-Abaúj-Zemplén idegenforgalmában. Megbízható prognózisok szerint az idén lábra kaphatnak a turistaforgalomra építő vállalkozások. Mindenképpen kedvezőnek értékelhet jük, hogy a megyei önkormányzat a súlyos anyagi gondok ellenére is létrehozta Idegen- forgalmi Alapját (IFA). Az alap 5 millió forintja egyebek mellett a kis- és közepes vállalkozások tevékenységének fellendítését szolgálja. A megyei közgyűlés határozata szerint a privatizációból esetleg befolyó többletbevételből megháromszorozható, azaz 15 millió forintra bővíthető az alap. A hivatalos, részletes pályázati felhívás néhány napon belül megjelenik a helyi újságokban. A megyei közgyűlésen elhangzottak alapján azonban hasznosnak tartjuk e hasábokon is bemutatni, milyen célokat szolgál, milyen eszközök alkalmazására nyújtanak is lehetőséget a pályázati úton elnyerhető miihók. A megyei önkormányzat vállalkozási és foglalkoztatáspolitikai osztályán kidolgozott elvek szerint a pályázatnak elő kell segítenie a fogadási feltételek javítását, az egész ágazat fejlődését. A propagandára, a színvonalas kiadványok, vendégcsalogató eljárások és prospektusok elkészítésére és teijesztésének megszervezésére külön figyelmet szánnak a pályázati felhívásban. A pályázaton részt vehetnek mindazok a természetes és jogi személyek, gazdasági társaságok, akik a cél megvalósításhoz saját erővel is hozzájárulnak. Ugyanakkor a támogatás nem ítélhető oda és nem használható fel a helyi infrastruktúra fejlesztésére, kivéve a meglevő idegenforgalmi létesítmények, objektumok hiányzó infrastruktúrájának kiépítését, korszerűsítését. A falusi turizmust kivéve a pénz nem használható fel a szállások férőhelyeinek bővítésére. A támogatás vissza nem térítendő juttatás, illetve kamatmentes kölcsön formájában adható. A vissza nem térítendő támogatásra azok a pályázók nyújthatják bejó eséllyel igényeiket, akik a megye idegen- forgalmát közvetve befolyásoló, reklám és propaganda fejlesztést szolgáló, non-profit tevékenységhez, akcióhoz kémek támogatást. A pályázat úgynevezett preferált területei közé tartoznak az üdülő, a kulturális, a sport és gazdasági turizmus különböző ágazatai. Pályázható kamatmentes támogatás maximum 1 millió forintig, 3 éves visszafizetéssel. Ugyancsak igényelhető a vállalkozásnak nyújtott bankhitel kamatok átvállalása. Végül vissza nem térítendő támogatást is lehet kérni, maximum 1 millió forintig. A benyújtás határideje: 1994. április 29. A megyei önkormányzat vállalkozási és foglalkoztatáspolitikai osztályán kívül az érdeklődőknek a megyei idegenforgalmi hivatal is tájékoztatást ad, amely már az új helyiségekben, Miskolcon, Mindszent tér 1. sz. alatt fogadja ügyfeleit. Rendkívüli közgyűlés Miskolc (ÉM) - Miskolc Megyei Jogú Város képviselő-testülete ma 14 órától rendkívüli ülést tart. Az ülés egyetlen napirendi pontja azoknak a korábban értékesítésre kijelölt házingatlanoknak az ügye, amelyeket később a közgyűlés a törzsvagyon körébe vont. A javaslat tárgyalásának célja, hogy ezek a házingatlanok a törzsvagyon köréből kikerüljenek és bérlőik döntésétől függően megvásárolhatók legyenek. HIRDETÉS „Ne öljetek meg gyermekeiteket...!” Dr. Dobos László Miskolc (ÉM) - Az 1800-as években Ausztrália őslakói között szinte általános volt a csecsemőgyilkosság. Az asszonyok nem tudtak két csecsemőt cipelni, így ha már volt egy gyermekük, az utána megszületőt megölték. Ausztráliában ebben az időben az élet rengeteg nélkülözéssel járt, az élelem és a víz is csak korlátozott mennyiségben állt rendelkezésre. Brit Új-Guineában szintén elterjedt volt a csecsemőgyilkosság. Az apa már megszületésekor megfojtotta a csecsemőt, hogy megszabaduljon a sok gondtól-bajtól. Inkább a leány- gyermekeknek kegyelmeztek, hiszen apjuk menyasszonyváltságot kapott értük. A Torres-szorosban található Murray-szigeteken egy bizonyos létszámon felül minden gyermeket megöltek, különben