Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-10 / 58. szám
10 SZABADIDŐ : Idegenvezető ~ ~ 1994. Március 10., Csütörtök Nem térkép e táj: Putnok Hajdú Imre Mire emlékszem? Először is a társakra, tehát a kérdés úgy helyes: kikre? Egykori évfolyamtársaimra, Závodszky Pistire, Le- hota Miskára, Szilágyi Nándira, Csongor Zolira, Placskó Klárira. Aztán hajdani jó emlékű tanárainkra, Szabó Zoli bácsira, Jankó Lajosra, Kiss A. Sándorra, Szabó Ödönre, s persze, igazgatónkra, Kiss Bélára! Ót idézve, persze, hogy eszembe jut az Iregi cirmos is. Ugye, hogy nem is sejtik mi az ?Nem macska!Egy kiváló lencsefajta neve! Ezt nemesítette a mi hajdani igazgatónk annak idején kutató korában az ireg- szemcsei. mezőgazdasági kutatóintézetben. Onnan Somogyországból került hozzánk Putnokra, az akkori FMGT, a „mezőgazdasági főiskola” vezetőjének. Putnok lett a végső nyughelye is. Ott pihen a putnoki temetőkert árnyas fái alatt. Sokan nyugszanak ott vele együtt régiek, ismerősök. Mikor erre-erre jövök, s van egy kis időm róni az újra város Putnok örökemlékű utcáit, mindjárt feltűnik: ki és mi nincs már... Nincs már meg az egykori vásártér, ahol a traktorvezetést tanultuk, vagy a DVTK és Vasas későbbi jeles futballistájával, Gass Pistivel együtt nagy-nagy futballderbiket vívtunk. Illetve, létezni létezik ugyan, csak már nem vásártér, lakótelep van a helyén. Tér lett viszont a főutcának az a része - megjegyzem előnyére vált a városnak -, ahol egykor Hencz Lévai Barnabás zöldség- és gyümölcskereskedése állt. Kedves emlék az öreg, a nem éppen primőr árukat forgalmazó boltjában - afféle heccből - mindennap belátogatott az évfolyam egy- egy csapata, hogy megigyunk egy vagy két üveg Hencz-féle szódavizet. Sima szódavíz volt ez, ám mi még rigmusokat is költöttünk hozzá Szabó Nándi bácsi óráin, a ruszkíj jazikon. Ilyeneket, hogy „ki a Hencz szikvizét issza, vágyik annak szíve vissza”, vagy „itt az erő, itt az izom, mert én csak Hencz vizet iszom”. Ittunk mást is! A kedvenc helyünk a híres Vámvendéglő volt, hol Kótai Béla művész úr és zenekara szolgáltatta a kulturális élményt. Persze, nem csak emiatt jártunk oda. Jó sört csapoltak, s akkor még a sör - viszonylag-olcsó is volt. Meg a babgulyás is, amit legjobban a kollégiumunkhoz közel eső kisvendéglőben főztek. Ezt a helyet szobatársam, Kiss Ferenc, alias Napóleon - szerette különösképpen. Igen, ilyen rangos ragadványneveink voltak! Például Szőcs Pista volt a Lord, Takács Andris a Stüszi vadász, jómagam, főzési, akarom mondani, kotyvasztási tudományomat elismerve-Rejtő Jenő jóváhagyásával-a „nagy Levin” nevet érdemeltem ki. De, visszatérve még Nándi bácsi orosz óráihoz. Szó, ami szó, tudomásom szerint egyikünkből sem lett Tolsztoj, Puskin nyelvének professzora. Sok társamnak szerencséje volt, hogy az üzemszervezést, az állattenyésztést, a növénytant, növényvédelmet, géptant a tantestület fontosabb tantárgynak minősítette, mint az oroszt. Emlékszem, egyszer nálunk helyettesített mostani rádiós kollégám, G. Tóth Feri, aki - többek között - diplomás orosz nyelvtanár, s akkor a putnoki gimnáziumban tanított. Nos, Feri egész órán oroszul próbált beszélni. Eléggé monológszerűre sikeredett az óra. Igaz, az óra végén, amikor orosz vicceket mesélt, mi akkorákat röhögtünk a poénokon, mint azóta sem. Meg kellene már most utólag kérdezni a Ferit: ugyan miről szóltak azok a viccek? Mire emlékszem még? Például a bíborherére! Volt a „főiskolának” egy faj-fajtabemutató területe. Kis parcellákon díszlett itt a mezőgazdaság valamennyi számba jöhető növénye: a lucernától kezdve a baltacímen át a szudáni cirokfűig. E parcellákat, amelyek latin és magyar nyelvű felirattal is el voltak látva, a hallgatók gondoztak, ki-ki választás alapján. Jómagam a bíborherét választottam.. Lassan már a gazdá- szok is elfeledik, talán nem alaptalanul. De nekem nem gazdasági haszna miatt tetszett, hanem dísznövényként. Aki látott már bíborheretáblát virágozni, az egyetért velem. Akik még nem, azok sajnálhatják. Hogy mennyire szép, leírni nem tudom. Nekem ez is Putnok. A bíborhere parcella éppúgy, mint Tóth Ede népszínműíró szülőháza, vagy a Kelemérre vezető út melletti halastó, vagy a Pálma-forrás. Putnok városi arca Fotók: Fojtán László Jeles helyhez kellő alázattal közeledjen az ember. Márpedig Putnok jeles nely. Gazdag történelmi múlttal, rangos eseményekkel, itt született és itt megfordult hírességekkel. Ennek a gömöri városnak volt, van karaktere, volt, van atmoszférája, volt, van pezsgése. Jól tudom, a településfejlesztési országos, megyei koncepciók nem mindig kedveztek Putnok- nak, sokszor volt mostohagyermek, sőt most sincs a mézesbödön közelében. Ennek ellenére mutat ez a város vitalitást, s hogy kellően „pesszimistán" fejezzem ki magam: a jövője nem reménytelen. gróf v ’■SERÉN/1 ®h!:A mó~V)í9AZ 1SKPh*» ’alapító 71SOT- i.ETÉRE A H&fcA. UTÓKOR Aki sokat tett Putnokért: gróf Serényi Béla „Putnok - mint azt még 1851-ben a nagy településnyilvántartó, Fényes Elek írta - magyar mezőváros Gö- mör vármegyében, Borsod vármegye határához közel.” Nos, ennek a történelmi Gömör vármegyének a sorsa a trianoni békeszerződés után úgy alakult, hogy az egykori 281 gömöri településből mindössze 21 maradt meg az anyaország részeként. Ennek a Csonka-Gömömek lett egy ideig minden vonatkozásban központja Putnok. Sajnos, a megyei közigazgatási szerepét hamar elvesztette (jóval később a járásit is), s a „bekebelező” Borsod minden rangjától - lényegtelen, hogy - akarva-akaratlanul - megfosztotta a várost. (Egy patriótább megyei vezetés véleményem szerint például képes lett volna a főiskolát Putno- kon tartani. Sajnos, nem álltak ki se Putnokért, se az iskoláért. Ezért van ma az a főiskola Gyöngyösön, amelynek Putnokon lenne a helye.) No, de ezen már nincs értelme keseregni. Egyébként is Ön, kedves Olvasó, azt kérdezheti joggal: miért érdemes nekem Putnokra kirándulni? Mit látok, kapok én a városban és a környéken? Igaza van. Jöjjenek hát a nevezetességek, a látnivalók!... Bár én úgy gondolom, hogy az előbbi gondolat- menet sem volt haszontalan, mert némi magyarázatot ad sok helyszínem megtapasztaltra: például arra, miért rongyos ruhájú a főutca több építészetileg egyébként patinás épülete. Vagy, hogy ezek egy része, például a hajdani járásbíróság miért vesztette el eredeti funkcióját. Putnokot IV. Kun László oklevele említi először 1283-ban. Ez az oklevél a Rátolth-nemzetiségbelieket erősítette meg a település birtokában. E nemzetségből ered az a Put- noky-család, amely a XV. században várat építtetett itt. Ez az erődítmény a törökellenes harcok idején fontos szerepet töltött be. A várral kapcsolatban Fényes Elek már csak mint hajdanvolt épületről beszél, ugyanis azt írja: „Ékesítik ezen várost több csinos épületeken kívül, a már távolról feltűnő