elégtelennek bizonyult volna az élelem. A Salamon-szigetcsoport egyes szigetein nem nyúltak a csecsemőgyilkosság eszközéhez, csak törvénytelen gyerek születésekor. Ta- 1 hitin a leánygyermekeket ölték meg, mert nem vették hasznukat a háborúban, az istenek szolgálatában, a halászatban vagy a tengeri utakon. Az őstársadalmak újszülött gyilkosságai arra utalnak, hogy a kíméletlen természeti környezethez való alkalmazkodás kényszeríti a közösséget cselekvésre, az egyénnek nincs döntési joga. Az ókori görögök a csecsemőgyilkosságot egy elkerülhetetlen probléma szükséges egynemű és megfelelő módjának tartották. A görögöknél a „születésszabályozás” bevett módja volt a gyermekgyilkosság. A rómaiaknál Seneca bölcs és vitathatatlan szokásként hivatkozik a fogyatékos gyermekek megölésére. A mai ember számára elfogadhatatlanok ezek a törvények és magyarázataik. Konstantin császár hozott ie. 374- ben először olyan rendelkezést, melynek értelmében halállal sújtották a csecsemőgyilkosságot. A Korán tiltja, hogy az éhezés miatti rettegéstől hajtva öljenek meg gyermeket. A Korán tanítása nemcsak a VI. sz. emberének szól, de tanulságos intelem a XX. sz. szociálpolitikusai és társadalma számára is, mikor azt mondja: „Bánjatok jól a szülőkkel! Ne öljétek meg a gyermekeiteket szegénység miatt - mi éllátunk benneteket és őket a szükségessel! Tartsátok távol magatokat a hitvány cselekedetektől!” A gyermekülés ügyében keletkezett jogi szabályozás alapvetően megváltozott a kereszténység elterjedésével. Az európai keresztény államok - a kánonjogi felfogásnak megfelelően - emberölésnek, sőt a közönséges ölés minősített esetének tekintették az újszülött megölését, s elrettentő szankciót alkalmaztak ezekre az esetekre. A XVI. sz.-i európai joggyakorlat értelmében az olyan nőt, aki megöli gyermekét, élve kell eltemetni vagy karóba húzni. A korabeli magyar törvények és ítélkezések hasonló módon törtek pálcát az újszülöttjüket megölő nők fölött. Pallos járt például az Eszterházy-úriszék előtt is a gyermekét megölő nő cselekedetéért. Mária Terézia idején a cselekményt szigorúan ítélték meg, az akkori jogbölcselkedők az egyén elítélését súlyos cselekedetéért megtették, ugyanakkor felvetették annak a gondolatát, hogy vajon az ország megtett-e mindent, amit tehetett a megelőzés érdekében. Vajon a napjainkban elkövetett cselekedetek esetében feltesszük-e a kérdést magunknak a prevenció érdekében? Erre is meg kell tudnunk felelni, nemcsak a súlyos cselekmény törvényi elítélésére. A jelen magyar büntetőjog az emberölést súlyos büntetési tétellel szankcionálja, s ha bizonyított a minősített eset, az további súlyosbítással járhat. Az olvasó felteheti a kérdést: Mit lehet mégis tenni? Talán úgy helyesebb lenne fogalmazni: mit kellene vagy mit kell tennünk, hogy ne gyakran, vagy egyáltalán ne fordulhassanak elő csecsemőgyilkosságok? Nem könnyű a kérdésre a válasz. A cselekmény igen összetett előzményekkel, szociális és pszichés háttérrel, személyekkel, egyéni problémákkal hozható összefüggésbe. Minden bizonnyal óriási szerepe van a megelőzésben a családi nevelésnek, a gyermekvállalásra való felkészítésnek. Jó lenne, ha a Nemzetközi Családévnek e kérdés is egy konkrét és kiemelt feladata lenne a családok felé való közelítésben. Az anyaságra és a gyermekekért érzett felelősségre való felkészítésben szerepe van az iskolának, az egészségügyi szakszolgálatnak. A csecsemőgyilkosságok megelőzésében szinte valamennyien életmentőként kell hogy részt vegyünk az élet minden pillanatában. Az intézményes megelőzés felelőssége azonban soha sem mentesítheti az egyént a felelősségtől. Leendő anyák, akik e rettenetes tettre készülnek, gondolják meg! Forduljanak támogatásért rokonokhoz, barátokhoz, szociális intézményekhez, önkormányzathoz, biztos lesz valahol segítség! Forduljanak a miskolci Gyermekváros krízis csoportjához, ahol szülés előtt és után elhelyezést kaphatnak rövidebb- hosszabb időre. Ahol mind az anyának, mind a gyermeknek további életviteléhez szakszerű támogatást tudnak nyújtani, s mindenképpen az életben maradás feltételeit biztosítják. Nem könnyű döntés előzi meg a saját csecsemő meggyilkolását, óriási lelkierő kell e tett elkövetéséhez minden szülőanyának még a legkilátástalanabb helyzetében is. Ne ezt a megoldást válasszák! Van kiút a szinte kilátástalan helyzetből is. Szomszédok, munkatársak, emberek! Odafigyeléssel mentsünk meg közösen minden születendő csecsemőt, mentsünk meg minden szörnyű tettre készülő anyát az elkövetéstől! Minden magzatnak, él- veszületett csecsemőnek joga van az élethez, s ezt számára a szülőnek, a társadalomnak kötelessége biztosítani! Leendő anyák gondoljátok meg! Mit tesztek csecsemőitekkel! Valamennyien gondoljuk meg, hogy ne csak ítéljünk, hanem időben adjunk segítséget! (Szerzőnk a miskolci Gyermekváros igazgatója) Megújulnak a kertek Máris megkezdődött a tó körüli kertekben a tavaszi nagytakarítás, lomtalanítás, gyomégetés... Horgászbörze Miskolc (ÉM) - Érdeklődőket, cse- reberélőket várnak szombaton az Észak-magyarországi Horgász Egyesület miskolci, Széchenyi utcai székházába. A szokásos horgászbörze lehetőséget kínál a pecásoknak arra, hogy régi, vagy megunt holmijaiktól megszabaduljanak. Eladják, vagy elcseréljék. Persze élményt, tapasztalatot is lehet cserélni. Ezt ugyan nem jegyzik a tőzsdén, mert nincs ára. De egy jó sztorinak értéke van... Ásványfesztivál március 9-től Miskolc (ÉM) - Lapunk tegnapi számában tévesen közöltünk a Miskolci Egyetemen tartandó XII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál nyitásának időpontját. A fesztivált valójában szombaton, 12-én fél egykor nyitja meg az egyetem rektora, a nagyközönség azonban már aznap reggel 9-től este 6-ig megtekintheti a kiállításokat. Másnap, március 13-án, vasárnap 8-16 óráig látogathatunk azt egyetemi fesztiválra. A képviselő fogadóórája Miskolc (ÉM) - Dr. Matyi László, az SZDSZ országgyűlési képviselője fogadóórán várja az érdeklődőket március 11-én, pénteken, 14 és 16 óra között az SZDSZ székházában (Miskolc, Városház tér 2.). Mályi (ÉM - Nyl) - Ragyogó, melengető napfény teszi kellemessé az első tavaszi napokat Mályiban. A polgármesteri hivatalnál hárman is olvassák a március 15. tiszteletére összeállított községi programot, amelynek fő színhelye a Móra Ferenc Általános Iskola, valamint az emlékmű. A községlakók közül most sokan elégedettek, hiszen tavaly a települési önkormányzat sokat költött az utak bitumenezésére, a gázosításra, csatornázásra. Igaz, a munkálatokból húzódott át erre az évre is... A beruházásokhoz adott hozzájárulás bizony egy kicsit kifosztotta az önkormányzat pénztárát, de ezt azok bánják legkevésbé, akik jobb körülmények közé kerültek általa. S mindenki tudja, hogy az idén kezdetét veszi egy másik nagyszabású program, a tó vizének és medrének a tisztítása is. Erre pedig nagy szükség van, hiszen a tó vonzerőt jelent az idegenforgalom szempontjából, aminek pedig a sok régi és új vendéglátós és kereskedelmi vállalkozó örül leginkább, de az idegenek nagyobbszámú jelenléte több bevételt jelent az autójavítással, alkatrészkereskedéssel foglalkozóknak is... Mályi a tavaszra készül. A porták rendbehozása, a kertek gondozása, a kerítések átfestése mindmind sok munkát ad a szorgos falusiaknak. Hasonló módon történik persze mindez a tó körüli kis házaknál is, ahol egyre többen fogtak hozzá a tavaszi munkákhoz, mint azt ottjártunkkor Heidrich Béláék telkén láttuk.. Politikai hírek A Független Kisgazdapárt választási nagygyűlést tart az Ózdi Művelődési Ház olvasótermében március 12-én, szombaton 17 órától. A nagygyűlés szónoka dr. Tor- gyán József, a párt országos elnöke lesz. * A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 10-es számú választókörzetben független képviselőjelöltként kíván indulni