históriai nevezetességű, hajdanta török basa által lakott vár romjaiból épült gróf Serényi László laka”. A Serényi-család, különösen Serényi László és fia Béla Putnok fejlődésének meghatározó személyiségei. László kezdeményezésére, s anyagi támogatásával létesült itt 1835-ben a Kaszinó; 1871-ben a Műmalom Társulat és Népbank, 1874-ben a Tűzoltó Egyesület, 1881-ben a Méhész Társulat és Kisdedóvó, 1883-ban a Műkedvelő Társaság. Béla pedig különösen Putnok mezőgazdasági kultúrájának felvirágoztatása érdekében végzett munkájával szerzett elévülhetetlen érdemeket. 1913-ban ő létesítette az egyéves kertgazdasági iskolát. Ebből alakult meg a gazdasszony képző, a Putnoki Magyar Királyi Gazdasági Felső Leánynevelő Intézet, amelynek tanulója volt többek között a későbbi neves színművész- nő, Gobbi Hilda is. Ebben a megtekintésre mindenképpen érdemes épületegyüttesben működött később a mezőgazdasági technikum, majd a „főiskola”, s jelenleg is középfokú képzés színtere. Ezzel az épülettel szemben, az 1928-ban átadott volt polgári iskola ugyancsak megtekintésre érdemes. Ma általános iskola működik benne. A város műemlékei közül kiemelkedik a Szabadság tér 2. szám alatt található Serényi-kastély. Az egykori végvár helyén épült a XVIII. században. A mai klasszicista formáját 1834-ben kapta. Szép helyen, de sajnos, egy jobb sorsra érdemes parkban áll ez a kétszintes épület. Nagyon szép része a délnyugati főhomlokzat közepén a négy kiugró ionoszlopos portikus, melynek timpanonjában gazdag stukkódísz található. Az épület ma szociális foglalkoztató. A kastély tőszomszédságában van a műemlék-jellegű katolikus templom. Egy hajdani fatemplom helyén épült későbarokk-klasszicizáló stílusban 1836-ban. A főhomlokzat elé 1854-ben emelték a háromszintes, párkányokkal és lizénákkal, legfelül pilaszterekkel tagolt tornyot. A templom kerítésfalában kialakított klasszicizáló fülkében Nepomu- ki Szent János szobra látható. Műemlék. Az építészeti értékeket regisztráló műemlékjegyzékekben ugyan nem szerepel, ám felhívnánk figyelmüket megyénk egyik legszebb városházájának megtekintésére, mely kopott gúnyájában is imponáló épület. Miként a közelében található református templomot is javaslom megtekinteni. Annál is inkább, mert a falán emléktábla emlékezik a város szülöttére, a református lelkész-költő, műfordító Péczeli Józsefre. Emléktábla hirdeti - szülőházán, a Rákóczi és a város főutcájának találkozásában - Tóth Ede népszínműíró nevét, hírét, s ugyancsak őrzi - emléktáblával is - a „technikum” alapítója, gróf Serényi Béla emlékét. Putnok és a gömöri táj történetét, népéletét gazdag gyűjteményével a Gömöri Múzeum mutatja, ide is érdemes feltétlenül betérniük. Aki pedig a város környékével is meg akar ismerkedni, annak a Kelemérre, Zádorfalvára vezető utat feltétlenül ajánlom. A katolikus templom melletti utca vezet ki a városból, majd rátérünk a Forrásvölgyben haladó országúira. Rövidesen feltűnnek a völgy halastavai, melyet hatalmas tölgyek, fenyők öveznek. Itt torkollik a Forrás-völgy a nevével ellentétben igen látványos Szörnyű-völgybe. Az út bal oldalán megtaláljuk a Pálma-forrást, egy kis fenyőcsoporttal körülvéve. Innen haladhatnak tovább a természeti ritkaságnak számító Mohostavakhoz. De ezekről részletesen majd a keleméri barangolásunk idején szólok. A hajdani „főiskola" központi épülete Utcarészlet városházával és református templommal