a május 8-ai választáson dr. Nagy-Bozsoky József országgyűlési képviselő. Lakás: Sátoraljaújhely Kazinczy utca 55. sz. * A miskolci diákifjúság ünnepi műsoraival emlékeznek megyeszékhelyünkön az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra március 15- én. 10 órakor Petőfi Sándor, 11-kor Szemere Bertalan, 11.30-kor pedig Kossuth Lajos szobránál elevenítik föl történelmünk dicső napjait az Avasi-, Szemere-, illetve Kossuth Gimnázium tanulói. * Agrárfórumot rendez március 11- én, pénteken 18 órától az Agrárszövetség sárospataki szervezete a vajdácskái Művelődési Házban. * Bőcsön ünnepel március 15-én a Doni Bajtársak Szövetségének miskolci csoportja. A délelőtt tíz órakor kezdődő rendezvényen zászlóval tisztelegnek a 100 esztendeje elhunyt Futó Sámuel - 1848-as sárospataki diákvezér, Damjanich „Vörössapkás” századosa, Bocs egykori református lelkésze - sírjánál. * A Serényfalvi Téglagyárban rendez választási fórumot március 14- én (hétfő) 17 órától a Munkáspárt. * Az ablak nélküli munkahelyeken (lásd bányák) dolgozók jelenéről és jövőjéről cserélnek véleményt neves közéleti személyiségek jelenlétében március 11-én, pénteken 18 órától az edelényi Bányász Klubban. * Az MSZP miskolci szervezete várja a város polgárait március 15-én 18 órakor a Kossuth szobornál tartandó ünnepi megemlékezésükre. A rendezvényen virágokkal, gyertyákkal emlékeznek forradalmi őseinkre. Mivel azonban e nap a szabad magyar sajtó ünnepe is, kérik, hogy a kokárda mellé tűzzön kék szalagot mindenki, aki veszélyben látja a cenzúramentes, objektív tájékoztatást napjainkban. * Ricsén is megalakult a Szabad Demokraták Szövetségének helyi szervezete. Elsődleges fontosságúnak a május 8-i országgyűlési választásokra való felkészülést tartják, ezen belül is pártjuk - az élet minden területére kiterjedő - programjának népszerűsítését. Ügyeletes állatorvos Miskolc (ÉM) - Hatósági ügyeletet ellátó állatorvos Miskolc város területén 1994. március 12-én (pénteken) 13 órától 13-án (hétfőn) reggel 7.30-ig dr. Zwillinger András körzeti állatorvos. Lakása: Alsózsolca, Kossuth u. 135. Telefon: 383-969. 1994. március 14-én (hétfőn) reggel 7.30 órától március 16-án (szerdán) reggel 7.30-ig dr. Wirtz Ferenc ny. főállatorvos. Lakása: Miskolc, Perczel Mór u. 32. Telefon: 367-935. Rendelés és bejelentés: 8-9, 13-14, 18-19 óra között. Ügyeletes állatorvosi gyógyszertár: SENA-MED patika - BENTA és RIGA rendelő 3794 Boldva, István király út 42. Telefon: 46/399-030. Nyitva: péntek, szombat, vasárnap, hétfő, kedd 8-18 óráig. Balatonvilágos: ,M"-es Myiiijji elágazás Iel.:i68i 1804-14 Rarlióteletrm: |06 601.127100 Békéscsaba: 561)0 Cynni C. it. 21 Te!.: Mb) 447-111 Rádinteleíon :|06 6fl) ÍB4000 Budapest: 111] Karinthy frigyes út 21. Tel.: 166.997" R.idióteleion: iQ6 601327088 Debrecen: 402b Ulcm lér J/A. Tel.: 02018-018 Bádioleleloii: I0(i 60) 127800 Q\6r: 9 022 Páldi Denes u. 1. Tel: 196,1118-8% Bitlioleleion: 106 60) 127400 Miskolc: li.lt) Süthetni ti. 70. Tel: I4Í>! 411-550 Radii8eieion:t.0660i I5I0W Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel: 191)110-460 Rárlióteleron: 106 60/127408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel: 1721441-1II Rádiótelefon: (066t)1.127990 Szegd: 6~>0 Tisza Lajos kit. 2-4M: 1611421075 Rátlinlelem: 106601 127609 Székesíerér/ár. mnWrkóa'itU Tel: 1221.128-717 Rádiótelem: Í06 60! 127200 Szolnok: 5000 Bamti. I. Tel.:IS61422-212 Rídióletmn: (0660) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly n. 14. Tel: 194! 324-420 Rádiótelefon: (06 60! 177000 Olcsóbb a beszélgetés. Március 1-től a a 450-es hálózaton belüli beszélgetéseknél a hívott fél nem fizet. Olcsóbbak a készülékek. Március 1-től típustól függően 5-45.000 Ft-tal csökkentettük árainkat. Olcsóbb a belépési díj. Március 1 -tői vidéken (teljeskörű szolgáltatással) csak 35.000 Ft+ÁFA belépési díj - ebből 10.000 Ft kamatmentes hitel.